 |
| Jordán folyónál - Szilveszter archívum |
Urunk megkeresztelkedésének ünnepe jelzi a karácsonyi időszak végét és egyben az évközi idő kezdetét. Ez a liturgia színében is megmutatkozik, ugyanis a fehér szint váltani fogja a zöld, az évközi idő színe. Olyan ez az ünnep, mint egy filmnek a bevezetője, amelyben a négy evangélista bemutatja az Úr megkeresztelkedésének nagyszerű jelenetét, s nyilvános működésének, színre lépésének kezdetét. Mind az, ami ezután következik, ennek a film kezdetnek a kibontakozása lesz.
Az Úr Jézus, 30 év után, a csendes, családi légkörben eltöltött idő múltán, az Atya akaratát folyamatosan megismerve, mint ember megteszi az első lépéseket: elmegy Keresztelő Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjék.
Tehát ez az a pillanat, az a fordulat Jézus életében, amikor elkezdi azt, amiért a földre jött. Eddig Názáretbe visszavonultan, csendben, az egyszerű emberek életét élve, a mindennapi kenyérért megküzdve, kétkezi munkát végezve, minden feltűnés nélkül élte Isten országát, de most a Jánostól felvett keresztség után a nyilvánosság elé lépve hirdetni kezdi azt.
A történtekről maga Keresztelő János számol be Szt. János evangéliumában: „Én nem ismertem őt; de azért jöttem vízzel keresztelni, hogy őt megismertessem Izraellel” (Jn 1,31-32).
Mi következett be a Jordán folyóban kiszolgáltatott keresztséggel? Egy nagyon fontos dolog, mégpedig az, hogy attól a pillanattól kezdve Jézus sajátos módon teljesítette küldetését, amelynek útját Keresztelő János készítette elő számára. Ő akkor ezt mondta a népnek: „Én csak vízzel keresztellek benneteket. De eljön, aki hatalmasabb nálam, akinek a saruszíját sem vagyok méltó megoldani” (Lk 3,16).
A Jordán folyónál Jézus egy nagy tömeghez csatlakozik, közelebb megy, hogy hallgassa János bűnbánatra buzdító szavait és a bűnbánók sorába áll, hogy megkeresztelkedjék, jóllehet neki, a Szentnek, nincs szüksége bűnbánattartásra. Ő mégis bemerítkezik a vízbe egészen, talán térden állva, János előtt. Micsoda jelenet! A Szent, a bűntelen azonosul a bűnbánókkal, egy lesz közülük, s belép a Jordán iszapos vizébe.
De milyen víz ez? Ebbe a vízbe lépett be mindenki, aki bűnbánatot akart tartani: prostituáltak, házasságtörők, vámosok, katonák. Bűnbánatuk jeleként, oda jöttek, hogy a próféta által megtisztulást nyerjenek a Jordán folyóba való bemerítkezésük által. Ebbe a vízbe merül alá Jézus is.
Kt. Amíg Keresztelő János „jelképes” műveletet hajt végre: figyelmeztet, megtérésre int, szembesít, előkészít, addig, jövendölése alapján a Jézusi keresztség „Szentlélekkel és tűzzel” lesz kiszolgáltatva, és valóságos bűntörlő erővel rendelkezik.
Az Úr Jézus, a Jánosi keresztség felvétele által példát adott arra, hogy az alázatosság és a bűnbánat által nyerhetjük el a lelki megújulást és lehetünk kedvesek Isten előtt.
Jézus alámerítkezése szimbolikus, azonban a mondanivaló nagyon is valóságos. Lényege nem a Jordán habjai, nem a mezítelenség, nem a látványosság, hanem az a mély értelmű jelentés, amit ezáltal kifejezésre akar juttatni: itt hagyni a látható világot, meghalni ennek a világnak, alábukni a bűnök árján és feltámadni egy másfajta életre, előjönni tisztultan, más emberként, igazul, örök életre rendelten.
Amikor Jézus megkeresztelkedett, alámerült a vízbe, máris elővételezte nagypéntek értékét, amikor majd a kereszt magányába merülve hal meg a világ üdvösségéért.
Szent Pál apostol értelmezésében is Jézus tényleges halálával azonosulunk a keresztségben, hiszen mindnyájan eltemetkezünk, alámerülünk, eltűnünk a bűn számára (Róm 6,3), hogy újéletre támadjunk. – Hányszor kell keresztségünk után is alámerülnünk a bűnbánatszentségében, meghalnunk délibábos vágyainknak, kísértéseinknek, önzésünknek, titkos bűneinknek? Ezek mind arra segítenek minket, hogy egyre tökéletesebb keresztény életet éljünk.
A Jordán partján az Istenember áll előttünk, aki az emberiség bűneibe merül alá, majd kiemelkedik a vízből, mint ahogy később, harmadnapra a sírból is kiemelkedik. Abban a pillanatban: „megnyílt az ég, és a Szentlélek leszállt rá látható alakban, mint egy galamb. Szózat is hallatszott az égből: Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem!”(Lk 3,22).
Jézus keresztsége mintegy az Üdvözítő hivatalos beiktatása küldetése teljesítésére. Az Ő keresztségében nyilvánvalóvá lesz a teljes Szentháromság. Vagyis az Atya és a Szentlélek szavatolják istenfiúi azonosságát, és bemutatják őt a világnak, hogy a világ befogadja üzenetét.
Jézus és az Atya kapcsolata sokszor tapasztalható, amikor hangosan imádkozik hozzá, amikor visszavonul, amikor tőle kér erőt. Itt a Szentlélekkel való egysége is láthatóvá lesz, hiszen maga mondja: „aki nem születik vízből és Szentlélekből, az nem mehet be Isten országába” (Jn 3,5). Jézus földi élete a Szentlélek közreműködése által kezdődött meg, apostoli élete kezdetét is ugyanez a Szentlélek jelöli meg, vagyis nyilvános működését a Lélek erejében kezdi, és minden gyógyítását, tanítását a vele való szoros egységben végzi, hogy azután majd ugyanezt a Szentlelket ígérje és árassza ki tanítványaira, hiszen köztük marad, vezeti az egyházat és betölti a világot.
Analóg módon ugyanaz történik a keresztény életében is, mint ami Jézus életében. A keresztség felvételekor mindannyian a Lélek gyermekei lettünk, akikben megkezdte működését. Ő tesz megigazulttá, Isten gyermekeivé alakítva megújítja egész lényünket. Miután pedig elértük a megfelelő kort és teljes felelősségtudattal akarjuk teljesíteni keresztény kötelességeinket, a bérmálásban ismét ránk árad a Szentlélek, megerősít bennünket a hitben, és Krisztus hiteles tanújává avat bennünket, és arra tesz képessé, ha hajlandók vagyunk Vele együttműködni, hogy az anyagias világban az ő ihletése, vezetése, sugallata szerint, a Lélek embereiként, s az Atya gyermekeiként éljünk. Éppen ezért cselekedeteinkből, magatartásunkból, életvitelünkből lesz nyilvánvalóvá, miféle szabály irányítja döntéseinket, kié vagyunk, és mire várakozunk.
Biztosan tervezgettünk egy-két dolgot a 2019-es évre is, van néhány megfogalmazott, vagy ki nem mondott vágyunk, amit el szeretnénk érni az újesztendőben. Ezekből se hagyjuk ki Istent, figyeljünk a Szentlélek irányítására, hallgassunk az Úr Jézus tanítására.
Terveink között jó lenne, ha ott lenne a lelkiéletben való előrehaladás szándéka, a jobbá levés vágya, az öntudatosabb keresztény élet megvalósításának az elhatározása. Ezzel kapcsolatosan arra biztat a Szentatya, Ferenc pápa, hogy: „Ápoljuk lelki életünket, kapcsolatunkat Istennel, mert ez adja mindannak a gerincét, amit teszünk, és amik vagyunk. Az a keresztény, aki nem táplálkozik az imádságból, a szentségekből és Isten Szavából, az elkerülhetetlenül elfonnyad és kiszárad.”
Nem elég csak belülről, úgy mond lélekben megélni, a hitünket, a lelkünkben lejátszódó folyamatokat, az Istennel való kapcsolatunkat, hanem valamilyen módon mások számára is át kell adni. Közössé kell tenni. Ne hagyjuk, hogy a minket körülvevő Isten-nélküli világ lerombolja a bensőnk, lelkiéletünk kifejezésének, vallásgyakorlatunknak ezeket a formáit, mert azzal mindannyian szegényebbek leszünk.
Képzeljük el, hogy megváltozna a világunk, mennyire szép és kiegyensúlyozott lenne a családok élete, milyen békés és boldog lenne a hitvestársak kapcsolata, milyen nagy szeretet és megértés uralkodna szülő és gyerek között, milyen gyorsan megszűnne minden harag és gyűlölet, ha mindegyikünk most rögtön elkezdené komolyan és odaadóan ápolni kapcsolatát Istennel és felebarátaival; ha átültetnénk a gyakorlatba az evangéliumi aranyszabályt, amelyre Jézus tanított minket a hegyi beszédben: „Mindazt, amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük” (Mt 7,12). Milyen más lenne a világ, ha úgy néznénk a másik emberre, főként, ha segítségre szorul, azzal a jósággal és gyöngédséggel, amellyel Isten, a mi irgalmas Atyánk néz ránk, ahogy vár minket és megbocsát nekünk.
A Szentlélek leszállásával egy időben felhangzik az Atya szava: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem!” (Lk. 3, 22).
Az Atya kinyilatkoztatja, hogy ez az Ember, aki az emberiség bűneiben teljesen megmerítkezik, nem más, mint az Ő Egyszülött Fia. Így, ebben a formában mutatja meg az akaratát. Így kell majd szenvednie. Ez lesz az Ő küldetése. Ezt tette Jézus egészen addig, hogy alászállt a poklokra, és ahogyan később győzelmének sírjából kijött, úgy jött ki most a Jordán vízéből.
Jézus megkeresztelkedésének az ünnepe évente arra emlékeztet bennünket, hogy mi is történik a keresztség által. Jézus szentként lép be a bűnnel teli Jordán vízébe és azt megszenteli. Mi, ezzel ellentétben, mint bűnösök léptünk be a Szentlélekkel teli vízbe, amely megszentelt minket a keresztség felvétele alkalmával és ugyanakkor küldetést adott a számunkra.
Amit Izajás próféta által ad tudomásunkra az Úr: „Én, az Úr hívtalak meg igazságban, én fogtam meg a kezed, és én formáltalak. Általad kötök szövetséget népemmel, és adok világot a nemzeteknek, hogy nyisd meg a vakok szemét, és szabadítsd ki a börtönből a foglyokat, és a tömlöcből azokat, akik a sötétben ülnek”(Iz 42, 6-7).
Jézus küldetése tehát abban állt, hogy szeretetéből leereszkedjen és meghaljon értünk a kereszten. A mi küldetésünk is az, hogy az életbe belépve önmagunkat adjuk a világ jobbá tételéért és megmentéséért.
Pont ezért a keresztség számunkra is egy kezdetet jelent. A keresztséget élni pedig azt jelenti, hogy azt tesszük, amit Jézus is tett megkeresztelkedése után: „Ekkor kezdte Jézus hirdetni és mondani: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa” (Mt 4,17).
Így az Ige hirdetése nem lehet egy ránk kényszerített feladat, hanem a Szentlélek által megszentelt keresztségünkből fakadó élethivatás, amit a mindennapokban Jézushoz hasonlóan élnünk és teljesítenünk kell.
Higgyük el, hogy nagyobb megtiszteltetés nem ért és nem is érhet bennünket, mint az, hogy a keresztség szentségében az ég és föld Ura gyermekeivé fogadott minket. Így, legyünk csecsemők vagy aggastyánok, üde arcú fiatalok vagy ráncos öregek, ő mindig atyánk marad, mi pedig az ő gyermekei.
A kérdés csak az, hogy milyen gyermekei akarunk lenni?
Legyünk számára jók és kedvesek, akik – Jézushoz hasonlóan – megdicsőítik őt, és teljesítik a feladatot, amelynek teljesítésére tőle küldetést kaptak. Legyünk gyermekei az Atyának, akikben – az égből letekintve – Fiának vonásait ismerheti fel, és akikről elmondhatja: „Te vagy az én szeretett Fiam – szeretett leányom –, benned telik kedvem!” (Lk. 3, 22).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése