Napi gondolatok: Az Assisiben lévő Szent Ferenc Bazilika Felszentelési évforduloja

Assisi szent Ferenc tiszteletére épített templom alapkövét IX. Gergely pápa helyezte le, a szentéavatást követő napon, 1228-ban. IV. Ince pápa szentelte fel 1253. május 25-én. Ma üljük a felszentelésének ünnepnapját. Bárcsak a kőből épült templomaink ne csak turista látványosság lennének, hanem lelkiség - szellemiség őrzői. Hely ahol rátalálunk Istenre, egymásra és igazibb önmagunkra.

Együtt lakozik: pompa és szerénység...

Hétszázhatvan éves a Szent Ferenc-bazilika Assisiben

Ludovico da Pietralunga ferences testvér (+1570) szerint - 1253-ban - IV. Ince pápa felszentelte a kezdetleges rendházat is: "Ami a felszentelést illeti, nemcsak az oltárt szentelte meg, hanem még egyszer az egész templomot a rendházzal együtt." Ez az év számít a bazilika felszentelése évének, mert ekkor már befejezetten állt mind a két - egymásra épített - templom épülete. Az évszázadok folyamán a zarándokok millió keresték és keresik fel ezt a szent helyet. 

Assisi: a Szent Ferenc-bazilika az alsó (a toronytól jobbra) és a felső bazilika (feljebb,
 jobbra) bejáratával és a Sacro Convento részletével (balra lent)

Ha az ember helyesen használja az Istentől kapott adományokat, akkor gyökeres változtatásokat tud eszközölni nemcsak saját életében, hanem környezetében is. A Basilica del Santo Assisiben erre a valóságra is emlékeztet bennünket, hiszen Assisi Szent Ferenc életében a város szélén álló dombot még a Pokol dombjának nevezték, mert itt hajtották végre az ítéletet a bűnözőkön, de amióta felépült rajta a csodálatos építmény, a Mennyország dombjaként emlegetik.

A felső-bazilika - a felvétel a földrengést megelőzően készült

Aki ma Perugia vagy Foligno, illetve a Santa Maria degli Angeli irányából közelíti meg a Poverello városát, elsőként a várossal művészi egységet alkotó templom pompájában gyönyörködhet. Ha pedig még olyan szerencsében is részesül, hogy a Sacro Convento árkádjai alatt sétálhat, akkor az építészeti remekmű látványa mellett az Umbriai-völgy Szent Ferencet is verselésre ihlető szépségében fürödhet. Az élményt még tovább fokozhatja, ha a völgyre leszáll a köd, egy bizonyos magasságig mindent eltakar - az emberi gonoszság és a bűn világát -, s csak a Porciunkula kupolája úszik a köd felett, s az azúrkék ég alatt a napsugarak lejtenek körülötte táncot.

Illés testvér, a bazilika megálmodója

Az alsó templom

Az alsó bazilika szentélyének mennyezetrészlete: 
pompás színek és tarka jelenetek harmóniája

Az eredeti ferences szegénység eszméjétől való eltávolodással vádolt Bombarone Illés testvér kapta ajándékba IX. Gergely pápa számára 1228-ban azt a telket, amelyen hamarosan megkezdődött a ma már bazilika néven ismert templom építése. IX. Gergely - Szent Ferenc szavaival élve: "a pápa úr" -, a Szent közeli barátja, maga helyezte le a szentté avatás másnapján (1228. július 17-én) az építmény alapkövét. Illés testvér konok kitartásának és rendkívüli szervezőképességének köszönhetően két évre rá, a pünkösdi káptalanra összegyűlt ferencesek ünnepélyes keretek között áthozták Szent Ferenc - akkor még épségben lévő - földi maradványait a Szent György-templomból (ma: Szent Klára-bazilika).
Illés testvér szíriai tartományfőnöksége idején láthatta, milyen óriási, sziklába vájt erődítményeket emelnek a keresztesek, amelyek a valóságban tekintélyes személyiségek síremlékei voltak.
A templomot - amelynek "atyja volt: ész, amely kigondolta, és kéz, amely megvalósította" (L. Gillet) - erődítményszerű létesítményként álmodta meg, amelyre teljes súlyával rátelepszik a könnyed és kecses felső bazilika.

Az alsó templom átriumából balra nyílik a templom mellékhajója. Az boltívek - ellentétben a katedrálisok építészeti stílusával - nem gőgös magasságból tekintenek le a kis emberre, hanem szinte meggörnyedve viselik a súlyt. Vagy csak emlékeztetni akarnak a "kisebb (mert: a kisebb még a legkisebbtől és a kicsitől is kisebb) testvér" alázatosságára? A holt kövekből épült templom alázattal meghajol az élő templom - Ferenc előtt.

Cimabue: Szent Ferenc -
 a festményt a leghűségesebb Ferenc-ábrázolásnak tartják

Az oldalkápolnákat festői műalkotások díszítik, mauzóleumok tarkítják. A fény szerénykedve hatol át a csodálatos vitrázsokon, mintha nem akarná zavarni a holtak és élők csöndes világát. Mert e szent helyen még a levegő is lelkiséget közvetít és imára hív fel. A mellékhajó az átlós főhajóba torkollik. Ez a hajó őrzi a bazilika legősibb festményeit. A képzőművészet rajongóját a kimondhatatlan szépség és a színek leírhatatlan tarkasága ragadja meg, a hívő ember pedig Jézus és Szent Ferenc életéből vett jelenetek előtt kulcsolja imára kezét. A (többségében ismeretlen) művészek itt lemondanak az ó- és újszövetségi párhuzamos helyek ábrázolásáról, ehelyett azt a párhuzamot tárják elénk, amelyet Krisztus szenvedése és Szent Ferenc stigmái között vélnek felfedezni. A hajó jobb falán Krisztus szenvedésének mozzanatai tárulnak elénk: megfosztják ruháitól, keresztre feszítik, leveszik a keresztről, sírba teszik... A bal oldalon jelenetek Ferenc, "társszenvedő" életéből: kitagadtatás az apai örökségből, a lateráni bazilika megtámogatása, Ferenc és a madarak, a stigmatizáció jelenete, Ferenc halála... Felsorolni is sok ennek a Biblia pauperumnak a képeit.

Az alsó bazilika értékes ereklyéi közé tartozik 
a ferences Regula, amelyet III. Honoriusz pápa hagyott jóvá 
1223. november 29-én

Az alsó bazilika hajói "Tau" alakot képeznek. S mindez nem véletlenül történik, hiszen e jel emlékeztette Ferencet az Úr keresztjére. Ezt a jelet rajzolta Ferenc a cellák bejárata fölé, ez volt a kézjele az ismerősöknek és barátoknak küldött leveleken, és ilyen alakra varratta szegényes kámzsáját is. Számára Krisztus volt a kezdet és a vég, megtért életének építészeti elve. A Krisztusra alapozott élet gyümölcsére emlékeztetnek a Szent sírja fölé emelt főoltár feletti freskók, melyek a szegény, engedelmes és tiszta szerpap, Francesco megdicsőülését ábrázolják.

A kripta

Az alsó bazilika eredeti kriptájához nem volt hozzáférés egészen 1818-ig, amikor ötvenkét éjszakai munka árán újra megtalálták Ferenc sírját és testének maradványait. Az újra felfedezett kripta 1930-ban kapta mai formáját. VI. Pál pápa beleegyezésével aztán 1978-ban szakemberek egy csoportja újra azonosította Assisi Szent Ferenc maradványait, majd egy üvegurnába gyűjtve visszahelyezték őket az eredeti helyükre. A kriptában kaptak helyet "az első óra meghívottjai" is: Ferenc első társai, és Jacopa de Settesoli testvér is, a római nemesasszony, a hűséges barát és jótevő, aki a rendalapító életének utolsó pillanataiban is vele volt a Porciunkulában.

A felső templom

A felső bazilikára leginkább a húsvéti fény szimbolikája jellemző. Latin kereszt alakú belseje egy hajóra emlékeztet. Falainak díszítését egy angol festő kezdte meg, majd 1280 táján Cimabue folytatta, de működtek itt római és toszkán festők, valamint Giotto is, aki Szent Bonaventurának, Ferenc életrajzírójának vezetésével jelenítette meg képileg a szent életét. Freskósorozata igazi képregényes életrajznak tekinthető, amely uralja az egész felső bazilikát, amelyet naplementekor a művészi kivitelezésű rozettán keresztül simogatnak a "naptestvér" sugarai.

Ez a vázlatosnak sem mondható leírás is sejteti talán, mekkora kincseket rejtő építészeti remekművel állunk szemben. Pedig még nem is említettük az 1239-ben befejezett, román stílusú tornyot, a rendházat, amely 1230 óta nyújt otthont a szerzeteseknek, de a bazilika előtti tornácos teret sem.

Végezetül pedig álljanak itt A. F. Ozanam szavai: "Ezt a szegényt nem lehet kellőképpen tisztelni. Az emberek nem feledkeztek meg szeretetéről, s eltökélték, hogy még annál is több szeretetet mutatnak ki iránta, mint amennyit ő rájuk hagyott. És mivel neki nem volt sem hajléka, sem pajtája, olyan magasztos hajlékot kellett megépíteni számára, mint amilyen palotáról fiatal korában álmodott."

Harmath Károly

Forrás: Új Ember

Jézus sója nélkül ízetlenné és múzeumi keresztényekké válunk – hangsúlyozta a Szentatya csütörtök reggeli szentmiséjén

A keresztények terjesszék a hit, a remény és a szeretet sóját – erre buzdított Ferenc pápa a vatikáni Szent Márta Házban, szálláshelyének kápolnájában megtartott szentmiséjén. Kiemelte, hogy a keresztény eredetiség nem egyformaságot jelent, majd óvott attól a veszélytől, hogy ízetlenné, múzeumi keresztényekké váljunk. A szertartáson Angelo Sodano és Leonardo Sandri bíboros, valamint La Paz érseke, Edmundo Montero koncelebrált. Ez alkalommal a Keleti Egyházak Kongregációja pap és világi alkalmazottainak egy csoportja volt jelen a szentmisén.

Mi a keresztény ember életének sója, amit Jézus ajándékozott nekünk? Ferenc pápa homíliájában arról az ízről beszélt, amely átadásának feladata a keresztényeket illeti saját és mások élete számára. Az Úr által nekünk ajándékozott só a hit, a remény és a szeretet sója. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy ez a só – amely abból a bizonyosságból fakad, hogy Jézus meghalt és feltámadt azért, hogy üdvözítsen bennünket – nem szabad, hogy íztelenné váljon vagy, hogy erejét veszítse. Nem arra való ez a só, hogy tároljuk, mert az üvegben őrzött só nem szolgál semmire – hangsúlyozta Ferenc pápa.

A sónak akkor van értelme, ha megízesíti az ételt. Az üvegben őrzött só a nedvesség hatására elveszti erejét és nincs rá több szükség. Az a só, amit mi kaptunk arra való, hogy átadjuk, megízesítsük a dolgokat és felajánljuk másoknak. Ha nem így teszünk, ízetlenné válik. Kérjük az Urat, hogy ne váljunk ízetlen keresztényekké, üvegbe zárt sóként. A sónak van egy másik sajátossága is: amikor használjuk, nem a só ízét érezni, hanem az ételét, amit megízesít. A só segít, hogy az étel jobb, ízesebb és tartósabb legyen. Ez a keresztény eredetiség! – mutatott rá a Szentatya.

Hozzátette, hogy amikor ezzel a sóval hirdetjük a hitet, akkor azok, akik megkapják, sajátos jellegük szerint kapják meg, mint ahogy az ételekkel történik. Így mindenki saját egyedisége szerint kapja meg és válik még jobbá.

A keresztény eredetiség nem egyformaságot jelent! – állapította meg Ferenc pápa. Mindenkit olyannak fogad el, amilyen, saját személyiségével, jellemzőivel, kultúrájával együtt és meghagyja benne, mert ez gazdagságot jelent. Ad viszont neki valami pluszt, egy ízt. A keresztény eredetiség nagyon szép, mert amikor egyformaságot akarunk létrehozni, hogy mindenki egyformán sózott legyen, akkor úgy alakulnak a dolgok, mint amikor az asszony túl sok sót tesz az ételbe és semmi mást nem érezni, csak a só ízét, nem pedig az ételét, amit megsózott. A keresztény eredetiség tehát az, hogy mindenki olyan, amilyen, azokkal az ajándékokkal, amelyeket az Úr adott neki.

Ez az a só, amelyet nekünk is adnunk kell másoknak. Ne tároljuk, hanem adjuk át, ami pedig transzcendenciát igényel. Ki kell lépnünk a világba ezzel az üzenettel, ezzel a gazdagsággal, amellyel rendelkezünk és adjuk azt át másoknak – kérte a Szentatya. Két féle módja van ennek a világba való kilépésnek, amelyek nem teszik tönkre a sót. Az egyik, hogy a sót mások, az emberek szolgálatára adjuk. A másik pedig a transzcendencia a só alkotója, a Teremtő felé. A sót nem lehet pusztán a prédikáció által megőrizni, szükség van a transzcendenciára, az imára, a szentségimádásra. Így őrizhetjük meg a sót, hogy ne veszítse ízét.

Az Úr imádásával túllépünk önmagunkon az Úr felé, az Evangélium hirdetésével pedig kilépünk önmagunkból, hogy átadjuk másoknak az Úr üzenetét. Ha nem tesszük meg ezt a két dolgot, akkor a só az üvegben marad, és mi múzeumi keresztényekké válunk. Megmutathatjuk ezt a sót, mondván, hogy milyen szép az, amit a keresztségben, a hitoktatás során kaptunk… mint a múzeumi keresztények: íz nélküli és haszontalan sóként – zárta csütörtök reggeli homíliáját Ferenc pápa.

(sv)

Forrás: Vatikáni Rádió

Ferenc pápa meglátogatta a római szegényeket

„Titeket nem üdvözöltelek? Gyertek, gyertek!” A Szentatya távozni készült a Mária ajándéka otthonból, amikor észrevette, hogy nem fogott kezet néhány ott élő szegénnyel.

Magához hívta őket, és sorban mindegyikőjüket megölelte. Ferenc pápa elsősorban mint atya látogatott el május 21-én, kedden délután a Vatikán és Olaszország határán lévő házba, amely 25 éve fogad be szegényeket.

Az egyházfő atyaként, személyesen köszöntötte, meghallgatta, megáldotta, megölelte azokat, akik szegénységben, szenvedésben és kirekesztettségben élnek. Atyaként fordult a Boldog Kalkuttai Teréz anya nővéreihez, a Szeretet Misszionáriusaihoz, akik az otthont vezetik – olvasható a L’Osservatore Romano honlapján...

A folytatás az alábbi linken olvasható
Ferenc pápa meglátogatta a római szegényeket

Így védd meg a hagyományos házasságot!

Vallási és a hagyományra hivatkozó érvek nélkül fogja pártját a férfi-női házasságnak három amerikai professzor; könyvük a házasság talán legkonzisztensebb védelme. Megközelítésük alapja, hogy nem a homoszexualitás ellen írni, hanem a hagyományos házasság mellett állnak ki.

Itthon még nem került a közéleti viták középpontjába az azonos neműek házassága, a Magyarország a világ azon, túlnyomó többséget kitevő államai közé tartozik, amely elfogadja, hogy a házasság egy férfi és egy nő kapcsolata. 2009. július 1-jétől azonban nálunk is létesíthetnek bejegyzett élettársi kapcsolatot az azonos nemű párok. A liberális jogvédők pedig rendszerint arra hivatkoznak például az új alkotmány házasság-definíciója ellen, hogy az európai „jogfejlődési tendenciák”  a melegházasság elfogadása felé mutatnak.

Így aztán talán a hazai érdeklődők számára is hasznos lehet Sherif Girgis, Ryan T. Anderson és Robert P. George rövid, alig több mint száz oldalas, szellősen szedett, könnyen olvasható kötete. Az azonos neműek házasságát ellenzők fejéhez ugyanis gyakran vágják hozzá, hogy „nincs helye vallásos érveknek ebben a vitában”. Függetlenül attól, hogy ez a tétel vitatható, hiszen miért ne lenne helye akár vallásos érveknek is, a kötet kifejezetten tartózkodik a vallásos, illetve (egy-két mondatot leszámítva) a hagyományra hivatkozó érvek citálásától...

A folytatás az alábbi linken olvasható.
Így védd meg a hagyományos házasságot!

Napi gondolatok: Boldog Apor Vilmos püspök emléknapja

Apor Vilmos püspök élete, vértanú halála, boldoggá avatása

Apor Vilmos 1892. február 29-én született székely főnemesi családból Segesvárott. Apját korán elveszítette, anyja egyedül nevelte 6 testvérével együtt. Gimnáziumi tanulmányait a kalocsai Jezsuita kollégiumban végezte, teológiát az innsbrucki egyetemen tanult és ott is szerzett doktorátust. A nagyváradi egyházmegye papjaként előbb Gyulán volt segédlelkész, majd a háború alatt katonalelkész egy kórházvonaton. Rövid szemináriumi szolgálat után ismét Gyulára került plébánosnak 1918-tól 1941-ig, püspöki kinevezéséig. Plébános korában nagy érzékenységet tanúsított a szegények iránt. Egyszer saját cipőjét adta oda egy rászorulónak. Felkarolta a munkás ifjúságot és sokat tett a művelődésért is. 

Püspöki székét 1941. március 2-án foglalta el. Működésére rányomta bélyegét a háború réme. Bár nagyon sokat tett az ifjúság valláserkölcsi nevelése érdekében - népfőiskolát alapított a falusi ifjúság számára - a szegények ügyét itt is szívügyének tekintette. Nevét mégis főként az igazságtalanul üldözöttek védelmében végzett tevékenységével örökítette meg. Saját biztonságát is kockáztatta az erőszakos törekvésekkel szemben, mindent elkövetett az üldözöttekért. Amikor a háború elérte Győr városát, mindenkit befogadott és sok százan találtak menedéket a Püspökvárban. Számítva a brutalitás veszélyére, kijelentette: „Egyszer úgy is meg kell halni, inkább ilyenkor adja oda az ember az életét”. Ez be is következett akkor, amikor részeg orosz katonák a pincében tartózkodó asszonyok és lányok közül százat el akartak vinni, ő pedig ellenállt. A katona előbb a mennyezetbe lőtt, ahol a négy golyó helye most is látható. Majd rálőtt. Egy lövés a fején, egy a kezén és egy a gyomrán érte. A katonák elmenekültek és senkinek sem lett bántódása. Kórházba szállították az ostromlott városon keresztül, ahol petróleum lámpa fényénél műtötték meg. Halálát érezve közeledni, imádkozott papjaiért, híveiért, a „szerencsétlen” magyar hazáért és azokért, akik meglőtték. Majd április 2-án éjfél után meghalt. 

