 |
| Örökmécses - Kolostor kápolna Esztelnek |
Szentírási rész: Jn 4,39-42
Néhány nap múlva, szombaton itt van szeptember vége, amikor egyházunkban Szent Jeromosnak, a Szentírás fordítójának emléknapját üljük. Egyházunk e naphoz legközelebbi (szeptemberi) vasárnapot Szentírás vasárnapjaként ünnepli.
Nem különösebb fénnyel vagy pompával tesszük ezt, hanem azzal az irányultsággal, amit a Szentatya, Ferenc pápa is megfogalmazott, hogy életbevágóan fontos fölfedeznünk Isten igéjének az időszerűségét az életünkben. Az a fontos, hogy a Szentírás ne csak egy könyv legyen a polcon, ne csak egy ünnepélyes helyre kitett protokolláris díszítő elem.
Mert mi is számunkra a Szentírás? „Isten szava ... – mondja Szent Ágoston – Milyen szó ez? Miben áll a nagysága? »Minden általa lett. «Lássátok a művet, és megrendülve csodáljátok azt, aki alkotta.”
Hogyan érhetjük el, hogy a Szentírás valóban Isten igéjét közvetítse számunkra? Úgy, hogyha elkezdjük gyakran olvasni, ha a szentmisében nyitott szívvel hallgatjuk Isten szavát, hogyha átelmélkedjük és átimádkozzuk azt, amit olvastunk, illetve hallgattunk.
Ferenc pápa szerint Isten szavát meg kell hallgatnunk, ki kell nyitni szívünket előtte, mert maga Isten az, aki szól hozzánk, megszólít minket, akik hittel hallgatjuk. Isten igéjének hallgatásához nyitott szívre van szükségünk, hogy szívünkbe fogadjuk Isten szavait. Isten beszél, mi pedig hallgatjuk, hogy aztán tettekre váltsuk, amit hallottunk. Itt valami olyasmiről van szó, mint ami Jákob kútjánál történt a vízért menő szamariai asszony és Jézus találkozása alkalmával.
1. Isten szava, Isten igéje megszólít
Isten igéje történés, létezés, cselekvés. A világ teremtésekor „Legyen!” szava által jött létre a világ és a benne lévő dolgok. Az ő szava hívta el Mátét a vámszedő asztaltól, hozta ki a negyednapos hullát a sírból, változtatta meg a szamariai asszony életét is és szólította fel követésére Szent Ferenc atyánkat. A Biblia kijelentése szerint az ég és föld elmúlik, de az ő igéje el nem múlik. Ezért boldog az, aki hallgatja, meghallja, befogadja, megtartja és tettekre váltja az ő szavát.
A keresztény hagyománynak meggyőződése, hogy Isten Igéje, amelyet a Szentírás tár elénk, közvetlenül megszólít minket. Az Ige testté is lett, annak érdekében, hogy Jézus példája felvázolja számunkra, miként válhatunk teljesen emberivé és teljesen istenivé. Isten örök Igéje azért szólít meg minket a Szentírásban és a szentmise igeliturgiájában, hogy tudatára ébredjünk: állandóan jelen van bennünk és azt akarja, hogy tanúságot tegyünk róla a világban.
Az ókori keresztények elsősorban nem olvasták, hanem hallgatták a Szentírást, mivel nem igazán voltak könyveik. Ha valaki csak hetente egyszer hallhatta az evangéliumot, és érdeklődött utána, nyilván csupa fül volt a templomban, és egész lényével hallgatta a felolvasott szövegeket. Mi már elképesztően sok mindent olvasunk, s ettől annyira eltompultunk, hogy alig érzékeljük a Szentírás eleven, éltető erejét.
Emlékezetünkbe kell idéznünk, hogy Krisztus sajátos módon van jelen a Szentírásban, s jelenléte mindazok szívéhez szólni tud, akik nyitottak és megfelelően felkészültek rá. A Szentlélek arra indít, hogy észrevegyük, a saját személyes helyzetünkre vonatkozik mindaz, amit hallunk, feladat elé állít, és egyben bátorít is minket. Ha megértjük, hogy az evangélium már eleve meglévő isteni jelenlétet szólít meg bennünk, akkor Isten igéjének hallgatása révén fokozatosan eljutunk a belső világosságra és ennek következtében az átalakulásra, az új-teremtménnyé válásra.
Ami a Szentírás betűjét illeti, semmi más dolgunk nincs, mint hogy jóindulatúan hallgassuk a bibliai üzenetet, s megkezdjük annak az illúziónak a lebontását, hogy Isten távol van tőlünk. Igy hétköznapi életünkben egyre nagyobb teret fog kapni a Lélek cselekvése, ha megpróbáljuk valóra váltani az evangélium értékeit.
Isten Igéje nem csupán a fülünkhöz, az értelmünkhöz és a szívünkhöz szól, hanem elsősorban ahhoz, akik lényünk legmélyebb szintjén vagyunk. Istenben gyökerezünk, s ha kapcsolatba lépünk ezzel az isteni energiával, egyesülünk Istennel, és meg tudjuk tenni, amit Jézus tett: megjelenítjük Isten gyengédségét és együttérzését azok körében, akiket szolgálunk és szeretünk.
Ahányszor csak hitünk révén új szinten kezdjük meghallani Isten igéjét, valamennyi kapcsolatunkban változás következik be: megváltozik az önmagunkhoz, Istenhez, másokhoz és a teremtett világhoz fűződő viszonyunk. Ilyenkor sok időbe telik, mire az összes kapcsolatunkat be tudjuk ágyazni a feltáruló új távlatba. Miközben figyelmesen olvassuk vagy hallgatjuk a Szentírást, s nyitottan, elgondolkodva és szeretettel választ adunk rá, belsővé és magunkévá tesszük az üzenetét.
Isten hív minket, figyeljünk szavára. Nem a róla való beszédre, elméletekre van igazán szükségünk. A szamariai asszonyt is Jézus személyes jelenléte és szava változtatta meg, és később a város lakóinak egy részét is. Egyházunknak és személyesen nekünk is erre a tiszta, isteni igére van szükségünk, amely „szíven üt” és megújít. Az ő igéje pedig törvény és evangélium egyszerre. Elítéli a bűnt, amely elválaszt Istentől és a szolgáló boldog élettől. A bűnt bűnnek mondja, és nem szépíti, hitelesíti, fényesíti, és főleg nem kereszteli meg, nem csinál belőle erényt.
Az asszonynak, de nekünk sem arra van igazán szükségünk, hogy megvigasztaljanak minket anélkül, hogy rámutatnának bűneinkre. Bizonyára ismerjük a népi mondást: sötétben minden tehén fekete. Isten igéjének világossága nélkül a rosszra is azt mondjuk, hogy jó, és fordítva. Ahogy az asszonynak, úgy nekünk is életbevágóan szükségünk van a bűnbocsánatra, a kegyelem és irgalom igéjére is.
2. Isten igéje megváltoztat
Az „úttól elfáradva az Úr Jézus leült a forrásnál” – írja Szent János evangélista (Jn 4,39-42). Az ilyen mellékesnek tűnő mondatok miatt is nagyszerű táplálék lelkünknek a Biblia. Isten tudja, mit érzünk, amikor megfáradunk az út miatt, mert Ő is elfáradt értünk és miattunk.
Miután a Megváltó otthagyta a védett mennyet, majd anyját, családját, faluját és később a hit fővárosát is, megkeresi és megszólítja a „távoli”, bűnös, elveszett életű pogány asszonyt. Jelenléte és teremtő szava megváltoztatja a bűnös életét.
Az asszony, az átalakulás, a metamorfózis után hitelesen, lelkesen, sodró erővel adja tovább az evangéliumot a városka lakóinak, azoknak, akik korábban bűnös életvitele miatt megvetették őt. De ezt olyannyira hatásosan teszi, hogy hisznek neki, és ők is kimennek Jézushoz. Őket is meggyőzi az isteni jelenlét és üzenet, és maguk kérik Jézust a maradásra. Ő enged ennek az óhajnak. Sokan hisznek benne, de már nem a közvetítő miatt, hanem a személyes tapasztalat, találkozás hatására.
A szamariai asszony esetében a kiszikkadt, nyugtalan, terméketlen életből rendezett, másokat is megmentő áldott és boldog életet teremt Jézus. Az Isten tudománya az, hogy az átkot áldásra fordítja, a kőből fiat támaszt magának.
„Megmondott nekem mindent, amit tettem.” Tudjuk, mást is mondott Jézus az asszonynak, de a szentíró ezt emeli ki tanúságtételéből. Itt bűnökről, elrontott dolgokról, életről van szó. Az ő fényében láthatjuk csak meg valós állapotunkat, igazi énünket. Az újjászületés – amely nélkül még az idős törvény tudó, tanító, Nikodémus sem láthatja meg az Isten országát – együtt jár a régi ember leleplezésével és az új ember felöltésével. (Róm 6).
3. Isten igéje követésre indít
Létezik egyfajta helytelen nézet, miszerint az az igazi keresztény, aki templomba jár és adakozik, egyházadót fizet. Mindere szükség van, de ez kevés, legalábbis az üdvösséghez, és az egyház, a plébániai közösség építéséhez.
A keresztény az, akit megváltoztatott Isten szava, aki megtért és újjászületett, megkereszteltetett tűzzel és Lélekkel és követi a Bárányt bárhová is megy (Jel 14,4). Vagyis szolgál, tanúságot tesz. Egyházunknak, plébániai közöségünknek, családjainknak ilyen személyekre van szüksége.
Tudjuk, hogy az Úr szava nélkülözhetetlen segítség ahhoz, hogy ne tévedjünk el, amint elismeri a zsoltáros, aki az Úrhoz fordulva megvallja: „Szavad lámpás lábam előtt, világosság utamon” (Zsolt 119,105).
Hogyan tudnánk földi zarándokutunkat járni, megküzdeni annak nehézségeivel és próbatételeivel, ha nem táplál és nem világosít meg minket rendszeresen Istennek a Bibliában és a liturgiában felhangzó igéje?
Nyilvánvalóan nem elég csak a fülünkkel hallgatni anélkül, hogy szívünkbe fogadnánk az isteni ige magvát, lehetővé téve, hogy gyümölcsöt hozzon. Emlékezzünk csak a magvetőről szóló példabeszédre a és a különféle földtípusok szerinti különféle eredményekre (vö. Mk 4,14-20).
A választ hatékonnyá tevő Lélek működésének olyan szívekre van szüksége, amelyek engedik, hogy ő megművelje, oly módon, hogy amit a szentmisén hallottak, az a mindennapi élet részévé váljon, Jakab apostol figyelmeztetése szerint: „Legyetek az ige tettekre váltói, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat!” (Jak 1,22).
Isten igéje utat jár be bennünk – mondja a Szentatya, Ferenc pápa. Meghallgatjuk a fülünkkel, és behatol a szívünkbe; nem marad a fülünkben, hanem el kell jutnia a szívünkbe; a szívünkből pedig tovább megy a kezünkbe, a jó tettekhez. Ezt az utat járja be Isten igéje: a fülből a szívbe, onnan a kézbe. Arra biztat bennünket a Szentatya, hogy tanuljuk meg ezeket a dolgokat, sajátítsuk el ezt a lelkületet!
Döntenünk kell arról, hogy akarunk-e igazán megtérni, megváltozni Isten szava, igéje alapján? A program adott: hallgassuk Jézust, aki a Lélek által ma is elmond nekünk mindent, amire szükségünk van az újjászületéshez, a földi életben való boldoguláshoz és az örök üdvösséghez.
Ne védekezzünk, ne magyarázkodjunk, ne vitatkozzunk és főleg ne beszéljünk mellé mások hibáira, olykor vélt bűneire hivatkozva. Fogadjuk el a diagnózist: mindnyájan vétkeztünk és híjával vagyunk Isten dicsőségének. Mondjuk ki, valljuk meg minden bűnünket, amelyeket elkövettünk, egy jó szentgyónás keretében. Engedjünk el minden kapaszkodót, amely megakadályoz abban, hogy teljesen az Úrtól függjünk és tanítása szerint éljünk.
Kérjük a Szentlelket Jézus tanácsa szerint, mert tüze kiéget minden szemetet életünkből, és egyesít a három személyű Egy Istennel. Ha ez megtörténik, akkor földiéletünknek egyetlen célja lesz: szeretni és imádni az Urat, szolgálni embertársainkat az örök üdvösségre vezető úton és ezáltal elnyerni a mennyei boldogságot. Ámen.
