Honnan tudjuk, hogy valóban feltámadt?

Nagypénteki gondolatok Szénégető István plébánostól:

Nagyszombat és a húsvéti ünnepek - Esztelnek Ferences templom

A szentsírhoz kitett perselybe összegyűlt pénzbeli adományt a szentföldön élő keresztények megsegítésére juttatjuk el az ott élő ferenceseken keresztül.

Nagyszombat:

Déli 12 órától délután 5-ig szentségimádás a szentsírnál

Este 8 órakor kezdődik a liturgikus szertartás:
tűzszenteléssel és befejeződik a feltámadási körmenettel, amit jó idő esetén természetesen kint tartunk meg.

Húsvétvasárnap:

Reggel 7 órától lesz az ételszentelés templomunkban  
a szentmise pedig a megszokott időpontban ½ 11-től.

Húsvéthétfő: 

 ½ 11-től lesz a szentmise.

Nagypéntek a szeretet csúcspontja...

„Nagypéntek a szeretet csúcspontja.

 Jézus halála a kereszten, aki az Atyja kezébe ajánlja magát az egész világ üdvösségéért, kifejezi ezt a mindvégig menő szeretetet, mely mindenkit át akar ölelni és senkit nem hagy ki belőle. Kiterjed minden időre és minden helyre, az üdvösség kimeríthetetlen forrása, és mi bűnösök, mindnyájan meríthetünk belőle. 

Ha Isten így megmutatta a szeretetét Jézusnak a halálában, akkor mi is, a Szentlélek által újjászületve, szerethetjük és szeretnünk is kell egymást”- mondotta a szentatya, Ferenc pápa.

Nagyheti gondolatok: A szent három nap, avagy Isten szeretetének megnyilvánulása az emberek iránt (III. rész)

Isten csendjére az ember csendje válaszol.

Nagypéntek Jézus kínszenvedése misztériumának ünneplése, a böjt és a bűnbánat napja, amely során, a keresztfán függő Krisztust szemléljük. Szent Pál szavai szerint Jézus átdöfött szívében rejlik a tudomány és bölcsesség minden kincse, sőt benne lakik testileg az Istenség egész teljessége. Valóban a Kereszt feltárja, hogy mekkora a szélessége és hosszúsága, magassága és mélysége Krisztus minden ismeretet felülmúló szeretetének, mely eltölt minket Isten teljességével.

Ezért nagypénteken, az év legmegrendültebb liturgiáját ünnepeljük. Ezen a napon nincs Szentmise, mert ekkor maga az örök Főpap mutatta be a legszentebb áldozatot a kereszt oltárán: önmagát adta áldozatul értünk, üdvösségünkért.

A Szentmise a kereszt áldozat megjelenítése, jelenbe hozatala. Mivel ezen a napon történt meg a keresztáldozat, ezért az Egyház ezen a napon nem mutat be szentmisét.

Ezen a napon különösen igaza van János apostolnak (3, 15), aki hittel rátekint Krisztus keresztjére, az üdvözül.

De vigyázzunk, mert két fajta látás van.

Van az egyszerű látni tudás, ez olyan, mint az állaté. Ezzel az ember üdvösségét illetően semmire sem megy. Hiába látták ugyanis kortársai Jézust, mégsem fogadták el, mint Messiást.

Ide mélyebb látás kell, a lényeget kell meglátni. Jézus felismeréséhez a Szentlélek megvilágosítása, a hit látása kell.

Mikor a liturgia kezdetén belépünk a templomba, az Isten háza kopár, megfosztva minden ékességétől, a tabernákulum nyitva, nincs benne semmi. Nincs csengő, nincs orgona, a pap bevonulása alatt nincs ének, csak mélységes hallgatás. Gyertyák sem égnek az oltáron. A pap a vértanúság piros ruhájában jelenik meg és leborul az oltár előtt.

Mikor az ember megsejti, hogy mi történt a golgotán, hogy meghalt értem az Istenember, akkor ott nem lehet állva maradni, ott le kell borulni. Érzelmeinket nem lehet kifejezni szavakkal.

Isten csendjére az ember csendje válaszol.

Nincs gyülekező ének, nincs köszöntés, nincs közösség egymással, hanem a nyitott tabernákulum csöndje előtt a keresztény nép leborul a földre. Ez a földön való tehetetlen fekvés jelzi az imádást, a gyászt, a hódolatot, az egész földdel való egységet, melyre Jézus vére ráfolyt.

