 |
| Esztelnek: Ferences Kolostor tető keresztje |
„Boldogok a szegények, akik éheznek, akik sírnak, akik üldözést szenvednek az Emberfia miatt…”
Első látszatra, mintha a mai evangéliumi üzenet abból állna, hogy azt állítjuk: ami eddig fekete volt, az most egyszerre fehér lett! Mintha a szerencsétlenséget – nyomort, könnyeket, éhséget, szenvedést – mától kezdve boldogságnak kellene nevezni!
Végső soron, ha csak a mai evangéliumi részt tekintjük, kiszakítva a Jézus hegyi beszédének egészéből odajuthatnánk, hogy Krisztus nevében szentesítjük a rosszat és a szenvedést, és ezzel elmegy a kedve az embernek minden olyan törekvéstől, hogy legyőzze ezeket. Oda lyukadunk ki, hogy passzívan, lemondóan nézzük az emberek baját, mert Jézus állítólag azt mondta, hogy a boldogtalanság, szerinte, egyenlő a boldogsággal.
Igen, helytelen a Boldogság mondásokat elválasztani mindattól, ami azután következik a hegyi beszédben, mert elkerülhetetlenül Jézus elgondolásának gyökeres félreértéséhez vezethet.
Szó sincs arról, hogy Jézus nevében jónak tartsuk a nyomort, hogy azoknak, akik képtelenek megélni a kis fizetésükből, nyugdíjukból azt állítsuk: Sose búsuljatok, Jézus azt mondja, boldogok vagytok, mert nélkülözhettek!
Azaz igazság, hogy mi könnyű örömökből álló, áldozatoktól mentes, olcsó boldogságról álmodunk. Jézus ezt az álmot ítéli el, s azt javasolja, hogy magát a boldogság ideálunkat alakítsuk át, az Ő tanítása szerint. Boldogok azok, akiknek a lelke elég emelkedett ahhoz, hogy legfőbb vágyuk az legyen: úgy élni, mint a mennyei Atya gyermekei.
A szegénység, a könnyek, az éhezés, az üldözés nem feltételei annak, hogy a Jézus hozta boldogsággal legyünk boldogok. A balsors nem egyfajta előfeltétele ennek, mintha sírni és éhezni kellene ahhoz, hogy megismerjük az igazi boldogságot. A nyomor, a fogság, az éhség, a könnyek Jézus szerint is az emberi boldogtalanság különböző szempontjai: ha Jézus mégis boldogoknak nevezi azokat, akiket e bajok sújtanak, azért teszi, mert nem másért jött, mint hogy megszabadítsa őket bajaiktól. Az Evangélium eredetisége nem abban áll, hogy arról, ami eddig fekete volt, azt állítja, hogy most egyszerre csak fehér lett, hanem abban, hogy új kiutat nyújt azoknak, akik bajban vannak.
A Jézus-i Boldogság mondások egy lét-átalakító folyamatba viszik bele az embert. Itt tehát egy felhívásról van szó. Nem általános jellegű igazságot fogalmaznak meg – boldogok a boldogtalanok –, hanem egy magatartásformára akarnak rá bírni, arra szólítanak fel, hogy osztozzunk Jézus élményében.
Márpedig a Hegyi Beszéd további szövege azt mondja el, miből áll ez az új típusú lét, amely megfelel az ember igazi nagyságának, s amelynek a következménye a boldogság lesz, de nem a könnyű örömökből álló, olcsó boldogság, hanem az emberhez méltó, az Isten gyermekeinek nagyságához méretezett igazi boldogság, az a boldogság, hogy szeretünk, és nem az, hogy vágyaink kielégülnek. Talán a költő (Vörösmarty Mihály) is erre gondol, amikor azt kérdezi: „Mi az, ami embert boldoggá tehetne?” Majd így válaszol: „Kincs, hír, gyönyör, legyen bár mint özön, a telhetetlen elmerülhet benne, s nem fogja tudni, hogy van szívöröm”.
Miről van szó? Röviden az első Boldogság mondást szeretném elemezni a már mondottak alapján.
„Boldogok vagytok, ti, szegények…”- írja Szt. Lukács, viszont Szt. Máté evangéliumában ez áll: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa”.
„Lélekben” azt jelenti: gyökerében, lényünk legmélyén. A lélekben való szegénység a szeretet belső lényege. Szegénynek lenni lélekben azt jelenti, hogy lemondunk önmagunk birtoklásáról, azaz egyrészt kiszolgáltatjuk magunkat Istennek, másrészt ráhagyatkozunk saját boldogságunkat illetően. Ezért a szegényt két rövid mondat határozza meg: „Hiszek neked” – ez a hit, és: „Rád bízom a boldogságomat” – ez a remény. Így a szegény a hitre és a reményre támaszkodva a szeretetben él: így tud szolgálni, tudja magát a másik és a mások szolgálatára szentelni, mert megszabadult béklyóitól. S aki így éli életét azé lesz a mennyek országa, vagyis az Istennel való bensőséges kapcsolat.
