Szeressük mindig az egyházat, Isten irgalmassága nagyobb bűneinknél – Ferenc pápa szerda délelőtti katekézise

Május 29-én, szerdán délelőtt az immár szokásos 100 ezres zarándoksereg vett részt az általános pápai kihallgatáson, nem törődve a ragyogó napsütést hirtelen felváltó sűrű záporral. A pápa a szeszélyes időjárás ellenére most is nyitott dzsipjén, esernyő nélkül járta körbe a Szent Péter teret és ezekkel a szavakkal fordult a hívekhez: „Gratulálok a bátorságotokért, kitartotok az eső ellenére!”

Katekézisét ismét kedves testvérek, jó napot kívánok köszöntéssel kezdte. Emlékeztetett rá, hogy az elmúlt alkalommal a Szentlélek és az egyház között fennálló szoros kapcsolatot hangsúlyozta. Ma új sorozatot kezdett az egyház misztériumáról, amelyet mindannyian megélünk, és amelynek mindannyian részesei vagyunk. Ferenc pápa hozzátette, hogy olyan két kifejezést szeretne elemezni, amely gyakran előfordul a II. Vatikáni Zsinat szövegeiben.

Elsőként a következő kifejezést mélyítette el: az egyház, mint Isten családja. Ezekben a hónapokban több alkalommal is utalt a tékozló fiú vagy inkább az irgalmas atya evangéliumi példabeszédére (vö. Lk 15,11-32). A kisebbik fiú elhagyja az atyai házat, mindenét eltékozolja, majd úgy határoz, hogy hazamegy, mert ráébred, hogy hibát követett el. Azonban már nem érzi magát méltónak arra, hogy apja fiaként térjen haza, ezért azt szeretné, ha szolgaként fogadnák vissza. Az apa ezzel szemben elé megy, átöleli, visszaadja neki fiúi méltóságát és ünnepséget rendez számára. Ez a példabeszéd, mint annyi más evangéliumi történet, jól mutatja Istennek az emberiségre vonatkozó tervét.

Mi Istennek a terve? Az, hogy mindnyájunkból gyermekei egyetlen családját alkossa meg, amelyben mindenki érezze magát közel Istenhez, mindenki érezze, hogy Isten szereti őt, mint az evangéliumi példabeszédben, mindenki érezze annak a melegségét, hogy Isten családjához tartozik. Ebben a nagy tervben gyökerezik az egyház, amely nem néhány személy egyezségéből született szervezet, mint ahogy erre sokszor emlékeztetett XVI. Benedek pápa. Az egyház Isten műve. Éppen ebből a szeretet-tervből születik, amely fokozatosan valósul meg a történelemben.

Az egyház Istennek abból a vágyából születik, hogy minden embert meghívjon a Vele való szeretetközösségre, barátságára, sőt arra, hogy gyermekeiként részt vegyenek isteni életében. Maga az „egyház” szó, a görög eklézsia „összehívást” jelent. Isten hív minket, arra késztet, hogy kilépjünk az individualizmusból, ne legyünk hajlamosak az önmagunkba zárkózásra, meghív bennünket, hogy családja tagjaivá váljunk. Ez a meghívás a teremtésben gyökerezik. Isten azért teremtett meg bennünket, hogy mély baráti kapcsolatban éljünk Vele és akkor is, amikor a bűn megszakította ezt a Vele, a többi emberrel és a teremtett világgal való kapcsolatot, Isten nem hagyott minket magunkra.

Az egész üdvtörténet Isten története, aki keresi az embert, felkínálja neki szeretetét és befogad mindnyájunkat. Meghívta Ábrahámot, hogy legyen egy sokaság atyja, kiválasztotta Izrael népét, hogy szövetséget kössön vele, amely minden népet átölel, majd az idők teljességében elküldte Fiát, hogy szeretet- és üdvösségtervét az egész emberiséggel kötött új és örök szövetségben valósítsa meg. Amikor olvassuk az evangéliumokat, látjuk, hogy Jézus maga köré gyűjt egy kis közösséget, amely befogadja szavát, követi őt, osztozik útjában, családjává válik és ezzel a közösséggel előkészíti és építi egyházát.

Honnan születik tehát az egyház? A kereszten véghezvitt legmagasabb rendű szeretet gesztusból, Jézus nyitott oldalsebéből, amelyből vér és víz fakad, az Oltáriszentség és a keresztség szentségének jelképei. Isten családjában, az egyházban, az életadó nedv Isten szeretete, amely abban valósul meg, hogy szeretjük Őt és a többieket, mindenkit, megkülönböztetés és mérték nélkül. Az egyház olyan család, amelyben szeretünk, és amelyben szeretnek minket.

Mikor válik láthatóvá az egyház? Két vasárnappal ezelőtt ünnepeltük; akkor veszi látható kezdetét, amikor a Szentlélek ajándéka betölti az apostolok szívét és arra készteti őket, hogy útra keljenek és megkezdjék az evangélium hirdetését, Isten szeretetének terjesztését.
Ma is vannak olyanok, akik ezt mondják. „Krisztus igen, az egyház nem”. Azok, akik azt mondják, hogy „hiszek Istenben, de nem a papokban”, nemde? Így mondják: „Krisztus igen, az egyház nem”. De éppen az egyház vezet el bennünket Krisztushoz és vezet el Istenhez; az egyház Isten gyermekeinek nagy családja. Természetesen vannak emberi aspektusai is; azokban, akik az egyházat alkotják, a lelkipásztorokban, a világi hívekben, vannak hibák, tökéletlenségek, bűnök: a pápának is vannak hibái, és még mennyi!

De az a szép, hogy amikor észrevesszük, hogy bűnösök vagyunk.. megtaláljuk Isten irgalmasságát: Isten mindig megbocsát. Ne feledjétek ezt: Isten mindig megbocsát. Ő befogad minket a megbocsátás és az irgalmasság szeretetébe. Egyesek ezt mondják: „szép ez: a bűn Isten megsértése, de egyben lehetőség; megalázzuk magunkat, hogy észrevegyük, hogy van valami, ami még szebb, és ez nem más, mint Isten irgalmassága. Gondoljunk erre – mondta Ferenc pápa, majd így folytatta:

Ma tegyük fel a kérdést: mennyire szeretem az egyházat? Imádkozom az egyházért? Érzem-e, hogy része vagyok az egyház családjának? Mit teszek azért, hogy olyan közösség legyen, amelyben mindenki érzi, hogy befogadják és megértik, mindenki érzi Isten irgalmasságát és szeretetét, amely megújítja életét? A hit ajándék és olyan tett, amely mindenkit személyesen érint, de Isten arra hív bennünket, hogy együtt éljük meg a hitünket, mint család, mint egyház.

Kérjük az Urat, ebben a Hit évében különös erővel, hogy közösségeink, az egész egyház, legyenek mindig valódi családok, amelyek megélik és továbbadják Isten szeretetének melegségét – fejezte be szerda délelőtti katekézisét a Szentatya.

(vm)

Forrás: Vatikáni Rádió

A szent Antal kilenced hetedik keddjén a Csíksomlyói kegytemplomban, a reggeli 8 órás szentmisében elhangzott prédikáció az alábbi linken meghallgatható.

A Mennybemenetel: Találkozási pont Mennyország és Föld között

Szentföldi keresztények virrasztottak Jézus mennybemenetelén: Az Olajfák Hegyén, a sátrak között melyek a hívőket köszöntik a különböző nyelveken tartott éjszakai szolgálatok alatt, egy bevezetés a közelgő Pünkösdi ünnepségre. A Mennybemenetel Kápolnája eredetileg nem rendelkezett a ma látható kupolával, ezáltal is mintegy jobban rámutatott a Mennybe vezető útra. Az égre ami könnyebben elérhető az Olajfák Hegyéről. Helyi keresztények és zarándokok gyűlnek itt össze, hogy részt vegyenek a Mennybemenetel éjszakáján, negyven nappal Húsvét Vasárnapja után. A részvétel kisebb mint amikor a katolikus és ortodox húsvét ideje - és így a Mennybemenetel napja is- egybeesik. De a Szent Földet őrző ferencesek által előkészített sátrak, melyek a hívőket köszöntik, jó üzenetet sugallnak a virrasztóknak... Keveseknek adatik meg hogy belépjenek a kis nyolcszögű szentélybe, ami a homorú követ védi ahonnan, a hagyomány szerint, Jézus a Mennybe emelkedett. A jel, ami egy szem, az Úr világiasságára és istenségére egyidejűleg emlékeztet, valamint egyike a Mennyet és Földet összekötő pontoknak.

Napi gondolatok: „Nem tudjátok, mit kértek!”

Sir 36,1-2a.5-6.13-19; Mk 10,32-45

Istennel való kapcsolatunkat nem teológiai tudásunk, hanem imádságunk minősíti elsősorban.
A mai Olvasmányban elhangzó ima meglepő rokonságot mutat a Miatyánkkal. Mindkettőben azt kéri Istentől az ember, hogy nyilvánítsa ki dicsőségét. Ez is bizonyítja, hogy már az ószövetségi szentírásban is a Szentlélek dolgozik, s előkészíti az embert, hogy horizontja az Istenember lelkének méreteire táguljon.

Ezzel szemben Zebedeus fiainak kérése merőben földies. Ők nem Isten országának eljöveteléért imádkoznak: „Jöjjön el a te országod!”, hanem az első helyekre pályáznak ebben az országban: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk a bal oldaladon üljön a te dicsőségedben.” Nem azt kérik: „Legyen meg a te akaratod!”, hanem: „Szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk!”
Az útját Jeruzsálem felé vevő Jézust aggódva követő tanítványok még nem tudják, hogy Mesterük nem a saját feje után megy és nem a vesztébe rohan, hanem az Atya akaratát teljesíti. Talán ezért is akar Jakab és János biztosítékot a jövőre, a megígért országot saját elképzeléseihez igazítva. Minthogy azonban csak Isten teremtő akaratán (azaz szeretetén) belül létezik a való világ és a mi igazi javunk, mielőtt bármit is kérünk, akaratunkat az ő akaratához kell igazítanunk.

Azzal, hogy Jézus saját akaratát szüntelenül az Atya akaratához igazította – még a szenvedést és a halált is vállalva értünk –, nem csupán jó példával járt elöl, hanem éppen az Atya akaratába való belesimulásával tette lehetővé, hogy mi is megtehessük azt, amit ő. Ugyanis ezzel az engedelmességgel érdemelte ki nekünk a Szentlelket, ő pedig képessé tesz bennünket arra, hogy felismerjük az Atya akaratát, és akaratunkat ahhoz igazítsuk.

Jézus, miután a Getszemáni kertben alávetette akaratát Atyja akaratának, bátran meri kérni: „Atyám, bocsáss meg nekik!” Sőt, már nem is kér, hanem ő maga osztogatja országát, melyet engedelmességével kiérdemelt: „Még ma velem leszel a paradicsomban.”

Csak miután kerestük az Atya akaratát, és akaratunkat alávetettük neki, tudjuk meg igazán, mit is kérjünk. Akkor már nem fenyeget az a veszély, hogy olyan valamit kérünk, ami nem szolgálja az ő dicsőségét és a mi igazi javunkat. S amit ekkor kérünk, azt bizonnyal meg is adja nekünk.

fr. Barsi Balázs ofm

Jézus követése nem karrierépítés, hanem a kereszt útja – Ferenc pápa szavai a kedd reggeli szentmisén

A Szentatya kedden reggel 7 órai kezdettel a Szent Márta Ház kápolnájában szentmisét mutatott be, amelyen vatikáni alkalmazottak vettek részt. Ferenc pápával együtt misézett Rino Fisichella olasz érsek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke és a Tanács titkára, José Octavio Ruiz Arenas kolumbiai érsek. A szentmisén a Tanács munkatársai, a Vatikán Állam kormányzóságának műszaki szakértői és az Asztalos műhely munkásai voltak jelen. A Szentatya homíliájában ismét az egyházi karrierizmus kérdését boncolgatta és szembe állította vele az áldozatvállalás értékét. Jézus nyomába szegődni azt jelenti, hogy vállaljuk a keresztutat, nem pedig azt, hogy építjük karrierünket.

A Szentatya egy evangéliumi jelenetből indult ki. Péter apostol azt kérdezi Jézustól, hogy milyen jutalmat kapnak azok, akik követik őt. A kérdés lényegében minden hívő embert érinti. Jézus azt válaszolja, hogy sok szép dologban lesz részük, ám nem kerülhetik el az üldöztetést. Az Úr Jézus útja ugyanis a kicsivé válás útja, amely a keresztáldozatban teljesedik ki. Nehézségek és üldöztetések mindig lesznek, éppen mivel Jézus járt elsőként ezen az úton.

Vannak olyanok – mondta a pápa – akik számára Jézus követése egyszerűen egy kulturális javaslat választása, magasabb pozíció, nagyobb hatalom keresése. Az egyház történelme tele van ezzel, kezdve a császárok, számtalan más uralkodó és annyi személy példájával. Vannak ilyen papok és püspökök is – folytatta gondolatmenetét a pápa. „Én nem mondom, hogy sokan vannak, ám vannak akik azt állítják, hogy igenis bőven vannak olyanok, akik azt gondolják, hogy Jézus követése karriert jelent.”

A helyes megközelítés az, amit Jézus Péternek válaszol: megkapsz mindent, de üldöztetés árán. Nem lehet eltávolítani a keresztet Krisztus életéből. Ez persze nem jelenti azt, hogy a keresztény hívőnek ártania kell önmagának. A hívő ember szeretetből követi Jézust, de az irigykedés és az ördög mindig közbelép. A mai világ szelleme nem tolerálja a tanúbizonyságot. A Szentatya itt Boldog Kalkuttai Teréz anya példáját hozta fel. A mai világ azt tartja értéknek, hogy Teréz anya annyi mindent tett, ám azt soha nem emlegetik, hogy naponta órákat töltött az Oltáriszentség előtt. A mai világ szociális tevékenységre fokozza le a keresztény szeretetszolgálatot. Mintha a keresztény élet csak külső máz lenne. Jézus hirdetése nem merül ki abban, hogy egy ecsetvonással kellemesebbé teszünk valamit. Jézus hirdetése nem áll meg a felületnél, hanem egészen a csontig, a szívig hatol és belülről alakít át. Mivel ezt nem szereti, nem tűri a világias szellem, megkezdődnek az üldözések.

Aki elhagyja saját házát és saját családját, hogy kövesse Jézust, az százszorosát kapja már itt a földön. Jézus követése határozottan ez: szeretetből nyomába szegődni, ugyanazon az úton haladni, amin Ő jár. „Kérjük mi is Jézus követésének kegyelmét, hogy azon az úton járjunk, amelyet ő mutatott nekünk és amelyre ő tanított meg bennünket. Ő pedig soha nem hagy minket magunkra, mindig velünk marad.”

(ik)

Forrás: Vatikáni Rádió

Évente 100 ezer keresztényt ölnek meg a világon – a Szentszék képviselőjének felszólalása az ENSZ-ben

A Szentszék mélységes aggodalommal szemléli a vallásszabadság rendszeres súlyos megsértését a keresztény közösségek esetében a világ különböző részein, nevezetesen Afrikában, Ázsiában és Közel-Keleten. Ezt mondta az ENSZ genfi székhelyén hétfőn Silvano Maria Tomasi érsek. Hiteles felmérések szerint évente több, mint 100 ezer keresztényt ölnek meg a fenti földrészeken hitükkel kapcsolatos okok miatt. Ezen felül sok más keresztényt menekülésre kényszerítenek, lerombolják istentiszteleti helyeiket, erőszakot követnek el rajtuk és elhurcolják vallási vezetőiket, amint az egy hónappal ezelőtt Szíriában történt, ahol elraboltak két aleppói püspököt.

Mindez a fanatizmus, intolerancia, terrorizmus és diszkriminatív törvényhozás következménye. De még a nyugati országokban is, ahol a keresztény jelenlét történelmileg a társadalom integráns része, megpróbálják kiszorítani a közéletből a kereszténységet, korlátozzák a hívőközösség tevékenységét, hogy folytatni tudja karitatív szolgálatát a társadalom javára.

A Szentszék képviselője emlékeztetett arra, hogy az ENSZ Emberjogi Tanácsa elismerte, hogy a vallás és a lelkiség elősegíti az emberi méltóságot és a kereszténység az emberiség valódi javát szolgálja. Tomasi érsek felszólalását Ferenc pápa üzenetének szavaival zárta, amelyet a Szentatya a Milánói Ediktum 17. centenáriumára írt: „Mindenütt tiszteljék mindenki hitének nyilvános megvallását és előítéletek nélkül fogadják el azt a hozzájárulást, amelyet a kereszténység ad korunk kultúrája és társadalma számára.

(ik)

Forrás: Vatikáni Rádió

Napi gondolatok: Szent Antal kilenced 7. kedd

A korábbi elmélkedéseinkben arról beszéltünk, hogy Szent Antal közbenjárását kérve, az egyik legfontosabb kincset, értéket az „ÉLŐ HIT”-et! - kellene visszaszereznünk, vagy felfrissítenünk. Elmondtuk azt is, hogy Krisztus követéséhez nem elég a pillanatnyi, felszínes lelkesedés! Akinek csak felszínes a hite, az nem fog Krisztus mellette kitartani. Ha hűségesen ki akarunk tartani mellette, akkor el kell mélyítenünk, élővé kell tennünk a hitünket, akkor hitünknek hatással kell lennie életünkre, mindennapjainkra, mert hitünk őszinteségének fokmérője az, ahogyan az életünket leéljük.

Hitünk felfrissítésében, elmélyítésében, élővé tételében, illetve megőrzésében óriási szerepet játszanak a szentségek. Különösen a bűnbánat, amelyben újra és újra leellenőrizhetjük magunkat, hogy hányadán állunk a hittel, hogy milyen a hitéletünk. A bérmálás, amely nagykorúvá és bátorrá tesz a tanúságtevő hitéletben és annak megvallásában. A házasság és az egyházi-rend szentsége, amely segít eligazodni és kitartani a hitélet útvesztőjében és megpróbáltatásaiban. A betegek kenete, amely erőt ad a kereszt, a szenvedés hordozásához és nem utolsó sorban az oltáriszentség, az eukarisztia, amely a szürkehétköznapok energia forrása az öntudatos, gyakorló katolikus ember számára.

Minden túlzás nélkül bátran kijelenthetjük, hogy Szent Antal nagyságának titka, életszentségének forrása is az Oltáriszentség, az Oltáriszentségben igazi, valódi és lényegi módon jelenlévő, élő és dicsőséges Krisztus.

Ugyanis Szent Antal vallotta és átélte az Eukarisztiával, az Oltáriszentséggel kapcsolatosan, azt a nagy igazságot, amit Jézus mondott a jelt, a csodát követelő írástudóknak és farizeusoknak, hogy „itt és most – az Ő személyében – nagyobb valaki van, mint Jónás… itt nagyobb van, mint Salamon”(Mt 12, 38-42). Ez a két határozószó, most és itt, megértette vele, és meg kell értesse velünk is, hogy a kenyér és bor átváltoztatásától kezdődően, itt és most, vagyis abban a pillanatban, és azon a helyen amelyen az átváltoztatás szavai elhangzanak, nagyobb valaki van, mint Jónás próféta, mint Salamon király, nagyobb mint Ábrahám, nagyobb mint Mózes: az élő, az igaz Isten Fia!

Kt. A hit és a szentségek között szoros és kölcsönös függőség áll fenn. A II. Vatikáni Zsinat - hangsúlyozza, hogy a szentségek nemcsak feltételezik a szentségekhez járulók hitét, hanem növelik, megerősítik azt, s egyúttal ki is fejezik.

A hit mindig előfeltétele a szentségek hatékonyságának, a szentségek ereje összekapcsolódik a hit erejével. A szentség bár önmagában is hat, mégis a hit hiányában terméketlen maradhat.

Talán csodálkozunk azon, hogy az Eucharisztia, vagy a bűnbánat szentsége, amihez gyakran járulunk, nem alakítanak át bennünket, nem hoznak látható eredményeket a lelkiéletünk fejlődésében. Ennek oka minden bizonnyal az, hogy nincs meg bennünk a kellő hit, a kegyelem működéséhez szükséges nyitottság, vagy talán nem készülünk fel kellőképpen a szentségek fogadására.

Valahogy úgy kellene tennünk, mint adventben, amikor az Egyház heteket szentel a Jézus eljövetelére való imádságos várakozásra, mert azt akarja elérni, hogy növekedjék bennünk a vágy, amellyel Jézust és az Ő eljövetelét várjuk. Hiszen annak mértékében, hogy milyen erős bennünk ez a szomjúság, ez a vágy, Jézus eljövetele, újbóli megszületése után, annak mértékében szűnik meg szomjúságunk és válik valóra vágyakozásunk. Tehát végső soron hitünk mértékében működnek szívünkben a Karácsony kegyelmei.

Ha nem éljük át kellőképpen az Adventet, akkor nem leszünk képesek igazán átélni a Karácsonyt sem. Ha nem éljük át az Adventet és nem tudatosan várakozunk Jézusra, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy a Karácsony anélkül múlik el, hogy bármilyen nyomot is hagyna a szívünkben.

És ahogyan Jézus Karácsonyi eljövetelét megelőzi az adventi várakozás, ugyanúgy Jézusnak az Eucharisztiában való eljövetelére is várakoznunk kell. Jézus nap, mint nap alászáll az oltárra, szüntelenül megszületik ott, és ezt az oltáron történő megszületését is várakozásnak - eucharisztikus adventnek - kellene megelőznie.

Kt. Az eucharisztikus advent mindenekelőtt a hit magatartása, hit a ránk váró Jézus szeretetében. Nagyon fontos, hogy higgyük: Jézus vágyva vágyik arra, hogy betérhessen a szívünkbe, ezt Ő maga fogalmazta meg Szent Lukács evangéliumában: „Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek”(Lk 22,15). Ő vágyódik a velünk való találkozásra, a Szentáldozásunkra, mivel a legszentebb Oltáriszentség, minden kegyelmek fő forrása által teljesen nekünk akarja adni Önmagát. Mi vágyódunk a Vele való találkozásra?

Kt. Az ember egyik legalapvetőbb lélektani szükséglete az elfogadás és a szeretet utáni vágy, amit Ady Endre a nagy költő így fogalmaz meg: „Szeretném, hogyha szeretnének, s lennék valakié, Lennék valakié”… azonban vigyázzunk, elsősorban ne az emberektől várjuk ezt a szeretetet és elfogadást, mert bennük gyakran csalódni fogunk. A hit arra tanít, hogy igazából csak egyvalakinek – Krisztusnak az elfogadására számíthatunk, és igazából erre van szükségünk, Ő pedig mindig elfogad bennünket, ahogy Boldog II. János Pál pápa mondta: „A szentáldozásban nem annyira te fogadod Jézust magadba, mint inkább Ő téged. Ő fogad el téged olyannak, amilyen vagy. Elfogad, vagyis elismer és szeret.”

A pogány filozófus, Celsus, Krisztus után 178 körül írt keresztény ellenes művében azt mondja, hogy a keresztények őrültek, mivel azt hiszik, hogy Istenük egy lett közülük, s eggyé válhatnak vele egy lakoma keretében. Az ő véleménye szerint ez egyszerűen őrültség. Azonban ennek az álláspontnak éppen a fordítottja igaz - nem a keresztények az őrültek, amikor hisznek abban, hogy Krisztus magát adja nekik a kenyér színe alatt, hanem Isten őrült meg az ember iránti szeretetében; az Eucharisztia, az Oltáriszentség Krisztus őrültségének - az ember iránt, az irántad, irántam érzett őrült szeretetének a jele.

Kt. Ezzel a hittel kell, hogy készüljünk Krisztus eljövetelére, a Vele való találkozásra a szentáldozásban. Nagyon fontos, hogy növekedjen bennünk az Ő szeretetébe vetett hit, a hit abban, hogy éhezve és vágyva vágyik eljönni hozzánk az Eucharisztiában. Amikor valóban elhisszük, hogy mennyire szeret Ő minket és mennyire vár ránk, akkor fogjuk majd megérteni, hogy Isten az irántunk való őrült szeretetében – ha mi késlekedünk – azt az érzést éli át, amit a pszichológia a várakozás gyötrelmének nevez.

Ahogy megérik bennünk, a hit abban, hogy Jézus szeret és vár ránk, úgy ezzel a hittel együtt, vágy és éhség fog jelentkezni bennünk az Eucharisztia iránt; gyötrő vágy a Jézussal való találkozás és az Ő eljövetele iránt. A szeretett személyre való várakozás gyötrelme a szeretet megvetettségének mértékével arányos. Minél jobban szereti egy édesanya a gyermekét - akire hiába várakozik -, annál nagyobb benne a találkozás utáni vágyának szenvedése, kínja. És ha ez a szeretet Isten végtelen szeretete, melyet még elképzelni sem tudunk, akkor milyen mérhetetlen lehet az Ő várakozásának szenvedése, ha hiába vár személyesen rád, rám és mindannyiunkra?

Kt. Amikor Jézus végtelen szeretetébe vetett hit teljessé válik bennünk, amikor felfedezzük a várakozás gyötrelmét, amellyel Jézus vár ránk az Eucharisztikus Asztalnál, akkor többé nem tudunk majd az Eucharisztia nélkül élni. Akkor éhezni fogunk Őrá, forrón vágyakozunk majd az Úrral való találkozásra.

Ne feledjük, ha a hit Krisztus személyéhez való kötődést jelent, akkor a Krisztus befogadását és a Hozzá való kötődésünket teljesen csak az Eucharisztiában való egyesülés fejezi ki, ami nem más, mint a hit forrása és csúcspontja.

A Krisztushoz való kötődés azt jelenti, hogy közösséget vállalunk az Ő áldozatával, átadjuk életünket Neki, hogy az átalakuljon az Egyház és testvéreink szolgálatára. Éppen ezért az Eucharisztia célja, hogy megtérjünk, hogy elforduljunk saját önző akaratunktól és megszabaduljunk mindattól, ami megakadályoz minket a Krisztushoz való kötödés elmélyítésében.

Ennek tudatában próbáljunk úgy jelen lenni a Szentmisén, mint az evangéliumi leprás a templomban, és kérjük, hogy Jézus tisztítson meg minket az önzés leprájától, a gőg leprájától, önmagunk féltésének, a kapkodásnak, a nyugtalanságnak, a pesszimizmusnak és az állandó bánkódásnak, szomorúságnak a leprájától, az evilági ügyek túlzott hajszolásától, mert mindezek lehetetlenné teszik bennünk Krisztus növekedését.

Ne feledjük, a szentáldozáshoz való járulás segít bennünket a megtérésben, ami által mindinkább Krisztus fog uralkodni a szívünkben, s az Ő akarata lesz számunkra a legfőbb érték. Ezért minden szentáldozásunknak erősítenie kell az Ő akaratához való kötődésünket. Vagyis az Eucharisztiának elő kell készítenie, és elő kell segítenie azt, hogy önző énünk elhaljon, s így Krisztus növekedhessen bennünk.

Kt. Ha a hit Krisztusra való ráhagyatkozás és bizalom, akkor az Eucharisztiában minden ügyünket, félelmünket, nyugtalanságunkat át kell adnunk Neki. S ha átadtuk, akkor az Eucharisztia békét hoz majd számunkra. Azt a békét, amely az Úr Jézus áldozatának megváltó erejébe vetett hitből fakad, abból a hitből, hogy Ő megváltott mindannyiunkat a félelemtől, a bizonytalanságtól és a modern idők rákfenéjétől, a stressztől is, vagyis mindattól, ami tönkreteszi lelki életünket vagy a lelki és testi egészségünket.

Testvéreim! A Csíksomlyói Segítő Szűzanya és Páduai Szent Antal közbenjárására kérjük Istentől az élő hit kegyelmét, amelynek segítségével az Úr Jézus végtelen szeretetébe vetett hit teljessé válhat bennünk, s ami által felfedezhetjük a várakozás gyötrelmét, amellyel Jézus vár ránk az Eucharisztikus Asztalnál. Mert ha ez megtörténik, akkor többé nem tudunk az Eucharisztia, az Oltáriszentség nélkül élni. Akkor éhezni fogunk Őrá, forrón vágyakozunk majd a Vele való gyakori találkozásra. Ámen.

Teréz anya leányai

Amit jó volna, ha a diákok tudnának…

Szerencsés módon ráakadtam egy katolikus egyetemi közösségre, amely remek bejegyzésekkel rendelkezik és szerintem mindenki számára gyümölcsöt terem. A FOCUS (www.focus.org), azaz a fellowship of catholic university students, feladata, hogy az egyetemi közösségeken belül katolikus közösségi élményt is biztosítson. Küzd még a terhességmegszakítások ellen is, és szervez különböző evangelizációs utakat amerikai diákok számára.

 Magyarországon is példaértékűnek tekinthetjük őket hiszen nálunk is jó volna, ha az egyetemen nem csak elszakadnának a vallásuktól a diákok, hanem még talán jobban meg is élhetnék, és ezáltal a Jóisten tervével szinkronban készülnének a felnőtt ÉLET-re. 

Ennek tükrében létre is hoztak egy blogsorozatot, amely, Istent középpontban tartva, különböző témákba enged betekintést, mint például a választás, vezetés, vallásos élet, halál vagy akár a pornográfia. Hetente egy cikket tervezek közzétenni. Remélem mindenkinek a hasznára fog válni. A cikkek angolul olvashatók az alábbi oldalon: http://www.focus.org/blog/what-i-wish.html 

Forrás:Istenről, vallásról, életről, emberről.

Napi gondolatok: Az angol népre ráragyogott a hit fénye

Május 27. Canterbury Szent Ágoston püspök
Mint a római Szent András-kolostor apátját, Nagy Szent Gergely pápa 597-ben az angolokhoz küldte az evangélium hirdetésére. Ethelbert király támogatásával, mint Canterbury püspöke, sokakat a hitre térített, több egyházi tartományt szervezett, főként a kenti királyságban. Május 26-án halt meg 605 körül, Canterburyben.

Nagy Szent Gergely pápa levelezéséből

Az angol népre ráragyogott a hit fénye
  
  Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek (Lk 2, 14), mert a földbe esett búzaszem elhalt, nehogy egyedül uralkodjék az égben. Hiszen mi az ő halálából élünk, az ő gyengeségétől erősödünk meg, az ő szenvedése ragad ki minket a szenvedésből, és az ő szeretetének műve, hogy Britanniában olyan testvéreket keresünk, akiket nem ismertünk, és az ő ajándéka az, hogy akiket ismeretlenül is kerestünk, azokra rátaláltunk.
     El nem mondható, mekkora öröm támadt a hívők szívében, amikor meghallották, hogy a mindenható Isten kegyelméből és a te munkád nyomán, testvérem, az angol népre ráragyogott a hit fénye, miután eloszlott a tévedések homálya. Most már helyesen gondolkodik, és lábbal tapossa a bálványokat, pedig azelőtt oktalan rettegéssel hódolt nekik. Most már tiszta szívvel a mindenható Isten előtt borul le, most már nem bukdácsol bűnökben, hanem követi az igehirdetésben kapott szent szabályokat. Amíg akarata aláveti magát Isten parancsainak, addig értelme a magasba tör; imában porig alázkodik, nehogy a földhöz tapadjon a szíve. Ugyan ki másnak a műve ez, mint annak, aki megmondta övéinek: Atyám mindmáig munkálkodik, azért én is munkálkodom. (Jn 5, 17).
     Isten nem nagy tudású igehirdetőket küldött szét a föld határáig, hogy megmutassa: nem az emberek bölcsessége, hanem az ő ereje téríti meg a világot. Most is ez történt: gyengék által volt kegyes nagyszerű tetteket végbevinni az angol népnél. Hanem, szeretett testvérem, éppen ebben a mennyei ajándékban van valami, ami miatt – a nagy öröm mellett – igen-igen kell félni is.
     Értesültem ugyanis, hogy a mindenható Isten kedvességed által nagy csodákat művel annál a népnél, amelyet kiválasztani szándékozott. Szükséges tehát, hogy e mennyei ajándéknak félve örülj, és így örömödet fékezze bizonyos aggódás. Igen, örülhetsz, hogy az angolok lelkét az érzékekkel megtapasztalt csodák a belső kegyelemre hangolják rá, de félj is, nehogy – miközben a csodák történnek – az ingatag lélek kevélyen felfuvalkodjék: így éppen a hírnév, amely felmagasztalja, romlásba döntse hiú öntetszelgése miatt.
     Mindenképpen jusson tehát eszünkbe, hogy amikor a tanítványok az igehirdetésből visszatértek, és Mesterüknek dicsekedtek: Uram, nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk, rögtön hallaniuk kellett az Úr intelmét: Ne ennek örüljetek, hanem annak, hogy nevetek föl van írva a mennyben (Lk 10, 17. 20).

Forrás: Az Imaórák Liturgiája

Szentháromság vasárnapja - hallgatható prédikáció

Római Riport - 2013. május 25.

Ferenc pápa egy római plébániára látogatott

Ferenc pápa május 26-án, vasárnap reggel fél 8-kor indult el helikopteren a Vatikánból első római plébánia látogatására. Az Örök Város északi részén lévő Szent Erzsébet és Zakariás plébániát kereste fel, amelynek alapkövét 2007. szeptember 30-án helyezték el. Ma impozáns épület; 30 méter magas harangtornyával már messziről látható, főleg azok számára, akik északról közelítik meg az olasz fővárost.

Ambarus plébános atya a látogatás előtt nyilatkozta: „Fogadni a Szentatyát, aki a világ másik végéről érkezett, és akinek tanítása szerint szükséges a periférián élők támogatása, csodálatos és egyben természetes esemény is a plébánia számára, amely elsősorban a lelki összetartozás helyszíne”. A városnegyed sajnos nem kínál fel semmiféle közösségi, kulturális eseményt, lehetőséget, ezért a plébánia évről évre a mintegy 15 ezer lakos számára egyre fontosabb találkozási ponttá válik.

A plébániát 1985 októberében alapították, ahol azóta hat plébános szolgált. 1997-ben, a közösség nagy örömére, II. János Pál pápa tett itt látogatást, amelyet követően egyre sürgetőbbé vált egy új templom építése a rohamosan növekvő közösség igényeinek megfelelően. 2010-ben Agostino Vallini bíboros szentelte fel az új templomot.

A modern templom egyik jellegzetessége a fény, amely 28 ablakon keresztül világítja meg a liturgikus teret. A másik érdekesség a háromszög formájú alaprajz, amely számos helyen feltűnik a templomban és a hozzá tartozó térségben. Háromszög alakú többek között a liturgikus tér, a templomkert, a plébániai közösségi helység, a hittanoktatásnak kialakított tér, továbbá a templomtetőt díszítő fából készült elemek, a márvány padlódekoráció, a harangtorony.

A pápát a szentmise elején Benoni Ambarus plébános köszöntötte, akinek szavaira a Szentatya így válaszolt:

„A valóságot jobban meg lehet érteni a perifériákon, mint a központból nézve”.
Ferenc pápa köszöntötte a családokat, a betegeket, a plébániai kisegítőket. Jelentős újdonság, hogy a plébániai szentmise bemutatása előtt mintegy félórán át, a Szentatya nyolc hívőt meggyóntatott.

A szabadtéri szentmisén a Szentatyával koncelebrált többek között Agostino Vallini bíboros, a pápa római helynöke, valamint Guerino Di Tora, Róma északi szektorának segédpüspöke. Ferenc pápa kifejezte jókívánságait titkárának, Alfred Xuereb pápai prelátusnak, aki ma ünnepli pappá szentelésének 29. évfordulóját. „Imádkozzunk érte és kérjünk számára legalább még újabb 29 évet” – mondta a pápa.

Az oltár előtt foglaltak helyet fehér ruhában az elsőáldozó gyermekek: közülük 16-an a pápa kezéből részesültek az Oltáriszentségben. A pápa további 26 személyt áldoztatott meg.
Homíliájában a Szentatya Szentháromság Vasárnapjának ünnepét egy katekéta egyszerűségével magyarázta el a gyermekeknek. A pápa kérdés-felelet formájában mondta el szentbeszédét, élénk párbeszédet folytatva a plébánia elsőáldozós gyermekeivel. A Szentatya, a plébánia nevéből kiindulva utalt rá, hogy Szűz Mária sietve útnak indult, hogy segítsen várandós unokanővérének, Erzsébetnek.

A pápa megjegyezte: Mária elment, hogy segítsen. A Szűzanya mindig ilyen. „Nem mondta azt, hogy gyermeket várok, és saját egészségemmel kell törődnöm. Biztosan vannak barátnői unokanővéremnek, akik majd segítenek neki. Érezte, hogy sietve el kell mennie. Azért ment, hogy segítsen, nem pedig azért, hogy dicsekedjen, és ezt mondja unokanővérének: figyelj csak, itt most én parancsolok, mert én vagyok Isten Édesanyja! Nem, nem mondta ezt. Elment, hogy segítsen” – mondta homíliájában Ferenc pápa.

Mária a mi Édesanyánk, aki mindig sietve eljön, amikor szükségünk van rá. Soha nem feledkezik meg gyermekeiről. Amikor gyermekei nehézségekkel néznek szembe, vagy szükséget szenvednek és fohászkodnak hozzá, Mária segítségükre siet. Ez biztonságot ad nekünk, annak a biztonságát, hogy Édesanyánk mindig mellettünk áll.

A Szentatya bizalmasan azt is megvallotta, hogy szeretné hozzá tenni a Mária litániákhoz a következő fohászt: „Miasszonyunk, aki sietve jössz, imádkozz értünk!”

A pápa ezután a Szentháromságos misztériumról szólt. Ez a keresztény élet – mondta: Beszélünk az Atyával, beszélünk a Fiúval és beszélünk a Szentlélekkel. Az Eucharisztikus kenyérre utalva kifejtette: a keresztények számára a Jézussal való szeretetközösség nyújt erőt. Jézus velünk halad, segít nekünk, vezet bennünket és megtanítja, hogy hogyan folytassuk utunkat. Erőt ad ahhoz, hogy mindig előbbre haladjunk. Mindnyájan gondoljunk erre – mondta a pápa, majd így folytatta: „Az Atya életet adott nekünk. Jézus üdvözített bennünket, elkísér, vezet, támogat, tanít. És a Szentlélek? Mit ad nekünk a Szentlélek? Szeret bennünket! A Szentlélek szeretetet ad nekünk”.

Ezután feltette a kérdést a gyerekeknek: ki tudja, hogy ki Isten? Emelje fel a kezét. Amikor nem érkezik válasz, a pápa még hangosabban beszél és tréfálkozik a gyermekekkel. Jézus segít a nehézségek közepette, az iskolai feladatoknál is.

Ferenc pápa első plébánia látogatásának üzenete ez a két gondolat: értsük meg jól, hogy milyen az Úr és emlékezzünk rá, hogy a Szűzanya nem feledkezik meg gyermekeiről.
Ferenc pápa az áldozás pillanatában, mintegy áldást kérve most is lehajtotta fejét, mint az első pillanatban, mikor pápaként megjelent a világ előtt. 

A búcsúzáskor, mielőtt felszállt volna helikopterére, hogy visszatérjen a Vatikánba, a következő szavakkal fordult a plébánia közösségéhez: „Köszönöm szépen a fogadtatást. Örülök neki, hogy ilyen élénk plébániátok van, ennyi sok gyermekkel. Ez áldást jelent. Továbbra is haladjatok ezen az úton, támogassátok a plébánost, folytassátok munkátokat és imádkozzatok értem. Ne feledjétek: imádkozzatok értem”. 

Forrás: Bonumtv

„A maffiózók térjenek meg Istenhez, nem dönthetnek rabszolgasorsba nőket és gyermekeket” – Ferenc pápa vasárnap déli Úrangyala imádsága

„A maffiózók – férfiak és nők – térjenek meg Istenhez” – ezért fohászkodott Ferenc pápa a vasárnap déli Úrangyala elimádkozásakor a Szent Péter téren összegyűlt hívekkel, akik nagy tapssal fogadták szavait. A Szentatya utalt rá, hogy szombaton Palermóban a boldogok sorába iktatták Pino Puglisi atyát, a maffia áldozatát, majd felkiáltott: a maffiózók nem tehetik rabszolgáikká testvéreinket!