A nagypénteki szertartásnak csúcspontja, a kereszt, a megváltás jele előtti hódolat. Ez a szertartás igen régi. Jeruzsálem keresztényei egykor az igazi kereszt előtt hódoltak és azt csókolták. Magát a keresztet az Üdvözítővel és megváltó szenvedésével való szoros kapcsolata miatt a legteljesebb tisztelet illeti.

Amikor János azt írja, első levelében, hogy mi tapintottuk az Élet Igéjét, akkor ezt most mi is elmondhatjuk. Nagypéntek délutánján a kereszt maga Krisztus. Érinteni, tapintani kell a szent keresztet és megcsókolni.

Ebben a csókban beleleheljük Isten utáni vágyunkat, megújított odaadásunkat és azt a visszavonhatatlan igent, mely válasz a megváltó Isten szeretetére, mely életünknek értelmet ad. Ebben a csendben, meg ebben a csókban, ebben az érintésben az ember el tud oda jutni ezen a földön, hogy mindent kimond egyszerre, olyan nagy önátadással, hogy ezt fölülmúlni nem lehet, csak mindennap megújítani.

A Szent Három nap liturgiájának időpontja a ferences templomban

Nagycsütörtökön:

Délután 6 órakor kezdjük az utolsó vacsora emlékére bemutatott szentmisét.
Előtte  ½5-től szentgyónási lehetőség 

Nagypéntek:

Délután 6 órától kezdjük az ünnepi liturgiát



A szentsírhoz kitett perselybe összegyűlt pénzbeli adományt a szentföldön élő keresztények megsegítésére juttatjuk el az ott élő ferenceseken keresztül.

Nagyszombat:

Déli 12 órától délután 5-ig szentségimádás a szentsírnál

Este 8 órakor kezdődik a liturgikus szertartás: tűzszenteléssel és befejeződik a feltámadási körmenettel, amit jó idő esetén természetesen kint tartunk meg.

Húsvétvasárnap:

Reggel 7 órától lesz az ételszentelés templomunkban a szentmise pedig a megszokott időpontban ½ 11-től.

Húsvéthétfő: 

 ½ 11-től lesz a szentmise.

Nagyheti gondolatok: A szent három nap, avagy Isten szeretetének megnyilvánulása az emberek iránt (II. rész)

A szent három nap nagycsütörtökön az utolsó vacsora emlékére bemutatott szentmisével kezdődik. Ezen a szent napon emlékezünk a papság és az Oltáriszentség alapítására, amelyben Krisztus teljesen felajánlotta magát az emberiségnek.

Akik megszoktuk, hogy az év 365 napjának mindegyikén – kivéve nagypénteket és nagyszombatot – szentmisét mutatnak be egy kicsit a felismerés döbbenetével álljuk körül az oltárt Nagycsütörtökön: ekkor válik kézzelfoghatóan történetivé az esemény. Közvetlen emlékeztetővel, mint a lábmosás szertartása és a közvetett emlékezéssel, mint az oltár megfosztásával díszeitől, hiszen a Jézust elfogó bérencek is megfosztanak minket Tőle. Elhallgat az orgona, „Rómába mennek a harangok” gyászolni a megfeszítettet.

Igen, ezt az éjszakát csak a kereszt rávetődő árnyékában ünnepelhetjük, mert Nagycsütörtök minden ajándéka a keresztből nyeri erejét.

Az eukarisztia, az oltáriszentség rendelésének van egy titokzatos mozzanata. Az Úr Jézus az utolsó vacsorán a kenyér és bor színe alatt elővételezte keresztáldozatát, ami a valóságban még nem történt meg.

Miért beszélhetett mégis testének feláldozásáról és vérének kiontásáról? Hogyan állíthatta, hogy a kenyér és a bor színe alatt már akkor is feláldozott teste és vére volt jelen?

Csak azért tehette meg, mert bensőleg már egészen átadta magát az Atya akaratának, egészen elfogadva az áldozati sorsot.

Viszont ha tetteinek értékét ez a tökéletes önátadás határozta meg, akkor érthető, hogy tőlünk is valami hasonlót követel.

Az áldozati lakomát azért rendelte, hogy testével és vérével együtt magunkévá tegyük lelkületét: az Atya előtti hódolatot és az emberek iránt való jóakaratot. 

