csütörtök, december 29, 2016

Felújított ferences templom képekben 2. rész (Ajtók és ablakok)



2016. szeptember 13-án fogtunk hozzá templomunk felújításához, súlyosabb hibák kijavításához. A munkálatok 2016. december 9-ig tartottak. A képes beszámoló második részében a bejárati ajtók felújításról és az ablakok kicseréléséről illetve a festett üvegek felújításáról láthatunk képeket. 

A többi képet ide kattintva lehet megtekinteni.

kedd, december 27, 2016

Betlehemes készítő pályázat – Esztelnek - 2016. december 24.

Advent 2. vasárnapján, karácsonyra készülőben, az esztelneki ferences kolostor és a Nagy Mózes általános iskola, az 1-8-as, Esztelnek községében élő iskolás gyerekek számára „Betlehemes készítő” pályázatot hirdetett meg. Három kategóriában lehetett pályázni: 1. kategóriában: közösségben 2. kategóriában egyénileg, valamint a 3. kategóriában családoknak, szülök és gyerekek együttesen. A követelmény, hogy csak kézimunka lehet, amit a pályázók készítenek, az viszont bármilyen anyagból…

A pályázatra készült betlehemeseket a templom Mária kápolnájában állítottuk ki, amit a hívek is megnézhettek, és amire Karácsonykor, az ünnepi szentmise után szavazhattak is. Az eredményhirdetés Karácsony másodnapján, a szentmise befejeztével volt. Hála Istennek nagyon szép és értékes alkotások születtek, amit a mellékelt képanyag is igazol. Nem volt könnyű rangsorolni, szinte mindegyik első díjat érdemelt volna…

Egyéni kategóriában első díj: Cserei Mónika
Családos kategóriában első díj: László család


Közösségi kategóriában külön díj: II. osztály
Közösségi kategóriában külön díj: III. osztály
Közösségi kategóriában külön díj: VI. osztály
Közösségi kategóriában külön díj: VII. osztály – lányok csapata

Közösségi kategóriában első díj: VIII. osztály
Közösségi kategóriában második díj: V. osztály
Közösségi kategóriában harmadik díj: VII. osztály – fiúk csapata

Azt gondolom a célt elértük és így iskolás diákjaink, gyerekeink tevőlegesen, aktívan készültek az Úr Jézus születésnapjának a megünneplésére. 

Hálás köszönet a gyerekeknek, akik éltek a felhívással és az iskola igazgatójának, tanárainak valamint tanítóinak, akiknek a pozitív hozzáállása és támogatása nélkül nem lett volna ennyire sikeres a hagyományteremtő szándékkal történt kezdeményezés.

fr. Szilveszter ofm


Mit jelent az, hogy a karácsony a szeretet ünnepe?

Karácsony éjszaka Betlehemben

Azt szeretnénk mondani, hogy…

hétfő, december 26, 2016

Karácsony éjféli pásztorjáték képekben






Hálás köszönet a Nagy Mózes általános iskola diákjainak és a pásztorjátékot betanító kultúr-igazgatónőnek, hogy ilyen szép előadással örvendeztették meg az éjféli szentmisére érkező híveket. 


Hogy benned is megszülessék… Imre atya írása Stuttgartból

Gyermekkorom óta kedves szentem Szent Ferenc. Talán azért, mert lelki életem meghatározó alakjai a ferences atyák voltak. Az is lehet, hogy azért, mert radikális életmódja azt a jobbik énemet hívta ki állandóan, amely olyan akart lenni, mint Jézus Urunk, de gyöngeségei és behatároltsága mindig visszavetettek a Krisztus-követés útján. Magam viszont azt hiszem, azért tetszik nekem ma is Szent Ferenc, mert kevés szóval és gesztussal is képes éppen ennek a mindenki számára érvényes Krisztus-követésnek a lényegét kifejezni.

Ezt most, Urunk születésének ünnepén csak egyetlen egy életpéldájával szeretném bemutatni: a Greccio-i barlangban lejátszódott Karácsony történettel.
 
Életrajzírója, Celánói Tamás így írja le az eseményt: 
„Élt azon a környéken egy … János nevű jó hírű, de még jobb életű ember… Ferenc nagyon szerette ezt az embert, mivel, bár nemessége révén messze földön nagy tekintélynek örvendett, … egyedül a lélek nemességére törekedett. Ferenc … Karácsony előtt vagy tizenöt nappal magához hívatta János urat, és így szólt hozzá: “Ha azt akarod, hogy az Úr közelgő ünnepét Greccióban üljük meg, úgy siess, és szorgalmasan tégy meg mindent, amit mondok neked! Meg akarom ugyanis eleveníteni a betlehemi kisded emlékezetét, és tulajdon testi szemeimmel akarom szemlélni gyermeki korlátoltságának kényelmetlenségeit, látni akarom, hogyan helyeztetett a jászolba és hogyan feküdt az ökör és a szamár előtt a szénán” . A derék és hűséges ember a parancs hallatára gyorsan elsietett, és a kitűzött helyen előkészített mindent, amit a szent kívánt tőle.
 
Eközben elérkezett az öröm napja… Megérkeztek a különböző helyekről odahívott testvérek, úgyszintén a környék lakói, férfiak és nők; tehetségéhez képest mindenki gyertyát vagy fáklyát tartott a kezében, hogy örvendező lélekkel bevilágítsa az éjszakát, mely ragyogó csillagaival fényt hintett a napok és esztendők végeláthatatlan sorára. Megjött Ferenc is, és mivel mindent készen talált, látta és örvendezett. Készen állott a jászol, ott volt a széna, odavezették az ökröt és a szamarat. Ünnepelt itt az egyszerűség, vigadozott a szegénység, felmagasztaltatott az alázatosság, és Greccio mintegy új Betlehemmé alakult át.
 
Az éjszaka fénylik, mint a nappal, és gyönyörűségére szolgált az embereknek és állatoknak egyaránt. Az odaérkező emberek újult örömmel örültek a titok megismétlődésének. Az erdő kiáltásoktól visszhangzott, s a sziklák szent énekek hangját verték vissza. A testvérek az Úr szokásos dicséretét zengték, és az egész éjszaka örömujjongással telt el… A jászol fölött kezdetét vette az ünnepi mise, és a miséző pap szíve újszerű vigasztalással telt el. Isten szentje szintén magára öltötte a szerpapi ruhadarabokat – tudniillik szerpap volt -, és csengő hangján megkezdte a szent Evangélium éneklését… Utána prédikálni kezdett a körülálló népnek, és mézédes igéket mondott a szegény Király születéséről és Betlehem kicsiny városáról…
 
És íme, megsokasodtak a Mindenható ajándékai: egy erényes férfiú elé csodálatos látomás tárult. A jászolban ugyanis egy élettelen gyermeket látott feküdni; amikor azonban Isten szentje odalépett hozzá, úgy tűnt, mintha a gyermeket mintegy álomból új életre támasztotta volna. És nem is volt egészen alaptalan ez a látomás. Mert lám, a kisded Jézus sokak szívében egészen feledésbe merült; most ellenben Isten kegyelméből szolgájának, Szent Ferencnek segítségével megint életre támadt, és kitörölhetetlenül mélyen belevésődött az emberek emlékezetébe. Az ünnepi virrasztás végeztével ki-ki örvendezve tért vissza otthonába…“ (vö. Vita I., 84-87).
 
Mennyivel magával ragadóbb ez a Karácsony, mint a mi karácsonyi ünneplésünk, amelyből nem egyszer épp „a lényeg” hiányzik!

„A karácsonyi üzlet“ jól megy, mondjuk, sokan és sokat vásárolnak… Nem vesszük észre viszont, hogy „a jászolban élettelen a gyermek…“
 
A karácsonyi kulisszák, a fényfüzérek és girlandok, a hozzáillő karácsonyi énekek egész adventben elbűvöltek bennünket, több volt a választék, mint az elmúlt esztendőkben, gondoljuk… Nem vesszük észre viszont azt, hogy „a jászolban élettelen a gyermek…“
 
Sok ember ünnepli a Karácsonyt, még élnek a régi „hagyományok“, közben a Jézusba vetett hit egyre jobban elhidegül… „A jászolban élettelen a gyermek…“
 
Manapság egyre több ember szívében „élettelen a gyermek“…
 
Ha ma éjszaka, vagy ezekben a napokban, templomi közösségeinkben Karácsonyt ünnepelünk, akkor ezt egyúttal azért is tesszük, hogy életre keltsük szívünkben Őt, a betlehemi Kisdedet!
 
Szent Ferenc első Karácsonyának végén az áll: „Az ünnepi virrasztás végeztével ki-ki örvendezve tért vissza otthonába…“
 
Ezt a lelkendező örömet kívánom én minden egyes Hívemnek és Olvasómnak 2016 Karácsonyán, hogy mindannyiunk szívében újra és újra megszülethessék Ő, akinek születését ünnepeljük!

Szeretettel,
Imre atya

Stuttgart, 2016. december 24.

Nagy séta a barátok kertjében

József Attila - TÉL
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.
Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új, meg ép,
Gyermekjátékot, - ó, boldog fogócska! -
S rászórni szórva mindent, ami szép.

Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.

Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!

1922. november 12.

A képes beszámolót ide kattintva lehet megnézni

Római Riportok - 2016. december 25.

Békés, boldog karácsonyt! - Magyar karácsonyi dalok válogatás 1

vasárnap, december 25, 2016

Áldott Karácsonyt!


Esztelneki pásztorjátékosok csapata
Testvéreim! „Jöjjetek mindnyájan az Urat imádni”. Máriával, Józseffel és a pásztorokkal, a napkeleti bölcsekkel és az alázatos imádók megszámlálhatatlan seregével, akik az újszülött Gyermek elé járultak, mindazokkal, aki az évszázadok folyamán befogadták szívükbe a Karácsony misztériumát, mi is hagyjuk, hogy e nap fényessége mindenüvé kiáradhasson: hogy beléphessen a szívünkbe, bevilágítsa és felmelegítse otthonainkat, vidámságot és reményt hozzon lakásainkba, és békét adjon a világnak! 

Áldott Karácsonyt kivánok minden kedves ide látogatónak és olvasónak!

Esztelnekről fr. Szilveszter ofm 2016 Karácsonyán  

Az Úr egy kisgyermeken át is képes meg változtatni a világot… - Karácsony ünnepe

Ferences templom Esztelnek
A világtörténelem fordulópontja, az idők teljessége, Urunk, Jézus Krisztus születésének napja. Az egész teremtett világ erre a fordulópontra készült, de mégis milyen kevesen ismerték fel az isteni örök Ige látogatásának idejét. A világ Világossága egyre nagyobb fénnyel ragyogja be a történelmet, és minden embert ösztönöz a megváltás befogadására. Mi, hittel és örömmel valljuk a szentmise kezdőénekével: Gyermek született, Fiú adatott nekünk, az ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: Isten örök terveinek Hírnöke.

