„Az etika bosszantja azokat, akik imádják a pénzt. Ha nem osztjuk meg javainkat a szegényekkel, akkor meglopjuk őket” – Ferenc pápa beszéde négy ország nem rezidens szentszéki nagykövetéhez

Május 16-án, csütörtökön délelőtt Ferenc pápa a következő országok nem rezidens szentszéki nagyköveteit fogadta: Kirgizisztán, Antigua és Barbuda, Luxemburgi Nagyhercegség és Botswana.

A Szentatya beszédében megállapította: a kevés gazdag egyre gazdagabb lesz, miközben az emberek többsége elszegényedik. A gazdasági és pénzügyi válság antropológiai válságra vezethető vissza; feledésbe merült a szolidaritás és az etika.

Az emberiség ebben a pillanatban történelmének fordulópontjához érkezett, látván a különféle területeken elért eredményeket. Örömmel kell üdvözölnünk azokat a pozitív eredményeket, amelyek hozzájárulnak az emberiség hiteles jólétéhez például az egészségügy, az oktatás és a kommunikáció terén. Ennek ellenére el kell ismernünk azt is, hogy az emberek nagytöbbsége ma nap, mint nap a létbizonytalanság állapotában él, annak végzetes következményeivel.

Növekszik egyes megbetegedések száma; félelem és kétségbe esés keríti hatalmába sokak szívét, az ún. gazdag országokban is. Csökken az életöröm, növekszik az erőszak, egyre nyilvánvalóbb a szegénység. Küzdeni kell a megélhetésért és gyakran nem emberhez méltó módon. Ennek a helyzetnek az egyik oka a pápa szerint a pénzhez fűződő kapcsolatunk.

Elfogadjuk a pénz uralmát saját magunk és a társadalom fölött. Így a jelenlegi pénzügyi válság elfeledteti velünk eredetét, amely mély antropológiai válságban gyökerezik. Abban, hogy tagadjuk az ember elsőbbségét. Új bálványokat teremtettünk. Az ősi aranyborjú imádása új és könyörtelen képet talált a pénz fetisizmusában, az arc és hiteles emberi cél nélküli gazdaságban.

Az ember a mai antropológiai nézet szerint pusztán fogyasztói igényeire korlátozódik. Sőt, magát az embert is fogyasztói terméknek tekintik, amelyet használat után el lehet dobni. Elkezdtük a selejtezés kultúráját. Ez az eltévelyedés megtapasztalható mind egyéni, mind szociális szinten és ráadásul kedveznek neki! Ebben az összefüggésben a szolidaritás, amely a szegények kincse, gyakran ellenkezik a pénzügyi és gazdasági érvelésekkel. Miközben egy kisebbség vagyona exponenciálisan nő, a nagytöbbségé egyre gyengül. Ez az egyensúlyhiány azoknak az ideológiáknak a terméke, amelyek a piacok és a pénzügyi spekuláció abszolút autonómiáját mozdítják elő. Tagadják, hogy az államoknak joguk van az ellenőrzéshez, amelyeknek pedig feladatuk, hogy a közjót szolgálják.

Egy új, láthatatlan, olykor virtuális zsarnokság lép uralomra, amely egyoldalúan és az orvoslás lehetősége nélkül ránk kényszeríti törvényeit és szabályait. Az eladósodás és a hitel eltávolítják az országokat a valós gazdasági élettől, az állampolgárokat pedig a valós vásárlóerőtől. Ehhez kapcsolódnak a korrupció mindent behálózó csápjai és az önző adócsalás, amelyek világméreteket öltöttek. A hatalom és a birtokvágy korlátlanná váltak.

E mögött a magatartás mögött az etika, Isten elutasítása áll. Csakúgy, mint a szolidaritás, az etika is sokakat idegesít. Túlságosan humánus, mert relativizálja a pénzt és a hatalmat. Fenyegető, mert elutasítja a hatalmat, elutasítja a manipulációt és az ember elnyomását, mert az etika Istenhez vezet, aki kívül áll minden piaci kategórián. Ezek a pénzügyi, gazdasági szakemberek, politikusok Istent úgy tekintik, mint aki nem kezelhető. Isten nem kezelhető, sőt egyenesen veszélyes, mert arra hívja az embert, hogy teljes mértékben megvalósítsa önmagát, és függetlenítse magát a rabszolgaság minden fajtájától.

Az etika – amely természetesen nem ideológiai etika – „véleményem szerint lehetővé teszi, hogy emberibb egyensúlyt, társadalmi rendet teremtsünk” – mondta a pápa. Arra buzdította az érintett országok pénzügyi szakembereit és politikai vezetőit, hogy vegyék figyelembe Aranyszájú Szent János szavait: „Ha nem osztjuk meg javainkat a szegényekkel, akkor meglopjuk őket és elvesszük életüket. Nem saját javainkat, hanem a szegények javait birtokoljuk”.

A Szentatya beszédében hangsúlyozta: a pápa szeret mindenkit, gazdagokat és szegényeket egyaránt. Azonban kötelessége, hogy Krisztus nevében emlékeztesse a gazdagokat: segíteniük és tisztelniük kell a szegényeket. A pápa az önzetlen szolidaritásra szólít fel. Térjen vissza az embert szolgáló etika a pénzügy és a gazdaság világába!

Az egyház mindig minden ember átfogó fejlődésén munkálkodik. Arra bátorítja a politikai vezetőket, hogy valóban szolgálják népük javát. Arra buzdítja a pénzügyi vezetőket, hogy vegyék figyelembe az etikát és a szolidaritást. És miért ne fordulhatnának Istenhez, hogy tőle merítsenek ihletet terveikhez?

Így kialakul majd egy új politikai és gazdasági gondolkozásmód, amely hozzájárul ahhoz, hogy átalakítsa a gazdasági és társadalmi szféra közötti abszolút kettősséget egy egészséges együttéléssé – mondta a pápa, majd köszöntését küldte a négy ország katolikus közösségének. Legyenek továbbra is a krisztusi hit és testvéri szeretet bátor és örömteli tanúi.

(vm)

Forrás: Vatikáni Rádió

Az egyháznak apostoli buzgóságra, nem szalon keresztényekre van szüksége – mondta csütörtök reggeli homíliájában Ferenc pápa

Az egyháznak nagyon nagy szüksége van az apostoli buzgóságra, amely Jézus hirdetésére ösztönöz. Ezt hangsúlyozta a pápa a Szent Márta Házban, szálláshelyének kápolnájában megtartott szentmiséjén. A Szentatya továbbá óvva intett attól, hogy szalon keresztények legyünk, akiknek nincs bátorságuk, hogy megzavarják a túlságosan nyugodt dolgokat. A szertartáson Peter Turkson bíboros, az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsának elnöke, valamint titkára Mario Toso érsek koncelebrált, és a vatikáni dikasztérium illetve a Vatikáni Rádió alkalmazottainak egy csoportja volt jelen.

Pál egész élete „csatatéri küzdelem” volt, tele próbatételekkel. Ferenc pápa homíliájában a Népek Apostolára összpontosított, akit életében egyik üldöztetés a másik után ért, de nem bátortalanította el. Pál sorsa tele van keresztekkel, de ő halad előre az Úrra tekintve.
Pál zavar másokat. Egy ember, aki prédikációjával, munkájával, viselkedésével zavart kelt, mert Jézus Krisztust hirdeti. Sokszor Jézus Krisztus hirdetése zavaró kényelmüknek, kényelmes, akár keresztény struktúráinknak is. Az Úr mindig azt akarja, hogy haladjunk egyre inkább előre, hogy ne meneküljünk el egy kényelmes vagy mulandó struktúrába.

Pál pedig az Urat hirdetve zavaróvá válik. De ő ment előre, mert az a nagyon keresztény viselkedés jellemezte, amit apostoli buzgalomnak nevezünk. Nem a kompromisszumok embere volt, hanem az igazságé. Jézus Krisztus hirdetése, előre! – mondta a pápa.
Ferenc pápa megállapította, hogy Szent Pál tüzes ember volt. De itt nemcsak temperamentumáról van szó. Az Úr vegyül el ebben a harctéri küzdelemben. Vagy még inkább az Úr az, aki arra ösztönzi Pált, hogy haladjon előre, tegyen tanúságot Rómában is.

Majd a Szentatya zárójelben megjegyezte: örülök, hogy az Úr aggódik ezért az egyházmegyéért attól az időtől kezdve. Igazán kivételezettek vagyunk. Az apostoli buzgóság nem a hatalomért vagy másért való lelkesedés. Belülről jön, az Úr akarja ezt tőlünk, hogy apostoli buzgalommal rendelkező keresztények legyünk. De vajon honnan származik ez az apostoli buzgalom? – tette fel a kérdést a Szentatya. Jézus Krisztus megismeréséből – válaszolta. Pál rátalált Jézus Krisztusra, találkozott Vele, de nem intellektuális vagy tudományos ismeretről van szó – ami ugyan fontos, mert segít nekünk –, hanem a szívből jövő ismeretről, a személyes találkozásról.

Ez ösztönzi Pált arra, hogy előre haladjon, és mindig hirdesse Jézust. Mindig nehézségek közé került Jézus miatt. Jézus hirdetésének ezek a következményei – állapította meg Ferenc pápa. Az apostoli buzgalmat csak a szeretet légkörében lehet megérteni. Az apostoli buzgalomban van valami őrület, de spirituális és egészséges őrület ez, ami Pált is jellemezte.
A pápa arra hívta a híveket, hogy kérjék a Szentlelket: növelje bennünk az apostoli buzgalmat, amely nemcsak a misszionáriusokat kell, hogy jellemezze. Majd figyelmeztetett, hogy az egyházban is jelen vannak a „langyos keresztények”, akik nem érzik, hogy előre kell haladni.

Vannak szalon keresztények is, akik műveltek, minden rendben van velük, csak nem vonzanak embereket az egyházhoz az igehirdetéssel és az apostoli buzgalommal. Kérjük ma a Szentlelket, hogy adja meg mindenkinek ezt az apostoli buzgóságot. Adja meg a kegyelmet, hogy meg tudjuk zavarni a túlságosan nyugodt dolgokat az egyházban és, hogy előre tudjunk haladni a létezés perifériái felé. Az egyháznak nagy szüksége van erre – mutatott rá Ferenc pápa. nemcsak távoli vidékeken, a fiatal egyházakban, azoknál a népeknél, akik még nem ismerik Jézus Krisztust, hanem itt a városban, saját városunkban is szükség van Jézus Krisztus hirdetésére.

Kérjük tehát a Szentlélektől az apostoli buzgóság kegyelmét és az apostoli buzgósággal rendelkező keresztényeket. Ha zavarunk másokat ezzel, legyen áldott az Úr. Előre! Ahogy az Úr mondja Szent Pálnak: bátorság! – zárta csütörtök reggeli homíliáját Ferenc pápa.

(sv)

Forrás: Vatikáni Rádió

Napi gondolatok: BAYLON SZENT PASZKÁL ferences emléknapja (1540-1592)

A spanyolországi Torre Hermosa faluban született egyszerű földműves szülőktől. Alig volt pár éves, amikor édesanyja elvitte a templomba s elmagyarázta neki, ki lakik ott az oltáron a kis szekrényben. Ettől kezdve vonzotta a szentségi Úr Jézus. Ifjú korában elszegődött juhászbojtárnak egy gazdához. Minden reggel misehallgatással kezdte napját, aztán legeltette a nyájat. Sokszor találták a réten térdre borulva imádkozva.
Egyszer a templomtól távolabb meghallotta az úrfelmutatásra szóló harang szavát. Térdre borult, hogy imádja az Oltáriszentséget. Ekkor angyal jelent meg előtte, kezében Szentostyával.
24 éves korában belépett Monfortban a ferencesekhez. Ettől kezdve még nagyobb buzgósággal vette körül a szentségi Jézust. Minden szabadidejét nála töltötte. Az Oltáriszentség volt számára az iskola, ahol égi bölcsességet tanult, olyannyira, hogy az egykori írástudatlan juhász mély tartalmú könyvet is írt s nagy tudású emberek is jöttek hozzá tanácsért. Kész volt vállalni a vértanúságot is az Oltáriszentség hitéért. Gúnyt és bántalmazásokat viselt el az eretnekek részéről Franciaországban, amikor egy megbízást teljesített.
Élete utolsó éveit majdnem kizárólag a szentségi Úr Jézus imádásban töltötte. A villareali kolostorban hunyt el éppen ötvenharmadik születése napján, máj. 17-én. A templomban ravatalozták fel. A hagyomány szerint az érte mondott mise alatt úrfelmutatáskor a halott szemei felnyíltak. Mivel sírjánál sok csoda történt, V. Pál 1618-ban boldoggá, VIII. Sándor 1690-ben szentté avatta. XIII. Leó pápa pedig 1897-ben az összes eucharisztikus egyesület védőszentjévé nyilvánította.

Hálaadó ima Szent szentáldozás után Szent Paszkáltól:
„Dicséret és hála neked, Uram, amiért engem, szegény bűnöst szent lakomádban részesítettél. Nagy alázattal kérem Fölségedet, hogy ez az áldozás adja meg nekem a hit és bizalom növekedését, szabadítson meg hibáimtól és a test kívánságaitól. Űzzön el belőlem minden hiúságot, erősítsen meg minden jóban. Főképp gyújtsa fel bennem a szent szeretetet és egyesítsen elválaszthatatlanul veled, Uram és Megváltóm.”

Napi gondolatok: Ha Jézus mellett tanúskodunk a Lélek erejében, öntudatlanul az Egyház egységén munkálkodunk

Brassó ferences templom - Szilveszter archívum

ApCsel 22,30;23,6-11; Jn 17,20-26

„Egyek legyenek mindnyájan! Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek ők is mibennünk.”

Személyek között a legmélyebb egységet a Szentlélek valósítja meg. Ő a Szentháromságban is a szeretet köteléke, az Atya és a Fiú közös, egyetlen élete. Ezért amikor a szentírásban az Atyáról és a Fiúról van szó, mindig oda kell értenünk a Szentlelket is, aki mintegy inkognitóban, utalásszerűen és kötőszavakba rejtőzve van jelen. 

