Római Riportok - 2017. november 26.

Szentségimádás Esztelneken is, a 2020-as Budapesten tartandó 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve

"Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a föld felett…"

Kedves Testvérem!

Egyórás szentségimádásra hívunk Krisztus Király főünnepének előestéjén a 2020-as 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve. Ezen az estén, bár a Magyar lakta vidékek különböző helyszínein, de egy időben, együtt fogunk imádkozni azért, hogy az önmagát érted is feláldozó és az Oltáriszentségben velünk lévő Krisztust felismerjük, és egyre jobban szeressük.

Tarts velünk! Veled együtt megleszünk 20 000-en.

A helyi közösségünkkel mi is összegyűlünk, hogy Krisztust együtt imádjuk.

Helyszín: Szent György templom

527143 - Esztelnek, 163 szám

Időpont: 2017. november 25-én, szombaton 18 és 19 óra között,

A 18 – 19 óra között tartandó szentségimádást szentmise előzi meg, amit 17,30 órakor kezdünk és ezt megelőzően 17 órától szentgyónási lehetőség lesz. 

Mindenkit szeretettel hívunk és várunk Esztelnek községéből és a környék településeiről.  

Gyere, tarts velünk Te is, és jelentkezz!

A jelentkezési lap kitöltésekor kérlek ne felejtsd el jelezni, ha szívesen segítesz a szentségimádás szervezésében és lebonyolításában, illetve ha fel szeretnél iratkozni a NEK 2020 hírlevélre, melynek segítségével folyamatosan tájékozódhatsz arról, hogyan halad a 2020-as esemény előkészítése, és első kézből értesülhetsz programokról, bekapcsolódási lehetőségekről.

Várunk november 25-én!

Szeretettel,

Kakucs Béla, fr. Szilveszter ofm

Szent György templom igazgatója

Jelentkezni pedig az űrlapot kitöltve ezen a linken: https://krisztuskiraly.iec2020.hu/#/   lehet. Egyszerűbb, ha a térképen Esztelnekre kattintva és a csatlakozom feliratra klikkelve tesszük. De a főoldalon is lehet jelentkezni, helyszínként Esztelneket választva.

Bármi kérdés merül fel, írj a frszilveszter@gmail.com email címre.
http://frszilveszter.blogspot.ro/

Szerzetes találkozó „Kiengesztelődés!” – mottóval

„Kiengesztelődés!” – mottóval 2017. november 18-án nagyszerű lélekemelő- építő, a borongós idő ellenére derűs hangulatban zajlott le az őszi szerzetes találkozó Esztelneken.

A találkozó fő színhelye a Nagy Mózes általános iskola volt, valamint a Ferences Kolostor és templom.

A találkozó moderátorai a Jezsuita atyák voltak, házigazdák a ferencesek.

Résztvevők (31 személy) az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei, a Szent Családról nevezett Mallersdorfi Szegény Ferences Nővérek, a Szociális Testvérek Társasága, a Tisztítótűzben Szenvedő Lelkeket Segítő Nővérek, a Piaristák, Pálosok, Jezsuiták és Ferencesek voltak.

Jöttek Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Brassóból, Árkosról, Székelyudvarhelyről, Csíksomlyóról, Csíkszentdomokosról, Gyergyószentmiklósról, Kézdiszentkeresztről és helyből, Esztelnekről.

A találkozó mottója a „kiengesztelődés” volt. Ennek mozzanatait mélyítettük el az ima, a páros beszélgetés és közösségi megosztás révén. Mozzanatai (1) – megállni, (2) – kimondani, de nem ítélkező vagy racionalizáló módon, (3) – velem érzés - a - szimbólum, - b - test, // (4) -  VELE (Istennel) érzek, (5) – érzékenység, küldetés.

Ezt követte a kötetlen beszélgetés keretében elfogyasztott ebéd a kolostorban, majd a kiértékelő és befejezésül a nem rég felújított templomban bemutatott szentmiseáldozat. és az Úrral való egyesülés a szentáldozásban.

Jó volt együtt lenni és együtt járni a kiengesztelődés útját, s végezni a kiengesztelődés imáját!

fr. Szilveszter ofm

A képes beszámoló ide kattintva látható.

A legnagyobb rossz a jóakaró szeretet hiánya – Évközi 33. vasárnap

Ma templomunkban és az egyházmegyében Árpádházi Szent Erzsébet ünnepe kapcsán megrendezésre kerül a szokásos évi Karitászgyűjtés, amint már a múlt vasárnap hirdettük. Az idén, az anyagiak hiánya miatt tanulni nem tudó gyerekek megsegítésére fordítja majd a begyűlt összeget, a Karitász központ.

A Karitász világszervezetének védőszentje Árpádházi Szent Erzsébet, akinek épen ma van az ünnepe. Ezért ma elmélkedésünk középpontjába az ő személyiségét és vonzó életpéldáját állítjuk, hiszen ő az a „derék asszony”, az első olvasmány szavaival élve, aki a kapott talentumokat, amikről a mai evangéliumi szakaszban olvastunk, nem elásta, de nem is csak a maga és családja, hanem rászoruló embertársainak a javára kamatoztatta.

Szent Erzsébet rövid élete itt a földön a szeretet kiteljesedésének gyönyörű története. Huszonnégy esztendő elég volt számára, hogy a legmaradandóbbat alkossa, amit csak ember alkothat: a szeretet soha el nem múló művét. Valójában saját maga vált tökéletes műalkotássá, mert kezdettől fogva végig hagyta magát Istentől alakítani, formálni.

Erzsébet legfőbb talentumai közé a szolgáló, a cselekvő szeretet tartozott, amely az ő Istenbe vetett igaz hitéből, biztos reményéből és tökéletes szeretetéből forrásozott. 

Szent Erzsébetről elmondhatjuk, hogy misztikus volt, a legtökéletesebbek közül való. Isten szeretetében élt, s az evilági dolgokat, anyagi javakat, úgy használta, hogy általuk Istennél örök kincseket gyűjtött. Pedig ahogy körülöttünk, úgy körülötte is kavargott a mulandóság, a családi viszályok, az ármánykodók, a hálátlanok, a földi boldogság, a királyi származás, a szülőföld, a vagyon, a hatalom – mind jött és ment, Erzsébet pedig imádkozott és derűs maradt a szürke hétköznapok, a megpróbáltatások közepette is. Azon munkálkodott, hogy mindig Isten jelenlétében éljen, és hogy „vidámmá tegye az embereket”.

Az ő élő istenszeretetének sugárzása szelídítette meg rosszakaróit és ragyogta be férjéhez fűződő szerelmét, családját, szegényeit, egész önkéntes életáldozatát.

Erzsébetnek Isten iránti mély szeretete a felebarát iránti szeretetben öltött testet, a betegek, az elessetek, a rászorulók felkarolásában vált gyümölcsözővé, akikben Krisztus arcát fedezte fel.

Szent Erzsébet megértette és nekünk is meg kell értenünk: az Egyháznak nem csak az a küldetése, hogy megvigye az embereknek Krisztus üzenetét és kegyelmét, hanem az is, hogy áthassa és tökéletesítse az evilági dolgok rendjét az evangélium szellemével, melynek lényege: „Szeresd Uradat, Istenedet… szeresd felebarátodat…”(Lk 10,27).

Ez a szeretet tevékeny, akit ez vezérel, az nem marad közömbös a mellette élő gondjai iránt. Akit ez a szeretet tölt el, az hozzájárul a nála hátrányosabb élethelyzetű emberek gondjainak enyhítéséhez.

A szeretet hősies fokon való gyakorlása miatt tüntették ki a már szentté avatott Kalkuttai Teréz anyát 1979-ben a Béke-Nobel díjjal. És ő mondta egy alkalommal: „a legborzasztóbb betegség ma nem a lepra vagy a tuberkulózis, hanem inkább, azaz érzés, hogy valaki nem kívánatos, senki nem törődik vele, mindenki elhagyja. A legnagyobb rossz a jóakaró és jótékony szeretet hiánya, a szörnyű közönyösség az útszélen tengődő felebarát iránt, akit gyötör a kizsákmányolás, a korrupció, a szegénység és a betegség”.

Erzsébet, Teréz anyához hasonlóan, minden szükségben lévőben, szeretetre váró emberben Jézus kopogtatására figyelt és magáévá tette a Jelenések könyvének mondását: „Nézd, az ajtóban állok és zörgetek. Aki meghallja szavamat és kinyitja az ajtót, ahhoz bemegyek és vele étkezem, ő meg velem”(3,20).

A jó cselekedetek gyakorlásánál fontos szem előtt tartanunk Szt. Pál apostol figyelmeztetését: „Osszam el, bár egész vagyonom a szegényeknek, s vessem oda testemet, hogy elégjek, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem”(1 Kor 13).

Vagyis a jó gyakorlása, cselekedete nem egyenlő magával a szeretettel. Sőt a szeretet cselekedetei önzést, hiúságot és gőgöt is álcázhatnak. Ezért mondja Pál apostol: vigyázatok, mert maga a sátán is a világosság angyalának tetteti magát. És, hogy ez így van, Jézus megkísértéséből tudjuk. Micsoda jótékonyságra biztatta a sátán az Urat a pusztai böjtölés alkalmával, amikor a köveknek kenyérré való változtatására akarta rábírni, hány és hány éhező embert lakathatott volna jól. S mégsem tette, mert cserében a sátánnak kellett volna engedelmeskednie.

Szent Erzsébet már a középkorban felismerte ezt a veszélyt, amikor a társadalmi ranglétra amúgy is fölényt biztosított neki, és ehhez hozzájárult még az adakozás lehetősége. Ő mégis el tudott rejtőzni a szolgáló szeretet alázatába. És ebben példakép a mi számunkra.

Szent Erzsébet csillaga nyolc évszázad távlatából ezt az eszményt sugározza felénk. Vagyis meg kell tanulnunk úgy gyakorolni a szeretet cselekedeteit, hogy általuk magunkat érezzük lelkileg gazdagabbaknak, nyerteseknek.

Szent Erzsébet vallásossága sohasem lett önmagába forduló élménykeresés, abból a szolgálat lelkülete fakadt. Példája arra tanít minket, XXI. századi keresztényeket is, hogy megszabaduljunk a fogyasztói társadalom kényszereitől, élet- és családellenességétől, önzésétől az egymás iránti közönytől, az elhidegüléstől. Nagylelkű összefogásra és szeretetre bátorít minket.

Mert amikor korunk válságát vizsgáljuk, akkor látjuk, hogy az nem egyszerűen anyagi, pénzügyi, még akkor sem, ha az árak növekszenek és a fizetések egy helybe állnak, de nem is környezeti, még akkor sem, ha a látszat arra utal, hanem elsősorban magának az embernek a válsága, az ember hitének a válsága.

Világszerte és népünk körében is fogyatkoznak a mély emberi, érdek-nélküli barátságok, egyre többen félnek házasságot kötni, gyermeket világra hozni és nevelni, mert megfogyatkozott az erősítő példa, a pozitív tapasztalat.

Fiataljaink, gyerekeink elmaradoznak a vasárnapi szentmiséről, felhagynak a vallásgyakorlattal, a hit szerinti élettel, mert a felnőttek életéből nem tapasztalják, hogy az Istenbe vetett hit jobbá, szebbé, igazmondóvá, megértőbbé, a mindennapi életben segítőkészebbé, a házasságban hűségesebbé teszi az ő életüket. Igazából nem látnak, nem tapasztalnak különbséget egy templomba járó és nem járó ember élete között… Ezért igen sokan áldozatul esnek a reklámok, a valótlanság káprázatának, miközben „való világnak” hiszik és mondják.

Szükségünk van arra az egyszerűségre, és realitásra, amely Szent Erzsébetet a világhoz, az emberekhez és Istenhez kötötte.

A kereszténység úgy indult útjára, hogy Jézus Krisztusban felfedezték a teljes Igazságot. Valahányszor megújult Egyházunk a történelem során, az mindig olyan embereken keresztül történt, mint Toursi Szent Márton, Szent Ferenc, Szent Erzsébet, Szent kalkuttai Teréz anya, akik újra indultak Krisztustól, akik nemcsak hirdették, hanem élték is Krisztus tanítását.

A mai világ-válság megoldásának útja: visszatalálni Istenhez azon az evangéliumi módon, ahogy Árpád-házi Szent Erzsébet és a többi szent tette, vagyis az Istent és embert szolgáló szeretet által.

Éppen ezért minden munkánk és pihenésünk, örömünk és bánatunk, egészség és betegség között keressük Istent, hogy egymásra is rátaláljunk és önmagunkkal is megbékéljünk. Így mi is megtapasztaljuk, hogy a szeretet nem tud meglenni jótettek nélkül.

Engedjünk az isteni szeretet vonzásának, győzzük le kényelmességünket, hogy Szent Erzsébet példájára mi is a szeretet hősei lehessünk. Szeressünk ingyenesen, ott, és ahol nincs szeretet. Ne rejtsük el az igazi talentumainkat: a képességünket, hogy tudunk szeretni.

Ne feledjük, a mai példabeszédben a hangsúly nem az öt vagy a két talentum megduplázásán van, mert Istent soha nem hatja meg a mennyiség, hanem az odaadás mértékén, az őszinte és tisztaszív elkötelezettségén van. Ezért ne féljünk gyökeresen megváltoztatni az életünket, hiszen a másoknak való önátadásban valósítjuk meg életünket a maga teljességében.

Ha ebben a szellemben törekszünk megélni mindennapjainkat, akkor életünk végén, a nagy találkozón ezt fogjuk hallani: „Jól van, te derék és hűséges szolga, menj be Urad örömébe!”

A szentségimádás iskolája 2017. (II.rész)

A szentségimádás iskolája 2017. (I. rész)

A Király! A Királyod?

Emlékeztető a Szentségimádási napunkra

Emlékeztetni szeretnék arra, hogy az Esztelneki Ferences templom szentségimádási napja holnap (nov. 14-én) van. Az Oltáriszentséget a 11 órás szentmisét követően tesszük ki imádásra. Ezt követik az egyes imaórák, mindjárt az elsőt a helyi általános iskola diákjai tartják, majd a jelentkezések sorrendjében a különböző csoportok… 

Mindenkit szeretnék biztatni arra, hogy a feliratkozástól függetlenül is vegyenek részt a Szentségimádáson, szakítsanak időt arra, hogy templomunkban találkozhassanak az Oltáriszentségben köztünk élő Jézus Krisztussal, aki épen holnap tart fogadóórát nálunk, gondolom mindannyiunknak van, amit megbeszéljünk Vele. Éljünk a nagy lehetőséggel!

A befejező ünnepi szentmisére este 6 órától kerül sor, amelyen a kerület papsága is jelen lesz többnyire. Szeretettel várunk minden kedves Esztelnekit és természetesen a környékbeli híveket is, akik velünk együtt szeretnék imádni az Oltáriszentségben köztünk élő Jézus Krisztust.

Amelyik pillanatban nem akarsz jobb lenni, megszűntél jó lenni! – Évközi 32. vasárnap

Az okos és balga szüzekről szóló példabeszéd, Szt. Máté evangéliumában az utolsó ítéletről szóló tanítás előtt található. Három példabeszédet hoz itt az evangélista, amelyeknek közös az alapgondolata, mégpedig az, hogy földi életünk végén, halálunk után lesz elszámolás, megmérettetés és ítélet. Erre pedig föl kell készülni.

A példabeszédben szereplő szüzek okossága és balgasága nem a szellemi képességeikre vonatkozik. A lányok okos vagy balga viselkedését az jelzi, hogy a vőlegényre várakozva vittek-e magukkal tartalékolajt vagy sem a lámpájukhoz.

Jézus példabeszédében jelen vannak azok a mozzanatok, amelyek a zsidó népnél jellemezték a házasságkötés szertartását. Ebben fontos volt, hogy a vőlegény az esti órákban ment a menyasszony otthonába, hogy kikérje és elvigye őt. Épen ezért érkezése bizonytalan volt, várakozni kellett rá. Amikor feltűnt a vőlegény menete, akkor mindenki eléje ment a menyasszony kíséretéből. Este lévén, szükség volt az olajmécsesekre, amit a menyasszony kíséretéhez tartozó hajadon lányok vittek.

Az apostolok korában még élénk volt a hiedelem, hogy a Vőlegény, azaz Jézus hamarosan újra eljön. Pedig a Szentírásból világos volt akkor is, hogy Jézus a világvégéről, illetve második eljöveteléről semmi időbeli meghatározást nem adott. Többször kihangsúlyozta: „Nem tudjátok, mely napon jön el Uratok… Az Ember Fia abban az órában jön, amikor nem is gondoljátok”(Mt 24,42). Jézus éppen erre hivatkozva szólít fel ismételten a mai evangéliumi szakaszban: „Legyetek tehát éberek, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!”

Az éberségről, virrasztásról gyakran szó esik Jézus tanításában. Szerinte az egész emberi élet készület, felkészülés egy nagy és örök találkozásra, mégpedig az Istennel való boldog találkozásra.

A példabeszéd vőlegénye valójában Krisztust jelképezi, a váratlan és éjszakai jövetele pedig a világ végét. A hívő ember számára a földi élet történéseinek az a legjellegzetesebb vonása, hogy ezeknek a végét Krisztus eljövetele határozza meg. Ez nem kívülről és mintegy erőszakkal tör rá az emberiség életére, hanem ennek folyamatában is valamiképpen jelen van a várakozás. A menyasszonyra és násznépére éppen a várakozás a jellemző. Ezt jelzi az olajmécses, amelyben megfelelő mennyiségű olaj is van.

Nem fontos az, hogy ez az éberség mindenkinél tudatosan ilyen konkrét formát öltsön. Elég életünknek azokra a jellemző sajátosságaira gondolni, amelyek az erkölcsi értékekben, életünkért, egymásért és a jövőnkért érzett konkrét felelősségben jelentkeznek. Ezek szükségesek. Nélkülük nem élhetünk.

Ugyanis a közvetlen én érdekek: az önzés, a sok pénz, vagy élvezetek utáni vágy nem határozhatja meg az életünket. S ha mégis mindez meghatározóvá válik az ember életében, akkor ezzel felborul közösségi életünk békéje, és akár pokollá is válhat az élet, már itt a földön. Közösségi életünk életképtelenné válik, ha csak önző egyéni érdekek érvényesülnek benne, legyen szó akár a családról, a munka, a plébániai, a templomi vagy a faluközösségről. Az olyan emberi csoportosulásnak nincs igazi jövője, amely csupa önző, én központú tagokból áll.

Ezért mindnyájunknak törekednie kell arra, hogy keressük azokat az értékeket, amelyek ahhoz segítik az embert, hogy kiszabadítsa magát az önzés, a hatalom, az anyagi javak fogságából. Ezek az értékek ahhoz nyújtanak segítséget, hogy életünk szolgálattá alakuljon, és békés, kiegyensúlyozott legyen, ahogy volt korábban, szüleink, nagyszüleink idejében is. Ha elfogadjuk ezeket, akkor már most ezek megvalósításáért kell fáradoznunk, és nem lehetünk többé önző szenvedélyeink rabjai.

Az éberségre való figyelmeztetéssel Jézus nem lehetetlent kíván tőlünk, hisz az okos szüzek is elalszanak, hanem azt, hogy legyen "olajunk". Azaz soha ne hagyjuk, hogy a hűség és a szeretet megfogyatkozzék bennünk; soha ne szűnjünk meg magunkban azokat az értékeket őrizni és gyarapítani, amelyek megmaradnak az örök életre.

Az apostoli idők végén, azonban már mind kevesebbet véltek tudni Jézus közeli eljöveteléről. Az emberekben lassan meglazult a kitartás és a bizalom, megfogyatkozott a remény, különösen az üldözések idején. Ezért volt szükség a készenlétre, a kitartásra, a virrasztásra irányuló figyelmeztetésre.

Azzal a ténnyel pedig, hogy az okos szüzek nem osztják meg olajukat a balgákkal, Jézus arra akar rámutatni, hogy a döntő órában mindenki önmagáért felelős, és senkinek sem adhatja kölcsön a saját készenlétét. Vagyis csak az mehet be a menyegzőre, akinek van olaja, és ég a lámpása, amikor a vőlegény megérkezik.

De mi ez az olaj, miért nem lehet azt hirtelen mástól kérni? Ha Krisztus a vőlegény, ahogy mondtuk korábban, akkor az olaj és az égő mécses az ember kezében az a valami, amiről elmondhatjuk, hogy igazi és örök értékű dolog.

A hívő ember számára nem nehéz ezt az értéket meghatározni, beazonosítani. Ez az érték az Isten és felebarát szeretete, az öntudatos, a kétszínűségtől mentes keresztény élet, ragaszkodás a hithez, egyházhoz, nemzethez, aztán a hitvesi hűség, az áldozatokra kész anyai, apai szeretet, azaz mások szolgálata, segítőkészség, a feltétlen bizalom és minden alakoskodástól mentes őszinteség, igazságosság, egyetértés, szelídség, alázat, megbocsátás és hasonlók. Ezeknek bennünk és a miénknek kell lenniük, ezt senki nem adhatja kölcsön nekünk.

Tehát a példabeszéd a készenlétet és a személyes felelősséget akarja hangsúlyozni. Az örök Bíró késhet, de ez nem ok arra, hogy a hűséges várakozást abba hagyjuk. Az üdvösségből csak a saját hibánk, balgaságunk miatt maradhatunk ki, s akkor nincs orvoslás, és másokat sem hibáztathatunk.

Ha a mondottak alapján egy kissé elgondolkodunk, akkor rájövünk arra, hogy ma is nagyon sok keresztényre alkalmazható ez a példabeszéd. Meg vannak keresztelve, voltak elsőáldozók, bérmálkoztak is. De aztán jön az élet, sokszor a hittel, vallással szemben ellenséges környezet; s úgy tűnik, hogy az események megcáfolják Krisztus szavait. A dolgok mennek a maguk útján, mintha nem is volna Gondviselés… tehát Isten nem is törődik a világgal… talán nincs is Isten vonják le elhamarkodottan egyesek a következtetést. Először a korábbi buzgóság fogy el, kormozva ég a lámpa, azután a hit is kialszik, elfogy az olaj. Ezekre mondta a szentatya, Ferenc pápa, hogy „Krisztus keresztjének ellenségei. Fölveszik a nevet, de nem követik a keresztény élet elvárásait”.

Ez az egész a lanyhasággal kezdődik. A lanyhaság után jön a közöny. Nem akar sem hívő, sem hitetlen, sem jó, sem rossz lenni. Az ilyen ember, csak élni akar, egyik napról a másikra. Nem töprengeni az élet céljáról, nem gondolkodni, milyen lesz a jövő, csak odaállni a munkapadhoz, leülni az asztalhoz, lefeküdni az ágyba, „a többi nem érdekel” – „Nekem minden mindegy”.  Végül jön a megátalkodás. Az a gyümölcs, amelyet belül a féreg rág, lehull a fáról, az a keresztény, akiben kihal a hit világa, lehull Krisztusról. Az ilyennek már csak a teste él, a lelke halott.

Ez a szomorú valóság a jelenben, napjainkban is felfedezhető. A kérdés az: mit kell tennünk a jövőre vonatkozólag, hogy kikerülhessük a lelki halált, az örök kárhozatot és megmaradhassunk Krisztusban?

Az öntudatos hívő embert az jellemzi, hogy a legmagasabb értékek fényében nézi életét. Ezeket nem kutató értelmével találja meg, hanem a kinyilatkoztatás, a Biblia biztosítja számára. Ennek fényében azt is látja, hogy mi a rossz igazi természete, milyen veszélyt jelent életünk számára. A jóról is sokkal világosabb képet kap Isten Szavában, mint amennyit értelmével fel tud ismerni. A jóra irányuló értékeknek nemcsak a földi jövő, és az ezt tápláló reménység szempontjából van jelentőségük, hanem hozzátartoznak a Krisztust váró éberségünkhöz és így örök életünk szempontjából is döntő jelentőségük van. Amikor a krisztusi értékek szerint akarunk élni a társadalomban, számíthatunk a Szentlélek ajándékaira is, ez a biztosítéka a sikeres helytállásnak.

Az elhangzott példabeszéd ma nem a farizeusoknak és írástudóknak szól, hanem nekünk, mindannyiunknak. Föl kell ébrednünk lanyhaságunkból, közömbösségünkből, ki kell javítanunk téves lelkiismeretünket, mely megengedi a kettős életformát: a vasárnapi keresztény és hétköznapi pogány életvitelt, és föl kell szítanunk, élesztenünk mécsesünkben a lángot. Fontolóra kell vennünk a Jelenések könyvéből származó felszólítást: „Tudok tetteidről, fáradozásaidról és kitartásodról… Hűséges is vagy, szenvedtél a nevemért, és nem fáradtál bele. De van egy kifogásom ellened, az, hogy kezdeti szeretetedtől eltértél. Gondold meg, honnan süllyedtél ide! Térj meg, és térj vissza korábbi cselekedeteidhez!”(Jel 2,2-5)

Éppen ezért ne csak higgyünk, hanem éljük meg a hitünket, hisz ma, a szavakon kívül, vagy inkább a szavak helyett komoly tanúságtételre van szükség. Kell, hogy legyen lelkünkben egy erős vágy: jobb ember, jobb keresztény akarok lenni, olyan akarok lenni, amilyenek az Isten is látni szeretne engem! Akiben nincs meg ez a vágy, aki meg van elégedve önmagával, annak így szól Krisztus: „Jaj nektek, akik telve vagytok önmagatokkal!”

Ne feledjük, nincs biztonságban annak a jósága, aki nem akar jobbá válni. Amelyik pillanatban nem akarsz jobb lenni, megszűntél jó lenni! (Szent Bernát) 

„Nem ismeritek sem a napot, sem az órát.” Jézus jegyesének, az egyháznak a századok végéig növekednie kell a jóban és készülnie kell a nagy találkozásra, az Emberfia eljövetelére. Nekünk, egyes embereknek pedig egész életünkben. Hogy mikor hív Jézus magához bennünket, azt - szerencsére - nem tudjuk. Ez a bizonytalanság is a Gondviselés ajándéka. Arra ösztönöz, hogy mindig készen legyünk, életünk minden percében. Hogy mindig legyen olaj a korsónkban, lámpásunkban. Mert nekünk is fényt kell vinnünk az Ünnepre. Ámen.

Kérés - Kedves Blog Látogató!

Az 1921-ben lángok martalékává vált esztelneki ferences kolostor és templom romjainak helyén új, nagyobb kolostort és templomot akartak építeni, de ez csak részben sikerült, a kolostor keleti szárnyának a lakhatóvá tételével.

1927-ben a kolostor kertjében a romokból iskolát építettek, amit vasárnapokon templomként használták. Eme épületet 1980 és 82 között P. Bartók Albert házfőnök irányításával templommá alakították át. Vagyis kivették az épület közfalait, mennyezetét megemelték, kórust alakítottak ki benne, hozzáépítettek egy harangtornyot, két helyiséget, ami ma kápolna és könyvtárként működik.

Templomunkat az eltelt évtizedek alatt kikezdte az idők vasfoga és ezért nagyon rászorult a felújításra, amit már részben meg is tettünk. A tavaly sikerült a templom belsejét és liturgikus bútorzatát felújítani. Idén a külsőhöz kezdtünk hozzá. Mára már kész a falak felújítása és a templom környezetének (lépcsők, feljárók) felújítása is a vége felé jár. Nemsokára következik az elszámolás és fizetnem kell. Mivel saját pénzforrással nem rendelkezünk, ezért támogatási kérelmemmel fordultam jogi és fizikai személyekhez. Eddig a költségvetésnek (168.000 lej) valamivel több, mint felét (95.000 lej) sikerült összegyűjteni az Emberi Erőforrások Minisztériumának, a Kovászna Megyei Tanács, valamint a templomunkba járó hívek támogatásának köszönhetően. Hátra van még 73.000 lej.

Ezért az Esztelneki Ferences Kolostor házfelelőse és templom igazgatójaként azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulok a Kedves Blog Olvasókhoz, különösképpen gondolok az Esztelnekről elszármazottakra, Esztelnekkel szimpatizálókra és egyáltalán minden jó szándékú és segítőkész emberre, hogy legyenek szívesek támogatni bennünket, lehetőségükhöz mérten pénzbeli adományukkal, eme nemes cél megvalósulásában.

Kérésemet azért bátorkodtam megosztani a Blog Olvasóival is, mert a tavalyi templombelső felújításával kapcsolatos ilyenfajta kérelmemre már megtapasztalhattam sokak jószívű támogatását, amiért ez alkalommal is hálás köszönetet mondok.

fr. Szilveszter ofm

házfelelős és templomigazgató 

A kép melléklet ide kattintva érhető el. 

Amennyiben indítást érez arra, hogy támogasson bennünket, banki átutalás esetén a következő számlaszámokat használhatja:

Intézményünk hivatalos megnevezése:

Ordinul Franciscanilor din Estelnic

FERENCES KOLOSTOR ESZTELNEK

Címe: Estelnic – Esztelnek irányítószám: 527143 házszám: 163   

 Román Lej bankszámla száma IBAN kód RO13RNCB0127007532970001

Magyar Forint bankszámla száma: RO72RNCB0127007532970006

BIC: RNCBROBU

EUR bankszámla száma: RO29RNCB0127007532970004

BIC: RNCBROBU

USD bankszámla száma: RO02RNCB0127007532970005

BIC: RNCBROBU

Bank neve és címe: BANCA COMERCIALA ROMANA TG Secuiesc

Pta. Gábor Áron nr. 17

Tg. Secuiesc, Jud. Covasna

Codul de inregistrare fiscala (C. I. F.) cod fiscal (pénzügyi adószám): 14059601

Gazdasági ügyekért felelős személy neve: 

Kakucs Béla, fr. Szilveszter ofm

Mobil: 0745 252 845 

e-mail: frszilveszter@gmail.com

Római Riportok - 2017. november 5.

„Bort iszik és vizet prédikál…” – Évközi 31. vasárnap

Az első olvasmányban (Mal 1,14b-2,2b.8-10) két ok miatt is kemény megrovásban részesíti a Seregek Ura az ószövetségi papságot. Az első ok, mert letértek a szövetség útjáról, s emiatt sokan elbuktak tanításuk miatt a választott nép közül. A másik ok, mert „a tanításban az emberek személyére voltak tekintettel”.

A mai evangéliumi szakaszban (Mt 23,1-12) valamiképpen ez a megrovás ismétlődik meg, amikor az Úr Jézus elmarasztalta az írástudókat és farizeusokat, mert az isteni igazságot csak szóval hirdették, de a mindennapi életben nem váltották tettekre, s ez által sokakat megtévesztettek az Isten felé vezető úton.

A tanítás, a nevelés és a példaadás nem is olyan könnyű napjainkban sem, ha azt akarjuk, hogy az pozitív gyümölcsöt teremjen, ha azt akarjuk, hogy abban Istennek is, embernek is kedve teljék.

A mai szentírási részekben a tanításnak, nevelésnek és példaadásnak három szintjét láthatjuk, mondja Barsi Balázs, ferences atya, az Olvasmányban, a Szentleckében és az Evangéliumban. Szól ez a papoknak, lelkipásztoroknak, de nemcsak nekik, hanem a szülőknek, nagyszülőknek, nevelőknek és bizonyos mértékig mindannyiunknak, hiszen valamennyien felelősek vagyunk a felnövekvő nemzedékért, a minket körül vevő emberekért.

Az első szintről Malakiás prófétánál olvasunk: „Ti letértetek az útról, sőt sokan elbuktak tanításotok miatt.” A teljes romlottság állapota, amikor a tanító saját bűnös életéhez igazítja a rábízott tanítást, leszállítja züllött erkölcsi szintjére, és így másokat is romlásba vezet. Hallottam olyan felnőttről, aki kisiskolás gyerekkel együtt nézte a mocskosabbnál mocskosabb tévé műsort, mondván, had szokja az életet…

A második szintről Jézustól hallunk az Evangéliumban: „Tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt.” Tudathasadásos állapot, amely könnyen az első szintre való visszaeséshez vezet. Fontolja meg minden pap, szülő, nevelő, hogy legnagyobb hatással akkor van a rábízottakra, híveire, gyermekeire, növendékeire, amikor azok nem kirakatba szánt viselkedésmódját látják. Ha ott az ellenkezőjét tapasztalják annak, amit a tanítás során hallottak tőle, akkor a „bort iszik és vizet prédikál” alapján saját magukat is felmentik a tanítás kötelező érvénye alól, s bukásukért ő lesz a felelős.

Minden embernek törekednie kell arra, hogy szavai és tettei összhangban legyenek egymással. Ezáltal válik „hitelessé”. A szavak és tettek egysége kétszeresen is fontos az öntudatos, hívő keresztény életében. Mert ő Jézus követségében jár, őt képviseli az emberek között. Így felelősek vagyunk azért, hogy viselkedésünk nyomán milyen Krisztus-kép alakul ki abban a gyerekben, fiatalban, vagy kereső emberben.

2011. október 27-én, Szent Ferenc Atyánk szülővárosában, Assisiben nagyméretű vallásközi béketalálkozót hívót össze, XVI. Benedek pápa. A különböző vallási vezetők felszólalásait követően a Szentatya, az igazságot kereső emberrel kapcsolatosan többek közt ezt mondta: „Ezek a személyek az igazságot, az igaz Istent keresik, akinek képmása a vallásokban gyakran rejtve marad a nem megfelelő (a farizeusi) vallásgyakorlat következtében. Ha az agnosztikusok (a keresők) nem találják meg Istent, ez a hívőktől is függ, akik Isten képmását lekicsinyítik vagy eltorzítják. A keresők belső küzdelme felhívás a hívők számára, hogy tisztítsák meg hitüket, hogy Isten, a valódi Isten mindenki számára hozzáférhető legyen.”

S végül a nevelés harmadik, legmagasabb szintje az, amelyről Szent Pál ír (1Tessz 2,7b-9.13): „Amikor nálatok voltunk, olyan gyengéden viselkedtünk körötökben, mint a gyermekét dajkáló anya. Annyira közel álltatok szívünkhöz, hogy nemcsak Isten evangéliumát, hanem életünket is nektek akartuk adni.” Ez az az esemény, amelyre mindannyiunknak törekednünk kell. Ahol nem csupán egybecseng az életmód a tanítással, hanem mindkettőt az odaadó szeretet táplálja. Az a szeretet, amely elsősorban nem érzelmeket jelent, hanem maga felejtést, gondos törődést, a másik üdvösségéért érzett felelősséget.

Ez alatt a szint alatt nem is lehet kereszténynek megmaradni, szükséges ugyanis, hogy Krisztus evangéliumát Krisztus szeretetével hirdessük és éljük. Ez pedig nem megy másképp, mint, hogy a ránk bízottakat – híveinket, családunkat, tanítványainkat, vagy talán csak egyetlen embert – üdvösségük mélységében felvállaljuk és életünket adjuk értük.

Befejezésül elmondhatjuk, hogy Jézus elítélte a farizeusokat, mert az igazságot csak szóval hirdették, de életükben nem valósították meg. Tanításuk valójában szerepjátszás volt. Nem belső meggyőződésből és nem Isten kedvéért végezték szolgálatukat, hanem az embereknek akartak tetszeni.

Minden embernek törekednie kell arra, hogy szavai és tettei összhangban legyenek egymással, hisz ez által válik „hiteles” kereszténnyé.

Ne feledjük Jézus a farizeusi lelkülettel szemben őszinteséget, a szavak és tettek közötti összhangot, és szerénységet kér követőitől. Éppen ezért ne az emberek tetszését keressük, hanem Isten dicsőségét.

Gyász, veszteség a családban – 2.rész

Gyász, veszteség a családban – 1.rész

Mi vagyunk a katolikus egyház!

Minket érdekelnek a szentek is… - Mindenszentek ünnepe

Nem rég, egy verőfényes szombat délután történt, hogy almaszedésből jöttem elő a kertből és a kolostor udvarában két nyakkendős úriemberrel találkoztam, akik azt mondták, hogy Szilveszter atyát keresik, akiről nekik a falu asszonyai beszéltek és meg szeretnék ismerni őt. Mikor azt mondtam, hogy én vagyok az, a válasz az volt: idősebbnek gondoltuk…

Behívtam őket és megkínáltam egy pohár alma lével, majd beszélgettünk. Az idősebbik, aki talán fiatalabb volt, mint én, arról beszélt, hogy milyen sok és régi bibliája van és, hogy mennyire szereti azokat olvasni, tanulmányozni. Ekkor derült ki, hogy ők Jehova tanúi.

Mondtam, mindez szép és jó, és azt is, hogy a Biblia, mint Isten szava, a mi életünkben is fontos szerepet tölt be. De a Biblia mellett érdemes olvasni a szentek életét is, mondtam. Őket ezek nem érdeklik, volt a válasz.

Igen, minket, katolikusokat érdekelnek a szentek is, hiszen ők az élő tanúk Jézus mellett. Ők az élő Evangélium. Világító fáklyák ők az élet sötétségében. Áldozatok az Isten oltárán. Ők a kovász, amelyet az Isten rejtett el az életben, hogy átjárják azt a kort, amelyben élnek. A szentek élete tükör, amelyben minden embernek meg kell keresnie és találnia önmaga vonásait. Ők az élő lelkiismeret, amikor sok ember lelkiismeretének mécsese kialszik.

Isten minden kalandregénynél izgalmasabb műveket ír azokkal az emberekkel, akik készséggel adják át magukat az Ő szolgálatára, akik élesen figyelnek, hogy meghallják az isteni kegyelem suttogását, a Lélek hívogatását.

A szentek legnagyobbika, az egyszerű názáreti lány, Mária, az angyal szavára alázatosan és készséggel mondja: „Az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint”(Lk 1,38) és a második isteni Személy, Jézus édesanyja lesz.

A földre sújtott Saul, a damaszkuszi úton, remegve kérdezi: „Uram, mit akarsz tőlem, mit tegyek? (ApCsel 9,5 Békés-Dalos fordítás)” – és Pál, a népek apostola lesz belőle

A züllött, erkölcstelen életet feladó fiatalember hallja a szót: „Vedd és olvasd!”, és ezzel véglegessé válik a megtérése, az egyik legnagyobb keresztény gondolkodó, Szent Ágoston, Hipo püspöke lesz belőle.

Az élete értelmét kereső fiatalember szívét megvilágosítja az isteni kegyelem, hogy szó szerint vegye a Szentírás szavait: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem!” (Mt 19,21) és a rendalapító, Szent Ferenc atyánk lesz belőle.

Minden emberben ott rejlik a szentté válás lehetősége. Nem létezik olyan ember, akiből ne lehetne szent. Ezt az állítást nagyon jó példázza Szent Pál, az egykori Saul esete is. – Ki gondolta volna a damaszkuszi útja előtt egy-két nappal, hogy a keresztények üldözésére siető Saul néhány nap múlva hirdetni fogja Jézusról, hogy Ő az Isten Fia. – Ki hitte volna, hogy a gazdag, víg mulatozást kedvelő és lovagi dicsőségről álmodozó fiatal Ferenc, mindent elhagyva Isten szegénykéje lesz.

A már mondottakból két dolog következik:

Az egyik, hogy akármilyen istentelennek látszó, vagy valóban az is legyen egy ember, akkor se ítéljük meg úgy, mintha reménytelen eset lenne, hanem jusson eszünkbe: lehet ebből még Jézus apostola, hisz Istennél semmi sem lehetetlen.

A másik dolog, akármilyen tehetetlen, gyarló embernek tűnök önmagam előtt, bízzak: jöhet még komoly fordulat az életemben, és akarjam is ezt a fordulatot, és én magam is minden erőmmel fáradozzak rajta.

Sokszor nincs szükség csodálatos tettekre, csak el kell fogadni, amit Isten elénk ad a mindennapi élet eseményeivel.