Így lett Nagycsütörtök keresztény- és lelkiéletünk forrása.

Ez a nagy titkokat feltáró nap szentségimádással zárul, az Úr Jézus Getszemáni kerti halálos szenvedésére emlékezve.
Szent Máté evangéliumának elbeszélésből tudjuk, hogy Jézus arra kérte tanítványait, hogy virrasszanak vele, ám ők elaludtak. Ezek voltak számára a magány és az elhagyatottság órái, majd következett elfogatása és kálváriájának fájdalmas kezdete.

Nagyheti gondolatok: A szent három nap, avagy Isten szeretetének megnyilvánulása az emberek iránt

Bevezető

Húsvét a kereszténység legfontosabb ünnepe. Azonban a keresztény vallás visszaszorulásával a vén Európában is, egyre inkább nem világos az emberek előtt, sokszor katolikus emberek előtt sem, hogy mit is ünnepelnek ilyenkor, mi történik a Nagyhéten és Húsvétvasárnap.

A mai keresztény egyházak közül a katolikusnak van a legintenzívebb ünneplési gyakorlata ebben az időszakban. A Hamvazószerdán kezdődő Nagyböjt 40 napja ekkor teljesedik ki: a Húsvétvasárnap előtti héten a katolikus egyházban minden mozzanattal Jézus utolsó napjaira emlékezünk, igen összetett szimbólumokkal.
Az egyházi év tetőpontját alkotó szent három nap (nagycsütörtök, nagypéntek és nagyszombat) során ismét átéljük Urunk szenvedésének, halálának és feltámadásának misztériumát.

E három nap az Egyház a Megváltó kereszthalálának történéseire, az Úr Jézus életének utolsó napjaira, óráira emlékezik, melynek vége nem a sírba tétel, hanem Jézus feltámadása.

Ezek a napok arra szolgálnak, hogy felébresszék bennünk a vágyat, hogy csatlakozzunk Krisztushoz, és odaadóan kövessük őt, Aki élete feláldozásig szeretett minket, embereket.

Medvefuttatás Esztelnek közelében: Kurtapatak és Bélafalva között

B. Kinga felvétele 2018. március 26. reggel

Életét adta barátaiért – A francia csendőralezredes tanúságot tett hitéről

2018. március 26. hétfő 19:22

A március 23-i francia merényletsorozat utolsó színhelyén, Trèbes-ben a túszok helyébe álló francia csendőr, a katolikus Arnaud Beltrame március 24-én belehalt sérüléseibe.

„Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért” – János evangéliumának szavaival (Jn 15,13) méltatta Arnaud Beltrame csendőralezredes önfeláldozó tettét a francia tábori püspökség. A túszok helyébe álló francia csendőr március 24-én halt bele sérüléseibe.

A folytatás erre a linkre "Magyar Kurír" kattintva olvasható.

Római Riportok - 2018. március 25.

Virágvasárnap

Nagyheti gondolatok: Krisztus szenvedéstörténete és a szeretet himnusza

Esztelnek - 2016-os Virágvasárnap - ferences kolostor

STÁCIÓK                                                                                                A SZERETET
1.    Elítélik:                                                                                          haragra nem gerjed
2.    Felveszi a keresztet:                                                                    nem keresi a maga javát
3.    Elesik:                                                                                          a rosszat föl nem rója
4.    Mária:                                                                                                    jóságos
5.    Cirenei:                                                                                             nem kérkedik
6.    Veronika:                                                                                   együtt örül az igazsággal
7.    Másodszor esik el:                                                                                türelmes
8.    Az asszonyok sírása:                                                                       nem tapintatlan
9.    Harmadszor esik el:                                                                         mindent elvisel
10.    Megfosztják ruháitól:                                                                    nem gőgösködik
11.    A keresztre szegezik:                                                                      mindent eltűr
12.    Meghal:                                                                                           mindent hisz
13.    Leveszik a keresztről:                                                                    mindent remél
14.    A sir:                                                                                          soha el nem múlik

Forrás: A keresztfához megyek – Keresztutak gyűjteménye

Elképzelhetetlen a Kereszt nélküli kereszténység – Virágvasárnap

„A Messiás, Izrael királya, szálljon most le a keresztről, hogy lássuk és higgyünk!” (Mk 15,32)

Most nem rég fejeződött be a téli olimpia dél-Koreában. Akik esetleg figyelemmel kisérték, azok láthatták, hogy a sí versenyzők hegyről lefelé azon igyekeztek, hogy lehetőleg mindegyik akadályt kikerüljék, hogy egyetlen botot se döntsenek ki, hiszen így remélhették a legmagasabb pontszám elérését. Ha hívő emberként a verseny előtt imádkoztak, akkor talán ehhez kértek segítséget Istentől is: „Add, Uram, hogy minél ügyesebben sikerüljön kikerülnöm őket”...

Némely keresztény ember mintha az egész életét ilyen műlesiklásként fogná fel, hasonlót kérve Istentől: „Segíts, Uram, kikerülni a kereszteket!” Őket valószínűleg meglepi, zavarba hozza vagy bosszantja, az imént felolvasott evangéliumi szakasz, Jézus szenvedés története, mert eszébe jut, eszébe kell, hogy jusson az Úr Jézusnak egy korábbi felszólítása, vagyis: „aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap és úgy kövessen”(Lk 9,23). De nemcsak ímmel-ámmal való "utána somfordálásról" van szó, hanem arról, hogy számunkra is a szentté válás és a boldoggá levés mindennapi eszköze keresztjeink szeretettel való, tudatos együtt hordozása Jézussal.

Jézus szerint kereszténynek lenni nem más, mint önmagunk megtagadása, a kereszt naponkénti felvétele és Krisztus követése. Ezt értették Jézus első követői, a tanítványok is, a keresztény életvitel alatt – és a kereszténységre nem egy vallásként, hanem egy életútként tekintettek.

Mára azonban az önmegtagadásra, a kereszt hordozására és Jézus követésére hívő kereszténységből vasárnapi ájtatosság és a népszámláláskor bevallható vallás lett. Szomorú igazság, hogy kialakult a kereszt nélküli kereszténység.

Márpedig, ha életünk keresztjeit elkerülnénk, mint ahogy sokan így szeretnék élni keresztény életüket, akkor soha nem találkoznánk Jézussal. Mert ahogyan Kereszt nélkül nincs megváltás, úgy elképzelhetetlen a Kereszt nélküli kereszténység is.

A probléma talán a helytelen Istenképünkben keresendő.

Az egyik ilyen helytelen Isten-kép szerint: Isten transzcendens lény, e világ fölött áll, számunkra – fizikailag – hozzáférhetetlen távolságban. A távolság áthidalásának helyes módja az lenne, ha mi, emberek, belépnénk Isten világába, magunk mögött hagyva eddigi életünket, és készek lennénk engedelmeskedni neki. Az emberek, és szomorúan bár, de mondjuk ki, a keresztények jelentős hányada ezt a lépést nem képes, nem hajlandó megtenni. Istenre vágynak, de nem tudnak belépni az ő országába, az ő uralma alá, így megpróbálják Istent bevonni, begyömöszölni a saját életükbe.

A neves ferences atya, Richard Rohr ezt a súlyos hibát így fogalmazza meg: „Az Atya olyan messze van, s olyan sokat kíván tőlem. Mivel számomra igencsak megerőltető, hogy belépjek az ő világába, hát inkább őt próbálom a magaméba belepasszírozni” mint valami hiány pótlót, vagy hézagkitöltőt.

A másik szélsőséges Isten-kép szerint: a szélsőségesen karizmatikus mozgalom téves teológiájával pedig Istent úgy mutatja be, mint egy mesebeli dzsinnt, akinek egyetlen célja, hogy minden kívánságunkat teljesítse, legyen szó akár gyógyulásról, anyagi bőségről vagy bármi egyébről.

Ha ilyen istenkép él az egyházhoz kötődő emberekben, akkor nem csodálhatjuk, hogy Jézus követéséről egészen kifacsart elképzelésük van. Ebben az esetben a kereszt felvétele kimerül egy aprócska medál hordozásából – és többé már nem a vállunkon hordozzuk saját keresztünket, hanem a nyakunkban hordjuk ékszerként. Így, keresztény életutunk nem tettekben nyilvánul meg, hanem külsőségekben: ékszerekben, pólókban, autóra ragasztható matricákban. Ez az út azonban nem Jézus útja, ez a vallás nem az igaz Isten imádata.

A kereszt tisztelete mélyen beleivódott a vallásos emberek lelkületébe. Talán itt lenne az ideje, hogy a kereszt tiszteletéből fakadó lelkiség útját állja napjaink szomorú tapasztalatának, hogy a kereszt sokak számára divatcikké, ruha-kiegészítővé vagy játékszerré vált.

