 |
| Názáreti bazilika - Szentcsalád |
Szent Család ünnepén, mint minden évben ilyenkor, most is saját családjainkra gondolunk, saját családjainkért imádkozunk elsősorban, de ugyanakkor minden családért, különösen a problémákkal, nehézségekkel küzdőkért.
Mert tagadhatja-e bárki is, hogy életünk legmeghatározóbb színtere a család? Ugyan is a családi fészek az a hely, ahol a gyermek biztonságban érezheti magát, ahol a leginkább felkészülhet az életre, iskoláztatása, neveltetése révén.
Az Egyház karácsony után nem sokkal, modellt, követendő példát állít elénk Mária, József és a kis Jézus családja által. Karácsony éjszakáján rácsodálkoztunk egy édesanyára, egy nevelőapára és a Fiúra. Az evangéliumok beszámolnak arról, hogy ezeknek a személyeknek, milyen volt a kapcsolatuk a Teremtő Istennel, a Mennyei Atyával.
Ma, Szentcsalád ünnepén azt vizsgálja az Egyház, milyen a kapcsolatuk egymáshoz, és hogy 2000 év távlatából mit tanulhatunk tőle. Mert ez a családi kapcsolat kellene, hogy a modell, a követendő példa legyen a mai, a mi családjaink számára is.
Amúgy látnunk kell: ebben a Szent családban mindenki rendkívüli személyiség: az édesanyát kivette az Atya az áteredő bűn egyetemes törvénye alól, de nem szüntette meg szabad akaratát és nem óvta meg a megpróbáltatásoktól, nehézségektől, a kísértésektől, a nevelőapa, aki érzékeny az égi figyelmeztetésre, nyitott Isten akaratára, védelmezően áll a fia mellett, aki nem vérszerinti leszármazottja. A fiú pedig Isten egyszülött Fia, akinek életére tör a gonosz uralkodó, de növekszik korban és bölcsességben.
Három különleges személy, három különleges kapcsolat. Mégis példa értékű az Egyház számára olyan időben, amikor Boldog II. János Pál pápa szerint „a családra vonatkozó erkölcsi elvek és alapértékek kerültek veszélybe” amikor a családi kapcsolatok mindegyike, a férj-feleség, a szülő-gyermek, a testvérek egymás közötti kapcsolata nagyon sok esetben megbomlott, megromlott.
Kt. Mit tanulhatunk a Szentcsaládtól? Mi az ő életvitelüknek a veleje, a lényege?
A családi kapcsolatok, és egyáltalán az emberi kapcsolatok alapjellegét Szent Pál fogalmazza meg a mai szentleckében, a kolosszeiekhez irt levelében, amit mindannyian el kellene, hogy sajátítsunk, attól függetlenül, hogy családban, szerzetesközösségben vagy éppen egyedül élünk. Mire is biztat az apostol, mit tanácsol? Azt mondja: „Mint Istennek szent és kedves választottai, öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Ahogy az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak. Legfőként pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke” (Kol. 3,12-14).
Öltsétek magatokra az irgalom érzületét. A keresztény ember tudatában van annak, hogy családban senki, sem az apa, sem az anya, sem a gyerekek nem tökéletesek. A hiányosságok miatt – legyen szó akár anyagiakról, vagy szellemiekről – elkerülhetetlen a gyakori nézeteltérés, a csalódás, ami olykor bénító élményként hathat az emberre. A nehézségek láttán a házaspárok olykor buta módón inkább szembefordulnak egymással, ahelyett, hogy egymásra támaszkodva komolyan törekednének a problémák megoldására, a nehézségek leküzdésére.
Épen ezért ne a hibát nézzük, hanem az embert, és irgalmasan tekintsünk rá. Készen az együttérzésre, az elnézésre, a megbocsátásra. Nem egyszer, nem kétszer van szükség erre az irgalomra, hanem ez kel-hogy a család minden tagjának az alapállapota legyen. Öltsd magadra az irgalmasságot, ahogy az ingedet magadra veszed, és hordozd, tanítja az apostol.
Majd ezt mondja: öltsd magadra a jóságot. Jó szándékot, jóindulatot, a jóság, mint enyhítő olaj ragyogjon a homlokodon. Hasonlattal élve, a gépek forgó, olajozott alkatrészeire gondolhatunk. Olaj nélkül recsegne-ropogna az egész szerkezet, viszont olajozottan halkan és szabályosan működik.
Öltsd magadra az alázatosságot, figyelmeztet az apostol. Annyit érsz, amennyit Isten szemébe érsz, nem többet, és nem kevesebbet. És a másik is olyan értéket hordoz, amilyent megkapott.