Testét ideiglenesen a Kármelita templom kriptájába temették. Gyóntatója írásban kérte az egyházmegye kormányzását átvevő káptalani helynököt, hogy azonnal indítsa meg boldoggá avatását, mert - mint írta - a püspök szent volt. Közben elkészült a vörös márvány szarkofág, Boldogfai Farkas alkotása. 1948. november 24-re volt kitűzve testének ünnepélyes felhozatala a Kármelita templom kriptájából. Az ezt megelőző napon azonban a város és a rendőrség írásban megtiltotta a felhozatalt. Csak 1986. május 23-án lehetett a vértanú püspök testét méltó sírhelyére temetni. Azóta ott pihen és a hívek virággal halmozzák el sírját. 

A szarkofágot Mattiony Eszter hímeskő alkotása veszi körül a falon. A Jó Pásztort ábrázolja, aki életét adta juhaiért és két jelképes alak a babérkoszorúval, a vértanúság jelképével és a liliommal, a női ártatlanság jelképével, aminek a védelmére adta életét.

Apor Vilmos boldoggá avatási eljárása 1946-ban megindult, de 1949-ben fel kellett függeszteni és csak 1989-ben lehetett folytatni. Az előkészítő munkálatok 1996-ra befejeződtek. Az ún. poziciót – amely a boldoggá avatáshoz szükséges összes dokumentumot tartalmazza – díszkötésben nyújtották át a Szentatyának győri látogatása alkalmával, amikor a vértanú püspök sírjánál imádkozott. A boldoggá avatásra 1997. november 9-én került sor a római Szent Péter téren, ahol több ezer magyar zarándok is részt vett a szertartáson. 

Hivatalos emléknapja május 23-án van, vagyis a végső nyughelyére helyezés évfordulóján. Ezen a napon kívül a győri Bazilikában minden hónap első hétfőjén szentmise van a tiszteletére. Dr. Pápai Lajos megyéspüspök kinevezte a szentté avatási eljárás posztulátorát. Ezzel kezdetét vette a szentté avatási eljárás.

Boldog Vilmos püspök vértanú közbenjárására már eddig is sok imameghallgatás történt. 

A forrás itt érhető el

Ferenc pápa: A szolgálat a valódi hatalom

A kedd reggeli szentmisén a Szent Márta Ház kápolnájában a Vatikáni Rádió munkatársainak egy csoportja vett részt P. Andrzej Koprowski programigazgató vezetésével. A pápával több, mint 20 jezsuita atya és pap koncelebrált, akik nagy része a Vatikáni Rádió különböző programjaiban dolgozik.

A szertartáson jelen voltak még a Vatikáni Kormányzóság zarándok és turisztikai irodájának alkalmazottai, továbbá Maria Voce, a Fokoláre Mozgalom elnöke.

A keresztény emberek számára az előrehaladás azt jelenti, hogy alázatossá válik, mint Jézus – hangsúlyozta a Szentatya keddi homíliájában.

Ferenc pápa a napi evangélium szomorú történetéből indult ki a hatalomról és a szolgálatról szóló szentbeszédében: Jézus szenvedéséről beszél tanítványainak, akik viszont az úton azon tanakodtak, hogy ki a legnagyobb közülük. A küzdelem a hatalomért az Egyházban nemcsak a mai időszakot jellemzi. Jézus idejében kezdődött – állapította meg a Szentatya. Jézus evangéliumi szemszögéből tekintve a hatalomért folytatott küzdelemnek nem szabadna léteznie az Egyházban, mert a valódi hatalom az, amit az Úr saját példájával tanított nekünk: a szolgálat hatalma...

Az alábbi linken olvasható a folytatás 
Ferenc pápa: A szolgálat a valódi hatalom

A pakisztáni keresztények hite a vértanú egyház hite

Paul Bhatti, a vértanúhalált halt Shahbaz Bhatti öccse, pakisztáni politikus is tanúságot tett pünkösd szombatján, amikor a pápa együtt ünnepelt a lelkiségi mozgalmakkal. Tanúságtételét szó szerinti fordításban közöljük.

Szentatyám, kedves barátaim, nagy megtiszteltetés és öröm számomra, hogy itt lehetek köztetek. Nagyon hálás vagyok Ferenc pápának, mert lehetőséget adott arra, hogy megosszam veletek a pakisztáni keresztények fájdalmait és reményeit.

Hazámban a keresztények egy kicsiny kisebbséget alkotnak és nagyon szegények. Egyedüli gazdagságunk a Jézusba vetett hit, az evangélium iránti szeretet és az anyaegyházzal való egység. Sokszor szenvedünk el megkülönböztetést, erőszakot is, ahogyan nemrég történt Lahore-ban: egy keresztény városrész több mint száz házát felgyújtották a káromlási törvényre hivatkozva. Ezt a törvényt gyakran használják fel egyéni célokra. De mi Jézus tanítványaiként a béke, a muzulmán és más vallásokat követő testvéreinkkel való párbeszéd emberei akarunk lenni. Szeretettel és irgalommal telve akarunk tanúságot tenni Jézusba vetett hitünkről.

Erről tett tanúságot öcsém, Shahbaz Bhatti, aki életét adta az evangéliumért. Negyenhárom éves volt, amikor szélsőségesek meggyilkolták...

A folytatás az alábbi linken olvasható 
A pakisztáni keresztények hite a vértanú egyház hite

A hét szentje: Szent Rita – Arkadiusz Nocoń atya írása

Május 22-e Szent Rita özvegy nem kötelező emléknapja.

XIII. Leó pápa megfogalmazásában „Umbria legszebb gyöngye” a XX. század első női szentje, 1381 körül született Roccaporena-ban (Umbria tartomány, Olaszország), 1457. május 22-én halt meg Cascia-ban. 1627. október 1-én VIII. Orbán pápa boldoggá, 1900. május 24. XIII. Leó pápa szentté avatta. Ereklyéi Cascia-ban a Szent Rita szentélyben találhatók, a házassági válságban lévők, az élet terhei alatt roskadozók és a himlőben szenvedők védőszentje.

Rita születésekor szülei már éltes korúak voltak. Hosszú várakozás, reménykedés és sok imádság előzte meg világrajövetelét. Noha szülei fiúgyermekért imádkoztak, amikor az Úr lánnyal ajándékozta meg őket, Isten különleges akaratát látták benne, annál is inkább, mert a gyermeket egészen kis korától kezdve csodás jelek kísérték. Amikor még csecsemő volt, egy alkalommal egy méhraj lepte be testét anélkül, hogy a legkisebb sebet is ejtették volna rajta. Egészen kisgyermek korától nagyon jámbor volt és már ekkor kolostorba akart lépni. Szülei azonban, akik bár vallásosak voltak, úgy határoztak, hogy férjhez adják Paolo Mancinihez, egy rátermett, vállalkozó kedvű és tehetős fiatalemberhez, aki első látásra alkalmasnak tűnt lányuk számára, az esküvő után azonban rendkívül erőszakossá és féltékennyé vált. Ahhoz, hogy Rita templomba mehessen, engedélyt kellett tőle kérnie.

Rita házasságuk tizennyolc éve alatt türelmesen viselt minden megaláztatást. Imáival és szelídségével pedig sikerült megszelídíteni férjét. A békés időszak azonban nem tartott sokáig, férjét ugyanis megölték. S bár megbocsátott a gyilkosoknak, újabb fájdalmas próbatétel várt rá. Két fia, az akkori szokásoknak megfelelően, bosszút esküdött apja haláláért. Mivel Rita nem tudta lebeszélni őket szándékukról, Istenhez fordult, hogy inkább vegye őket magához, minthogy beszennyezzék lelküket. Néhány hónappal később mindkettő egy tomboló járvány áldozatául esett. Harminckét évesen, teljesen magára hagyatva úgy döntött, hogy megvalósítja régi vágyát és kolostorba vonul. Fiatal korára való tekintettel azonban csak többszöri kérésre vették fel. Mivel olvasni nem tudott, a legalantasabb munkákra osztották be. Mindenki csodálta szigorú vezeklését és mély lelki életét. Különös tisztelettel elmélkedett Krisztus szenvedéséről, és arra kérte az Urat, hogy adjon neki egyetlen tövist abból, amely az ő testét megsebezte. Miután meghallgatásra talált, élete végéig, tizenöt éven keresztül viselte fején a fájdalmas és gyógyíthatatlan sebet.

* * *

Szent Rita a XX. század első női szentje. Azé a századé, amelyben a Gonosz olyan erővel támadta a házasság és a család alapjait és juttatta ezt az intézetet a legmélyebb krízisbe, mint még soha korábban a történelem folyamán. A XIII. Leó pápa által szentté avatott Rita alakja utat mutat a ma emberének a házassági és családi nehézségek leküzdéséhez: a megbocsátás útját. Ritának kevés oka lehetett volna a megbocsátásra: mindenekelőtt szülei iránt, akik házasságra kényszerítették, vagyis a megalázás éveire. Ma bármilyen fizikai vagy lelki kényszer alkalmazása esetén fel lehet jelenteni a szülőket.

Svájcban 1979 óta nem adhatnak fülest a szülők a gyereküknek, de még csak kiabálniuk sem szabad velük. A gyerekeket már óvodában tájékoztatják részletesen a jogaikról, és feljelentésre bátorítják őket, ha ilyen eset előfordulna velük. Az állam évenként tizenkétezer gyerek szülőjétől vonja meg a gyermekfelügyeleti jogot. Megesett egy alkalommal, hogy elvettek egy epilepsziás gyereket az anyjától, mert túlzottan gondoskodott róla.