Mi – állítólag – szilárdan őrizzük atyáink hitét és a hagyományokat. Csak merészelné megkérdőjelezni valaki ezt, meggyűlne a baja velünk. De mozgat-e minket ez a hit és a hagyományokhoz való ragaszkodásunk, megváltoztatja-e világunkat és mássá tesz-e minket?

Ez az életszentség egyik titka: mássá lenni! Ha értékes dolgokkal találkozunk, ha jót látunk és széppel találkozunk, engedjük, hogy tökéletesítsen minket. Ha a világ árnyoldalait látjuk meg, tanuljunk meg akkor is megmaradni a jóban.

Manapság ez a hit, ez a bizalom mintha hiányozna a keresztény emberek életéből. Amióta elkezdődőt, az úgynevezett „demokrácia” és alább maradt a vallásgyakorlat, amióta a társadalom elkezdet semlegessé válni, azóta sok keresztény ember, igyekszik úgy viselkedni, még keresztény környezetben is, hogy ne látszódjék meg rajta, hogy istenhívő ember, mintha szégyellné hitét, vallás gyakorlatát. – Az ilyen ember nagyon messze van a jézusi követelményektől: „Ti vagytok a világ világossága… Ha világosságot gyújtanak, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!”(Mt 5,14-16).

Mennyi értékes, szemet és szívet nyitogató párbeszéd marad el, csak azért, mert egyszerűen nem merünk, szégyellünk hitünkről beszélni.

Természetesen nem elég a szó, a beszéd önmagában. – Ahogyan Szent János figyelmeztet, szeretetünket – akár Isten, akár embertársaink felé – cselekedeteinkkel kell valóra váltanunk.

Az Anyaszentegyház nem hiába olvastatja fel a nyolc boldogságról szóló jézusi tanítást a mai ünnepen. Sokszor mi emberek követelődzünk, sürgetjük Istentől a boldogságot, hiszen kivétel nélkül minden ember boldog akar lenni. A szentek példájával mutat rá az Egyház, hogy lehetünk mi boldogok, de csak akkor, ha Jézus Evangéliuma lesz életünk alapja, ha Jézus tanítása lesz mindennapi életünk eligazítója.

Mi, arról panaszkodunk, hogy egészen mások lennénk, ha más korban születtünk volna. Ha mások, vallásosak lennénk, ha ráérnénk, ha mások lennének a környezetünkben, ha más lenne a házastársunk, ha mások lennének a gyermekeink, ha mások lennének a rokonaink, a munkatársaink, a szomszédjaink…

A boldogságnak mennyi terve, reménye él, az életbe induló fiatal házasok lelkében?! Mennyi terv a hivatását, munkáját kezdő ifjú lelkében?!  A szép és boldog jövő ígérete lebeg felettük. S mindez mivé lesz? – Az emberek megtorpannak, lelkesedésük lelohad, nincs kitartás, s leélik az életüket anélkül, hogy megízlelnék a boldogságot. Gyors sikereket várnak, a megpróbáltatásokért már zúgolódnak, az első akadálynál már gyengéknek bizonyulnak.

S mindez miért?

A szentek példája azt mutatja, hogy ők Istenre hagyatkoztak, állandó összeköttetésben éltek Istennel, s a legkisebb ügyben sem lazították meg az Istennel való szeretet kötelékét.

Mi hamar semmibe vesszük az Isten szavát, akaratát, parancsait. Semmiségnek tartunk egy-egy káromkodást, egy-egy szentmisemulasztást, egy kis haragot, hazugságot, pletykát, egy kis félrelépést, túlzott alkoholfogyasztást… Az egész villanyhálózatban milyen semmiség egy kis, apró biztosíték, de ha kiég, ha kikapcsol, akkor sötétben maradunk, akkor megáll az élet.

A szentek a legkisebb bűnt és gyarlóságot sem engedték meg maguknak, hiszen ha a kegyelem apró szálai elszakadnak, akkor sötétség borulhat az életünkre. A mi világunknak éppen ez a kis szál-szakadás a baja.

Nem elmenekülnünk kell a világból, hanem megszentelni azt hitünkkel, reményünkkel, szeretetünkkel. Az Úr Jézus sem bűntelen, tökéletes, szent világba szállt le, hanem azért jött, hogy a bűnös világot bűntelenné és szentté tegye, hogy az embereknek: „életük legyen és bőségben legyen”(Jn 10,10).

Kalkuttai Szent Teréz anya leányainak, anyaházának lépcsőházában a nagy feszület mellett ez a felírás áll: „Nem az a csoda, hogy mi ezt a munkát végezzük, hanem hogy közben boldogok vagyunk”.

Nincsen olyan munka, amelyet ne végezhetnénk Istenért és ne adna boldogságot, csak az égre kell néznünk. – Ezért írta meg a „Kérés mindenkihez” című versét Háry Emma:

"Ha gyermek jön szemközt az utcán,

és mosolyog a szeme, szája,

ó, nevessetek vissza rája!

Ha kérges szívvel találkoztok,

kit nagyon megcibált az élet,

ölelje át testvéri lélek.

Mert nincs rossz ember, csak a bűn nagy,

annyi szívet meghajszol, kerget ...

Ó, adjatok megértő lelket.

Ha úgy néztek egymás szemébe,

mint testvérek, megláthatjátok:

önarcotok néz vissza rátok.

Az örömöt se temessétek

szívetekbe fukaron, mélyen,

adjatok, hadd viruljon, éljen.

És, - mert életünk olyan rövid

s a temető olyan hideg:

őrizzétek meg a Hitet!"

A szentek azok, akik a nép tanítómesterei voltak és maradtak szavukkal, életpéldájukkal és közbenjárásukkal. „Ezért mi, akiket a tanúknak ilyen felhője övez, váljunk szabaddá minden tehertől, különösen a bűntől, amely behálóz minket, és fussuk meg kitartással az előttünk levő pályát”(Zsid 12,1).