A világ vatikáni szemmel - Római Riport 2013.12.29.

Ferenc pápa imája a családokért

December 29-én, Szent Család ünnepén a vasárnapi Úrangyala elimádkozása után a Szentatya azt kérte a hívektől, hogy vele együtt mondják el az általa személyesen írt imát a világ összes családjáért.

Csatlakozzunk mi is a pápa imájához:

Imádság a Szent Családhoz

Jézus, Mária és József,
bennetek szemléljük
az igazi szeretet tündöklését,
bizalommal fordulunk hozzátok.

Názáreti Szent Család,
tedd a mi családjainkat is
a szeretetközösség helyévé és az ima cenákulumává,
az evangélium hiteles iskolájává,
kis családegyházakká.

Názáreti Szent Család,
soha többé ne tapasztalják meg a családok
az erőszakot, a bezárkózást és a megosztottságot:
bárki is sérült vagy botránkozott meg,
leljen hamar vigaszt és gyógyulást.

Názáreti Szent Család,
a következő püspöki szinódus
legyen képes mindenkiben újra tudatosítani
a család szent és sérthetetlen mivoltát,
Isten tervében foglalt szépségét.

Jézus, Mária és József,
halljátok, hallgassátok meg könyörgésünket. Ámen.

Ferenc pápa imája a családokért

Életünk legmeghatározóbb színtere a család - Szentcsalád vasárnapja - hanganyag

Baráttalálkozó Esztelneken: pénteken és szombaton…

Karácsonyi gondolatok: Életünk legmeghatározóbb színtere a család - Szentcsalád vasárnapja

Názáreti bazilika - Szentcsalád

Szent Család ünnepén, mint minden évben ilyenkor, most is saját családjainkra gondolunk, saját családjainkért imádkozunk elsősorban, de ugyanakkor minden családért, különösen a problémákkal, nehézségekkel küzdőkért. 

Mert tagadhatja-e bárki is, hogy életünk legmeghatározóbb színtere a család? Ugyan is a családi fészek az a hely, ahol a gyermek biztonságban érezheti magát, ahol a leginkább felkészülhet az életre, iskoláztatása, neveltetése révén.

Az Egyház karácsony után nem sokkal, modellt, követendő példát állít elénk Mária, József és a kis Jézus családja által. Karácsony éjszakáján rácsodálkoztunk egy édesanyára, egy nevelőapára és a Fiúra. Az evangéliumok beszámolnak arról, hogy ezeknek a személyeknek, milyen volt a kapcsolatuk a Teremtő Istennel, a Mennyei Atyával.

Ma, Szentcsalád ünnepén azt vizsgálja az Egyház, milyen a kapcsolatuk egymáshoz, és hogy 2000 év távlatából mit tanulhatunk tőle. Mert ez a családi kapcsolat kellene, hogy a modell, a követendő példa legyen a mai, a mi családjaink számára is.

Amúgy látnunk kell: ebben a Szent családban mindenki rendkívüli személyiség: az édesanyát kivette az Atya az áteredő bűn egyetemes törvénye alól, de nem szüntette meg szabad akaratát és nem óvta meg a megpróbáltatásoktól, nehézségektől, a kísértésektől, a nevelőapa, aki érzékeny az égi figyelmeztetésre, nyitott Isten akaratára, védelmezően áll a fia mellett, aki nem vérszerinti leszármazottja. A fiú pedig Isten egyszülött Fia, akinek életére tör a gonosz uralkodó, de növekszik korban és bölcsességben.

Három különleges személy, három különleges kapcsolat. Mégis példa értékű az Egyház számára olyan időben, amikor Boldog II. János Pál pápa szerint „a családra vonatkozó erkölcsi elvek és alapértékek kerültek veszélybe” amikor a családi kapcsolatok mindegyike, a férj-feleség, a szülő-gyermek, a testvérek egymás közötti kapcsolata nagyon sok esetben megbomlott, megromlott.

Kt. Mit tanulhatunk a Szentcsaládtól? Mi az ő életvitelüknek a veleje, a lényege?

A családi kapcsolatok, és egyáltalán az emberi kapcsolatok alapjellegét Szent Pál fogalmazza meg a mai szentleckében, a kolosszeiekhez irt levelében, amit mindannyian el kellene, hogy sajátítsunk, attól függetlenül, hogy családban, szerzetesközösségben vagy éppen egyedül élünk. Mire is biztat az apostol, mit tanácsol? Azt mondja: „Mint Istennek szent és kedves választottai, öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Ahogy az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak. Legfőként pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke” (Kol. 3,12-14).

Öltsétek magatokra az irgalom érzületét. A keresztény ember tudatában van annak, hogy családban senki, sem az apa, sem az anya, sem a gyerekek nem tökéletesek. A hiányosságok miatt – legyen szó akár anyagiakról, vagy szellemiekről – elkerülhetetlen a gyakori nézeteltérés, a csalódás, ami olykor bénító élményként hathat az emberre. A nehézségek láttán a házaspárok olykor buta módón inkább szembefordulnak egymással, ahelyett, hogy egymásra támaszkodva komolyan törekednének a problémák megoldására, a nehézségek leküzdésére.

Épen ezért ne a hibát nézzük, hanem az embert, és irgalmasan tekintsünk rá. Készen az együttérzésre, az elnézésre, a megbocsátásra. Nem egyszer, nem kétszer van szükség erre az irgalomra, hanem ez kel-hogy a család minden tagjának az alapállapota legyen. Öltsd magadra az irgalmasságot, ahogy az ingedet magadra veszed, és hordozd, tanítja az apostol.

Majd ezt mondja: öltsd magadra a jóságot. Jó szándékot, jóindulatot, a jóság, mint enyhítő olaj ragyogjon a homlokodon. Hasonlattal élve, a gépek forgó, olajozott alkatrészeire gondolhatunk. Olaj nélkül recsegne-ropogna az egész szerkezet, viszont olajozottan halkan és szabályosan működik.

Öltsd magadra az alázatosságot, figyelmeztet az apostol. Annyit érsz, amennyit Isten szemébe érsz, nem többet, és nem kevesebbet. És a másik is olyan értéket hordoz, amilyent megkapott.

Kt. Beletartozik az alázatosságba az udvariasság, az előre tessékelő mozdulat... Én inkább a másik után mozdulok, számomra a másikszemélyisége, boldogsága, öröme fontosabb, mint a magamé. Mert az igazi alázatosság gyümölcse a nyugalom, a lelki béke. Ezzel szemben azt mondja Weöres Sándor, a költő:"… a mai ember általában inkább ijedt aggodalomban él, mint nyugalomban. Mi jut nekem? - ez aggasztja. Miről maradok le? - emiatt ideges. Ezért egész élete törtető hajszában telik. Pedig jobb lenne, ha lényéből az sugározna: mi tudok adni? Az ilyen emberek gondtalan, nyugodt, józan munkája folyton gyümölcsözik, jut belőle másnak is, magának is bőven. Csekélység, amit adni tud, de ez a csekélység folyton megsokszorozódva tér őhozzá és másokhoz…".

Öltsd magadra a szelídséget és a béketűrést. Nem kell lemondanod a magad igazságáról, de szelíden és megértően, az egyetértést keresve ragaszkodj hozzá. Fontosabb a béke, az egyetértés az igazságodnál, olykor a vélt igazságnál.

Kt. A magunkra öltött irgalom, jóság, alázatosság és szelídség vezet fel a megbocsátás hegyormára. Nem tökéletes a párod, a gyerekeid sem azok, de együtt élni békességben csak úgy lehet, ha mindig kész vagy újragondolni, újra- kezdeni a kapcsolatot. Mindannyian újra és újra az Isten irgalmasságának forrásából merítünk reménységet. Ezt a megbocsátó reménységet ajándékozzuk a másiknak.

Ez a sokféle emberi erény teszi együttesen azt, amit szeretetnek, krisztusi szeretetnek nevezünk. És ez a tökéletesség köteléke. Ha mindez úgy működik bennünk, ahogy az apostol tanítja, akkor ez az érzelemvilágunkat, a magatartásunkat, az életvitelünket is átfogja, átalakítja. De egyúttal tett is lesz belőle, mint amilyen az: irgalom, jóság, alázatosság, szelídség és béketűrés, és mindig újra megbocsátás.

Kt. Az a feleség, aki így akar élni, alkalmazkodni is tud majd a férjéhez, ha úgy tetszik, engedelmeskedni is tud, ahogyan illik az Úrban. Az a férj, aki így akar élni, szereti a feleségét, ahogyan az Úr szereti az Egyházát. Az ilyen légkörben felnövekvő gyermekek szót fogadnak majd a szüleiknek, ahogy az kedves az Úrnak. Így válik a Szent család modellje a megszentelt család valóságává, a mai családok példaképévé.

Kt. Amikor a családi kapcsolatainkat a test mozdulatával is kifejezzük - ölelés, simogatás, csók - jusson eszünkbe, hogy megkeresztelt emberek vagyunk, Jézus papaságának a részesei. Tehát közvetíthetünk Isten és a szeretteink között. Az imára, az áldásra gondolok, ebben benne van a magam bíztatása, a homlokra rajzolt kereszt testi kapcsolata, de benne van az is, hogy mindezt Isten tudja teljessé, igazzá, hatásossá tenni.

Adjunk áldást hát, ha elmegyünk, ha megjövünk, ha konfliktust kell feloldanunk, vagy ha csak egyszerűen aludni térünk.

Az áldás szövegéhez ötletet ad egy 15. századi áldás. Ennek akár egy-egy részletét is felhasználhatjuk:

Legyen az Úr előtted, hogy megmutassa mindig a helyes utat.

Legyen melletted, hogy ölelő karjával védjen.

Legyen mögötted, hogy az alattomos támadásoktól is megvédjen.

Legyen alattad is, hogy kimenthessen az ellened vetett csapdákból.

Legyen benned, hogy megvigasztaljon szomorúságaidban.

Legyen körülötted, hogy minden bánatot felfoghasson,

És legyen fölötted szüntelen áldásával.

Így áldjon meg téged a mindenható és irgalmas Isten, Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

Karácsonyi gondolatok: Himnusz Aprószentek tiszteletére

Ártatlan apró vértanúk
dicsőítsen ma szent dalunk!
A föld elvesztett, s könnye hull
az ég elnyert, s örömre gyúl.

Megölt a vad, gonosz király,
de Alkotónk szent karja várt,
hogy országába fölvegyen,
hol fény s öröm vár szüntelen.

Halálotok gyöngyként ragyog
Krisztus körül, ártatlanok,
kétévesek sem voltatok,
s már mennybe vittek angyalok.

Ó város, szentté tett az ég
mint Megváltónk szülőhelyét,
kinek mint zsenge áldozat
első mártírvér itt fakad.

Állnak királyi trón előtt
tündöklő fényruhában ők,
ingecskéjüknek bíborát
a Bárány vére mosta át.

Jézus, neved legyen dicső,
kit földre szült a Szűz szülő,
Atyádnak s Lelkednek veled
örök dicsőség, tisztelet! Ámen.

XVI. Benedek és Ferenc pápa együtt ebédeltek a Szent Márta-házban -VIDEÓVAL

December 27-én, pénteken délben találkozott a két pápa a Szent Márta-házban.

Ferenc pápa legutóbbi látogatásakor, amikor felkereste az emeritus pápát a Vatikáni Kertekben levő lakhelyén, az egykori Mater Ecclesiae kolostorból átalakított otthonában, hogy kifejezze számára karácsonyi jókívánságait, egyben meghívta XVI. Benedeket, hogy az ünnepek során költse el vele együtt egy alkalommal az ebédet a Szent Márta-házban.

Ferenc pápa és XVI. Benedek személyi titkárain kívül meghívást kapott Dominique Mamberti érsek, a vatikáni államközi kapcsolatok titkára és Bryan Wells prelátus, az Államtitkárság általános ügyeivel megbízott munkatársa, akik ezekben a napokban a Vatikánban tartózkodnak.

.



XVI. Benedek és Ferenc pápa együtt ebédeltek a Szent Márta-házban -VIDEÓVAL

Szent János apostol és evangélista ünnepe

János apostol kiemelkedő személyiség az Úr tanítványai közül. Csak Szent Pál fogható hozzá fogékonyság és a teológiai gondolkodás mélysége tekintetében.

Szent János evangélista szimbóluma a sas, melynek szárnyalása, magas röpte és napra figyelő tekintete jól kifejezi János sajátságait. A negyedik evangéliumban csak úgy szerepel, mint „a tanítvány, akit Jézus szeretett”, s ez olyan jelző, amelyet a tanítványok közül senki más nem visel. Evangéliuma mellett három neki tulajdonított levél is található az Újszövetségben, valamint ő írta a Jelenések Könyvét.

János Zebedeusnak, a gazdag betszaidai halásznak és Saloménak fia volt, testvére Jakab apostol.

A folytatás az alábbi blogon olvasható 
Szent János apostol és evangélista ünnepe

A keresztény ember útja a betlehemi jászoltól indul… - Szent István vértanú - hanganyag

. A tegnap az isteni szeretet megnyilvánulását ünnepeltük: azt, hogy az örökkévalóság Királya belépett az időbe, az emberiség történelmébe azzal, hogy megszületett. A mai napon pedig az Ő hűséges követőjének Szent István diakónusnak dicsőséges vértanúságát ünnepeljük.

Gyermek született, Fiú adatott nekünk… - Karácsony első napja - hang anyag

Az Egyház, nem kezd el érzelmeskedni a betlehemi kisdeden, mert bármely kisgyermeken lehet érzelgősködni, bármely kisbaba nagyon aranyos és szívet indítóan gyönge és kedves tud lenni. Viszont ebben az esetben, abba kell belegondolnunk, hogy ki ez a gyermek, s hogyan került közénk. Szent János evangélista pontosan erről beszél. És ahogy az ember olvassa ezeket a sorokat, ahogy elgondolkodik fölöttük, megdöbben azon: hogy ki ez a gyermek: a Magasságbeli Isten Fia, a megtestesült, az emberré lett második isteni személy…

Friar Alessandro - Adeste Fideles

Keresztények harca a lángba borult Szíriában

A világ vatikáni szemmel - Római Riport 2013.12.22.

Karácsony éjféli Betlehemes – Esztelnek

Az esztelneki gyerekek betlehemes játékának képkockával kívánom, hogy a Betlehemi Kisded egészséggel, örömmel, békével és az élet göröngyös, olykor sötét útjához szükséges világossággal töltse be minden kedves barátom, ismerősöm és a ferences templom és kolostor jótevőink szívét, szeretteikkel egyetemben. .

Karácsonyi gondolatok: Gyermek született, Fiú adatott nekünk...

Esztelneki betlehemes - foto: fr. Szilveszter

A világtörténelem fordulópontja, az idők teljessége, Urunk, Jézus Krisztus születésének napja. Az egész teremtett világ erre a fordulópontra készült, de mégis milyen kevesen ismerték fel az isteni örök Ige látogatásának idejét. A világ Világossága egyre nagyobb fénnyel ragyogja be a történelmet, és minden embert ösztönöz a megváltás befogadására. Mi, hittel és örömmel valljuk a szentmise kezdőénekével: Gyermek született, Fiú adatott nekünk, az ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: Isten örök terveinek Hírnöke.

Figyelemre méltó tény, hogy az Egyház karácsony szent ünnepén, amikor tetőfokára hág az ünnepi hangulat, amikor mindenki elérzékenyül a betlehemi istálló Kisdede láttán, amikor a szeretet ünnepén örvendezünk, az evangéliumban a legnehezebben érthető, legfilozofikusabb, leginkább gondolkodásra késztető evangéliumi szakaszt tárja elénk. János elmélkedő sorait az örök Igéről.
Az Egyház liturgiáját, imádságait, a szentírási szakaszok összeválogatását az évszázadok érlelték meg. Semmi sincs véletlenül benne, mindennel valamire tanítani, inteni akar bennünket a mi Anyaszentegyházunk, így a mai evangéliumi részlettel is.

„Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige”. Elgondolkodtató rész. Ha meg akarjuk fejteni e titkot, akkor gondolkodnunk kell fölötte.
Tehát az Egyház, nem kezd el érzelmeskedni a betlehemi kisdeden, mert bármely kisgyermeken lehet érzelgősködni, bármely kisbaba nagyon aranyos és szívet indítóan gyönge és kedves tud lenni.
Viszont ebben az esetben, abba kell belegondolnunk, hogy ki ez a gyermek, s hogyan került közénk. Szent János evangélista pontosan erről beszél. És ahogy az ember olvassa ezeket a sorokat, ahogy elgondolkodik fölöttük, megdöbben azon: hogy ki ez a gyermek: a Magasságbeli Isten Fia, a megtestesült, az emberré lett második isteni személy.

És az Ige testé lett és közöttünk lakott… Olyan megszokott már évről-évre ez a gyermekarc, mint ahogy megszoktuk már, hogy szentáldozáskor magunkhoz vesszük azt a kis ostyadarabkát, aminek ugyanolyan az íze, mint a többinek – pedig ha sokszor belegondolnánk, hogy micsoda óriási valóság rejtezik abban a kicsin ostyában... Ugyanígy az a betlehemi kicsiny gyermek sokkal több, mint aminek látszik: Ő a Teremtő Isten Fia, a második isteni személy, az évezredeken keresztül várt Messiás.

Igen, a jászolban fekvő Gyermekben – miként az Isten képére teremtett látható emberben is – megmutatkozik a láthatatlan Isten. Ezzel kapcsolatosan valljuk a karácsonyi szentmise prefációjában, „az Ige megtestesülésének titka által a te dicsőséged új fénye ragyogott föl nekünk, hogy amikor látható alakban ismerjük meg az Istent, a láthatatlan világ szeretetére gyulladjunk általa.”
Itt idézhetjük Szent Ferenc atyánknak, Isten Szegénykéjének karácsonyi élményét, azt, hogy Jézus iránti szeretetét az Oltáriszentség és a Megtestesülés titkának összekapcsolásával figyelmünket a láthatatlan világ szeretetére irányítja, amikor így ír az első intelmében: „Íme, nap-nap után megalázza magát, mint akkor, mikoron királyi trónjáról a Szűz méhébe szállott alá; nap-nap után közénk jön alázatos külsőben; nap-nap után leszáll Atyja öléről az oltárra és a pap kezébe adja magát.” (Int 1,16-18)

Kt. Hallatlanul merész és érthetetlen dolgot állít ezzel a kereszténység, vagyis azt, hogy a mindenség teremtője emberré lett. Ha belegondolunk ebbe a ténybe, akkor ez emberi ésszel nézve megbotránkoztató. Ugyanis könnyebb elhinni Isten létét, mint azt, hogy az a betlehemi kisded, az a jászolban fekvő kisbaba, az Isten Fia.

Vajon mi volt az, ami arra késztette az Istent, hogy ezt tegye, mi volt az, ami miatt a megváltásnak ezt a módját választotta? Mert másképp is megválthatta volna a világot - hiszen Isten mindenható.
Egyelten lehetséges magyarázat: a SZERETET. Lehet, hogy most ez a megindokolás, sokakban csalódást okoz, mert oly megszokott és elkoptatott szó a szeretet. Mindenfélére használják és kihasználják. Amikor pedig az Egyház a szókincsében használja ezt a szót, akkor sokszor úgy érezzük, hogy nem több mint egy üres szóvirág, egy megszokott sablon. Ez azért van, mert a szeretet fogalma sokkal mélyebb és nehezebb, mintsem gondolnánk.

Hogy milyen az igazi szeretet? Az természetesen összhangban áll az Istenről alkotott képünkkel. Az egyik, helytelen Istenkép szerint, úgy áll előttünk az Isten, mint aki a menny trónusának magasából figyeli az embereket és osztogatja parancsait, s parancsai oly messziről hangzanak, hogy nem értjük meg azokat, ennek következtében úgy gondoljuk semmi közünk az egészhez. Hány és hány embernek kimondva, kimondatlanul ilyen az istenképe.

A másik hamis Istenkép, aki értelmetlennek tűnő módon közénk rohan, emberek közé, s nem tesz semmit azért, hogy legalább valami tisztességes helyen szülessék meg, ne egy istállóban. Nem tesz semmit azért, hogy mentse életét, hanem hagyja, hogy az emberek keresztre feszítsék.
Hát volt értelme ennek az életnek? Hiszen annyi, de annyi gonoszság volt még utána, egész napjainkig az egész világban. Úgy tűnik, hogy annyi, de annyi ember esetében hiába jött közénk, s lett megváltónk, mert tovább élik bűnös életüket. Volt értelme a betlehemi istállónak? Ki más válaszolhatna ezekre a kérdésekre, mint maga az Isten – s a Betlehemi Kisded hallgat.
Csak az angyalok éneklik éneküket, mintha nem is látnák a kis Jézus körüli nyomorúságot: Dicsőség a magasságban istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek.

Kt. Gondolkodjunk el ezen a megmagyarázhatatlan isteni szereteten. Kérjük Isten kegyelmét, világosítsa meg elménket, hogy valami szikrányit is felfogjunk abból a súlyos mondatból, melyet Szent Jánostól hallottunk: És az Ige testé lett és közöttünk lakott. S ha valamit sikerült Isten kegyelméből felfogni ebből a súlyos és mély igazságból, akkor elmondhatjuk az apostollal: Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal.
Mi pedig láttuk az ő dicsőségét… Természetesen nem a test szemével, hanem a testi szemnél sokkal többet látó szív szemével és szeretetével.

Hát adja Isten, hogy az Esztelneki Madonna – akinek szobrát Futásfalván őrzik – közbenjárására, a mai szent éjszakán és az elkövetkező napokban, hetekben és években, a lélek szemével mi is megláthassuk, fölfedezhessük a betlehemi Kisdedben és a mellettünk élő emberben is a láthatatlan Istent. Ámen.

Assisi Szent Ferenc 790 éves találmánya és Don Stefano titka

Assisi Szent Ferenc 790 éve feltalálóként is maradandót alkotott. Nevéhez fűződik a betlehem állítás szokása, ami ma már Japántól Alaszkáig elmaradhatatlan kelléke a karácsonynak. 1223-ban az itáliai Greccióban megkérte egy barátját, hogy rendezzen be számára egy barlangot, készítsen jászolt, hozzon szalmát, szamarat és ökröt, értesítse a pásztorokat, és így alkalmi színészekkel felelevenítették a szent éjszaka eseményeit.

Amint híre ment az előkészületnek, sokan érkeztek a rendkívüli „színházi produkcióra”. Az előadás közben maga Szent Ferenc olvasta fel az evangéliumból a Jézus születését elbeszélő részeket, majd saját szavaival egészítette ki az elhangzottakat. Az egyik messze földről érkező zarándok Ferenc gyönyörű beszéde közben észrevette, hogy a jászolba fektetett baba megelevenedik, az istengyermek valóban ott van az imádkozó sokaság között. A betlehem állítás szokása azóta világszerte részévé vált a templomok és a közterek karácsonyi programjainak.

A betlehem állítás lényege az egykori események átélése. Hozzásegíti az embereket, hogy saját szívükben is elkészítsék a jászolt, amelybe minden karácsonykor beleszülethet az isteni kisded, aki hajléktalanul, nincstelenül jött a világra, magára véve minden emberi fájdalmat, nélkülözését, vagyis egy lett velünk e szent éjszakán.

Egy másik fontos karácsonyi esemény Szent Ferenc életéből olyan esztendőben történt, amikor Jézus születésének ünnepe péntekre esett. A ferences barátok egymás között arról beszélgettek, hogy Jézus szenvedésének és kereszthalálának emléknapja, vagyis a péntek felülírja az ünnepet, tehát ilyenkor is böjtölni kellene. Ezt hallva Ferenc szinte kikelt magából és kijelentette: „Vétkezik, aki pénteknek nevezi ezt a napot, amelyen az isteni kisded született. Azt akarom, hogy ezen a napon még a falak is húst egyenek, s mivel ezt nem tehetik, legalább kívülről kenjük be hússal azokat.” Azt is kérte, hogy e napon bőséges alamizsnát adjanak a szegényeknek, és kérte a gazdákat, hogy a Jézus jászlánál hűségesen szolgáló jószágok utódai e napon dupla adag takarmányt kapjanak. 

Az ünnepek ünnepének tartotta Ferenc a Megváltó születésének napját, amelynek igazi arcát ő fedezte fel számunkra. A ferences templomokban ma is különösen szépek a szentestére felállított betlehemek. Országosan is kiemelkedő a pécsi ferences templom betleheme, melynek életnagyságú több tucat figuráját ferences szerzetesek faragták a múlt század első felében. A három királyok egyike például elefánton jön minden évben a templom szentélyébe, de a ferences betlehemes elefánt vízkeresztre a budai Margit körúti és a dunaföldvári (és a háromsziki esztelneki) ferences templomba is megérkezik.

Olaszország, azon belül Nápoly a legszebb és leggazdagabb betlehemek hazája, gyakran sok száz figurával, csobogó patakokkal, különböző mesterségek, foglalkozások életképszerű megjelenítésével. Olyanok, mint a vasútmodellezők terepasztala, amelyet kicsik és nagyok egyaránt elbűvölve nézegetnek.

Az olaszok betlehem állítási fantáziáját itthon is megcsodálhatjuk a Fő utcai és a móri kapucinus templomokban, ahol olasz szerzetesek is szolgálnak. A Fő utcában például Stefano atya  minden évben új betlehemmel lepi meg a magyar és a nálunk élő olasz híveket. Két éve a templom melletti Corvin tér miliőjébe, tavaly pedig a Halászbástya romantikus épületegyüttesébe álmodta bele a betlehemi jelenetet. Hogy idén mi fogadja a templomba lépőket, azt a Velence környékéről érkezett szerzetes nem árulja el, de örömmel ajánlja a kis Jézus születésének örvendő kicsiknek és nagyoknak egyaránt ez évi alkotása megtekintését.

Szerdahelyi Csongor
Ferences Sajtóközpont Budapest

Adventi gondolatok: Most bocsásd el Uram szolgádat...

Ma, az idei advent utolsó hajnali szentmiséjének evangéliuma Zakariás hálaénekét tartalmazz.

Szt. Lukács evangéliumát az imádság evangéliumának is szokták mondani. Amellett, hogy Jézus imaéletét is ez az evangélium mutatja be legmélyebben, több, az egyházban később közismertté lett, a zsolozsmában is használt imádságot Szent Lukács evangéliumának lapjain olvashatunk. (Szűz Mária magasztaló éneke /Magnificat/; Zakariás hálaéneke /Benedictus/; Simeon imája /Nunc dimittis/Most bocsásd el Uram szolgádat.)

Zakariás, az öreg pap nem tudta elhinni, hogy nekik, Erzsébettel, még születhet fiuk. Ezért megnémult. Némasága nem pusztán jel volt, hanem azért nem szólalt meg, mert aki Istennel küzd, az nem tud sem vele sem mással beszélni, és az nem tud énekelni. Csak akinek lelke szabad és igent mond Istennek, az tud beszélni, és abból fakadhat ének. Fia, János születése után azonban megnyílt az ajka és megoldódott a nyelve. Hálaéneke megoldódott nyelvének első szava. Nyelve pedig akkor oldódott meg, amikor Isten ígérete beteljesedett, amikor már ő is hinni tudott, és ki tudta fejezni, hogy belesimul Isten tervébe.

Zakariás arról énekel, amit a maga életében tapasztalt meg, hogy Isten „nekünk váltja be, amit ígért”. Úgy éli meg: ő maga is részese és élvezője annak, hogy Isten nekünk váltja be, amit ígért. Ezért énekli: „Áldott az Úr, atyáink Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét”.
Zakariás hálaadó éneke hittel tekint vissza az ószövetségi ígéretekre, és prófétai szavakkal jelzi fia küldetését: „Te pedig, gyermek, a Magasságbeli prófétája leszel...” Ez a gyermek lett Keresztelő János.

A nagy örömujjongás igazából nem egy gyermek születése, hanem feladatai miatt van, amelyeket az isteni terv kijelölt neki. Keresztelő Jánosnak prófétai «meghívása», illetve hivatása volt. Az volt a feladata, hogy meghirdesse a megígért Megváltó közeli érkezését, és jó fogadtatást készítsen elő neki népe körében.

Az előfutár feladata mindenekelőtt abban áll, hogy az üdvösség helyes ismeretét nyújtsa a népnek. A héber nem elvont nyelv. Benne a megismerés nem csupán intellektuális, értelmi, hanem gyakorlati tevékenység. A «megismerni» ige az érzékelni, tapasztalni, élni igék szinonimája. Az üdvösség nem elmélet, hanem élettapasztalat, s hozzátehetjük, Istentől eredő tapasztalat. Ezért párhuzamosan és következményként a bűn mindenféle formájának eltávolítását igényli, mert ez akadályozza elérését. Végső fokon mind az üdvösség, mind János születése az isteni irgalom ajándéka, mert egyedül Istentől van az üdvösség terve, és csak ő tudja megadni a megvalósításához szükséges segítséget.
Kt. Ez a hálaének azért tört fel Zakariásból, mert megértette azt, miért küldte el Isten a Megváltót. Világossá vált számára, hogy mi a Megváltó küldetése és végre alkalmassá vált arra, hogy a Megváltó előhírnökét, a gyermekét tanítsa, nevelje, formálja az életét: felismerte az Isten tervét és annak örült, hogy az Isten terve szerinti apa tud lenni, végre tisztán látja a küldetését, s elvégezheti gyermeke életében.

Igazából minden apa, minden anya küldetése, hogy a gyereke életében meglássa Isten tervét és ennek a tervnek megvalósulásában működjön közre Istennel, mintegy munkatársként.
Zakariás hálaénekében az is megfogalmazódik, hogy mit tart fontosnak gyermeke nevelésében. Az egyik ilyen cél, amit fontosnak tart: arra nevelni a gyermekét, hogy „félelem nélkül szolgáljunk” Neki, mármint Istennek, ezért küldi Isten a Megváltót, egy félelem nélküli életért, félelem nélküli szolgáló életért, hogy ilyen életet éljünk.
Mire gondolhatunk, amikor félelem nélküli életről beszélünk? Arra, hogy nincs háború? Arra, hogy nem kell félni, azért mert a templomba járunk, mint például az iraki vagy pakisztáni keresztényeknek?

Az emberek többsége azt mondja, hogy nem fél semmitől. Nincs oka rá.
És mégis hányan és hányan utasítják el Istent, a vallás gyakorlását, a hitszerinti életet félelemből, arra hivatkozva, hogy mit szólnak az emberek, ha komolyan kezdik élni a krisztusi tanítást, ha a keresztény értékrendet fontosnak tartják?
Félelemből nem mernek semmi olyat tenni, ami miatt az emberekkel szembekerülnének, nem mernek szembemenni a kor divatjával, mert, akkor kilógnak a sorból. Legyen szó a gyermekek fegyelemre, és tiszteletadásra való neveléséről, a házasság előtti tisztaéletről, a házastársi hűségről, munkáltatók esetében a megérdemelt bér megfizetéséről, a vasárnapi szabad nap megadásáról, a munkavállalók esetében a becsületes és pontos, valamint jó munka végzéséről, vagy bármi másról. Egyszóval azért nem követik Istent, mert nem akarnak a rabjai lenni, és eközben nem veszik észre, hogy az emberek elvárásainak a rabjai, a saját gondolataiknak, félelmeiknek a rabjai.

Isten elküldi a Megváltót, hogy véget érjen a félelmekhez, a másoktól függéshez, az elvárásoknak való megfeleléskényszerhez való beteges kötődés, és végre szabadok lehessünk: szabadon szolgáljuk – nem az emberek elvárásait, hanem Istent. Nem a félelmeinket, hanem Istent.
Zakariásból felszakad az örömének. Mert rájön, hogy egy csodálatos lehetőség előtt áll a világ, és benne minden ember, és Neki az ő gyermeke lesz az útkészítője, hírnöke. Aki a Szabadítót hirdeti önmagunk bűneiből. Aki félelem nélküli életre hív el, hogy ne emberektől félve adjuk fel a hitet, hanem félelem nélkül bízzuk Istenre magunkat, Rá, Aki figyeli a szívünk dobbanását is, Rá, aki minden nap beszélgetni akar velünk, Akinek minden nap, számot kell adnunk az életünkről, a döntéseinkről. Minden nap. Nem csak karácsonykor.

Ilyenkor az emberek jótékonykodnak, gyakorolják a szeretet cselekedeteit. Ilyenkor, ebben az időszakban inkább odafigyelünk a szükségben lévő emberre, és ez jól van. De ne feledjük, Jézus azt várja, hogy ezt minden nap tegyük meg, ne csak alkalmanként, ne csak nagy ünnepek kapcsán.
Kt. Zakariás boldog. Boldog, mert beteljesedett a vágya: nem csak gyermeket kapott, aki tovább viszi a nevét – lám, ez nem is olyan fontos már neki – hanem gyermeket kapott és ezzel együtt küldetést kapott, hogy tanítsa, nevelje az Isten és embertársainak szolgálatára.

És ettől a küldetéstől lesz értelme az életének. Íme, az ő idős, öreg életének az értelme nem szállt el az évekkel, hanem most bomlik ki igazán, most teljesedik ki igazán.

Hát ezért énekli, és vele együtt az egész Egyház és benne mi is, akik rádöbbentünk életünk értelmére, hogy: „Áldott az Úr, atyáink Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét”.

BESZÉDTÁR: Bevezetés a megtestesülés misztériumába 4. - Barsi Balázs (20...

Mentsük meg a karácsonyt (Teljes Film) - Vígjáték

Ferenc pápa: karácsonykor készítsünk helyet Jézusnak

Hétfőn reggel a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén a pápa így buzdította a híveket: karácsonykor, Máriához hasonlóan, készítsünk helyet az érkező Jézusnak. A Szentatya hangsúlyozta, hogy az Úr minden nap meglátogatja egyházát, ezért ne zárkózzunk önmagunkba. A keresztények mindig éberen várakozzanak az Úrra. Karácsony már közel van.

A karácsonyt megelőző napokban Ferenc pápa kifejtette: az Egyház, csakúgy, mint Mária, egy születésre várakozik. Ő is azt érezte, amit ilyenkor minden nő érez: bensőleg érzékelte testében, hogy gyermeke érkezőben van. Mária szívében már látni szerette volna gyermeke arcát. Mi – mint Egyház – elkísérjük a Szűzanyát ebben a várakozásban, szinte siettetni akarjuk Jézus születését. Az Úr kétszer jön el. Az, amire most emlékezünk, a testi születés, második eljövetele pedig lezárja a történelmet. Szent Bernát szavai szerint azonban van egy harmadik születés is: ez pedig mindennap megtörténik.

Az Úr mindennap meglátogatja Egyházát! Meglátogat mindannyiunkat, és lelkünk is részt vesz ebben a hasonlóságban: lelkünk hasonlít az Egyházra, hasonlít Máriára. A sivatagi atyák azt mondják, hogy Mária, az Egyház, és a mi lelkünk nőnemű szavak. Amit az egyikről mondunk, hasonlóképpen mondhatjuk a másikról is. Lelkünk várakozik az Úr eljövetelére; nyílt lélekkel hívjuk: „Jöjj el, Uram!”

Ezekben a napokban a Szentlélek arra ösztönöz bennünket, hogy mindnyájan így imádkozzunk: Jöjj el! Jöjj el! Advent minden napján mondtuk a prefációban, hogy mi, az Egyház – mint Mária – éberen várakozunk. Az éberség a zarándok erénye. Mi pedig mindnyájan zarándokok vagyunk.

Várakozunk, vagy bezárkózunk? – vetette fel a pápa a kérdést: Éberek vagyunk vagy biztonságban érezzük magunkat egy szállodában, az út mentén és nem akarunk tovább haladni? Zarándokok vagyunk vagy kóbor vándorlók? Az Egyház ezért szólít minket arra, hogy imádkozzunk: „Jöjj el!”, hogy kinyissuk lelkünket, hogy ezekben a napokban lelkünk éber legyen a várakozásban. Virrasszunk!

Mi történik bennünk, ha jön az Úr, vagy ha nem jön? Van-e hely az Úr számára, vagy csak az ünnep, a vásárlás, a zajongás számára van hely? Nyitott a lelkünk, mint ahogy nyitott az Anyaszentegyház és amilyen Mária volt? Vagy lelkünket bezártuk és kívülre felakasztottunk egy nagyon udvarias feliratot: „Kérjük, ne zavarjon!”.

A világ nem fejeződik be velünk, nem vagyunk fontosabbak a világnál: az Úr, a Szűzanya és az Anyaszentegyház! Jót tesz tehát, ha ismételjük a fohászt: „Ó bölcsesség, ó Dávid kulcsa, ó, népek Királya, jöjj el!”

Ma ismételjük el sokszor: „Jöjj el!”, és törekedjünk arra, hogy lelkünk ne mondja: „do not disturb” – ne zavarj. Nem! Legyen nyitott és nagy a lelkünk, hogy befogadjuk az Urat ezekben a napokban, és kezdjük már most hallani azt, amit holnap az Egyház az antifónában mond: „Ma megtudjátok, hogy eljön az Úr! Holnap pedig meglátjátok dicsőségét!” – fejezte be hétfő reggeli homíliáját Ferenc pápa.

Ferenc pápa: karácsonykor készítsünk helyet Jézusnak

Képes beszámoló a Stuttgart-i kiruccanásról illetve lelkigyakorlat tartásról… (3 rész)

. Örömmel gondolok vissza a Stuttgartban töltött időre, a lelkeket összefogó, fáradtságot nem ismerő Imre atyára, és a sok kedves emberre, akikkel jó volt együtt lenni, akik nyitott szívvel fogadták a megosztott kincseket és akiktől rengeteg szeretetet kaptam… Olykor az ember éppen a szórványban tapasztalja meg azt, hogy jó kereszténynek, magyarnak és papnak lenni, mert, mint ilyent igénylik őt… Isten Fizesse… és adja, hogy mindannyiatok Karácsonya békés, boldog és kegyelmekben gazdag legyen! Őszinte tisztelettel, szeretettel és imával: Szilveszter barát Esztelnekről

Hogy megmelegedjen legalább egyszer a szíved... - Imre atya írása Stuttgartból

Egy német gyűjtőtáborban, 1940 Szentestéjén az egyik francia pap egy misztériumjátékot szeretett volna előadni fogolytársainak. A baj csak az volt, hogy nem volt hozzá szöveg...

Valaki felhívta a pap figyelmét arra, hogy van a foglyok között valaki, akiről azt mondják, hogy író.

A pap erre megkereste az írót, és felkérte arra, hogy írjon egy karácsonyi darabot. És Jean Paul Sartre (1905-1980), mert ő volt az, az ateista író, mosolyogva igent mondott...

A darabot a foglyok előadták, és minden jelenlévőt lelke mélyéig megrendített. A leghatásosabb minden szereplő közül a hitetlen Baltazár király volt, aki gyermekkorában elveszítette a hitét, és most nem tud hozzá visszatalálni, pedig annyira szeretne... Baltazárt maga az író, Sartre alakította...

A következő nap reggelén egy hitetlen orvos jelentkezett a papnál, és arra kérte őt, hogy vegye vissza a Katolikus Egyház kebelébe. Mikor a pap a megtérés oka felől érdeklődött, az orvos azt mondta neki, hogy Sartre játéka alatt ki nem fejezhető melegséget érzett a szívében...

Engem minden Karácsony este megrendít az a nagy embertömeg, amely templomainkba hömpölyög. Nem csatlakozom azokhoz a pesszimista teológusokhoz, akik azt mondják: Ez pusztán hagyománytisztelet.

Azokhoz a pszihológusokhoz sem, akik az emberi lélekben tátongó szeretetéhségről papolnak...

Szerintem inkább az történik, amit a Szentírás szavai bizonygatnak úton-útfélen: Az élet legmélyén, ott legbelül a lelkünkben, egy meleg folyam hömpölyög... És ennek a folyamnak a neve: Isten.

Ő az, aki bennünket – nyugtalanul keresőket – magához vonz.

Egy alkalommal az esztendőben sikerül is Neki.

Akkor, amikor Ő emberré lett.

Ekkor átmelegednek a szívek...

Kelj útra Te is, hogy megmelegedjen végre a szíved!

Stuttgart, 2013-12-19.

Riport Dr. Gyökössy Endre lelkésszel

„Velünk az Isten” - Advent 4. vasárnapja - Esztelnek - meghallgatható

Velünk az Isten. Csupán alany és állítmány. De mind a két szó nagyon fontos. Mert minket ért az a szerencse, az a kegyelem, hogy a világ teremtője, fenntartója, a Mindenható ismer minket, figyel ránk, aggódik értünk, segít, ha szükségben vagyunk, vagyis szeret minket. Velünk az Isten, aki közel van hozzánk, akinek fontosak vagyunk, aki örömmel gondoskodik rólunk, aki megmutatja hozzánk lehajló szeretetének jeleit... 

„Velünk az Isten” - Advent 4. vasárnapja

Ma, Advent 4. vasárnapján, a Szentírás tanításában már nemcsak szavakkal fordul felénk az Isten, hanem jellel is, mégpedig az Izajás próféta által megjövendölt jellel: „íme, a szűz fogan, fiút szül, és Emmanuelnek nevezi, ami annyit jelent: Velünk az Isten”(Iz 7,14).
A jel mindig többet mond a szónál, valami többletet rejt magában. Megfoghatatlan misztérium, titok rejlik a mélyén. Sok jelet, jelképet használunk a mindennapi életünkben is, miért lenne ez másképp vallási életünkben?
Az adventi koszorún meggyújtott negyedik gyertya arra figyelmeztet, hogy már nagyon közel vagyunk az Üdvözítő születésének ünnepéhez, akiben a legszembetűnőbben és egyértelműen kifejeződik: Velünk az Isten. Éppen ezért Karácsony szent ünnepe arról beszél nekünk, hogy a prófétai jövendölés valóra vált, hogy az Úristen által adott jelből valóság lett.
 

Advent utolsó vasárnapján az evangélium már egészen közvetlenül Jézus születésére irányítja a tekintetünket. Szent Lukács Máriát, a titkok közvetlen részesét állítja elénk, míg Máté – akinek evangéliumából olvastunk fel ma – Józsefről ír, aki tanácstalanul botorkál az események között mindaddig, amíg egy álomban őhozzá is szól az Úr angyala. Minket, olvasókat is eligazít az az üzenet, amelyet elsőrendűen az ő számára fogalmaz meg az égi hírhozó. A gyermek, akit Mária a szíve alatt kordoz, nem férfi magvából születik, hanem a Szentlélek erejéből. Viszont József kapja azt a megbízást, hogy nevelőapaként nevet adjon neki. Az angyal szájából halljuk az - ismerős - Jézus név magyarázatát: "Ő szabadítja meg népét bűneitől."
De maga Máté egy ószövetségi idézetet is odakapcsol József álmához. Ez egyfelől értelmezi Mária szűzi anyaságát: "íme, a szűz méhében fogan, és fiút szül", másfelől a Jézus név mellé odailleszt egy másik, csodálatos nevet: "Nevét Emmánuelnek fogják hívni, ez azt jelenti: velünk az Isten."
Izajásnak az a jövendölése, amelyből ez a mondat való, a mai szentmise ószövetségi olvasmánya. Közvetlenül nem a Messiásra vonatkozott ez a jövendölés, hanem Ácház király születendő fiára. Az Emmánuel (velünk az Isten) név ezt a királyi gyermeket azért illette meg, mert az ő nem remélt születése bizonyította a választott nép előtt, hogy Isten velük van, nem hagyja, hogy a királyi ház kihaljon. Jézusban váratlan jelentősége támad ennek a prófétai névnek. Azzal, hogy ő megszületett közöttünk, valóban közénk állt az Isten, egy lett közülünk, magára vette emberségünknek terhét, kötöttségeit.
Egyébként szent Máté evangéliumán "vörös fonálként" vonul végig ez a gondolat. Velünk van az Isten Fia. Különös módon velünk is marad. Utolsó szava, már Feltámadottként ezt az Emmánuel nevet idézi: "Íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!" (Mt 28,20) S a velünk, a veletek akkor már nem csak a választott nép fiait jelenti, hanem az egész emberiséget. Velünk van, a miénk, átölel minket, egymáshoz kapcsol, az Atyához emel.
 

Velünk az Isten. Csupán alany és állítmány. De mind a két szó nagyon fontos. Mert minket ért az a szerencse, az a kegyelem, hogy a világ teremtője, fenntartója, a Mindenható ismer minket, figyel ránk, aggódik értünk, segít, ha szükségben vagyunk, vagyis szeret minket. Velünk az Isten, aki közel van hozzánk, akinek fontosak vagyunk, aki örömmel gondoskodik rólunk, aki megmutatja hozzánk lehajló szeretetének jeleit. Nem vagyunk egyedül életünk útján, Ő mindenben, életünk minden területén „vándorlásunk társa lett”. Olyan sokat jelenthet ez a rövid közlés, ha a szívünkben érezzük, és egy élettel tudunk rá válaszolni.
 "Velünk az Isten". A Szentírás minden lapjáról, különösen is az Újszövetségből ez az örömhír sugárzik át, hogy tudniillik velünk az Isten. A világmindenséget - benne az embert - szeretetből teremtő Isten mindig is az emberrel akart maradni, akkor is, amikor az ember elfordult Tőle.
Nekünk, a harmadik évezred keresztényeinek újra kell élnünk ezt az örömhírt, mert bizony sokszor úgy tűnik, mintha természetesnek vennénk, magától értetődőnek tartanánk azt, hogy Isten lehajolt az emberhez, hogy Megváltót küldött, hogy az Isten Jézus Krisztusban emberré lett, értünk szenvedett, meghalt és feltámadt, hogy megalapította Egyházát, hogy a Jézus Krisztus által rendelt szentségek elsősorban miértünk vannak, hogy az Oltáriszentségben Jézus nekünk adta önmagát a kenyér és a bor külső színe alatt, hogy vannak templomaink, papjaink, hogy Isten az örömhír terjesztésére időről-időre általa kiválasztott férfiakat hív meg.
Pedig mindebben semmi természetes, semmi magától értetetődő nincs. Mindez Istennek a különleges ajándéka.
 

A nagy Jel számunkra is adva van. A kérdés az, hogy egyáltalán fel akarjuk-e ismerni? S ha igen, hogyan fedezhetjük fel a nagy Jelet, akit az Úr adott nekünk?
Kérdésünkre a választ az agg Simeon magatartásában találjuk meg. Jézus Krisztus születés-történetében találkozunk, ezzel a szentéletű, „igaz és istenfélő” idős férfivel, Simeonnal. Az Írás szerint „Várta Izrael vigaszát, és a Szentlélek volt rajta. Kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek indítására a templomba ment. Amikor a szülők a gyermek Jézust bevitték, hogy a törvény előírásának eleget tegyenek, karjába vette és áldotta az Istent ezekkel a szavakkal: "Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek” (Lk 2, 26-32).
Mit tesz Simeon? Várta a Megváltót, s mivel várakozásában a Lélek indítására figyelt, ezért fölismerte a nagy Jelt a betlehemi Kisdedben. Fölismerte és áldotta érte Istent, aki ígéreteit minden időben valóra váltja.
Simeon, az élettel betelve és megbékélt szívvel készült a halálra, mert még életében találkozott valakivel, aki üdvösséget hozott az egész világ számára.

Ez a Valaki, már eljött a betlehemi Kisded, Jézus Krisztus személyében. De előbb fel kell ismerni, be kell fogadni. A többire már neki lesz gondja.
Azonban ez a felismerés, nem is annyira magától megy, főleg ha nem tevékenyen várakozunk Rá, ha nem figyelünk a Lélek sugallataira. A lélek sugallatait az adventi csendben, az imában, és a tevékeny szeretetben hallhatjuk meg, és nem a reklámok kétes világában, a diszkók félhomályos, alkoholtól terhes zajában.
 „Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Emmanuelnek nevezi, ami annyit jelent: Velünk az Isten! Nem csupán egy múltból itt felejtett üzenet ez, és nem is csak egy jövőben megvalósuló ígéret, hanem megtapasztalható valóság, átélhető életérzés, biztonság és erőforrás mindazok számára, akik őszintén várakoznak Rá, akik nagyon vágyakoznak Utána és tesznek annak érdekébe, hogy belépjen az életükbe, akik figyelnek a Lélek ösztönzéseire: a csendben, az imában, a tevékeny felebaráti szeretetben. 
Megdöbbentő, és elgondolkodtató az Istent kereső József Attila két verssora: „Az Isten itt áll a hátam mögött, s én megkerültem érte a világot.”
Adja Isten, hogy mi mindannyian azokhoz tartozzunk, akik tesznek annak érdekében, hogy velük legyen az Isten, és úgy éljünk, hogy Jézus beléphessen az életünkbe, hogy mindig velünk lehessen, és így elvihessük Őt a világba, hirdetvén azt a békét, amelyről az angyalok énekeltek a betlehemi éjszakában.

Nagy Mózes általános iskola Karácsonyi műsora - 2. rész

Nagy Mózes általános iskola Karácsonyi műsora - 1 rész

Istennel való találkozásunk misztériumát a csöndben érthetjük meg, amely nem keresi a reklámot – mondta péntek reggeli homíliájában Ferenc pápa

Csak a csönd őrzi zarándokutunk misztériumát, amelyen Istennel együtt haladunk. Ezt állapította meg szentbeszédében a pápa pénteken reggel, a vatikáni Szent Márta házban bemutatott szentmisén. Az Úr adja meg nekünk a kegyelmet, hogy szeressük a csöndet, amelyet minden reklámtól távol kell őriznünk.

Az üdvösség történetében nem a feltűnést és a zajt, hanem az árnyékot és a csöndet választotta Isten helyszínül, hogy megnyilvánuljon az embernek. Az elmosódó határokból misztériuma fokról fokra kirajzolódott, testet öltött. A Szentatya a napi evangéliumi szakaszból kiindulva az angyali üdvözletről elmélkedett, pontosabban arról a mondatról, amikor az angyal azt mondja Máriának: a Szentlélek száll rá, és a Magasságbeli ereje megárnyékozza (vö. Lk 1,35). Mint ahogy szinte ugyanannak az árnyéknak az anyaga alkotta a felhőt is, amellyel Isten megvédte a zsidókat a pusztaságban.

„Az Úr mindig gondoskodott a misztériumról, elrejtette azt. Nem csinált reklámot a misztériumnak. Egy olyan misztérium, amelyik önmagát reklámozza nem keresztény, nem Isten misztériuma: egy álmisztérium! És ez történt itt a Szűzanyával is, amikor Fiát fogadja: szűzi anyasága misztériuma rejtve marad, egész életén keresztül! És a Szűzanya tudta ezt. Istennek ez az árnyéka életünkben segít, hogy felfedezzük az Úrral való találkozásunk misztériumát. Valamennyien tudjuk, miként működik titokzatosan az Úr szívünkben, lelkünkben. És mi az a felhő, az az erő, milyen módon rejti el a Szentlélek ezt a misztériumot?” – kérdezte Ferenc pápa, majd így válaszolt:

„Ezt a felhőt bennünk, az életünkben csöndnek hívják: éppen a csönd az a felhő, amelyik beborítja Istennel való kapcsolatunk misztériumát, életszentségünk és bűneink misztériumát. Ezt nem tudjuk megmagyarázni. De amikor nincs csönd az életünkben, a misztérium elvész, elillan. Csönddel kell őriznünk a misztériumot! Ez a felhő, Isten hatalma felénk, a Szentlélek ereje”.

Jézus Anyja a csönd tökéletes ikonja volt, rendkívüli anyasága bejelentésétől a kálváriáig. „Arra gondolok, hogy hányszor hallgatott és hányszor nem mondta ki, amit érzett, hogy megőrizze Fiával való kapcsolatának misztériumát, egészen a legkegyetlenebb hallgatásig, a kereszt tövénél” – mondta a Szentatya.

„Az evangélium nem mond nekünk semmit arról, hogy a Szűzanya mondott-e egy szót vagy sem… Csöndes volt, de szívében mennyi mindent mondott az Úrnak! ’Te azon a napon – ez az, amit olvastunk – azt mondtad nekem, hogy nagy lesz; te azt mondtad, hogy nekiadod atyjának, Dávidnak a trónját és örökké uralkodni fog, és most ott látom őt!’ A Szűzanya emberi lény volt! És talán kedve lett volna azt mondani: ’Hazugság! Elárultak!’: II. János Pál mondta ezt, amikor a Szűzanyáról beszélt. De Ő, a Szűzanya a csönddel elrejtette a misztériumot, amit nem értett, és a csönddel hagyta, hogy ez a misztérium növekedhessen és kivirágozzék a reményben”.

A csönd az, ami megőrzi a misztériumot. Ezért Istennel való kapcsolatunk, zarándoklatunk, üdvösségünk misztériumát nem lehet kiteregetni, reklámozni. „Az Úr adja meg mindannyiunknak a kegyelmet, hogy szeressük a csöndet, keressük azt, és szívünket a csönd felhője őrizze” – fohászkodott végül a Szentatya a péntek reggeli szentmisén.

(gá)

Forrás: Vatikáni Rádió

Esztelneki ferences kolostorban a szállást keres a Szentcsalád ájtatosság tagjai

.

Adventi gondolatok: „Nem kérek jelet, és nem kísértem az Urat.”

Acház király magatartása csak látszólag különbözik a farizeusokétól, akik lépten-nyomon jelet követelnek Jézustól isteni hatalmának igazolására. Csak látszólag, mert közös bennük az, hogy nem akarnak látni. Acháznak megvan a saját politikai elképzelése, s ezt nem hajlandó kockáztatni a prófétai jel miatt, nem engedi Istent beleszólni kész terveibe.

A farizeusoknak szintén megvan a Messiásról alkotott képük, melyen nem akarnak változtatni, a Jézus által művelt jeleket és csodákat ezért elutasítják, és saját várakozásukat akarják igazolva látni. Abban is hasonlítanak, ahogy viselkedésükre vallási magyarázatot adnak, ezzel leplezve keményszívűségüket, belső ellenállásukat Isten akaratával szemben.

Istent azonban nem tévesztheti meg a vallásos máz: akkor is ad jelet, ha a király nem kér belőle, a bizonyítékokat követelőktől viszont Jézus megtagadja kérésük teljesítését.

Isten nem ad olyan jelet, amely kényszerítő erejű, vitathatatlan bizonyítékul szolgálna minden ember számára. Ez nem azt jelenti, hogy Isten jelei gyöngék és erélytelenek: éppen belső erejükből fakad, hogy nem rontják le az ember szabadságát. Mert Isten jelei minden esetben felhívást közvetítenek, döntésre szólítanak, az isteni tervben való szabad részvételre, együttműködésre hívnak.

A legragyogóbban ez az angyali üdvözlet jelenetében tűnik ki, ahol Isten egy leány kezébe teszi le az emberiség és az egész világmindenség sorsát. Erre a jelre méltó választ csak a romlatlan, bűn előtti embert megtestesítő Mária adhatott. Ő nem kért igazoló jelet az angyaltól, mint Zakariás Keresztelő János születésének hírüladásakor, csupán az isteni akarat megvalósulásának módjára kérdezett rá, majd feltétel nélkül igent mondott.

Az Acháznak adott jel szól Józsefnek is. Az igaz ember vívódása azonban éppen ellentéte Acház magatartásának. József sem kér jelet, de Isten akaratára nyitottan töpreng akkor is, amikor emberileg keres magyarázatot és megoldást, s az isteni jelet készséges szívvel fogadja. Hűségének jutalma az a csodálatos hivatás, amely a Szűzanyáéhoz hasonlóan egyedülálló a világtörténelemben. Amint Mária szűzként lett anya, József ugyanígy atya. Nem csupán nevelőapja, pótapja, gondviselője, hanem atyja Isten Fiának, a testen és véren túl, s ez a természetes apaságnál nem kisebb, hanem összehasonlíthatatlanul nagyobb és fönségesebb.

Iz 7,10-14; Lk 1,26-38

fr. Barsi Balázs ofm

Ferenc pápa: Az alázat termékennyé, a kevélység meddővé tesz bennünket

„Az alázat szükséges a termékenységhez” – hangsúlyozta a Szentatya december 19-én reggel a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén. A pápa rámutatott, hogy Isten beavatkozása termékennyé teszi életünket, leküzdve annak meddőségét. Ferenc pápa óva intett a kevélységtől, amely meddővé tesz bennünket.

A Bibliában gyakran találkozunk meddő asszonyokkal, akiknek az Úr életet ajándékoz. Ferenc pápa homíliáját a napi evangéliumi szakasz magyarázatával kezdte, amely azt beszéli el, hogy Erzsébet, aki meddő volt, fiúgyermeket szült, Jánost (Lk 1,5-25).

Az életadásra való képtelenségből születik az élet – állapította meg a pápa. – Ez történt nemcsak a meddő asszonyokkal, hanem azokkal is, akiknek kilátástalan volt az életük, mint például Noéminek, akinek végül unokája született.

Az Úr belép ezeknek az asszonyoknak az életébe, amiként ezt mondja nekünk is: én képes vagyok életet adni.

A prófétáknál is jelen van a sivatag, a pusztaság képe, ahol nem nő fa, nem terem gyümölcs, nem csírázik ki semmi. De a sivatag olyan lesz, mint egy erdő – mondják a próféták – nagy lesz és virágozni fog. Virágozhat azonban a sivatag? – tette fel a kérdést Ferenc pápa. Igen. A meddő asszony tud életet világra hozni? Igen. Ez az Úr ígérete: én tudok! A szárazságból, a ti szárazságotokból tudok életet, üdvösséget fakasztani! Képes vagyok arra, hogy a szikkadt talajból gyümölcsöt teremtsek!

Az üdvösség ez: Isten közbelépése, amely termékennyé tesz minket, képessé tesz arra bennünket, hogy életet adjunk. Mi nem vagyunk erre képesek saját erőnkből. Sokan adtak példát arra, hogy hittek a képességünkben, hogy üdvözíteni tudjuk saját magunkat.

A keresztények is – gondoljunk csak például a pelagiánusokra. Minden kegyelem. Isten közbelépése az, ami elhozza számunkra az üdvösséget. Isten beavatkozása segít bennünket az életszentség útját járni. Csak Ő képes erre. De mi az, amit mi teszünk? Először is ismerjük el szikkadtságunkat, arra való képtelenségünket, hogy életet adjunk. A második, hogy kérjük: Uram, én termékeny akarok lenni. Azt akarom, hogy az életem életet adjon, hogy hitem legyen termékeny, hogy haladjak előre és másoknak is át tudjam adni a hitet. Uram, én meddő vagyok, én magamtól nem vagyok rá képes, Te igen. Én egy sivatag vagyok: tehetetlen, Te pedig képes vagy mindenre.

Ez éppen ezeknek a karácsony előtti napoknak lehet az imája. Gondoljunk arra, milyen csapás éri a kevélyeket, akik azt hiszik, hogy egyedül is képesek mindenre. A pápa itt utalt Saul leányára, Mikálra, aki nem volt meddő, de kevély volt. Nem értette, mit jelent dicsőíteni Istent, sőt kinevette a dicséretet. Ezért meddőség lett a büntetése.

A termékenységhez szükség van az alázatra. Hányan gondolják, hogy igazak, és végül is csak szerencsétlen emberek. Alázatosan mondjuk az Úrnak: Uram, én meddő vagyok, egy sivatag vagyok. Ismételjük ezekben a napokban azokat a szép antifónákat, amelyeket az Egyház imádkozik: Ó, Dávid fia, Ó Bölcsesség, Ó Adonai, Ó Jessze Gyökere, Ó Emmanuel, gyere és adj életet nekünk, gyere és üdvözíts, mert csak Te vagy rá képes, én nem! Ezzel az alázattal, a sivatag alázatával, a meddő lélek alázatával fogadjuk a kegyelmet, a virágzás kegyelmét, azt a kegyelmet, hogy gyümölcsöt teremhetünk, és életet adhatunk – fejezte be csütörtök reggeli homíliáját Ferenc pápa.

Ferenc pápa: Az alázat termékennyé, a kevélység meddővé tesz bennünket

Ferenc pápa: Az Egyház az öröm háza! - VIDEÓVAL

Advent harmadik, Gaudete vasárnapját a közelgő karácsony feletti öröm hatja át. Ferenc pápa köszöntötte a Szent Péter téren összegyűlt gyermekeket, akik a hagyománynak megfelelően elhozták a kis Jézust ábrázoló szobrocskáikat, hogy a Szentatya megáldja őket. Ezeket a szobrokat helyezik majd el karácsonykor betlehemi jászlaikban, amelyeket otthon és a plébánián készítettek el.

Ferenc pápa az Úrangyala előtt mondott beszédében emlékeztetett rá, hogy advent harmadik vasárnapja az öröm vasárnapja. A liturgia többször is örvendezésre szólít fel. Miért? Mert az Úr közel van. Karácsony közel van. A keresztény üzenetet evangéliumnak hívják, ami annyit jelent: jó hír, az öröm hirdetése minden nép számára. Az Egyház nem menedékhely szomorú emberek számára, az Egyház az öröm háza! Akik szomorúak, örömre lelnek benne, megtalálják benne az igazi örömet!

Az evangélium öröme azonban nem akármilyen öröm. Az indokolja, hogy tudjuk: Isten befogad és szeret bennünket. Mint ahogy erre Izajás próféta emlékeztet ma (vö. Iz 35,1-6.a.8a.10), Isten az, aki eljött, hogy üdvözítsen bennünket, és segítséget nyújt főleg azoknak, akiknek szíve eltévelyedett. Eljövetele közénk megerősít bennünket, bátorságot ad, örvendeztet és kivirágoztatja a sivatagot, vagyis sivár életünket.

 

Folytatás az alábbi linken 

Ferenc pápa: Az Egyház az öröm háza! - VIDEÓVAL

„Mindig elölről kezdheted, mert Isten vár téged!"

Napi gondolatok: Isten meddő asszonyokat áldott meg és tett termékennyé…

„Magtalan vagy és nincs fiad, de fogansz majd, és fiút szülsz.”

A szentírásban meddő asszonyok sorával találkozunk: Sára, Ráchel, Mánoah felesége, Hanna és Erzsébet mind meg voltak fosztva attól, hogy női mivoltuk kiteljesedjék az anyaságban. Az Ószövetségben a terméketlenség különösen is szégyent jelentett az asszonynak, a teremtéskor kimondott isteni áldás hiányát, mintegy átkozott állapotot.

Ezeket az asszonyokat azonban Isten különleges módon kárpótolta, amikor nemcsak elvette szégyenüket, hanem fiaikat isteni küldetésre választotta ki a nép körében. Ezek a kikönyörgött gyermekek még bőségesebb áldás hordozói, s mintha édesanyjukon kívül Istennek is kedvesebbek volnának a többieknél.

Előképek ők, annak bizonyságai, hogy az Úr a természet rendje fölött is hatalommal bír, s bár a kövekből is tudna fiakat támasztani magának, mégis inkább azt választja, hogy az anyai méltóságot magasztalja fel.

S ez leginkább abban mutatkozik meg, hogy nem mondott le arról, hogy szent Fia is édesanyától szülessen, testesüljön meg. Mária, a bűntől mentes, a teremtés eredeti szépségében ragyogó fiatal leány nem meddő. Az isteni közbeavatkozás itt még csodálatosabb, mert Mária férfi közbejötte nélkül lesz anyává – amint a bűntől előre megóvta őt az Úr, úgy itt is a természet rendjét mintegy megelőzve indítja el kegyelmével méhében Isten Fiának földi életét.

Ő az a fügefa, amely már kora nyáron gyümölcsöt hoz, holott még nincs itt a gyümölcsérés ideje. Zárt kert, egy darabka az elveszett paradicsomból, ahová egyedül Istennek van szabad bejárása.

Foganás, áldott állapot és világra szülés – az anyaság misztériuma különös fényt kap ezekben a napokban. S ahogy Isten meddő asszonyokat áldott meg és tett termékennyé, előkészítve ezzel az asszonyok között legáldottabb, Mária méhe áldott gyümölcsének érkezését, úgy most bennünk akarja az ő életét újra elindítani: hogy a mi buzgó várakozásunk és vágyakozásunk által Krisztus-hordozókká legyünk, akik az ő második eljövetelét készítjük elő azzal, hogy cselekedeteinkkel a világra szüljük őt.

Bír 13,2-7.24-25a; Lk 1,5-25

fr. Barsi Balázs ofm

Betlehem ma

Pásztorok mezeje - Betlehem

Képes beszámoló a Stuttgart-i kiruccanásról illetve lelkigyakorlat tartásról… (2 rész)

Tempfli Imre: A hit nemzetmegtartó ereje a nyugat-európai szórványban

Képes beszámoló a Stuttgart-i kiruccanásról illetve lelkigyakorlat tartásról… (1 rész)

A világ vatikáni szemmel - Római Riport 2013.12.15.

Székely Hírmondó - hirmondo.ro - Új szerzetesek a zárdában

Székely Hírmondó - hirmondo.ro - Új szerzetesek a zárdában

Napi gondolatok: Örüljetek az Úrban szüntelenül, újra mondom, örüljetek, mert az Úr közel van

Advent harmadik vasárnapján a szentmise kezdő éneke így szól: "Örüljetek az Úrban szüntelenül, újra mondom, örüljetek, mert az Úr közel van" (Fil 4,4). A régiek erről a bevezető énekről ezt a vasárnapot az öröm vasárnapjának nevezték.

Azt hiszem nincs a világon még egy olyan vallás, mint a katolikus, amely a böjti, a bűnbánati időben is az örömre hívja fel követőinek figyelmét. De sajnos ma, amikor annyi szenvedés, annyi megpróbáltatás, annyi sok baj és szomorúság éri az emberiséget, és közte a keresztényt is, úgy tűnik, mintha ez a felhívás süket fülekre találna. Éppen ezért érdemes röviden áttekintenünk az egyház történetét, hogy lássuk ez a felhívás az őskeresztények és a későbbi korok keresztényeinek életében, hogyan érvényesült.

Az Apostolok Cselekedeteiben arról olvashatunk, hogy a jeruzsálemi őskeresztények: „Egy szívvel-lélekkel mindennap összegyűltek a templomban. A kenyeret házaknál törték meg, s örömmel és egyszerű szívvel vették magukhoz az ételt” (2,46).

Jézus első követőinek az összejövetelét az öröm jellemzi, különösen az Eukarisztia, a szentmiseáldozat ünneplését. Az egyháznak az örvendezők közösségének kellett lennie, amely Jézus szeretetét sugározta, és szeretetét terjesztette szét.

Az igazi keresztény lelkiség megőrizte mindig az örömnek ezt a lelkületét. Ez különösen megnyilvánul a szentek életében, akik a krisztusi törvények leghűségesebb követői voltak. Kepler volt német püspök mondotta, hogy a szentek „az örvendező emberek galériáját alkotják”.

Hamis az a felfogás mely szerint a szentek világunt, szomorkodó, besavanyodott lelkek lennének. Ellenkezőleg a szentek jellegzetes tulajdonsága az öröm. Az állandó változatlan öröm, amelyet szüntelenül kisugároznak környezetükre. Fényt és derűt árasztanak a világba.

Gondoljunk csak a nemzetek apostolára Szent Pálra, aki a damaszkuszi jelenéstől kezdve végig járta a szenvedések véres útját, akárcsak Mestere. Bejárta a görög - római világot és mindenütt az örömet hirdette: „Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek”(Filip 4,4). „Legyetek derűsek. Adjatok hálát mindenért, mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban”(1 Tessz 5,16). Még a római fogságból, bilincsekbe verve is örömre buzdít! Mert ez a keresztény eszmény.

Gondoljunk az első századok dicső vértanúira! Derűs, mosolygós arccal néznek szembe a kínzó szerszámokkal és az amfiteátrumban az öröm himnuszát zengik az Úrnak, aki méltónak tartotta őket a szenvedésre. - Egy második századi keresztény írás (Hermas Pastor-a) arra buzdítja a keresztényeket, hogy „tegyék le a szomorúságot, amely a kétségnek, kételynek s a haragnak a testvére, s elűzi magától a Szentlelket. Inkább fogadják be az örömet, amely mindig kedves Isten előtt”.

Sienai Szent Katalin szokta mondani: „Hagyjátok, hogy azok, akik az ördöghöz tartoznak, lehajtott és melankolikus fejjel járjanak. Mihozzánk öröm illik és ünneplés az Úrban...” És sorolhatnánk tovább a szentek életéből vett példákat. Mert nem hiányozhat egyetlen igazi szent életéből sem az öröm. Még a legszigorúbb aszkétákból, a bűnbánat legridegebb hirdetőinek életéből sem.

Az öröm ugyanis az életszentség fényének első sugara. A szenteknek, s nekünk mai keresztényeknek abban is Krisztus igazi tanítványainak kell lennünk, hogy általunk sugározhassék az emberek felé a Teremtő jósága, szeretetreméltósága és a keresztény vallás nagyszerűsége. Egyébként az örömtelen, egykedvű keresztények olyanok, mint a rossz kereskedelmi ügynökök, akik lakásról lakásra járva mindenkit lebeszélnek az általuk kínált portéka megvásárlásáról.

Ha van valami, amivel felkelthetjük mások érdeklődését hitünk, vallásunk iránt, az éppen a belülről sugárzó öröm, amely az Istennek való átadottság gyermeki bizalmából fakad.

Szent Ferenc atyánk felfedezi, hogy a kereszténységgel az öröm áradt szét a földön. Általa Karácsonykor az Élő Isten tör be közénk, aki a Húsvét hajnala óta új életet kínál elámult testvéreinek a lélekben, a békében, a megbocsátásban.

Az öröm Isten ajándéka, a feltámadt Krisztus Lelkének gyümölcse. Épen ezért az öröm nem az megelégedett lelkialkat vagy jó emésztés kérdése. Nem olcsó szólás: „mindenki szép, mindenki jó!” A keresztény öröm annak tapasztalata, aki szeret, és aki tudja hogy szeretik úgy, ahogy van; a hívő emberé, aki tudja hogy irgalomból megmentették és megszabadították a rossz és a halál sorsszerű végzetétől. Az öröm az a tudat szívünk mélyén, hogy Isten gyöngédsége ott van mindenkinek az életében. Ez a bizonyosság a legkeményebb megpróbáltatásban is, hogy az élet és a szeretet végül is győz.

Éppen ezért a kereszténység egyedül Istenben kutatja az öröm titkát, és forrását. Az öröm elválaszthatatlan Istentől, mert szentségének, igazságosságának és végtelen tökéletességének a gyümölcse. Így az igazi öröm elengedhetetlen feltétel Isten keresése. A Hozzá való simulás. Akaratunknak az Ő akaratához való igazítása. Az evangéliumi törvény szerint élt élet... Így megtisztul az öröm és megtermékenyül. Közben rádöbbenünk arra, hogy csak az egészen keresztény lélek tud igazán és teljesen boldog lenni.

Érdemes elgondolkodnunk azon, hogy Isten az emberek sokaságát - akik belekeseredtek önszeretetükbe, akik önmaguk uraiként, s mégis a gazdátlan kutya riadt tekintetével élik le életük legjavát -, őket is éppen rajtunk, a mi örömünkön keresztül szeretné magához vonzani.

De hogy lehetnénk mi Isten örömének ügynökei, amikor elborult tekintettel, kimerültségtől és Istennek át nem adott gondoktól megkeseredett szívvel magunk is elveszett bárányoknak számítunk? Nem tehetünk mást, minthogy újra és újra Reá hagyatkozunk.

Felsokasodott gondjainkat gyermeki bizalommal adjuk át ismét Neki, hogy felszabadulhasson bennünk az öröm, mely hitünk védjegye. Fontoljuk meg és éljük a ferences világi rend tagjainak adott életszabályzat felszólítását: „Mint a tökéletes boldogság hírnökei, minden körülmények között azon fáradozzanak, hogy másoknak örömet és reménységet adjanak”(FVR regula, 19).

Meg kellene értenünk, hogy a Boldogságok Krisztusát követni öröm, hisz Ő maga mondta: „Azért jöttem, hogy életük bőségben legyen. Ahogy az Atya szeretett engem, úgy szerettelek én is titeket. Azért mondom ezt, hogy az én örömöm legyen tibennetek, és örömötök teljes legyen” (Jn 10,10; 15,9-11).

Szent Ferenc atyánk: „azt tartotta, hogy az ellenség ezer ármánya és cselvetése ellen legjobb gyógyszer a lelki öröm. Ezt szokta mondani: ’Az ördög akkor örül legjobban, ha Isten szolgájában sikerül kioltania a lelki örömet... De ha lelki öröm tölti el a szívet, akkor hiába ontja halálos mérgét a kígyó. Ha ellenben szomorúságra hajló, csüggeteg és levert a lélek, könnyen búskomorságba merül, vagy pedig hiú örömök keresésére tér át.’  Ezért a Szent különös igyekezetet fordított arra, hogy szíve mindig vidám maradjon, s megőrizze a lélek kenetét és az öröm olaját. A rosszkedv gonosz betegségétől a lehető legnagyobb gonddal óvakodott, és ha csak futólag is érezte közeledését, menten imádságba merült.'' (2Cel 125)

Adventi lelkigyakorlat – ráhangolodás – Stuttgarti Magyar Katolikus Egyházközség

PÉNTEK reggel 8.00 órakor szentmise lelkigyakorlatos bevezetővel: „Jöjjetek egy csöndes helyre s pihenjetek egy kevéssé” (Mk 6,31)

Délután 15.30 órakor Barátságklub: A Szent István királyról nevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány képes ismertetője

Este 19.00 órakor Sportklub: Fiatalabb házasokkal való kötetlen beszélgetés.

SZOMBAT        9.00 órakor gyülekező

10.30 órakor I. elmélkedés: Mária Adventje – „Ha követed őt, sohasem tévedsz el utad során. Ha kéred őt, nem veszíted el a reményt…” Szent Bernát)

                         11.30 órakor II. elmélkedés: Mária adventje nem tétlen, hanem tevákeny - „Mária útnak indult, és a hegyekbe sietett…“  Lk 1, 39 – 45

12.30 órakor közös ebéd

14.00 órakor III (képes - pps) elmélkedés: Nincs igazi advent bűnbánat nélkül - „Ki mehet föl az Úr hegyére? Ki állhat az ő szent helyén? Zsolt 24,3

15.00 órakor adventi ájtatosság, alatta szent gyónási: A bűnbocsánat szentségének öröme az Úr Jézus szavaiban rejlik: „Fiam, bocsánatot nyertek bűneid!” (Mk 2,5)

16.30 órakor IV. elmélkedés: Egy megtért ember: Assisi Ferenc életpéldája - „Térjetek meg és tartsatok bűnbánatot, mert közel van az Isten országa”(Mk.1,15).

VASÁRNAP      9.30 órakor Szentmise Ludwigsburgban: Advent III, az öröm vasárnapja – „Örüljetek az Úrban szüntelenül, újra mondom, örüljetek, mert az Úr közel van" (Fil 4,4).

15.00 órakor Szentmise Stuttgartban a cserkészeknek, az elmélkedés témája „A híd". Utána Cserkész-Advent.

Szilveszter testvér

Esztelnek