Kt. Beletartozik az alázatosságba az udvariasság, az előre tessékelő mozdulat... Én inkább a másik után mozdulok, számomra a másikszemélyisége, boldogsága, öröme fontosabb, mint a magamé. Mert az igazi alázatosság gyümölcse a nyugalom, a lelki béke. Ezzel szemben azt mondja Weöres Sándor, a költő:"… a mai ember általában inkább ijedt aggodalomban él, mint nyugalomban. Mi jut nekem? - ez aggasztja. Miről maradok le? - emiatt ideges. Ezért egész élete törtető hajszában telik. Pedig jobb lenne, ha lényéből az sugározna: mi tudok adni? Az ilyen emberek gondtalan, nyugodt, józan munkája folyton gyümölcsözik, jut belőle másnak is, magának is bőven. Csekélység, amit adni tud, de ez a csekélység folyton megsokszorozódva tér őhozzá és másokhoz…".
Öltsd magadra a szelídséget és a béketűrést. Nem kell lemondanod a magad igazságáról, de szelíden és megértően, az egyetértést keresve ragaszkodj hozzá. Fontosabb a béke, az egyetértés az igazságodnál, olykor a vélt igazságnál.
Kt. A magunkra öltött irgalom, jóság, alázatosság és szelídség vezet fel a megbocsátás hegyormára. Nem tökéletes a párod, a gyerekeid sem azok, de együtt élni békességben csak úgy lehet, ha mindig kész vagy újragondolni, újra- kezdeni a kapcsolatot. Mindannyian újra és újra az Isten irgalmasságának forrásából merítünk reménységet. Ezt a megbocsátó reménységet ajándékozzuk a másiknak.
Ez a sokféle emberi erény teszi együttesen azt, amit szeretetnek, krisztusi szeretetnek nevezünk. És ez a tökéletesség köteléke. Ha mindez úgy működik bennünk, ahogy az apostol tanítja, akkor ez az érzelemvilágunkat, a magatartásunkat, az életvitelünket is átfogja, átalakítja. De egyúttal tett is lesz belőle, mint amilyen az: irgalom, jóság, alázatosság, szelídség és béketűrés, és mindig újra megbocsátás.
Kt. Az a feleség, aki így akar élni, alkalmazkodni is tud majd a férjéhez, ha úgy tetszik, engedelmeskedni is tud, ahogyan illik az Úrban. Az a férj, aki így akar élni, szereti a feleségét, ahogyan az Úr szereti az Egyházát. Az ilyen légkörben felnövekvő gyermekek szót fogadnak majd a szüleiknek, ahogy az kedves az Úrnak. Így válik a Szent család modellje a megszentelt család valóságává, a mai családok példaképévé.
Kt. Amikor a családi kapcsolatainkat a test mozdulatával is kifejezzük - ölelés, simogatás, csók - jusson eszünkbe, hogy megkeresztelt emberek vagyunk, Jézus papaságának a részesei. Tehát közvetíthetünk Isten és a szeretteink között. Az imára, az áldásra gondolok, ebben benne van a magam bíztatása, a homlokra rajzolt kereszt testi kapcsolata, de benne van az is, hogy mindezt Isten tudja teljessé, igazzá, hatásossá tenni.
Adjunk áldást hát, ha elmegyünk, ha megjövünk, ha konfliktust kell feloldanunk, vagy ha csak egyszerűen aludni térünk.
Az áldás szövegéhez ötletet ad egy 15. századi áldás. Ennek akár egy-egy részletét is felhasználhatjuk:
Legyen az Úr előtted, hogy megmutassa mindig a helyes utat.
Legyen melletted, hogy ölelő karjával védjen.
Legyen mögötted, hogy az alattomos támadásoktól is megvédjen.
Legyen alattad is, hogy kimenthessen az ellened vetett csapdákból.
Legyen benned, hogy megvigasztaljon szomorúságaidban.
Legyen körülötted, hogy minden bánatot felfoghasson,
És legyen fölötted szüntelen áldásával.
Így áldjon meg téged a mindenható és irgalmas Isten, Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.
„Talán a legkomolyabb kifogások egyike, amely a mai kereszténység ellen felhozható, a humortalanság és ingerlékenység, amely hibájába oly gyakran beleesik a kortárs egyház és teológia” – idézi Walter Kasper bíborost James Martin Mennyei derű című, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya és az Új Ember közös kiadásában megjelent könyvében.
Jézus Szent Nevének ünnepe a kereszténység kezdeteire nyúlik vissza. Tiszteletének felélesztése és elterjesztése Nyugaton Sziénai Szent Bernardinnak köszönhető. 1530-ban VII. Kelemen pápa engedélyezte a ferences rendnek, hogy zsolozsmával is tisztelhessék Jézus Szent Nevét. Liturgikus emléknapja II. János Pál pápa kezdeményzésére került vissza a római naptárba.