Önvizsgálatra és megtérésre van szükségünk, ahogy arra Jeremiás próféta ösztönöz: „Vizsgáljuk meg útjainkat, kutassuk át, és térjünk vissza az Úrhoz! Emeljük fel szívünket kezünkkel együtt Istenhez, aki az égben van! Mivel mi vétkeztünk és lázadoztunk…” (Siral 3:40-42).

Alaposan gondoljuk át, mit jelent valójában kereszténynek lenni? Krisztus követése ugyanis nem más, mint önmagunk, a saját terveink és egónk megtagadása; a kereszt naponkénti felvétele.

Kész vagyok felvenni a keresztet, és naponként megfeszíttetni rajta? Kész vagyok meghalni önmagamnak, hogy Jézusnak élhessek (Gal 2:20)? „Jézus keresztje arra szólít bennünket, hogy saját életünkről lemondva, mindent odahagyva kövessük őt” (Richard Rohr).

Ha fél szívvel követjük Jézust, akkor sikertelenséget és kudarcot fogunk vallani, mert egyszerre nem lehet két urat szolgálni. Ha viszont teljesen odaadjuk neki magunkat, lemondva az irányításról, be fogjuk látni, hogy őt csak így érdemes követni. Megtapasztaljuk, hogy nem kényszerű lemondásról, hanem önkéntes áldozatról van szó, melyet Isten mindennél jobban értékel és megjutalmaz. Amiről lemondunk érte – legyen az akár a saját életünk is –, azt áldással kapjuk tőle vissza ajándékként (Mk 10:28-30, Lk 9:24).

Virágvasárnap a keresztre feszített Jézus magasodik elénk olyan eszményként, ami minden keresztény előtt követendő példa kell, hogy legyen. Jézus előre látva, hogy kereszthalála a feltámadás által a dicsőségbe torkollik, így tanítja övéit, a kereszt megbecsülésére, arra az útra, amin a hűséges, mindvégig kitartó engedelmesség nyeri el méltó gyümölcsét, a megdicsőülést:

Ha a kereszten felmagasztalnak, mindeneket magamhoz vonzok. Ez a vonzás, a tehetetlenségében megfeszített Jézusnak az erejéből fakad. Ahogyan Szent Pál mondja: amikor gyenge vagyok, akkor vagyok erős. Ugyanerről beszél, amikor ezt írja: A kereszt a görögöknek oktalanság, a zsidóknak botrány, nekünk azonban, akik hiszünk benne, Isten ereje…

Jézus minden csodája közül a legnagyobb, hogy ellenségei, gúnyolói kérésére nem szállt le a keresztről, és így igent mondott rá.

Az emberiség legsúlyosabb bűnét követte el akkor, amikor Isten a Fiát küldte el hozzánk, hogy megváltónk legyen, mi azonban bűneinkkel az átok fájára szegeztük. Jézus azzal változtatta át az átok fáját az áldás fájává, hogy rajta maradt, noha Isten Fiaként megtehette volna, hogy leszáll róla.

A kereszten függve, túl a kigúnyoláson, szembesül az utolsó megkísértéssel, azzal a provokációval, hogy szálljon le a keresztről, hogy erővel győzze le a rosszat és mutassa meg egy hatalmas és legyőzhetetlen istennek az arcát”.

Jézus ellenben éppen itt, a megsemmisülés csúcsán fedi fel az Isten igazi arcát, amely az irgalom. Megbocsát az őt keresztre feszítőknek, megnyitja a paradicsom ajtaját a megtért bűnösnek, és megérinti a százados szívét. Ha örvénylő a gonoszság titka, akkor végtelen a szeretet valósága, amelyet az keresztüljár, egészen a sírig és az alvilágig érve, magára veszi a fájdalmunkat, hogy megváltsa, fényt hoz a sötétségbe, életet a halálba, szeretetet a gyűlöletbe.

Látszólag nagyon távol van Isten cselekvési módja tőlünk, aki megsemmisült értünk, miközben nekünk nehéznek tűnik már az is, hogy csak egy kicsit is megfeledkezzünk magunkról. Ő jön, hogy megszabadítson bennünket, mi pedig arra hívattunk, hogy az ő útját válasszuk, a szolgálat, az adakozás, az önmagunkról való megfeledkezés útját.

Együtt kezdhetjük el járni ezt az utat, megállva ezekben a napokban és feltekintve a Megfeszítettre, a kereszten függő Krisztusra, hogy megtanuljuk az alázatos szeretetet, mely üdvözít és életet ad, hogy lemondjunk a hatalmat és hírnevet kereső önzésről. Megalázkodásával Jézus arra hív bennünket, hogy ezen az úton járjunk. Fordítsuk rá a tekintetünket, kérjük a kegyelmet, hogy megértsük az értünk vállalt megsemmisülésének a titkát, és így, csendben szemléljük a keresztfa titkát a Nagyhét során.

Avilai Szent Teréz azt mondja: „A kereszt a mi nagy nevelőnk, és ha hiányzik a kereszt az életemből, akkor félek, hogy elfeledkezett rólam az Isten”. A nyugalomba vonult Szentatyát, Benedek pápát, még bíboros korában, megkérdezték, hogy miért sebezzük a gyerekek lelkét az iskolák falára kitett kivégzőeszköz, a kereszt látványával? A válasz: „a kereszt az iskolafalon borzasztó dolog, mert megmutatja, mire képes az egyik ember a másikkal, ugyanakkor áldott eszköz, kincs, mert azt is megmutatja, hogy mindezek ellenére mire képes az Isten az emberért.”

A kereszt Isten szeretetének, az ember felé kiáradó élő szeretetének jele, egyben nagy kegyelmek forrása. A keresztfa azért is értékes, mert Jézus Krisztus szenvedésének, de még jobban a sátán felett aratott győzelmének a jele.

„Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap és úgy kövessen. Mert aki életét meg akarja menteni, elveszíti. Aki meg elveszíti értem az életét, az megmenti”(Lk 9,23-24).

Jézus követése a kereszt vállalása, és magában foglalja az önfeláldozást a vértanúságig. E követés a tanítványtól radikális gondolkodásmódot követel: az életet megmenteni annyi, mint elveszíteni azt; az életet elveszíteni annyi, mint megnyerni azt. A követés részesedés Krisztus keresztjében a búzamag törvénye szerint, melynek meg kell halnia, hogy bő termést hozhasson (Jn 12,24).

Önmegtagadás, kereszthordozás nem aszketikus teljesítmény, hanem csak úgy értelmezhető és úgy élhető meg, mint a Jézushoz fűződő személyes kapcsolat kifejezése. Pál apostol a Krisztussal való egyesülést a kereszten így fejezi ki: "Krisztusban engem is keresztre feszítettek. Élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él bennem” (Gal 2,19). A Jézus "halálára" történt keresztségen (Róm 6,4) alapuló "új létnek Krisztus Jézusban" (2Kor 5,17) abban kell konkréten megnyilvánulnia, hogy a megkeresztelt részesedik "Krisztus érzületében": alázatos és engedelmes mindhalálig, "egészen a kereszthalálig" (Fil 2,5.8). Ez a Krisztusban való élet a keresztényekben teret nyit annak a szeretetnek, amelynél nagyobb nincsen (Jn 15,13), melynek erejében a Krisztust követő életét tudja adni a barátaiért (Jn 13,34; 15,12.17).

Római Riportok - 2018. március 18.

Valóság-e, ami nem hat? | Miklós Vecsei H. | TEDxYouth@Budapest

Nagyböjti Triduum-Urbán Erik Ofm elmélkedése; 1 nap - Az Oltáriszentség

Nagyböjti Triduum-Urbán Erik Ofm elmélkedése; 2 nap - A Szentmise

Nagyböjti Triduum-Urbán Erik Ofm elmélkedése; 3 nap - Oltáriszentségben ...

Régi képek: Esztelneki láger élet

P. Dr. Barsi Balázs OFM nagyböjti konferenciabeszéd 2018. 5/5

Golgotának Szent hegye - P. Szabó Dömjén ofm - 8 évvel ezelőtti felvétel

"A sokat szenvedett, árva kaplonyi jó népnek ajánlom ez éneket, vigasztalásul a megpróbáltatások között, bizakodásul a szent Keresztben és vágyakozásul az örök haza felé." P. Dömjén ofm 1951. jan. 5.
 

László Attila - A költő visszatér

László Attila : Szabadnak születtél (Bródy János)

Március 15-i megemlékezés Esztelneken kora délelőtt

Még néhány kép ide kattintva látható.