Ferenc pápa mintegy visszhangozta II. János Pál húsz évvel ezelőtt, 1993-ban mondott emlékezetes szavait, amelyekkel erőteljesen elítélte a szervezett bűnözést a szicíliai Agrigento-ban tett történelmi apostoli látogatásakor.

Ferenc pápa utalt mindazoknak a férfiaknak, nőknek és gyermekeknek a fájdalmára, akiket a sokarcú maffia használ ki és tesz rabszolgává az illegális munka, a prostitúció, a sokféle társadalmi nyomás révén. E rabszolgaságok mögött különféle maffiák állnak. Imádkozzunk az Úrhoz, hogy térítse meg ezeknek a személyeknek a szívét. Nem folytathatják ezt a tevékenységüket. Nem tehetnek minket rabszolgáikká! Imádkozzunk az Úrhoz! Imádkozzunk, hogy ezek a maffiózó férfiak és nők megtérjenek Istenhez! – hangzott a pápa felhívása.

Felidézve Boldog Pino Puglisi atya alakját, akit 20 évvel ezelőtt szeptember 15-én a maffia ölt meg, a pápa megállapította: a vértanú pap élete és halála ma is figyelmeztetés azok számára, akik azt hiszik, hogy a gyilkossággal kiszántották azt is, amit Puglisi atya elvetett.
Puglisi atya példamutató pap volt, aki elsősorban a fiatalok pasztorációjának szentelte életét. Az evangélium szellemében nevelte őket és így kivonta őket az alvilág hatalma alól. Ezért próbálták legyőzni, kioltva életét. Valójában azonban Puglisi atya győzött a Feltámadt Krisztussal – mondta Ferenc pápa.

Ezen a május végi vasárnapon a Szent Péter téren jelenlévő hatalmas tömeg hosszas tapssal fejezte ki egyetértését a pápa szavaival. A Szentatya, Szentháromság Vasárnapjáról elmélkedve ismét használta azt a kifejezését, amely néhány héttel ezelőtt már bejárta a világsajtót:

„A mi Istenünk nem egyfajta ’spray’, hanem konkrét valóság, nem elvont, hanem neve van: „Isten a szeretet”. Nem egy romantikus, érzelmi szeretet, hanem az Atya szeretete, amely minden élet kezdetét jelenti, a Fiú szeretete, aki meghal a kereszten és feltámad, a Lélek szeretete, aki megújítja az embert és a világot. Jót tesz nekünk, ha arra gondolunk, hogy Isten a szeretet, mert megtanít bennünket szeretni, megtanítja, hogy másoknak adjuk életünket, mint ahogy Jézus odaadta magát nekünk és továbbra is velünk halad”.

A Legszentebb Szentháromság nem emberi érvelés terméke; az az arc, amellyel maga Isten nyilatkoztatta ki magát, nem egy pulpitusról, hanem az emberiséggel együtt haladva. Isten együtt haladt a történelemben Izrael népével és Jézus mindig velünk halad. Megígérte nekünk a Szentlelket, aki a tűz, és aki megtanítja nekünk mindazt, amit nem tudunk, belülről vezet bennünket, jó ötleteket, jó ihleteket ad” – mutatott rá Ferenc pápa a vasárnap déli Úrangyala elimádkozásakor mondott beszédében.

Utolsó megfontolása Máriára vonatkozott: Mária Krisztusnak köszönhetően már a Szentháromság dicsőségében van, ugyanakkor közel van gyermekeihez.
Mária a reménység Anyja utunk során. Ő a reménység Anyja. Az az Anya, aki megvigasztal minket, aki elkísér bennünket az úton. Imádkozzunk együtt a Szűzanyához, Édesanyánkhoz, aki elkísér bennünket utunkon.

Az Úrangyala elimádkozása után a pápa Boldog Puglisi atya és Néri Szent Fülöp közbenjárását kérte az olasz ifjúsági körök Szent Pál szövetsége számára. Külön köszöntötte a téren jelen lévő számos csoport között a kínai híveket, akik Mária, a keresztények segítsége közbenjárásáért fohászkodva imádkoznak különös buzgósággal ezekben a napokban a kínai helyi egyházért.

(vm)

Forrás: a Vatikáni Rádió honlapja

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek…

A Szentháromság ünnepe olyan a nagy ünnepek eltelte után: a karácsony, a húsvét és a pünkösd után, mint a tömör, világos összefoglalás a hittanóra végén. Az üdvösségtörténeti eseményeket, amelyeket a liturgikus év folyamán ünneplünk, lezárja azzal a tanulsággal, hogy Isten, vagyis a teljes Szentháromság: Atya, Fiú és Szentlélek szeretete működik a világban a mi üdvösségünkért.

És milyen ez a szeretet? Mennyire szeret minket a háromszemélyű egy Isten? Azt szent János evangélista fogalmazta meg a legvilágosabban: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16).

Szentháromság vasárnapján hitünk egyik legnagyobb titkát ünnepeljük. Értelmünk fel nem foghatja, hogy miképpen lehetséges, hogy egy Istenben három személy van, de szívünkhöz nagyon is közel áll. Tisztelete pedig áthatja egész keresztény életünket. A háromszemélyű egy Isten megvallásával lettünk keresztények, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében kezdjük és fejezzük be minden imádságunkat, minden szentség és szentelmény kiszolgáltatásunkat, mindenegyes szentmisénket.

Keresztény életünk öröme és boldogsága, hogy az atya gyermekei, a Fiú testvérei és a Szentlélek jegyesei, sőt Pál apostol szavaival élve, a Szentlélek templomai lehetünk. Gondolom, ebből a bensőséges Istennel való kapcsolatunk tudatosulásából született az egyik legkedvesebb és legtömörebb dicsőítő imánk, amit a leggyakrabban szoktunk imádkozni: a „Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek…”

Kt. Mai elmélkedésünkben, próbáljunk meg elmélyülni ebbe az imába és tudatosítani azt, hogy miért is dicsőítjük, miért is legyen dicsőség a háromszemélyű egy Istennek.

Dicsőség az Atyának! Mert az Atya teremtette a világot és benne minket is. Nem magunktól lettünk, hanem az ő teremtményei vagyunk. Tőle ered a létünk, Szt. Pál apostol szerint: benne élünk, mozgunk és vagyunk.

De vajon jó az, hogy a világra születtünk, hisz annyi szenvedés, fájdalom és megpróbáltatása uralja az ember életét? Jób pátriárka az Ószövetség egyik nagy alakjának életével kapcsolatosan olvashatjuk, hogy milyen súlyos, kemény szavakkal átkozta meg azt a napot és órát, amelyben született. „Vesszen az a nap, amelyen világra születtem…”. A pátriárkán kívül még hány és hány ember gondolta, gondolja így? – A költő is ezt írja: „Szép volna az élet, ha nem volna oly nehéz”. De az élet tele van küzdelemmel, szenvedéssel, megpróbáltatással, s ez az, ami sokszor elkeseredetté, kétségbeesetté teszi az embert.

És mégis a papköltő Sík Sándor azt mondja: „Ne mondjátok, hogy rút az élet, ne mondjátok, hogy élni kin, van fénye, napja, éltetője. Öröm zeng sugarain. Rám örök szépség napja fénylik, boldog vagyok, boldog vagyok.”

A költő szerint boldogoknak, sőt büszkéknek kell lennünk, mert Isten gyermekei vagyunk. Isten, mint Atya mutatkozott be előttünk, ki gyermekévé fogadott minket. Nem az ő akarata volt, hogy ilyen legyen az ember élete, nem Ő teremtette az ember számára a rosszat. A földi életet az ember nehezítette, nehezíti meg a bűn által akkor, amikor szabad akaratánál fogva a jó helyet, a rosszat választotta és választja.

Ezen akart enyhíteni Isten, amikor örökbe fogadott bennünket, amikor a gyermekké-fogadással egy olyan örökségnek tett a birtokosává, amelyet a rozsda meg nem emészt, a moly ki nem kezd, a tolvaj el nem rabol, az idő véget nem vet, a szenvedés, gond, harc, halál be nem árnyékol, mert ami itt van, elmúlik, az ott nem lesz. Ezért zeng fel ajkunkról a dicséret: Dicsőség az Atyának, a Fiúnak…

A Fiúnak, mert megváltott minket. Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint aki életét adja barátaiért – mondja Jézus. És Ő értünk adta életét a kereszten, hogy a bűnbeesés után, újra az Atya gyermekei, egymás testvérei, s a mennyország örökösei lehessünk.

De hát ez olyan rendkívüli nagydolog? – kérdezheti valaki. Hiszen elmondhatjuk, hogy nem egyedülálló az Ő tette. Mások is tettek így, mások is áldozták életüket barátaikért. A történelem ismer hősöket kik életüket adták hazájukért. Azt sem állíthatjuk, hogy senki sem szenvedett annyit, mint Ő. Akad ember, aki még többet is szenvedett életében. És mégis ebben a tekintetben senki sem éri fel Őt, mert Ő nem csupán, mint egyszerű ember vállalta a szenvedést, hanem mint Isten Fia. És mert senki szenvedésének nem volt olyan nagy eredménye, gyümölcse, mint az övének.

Ezzel a nagy tettével testvéreivé fogadott bennünket. Ő az elsőszülött közöttünk. De nem akármilyen testvérünk Ő. Nem olyan, mint Káin, aki nem tudta megtűrni maga mellett testvérét Ábelt, s irigységből megölte. Nem olyan, mint Ézsau, aki elsőszülöttségi jogát könnyelműen eladta: „egy tál lencséért”, s utána bosszúját testvérén akarta kitölteni. Nem is olyan, mint József testvérei, akik irigykedve néztek testvérükre, és el akarták pusztítani Őt, csak azért, mert neki látszólag könnyebb volt az élete. De nem is olyan testvér Ő, mint aki képes egy barázda földért, egy darab kenyérért, a ranglétrán való előbbre jutásért a testvérével ökölre menni, s örök haragot tartani. Ő igazi testvér, akinek egyetlen gondja, testvéreinek boldogulása, s célba jutása. Ezért mondjuk: Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek…

A Szentléleknek, mert megszentelt és irányit, vezet minket. Szt. Pál így foglalja össze a Szentlélek tevékenységét: Gyengeségünkben segítségünkre van a Lélek. Sokszor milyen gyengék is vagyunk. Érezzük mi is, különösen, ha még az évek is elteltek. Csak a rosszra vagyunk erősek magunktól. Pedig ha megengednénk, hogy a Szentlélek betöltsön minket erejével, akkor Ő hősöket, szenteket nevelne belőlünk. Példa erre az első Pünkösd: a gyáva, félénk, bátortalan apostolok a Szentlélek kiáradása után készek mindent, még a halált is vállalni Krisztusért.

És mégis amikor a magunk és testvéreink életét, viselkedését vesszük szemügyre, sokszor önkéntelenül is felvetődik a kérdés: Vajon tényleg eljött a Szentlélek és itt maradt a világba?

A látszat alapján ítélve azt kellene mondanunk, hogy nem. Nem, mert sokszor olyan az életünk és magatartásunk mintha nem is hallottunk volna a Szentlélekről. Azonban ennek oka bennünk keresendő és nem másban.

A keresztségben a Lélek a mi lelkünket is betöltötte, a bérmálásban pedig elárasztotta hét ajándékával. S ha mindez mégsem látszik életvitelünkön, magatartásunkon, akkor a baj nem a Lélekkel van, hanem velünk, emberekkel, akik nem működünk együtt a Lélekkel.

A jegyes és a mennyasszony, ha együtt szövögeti a jövőt, akkor lehetetlen, hogy meg ne látszódjon életükön az a bizalmas együtt működés. A Szentlélek, mint lelkünk jegyese megtermékenyít bennünket, hogy bő, ízletes jó gyümölcsöt teremhessünk az örökéletre. Hát ezért zengjük: Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek…

Íme, kedves testvéreim, mint Atya, mint Testvér, mint Jegyes áll előttünk a háromszemélyű egy Isten. És elmondhatjuk, hogy nálanál jobb Atya, Testvér és Jegyes nincs a földön. Ezért őszintén valljuk, de ne csak szavainkkal, hanem életvitelünkkel is, hogy: „Szentháromságnak életem, halálom, s testemmel együtt lelkemet ajánlom. Tégedet imádlak, mindörökké áldalak: oszthatatlan Istenség, háromságban egy fölség”.

Türelemmel viseljük el a nehézségeket és szeretettel győzzük le az elnyomásokat – Ferenc pápa péntek reggeli szentmiséje

Május 24-én, pénteken, Szűz Mária, a keresztények segítsége liturgikus ünnepén Ferenc pápa két kegyelmet kért homíliájában a Szent Márta házban reggel bemutatott szentmiséjén.

„Türelemmel viseljük a nehézségeket és szeretettel győzzük le a rosszat”. Ezek a kegyelmek a keresztények sajátosságai. Nem könnyű türelemmel elviselni a nehézségeket, amikor kívülről jönnek, vagy amikor belső, szívbéli, lelki problémákról van szó. De tűrni nem annyit jelent, hogy magunkon viseljük a nehézséget.

Tűrni azt jelenti, hogy magunkra vesszük a nehézséget és azt erővel a magasba emeljük, hogy a nehézség ne alacsonyítson le bennünket. Erővel a magasba emelni: ez a keresztény erény. Szent Pál több ízben is szól erről. Tűrni, elviselni. Ez nem azt jelenti, hogy hagyjuk, hogy a nehézség győzzön. Azt jelenti, hogy a kereszténynek van ereje ahhoz, hogy ne eressze le, hanem emelje fel karját. Ez nem könnyű, mert elbátortalanodunk, kedvünk lenne leereszteni karunkat és ezt mondani: tegyük meg, amire képesek vagyunk, de semmi többet. Azonban nem: tűrni és elviselni kegyelmet jelent, amit kérnünk kell a nehézségekben.

A másik kegyelem, amelyért a pápa fohászkodott, az a szeretettel való győzelem volt.
Lehet sokféleképpen győzni, de a kegyelem, amit ma kérünk, az a szeretet révén learatott győzelem. Ez nem könnyű. Amikor sok ellenségünk van, akik annyi szenvedést okoznak: nem könnyű szeretettel győzni. Kedvünk lenne bosszút állni, visszafizetni az ellenségnek. A szeretet, az a szelídség, amit Jézus tanított nekünk, az az igazi győzelem!

János apostol azt mondja nekünk az első levélben, hogy „Ez a mi győzelmünk: a mi hitünk”. A mi hitünk éppen ez: hiszünk Jézusban, aki megtanította nekünk a szeretetet és azt tanította, hogy mindenkit szeressünk. Akkor bizonyítjuk be, hogy szeretetben élünk, amikor imádkozunk ellenségeinkért.

Nem könnyű imádkozni ellenségeinkért, azokért, akik szenvedést okoznak nekünk. De vereséget szenvedő keresztények vagyunk, ha nem bocsátunk meg ellenségeinknek, és ha nem imádkozunk értük. Hány és hány szomorú, elbátortalanodott kereszténnyel találkozunk, mert nem kapták meg ezt a kegyelmet, hogy türelemmel viseljék el a nehézségeket és szeretettel győzzenek a rossz felett! – mondta homíliájában Ferenc pápa.

Ezért kérjük a Szűzanyát, hogy adja meg nekünk ezt a kegyelmet, hogy türelemmel viseljük a szenvedést és szeretettel győzedelmeskedjünk. Olyan sok személy – idős férfiak és nők – már megtették ezt az utat! Szép nézni őket, szép a tekintetük, ami a belső boldogságot tükrözi. Nem beszélnek sokat, de türelmes a szívük és tele van szeretettel. Tudják, mit jelent megbocsátani az ellenségnek, tudják, mit jelen imádkozni az ellenségért. Sok ilyen keresztény van.

A pápai szentmisén jelen voltak a Tömegkommunikációs Pápai Tanács alkalmazottai, élükön a dikasztérium elnökével, Claudio Maria Celli érsekkel. Éppen ezen a napon, amikor a kínai egyházért imádkozunk, a szertartáson jelen volt Savio Hon Tai-Fai érsek, a Népek Evangelizálása Kongregáció titkára, valamint kínai papok, szerzetesnők, szeminaristák és világi hívek egy csoportja.

A hívek könyörgését a pápa a következő fohásszal zárta le:
„Imádkozzunk a nemes kínai népért: az Úr áldja meg és a Szűzanya őrködjön felette.” A szentmise egy kínai Mária-énekkel zárult.

(vm)

Forrás: Vatikáni Rádió

Napi gondolatok: Örök szövetségre lépett az emberekkel… Sir 17,1-13; Mk 10,13-16

„Örök szövetségre lépett az emberekkel, és közölte velük parancsait.”

A mai Olvasmány Sirák fia könyvéből az emberi méltóság dicsérete. Isten saját képmására alkotta az embert, s ez a hasonlóság három vonásban ölt testet.
Úgy rendelte, hogy újból visszatérjen hozzá. Az ember nem csupán a porba tér vissza, hanem Alkotójához, akitől lelkét kapta, s azt az erőt, az értelem és szeretni tudás erejét, mely felülmúlja az egész világmindenséget, és lába alá veti azt.

Tehetséget adott az embernek. Nem csupán érzékszerveinkről, képességeinkről, tehetségünkről van itt szó, hanem mindenekelőtt a jó és rossz közti választás képességéről, a lelkiismeret szabadságáról. Az ember megkapta az élet törvényét, melyet Isten a szívébe írt és írásba is adott.
Örök szövetségre lépett velük. Ez a betetőzés. Jézus keresztáldozata által, a hitben és a keresztség szentségében te is részese lettél ennek az örök szövetségnek. Örök ez a szövetség, vagyis nem korlátozódik érvénye erre a földi életre, még csak az emberiség, a világtörténelem idejére sem. Ez az örök szövetség teljesíti be, amit Isten a teremtéskor csíraként az emberbe helyezett, amikor saját képére megteremtette. 

Mindazokra a képességekre és adományokra vigyázni szeretnék, amit nekem adtál, én Teremtőm, de mindennél drágább ajándékod számomra, hogy a te szent Fiadnak, a mi Urunk, Jézus Krisztusnak képére teremtettél, s benne örök életszövetségre rendeltél. A hozzá való hasonlóságban, az ő szeretetében és ismeretében, a vele való életegységben van mindannak beteljesedése, amit nekem adtál, a te dicsőséged dicséretére.

fr. Barsi Balázs ofm

Így tért meg a gazdag madridi lány: vett magának egy Bibliát

 A 30 éves Tamara Falcó egyáltalán nem vallásos környezetben nőtt fel, édesanyja harmadik férje Miguel Boyer, aki a Franco-diktatúra (1939-1975) utáni első szocialista kormány (1982-1986) legelső gazdasági minisztere. A spanyol nyelvű, globális kitekintésű keresztény portál, a Religión en Libertad összefoglalta Tamara megtérésének történetét, mi csak ízelítőt tudunk adni belőle.

Az egykori Fülöp-szigeteki modell szülei, Isabel Preysler és Carlos Falcó nem voltak lányuk mellett a pünkösd előtti szombaton, és a többi híres rokon, tehát Griñón márkija (Carlos Falcó), illetve Julio Iglesias, a legsikeresebb és nőcsábász újlatin nyelvű énekes, dalszerző sem (Isabel Preaysler első férje), hogy elkerüljék a sajtó túlzott érdeklődését. Tamara sem a madridi Almudena székesegyháza előtti tér első, hanem csak a huszadik sorában ült keresztanyjával együtt. 1138 13-16 éves fiatallal együtt vett részt a bérmálás szertartásán, amelyet maga a spanyol egyház feje, Antonio María Rouco Varela bíboros, Madrid érseke celebrált.

Nemcsak a bulvársajtó hitetlenkedett Tamara esetén, aki az anyagi jólét minden kellékét évezhette, számtalan barátja volt, mégis mindig hiányzott neki valami. Tavaly nyáron a Casa del Libróban, a legnagyobb spanyolországi könyváruházban vett magának egy Bibliát, mert csak ez a könyv keltette fel az érdeklődését. Attól kezdve egyre többet forgatta, aztán kezdett szentmisékre járni – már hetente legalább háromszor -, és családja, de barátai nem értették, hogy miért nem tart velük a szokásos kiruccanásokra, miért zárkózik be időnként a szobájába. Egyszer teljesen egyedül elvonult vidékre három napra. Azóta megtalálta lelki békéjét, és a technológia segítségével bárhova megy, okostelefonján bármikor beleolvashat a Bibliába, és elimádkozhatja a rózsafüzért is, amit még a bosznia-hercegovinai Medzsugorjéban kapott, és a világ minden kincséért sem válna meg tőle. Ferenc pápa megválasztása őrá is rendkívül erővel hatott, de elődjét is példaképnek tekintette. Aki nem hiszi, hogy mennyire magára talált, nézze meg egyik interjúját még 11 hónappal a bérmálás előtt. (Igaz, spanyolul - http://www.youtube.com/watch?v=wRGt6y3mxAc.) Sugárzik az örömtől és a nyugalomtól.

Magyar Kurír

Így tért meg a gazdag madridi lány: vett magának egy Bibliát

Egyházi nyilatkozatok és értékelés a „nagy figyelmeztetésről” szóló üzenetekről

A 2010 novemberében indult írországi üzeneteket a Szepesi Egyházmegye megyéspüspöke hivatalos nyilatkozatban, a melbourne-i érsek pedig a papságnak írt körlevélben ítélte el. Dr. Mark Miravalle neves mariológus, teológiaprofesszor a Hittani Kongregáció irányelvei alapján értékeli az „Isteni Irgalom(ról nevezett) Mária” által terjesztett szövegeket.

A 2010 novemberében indult írországi üzeneteket 2012 decemberében Štefan Sečka, a Szepesi Egyházmegye megyéspüspöke hivatalos nyilatkozatban, néhány hete pedig Denis J. Hart melbourne-i érsek a papságnak írt körlevélben ítélte el.

Dr. Mark Miravalle neves mariológus, a Steubenville-i Ferences Egyetem teológiaprofesszora számos alkalommal dolgozott egyházi hatóság által felállított, nemzetközi teológiai vizsgálóbizottságok tagjaként. Az alábbiakban a Hittani Kongregáció által 1974-ben megfogalmazott irányelvek alapján, a hivatalos egyházi vizsgálatok módszerét követve értékeli az „Isteni Irgalom(ról nevezett) Mária” által terjesztett üzeneteket:

A neves francia mariológus, Fr. René Laurentin szerint a magánkinyilatkoztatások egyházi elbírálásának normái a következő három alapkérdésre vezethetők vissza:

• Megegyezik-e az állítólagos üzenet tartalma a Katolikus Egyház hivatalos hitbeli és erkölcsi tanításával?
• A kísérő jelenségek (extázis, az üzenetközlés módja stb.) beleillenek-e az Egyház misztikus hagyományába? 
• Megvannak-e az állítólagos üzenetnek azok a lelki gyümölcsei, amelyek minden hiteles természetfeletti megnyilatkozást kísérnek, Jézus szavai szerint: „Gyümölcséről lehet a fát felismerni” (Mt 12,33) -: megtérés, lelki béke, lelki öröm, új vagy megújult hit, remény, szeretet; nagyobb hűség az Egyházhoz, teljesebb egység az Egyházzal?

Sajnálatos módon – írja Miravalle – az „Isteni Irgalom(ról nevezett) Mária” üzenetei számos súlyos teológiai, történelmi és tárgyi tévedést tartalmaznak, amelyek ellentmondanak a Katolikus Egyház tanításának, a hiteles katolikus magánkinyilatkoztatás misztikus hagyományának, sőt saját jövendöléseinek is, és nem hozzák az igazi égi üzenetekkel járó béke, szeretet, öröm lelki gyümölcseit. Csupán néhány példa...

A folytatás az alábbi linken olvasható
Egyházi nyilatkozatok és értékelés a „nagy figyelmeztetésről” szóló üzenetekről

Csíksomlyói Segítő Szűz és a Barátok néhány zarándoka, vendége