A mai Evangéliumban is ebben a rejtettségében találhatunk rá: amint..., úgy... Az Atya a Fiúban és a Fiú az Atyában nem lehet másként, mint a Szentlélek által. Amikor tehát Jézus azt kéri, hogy mi is úgy legyünk őbenne, ahogy ő az Atyában van, valójában a Szentlélek kiáradásáért imádkozik. Pedig az Atya mindig meghallgatja szent Fia kérését, így most is. 

A megkereszteltek egysége már létrejött a Szentlélekben. Az Egyház ontológiai mélységében tehát egy. Hogy a történelem folyamán kialakult megosztottsága megszűnjék, ezt a már létező egységet kellene felszínre hoznunk, vállalnunk életünk mindennapjaiban, erkölcseiben, döntéseiben. Ebben áll az egyetlen valódi szentlelkes kereszténység: vállalom egészen a keresztig, sőt a kereszten túl is testvéreimmel azt az egységet, amelyet már létrehozott a Szentlélek, hiszen ugyanazon isteni természet részesei lettünk mindnyájan. 

A Szentlélek azonban nem csupán megvalósítja az Egyház egységét, hanem feltárja a krisztusellenes világ megosztottságát is.

Szent Pál a mai Olvasmányban a Szentlélek sugallatára – aki Jézus ígérete szerint segítségünkre siet szorult helyzetünkben és megtanít arra, mit kell mondanunk –, egyetlen mondatával rátapint az ellenfelei közti ellentétre és szembefordítja őket egymással.

Az ő egységük csupán a felszínen létezett: mindössze az kötötte őket össze, hogy Jézus ellen vannak – mint ahogy Pilátus és Heródes is jó barátok lettek Jézus elfogatása után –, a mélyben azonban ellentmondások feszülnek közöttük.

Ha Jézus mellett tanúskodunk a Lélek erejében, öntudatlanul az Egyház egységén munkálkodunk, és az Egyház ellenségeinek megosztottságát hozzuk a felszínre.

fr. Barsi Balázs ofm

Leckék az életről - egy haldokló professzor utolsó leckéi

Ferenc pápa katekézise az általános kihallgatáson

A szerda délelőtti általános kihallgatáson Ferenc pápa a Szentlélek működéséről szólt, amellyel az egyházat és mindnyájunkat elvezet az Igazságra. Jézus maga mondja tanítványainak: „a Szentlélek elvezet titeket a teljes igazságra” (Jn 16, 13), mivel Ő maga „az Igazság Lelke” (vö. Jn 14,17; 15,26; 16,13).

Olyan korban élünk, amikor eléggé szkeptikusok vagyunk az igazsággal szemben. XVI. Benedek gyakran beszélt a relativizmusról, vagyis arról a tendenciáról, amely azt állítja, hogy semmi sem végleges, az az igazság, amit mi annak tartunk, vagyis az emberek egyetértésének eredménye. Felmerül a kérdés: létezik-e valóban „az” igazság? Mi „az” igazság? Megismerhetjük-e az igazságot?

A pápa itt utalt Poncius Pilátusra, a római helytartóra. Amikor Jézus kinyilatkoztatja neki küldetése mély értelmét, Pilátus vállat vont és így szólt: „Mi az igazság?” (Jn 18,37,38). Nem képes megérteni, hogy „az” Igazság előtte áll, nem képes felfedezni Jézusban az igazság arcát, amely Isten arca. Jézus azonban éppen ez: az Igazság, aki az idők teljességében „testté lett” (Jn 1,1.14). Eljött közénk, hogy megismerjük őt. Az igazságot nem úgy fogjuk fel, mint egy dolgot, hanem az igazsággal találkozunk. Nem birtokoljuk, hanem egy Személyben találkozunk vele.

A folytatás itt olvasható

Félix atya félsikerrel tért haza a kínai nyomozásból - Bucsy Levente írása

Nyolcvanéves fejjel vállalkozott kínai kalandra Frajka Félix atya, aki az 1929 és 1952 közötti

paokingi magyar misszió nyomait próbálta felkutatni.

Túl a nyolcvanon, pappá szentelésének hatvanadik évfordulóján valósította meg nagy álmát: Kínába zarándokolt a rendtársai emlékeit kereső Frajka János P. Félix, közismert nevén Félix atya, aki a Katolikus Rádióban számolt be közelmúltbéli utazásáról szerdán.

– Alaptermészetem, hogy szeretek világot látni, életszemléletet színesíteni, szélesebb látókört kialakítani még idős koromban is. Kis ministránsként a templomból kijőve árusítottam a ferencesek missziós kiadványait. Nagyon népszerű volt akkor a magyar–kínai misszió, amit 1929-ben alapítottak – idézte fel az utazás hátterét Félix atya, hozzátéve, hogy amikor 1938-ban hazajött a misszió egyik atyja, ő maga is jelentkezett Gyöngyösön, de a háború és az azt követő események ezt nem tették lehetővé. 1952-ben pedig a kínai kommunisták szétkergették a szervezetet, volt, aki Amerikába tudott menekülni, de sokan börtönökben haltak meg.

Folytatás itt olvasható

Napi gondolatok: Nem azt kérem, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól Jn 17,11b-19

Brassói ferences templom - Szilveszter archívum

Nem azt kérem, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól - hallottuk az evangéliumban megfogalmazott jézusi fohászt.
    

A világ egyrészt az Isten teremtette kozmoszt, földi létünk színterét jelenti. Másrészt azonban a bűn birodalmát is jelzi: a Biblia gyakorta úgy beszél a világról, mint az istenellenes tényezők összességéről. Amikor Jézus arra kéri az Atyát, hogy tanítványait ne vegye el a világból, a világ szónak mindkét jelentésére gondol. A tanítványnak a földi életben kell tanúságot tennie, és itt kell megküzdenie a sötétség hatalmával.
    

A bűn hatalmával viaskodó tanítvány nem marad támasz nélkül: mert Jézus arra kéri az Atyát, hogy tanúságtevőit óvja meg a gonosztól. A gonosz nem más, mint a bűnös világ, a személyes sátán, vagyis azoknak az istenellenes tényezőknek az összessége, amelyek személyek közvetítésével érik el az ember belső világát. Amikor Jézus arra kéri az Atyát, hogy óvja meg tanítványait a gonosztól, erőt kér számukra, hogy eredményesen tudjanak küzdeni az istenellenes hatalmakkal szemben és hatékonyan tudjanak együttműködni Isten üdvözítő akaratával.
    

A világban maradás és a bűn hatalma elleni küzdelem nekünk is feladatunk. És ez a feladat mindenképpen felülmúlja erőinket. Ne feledjük azonban, hogy Jézus értünk is imádkozott, számunkra is kérte az erőt. Ebből az erőforrásból merítve vállaljuk tehát földi létünk valamennyi terhét, harcoljunk a bűn ellen, hogy Isten igazságában megszentelt lényekké válhassunk.