Figyelemre méltó tény, hogy az Egyház karácsony szent ünnepén, amikor tetőfokára hág az ünnepi hangulat, amikor mindenki elérzékenyül a betlehemi istálló Kisdede láttán, amikor a szeretet ünnepén örvendezünk, az evangéliumban a legnehezebben érthető, legfilozofikusabb, leginkább gondolkodásra késztető evangéliumi szakaszt tárja elénk. János elmélkedő sorait az örök Igéről.
Az Egyház liturgiáját, imádságait, a szentírási szakaszok összeválogatását az évszázadok érlelték meg. Semmi sincs véletlenül benne, mindennel valamire tanítani, inteni akar bennünket a mi Anyaszentegyházunk, így a mai evangéliumi részlettel is.

„Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige”( Jn 1, 1 – 18.). Elgondolkodtató rész. Ha meg akarjuk fejteni e titkot, akkor gondolkodnunk kell fölötte.
Tehát az Egyház, nem kezd el érzelmeskedni a betlehemi kisdeden, mert bármely kisgyermeken lehet érzelgősködni, bármely kisbaba nagyon aranyos és szívet indítóan gyönge és kedves tud lenni.
Viszont ebben az esetben, abba kell belegondolnunk, hogy ki ez a gyermek, s hogyan került közénk. Szent János evangélista pontosan erről beszél. És ahogy az ember olvassa ezeket a sorokat, ahogy elgondolkodik fölöttük, megdöbben azon: hogy ki ez a gyermek: a Magasságbeli Isten Fia, a megtestesült, az emberré lett második isteni személy, aki azért helyezkedett az ember szintjére, hogy az embert fölemelje méltóságára: „mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott nekik, hogy Isten gyermekévé legyenek” – írja szent János evangélista.

És az Ige testé lett és közöttünk lakott… Olyan megszokott már évről-évre ez a gyermekarc, mint ahogy megszoktuk már, hogy szentáldozáskor magunkhoz vesszük azt a kis ostyadarabkát, aminek ugyanolyan az íze, mint a többinek – pedig ha sokszor belegondolnánk, hogy micsoda óriási valóság rejtezik abban a kicsin ostyában... Ugyanígy az a betlehemi kicsiny gyermek sokkal több, mint aminek látszik: Ő a Teremtő Isten Fia, a második isteni személy, az évezredeken keresztül várt Messiás.
Igen, a jászolban fekvő Gyermekben – miként az Isten képére teremtett látható emberben is – megmutatkozik a láthatatlan Isten. Ezzel kapcsolatosan valljuk a karácsonyi szentmise első prefációjában, „az Ige megtestesülésének titka által a te dicsőséged új fénye ragyogott föl nekünk, hogy amikor látható alakban ismerjük meg az Istent, a láthatatlan világ szeretetére gyulladjunk általa.”

Itt idézhetjük Szent Ferenc atyánknak, Isten Szegénykéjének karácsonyi élményét, azt, hogy Jézus iránti szeretetét az Oltáriszentség és a Megtestesülés titkának összekapcsolásával figyelmünket a láthatatlan világ szeretetére irányítja, amikor így ír az első intelmében: „Íme, nap-nap után megalázza magát, mint akkor, mikoron királyi trónjáról a Szűz méhébe szállott alá; nap-nap után közénk jön alázatos külsőben; nap-nap után leszáll Atyja öléről az oltárra és a pap kezébe adja magát.” (Int 1,16-18)

Karácsony misztériuma, titka által hallatlanul merész és érthetetlen dolgot állít a kereszténység, vagyis azt, hogy a mindenség teremtője emberré lett. Ha belegondolunk ebbe a ténybe, akkor ez emberi ésszel nézve megbotránkoztató. Ugyanis könnyebb elhinni Isten létét, mint azt, hogy az a betlehemi kisded, az a jászolban fekvő kisbaba, a hatalmas Isten Fia.
Vajon mi volt az, ami arra késztette az Istent, hogy ezt tegye, mi volt az, ami miatt a megváltásnak ezt a módját választotta? Mert másképp is megválthatta volna a világot - hiszen Isten mindenható.
Egyelten lehetséges magyarázat: a SZERETET. Lehet, hogy most ez a megindokolás, sokakban csalódást okoz, mert oly megszokott és elkoptatott szó a szeretet. Mindenfélére használják és kihasználják. Amikor pedig az Egyház a szókincsében használja ezt a szót, akkor sokszor úgy érezzük, hogy nem több mint egy üres szóvirág, egy megszokott sablon. Ez azért van, mert a szeretet fogalma sokkal mélyebb és nehezebb, mintsem gondolnánk.

Hogy milyen az igazi szeretet? Az természetesen összhangban áll az Istenről alkotott képünkkel. Az egyik, helytelen Istenkép szerint, úgy áll előttünk az Isten, mint aki a menny trónusának magasából figyeli az embereket és osztogatja parancsait, s parancsai oly messziről hangzanak, hogy nem értjük meg azokat, ennek következtében úgy gondoljuk semmi közünk az egészhez. Hány és hány embernek kimondva, kimondatlanul ilyen az istenképe.
A másik hamis Istenkép, aki értelmetlennek tűnő módon közénk rohan, emberek közé, s nem tesz semmit azért, hogy legalább valami tisztességes helyen szülessék meg, ne egy istállóban. Nem tesz semmit azért, hogy mentse életét, hanem hagyja, hogy az emberek keresztre feszítsék.

Hát volt értelme ennek az életnek? Hiszen annyi, de annyi gonoszság volt még utána, és van napjainkban is az egész világban. Úgy tűnik, hogy annyi, de annyi ember esetében hiába jött közénk, s lett megváltónk, mert tovább élik bűnös életüket. Volt értelme a betlehemi istállónak? Ki más válaszolhatna ezekre a kérdésekre, mint maga az Isten – s a Betlehemi Kisded hallgat.
Csak az angyalok éneklik éneküket, mintha nem is látnák a kis Jézus körüli nyomorúságot: Dicsőség a magasságban istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek.

Gondolkodjunk el ezen a megmagyarázhatatlan isteni szereteten. Kérjük Isten kegyelmét, világosítsa meg elménket, hogy valami szikrányit is felfogjunk abból a súlyos mondatból, melyet Szent Jánostól hallottunk: És az Ige testé lett és közöttünk lakott. S ha valamit sikerült Isten kegyelméből felfogni ebből a súlyos és mély igazságból, akkor elmondhatjuk az apostollal: Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal.
Mi pedig láttuk az ő dicsőségét… Természetesen nem a test szemével, hanem a testi szemnél sokkal többet látó szív és lélek szemével és szeretetével.

Hát adja Isten, hogy az Esztelneki Madonna közbenjárására, a mai szent ünnepen és az elkövetkező napokban, hetekben és években, a lélek szemével mi is megláthassuk, fölfedezhessük a betlehemi Kisdedben és a mellettünk élő emberben is a láthatatlan Istent.

Mai gondolatainkat egy áldással, pontosabban egy karácsonyi áldással szeretném befejezni, felállva fogadjuk:
„Amikor a Betlehemben született gyermekre emlékszel, hajolj meg a tulajdon szívedben élő gyermek előtt, és kövesd álmaid csillagának fényét, s tudd, Isten veled van, bárhová mész is.
Hagyd, hogy az istállóban született remény megmutassa neked, hogy az Úr egy kisgyermeken át is képes meg változtatni a világot.
Karácsony szelleme egész évben melengesse lelkedet!
Béke és kegyelem kísérjen utadon az Atya, a Fiú és a Szentlélek Isten nevében a világ végezetéig! Ámen”

szerda, december 21, 2016

Felújított ferences templom képekben 1. rész



2016. szeptember 13-án fogtunk hozzá templomunk felújításához, súlyosabb hibák kijavításához. A munkálatok 2016. december 9-ig tartottak. A képes beszámoló első részében a tető felújításról és a meghibásodott külső falak kijavításáról láthatunk képeket.

A képeket ide kattintva lehet megtekinteni.

December 21. szerda

Szilveszter archívum
Én 2,8-14 v. Szof 3,14-18a; Zsolt 32; Lk 1,39-45 Szerelmesem hangját hallom: jön már ugrálva a hegyeken.

  Mária hitt abban, hogy Erzsébet idős kora ellenére is gyermeket szülhet, ezért a segítségére indult. Mária itt hálaadó éneket és köszönetet mond a gyermekáldásért és az örömért.

Isten segíti azokat, akik őt félik, és nem kell ahhoz a világ szemében nagynak lenni, hogy az Ő számára fontosak legyünk. Isten irgalmassága mindannyiunk számára ott van, csak nyitottnak kell lenni hozzá, hogy befogadhassuk azt. Az irgalmasság által közelebb kerülhetünk a Megváltóhoz, akinek az eljövetele már nagyon közel van.

  Hogyan válhatnék a mai napon a Megváltóhoz hasonlóvá? Ma megpróbálok arra figyelni, hogy az irgalmasságot gyakoroljam embertársaim felé.


Forrás: nagyböjti és adventi levelező lista
Feliratkozni az üzenetek listájára a következő linken lehet: https://szepi.hu/mailman/listinfo/uzenet

kedd, december 20, 2016

December 20. kedd

Iz 7,10-14; Zsolt 23; Lk 1,26-38

Íme a szűz méhében fogan, és fiút szül.

  Az ember sokszor beszűkíti a gondolkodását a lehetséges dolgokra, hiszen a saját ereje egyedül nagyon is korlátozott. Feladatait és céljait is az alapján választja meg, hogy mit tart lehetségesnek.

Azonban, ha elhiszi, hogy "Istennél semmi sem lehetetlen", megszűnnek ezek a korlátok. Istennek minden emberrel terve van, és ezek a tervek sokszor hihetetlennek tűnnek, hiszen nem férnek el az emberi korlátok között. Ám, ha Mária példája nyomán elfogadjuk Isten terveit, akkor megláthatjuk, hogy az Úr minden feladatra alkalmassá tesz minket.

Az igen a lényeg, a többit elég, ha Rábízzuk, Ő majd tudja a hogyan-t.

Forrás: nagyböjti és adventi levelező lista
Feliratkozni az üzenetek listájára a következő linken lehet: https://szepi.hu/mailman/listinfo/uzenet

hétfő, december 19, 2016

Advent varázsszava… Imre atya írása Stuttgartból

Mise utáni ágápé van. Körülöttünk zsibonganak az emberek. Szívmelengető érzés látni vidám arcukat.
Az egyik csoportból hirtelen kiválsz, hozzám lépsz, s azt mondod, hogy épp az itteni advent másságáról beszélgettek. Itt már karácsonyi fényárban úsznak az utcák és az üzletek, karácsonyi énekeket harsognak a hangszórók, és alig jön kimenni az embernek a karácsonyi vásárra, mert elveszíti magában  még azt a kevés összeszedettséget is, ami után ilyenkor ösztönösen vágyik a szív. Otthon mennyire másabb volt ez…

„Mit ajánlasz atya, mit csináljak, hogy a régi advent költözzék vissza hozzám?“ – kérdezed.

„Van egy varázsszavam“ – felelem mosolyogva. S mikor kiejtem a szót, még kerekebbre tágul a szemed.
„Hogy mondtad?“ – kérdezed.
Erre megismétlem: „Cseolimgyósze“.
És mert most sem érted, most már feloldom a rejtvényt: „Ez a szó egy rövidítés: ‚Cse-ol-im-gyó-sze’. Öt cselekedet, egy szóba összefoglalva, hogy könnyebben megjegyezd és – gyakorolhasd. Mert ha ezt teszed, akkor megmented az adventedet!“

„És melyik ez az öt cselekedet?“ – kérdezed most már kíváncsian.

1.    Az első a CSEND (Cse). Adventben keresnünk kell a csendet, hisz arra az Istenre várunk, Aki mindig a csendben jön el hozzánk, emberekhez. Ezért is mondja Friedrich Nitzsche (1844-1900) a filozófus: „Életünk legnagyobb eseményei és élményei nem a leghangosabb, hanem a legcsendesebb óráinkban köszöntenek be hozzánk.“
De nem csak Istent, hanem önmagunkat is csak a csendben találjuk meg. Szent Edit Stein (1891-1942) írja: „Szükségünk van olyan órákra, amelyekben csendben hallgatunk, és engedjük, hogy az isteni szó felszínre törjön és hasson bennünk“.
Csend, hallgatás, nyugalom nélkül olyanok vagyunk, mint a termőföld, amelyet mindig bevetnek, és nem hagynak pihenni. Előbb vagy utóbb kifárad és kimerül.
Adventben tehát keresd a csendet, mert a szív csendje az a hely, ahol Istennel és önmagaddal találkozhatsz!

2.    A második az OLVASÁS (ol). Heinrich Spaemann filozófus (1904-2001) írja: „Az nyomja ránk bélyegét és az alakít bennünket, ami szemünk előtt van. És oda jutunk, amire tekintetünket szegezzük.” Milyen igaz! A rengeteg fölösleges dolog, amit olvasol vagy nézel, felszínessé tesz. A sok lelked számára káros dolog: showműsor, pletykahír, sikamlós film nyugtalanná, idegessé tesz. Mikor olvastál utoljára egy szívet melengető, lelkedet fölemelő könyvet? Mikor néztél meg egy értékes, klasszikus filmet? Mikor lapoztál bele a Szentírásba? A nagy német költőfejedelem, J.W. von Goethe (1749-1832) mondta: „Még soha nem tettem le úgy a kezemből a Szentírást, hogy valami vigasztalót ne találtam volna benne!“
Adventben vedd elő a Szentírást, és olvasd el például Jézus gyermekségtörténetét (Mt 1,18 – 2,23; Lk 1,1 – 2,52). De lassan, nyitott szívvel minduntalan egy kis szünetet tartva, időzz el egy-egy szó vagy mondat után, hadd igya be szíved az Isten Szavát. Ha így olvasod, akkor jobban megérted az Ő lényét, érzelmeit és cselekedetének mozgató rugóit.

3.    Harmadik az IMÁDSÁG (im). Advent lényege az ima, helyesebben Isten közelségének a keresése – az imában. Megnyitom magam Neki, mindent Elé viszek, leteszem Előtte terheimet, lelkemnek időt adok a Nála való elidőzésre, Szívén kipihenem magam. Hisz Ő maga mondta: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és meg vagytok terhelve: én felüdítlek titeket“ (vö. Mt 11,28).
Az imához nincs szükséges nagy szavakra. Ha imádkozol arra gondolj: nem véletlenül van csak egy szád és két füled… Azaz: imádnak inkább hallgatásnak, semmint sok beszédnek kell lennie. Hallgass Istenre, hallgass az Isten benned rejtőző Szavára.
Avilai Szent Teréz (1515-1582) írja: „Az ima nem más, mint elidőzés legjobb barátunknál, akivel szívesen vagyunk együtt, egyszerűen azért, hogy nála legyünk, mert tudjuk, hogy szeret minket!“
Így imádkozz adventben!

4.    Negyedik a GYÓNÁS (gyó). Nem véletlenül hangzik el már az advent elején Keresztelő Szent Jánostól: „Térjetek meg“. Én? – kérdezed, és kérdezik veled együtt sokan. Nincs szükségem rá… A híres német újságíró, Franz Alt (*1938) mondta: „Korunk igazi bűne a hiányzó bűntudat, a gonosz iránti érzéketlenség. Sokaknak egyáltalán nem fáj, ha rosszat tettek – vagy tesznek.”
Van ebben valami. Mindig mások háza előtt seprünk. Mindig mások vélt vagy valós bűne van a szánkon. Olyan jó lenne, ha tiszta vizet öntenénk a magunk poharába. Azaz: ha szentgyónáshoz járulnánk. Ha minden vétkünket Isten gyógyító kezeibe raknánk.
Martin Buber (1878-1965) zsidó vallásfilozófus írja: „Az ember legnagyobb bűne nem a vétkei, amiket elkövet, hisz a kísértés hatalmas, az ő ereje viszont csekély! Az ember legnagyobb bűne az, hogy élete minden pillanatában megtérhetne, de nem teszi.”
Szent II. János Pál pápa (1920-2005) mondta: „A szentgyónás az a hely, ahol az ember nyomorúsága és gyöngesége Isten irgalmas szeretetével találkozik.” A szentgyónásban Isten Szava megbocsát, fölemel, vigasztal és új kezdetet ajándékoz.
Használd ki!

5.    Végül ötödik a SZERETET (sze). Karácsony a szeretet ünnepe. Az adventi időszak erre akar előkészíteni Téged. Úgy is mondhatnám, hogy adventben kell a karácsonyi szeretetet „begyakorolnod“. És ezt ott kell tenned, ahol vagy, és azzal kell tenned, amid van.
Gyakorold a szeretetet előbb szűkebb környezeteddel: családod tagjaival, barátaiddal, ismerőseiddel, munkatársaiddal… De másokra, messzebb lakókra és számodra ismeretlenekre is gondolhatsz egy jótékonysági akció keretében. Plébániádon biztosan van ilyesmi is…
És nem csak pénzzel és ajándékokkal tudsz szeretetet adni. Hanem például a másikra való odafigyeléssel, kedves szavaiddal, a türelem gyakorlásával, a megbocsátással…
Talán megírhatnád azt a levelet, amelyet már olyan régóta akarsz megírni…
Talán meglátogathatnál valakit, akit már rég nem láttál…
Talán felhívhatnál valakit, akivel oly régen nem beszéltél már…
És az ilyen szeretet gyakorlására minden egyes napon van lehetőséged…

„Cse-ol-im-gyó-sze“. Látod, mennyi minden rejlik egy varázsszóban?
Hogy kissé gyermekded?
De ez segít Téged abban, hogy a körülötted “dúló” karácsony előtti lázas és lármás sürgés-forgás ellenére megszülethessék majd benned is Karácsonykor Jézus Urunk.
Minden „Varázsszavak Legvarázsosabbja“…

Ezt kívánja Neked és minden kedves Olvasójának, szeretettel
 Imre atya

Stuttgart, 2016. december 6.


Forrás: http://stuttgarti-katolikusok.de

December 19. hétfő

Bír 13,2-7.24-25a; Zsolt 70; Lk 1,5-25

Sámson felnövekedett: az Úr lelke működni kezdett benne.

  Mindannyian éreztük már azt életünkben, hogy valami olyan dolog előtt állunk, amire úgy érezzük, nem vagyunk képesek. Legyen szó egy érettségiről, egy diplomáról, munkában való helytállásról, vagy egyszerűen csak arról, hogy ki tudjunk lépni a komfortzónánkból, teret adjunk valami újnak. Nem vagyunk felkészülve, nem érezzük magunkat elég magabiztosnak, elég okosnak. Emberi mércével mérve alkalmatlannak ítéltetünk. Az ember hamar megszokja ezt az állapot, és rámondja: Én már letettem róla, hogy valaha is… Ha imádkozunk is, sokszor nem várunk valódi változást, hiszen mi mindent megpróbáltunk.

  Isten azonban tervez velünk, és neki nem számítanak emberi korlátaink. Mind az olvasmányban, mind az evangéliumban, egy-egy csodának lehetünk a tanúi. Teljességgel irracionális abban a korban, hogy egy magtalan nőnek gyermeke szülessen. Zakariás és felesége ráadásul idősebb is, a legjobb, amit tehetnek, hogy megbékélnek a gondolattal: alkalmatlanok.

  Isten azonban sokszor nem arra választ ki bennünket, amire alkalmasak vagyunk, hanem arra tesz alkalmassá, amire kiválaszt. Nem pusztán arra hívja el ezt a két nőt, hogy megadja nekik az anyaság örömét, hanem olyan fiúval áldja meg őket, akik népek sorsát fordítják meg. Isten alkalmassá teszi őket a feladatra, amennyiben elfogadják ezt a kegyelmet. Ha hiszik, hogy Isten valóban működhet bennük és általuk.

  Ennek a gyermeki hittel való elfogadásnak és önátadásnak legszebb példája maga Mária, Jézus anyja. Mikor Isten elhívja a feladatra, szinte gyermek. Férje nincs, kedves, ártatlan imádságos lelkű lányka. Biztosan voltak belevalóbb nők is Júdeában. Isten azonban őt választotta ki fia anyjául, mert ő volt az, aki ki tudta mondani: "Legyen nekem a te igéd szerint!"

  Az adventi időszakban tekintsünk ezzel a szemel a félelmeinkre, hiányosságainkra. Merjük hinni, hogy az úton, amelyen a Jóisten kegyelme elindított minket, nem egyedül kell végig mennünk. Legyőzhetetlen akadályok csak nekünk embereknek léteznek. Nyissuk ki a lelkünket, és hagyjuk, hogy Isten beteljesítse bennünk akaratát.

Forrás: nagyböjti és adventi levelező lista
Feliratkozni az üzenetek listájára a következő linken lehet: https://szepi.hu/mailman/listinfo/uzenet

vasárnap, december 18, 2016

„Az Isten itt áll a hátam mögött, s én megkerültem érte a világot”. – Advent negyedik vasárnapja - hanganyag

Adventi vers... - szaval V. Bálint

"Ma igen nagy szükség van arra, hogy az Úr áttörje, nem az ég, hanem az emberi szívek zárt ajtaját. Annak idején Mária hitétől, igenjétől függött az, hogy a második isteni személy, Jézus beléphessen az emberiség életébe, hogy a megváltás műve elkezdődjön a földön.
Ma tőlünk, a mi tanúságtevő életünktől és az ebből származó benső örömünktől, megzavarhatatlan lelki békénktől függ az, hogy az Úr Jézus ma is beléphessen a Szabadító után sóvárgó embertársaink életébe, hogy a megváltás műve folytatódjon, sőt kiteljesedjen a jövőben..."

HOGYAN KÉSZÜLJÜNK KARÁCSONYRA? - Szent Ágoston gondolatai

Üdvözítő Urunk születésnapjára, erre a kívánatos, szent, dicsőséges és egyedülálló ünnepre az Úr segítségével és teljes erőnkkel elő kell készülnünk. Lelkünk minden titkos zugát át kell vizsgálnunk, hogy ne maradjon bennünk olyan rejtett bűn, ami lelkiismeretünket marná, és bántaná az Urat.

E napokban tegyünk több jót a szegényekkel…
A templomban csendesen imádkozzatok vagy zsoltározzatok; haszontalan beszéd ne hagyja el szátokat!
Éljetek mindenkivel békességben; akiről tudjátok, hogy haragot tart, azt próbáljátok kibékíteni.

szombat, december 17, 2016

Nemeshegyi Péter beszél – advent negyedik vasárnapjáról

„Az Isten itt áll a hátam mögött, s én megkerültem érte a világot”. – Advent negyedik vasárnapja

Szabadtéri gyertya gyújtás - Esztelnek
Ma, Advent 4. vasárnapján, amikor koszorúnkon meggyújtottuk a negyedik gyertyát is, a Szentírás tanításában már nemcsak szavakkal fordul felénk az Isten, hanem jellel is, mégpedig az Izajás próféta által megjövendölt jellel: „íme, a szűz fogan, fiút szül, és Emmanuelnek nevezi, ami annyit jelent: Velünk az Isten”(Iz 7,14).
A jel mindig többet mond a szónál, valami többletet rejt magában. Megfoghatatlan misztérium, titok rejlik a mélyén. Sok jelet, jelképet használunk a mindennapi életünkben is, miért lenne ez másképp vallási életünkben?

Az adventi koszorún meggyújtott negyedik gyertya szintén jel, s  arra figyelmeztet, hogy már nagyon közel vagyunk az Üdvözítő születésének ünnepéhez, akiben a legszembetűnőbben és egyértelműen kifejeződik: Velünk az Isten.
Éppen ezért Karácsony szent ünnepe arról beszél nekünk, hogy a prófétai jövendölés beteljesült, hogy az Úristen által adott jelből valóság lett, hogy az ószövetségi választott nép hosszú várakozása, vágyakozása valóra vált, s időszámításunk kezdetén Isten, „aki úgy szerette a világot”, áttörte az „ég zárt ajtaját” és belépett az emberiség történelmébe.
Akik készek voltak őt befogadni, mint Mária is, azoknak szíve ujjongott az Úrban és magasztalták őt.

Ma igen nagy szükség van arra, hogy az Úr áttörje, nem az ég, hanem az emberi szívek zárt ajtaját. Annak idején Mária hitétől, igenjétől függött az, hogy a második isteni személy, Jézus beléphessen az emberiség életébe, hogy a megváltás műve elkezdődjön a földön.
Ma tőlünk, a mi tanúságtevő életünktől és az ebből származó benső örömünktől, megzavarhatatlan lelki békénktől függ az, hogy az Úr Jézus ma is beléphessen a Szabadító után sóvárgó embertársaink életébe, hogy a megváltás műve folytatódjon, sőt kiteljesedjen a jövőben.

Advent utolsó vasárnapján az evangélium már egészen közvetlenül Jézus születésére irányítja a tekintetünket. Szent Lukács Máriát, a titkok közvetlen részesét állítja elénk, míg Máté – akinek evangéliumából olvastunk fel ma – Józsefről ír, aki tanácstalanul botorkál az események között mindaddig, amíg egy álomban őhozzá is szól az Úr angyala. Minket, olvasókat is eligazít az az üzenet, amelyet elsőrendűen az ő számára fogalmaz meg az égi hírhozó. A gyermek, akit Mária a szíve alatt kordoz, nem férfi magvából születik, hanem a Szentlélek erejéből. Viszont József kapja azt a megbízást, hogy nevelőapaként nevet adjon neki. Az angyal szájából halljuk az - ismerős - Jézus név magyarázatát: "Ő szabadítja meg népét bűneitől."
De maga Máté egy ószövetségi idézetet is odakapcsol József álmához. Ez egyfelől értelmezi Mária szűzi anyaságát: "íme, a szűz méhében fogan, és fiút szül", másfelől a Jézus név mellé odailleszt egy másik, csodálatos nevet: "Nevét Emmánuelnek fogják hívni, ez azt jelenti: velünk az Isten."

Izajásnak az a jövendölése, amelyből ez a mondat származik, a mai szentmise ószövetségi olvasmánya,s közvetlenül nem a Messiásra vonatkozott, hanem Ácház király születendő fiára. Az Emmánuel (velünk az Isten) név ezt a királyi gyermeket azért illette meg, mert az ő nem remélt születése bizonyította a választott nép előtt, hogy Isten velük van, nem hagyja, hogy a királyi ház kihaljon. Jézusban váratlan jelentősége támad ennek a prófétai névnek. Azzal, hogy ő megszületett közöttünk, valóban közénk állt az Isten, egy lett közülünk, magára vette emberségünknek terhét.

Egyébként szent Máté evangéliumán "vörös fonálként" vonul végig ez a gondolat. Velünk van az Isten Fia. Különös módon velünk is marad. Utolsó szava, már Feltámadottként ezt az Emmánuel nevet idézi: "Íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!" (Mt 28,20) S a velünk, a veletek akkor már nem csak a választott nép fiait jelenti, hanem az egész emberiséget. Velünk van, a miénk, átölel minket, egymáshoz kapcsol, az Atyához emel.

Velünk az Isten. Csupán alany és állítmány. De mind a két szó nagyon fontos. Mert minket ért az a szerencse, az a kegyelem, hogy a világ teremtője, fenntartója, a Mindenható ismer minket, figyel ránk, aggódik értünk, segít, ha szükségben vagyunk, vagyis szeret minket. Velünk az Isten, aki közel van hozzánk, akinek fontosak vagyunk, aki örömmel gondoskodik rólunk, aki megmutatja hozzánk lehajló szeretetének jeleit. Nem vagyunk egyedül életünk útján, Ő mindenben, életünk minden területén „vándorlásunk társa lett”. Olyan sokat jelenthet ez a rövid közlés, ha a szívünkben érezzük, és egy élettel tudunk rá válaszolni.

"Velünk az Isten". A Szentírás minden lapjáról, különösen is az Újszövetségből ez az örömhír sugárzik át, hogy tudniillik velünk az Isten. A világmindenséget - benne az embert - szeretetből teremtő Isten mindig is az emberrel akart maradni, akkor is, amikor az ember elfordult Tőle.

Nekünk, a harmadik évezred keresztényeinek újra kell élnünk ezt az örömhírt, mert bizony sokszor úgy tűnik, mintha természetesnek vennénk, magától értetődőnek tartanánk azt, hogy Isten lehajolt az emberhez, hogy Megváltót küldött, hogy az Isten Jézus Krisztusban emberré lett, értünk szenvedett, meghalt és feltámadt, hogy megalapította Egyházát, hogy a Jézus Krisztus által rendelt szentségek elsősorban miértünk vannak, hogy az Oltáriszentségben Jézus nekünk adta önmagát a kenyér és a bor külső színe alatt, hogy vannak templomaink, papjaink, hogy Isten az örömhír terjesztésére időről-időre általa kiválasztott férfiakat hív meg.
Pedig mindebben semmi természetes, semmi magától értetetődő nincs. Mindez Istennek a különleges ajándéka.

A nagy Jel számunkra is adva van. A kérdés az, hogy egyáltalán fel akarjuk-e ismerni? S ha igen, hogyan fedezhetjük fel a nagy Jelet, akit az Úr adott nekünk?
Kérdésünkre a választ az agg Simeon magatartásában találjuk meg. Jézus Krisztus születés-történetében találkozunk, ezzel a szentéletű, „igaz és istenfélő” idős férfivel, Simeonnal. Az Írás szerint „Várta Izrael vigaszát, és a Szentlélek volt rajta. Kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek indítására a templomba ment. Amikor a szülők a gyermek Jézust bevitték, hogy a törvény előírásának eleget tegyenek, karjába vette és áldotta az Istent ezekkel a szavakkal: "Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek” (Lk 2, 26-32).
Mit tesz Simeon? Várta a Megváltót, s mivel várakozásában a Lélek indítására figyelt, ezért fölismerte a nagy Jelt a betlehemi Kisdedben. Fölismerte és áldotta érte Istent, aki ígéreteit minden időben valóra váltja.
Simeon, az élettel betelve és megbékélt szívvel készült a halálra, mert még életében találkozott valakivel, aki üdvösséget hozott az egész világ számára.

Ez a Valaki, már eljött a betlehemi Kisded, Jézus Krisztus személyében. De előbb fel kell ismerni, be kell fogadni. A többire már neki lesz gondja.
Azonban ez a felismerés, nem is annyira magától megy, főleg ha nem tevékenyen várakozunk Rá, ha nem figyelünk a Lélek sugallataira. A lélek sugallatait az adventi csendben, az imában, és a tevékeny szeretetben hallhatjuk meg, és nem a reklámok kétes világában, a diszkók félhomályos, alkoholtól terhes zajában.

„Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Emmanuelnek nevezi, ami annyit jelent: Velünk az Isten! Nem csupán egy múltból itt felejtett üzenet ez, és nem is csak egy jövőben megvalósuló ígéret, hanem a jelenben megtapasztalható valóság, átélhető életérzés, biztonság és erőforrás mindazok számára, akik őszintén várakoznak Rá, akik nagyon vágyakoznak Utána és tesznek annak érdekébe, hogy belépjen az életükbe, akik figyelnek a Lélek ösztönzéseire: a csendben, az imában, a tevékeny felebaráti szeretetben. 

Megdöbbentő, és elgondolkodtató az Istent kereső József Attila két verssora: „Az Isten itt áll a hátam mögött, s én megkerültem érte a világot”. Adja Isten, hogy mi mindannyian azokhoz tartozzunk, akik tesznek annak érdekében, hogy velük legyen az Isten, és úgy éljünk, hogy Jézus beléphessen az életünkbe, hogy mindig velünk lehessen, és így elvihessük Őt a világba, hirdetvén azt a békét, amelyről az angyalok énekeltek a betlehemi éjszakában.

Lefekvés előtti gondolatok: Bár hallgatnátok ma Isten szavára!

„Bár hallgatnátok ma Isten szavára! Ne legyetek többé keményszívűek!” (Zsolt 94,8ab) A zsoltáros szavai figyelmeztetnek bennünket: ne enged...