Rita meg tudott bocsátani a férjének is. Nem esett kétségbe, nem menekült el a probléma elől, amikor férje erőszakossá vált. Harcolt a házasságáért, a családjáért, de mindenekelőtt férje üdvösségéért. Ma, a válások korában, néhány kisebb nézeteltérés és veszekedés után benyújtják a válókeresetet. És mi lesz az eredménye?

„A családom úgy össze van „ütve”, mint egy rántotta – meséli Elina Aberg, a svéd Zöldpárt ifjúsági tagozatának tagja. Van két nővérem, akikkel együtt közös az apánk, nekik azonban van még egy öccsük, aki az ő anyjuk fia. Anyámnak van egy fia korábbi házasságából. Anyám előző férjének, az öcsém apjának van két gyereke az előző feleségétől, ennek pedig van másik két gyereke az előző férjétől. Így tehát az öcsém apjának van öt gyereke, anyámnak négy, apámnak szintén négy, apám korábbi feleségének pedig három… (részlet a „Haladás svéd módra” c. dokumentumfilmből)

* * *

Igyekezzünk szeretni az embereket
A valódiakat és létezőket
Fogadjuk el őket olyannak, amilyenek
Bocsássuk meg magunknak, hogy nem vagyunk jobbak
Sem szebbek a közös sorsban.

(Leszek Długosz, „Igyekezzünk”, részlet)

Szent Rita hősi fokon gyakorolta a megbocsátást. Csak az olyanoknak köszönhetően, mint ő, csak az olyan anyáknak és apáknak, akik képesek maguknak megbocsátani, és akik képesek szeretni „a valódiakat és létezőket, akik olyanok, amilyenek”, csak nekik köszönhetjük, hogy van normális családunk, és nem vagyunk „rántották”.

_____________________________________

Urunk, Jézus Krisztus, te Szent Ritát elhalmoztad kegyelmeddel: megadtad neki, hogy szeresse ellenségeit, és homlokán viselje szereteted és kínszenvedésed jelét. Közbenjárására és érdemeiért add meg nekünk, hogy jók legyünk ellenségeinkhez, elmélkedjünk kínszenvedéseden, egykor pedig részünk legyen a szelídeknek és szomorkodóknak ígért jutalomban. A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

Lengyelből fordította Szemere János atya

Forrás: Vatikáni Rádió

Szerzetesi hivatás jelei

Az alázatos, erős és bátor ima csodákat visz véghez

Május 20-án, Ferenc pápa reggeli szentmiséjén, a Szent Márta Ház kápolnájában a Vatikáni Rádió néhány alkalmazottja vett részt P. Federico Lombardi SJ főigazgató kíséretében.

A mai nap liturgiája azt az evangéliumi szakaszt idézi fel (Mk 9,14-29), amikor a tanítványok nem képesek egy gyermeket meggyógyítani. Jézusnak kell közbelépnie, aki szemükre veti a jelenlévőknek hitetlenségüket. A gyermekéért segítséget kérő apának pedig azt válaszolja: „Minden lehetséges annak, aki hisz”. Ferenc pápa homíliájában megjegyezte, hogy gyakran azok is, akik szeretik Jézust, nem kockáztatnak sokat hitükben és nem hagyatkoznak teljes mértékben Jézusra.

Miért van ez a hitetlenség? – tette fel a kérdést a Szentatya. Azért, mert szívünk nem nyílik meg, bezárkózott szív, mindent ellenőrzése alatt akar tartani.

Tehát olyan szívről van szó, amely nem nyílik meg, és nem hagyja, hogy Jézus ellenőrizze. Amikor a tanítványok megkérdezik Jézust, hogy ők miért nem tudták meggyógyítani az ifjút, az Úr így válaszol: „Ez a fajzat nem megy ki másképpen, mint imádság és böjtölés által”.

Mindnyájunkban van egy kis hitetlenség – tette hozzá a pápa. Szükség van erőteljes és alázatos imára, amely nyomán Jézus csodát tesz. Az ima, amely csodát, rendkívüli beavatkozást kér, foglaljon mindent magába, terjedjen ki mindenre.

Ezzel kapcsolatban a pápa elmesélt egy Argentínában történt epizódot: egy 7 éves kislány megbetegedett és az orvosok szerint közvetlen életveszélyben volt, mindössze néhány órára becsülték életét.

A kislány édesapja, egy villanyszerelő, a hit ember volt. Teljesen eszét vesztette a hír hallatán. Azonnal autóbuszra szállt és elment a 70 km-re lévő Lujan híres Mária kegyhelyére. Este 9 óra után érkezett oda, amikor már minden zárva volt. Ő azonban elkezdett imádkozni a Szűzanyához, kezével belekapaszkodva a szentély vaskerítésébe. Így imádkozott és sírt egész éjszaka.

Küzdött Istennel, hogy meggyógyuljon kislánya. Reggel 6 órakor elment a végállomásra, felszállt a buszra és körülbelül 9 órára a kórházba ért. Ott találta síró feleségét, így a legrosszabbra gondolt. „Mi történt? Nem értem, mi történt?” – kérdezte az asszonyt. „Nem tudom, jöttek az orvosok és azt mondták, hogy elmúlt a láz, jól lélegzik és nincs semmi baja! Még két napig itt tartják, de nem értik, hogy mi történt” – mondta az édesanya.

Ez még ma is megtörténik, ma is vannak csodák – folytatta homíliáját a pápa.
Azonban arra van szükség, hogy teljes szívünkkel imádkozzunk. Bátor, csodáért küzdő imára, nem afféle udvariassági imára van szükség.”Majd imádkozom érted, elmondok egy Miatyánkot és egy Üdvözlégyet, azután elfeledkezem az egészről.

Nem: a bátor ima olyan, mint Ábrahámé, aki küzdött az Úrral, hogy megmentse a várost, olyan mint Mózesé, aki égre emelt kezekkel imádkozott az Úrhoz, mint annyi emberé, akik hittel imádkoznak szüntelenül. Az ima csodákat tesz. Ismételjük egész nap: „Uram, hiszek, segíts hitetlenségemben!”

És amikor kérik, hogy imádkozzunk annyi emberért, akik a háborúkban szenvednek, a menekültekért, ezekért a mai drámákért, imádkozzunk teljes szívünkkel az Úrhoz: „Tedd meg!” De tegyük hozzá: „Hiszek, Uram. Segíts hitetlenségemben, ami szintén benne van imámban. Ma így imádkozzunk!” – mondta hétfő reggeli homíliájában Ferenc pápa.

(vm)

Forrás: Vatikáni Rádió

Ferenc pápa elmagyarázta, mit jelent a szegény, szegényekért élő egyház

A lelkiségi mozgalmakkal töltött pünkösd szombati virrasztáson a Szentatya erre a kérdésre is válaszolt.

Elsőként azt hangsúlyozta, hogy a legfontosabb dolog, amit adhatunk, az evangélium. Az Egyház nem egy civil szervezet. Legfontosabb feladata, hogy Jézusról beszéljen, nem pedig az, hogy hatékony legyen. „Az Egyház a föld sója, a világ világossága, arra kapott meghívást, hogy az Isten országának kovászát jelenvalóvá tegye a társadalomban, és ezt mindenekelőtt a tanúságtételével teszi, a testvéri szeretet,  a szolidaritás, a megosztás tanúságtételével” – mondta a Szentatya.

A válság idején még inkább fontos, hogy magunkra vegyük a szegények fájdalmát. Az nem lehet, hogy mi, keresztények „csak saját magunkkal foglalkozzunk, magunkba zárkózzunk, elbátortalanodjunk”. Az Egyház nem zárkózhat magába – ismételte Ferenc pápa. Hozzátette: „Fennáll ez a veszély: bezárkózunk a plébániára, a barátokkal, a mozgalmunkkal, azokkal, akikkel ugyanúgy gondolkodunk … de tudjátok, mi történik ekkor? Amikor az Egyház bezárkózik, megbetegszik.” Ahogyan mondta: az Egyháznak ki kell lépnie önmagából és el kell indulni a létezés peremvidékei felé. Majd hozzátette: ha valaki kilép az otthonából, érheti baleset. Ám sokkal jobb, ha baleset éri az Egyházat, mint ha megbetegszik. „Lépjetek ki! Lépjetek ki!” – buzdította a jelenlévőket...

A folytatás az alábbi linken olvasható 
Ferenc pápa elmagyarázta, mit jelent a szegény, szegényekért élő egyház

Szent Antal kilenced - 6. kedd - meghallgatható prédikáció - fr. Mihály

Napi gondolatok: Magallán Szent Kristóf áldozópap és társai, mexikói vértanúk

Magallán Szent Kristóf Mexikóban, San Rafael Totatiche faluban született 1869-ben. A Katolikus Egyház üldözésének idején huszonegy más áldozópappal, valamint Mexikó különböző vidékeiről hozzájuk csatlakozott három világi hívővel, Krisztus Királyt megvallva, 1927-ben szenvedett vértanúságot.

+++

Szent Caesarius arles-i püspök beszédeiből

Aki az igazság mellett tanúskodik, az Krisztus Király vértanúja lesz

     Ahányszor a vértanúk ünnepét üljük, kedves testvérek, el kell gondolkodnunk arról, hogy mi is azon Krisztus Király alatt vitézkedünk, aki alatt ők is méltók voltak harcolni és győzni. Meg kell gondolnunk, hogy mi is ugyanazon keresztséggel nyertük el az üdvösséget; ugyanazon szentségek éltettek és erősítettek minket is, amelyeket ők méltók voltak elnyerni; mi is annak a nagy Királynak a jelét hordozzuk homlokunkon, akinek nevét ők boldogan viselték.
     Ezért ahányszor csak e szent vértanúk égi születésnapját kívánjuk megünnepelni, kell, hogy ezek a boldog vértanúk valamit felismerjenek bennünk a saját erényeinkből, hogy aztán kedvük legyen érettünk Isten irgalmáért könyörögni. Minden ember szereti ugyanis a hozzá hasonlót. Ha tehát a hasonló csatlakozik, akkor a vele ellentétes gondolkodásút messze elkerüli. Íme, a mi jeles Szentünk, akinek ünnepét örömmel kívánjuk megülni, józan volt; hogyan csatlakozhatnék hozzá én, aki ittas vagyok? Hogyan vállalhatna közösséget az alázatos a gőgössel, a barátságos a gyűlölködővel, a nagylelkű az önzővel, a szelíd a haragossal? Ez a szent vértanú kétségkívül tiszta lelkű volt; hogyan társulhatna hozzá a házasságtörő? És mivel a dicsőséges vértanúk – kedves testvéreim – a szegényeknek a saját vagyonukat is kiosztották, hogyan lehetnének barátai olyannak, aki másokat megrabol? A szent vértanúk arra törekedtek, hogy ellenségeiket is szeressék; hogyan lehetnének társai olyanoknak, akik még barátaikat sem akarják viszontszeretni. Ne restelljük tehát, szeretett testvérek, amennyire csak tudjuk, a szent vértanúkat utánozni, hogy érdemeik és imáik folytán minden bűnöktől feloldozást érdemeljünk.
     De mondhatná valaki: ugyan, ki képes utánozni a vértanúkat? Ha nem is mindenben, azért sok mindenben ez lehetséges. És Isten segítségével ezt meg is tudjuk tenni, sőt meg is kell tennünk.
     Nem bírod elviselni a tűz lángját? De akkor legalább kerüld a paráznaságot. Nem tudod elviselni körmeid letépését? Szállj szembe a fösvénységgel, a bűnös üzelmekkel és a gyalázatos haszonleséssel. Mert ha a érzékiség most legyőz, hogyan ne törnének meg a kemény kínzások? A békeidőknek is megvannak a vértanúi; mert a haragot legyőzni, az irigységet, mint a vipera mérgét kerülni, a gőggel szembeszállni, a gyűlölködést szívből elűzni, a torkosság felesleges vágyait megfékezni, az iszákosságot megvetni, – mindez részesedés a vértanúságban.
     Vértanú vagy te is, ahányszor és amikor csak igaz ügyben fáradozol és tanúságot teszel te is az igaz ügy mellett. S mivel az igazságosság és az igazság maga Krisztus, ahol baj van, akár az igazságossággal, akár az igazsággal vagy a tisztasággal, ott – ha van hozzá erőd – állj a pártjára, és elnyered a vértanúk jutalmát. És mivel a vértanúság a latinban tanúskodást jelent, azért aki az igazság mellett tanúskodik kétségkívül vértanúja lesz az igazságnak, aki maga Krisztus. 

Forrás: Az Imaórák Liturgiája

Magallán Szent Kristóf és vértanútársai emléknapja

Magallán Kristófot és huszonnégy társát, akik 1915 és 1937 között, a súlyos keresztényüldözés idején adták életüket Krisztusért Mexikóban, II. János Pál pápa 2000. május 21-én avatta szentté. Mexikó vértanúi – papok és világiak – utolsó szavaikkal Krisztus királyt dicsőítették.

Cristóbal Magallanes Jara Mexikóvárosban született 1869-ben. Pappá szentelése után szülővárosában végzett papi szolgálatot. 

Különös gondja volt a rózsafüzér-imádság terjesztésére és papi hivatások ébresztésére. A környéken élő huichole bennszülöttek között is térített.

A huszadik században a keresztényüldözés Közép-Amerikát sem kerülte el; 1915-ben keresztényüldözés tört ki Mexikóban is. A templomokat bezáratták, a papokat és a szerzeteseket letartóztatták. Az állam és az Egyház szétválasztása ürügyén a mexikói egyházat igyekeztek elszakítani a pápától. Akik ennek ellenére megmaradtak hitükben és egyházhűségükben, azokat kivégezték. Amikor bezárták a guadalajarai szemináriumot, Kristóf  a plébániáján titokban  szemináriumot nyitott azoknak a fiataloknak, akik az üldözés ellenére papi hivatásra készültek. Kristófot és huszonnégy papnövendékét leleplezték.

1927. május 21-én, káplánjával, Caloca Ágostonnal szenvedett vértanúhalált, akit a kivégzőosztag előtt így bátorított: „Állj csak nyugodtan, fiam, egy pillanat, s azután az égben leszünk”. Majd a kivégzőosztaghoz fordulva kiáltotta: „Ártatlanul halok meg, és kérem Istent, hogy vérem szolgálja mexikói testvéreim egységét!”

II. János Pál pápa 2000. május 21-én emelte a huszonöt mexikó vértanút a szentek sorába.

Magyar Kurír

Pünkösd ünnepe - hallgatható prédikáció

Római Riport - 2013. május 18.

Annak a tiszteletreméltó madárnak a jelentőségét képtelen vagyok felfedezni... - Pünkösd hétfő

Az egyik missziós atya (Anthony Bloom) meséli: „Egy japán fordult egyszer hozzám: Úgy gondolom, hogy amit a keresztény vallás az Atyáról és a Fiúról mond, azt megértem, de annak a tiszteletreméltó madárnak a jelentőségét képtelen vagyok felfedezni”.

Azt hiszem nagyon sok, magát kereszténynek valló ember számára ez a „tiszteletreméltó madár” a nagy ismeretlen. Ez volt a korai efezusi egyházban is, amikor Pál megkérdezte tőlük: „Megkaptátok a Szentlelket, amikor megtértetek? - Ezt felelték: Nem is hallottuk, hogy van Szentlélek”(ApCsel 19,2).

Krisztus Urunk búcsúbeszédében sokat beszél a Szentlélekről. Azt mondja, hogy jobb nekünk, ha ö elmegy, mert ha elmegy, akkor elküldi a Vigasztalót, nekünk ajándékozza a Szentlelket. A Szentlélek az egyetlen, igazi „ajándék”, végtelen, amint Isten is végtelen. Bár

aki hisz Krisztusban, illetve akit megkereszteltek, az már megkapta, mégis egyre teljesebben befogadhatja. Krisztus, aki az emberek megváltásáért halt meg és támadt fel, rendelkezik azzal a joggal, hogy ezt a legnagyobb ajándékot megadja követőinek. Így a húsvéti misztérium csúcspontját nemcsak a Feltámadás és a Mennybemenetel jelenti, hanem annak záróaktusa, a Pünkösd, a Szentlélek kiáradása is.

Mivel a Lélek Isten ajándéka, ezért törekednünk kell arra, hogy jobban megismerjük, megértsük Öt, és így bizalommal fordulhassunk hozzá, igénybe vehessük isteni segítségét.

Ki a Szentlélek? A Szentlélek, a Háromszemélyű egy Isten harmadik személye.

Nekünk, embereknek a szeretet olyan hatalom, amely a hihetetlent is megoldja. A szeretet a legnagyobb hatalom a földön. De Istenben a szeretet több mint külön valami. Istenben a Szeretet Valaki, Személy, a harmadik személye a Legszentebb Háromságnak. Ö az a csodálatos szeretet, amely az Atyát és a Fiút tökéletes egységbe fűzi. Ö kapcsolja össze az Atyát a Fiúval és a Fiút az Atyával.

Ugyanezt a szeretetet kaptuk mi is ajándékba: „A nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete” (Róm 5,5) - mondja Szt. Pál apostol. Minden titok legnagyobbját kaptuk a Szentlélek által ajándékba, aki Isten szeretete egy Személyben. Bizonyos módon ugyanazt a csodát műveli az emberek között, mint amit művel az Atya és a Fiú között. Itt is közösséget teremt. Példa erre az Egyház születése az első Pünkösd alkalmával.

Amikor az apostolok várták a Szentlelket, állhatatos, egyetértő imádságban voltak összekapcsolódva. És amint pünkösdkor ténylegesen megérkezett, hatalmas csodát művelt bennük. A ház előtti téren, ahol összegyűltek az emberek a szokatlan jelenség láttán, hirtelen mindenki megértette a másik beszédét. Olyan emberek, akik eddig el voltak szakítva egymástól, közelebb kerültek egymáshoz, megértették egymást. Ez a Szentlélek csodája. Ö sohasem csak egy személynek adott ajándék, hanem mindig közösséget akar teremteni, népeket, nemzeteket, egyes embereket akar egymáshoz közelebb vinni. Azért árad ki a szívekbe, hogy a különböző emberekből és népekből egyetlen népet kovácsoljon össze: Isten népét, amelyet a szeretet tart össze.

Ki a Szentlélek? – Krisztus Lelke, Krisztus mentalitása, érzülete: „én meg majd kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad... Nem hagylak árván benneteket, hanem visszajövök hozzátok”(Jn 14,16-18). Pünkösd, a Lélek kiáradása, az Egyház és a szentségek születése volt Krisztusnak hatalommal való visszatérése, melyben végleg kinyilvánult, hogy Ö a mindenható Isten, az Atya jobbján ül, s vele egylényegű. S ezután már nem csak az örök, második isteni személyként, hanem emberségében is velünk van.

Mikor van két ember egymáshoz igazán közel? Ha testileg érintik egymást? Ez nem elég, Júdás nem volt közel Jézushoz, amikor a Getsemani kertben megcsókolta, pedig testileg érintette, éppen akkor állt lelkileg tőle a legtávolabb. Két ember csak akkor van igazán közel egymáshoz, ha érzületben egyek. Így van Krisztus is Lelke által és Lelkében közel hozzánk. „Akiben nem lakik Krisztus Lelke, az nem az övé”(Róm 8,9).

Krisztus Lelkének bírása azt jelenti, hogy valóban úgy kezdünk gondolkodni, ahogyan Krisztus gondolkodik, és úgy kezdünk érezni, ahogyan Krisztus érez. Az ö érzülete, magatartása éltet minket. Csak egy út van az Atyához, éspedig az, amely Krisztuson átvezet. És csak egy út van Krisztushoz, éspedig Szentlelkén keresztül. A Szentlélek Krisztus küldetésének beteljesítője a földön és ugyanakkor a mi keresztény életünk kezdete is.

Nyíljunk meg a Szentlélek kiáradása előtt és akkor Ő életünk három fontos területén fog átalakítani, megújítani bennünket.

Először is Krisztus Lelke megtanít bennünket arra, hogy Istenről helyesen gondolkodjunk: „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya!”(Róm 8,14-15) Az Isten előtti bénító félelmet elveszi szívünkből, ami egyébként az Ószövetség emberét jellemezte. Istent Atyánknak nevezhetjük, Krisztus tanítása szerint. Ha teljesen eltölt bennünket a Lélek, imánkban semmi sem tud összezavarni. Erőlködés, feszültség nélkül adhatjuk át magunkat Istennek. Mivel szilárdan meg vagyunk győződve arról, hogy az Isten szeretet, és az élet ősforrása, jelenlétét nem tapasztaljuk sem tehernek, sem fenyegetésnek. Amint Krisztus számára, úgy a mi számunkra is világos, hogy Isten akarata az a mű, amelyet végbe kell vinnünk és az a táplálék, amelyből élünk.

Másodszor Krisztus Lelke nemcsak az Istenhez való viszonyunkat alakítja, hanem a többi emberhez való kapcsolatunkat is képes formálni. Krisztus mindenkivel szemben tiszteletet tanúsított. Finomsága és nyitottsága mindenkivel szemben, akivel csak találkozott, azt erősítette meg, hogy minden ember, testvér és mindenki az Atya gyermeke. El tudott fogadni mindenkit, a bűnöst is annak ellenére, hogy a bűnt elítélte. Krisztus Lelkében és Lelke által vagyunk mi is képesek valódi megbecsüléssel elfogadni mindenkit, akikkel együtt élünk a családban, a munkahelyen, az utcán – és ez a szeretet magja. 

Harmadszor Krisztus Lelke képes befolyásolni a dolgokhoz való viszonyunkat is. Krisztus az igazság szellemében élt és ez tette öt szabaddá. Ez a belső szabadság adja meg nekünk is azt a képességet, hogy helyesen használjuk a világ dolgait, anélkül hogy rabszolgáikká válnánk. Szent Ferenc atyánk túláradó örömmel élvezte a világ dolgait, mert nem törekedet azokat magáévá tenni, birtokba venni. Ezért tökéletesen szabad volt. De ha csüngünk a dolgokon, ha rendetlenül ragaszkodunk hozzájuk, akkor azok gondot jelentenek. „Inkább Isten országát keressétek, és ezeket megkapjátok ráadásképpen” (Lk 12,31) – figyelmeztet az Úr Jézus.

Végül, amikor újra föltesszük a kérdést, hogy „Ki a Szentlélek?” Inkább azt kellene megkérdeznünk: Hogy mit művel a Szentlélek, miből ismerhető fel életünkben?
Először is tanúkká tesz bennünket a föld végső határáig, olvassuk az Apostolok Cselekedeteiben (1,8). Mint Krisztus, úgy mi is az igazságnak, vagyis Isten megbízhatóságának, az emberek iránti szeretetének és irgalmának kell, hogy a tanúi legyünk. És erről olyan mértékben tudunk tanúságot tenni, amilyen mértékben befogadtuk a Szentlelket, amennyire Krisztus az életünk és létünk középpontja.
Az igazságot, a bölcsességet, a tudást különböző fokon és módon adhatjuk tovább. Azonban a hitigazságok átadása egészen más módon történik, mint az előbbieknél. Itt az egyetlen érvényes eljárás annak a személyes tanúsága, aki beszél: legyen szülő vagy tanár, pap vagy szerzetes, jó barát vagy az utca embere. A kioktatás, rábeszélés, a vita nem elégít ki. Aki vallásos igazságról tanúskodik, inkább igyekezzék kevesebbet beszélni, többet tanúskodni magatartásával, életvitelével, kevesebbet vitatkozni, „rágni a másik oldalát” és több személyes beszélgetést folytatni, és inkább támaszkodjon a Szentlélekre, mint saját bölcsességére.
A tanúságtétel sokkal többet követel tőlünk, mint bármilyen szellemi műveltség, amit az ész produkálhat. Ugyanis a tanúságtétel nem csupán a tanúságtevő illetékességét és tudását, képzetségét kívánja meg, hanem öt magát, öt, mint személyt, és ez sokkal több. Ebből arra következtethetünk, hogy tanúságot tenni nem puszta közlés, nem is valamifajta tudás tovább adása, hanem meggyőződés és életvitel a Szentlélekben.
A keresztény életnek tanúságtételnek kell lennie. A keresztény élet mellett tanúskodni annyi, mint megmutatni, hogy ez az élet magában érték a mi számunkra, hogy a hitből fakadó élet derűt, békét és boldogságot ajándékoz nekünk. Nem azért éljük ezt az életformát, hogy másokat meggyőzünk. Ez nem lenne tanúságtétel, csupán látszat. A keresztény életben tanúságot tenni azt jelenti, hogy akkor is telve vagyunk reménnyel, ha mások nem értik vagy nem helyeslik életmódunkat. Minden tanúságtételben ez a legalapvetőbb:
Ne feledjük, a Szentlélek tesz bennünket tanúkká, ha készek vagyunk Öt befogadni, és vele együtt működni, mint az első pünkösd alkalmával tették az apostolok. A Lélek gyümölcsei formálják azt az embert, aki Krisztus valódi tanúja, még a szenvedés vagy a nehézségek között is: „A Lélek gyümölcsei: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás”(Gal 5,22).

A szentlélek kiáradása az Egyházban most is tart, egészen a világ végezetéig. A pap szavára minden nap leszáll a kenyérre és borra, hogy erejéből Krisztus teste és vére legyen. A hét szentségen keresztül szüntelen árad a Lélek, közénk hozva a Feltámadt Krisztust. S Ő ébreszti bennünk a hitet is, Ő emel fel a felfoghatatlan, csodálatos misztériumok magasságába. A kenyér és bor átlényegülése, amely a látás és ízlelés elöl rejtve marad, nagyobb csoda, mint a víz borrá változása a kánai menyegzőn, mert mindenestül a hit világába tartozik, s az örök életet, Isten életét közvetíti.
A Szentlélek ezt az örök jövendőt hirdeti: nem szóval, hanem csendes, szinte észrevétlen érintéssel, sokszor életünk sötét, kilátástalan perceiben is. A Lélek a végső idők nagy Teremtője, az Atya benne alkot újjá mindent, hogy Krisztus legyen minden mindenben. Engedjük hát, hogy bennünket is alakítson, formáljon tetszése szerint, s tegyen alkalmassá az örökélet elnyerésére! Ámen!

Pünkösdi virrasztás a Szentatyával

Pünkösd vigíliáján, május 18-án, szombaton délután 200 ezren gyűltek össze a Szent Péter téren és a környező utcákban, hogy részt vegyenek a mozgalmak, új közösségek, világi társulások és csoportosulások találkozóján. „A hit bátorsága és az ember központi helye” – ezek voltak a fő témái a pápa beszédének, amelyet az egyházi mozgalmak, világi társulások tagjaihoz intézett.

A pápa arra buzdította a híveket, hogy bátran éljék meg keresztény hitüket, építsék a találkozás kultúráját, nyújtsanak segítséget a rászorulóknak, főleg a családoknak, akiknek a sorsa fontosabb a bankok fizetési mérlegénél. A Szentatya erőteljes szavakkal ítélte el napjaink keresztényüldözését is: ma több vértanú van, mint az egyház első évszázadaiban.

Rino Fisichella érsek, az Új Evangelizáció vatikáni dikasztériumának elnöke mutatta be a pápának a téren megjelent csoportokat: „Legalább 150 különféle egyházi csoportosulás van jelen, közöttük sok a jól ismert és mély gyökerekkel rendelkező mozgalom, ugyanakkor olyan új társulások is képviseltetik magukat, amelyek az új evangelizációra való felszólítás nyomában születtek...

Folytatás az alábbi linken 
Pünkösdi virrasztás a Szentatyával

„Újdonság, összhang, küldetés” – ez a három szó foglalja össze a Szentlélek működését

A Szentatya szentbeszédében nemet mondott a partikularizmusokra, az egyházzal párhuzamos utakra, amelyek megosztottságot okoznak. A pünkösdvasárnapi szentmisét a pápa a Szent Péter téren mutatta be, amelyet ismét zsúfolásig megtöltöttek a világ minden részét képviselő mozgalmak, új közösségek, világi társulások tagjai, akik a Hit éve alkalmából zarándokoltak el az Örök Városba. A Szentatyával együtt misézett 70 bíboros és püspök, valamint 400 pap.

Homíliájában Ferenc pápa a Szentlélek kiáradásáról elmélkedett, amelyet a feltámadt Krisztus vitt véghez az egyházban. Kegyelmi esemény volt, amely betöltötte a jeruzsálemi Cenákulumot, hogy azután elterjedjen az egész világon. A jeruzsálemi Cenákulumban az apostolok értelmét és szívét pontosan meghatározható, konkrét jelek ejtették ámulatba: mint az égből támadt zaj, a heves szélvész, a fellobbanó tüzes nyelvek, amelyek mindegyikükre leereszkedtek és eltöltötték őket a Szentlélekkel.

A Szentlélek szólásra indította őket: a magukétól eltérő nyelveken beszéltek a tömeghez Isten nagy tetteiről. Mindnyájan új tapasztalatban részesültek. De mi készen állunk erre az újdonságra? – tette fel a kérdést a pápa. Az újdonság mindig kissé félelemmel tölt el bennünket. Nagyobb biztonságban érezzük magunkat, ha mindent ellenőrzésünk alá vonhatunk, ha mi tervezzük meg életünket saját koncepcióink, bizonyosságaink, ízlésünk szerint. Ez történik Istenhez fűződő kapcsolatunkban is. Követjük és befogadjuk őt egy bizonyos pontig; azonban nehezünkre esik, hogy maradéktalan bizalommal ráhagyatkozzunk, hogy a Szentlélek legyen életünk lelke, vezére minden választásunkban – mondta a pápa.

Folytatás az alábbi linken
„Újdonság, összhang, küldetés” – ez a három szó foglalja össze a Szentlélek működését

A keresztények győzzék le a kísértést, hogy beavatkozzanak mások életébe – Ferenc pápa szombat reggeli homíliája

Május 18-án, szombaton reggel, a Szent Márta Ház kápolnájában bemutatott szentmisén Ferenc pápával koncelebrált Daniel Grech atya, a római vikariátusról. Jelen volt a Lateráni Pápai Egyetem hallgatóinak egy csoportja rektoruk, Enrico Dal Covolo püspök vezetésével, valamint Kiko Argüello, Carmen Hernández és Mario Pezzi a Neokatekumenális Út vezetői, Roberto Fontolan és Emilia Guarnieri pedig a Comunione e Liberazione mozgalom képviseletében.

Ferenc pápa a napi evangéliumi szakaszhoz fűzte gondolatait (Jn 21,20-25). „Mit törődsz vele?” – teszi fel a kérdést Jézus Péternek, aki beavatkozott a szeretett tanítvány, János életébe. Péter szeretet-párbeszédet folytatott az Úrral, de ez a párbeszéd később kisiklott egy másik vágányra. Péter is szenvedett attól a kísértéstől, hogy beleavatkozzon mások életébe. Ahogyan a köznyelvben mondjuk, Péter úgy viselkedik, mint aki „mindenbe beleüti az orrát”.

A pápa kifejtette: kétféle módja van, hogy beleavatkozzunk mások életébe. Az egyik az, amikor másokhoz hasonlítjuk magunkat. Ez keserűséghez, irigységhez vezethet, amely azonban berozsdásítja az egyházi közösséget, rosszat tesz neki és ez az, amit az ördög akar.

A második módja ennek a kísértésnek, a fecsegés – mondta a pápa. Jól nevelten kezdjük, de végül még a bőrt is lehúzzuk testvérünkről. „Mennyit fecsegnek az egyházban! Mennyit fecsegünk mi, keresztények! A fecsegés azt jelenti, hogy rosszat teszünk egymásnak. Mintha le akarnánk kicsinyíteni a másikat: ahelyett, hogy én növekednék, a másikat alacsonyítom le, hogy nagyobbnak érezzem magam. Ez nem helyes!

Szépnek tűnik a fecsegés, nem tudom miért, de szépnek tűnik, mint a mézes cukorka” – folytatta homíliáját a pápa. „Veszel belőle egyet, majd még egyet és így tovább, végül hasfájást kapsz. Ilyen a fecsegés. Kezdetben édes, majd tönkreteszi a lelkedet. A fecsegések pusztítóan hatnak az egyházban Kissé Káinhoz hasonlít: öljük meg testvérünket nyelvünkkel.

Ezen az úton haladva jól nevelt, de rossz szokásokkal teli keresztényekké válunk. Hogyan jelentkezik a fecsegés?” – tette fel a kérdést a pápa, majd megjelölte a fecsegés három módját:

„Félretájékoztatunk: csak félig mondjuk el a dolgokat, amíg nekünk megfelel. A másik felét nem mondjuk el, mert az számunkra kényelmetlen. Egyesek mosolyognak… igaz, vagy nem igaz, amit hallottunk?

A másik az ellehetetlenítés: amikor valakinek valóban van egy hibája, valamit nagyon rosszul tett, akkor azt elmondjuk, újságíróként viselkedünk. És ekkor ennek a személynek a hírneve tönkre van téve.

A harmadik a rágalmazás: olyant állítani, ami nem igaz. Ez valóban azt jelenti, hogy megöljük testvérünket! Mind a három bűn: a félretájékoztatás, az ellehetetlenítés és a rágalmazás. Annyit jelent, hogy pofont adunk Jézusnak gyermekei, testvérei személyében.

Ezért mondja Jézus nekünk azt, amit Péternek, amikor szemére veti: „Mit törődsz vele? Te kövess engem!” Az Úr valóban megjelöli számunkra a követendő utat.

A fecsegés nem tesz jót, mert pontosan ehhez a romboló szellemiséghez vezet el az egyházban. „Kövess engem!” Szép Jézusnak ez a szava, olyan világos és olyannyira szeretettel teljes. Mintha ezt mondaná: „Ne ábrándozzatok arról, hogy az üdvösség a másikkal való összehasonlításban vagy a fecsegésekben van. Az üdvösség azt jelenti, hogy követtek engem. Kövessük Jézust! Kérjük ma az Urat, hogy adja meg nekünk ezt a kegyelmet: soha ne avatkozzunk bele mások életébe, ne váljunk jó modorú, de rossz szokásokkal rendelkező keresztényekké, kövessük Jézust, haladjunk nyomában, az Ő útján – mondta szombat reggeli homíliájában Ferenc pápa.

Szentbeszédében a pápa emlékeztetett Lisieux-i Kis Szent Teréz életének egy epizódjára is. A szent azt kérdezte, hogy Jézus miért ad egyeseknek sokat, másoknak pedig keveset. Nővére ekkor teletöltött vízzel egy gyűszűt és egy poharat, majd megkérdezte Teréztől, hogy melyik van tele: „Hiszen mind a kettő tele van” – válaszolta a jövendő szent. Jézus is így tesz velünk – mondta Ferenc pápa: nem érdekli, hogy nagyok vagyunk-e vagy kicsinyek, hanem csak az, hogy el vagyunk-e telve Jézus szeretetével.

Forrás: Vatikáni Rádió
(vm)

Mi hogyan vártuk pünkösd ünnepét, hogyan vártuk, várjuk a megígért Lelket?

Mindannyian tudjuk, hogy Anyánk az Egyház a legnagyobb ünnepeinket vigíliával ünnepli, így Pünkösdöt is. A vigília, mint ismeretes várakozást jelent. Várakozni pedig sokféleképpen lehet. Ki unottan, ki türelmetlenül… csak nézzünk szét egy váróteremben, akár az orvosi rendelőben, akár egy hivatal előterében, vagy az autóbusz- illetve a vasút állomáson. Persze, az sem mindegy, hogy mit vagy kit várunk? 

Dsida Jenő írja egyik versében: „Kész a világ, / Feszült ünnepi várás / Tereng felette. / Halotti csend. / Csak néha-néha / Sóhajt az Isten lelke." Nagy kérdés, hogy mi hogyan vártuk pünkösd ünnepét, hogyan vártuk, várjuk a megígért Lelket? 

Szent János evangéliumában olvashatjuk, hogy „a (sátoros) ünnep utolsó, nagy napján Jézus a templomban volt és fennhangon hirdette: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék, aki hisz bennem: belsejéből az Írás szava szerint élő víz folyói fakadnak.” Ezt a Lélekről mondta, amelyben a benne hívők részesülnek. A Lélek ugyanis még nem jött el, mert még nem dicsőült meg Jézus”(7,37-39).

Jézus itt a legmélyebb vágyainkat szólaltatja meg: szomjúságról beszél. S ki ne szomjaznék? A nagy melegben vízre, igazságra, szeretetre, megértésre, megbecsülésre, emberibb életre, arra, hogy élete értelmet nyerjen. Így tekintve, mindnyájan szomjazzuk Őt, akkor is, ha nincs neve szomjunknak. És ekkor a várás egyszerre több: sóvárgás lesz, emésztő vágy, amely betöltésre vár, valamiképpen így voltak az apostolok is az utolsó vacsora termében, amint olvastuk az evangéliumi szakaszban:

„Amikor a hét első napján beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót… Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket!- mondta. E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátják bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot”. (Jn 20, 19-23) 

Milyen kevéssé látványos ez az elő-pünkösd! Se lángnyelvek, se nyelveken való beszéd… Igaz, nem kellett a bámészkodó turistákból hívőket faragni, hanem egy félelemtől reszkető maroknyi, kiábrándult csapatba kellett erőt önteni.

Az Úr Jézus nem magyarázkodik az apostoloknak, hogy miért nem kell félniük. Szemrehányást se tesz, hogy az asszonyok szavára nem hittek föltámadásában. Azt teszi, ami évezredek óta bevált "recept" sok-sok gyászolónál: a gyászoló feladatot kap, hogy ne sebeivel, ne bánatával, hanem feladatával foglalkozzon. A receptben a küldetés áll! S milyen hatalmas küldetés, mily nagyhatalommal! Ember ezt nem bírná elviselni. De amint XVI. Benedek nyugalmazott pápánk mondta beiktatása alkalmából: aki Krisztusban hisz, többé nincs egyedül! Vele van a szentek egész tábora. Vele vannak az érte imádkozó hívek. 

Kt. A mai első olvasmány arról számol be, hogy a zsidó pünkösd napján „ugyanazon a helyen” ahol Jézus először jelent meg az apostoloknak, az utolsó vacsora termében, kiáradt a Szentlélek rájuk, és ez által az egész világra. Bár mindezt ismerjük, mégis elég idegenkedve, nehézkesen közeledünk ehhez az ünnephez, mintha nem éreznénk annyira magunkénak, mint a Karácsony, vagy Húsvét ünnepét.

Talán azért van ez, mert a pünkösdben nem annyira az eseményt, mint inkább a titkot ünnepeljük. Pünkösd misztériumában legfontosabb a harmadik isteni személy, a Szentlélek lényegének megértése. Újra és újra tudatosítanunk kellene, hogy a Szentlélek általa is Isten lép közénk – akárcsak a Fiú által –, az ő szeretete fordul az emberek felé. Tehát a Szentlélek a kapcsolatnak a lelke, a megváltás eseményének az állandósítója. 

A Szentlelket az elfelejtett istenként is szokták említeni. Pedig, valójában azt is mondhatnánk, hogy a legistenibb isteni személy és egyben a leglényegesebb is: a Szentháromság személyei közötti kapcsolat és egyben a szeretet és az egység lelke. Ugyanakkor a Megváltót betöltő szelíd Lélek egyben erős Lélek is. Erről maga Jézus vall Názáretben, amikor megkezdi nyilvános működését: „Az Úr lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek…”

S mégis mintha pünkösd jelentősége megfakult volna az emberi szívekben. Pedig benne a közösséggé válást is ünnepeljük. Hiszen az apostolok addig csak fizikailag találkoztak a feltámadottal, most önmagukban megélik a feltámadás valóságát.

Pünkösdöt a bátorság ünnepének is nevezhetnénk. Az apostolok, akik gyáván eloldalogtak a halálra ítélt Krisztus mellől, pünkösd után a Lélek erejével, bátran kezdik hirdetni a feltámadott Krisztus dicsőségét. 

Kt. A Lélek a megelevenítő erő. Már a teremtéssel kapcsolatban is megemlíti a Szentírás, hogy akkor „Isten lelke lebegett a vizek fölött". Ő az, aki az anyagnak értelmet, a céltalannak célt ad, és ami összetartozik, azt összekapcsolja.

Mintha a mai ember elfelejtette volna azt a képességét, hogy ami valóban összetartozik, mint például - apa és anya, család és gyerek -, azt össze is kapcsolja.

Sajnos való igaz, hogy sok a kapcsolat nélküli ember, aki kiszolgáltatott, és a reklámok által könnyen lehet manipulálni, vezetni. Nincs, ami megvédje a jóléti társadalom kísértésétől. Tudniillik ami örömöt, boldogságot a kapcsolataiban megkaphatna, legyen szó: családi, szerelmi vagy baráti viszonyról, azt a kapcsolatok nélküli ember az anyagi javakban próbálja megtalálni. Ezért sokkal fontosabb figyelni a Szentlélek valóságára, hiszen a kapcsolatnak is a lelke. 

Kt. Mindenki megértheti a pünkösdöt, ha helyesen ünnepli. Vagyis nem pusztán pihenőnapnak tekinti. Az ünnep mindig találkozás, amely módot ad a szembesülésre önmagunkkal, az életünkkel, a mellettünk élő emberrel. Áldásos lenne, ha csendet teremtenénk magunkban, hogy végiggondoljuk, hová is tart az életünk, a közösség élete, amelynek tagja vagyok, a család élete, amelynek alkotó eleme vagyok, a falu, a város élete, amelyhez tartozom, jó lenne, ha elmélkednénk azon, hogy mit tehetünk a kapcsolatainkért, a családért, a szeretteinkért, az egyházközösségért.

Kt. Mindannyian akkor fogunk valamit megérezni pünkösd lényegéből, ha törekszünk arra, hogy a harmadik isteni személyt, a Szentlelket egyre inkább megismerjük és befogadjuk, ha az Ő eljövetelének napját, az elcsendesülés, az elmélkedés, a családi vagy szerzetesi közösség építésének, a lelki megújulás és az ujjongás ünnepévé tesszük. 

Gondoljunk Máriára, aki szívébe véste a hallottakat és „el-elgondolkodott rajtuk” (vö. Lk 2,19.51). A hit szavainak és igazságainak befogadása, hogy életté váljanak, a Szentlélek működésével valósul meg és növekszik bennünk – mondta a Szentatya, Ferenc Pápa. Ebben az értelemben tanulnunk kell Máriától, újból át kell élnünk „igenjét” – maradéktalan készségét kell mutatnunk arra, hogy befogadjuk az Isten Fia által küldött Szentlelket életünkbe, aki a befogadás pillanatától képes teljesen átalakítani, megújítani azt.

„Boldog vagy, mert hittél!” – a pünkösdszombati nagy búcsú nyitószentmiséjének hangos prédikációja

Bimbó vagy virág? - Imre atya írása

Kép forrása itt érhető el

Az idén sokat késett a tavasz. Sőt, az embernek egyenesen az volt az érzése, hogy egyáltalán nem volt tavasz. Aztán a fák pár nap alatt virágba borultak, a virágok pedig egymást túlsietve bontották ki százféle gyönyörű szirmaikat. Ha az ember nem volt elég figyelmes, akkor nem is vette észre, hogy a magnóliák az idén is virágoztak... És még hozzá milyen gyönyörűen!
Egy ilyen magnólia bimbót bámultam meg közelebbről. Nem csak azért, mert egyik kedvenc virágom, hanem azért is, mert mintha habozni látszott volna, hogy kinyíljék-e vagy sem?
És akkor arra gondoltam, nem könnyű döntés bimbóból virágba borulni!
Míg bimbó vagy, addig védett vagy.
Addig sejtelmes titkot rejtesz.
Addig nem bánt senki.
Amíg bezárkózol, más nem tud benned kárt tenni.

Viszont, ha kinyílsz, akkor védtelenné válsz.
Ha megnyílsz, akkor átlátszó leszel.
Akkor oda a biztonságod.
Nem tudod, mi vár rád.
Nem lehetsz biztos abban, hogy szirmaidat nem tépi-e meg a szél.
Nem lehetsz biztos benne, hogy nem nyúlnak-e feléd illetéktelen kezek...

Mégis azt mondom: virágzani, kinyílni jobb, mint bimbónak maradni!

Aki virágot bont, bár támadható, de minden belső szépsége napvilágra kerül...
Aki kinyílik, az sebezhető ugyan, de minden seb után bátran újra nyílik, mert tudja, hogy ez az élet – ez a virágzás ára!

Aki viszont bimbó marad, az nagyobb fájdalmat kockáztat.
Azt, hogy elsatnyul és elszárad – anélkül, hogy valaha is látta volna az életet, a tavaszt, amikor minden virágba borul...

Nyílj meg Te is, ne maradj bimbó, hanem légy virág.
Olyan, amilyen csak Te lehetsz!
Amilyennek az Isten szánt és megálmodott!

Stuttgart, 2013-05-16.

Így tért jó útra az olasz abortuszkirály

Az olasz Antonio Oriente hosszú évekig híres, jól kereső és népszerű szülész-nőgyógyász volt, aki saját bevallása szerint mások magzatait ölte meg, ha erre kapott megbízást. A spanyol nyelvű és globális kitekintésű keresztény portál, a Religión en libertad összefoglalta a jó útra térő doktor tanulságos történetét.

A sokáig sikeres orvos felesége gyakorló katolikus, és mások gyermekeit gyógyító orvos volt, az orvos házaspárt viszont elkerülte a gyermekáldás, és nem tudták, miért, de sokáig nem törődtek az okokkal. Egészen addig éltek így, amíg maguk is nem kezdtek nagyon vágyni saját gyermekre.

Az apa is járni kezdett egy imakörbe, de csak akkor teljesült az orvos házaspár leghőbb vágya, amikor Oriente doktor valóban megbánta addigi magzatelhajtó tevékenységét, és írásos tanúságtételt adott át az imakör egyik tagjának, hogy élő szoborként mindig emlékeztesse nagy ígéretére. A testamentumban megfogadta, hogy amíg él, nemet mond a művi vetélések gyakorlatára.

Ettől kezdve megváltozott az élete, mert kollégáinak többsége elfordult tőle, jóval kevesebbet keresett, ám felesége rövid időn belül két fiúgyermekkel ajándékozta meg. Oriente doktor két fia ma már serdülő, apjuk-anyjuk pedig boldog szülő, de a művi vetélés egykori bajnoka egyáltalán nem sírja vissza foglalkozásának gyűlölt oldalát.

Helyette létrehozta a Katolikus Szülész-Nőgyógyászok Egyesületét, amelynek most alelnöke és kongresszusain mindig elmondja az új tagoknak jó útra térésének-megtérésének történetét. És ilyenkor nem szenvtelenül fogalmaz, mint abortuszt végző kollégái, hanem mindig így fog bele történetébe: eddig mások gyermekeit öltem meg.

st/Magyar Kurír

Így tért jó útra az olasz abortuszkirály