Békességet hagyok rátok - 2013. május 13 - meghallgatható prédikáció

Pogány-Havas a Csíki- Havasok középső részén

Barna a láthatáron - rövid ismertető film a ferencességről

Ez az egyszerű, házilag készített kis videó megpróbál bepillantást engedni az erdélyi ferences szerzetesek életébe. Természetesen ebben a pár percben csak, néhány, számunkra fontos dolgot emeltünk ki. Amennyiben többet szeretnél megtudni rólunk, életformánkról, keresd fel ezt a honlapot: www.ofm.ro/ferenceshivatas vagy írjál egy e-mailt: frtibi@gmail.com

Szent Anna tó és Perkő 2013.máj. 11.

Szent Antal kilenced - 3. kedd - meghalgatható prédikáció

A nagy kérdés, hogy mi, akik hívő keresztényeknek valljuk magunkat hiszünk-e Istenben, és pedig úgy, hogy hitünk eleven bizonyíték, tanúságtétel legyen amellett, hogy az Istennel való élet jobb, szebb és boldogítóbb, mint a közömbös vagy istentagadó élet?

Ferenc pápa: A Szentlélek a bennünk aktívan cselekvő Isten

Pontosan két hónap telt el azóta, hogy Jorge Mario Bergoglio bíborost Péter utódává választották. Ferenc pápa szokásához híven május 13-án, hétfőn reggel is szálláshelyén, a vatikáni Szent Márta-ház kápolnájában mutatta be a szentmisét.

A szentmiséen ez alkalommal a Vatikáni Rádió műszaki, adminisztratív és főigazgatóságának néhány alkalmazottja vett részt. Jelen voltak továbbá az Elvándorlók és Úton levők Pápai Tanácsának munkatársai, élükön Antonio Maria Vegliò bíboros elnökkel, Joseph Kalathiparambil püspökkel, a dikasztérium titkárával, valamint P. Gabriele Bentoglio altitkárral, akik együtt miséztek a Szentatyával.

A Szentatya a napi olvasmányokhoz fűzve gondolatait utalt az Apostolok Cselekedeteiből vett szakaszra, (ApCsel 19,1-8), amelyben Szent Pál Efezusban találkozik néhány tanítvánnyal. Meglepő válaszuk, amit a népek apostolának kérdésére adnak: „Még csak azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek”. A kétezer évvel ezelőtti keresztények tudatlansága nem csak az első időket jellemezte – mondta a pápa.

Folytatás az alábbi linken
Ferenc pápa: A Szentlélek a bennünk aktívan cselekvő Isten

Az Egyház növekszik a világban, elsősorban Afrikában és Ázsiában

Az Egyház növekszik a világban, elsősorban Afrikában és Ázsiában, ezzel szemben Európában továbbra is negatív jeleket regisztrálnak. Ez derül ki a 2013-as Pápai Évkönyvből, amelyet hétfőn délelőtt mutatott be a Szentatyának Tarcisio Bertone bíboros államtitkár és Angelo Becciu érsek, az Államtitkárság Általános Ügyek részlegének helyettese.

Az évkönyv kiadását Vittorio Formenti prelátus, az Egyház statisztikai központi irodájának megbízottja és Enrico Nenna professzor vezetésével állították össze. Egyben bemutatásra került a 2011-es Egyházi Statisztikai Évkönyv is.

Ferenc pápa köszönetet mondott a kötetekért, érdeklődött a bemutatott statisztikák iránt. Háláját fejezte ki mindazoknak, akik részt vettek összeállításukban. A Pápai Évkönyvben két helyen kerül említésre XVI. Benedek neve. Egyszer a pápák között, majd a római egyházmegyének szentelt oldalon, mint nyugalmazott pápa.

A 2011-es statisztikák alapján a katolikusok száma a világban 1 milliárd 214 millió, 2010-ben egymilliárd 196 millióan voltak. 1,5%-kal nőtt, amely kicsit magasabb, mint a Föld lakosságának növekedési aránya, ami 1,23%.

Folytatás az alábbi linken
Az Egyház növekszik a világban, elsősorban Afrikában és Ázsiában

Napi gondolatok: Azért mondtam ezeket nektek, hogy békességetek legyen bennem...

Jézus, a sárkányölő

A bölcsességéről ismert egyszerű nép már meséivel is sejteti a lényeget. A három királyfi közül az

ELSŐ: a vagyon, a méltóság örököse.
MÁSODIK: a hatalom, a furfang, az ügyeskedéssel szerzett előbbre-jutás mestere.
HARMADIK: a kereső. Elindul a világba, ismeretet, barátokat gyűjt, segít ahol tud, és legyőzi a Hétfejű Sárkányt.

„Azért mondtam ezeket nektek, hogy békességetek legyen bennem. A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, én legyőztem a VILÁGOT” (Jn 16, 29 - 33).

Hányadik királyfi vagyok? A vagyon, a világ általi megbecsültség bűvöletében élek? Tisztességes emberként eljárok misére, adakozom, szeretetteljes vagyok mindenkivel. A fél város előre köszön, de ha megbántanak, vagy fel merik borítani kis tisztességes életemet, sértve visszavonulok és nyalogatom sebeimet.

Minden törekvésem, hogy legyek valaki! Ezért dolgozom éjjel-nappal. E szerint válogatom társaságomat. Szeretem, ha látják, milyen rátermett vagyok vezetői posztra. Használható beosztott, jópofa munkatárs vagyok. „Jó” tulajdonságaimról igazán csak a családom beszélhetne. Otthon már fáradt, érdektelen, önző, talán még durva is vagyok.

Az igazi Fiú, aki azért jött e világba, hogy megmutassa annak hamisságát, megmutassa, hogyan lehet a világban nem a világnak élni, hatástalanná tette a maga számára a világot. Ezáltal megmutatta nekünk a harmadik fiú útját. A magunk sárkányát, a saját világhoz kötődésünket kell legyőznünk, hogy békességünk legyen Őbenne.

Induljunk már most… és most… és most életünk végéig ezen az úton. Ha az első, vagy a második, vagy akárhányadik úton jártunk is eddig, Ő VÁR és adja békességét. Hát váltsunk irányt most… és most… és most Felé! Evvel a naponta megújuló irányváltással érhetünk HOZZÁ, a BÉKESSÉGHEZ.

Uram, légy útitársam! Nélküled nem megy!

Forrás: Rihmer Cika, Budapest

Keresztény tanúságtétel – Húsvét 7. vasárnapja - meghallgatható prédikáció

... Szinte azt lehetne mondani, hogy Jézus a hívekre bízza a világ hitét, egységük által nekik kell megmutatniuk azt a szeretetet, amellyel Isten szereti és üdvözíti az embereket. Félelmetes felelősség ez, s igen kevesen gondolunk rá...

 

k

Római Riport - 2013. május 11.

Az igazi ima segít kilépni önmagunkból és megnyílni mások szükségletei felé – állapította meg szombat reggeli homíliájában a Szentatya

Az immár hagyománnyá vált reggeli pápai szentmisén a Szent Márta Házban szombaton a Vatikáni Csendőrség tagjai és argentin újságírók családtagjaikkal vettek részt. Ferenc pápa homíliájában a napi Evangéliumra összpontosított, amelyben Jézust ezt mondja: „Amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.” Ez egy újdonság az imában – hangsúlyozta a pápa. Az Atya mindent megad nekünk, de mindig Jézus nevében. Az Úr elmegy az Atyához, belép a mennyei szentélybe, kitárja a kapukat és nyitva hagyja azokat, mert ő maga a kapu és közbenjár értünk a világ végéig, mint egy pap.

Imádkozik értünk az Atya előtt. Ez mindig nagyon tetszett nekem – mondta Ferenc pápa. Jézusnak feltámadásakor gyönyörű lett a teste. Eltűntek a korbácsolás sebei, a tüskék nyoma, a sérülések. Meg akarta tartani sebeit, amelyek imáit jelentik, közbenjárását az Atyánál. Jézus újdonságot mond nekünk: bízzunk szenvedésében és halál felett aratott győzelmében és sebeiben. Ő pap és ez az ő áldozata: sebei. Ez bizalmat nyújt számunkra, bátorságot, hogy imádkozzunk.

Sokszor unjuk az imát – állapította meg a Szentatya, majd hozzátette: az ima nem azt jelenti, hogy ezt vagy azt kérünk, hanem Jézus közben járását, aki az Atyának megmutatja sebeit. Az Atyához szóló ima Jézus nevében segít kilépni önmagunkból. Azt az imát unjuk, amelyben mindig magunkban maradunk, amely egy gondolathoz hasonlít, amely jön és megy. Az igazi ima azt jelenti, hogy kilépünk önmagunkból az Atya felé Jézus nevében. Egy kivonulás, exódusz ez önmagunkból.

Hogyan ismerhetjük fel Jézus sebeit az égben? – tette fel a kérdést a pápa. Melyik iskolában tanulhatjuk meg felismerni azokat? Létezik egy másik kivonulás önmagunkból testvéreink felé, akik szükségben élnek. Ha nem sikerül kilépnünk önmagunkból feléjük, a betegek, az egyszerűek, a szegények, a kihasznált emberek felé, soha nem tanuljuk meg a szabadságot, amely elvisz bennünket a másik fajta kilépéshez önmagunkból, amely Jézus sebei felé vezet. Tehát kétféle önmagunkból kilépés létezik – összegezte Ferenc pápa. Jézus és testvéreink sebei felé. Ez az az út, amelyet Jézus kér tőlünk az imában.

Ez az új módja az imádkozásnak. Bizalommal és bátorsággal, amelyet annak ismerete nyújt számunkra, hogy Jézus az Atya előtt áll, megmutatja neki sebeit, illetve azok alázatával, akik megismerik és megtalálják Jézus sebeit rászoruló testvéreikben, akik még a keresztet hordozzák és nem győzték azt le, Jézussal ellenben – zárta szombat reggeli homíliáját a Szentatya.
Forrás: Vatikáni Rádió
(sv)

... és tanúim lesztek - húsvét 7. vasárnapja

„A tanúk egy Saul nevű ifjú lábához rakták le a ruháikat” – miközben István diakónus vére hullatásával tanúskodott a föltámadt, és menybe ment Üdvözítőbe vetett hitéről – olvastuk a mai első olvasmányban.
 

A tanú a jogi nyelvből vett fogalom, olyan személyt jelent, aki az általa látott, hallott, megtapasztalt tényt, eseményt igazolja a bíróság előtt. A Szentírás szerinti, újszövetségi tanúnak is a világban arról kell tanúskodni, amit látott, hallott és megtapasztalt. De lássuk csak, kik azok a személyek, akik megfelelnek ezeknek az ismertető jegyeknek, kik azok, akiket ebben az értelemben tanúknak mondhatunk?
Elsősorban ezek az ismertetőjegyek, követelmények Jézus Krisztusra igazak, aki maga a Tanú; tanúságot tesz a mennyei Atyáról: „Én az Atyától származom és Tőle jöttem. Nem magamtól jöttem, hanem Ő küldött." (Jn 8,42) Továbbá: „Most már tudják, hogy a tanítást, amit kaptam Tőled, továbbadtam nekik (a tanítványoknak)" (Jn 17,8) – mondja főpapi imájában Jézus.
Másodsorban az újszövetségi tanú ismertetőjegyeinek az apostolok felelnek meg, akik Jézus Krisztusról tanúskodnak életük árán is: „Mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk" (ApCsel. 4,20) – mondják a főtanács előtt, amikor az el akarja hallgatatni, amikor az meg akarja tiltani, hogy a föltámadott Úrról beszéljenek és róla tanúskodjanak.
Szent Péter apostol – Júdás helyett – Mátyás apostollá választásakor alapvetően fontosnak tartotta, hogy a megválasztandó egyén TANÚ legyen, ezért mondja: „Szükséges tehát, hogy valaki azok közül, akik mindig velünk tartottak, amíg az Úr Jézus közöttünk járt-kelt – tudniillik János keresztségétől fogva egészen mennybemenetele napjáig – velünk együtt tanúskodjék az Ő feltámadásáról." (Ap. Csel. 1,21-22)
Az első olvasmányban szereplő István diakónus, Jézus Krisztus mellett tett tanúságtételével a halálig megy, mint vértanú hal meg, tanúságot téve Istene és hite mellett.
István az első tanítvány, aki Mesterét a halálig követi. Amíg Jézusnak a halálküzdelem sötétségén kellett átvergődnie, addig István elragadtatva szemléli a megnyílt eget. Ő már Ura borzalmas halálának gyümölcseit élvezi: Jézus a kereszten minden vértanú számára erőt érdemelt ki, mennybemenetele után pedig elküldte a Szentlelket minden hívőre. Istvánban bámulatra méltóan beteljesedik Jézus ígérete: „Amikor leszáll rátok a Szentlélek, erő tölt el benneteket és tanúim lesztek”(ApCsel 1,8) – ő az lett élete föláldozása árán is.
István halálában is követi a Megváltót, s a Szentlélektől eltelve arra is képes, hogy gyilkosaiért imádkozzon. Noha a kereszt helyett a megkövezést kapja, de az ajkáról hasonló szavak hangzanak el, mint amilyeneket Jézus a kereszten mondott: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!”
„A tanúk egy Saul nevű ifjú lábához rakták le a ruháikat”, s talán István ruháit is. Majd később, a damaszkuszi úton történt események után a keresztény üldöző Saulból Pál lesz, aki beöltözik „István ruháiba”, mint apostol és vértanú. Egészen biztos, hogy megtérése után visszaemlékezik István diakónus megkövezésére, s az egész emberre, aki elsőként lett a hit vértanúja s a Föltámadott tanúja.
 

Harmadsorban újszövetségi tanúk vagyunk mi, Jézus Krisztus Egyházának tagjai. Főpapi imájában Jézus az egyházért – vagyis értünk és minden idők keresztényéért – így imádkozott: „De nemcsak értük (ti. a tanítványokért) könyörgök, hanem azokért is, akik szavukra hinni fognak bennem” (Jn 17,20). Az Úr Jézus, miután imádkozott apostolaiért, imádkozik mindazokért, akik a következő századokban hinni fognak benne, és azt kéri követői számára, hogy „legyenek mindnyájan egy. Amint te, Atyám bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek ők is mibennünk”(Jn 17,21).A hívőknek kért egység mindenekelőtt egység az Atyával és a Fiúval, kölcsönös egységük egyetlen forrása. A megkeresztelt akkor nevezhető érett kereszténynek, amikor megéli az Istennel való személyes találkozást, és ez a testvéreivel való találkozásban árad ki.
Az első, az Istennel való találkozás az alap, a második, az emberrel való találkozásnak a fundamentuma, a második viszont az elsőnek látható és ellenőrizhető jele. Jézus akarata szerint a hívek Istennel és egymás közt megélt egységének olyan tökéletesnek kell lennie, hogy visszatükrözze a közte és az Atya közötti egységet: „egy legyenek, amint mi egy vagyunk”(22) és így „elhiggye a világ, hogy te küldtél engem”(21).
Megdöbbentő, hogy mennyire sürgeti az Úr ezt: „Én bennük, te bennem, hogy így ők is teljesen egy legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél, és szereted őket, amint engem szerettél”(23). Szinte azt lehetne mondani, hogy Jézus a hívekre bízza a világ hitét, egységük által nekik kell megmutatniuk azt a szeretetet, amellyel Isten szereti és üdvözíti az embereket. Félelmetes felelősség ez, s igen kevesen gondolunk rá.
Ennek kapcsán érdemes elgondolkodnunk azon, hogy vajon modern társadalmunkban, miért fogyatkozott meg annyira a hit, és a hitből fakadó élet, vajon ennek nem az az oka, hogy a hívők között is megfogyatkozott a szeretetben való egység?
Ennek orvoslására csak egyetlen eszközt ismerünk: teret adni Jézusnak, hogy teljesen bennünk élhessen – ahogy mondja „Én bennük” – hogy Ő szeressen bennünk és Ő egyesítsen mindnyájunkat az ő szeretetében.
 

Ne feledjük, csak a bennünk lakozó Isten által válhatunk igazán egyé és hitelt érdemlő tanúkká. Ezt a szentmisén magunkhoz vett Oltáriszentség által is megtapasztalhatjuk. Hiszen semmi sem tud bennünket annyira hasonlóvá és egyé forrasztani, annyi erővel és bátorsággal eltölteni, mint Isten szentségi jelenléte az emberben.
Mi mindannyian mások vagyunk, s ez jól is van így. Erről nem kell lemondanunk. Egyetlen hajszál génállományának vizsgálatából kiderül, hogy az a föltételezett személyé–e, vagy sem. Minden embernek más, még a hajszála is.
Csak a bennünk lakozó Isten Lelke ugyanaz, csak Krisztus szentségi jelenléte ugyanaz minden emberben, mert a bennünk lakozó ugyanaz. Nagy titok és nagy csoda ez, s egyben nagy ajándék is. Amikor fölfedezzük ezt, akkor rájövünk arra, hogy miként őrizhetjük meg sajátságainkat úgy, hogy valami mégis hihetetlenül egyé teremt bennünket.
Talán valaki azt kérdezhetné, hogy mire jó az egység, mi szükség van rá. Az egység bizonyítéka, jele és eszköze a Három Személyű egy Istenhez való tartozásunknak. Jele és eszköze, mert ahol egy szív, egy lélek egy közösség, ott egészen biztos a szeretet is jelen van köztük. A tanúságtevő szeretet előfeltétele pedig az egység.
 

Nekünk erről a Krisztusba vetett tanúságtevő hitről és e hitből forrásozó szeretetről, a keresztségben és a bérmálásban kapott küldetésünk révén – az apostolokhoz, a tanítványokhoz hasonló módon – kell tanúságot tennünk: a keresztény életvitelünket fedő – krisztusi tanítás terjesztésével, amit Urunk Jézus e szavakkal adott parancsba: „Menjetek, tegyetek tanítványommá – tanúmmá – minden népet!"

Napi gondolatok: „Kérjetek és kaptok, hogy örömötök teljes legyen.”- Jn 16,23b-28.

Az Úr Jézus búcsúbeszédének befejező részében azt mondta: „Kérjetek és kaptok, hogy örömötök teljes legyen” (24). Az Apostolok Cselekedeteiben arról olvashatunk, hogy a jeruzsálemi őskeresztények: „Egy szívvel-lélekkel mindennap összegyűltek a templomban. A kenyeret házaknál törték meg, s örömmel és egyszerű szívvel vették magukhoz az ételt” (2.46). Jézus első követőinek az összejövetelét az öröm jellemzi, különösen az Eukarisztia ünneplését. A húsvéti öröm. Az egyháznak az örvendezők közösségének kellett lennie, amely Jézus szeretetét sugározta és szeretetét terjesztette szét.
Az igazi keresztény lelkiség megőrizte mindig az örömnek ezt a lelkületét. Ez különösen megnyilvánul a szentek életében, akik  Krisztusnak leghűségesebb követői voltak. Kepler püspök mondotta, hogy a szentek „az örvendező emberek galériáját alkotják”. Hamis az a felfogás mely szerint a szentek világ-unt, szomorkodó, besavanyodott lelkek lennének. Ellenkezőleg a szentek jellegzetes tulajdonsága az öröm. Az állandó változatlan öröm, amelyet szüntelenül kisugároznak környezetükre: fényt és derűt árasztva a világban.
Gondoljunk csak a nemzetek apostolára Szt. Pálra, aki a damaszkuszi jelenéstől kezdve végig járta a szenvedések véres útját, akárcsak Mestere. Bejárta a görög - római világot és mindenűt az örömet hirdette: „Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek”(Filip 4,4). „Legyetek derűsek. Adjatok hálát mindenért, mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban”(1 Tessz 5,16). Még a római fogságból, bilincsekbe verve is örömre buzdít! Ez az eszmény.
Gondoljunk az első századok dicső vértanúira! Derűs, mosolygós arccal néznek szembe a kínzó szerszámokkal és az amfiteátrumban az öröm himnuszát zengik az Úrnak, aki méltónak tartotta őket a szenvedésre.  - Egy második századi keresztény írás (Hermas Pastor-a) arra buzdítja a keresztényeket, hogy „tegyék le a szomorúságot, amely a kétségnek, kételynek s a haragnak a testvére, s elűzi magától a Szentlelket. Inkább fogadják be az örömet, amely mindig kedves Isten előtt”.
Sienai Szt. Katalin szokta mondani: „Hagyjátok, hogy azok, akik az ördöghöz tartoznak, lehajtott és melankolikus fejjel járjanak. Mihozzánk öröm illik és ünneplés az Úrban...”  És sorolhatnánk tovább a szentek életéből vett példákat. Mert nem hiányozhat egyetlen igazi szent életéből sem az öröm. Még a legszigorúbb aszkétákból, a bűnbánat legridegebb hirdetőinek életéből sem. Az öröm ugyanis az életszentség fényének első sugara.
Ha mi, mai keresztények követjük a szentek példáját, s Krisztusnak igazi tanítványai akarunk  lenni, akkor a Teremtő Isten jóságát, szeretetét és a keresztény hitből fakadó derűt kell sugároznunk az emberek felé. Egyébként örömtelen, egykedvű magatartásunkkal olyanok vagyunk, mint a rossz kereskedelmi ügynökök, akik lakásról lakásra járva mindenkit lebeszélnek az általuk kínált portéka megvételéről. Ha van valami, amivel felkelthetjük mások érdeklődését hitünk, vallásunk iránt, az éppen a belülről sugárzó öröm, amely az Istennek való átadottság gyermeki bizalmából fakad.
A Quo Vadis nagyszerű regényének egyik főhőse, Vinicius megkérdi Péter apostolt: „Görögország teremtette a szépséget és bölcsességet, Róma a hatalmat, de a keresztények mit tettek, mit adtak a világnak?” Péter ap. válasza: „Mi hoztuk a szeretetet!”(Cap.32) Igen a kereszténység a szeretet vallása. A szeretet törvényét hirdeti az emberiségnek. A szeretetet amely maga az Isten, a szeretetet, amely Jézus Krisztus, a szeretetet amely az élet reménye és eszménye. Kereszténység szelleme nem a szolgaság, nem a durva erőszak, hanem a „fogadott fiúság” lelke.  A szelídségé, az örömé, a szabadságé és életé, amit ez a világ nem adhat meg.
Éppen ezért a kereszténység egyedül Istenben kutatja az öröm titkát és forrását. Az öröm elválaszthatatlan Istentől, mert szentségének, igazságosságának és végtelen tökéletességének a gyümölcse. Így az igazi öröm elengedhetetlen feltétel Isten keresése. A Hozzá való simulás. Akaratunknak az Ő akaratához való igazítása. Az evangéliumi törvény szerint élt élet... Így megtisztul az öröm és megtermékenyül. Közben rádöbbenünk arra, hogy csak az egészen keresztény lélek tud igazán és teljesen boldog lenni.
Érdemes elgondolkodnunk azon, hogy az emberek sokaságát - akik belekeseredtek önszeretetükbe, akik önmaguk uraiként, s mégis a gazdátlan kutya riadt tekintetével élik le életük legjavát, - őket is éppen rajtunk, a mi örömünkön keresztül szeretné magához vonzani az Isten.De hogy lehetnénk mi Isten örömének ügynökei, amikor elborult tekintettel, kimerültségtől és át nem adott gondoktól megkeseredett szívvel magunk is elveszett bárányoknak számítunk?  Nem tehetünk mást, minthogy újra és újra Reá hagyatkozunk és nap mint nap Jézus nevében kérjük az Atyától az öröm és a derű lelkületét. Ugyanakkor felsokasodott gondjainkat gyermeki bizalommal adjuk át ismét Neki, hogy felszabadulhasson bennünk az öröm, mely hitünk védjegye kell hogy legyen.
„Kérjetek és kaptok, - mondja az Úr -  hogy örömötök teljes legyen”(24).

A Szentlélek vezérel bennünket a szeretet és az irgalmasság útján – Ferenc pápa katekézise a szerda délelőtti általános kihallgatáson

Ez alkalommal is hatalmas lelkes tömeg, mintegy 100 ezer hívő töltötte meg a Szent Péter teret és a környező utcákat, hogy jelen lehessen a Szentatya szerda délelőtti általános audienciáján. A pápa tanításának középpontjában a Szentlélek állt.”A húsvéti időszak, amelyet örömmel eltelve élünk meg, különösképpen a Szentléleké, amelyet „mérték nélkül” kapunk a keresztre feszített és feltámadt Jézustól. Ez a kegyelmi időszak Pünkösd ünnepével ér véget, amikor az egyház újra átéli a Lélek kiáradását Máriára és az apostolokra, akik a Cenákulumban gyűltek össze imára.

A pápa feltette a kérdést: „Ki is valójában a Szentlélek? A Credóban megvalljuk, hogy „Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben”. Az első igazság, amelyhez ebben az imában csatlakozunk, a Kyrios, vagyis az Úr. Ez azt jelenti, hogy Ő valóban Isten, mint az Atya, és mint a Fiú. Ugyanúgy tárgya imádatunknak és dicsőítésünknek, mint az Atya és a Fiú. A Szentlélek ugyanis a Legszentebb Szentháromság harmadik Személye; a feltámadt Krisztus nagy ajándéka, aki megnyitja értelmünket és szívünket a hitnek. Hiszünk Jézusban, mint az Atya által küldött Fiúban, aki az Istennel való barátság, szeretetközösség felé vezet el bennünket.

Ferenc pápa ezután arra mutatott rá, hogy a Szentlélek Isten életének kimeríthetetlen forrása bennünk. Minden idők és minden hely emberei teljes és szép életre vágynak, amelyik igazságos és jó, amelyet nem fenyeget a halál, amelyiknek lehetősége van arra, hogy fokozatosan éretté váljon és növekedjen a maradéktalan kiteljesedésig. Az ember olyan, mint egy vándor, aki átszelve az élet sivatagjait, élő, felszökkenő és friss vízre vágyik, amely képes arra, hogy kielégítse szomjúságát, válaszol legmélyebb vágyaira, amelyek tárgya a fény, a szeretet, a szépség és a béke. Mindnyájan erre vágyunk! – mondta katekézisében a Szentatya. Jézus az, aki nekünk ezt az élő vizet adja: ez pedig nem más, mint a Szentlélek, aki az Atyától származik, és akit Jézus önt szívünkbe. „Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen” – idézett Szent János evangéliumából a pápa.

Jézus megígéri a szamariai asszonynak, hogy „élő vizet” ad bőségesen és örökre mindazoknak, akik elismerik, hogy ő az Atya által a mi üdvösségünkre elküldött Fiú (vö. Jn 4, 5-26; 3,17). Jézus eljött, hogy nekünk adja ezt az „élő vizet”, amely a Szentlélek, azért, hogy életünket Isten vezérelje, Isten hassa át, Isten táplálja. Amikor azt mondjuk, hogy a keresztények spirituális emberek, akkor éppen erre gondolunk: a keresztény olyan személy, aki Isten szerint gondolkozik és cselekszik, a Szentlélek szerint. A pápa ezután feltette a következő kérdéseket: „És mi Isten szerint gondolkozunk? Isten szerint cselekszünk? Vagy hagyjuk, hogy annyi más minden vezessen bennünket, ami nem éppen Istentől származik? Mindnyájunknak szívünkben kell választ adnunk ezekre a kérdésekre”- tette hozzá a Szentatya.

Miért képes ez a víz arra, hogy maradéktalanul eloltsa szomjunkat? Tudjuk, hogy a víz alapvetően fontos az élet számára; víz nélkül meghalunk; a víz szomjat olt, lemossa a piszkot, termékennyé teszi a földet. A Római levélben olvassuk ezt a mondatot: „Isten szeretete kiáradt szívünkbe a ránk árasztott Szentlélek által” (Rm 5,5). Az „élő víz”, a Szentlélek, a feltámadt Krisztus ajándéka lakást vesz nálunk, megtisztít, megvilágosít, megújít, átalakít bennünket, mert Isten életének részeseivé tesz, aki maga a szeretet. Ezért Pál apostol megállapítja, hogy a keresztény életét a Szentlélek és gyümölcsei hatják át, amelyek a következők: „szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás” (Gal 5,22-23). A Szentlélek bevezet bennünket az isteni életbe, mint az Egyszülött Fiú gyermekeit. A Rómaiakhoz írt levél egy másik szakaszában Szent Pál ezt a következő szavakkal foglalja össze: „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. …ti a fogadott fiúság lelkét kaptátok, melyben azt kiáltjuk: „Abba, Atya!”. Maga a Lélek tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten fiai vagyunk. Ha pedig fiai, akkor örökösei is: örökösei Istennek, Krisztusnak pedig társörökösei. Előbb azonban szenvednünk kell vele együtt, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk” (Rm 8,14-17).

Ez az az értékes ajándék, amelyet a Szentlélek szívünkbe elhoz: magát az isteni életet, a valódi istengyermeki életet, a bizalom, a szabadság kapcsolatát, az isteni szeretetben és irgalmasságban való bizodalmat, amelynek eredménye, hogy új tekintettel nézünk a többiekre, mindenkit testvérünknek tekintünk Jézusban. Úgy élünk, mint ahogy Krisztus élet, úgy értelmezzük az életet, mint Krisztus. Ezért oltja ki szomjúságunkat az élő víz, aki a Szentlélek, mert azt mondja, hogy Isten gyermekeiként szeret bennünket és mi is gyermekeiként szerethetjük Istent. Kegyelmével Isten gyermekeiként élhetünk, mint Jézus.

A pápa végül rögtönzött szavakkal zárta szerda délelőtti katekézisét: „És mi hallgatjuk, mit mond a Szentlélek? Mit mond nekünk? Azt, hogy Isten szeret téged. Isten szeret téged. És mi valóban szeretjük Istent és testvéreinket, mint Jézus tette ezt? Hagyjuk, hogy a Szentlélek vezessen bennünket. Hagyjuk, hogy Ő szóljon szívünkhöz és ezt mondja: Isten a szeretet, mindig vár ránk, Ő az Atya és úgy szeret bennünket, mint egy valódi apa, valóban szeret minket. Ezt mondja a Szentlélek szívünknek. Halljuk meg a Szentlélek szavát, hallgassuk meg a Szentlelket és haladjunk előre a szeretet, az irgalmasság és a megbocsátás útján” – fejezte be katekézisét Ferenc pápa az általános kihallgatáson.

Forrás: Vatikáni Rádió
(vm)

Az egyház legyen alázatos és bátor, nyitott és zarándok – Ferenc pápa tanítása

Néhány nap múlva lesz két hónapja, hogy megválasztották Bergoglio bíborost pápává. E pápaság egyik újdonságát jelenti az a szentmise, amelyet a Szentatya minden reggel bemutat a Szent Márta Házban, lakhelyének kápolnájában. E szertartásokon mondott homíliájáról naponta összefoglalást készít a Vatikáni Rádió és az Osservatore Romano vatikáni napilapban is megjelenik. Gyakran az Apostolok Cselekedeteinek olvasmányaiból indul ki a pápa szentbeszédeiben, vagyis a jeruzsálemi első keresztény közösség életéből. A pápa ezáltal képet fest az egyházról, annak identitásáról és küldetéséről.

Egy alázatos és bátor egyház, amely hallgat a Szentlélekre. Egy egyház, amely kilép önmagából, hogy a világ perifériáira eljusson. Egy egyház, amely anya és nem baby-sitter, amely hidakat és nem falakat épít. Egy tárt kapukkal váró egyház, amely szeretetközösség és nem egy nem-kormányzati szervezet. Kevesebb, mint két hónap alatt Ferenc pápa számos elmélkedési kiindulási pontot kínált fel a híveknek arról, hogy mit jelent az egyházban élni és egyháznak lenni. Egyszerű és közvetlen, ugyanakkor mélyreható nyelvezetével a pápa elsősorban arra emlékeztet, hogy minden megkereszteltnek nagy felelőssége van Krisztus hirdetésében és az egyház előbbre vitelében. Kereszténynek lenni nem azt jelenti, hogy karriert építünk egy irodában, hogy ügyvéddé váljunk. Ehelyett ajándék, amely segít nekünk az előrehaladásban a Szentlélek erejével Jézus Krisztus hirdetésében. Ezért kell a kereszténynek mindig úton lenni és sosem egy helyben állnia.

„Amikor az egyház elveszti bátorságát, eluralkodik a langyosság légköre. Megjelennek a langyos, bátorság nélküli keresztények. Ez nagyon ártalmas az egyház számára, mert a langyosság befelé fordít, elkezdődnek az egymás közötti problémák. Nincs többé távlatunk, bátorságunk az imában sem, hogy az ég felé forduljunk vagy hogy hirdessük az Evangéliumot” – mondta május 3-án homíliájában Ferenc pápa.

A bátorságra csak akkor lelünk, ha be tudjuk fogadni Isten Szavát alázatos szívvel, ha szelídek vagyunk, és nem tanúsítunk ellenállást a Szentléleknek. Ekkor válik az egyház valóban „igent” mondó közösséggé, amely megmarad Krisztus szeretetében.

Az egyház tagjai egy szeretettörténetben élnek, mindannyian láncszemek vagyunk ebben a szeretetkötelékben. Ha ezt nem értjük meg, akkor nem értünk meg semmit abból, hogy mi is az egyház – mutatott rá a Szentatya április 24-i homíliájában.

A pápa figyelmeztet azokra a kockázatokra, amelyekkel számolnunk kell, ha eltávolodunk Krisztustól, amikor a saját méretünkre szabott egyházat akarunk építeni. Jézus útja nem az ideológiák vagy a moralizálás útja, amelyek meghamisítják az Evangéliumot. A világiasságban jelöli meg az egyház számára a legnagyobb veszélyt.

Amikor az egyház világiassá válik, amikor a világ lelkülete megjelenik benne, amikor ez a béke nem az Úr békéje, akkor az egyház gyengévé válik, legyőzötté és képtelen az Evangélium hirdetésére, a kereszt üzenetének továbbadására. Nem tudja előre vinni, ha világias – figyelmeztetett Ferenc pápa április 30-án tartott reggeli szentmiséje során.

Ha az egyház világias, nem előre, hanem visszafelé halad. Ez látható a II. Vatikáni Zsinathoz képest is, amelyet XXIII. János hirdetett meg. 50 év távlatából a Szentatya felteszi a kérdést: Megtettünk mindent, amit a Szentlélek mondott a zsinat során? Nem, ünnepeljük ezt az évfordulót, emlékművet állítunk neki, csak ne zavarjon senkit. Nem akarunk változtatni. Sőt vannak olyan hangok, amelyek visszafelé fordulnának. Ezt nevezik önfejűségnek, ostobaságnak és a szív lelassulásának, ez az, amikor meg akarjuk szelídíteni a Szentlelket,– állapította meg Ferenc pápa április 16-án homíliájában.

Hogy világosan fogalmazzunk, a Szentlélek zavar bennünket, mert mozgásra, előrehaladásra ösztönzi az egyházat. Természetesen az egyház mindig a kereszt és a feltámadás, az üldöztetés és az Úr vigasztalása között halad. Aki ezen az úton jár, sosem téved. Az egyház egy szeretettörténet, ismétli többször is a pápa, nem egy bürokratikus szervezet. Az egyház pedig édesanya. Ez a szeretettörténet, ami az egyház, a Szentlélek erejével halad előre. Minden együtt, egy család vagyunk az egyházban, amely az édesanyánk – mutatott rá Ferenc pápa április 24-én tartott szentmiséjén a Szent Márta Házban.

(sv)

Forrás: Vatikáni Rádió