Tehát a "szegény" szó bibliai értelemben nem jelent szükségképpen az anyagi értelemben vett szegénységet. - Lélekben szegény volt például Dávid király, a társadalmi ranglétra legmagasabb fokán álló ember. - Lélekben szegény a magabiztosságtól megfosztott ember, az, aki tudja, hogy nem számíthat önmagára, a saját erejére. Az ilyen ember alapvető beállítottsága, hogy miközben megtesz minden tőle telhetőt, mégis mindent Istentől remél és nem gyökeresedik bele az evilági dolgokba.
Tehát ki a boldog és miért? A boldogság nem azonos a felszínes örömmel, az ujjongással, a gondtalan élettel. Mert vannak jólétben élők, akik boldogtalanok; vannak olyanok, akiket senki sem üldöz, mégsem boldogok.
Az evangéliumi boldogság válasz arra a kérdésre, hol van Isten az életünkben, a szenvedésünkben? Ha képesek vagyunk meglátni Istent, akkor is, amikor hiányoznak a legalapvetőbb anyagi szükségleteink, amikor képesek vagyunk megfogni Isten kezét akkor is, amikor az emberek üldöznek bennünket, megvetnek és kigúnyolnak a hitünkért, akkor boldogok vagyunk és leszünk. Boldog az az ember, akinek élete Istenben van lehorgonyozva.
A Boldogságok nem társadalmi kategóriák. A szegények, akikről az Evangélium beszél, nem kifejezetten a nincstelenek, a koldusok, hanem azok, akik megértették azt, hogy emberségük csak akkor halad a beteljesülés felé, ha Istenre irányították életüket.
Boldog az alázatos, aki tudja, hogy minden élet értéke Istentől van. Boldog az, aki érzi, hogy mindenben Istentől függ. Boldog az, aki elfogadja Isten reá vonatkozó tervét.
Igen, csak az olyan ember lesz képes elfogadni Jézus tanácsát az igazi boldogságról, aki Jézus módjára teljes szívével, teljes lelkével és minden erejével szereti az Istent, és megnyílik Isten felé. Ez nem néhány jámbor léleknek való elgondolás, hanem az ember legmélyebb lényegéből származó igazság és vágy. Ezért mondja Szent Ágoston: „Isten, te tefeléd irányulónak teremtettél minket. Ezért nem lel nyugodalmat szívünk, míg benned meg nem nyugszik.”
Az olyan ember, akinek számára az Isten a legvalódibb valóság, mindennél fontosabbnak fogja tartani az olyan állapotot, mely helyt ad életében az Istennek. Azaz állapot, melyet Jézus boldognak hirdet, éppen ilyesféle állapot. Az ilyen állapotban levő ember egója nem nagy, szíve nincs teletömve lomokkal, nincs magába zárva, nincs magával eltelve, nincs gőggel pukkadásig felfuvalkodva. Ezért kész Isten belépni az életébe, és ezért képes ő befogadni szívébe az Istent.
Jézus a boldogság mondásokkal saját életmódját írja le. Ő élt szegényként, ő sírt a sírókkal, ő volt szelíd és alázatos szívű, ő éhezett az Atya akaratának teljesítésére, az ő szíve volt átlátszóan tiszta, ő a békesség adója, őt üldözték és ölték meg az isteni igazságért.
Szűk és tövises utat járt az Úr Jézus, és mégis boldog volt. Volt öröme, melyet senki tőle el nem vehetett, és ezt az örömet szánja nekünk is.
Az Úr Jézus nemcsak hirdeti a boldogságokat, hanem meg is éli! Ha őt szemléljük, akkor meglátjuk, mit jelent lélekben szegénynek lenni, mit jelent szelídnek, irgalmasnak, szomorkodónak, igazságosságra törekvőnek, éhezőnek, tiszta-szívűnek, békeszerzőnek, üldözöttnek lenni, és ezekkel együtt boldognak lenni.
Nem egyszerűen azt mondja: tegyétek, amit mondok, hanem: 'Jöjjetek, kövessetek!' Jézus megadja az erőt is követéséhez, mindig velünk van és átalakítja gyengeségeinket erővé, ha kérjük. Higgyünk neki, amikor ezt mondja: „Elég neked az én kegyelmem, az én hatalmam ugyanis az erőtlenségben nyilatkozik meg”(2 Kor 12,9).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése