Évközi 23. vasárnap szentírási részei: Iz 35, 4-7: Mk. 7, 31-27
A mai szentírási részek az Üdvözítő Istenben való remény üzenetét tolmácsolják a mi számunkra:
mert „megnyílik a vakok szeme, és a süketek füle hallani fog… és a némák
nyelve örvendezve ujjong”.
Isten
kezdettől fogva úgy mutatkozott be, mint aki népét megszabadítja, a gyengét
megerősíti, a vándornak hazát ad, az éhezőt jóllakatja, a keresőt kielégíti. Jézus
Krisztusban még mindezekhez hozzáfűzte: Ö az, aki a holtakat feltámasztja, és a
mulandó életet örökléttel cseréli fel. Nem a jelen helyzetet merevíti
meg, nem a földön kialakult igazságosságot, reményt és szeretetet állandósítja,
hanem teljességet ígér. Istenben olyan teremtő és üdvözítő áll előttünk,
„akinél minden lehetséges” (Mt
12,27).
Isten nemcsak kívül
áll történelmünkön, hanem egészen benne is van: az Ö igazságossága követeli a
gyengék védelmét, az elnyomottak felszabadítását, az Ö szentsége kötelez a bűn
megbánására és kerülésére, az Ö irgalma írja elő a megbocsátást. Az egyház
nem azt az Istent hirdeti, aki egyszerűen van, hanem aki itt van, velünk
van, aki bennünk és általunk működik, s írja a történelmet. Őt
hallgatjuk, megszólítjuk, tőle kérünk, neki hálát adunk.
Azért
„dicsekszünk a reménységgel, hogy az
isteni dicsőség részesei lehetünk. De nemcsak ezzel, hanem még szenvedéseinkkel
is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad, a türelemből
pedig kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység. A remény pedig nem csal
meg” (Róm 5,3-4).
Kétezer év keresztény millióinak
élete bizonyítja, hogy a keresztény ember alapvető érzelmi beállítottsága nem a
félelem, hanem az öröm, hála és remény. Hiszen „ha Isten velünk, ki ellenünk? – vallja Pál apostol. – Ki szakíthat el bennünket Krisztus
szeretetétől?” (Róm 8,31-39). Szent János pedig kifejezetten így ír: „A szeretetben nincs félelem, a tökéletes
szeretet kizárja a félelmet” (1Jn 4,18-19). Békét, az ő békéjét hagyta ránk
Jézus (Jn 14,27). Örömöt, az ő örömét adta nekünk (Jn 16,22). Senki tőlünk azt
el nem veheti.
Az evangéliumi szakasz, a süket meggyógyításával, a Messiásra
vonatkozó prófétai ígéretek megvalósulását mutatja be, s egyben igazolja, hogy
a választott nép reménye nem volt hiábavaló. A Jézus által művelt csodálatos
gyógyítások erre a kiáltásra ragadják a népet: „Csupa jót tett, a süketeknek visszaadta a hallásukat, a némáknak
beszélőképességüket”. Ezek a csodák azt bizonyítják, hogy a prófétai
jövendölés nem maradt puszta szó: ugyanakkor jelei egy olyan teljesebb
megszabadulásnak, amely az embert bensőjében újítja meg.
A Biblia üzenete, a kinyilatkoztatás a mindennapi bajokkal küzdő
embernek szól. Nem áltat azzal, hogy az élet megpróbáltatásai elől
elmenekülhetünk, de biztosít arról, hogy a küzdelmek vége a biztos győzelem
lehet.
Tudjuk, hogy
az isteni ígéret, amely reményünket feléleszttette, a halálon túl érhető el, de
csak azzal a helytállással, amelyet a földi életben tanúsítunk. Ugyanis a remény pozitív erény, ez azt jelenti,
hogy nem passzív tétlenségben, semmittevésben mutatkozik meg. Így csak
abban van meg, aki buzgó a kötelességteljesítésben, türelmes a nehézségekben,
állhatatos az imában és együtt érez mások bajaival.
Olyan a keresztény remény, mint egy kis mécses lángocskája, amelyet a Szentlélek olaja
táplál. Rátörhet mindenfelől a világűrt betöltő sötétség, mégsem tudja
eloltani. Mert ha óriásinak is tűnik a sötétség, elég, hogy egy kis lángocska a
közelébe érjen, és máris kitűnik: a sötétség semmi, erősebb a fény!
Igen, csodálatos láng ez
a remény, amelyet ezer kiábrándulás, csalódás sem tud kioltani. S mind ez azért
van, mert a reményt hatalmas erő élteti és táplálja a századokon át: Isten
Lelkének ereje.
Azt
hiszem befejezésül semmi sem talál jobban ide, mint Szt. Ferenc
atyánk imája, amelyben kérjük: Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd be
szívem sötétségét, és adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet, Uram,
hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése