Az egyházat nem lehet egyszerűen emberi szervezetként megérteni. A különbség az a szent kenet, ami a
püspököknek és a papoknak a Szentlélek erejét adja, hogy szolgálják
Isten népét – mondta január 27-én, hétfőn reggel Ferenc pápa a Szent
Márta-házban bemutatott szentmisén. A pápa köszönetét fejezte ki a sok
szentéletű papnak, akik névtelenül végzik nap mint nap szolgálatukat.
A
Szentatya a napi első olvasmányhoz fűzte gondolatait (2 Sám 5,1-7.10).
Izrael törzsei Dávidhoz mennek, hogy királyukká kenjék fel őt. E nélkül a
szent kenet nélkül Dávid pusztán csak egy vállalat vezetője lett volna,
egy politikai társulaté, amelyet Izrael országának hívtak. Dávid
mindössze egy politikai szervező lett volna. A felkenés után azonban az
Úr Szent Lelke leszáll Dávidra és vele marad. A Szentírásban olvassuk:
„Dávid mindinkább gyarapodott és növekedett, mert az Úr, a Seregek
Istene vele volt”. Ezt a különbséget jelenti a szent kenet. A felkent
személyt az Úr választotta ki. Így van ez az Egyházban a püspökök és a
papok esetében.
A püspökök kiválasztottsága nemcsak arra szól,
hogy előbbre vigyenek egy szervezetet, amelyet helyi egyháznak hívnak.
Részesültek a szent kenetben és az Úr Szent Lelke velük van. „De minden
püspök, mi, mindnyájan bűnösök vagyunk” – mondta a pápa, majd
hozzátette: de felkentek vagyunk. Mindnyájan minden nap szeretnénk
szentebbek lenni, hűségesebbek ehhez a szent kenethez. Ez az Egyház
sajátossága. Az egyház egységét a püspök személye biztosítja Jézus
Krisztus nevében, mert felkent, nem pedig azért, mert a többség
megválasztotta. Ebben a szent kenetben van a helyi egyház ereje. A papok
is részesülnek ebben a szent kenetben. A felkentség a püspököket és a
papokat az Úrhoz közelíti. Örömet és erőt ad nekik, hogy előbbre vigyék
és segítsék a népet, hogy a nép szolgálatában éljenek. Megadja azt az
örömet, hogy érzik: az Úr választotta ki őket, az Úr tekint le rájuk
azzal a szeretettel, amellyel mindannyiunkra néz. Amikor tehát a
püspökökre és a papokra gondolunk, így gondoljunk rájuk: ők felkent
személyek.
Különben nem lehet megérteni az egyházat. Nem lehet
megmagyarázni, hogyan haladhat előre az egyház pusztán emberi erőből. Ez
az egyházmegye halad előre, mert szent a népe, és egy felkent segíti a
növekedésben. Ez a plébánia halad előre, mert olyan sok szervezete
működik, annyi mindent csinál, de azért is, mert papja felkent személy. A
történelemben csak egy csekély számát ismerjük a szent püspököknek és
papoknak, pedig nagyon sokan vannak, akik egész életüket az
egyházmegyének, a plébániának szentelték. Hány ember kapta meg a hit, a
szeretet, a remény erejét ezektől a névtelen plébánosoktól, akiket nem
ismerünk. Nagyon sokan vannak. Nagyon sok vidéki vagy városi plébános
van, aki a kapott szent kenet révén erőt adott a népnek, átadta a
tanítást, kiszolgáltatta a szentségeket, vagyis az életszentséget.
„De
atyám, én olvastam az újságban, hogy egy püspök vagy egy pap ezt és ezt
csinálta!” – mondhatná valaki – folytatta homíliáját a pápa, majd
válaszolt képzeletbeli beszédpartnerének: „Igen, én is olvastam, de
mondd csak, az újságok írnak arról a számtalan karitatív cselekedetről,
amelyeket a városi és vidéki papok hajtanak végre, arról a sok munkáról,
amelyet végeznek népük érdekében? Nem, ez nem hír”. Mindig érvényes:
nagyobb zajt csap egy fa, amelyik kidől, mint egy erdő, amely növekszik.
Ma, gondolva Dávid felkenésére, jót tesz nekünk, ha bátor, szent, jó és
hűséges püspökeinkre és papjainkra gondolunk és imádkozunk értük. Nekik
köszönhetjük, ha ma itt vagyunk – fejezte be hétfő reggeli homíliáját
Ferenc pápa.
Szentatya a napi első olvasmányhoz fűzte gondolatait (2 Sám 5,1-7.10).
Izrael törzsei Dávidhoz mennek, hogy királyukká kenjék fel őt. E nélkül a
szent kenet nélkül Dávid pusztán csak egy vállalat vezetője lett volna,
egy politikai társulaté, amelyet Izrael országának hívtak. Dávid
mindössze egy politikai szervező lett volna. A felkenés után azonban az
Úr Szent Lelke leszáll Dávidra és vele marad. A Szentírásban olvassuk:
„Dávid mindinkább gyarapodott és növekedett, mert az Úr, a Seregek
Istene vele volt”. Ezt a különbséget jelenti a szent kenet. A felkent
személyt az Úr választotta ki. Így van ez az Egyházban a püspökök és a
papok esetében.
A püspökök kiválasztottsága nemcsak arra szól,
hogy előbbre vigyenek egy szervezetet, amelyet helyi egyháznak hívnak.
Részesültek a szent kenetben és az Úr Szent Lelke velük van. „De minden
püspök, mi, mindnyájan bűnösök vagyunk” – mondta a pápa, majd
hozzátette: de felkentek vagyunk. Mindnyájan minden nap szeretnénk
szentebbek lenni, hűségesebbek ehhez a szent kenethez. Ez az Egyház
sajátossága. Az egyház egységét a püspök személye biztosítja Jézus
Krisztus nevében, mert felkent, nem pedig azért, mert a többség
megválasztotta. Ebben a szent kenetben van a helyi egyház ereje. A papok
is részesülnek ebben a szent kenetben. A felkentség a püspököket és a
papokat az Úrhoz közelíti. Örömet és erőt ad nekik, hogy előbbre vigyék
és segítsék a népet, hogy a nép szolgálatában éljenek. Megadja azt az
örömet, hogy érzik: az Úr választotta ki őket, az Úr tekint le rájuk
azzal a szeretettel, amellyel mindannyiunkra néz. Amikor tehát a
püspökökre és a papokra gondolunk, így gondoljunk rájuk: ők felkent
személyek.
Különben nem lehet megérteni az egyházat. Nem lehet
megmagyarázni, hogyan haladhat előre az egyház pusztán emberi erőből. Ez
az egyházmegye halad előre, mert szent a népe, és egy felkent segíti a
növekedésben. Ez a plébánia halad előre, mert olyan sok szervezete
működik, annyi mindent csinál, de azért is, mert papja felkent személy. A
történelemben csak egy csekély számát ismerjük a szent püspököknek és
papoknak, pedig nagyon sokan vannak, akik egész életüket az
egyházmegyének, a plébániának szentelték. Hány ember kapta meg a hit, a
szeretet, a remény erejét ezektől a névtelen plébánosoktól, akiket nem
ismerünk. Nagyon sokan vannak. Nagyon sok vidéki vagy városi plébános
van, aki a kapott szent kenet révén erőt adott a népnek, átadta a
tanítást, kiszolgáltatta a szentségeket, vagyis az életszentséget.
„De
atyám, én olvastam az újságban, hogy egy püspök vagy egy pap ezt és ezt
csinálta!” – mondhatná valaki – folytatta homíliáját a pápa, majd
válaszolt képzeletbeli beszédpartnerének: „Igen, én is olvastam, de
mondd csak, az újságok írnak arról a számtalan karitatív cselekedetről,
amelyeket a városi és vidéki papok hajtanak végre, arról a sok munkáról,
amelyet végeznek népük érdekében? Nem, ez nem hír”. Mindig érvényes:
nagyobb zajt csap egy fa, amelyik kidől, mint egy erdő, amely növekszik.
Ma, gondolva Dávid felkenésére, jót tesz nekünk, ha bátor, szent, jó és
hűséges püspökeinkre és papjainkra gondolunk és imádkozunk értük. Nekik
köszönhetjük, ha ma itt vagyunk – fejezte be hétfő reggeli homíliáját
Ferenc pápa.
Ferenc pápa: Köszönet a sok szent papnak, akik csöndben másoknak szentelik életüket – VIDEÓVAL
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése