Római Riport 2013. április 6.

Napi gondolatok: Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld - Gyümölcsoltó Boldogasszony áttett ünnepére

Mécs Lászlónak, az egyik legnagyobb magyar papköltőnk versei közt van egy sor, mely így hangzik: Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld. Mennyire illik ez a mai ünnepen a jó Istenre, aki Jézus megtestesülésekor az emberiség romlott természetébe a Szűzanya által beleoltotta az isteni természetet. A mai ünnep nemcsak Mária istenanyaságának, hanem Jézus megtestesülésének ünnepe is. Jézus megtestesülését azonban nem fogantatásakor, hanem születésekor, karácsonykor ünnepeljük. 

Így lett egyre inkább a Szűzanya ünnepe Gyümölcsoltó Boldogasszony, amit március 25-én ünneplünk, de mivel az idén március 25 a nagyhétre esett ezért tette át az Egyház a mai napra.

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepének lényege, a megtestesülés, Isten Fiának Mária szűzi méhében történt fogantatása, azaz 9 hónappal Jézus születése előtti nap, Gábor főangyal megvitte Názáretbe Máriának a megtestesülés örömhírét.
Először az ünnepet 692-ben említik, amikor a trullai zsinat helyesnek ítélte nagyböjtben történő ünneplését. Eszerint már hosszú ideje ünnepelhették.
Az ünnepet 150-200-ban a Jakab ősevangélium és azaz üdvtörténeti elgondolás készítette elő, hogy a világ teremtése, Krisztus fogantatása és kereszthalála ugyanazon a napon, a kereszthalál napján, március 25-én történt.

Érdekes az ünnep megnevezése a különböző kódexekben. A Müncheni kódex naptárában Máriának hirdetett napja, a szegedi eredetű Lányikódexben Testfogadó Boldogasszony, az Érdy-kódexben Asszonyunk Szűz Máriának szeplételen foganatja, a lőcsei kalendáriumban (1642) Boldogasszony fogadása, de már az 1506-ból származó Winkler-kódex naptárában és a Debreczeni-kódexben Gyümölcsoltó Boldogasszony.
A hozzá fűződő gazdag hiedelemanyag mutatja, hogy a gyümölcsoltás, szemzés hagyományos napja volt. 
Az ünnepi szentmise litániájához Padányi Bíró Márton, veszprémi püspök följegyzése szerint hozzátartozott a leborulás szép régi magyar hagyománya, amiből mára annyi maradt meg, hogy a szentmisében, amikor a nagy Hiszekegyben a „Megtestesült a Szentlélek erejéből”, vagy a rövidebb hitvallásban: „aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától” szavakat mondjuk, térdet hajtunk. Egyébként a liturgikus előírások értelmében ezt kell tennünk Karácsonykor is.
Az imént említett, 1750-es évekből származó püspöki följegyzésben, ezt olvashatjuk: „Karácsony napján és a Szűz Mária napjain, főképpen pedig Gyümölcsoltó Boldogasszony, vagyis az Ige testesülése és fogantatása napján, a misemondó pap az isteni szolgálatban lévő több társaival együtt az oltár eleibe mégyen. Ott a legelső, legalsó grádicson éppen a földig leborul, így imádja a megtestesült Igét és az isteni kegyességnek ebben kinyilatkoztatott titkát ilyen alázatossággal tiszteli”.
Ebből az ünnepből forrásozik kedvenc imádságunk, az Üdvözlégy és az Úrangyala is.
Visszatérve a mai ünnep elnevezéseihez, meg kell állapítanunk, hogy sajnálatos módon annak ellenére, hogy nagyon sokat mondanak az ünnepről, még sem képesek visszaadni annak lényegét. Szép és gazdag tartalmú a magyar: Gyümölcsoltó Boldogasszony elnevezés, de nyilvánvaló, hogy március 25-e nem Mária-ünnep, bár Mária személye „kikerülhetetlen” ezen a napon.
A hivatalos megnevezés „Urunk születésének hírüladása” is csak arra utal, hogy az „Úr ünnepei” közé tartozik ez a nap, de a „hírüladás” gondolata sem fejezi ki ennek a nagy üdvtörténeti eseménynek a jelentőségét.
Nyugodtan állíthatjuk, hogy ez az ünnep a kereszténység lényegére döbbent rá bennünket. Mert a kereszténység nem valami eszmerendszer, amit az ember gondol el, vagy talál ki.
A kereszténység sokkal inkább az élő Isten tette mivelünk: az, amit ő, a kegyelem élő, háromszemélyű egy Istene megváltásunkkal, igazzá tevésünkkel ad nekünk. Minthogy azonban Isten nemcsak teremtett adományait, hanem elsősorban önmagát adja nekünk, azért a kereszténység egyszerűen az örök Isten műve, aki a Fiú, a második isteni személy megtestesülésével eljön hozzánk, és kegyelmével állandóan jelen akar lenni közöttünk és bennünk. Ezért bizony nagyon nagy hálával tartozunk Neki, az embert teremtő és üdvözíteni akaró Istennek.
Kt. Akkor mondhatjuk magunkat kereszténynek, ha az élő Istennek ezt az adományát, magát a megváltó Fiú-Istent, Isten kegyelmi segítségével és a hit által befogadjuk, mint Mária tette az angyali üdvözlet alkalmával.
Ebben az összefüggésben Mária a keresztény vallásosságnak egy konkrét, érthető megvalósulása. Ha a tökéletes kereszténység az örök, háromszemélyű Isten Jézus Krisztusban megjelenő üdvösségének befogadása, akkor Mária "a tökéletes keresztény", mert hitével és áldott méhével, tehát testben-lélekben, vagyis egész lényével befogadta az Atya örök Igéjét.
Az Ige úgy lett emberré, hogy egy Szűz a mi emberi fajtánkból meghajlott az angyal üzenete előtt, és szívének szabadságában, teljesen ráhagyatkozva Isten akaratára így szólt: „Legyen nekem a te igéd szerint”. Isten azt akarta, hogy teremtményének ez a szabad szeretete legyen az a "kapu", amelyen át az Atya örök Igéje bevonult a világba, hogy mindörökre befogadja e világot saját életébe. Így akart e világra jönni. Ezért Mária, ez az egyszerű názáreti lány az örök Irgalom kapuja, a mennyország ajtaja – ahogy a Lorettói litánia fogalmaz –, amelyen át Isten megváltó kegyelme elért bennünket, s így újra odakapcsolhatjuk életünket Isten életéhez.
Természetesen Máriának ez a szabadsága, engedelmes hitének szava – illetve a világ beleegyezése Mária személyében saját megváltásába –, mindez maga is megint csak Isten kegyelme. Máriát az Isten kegyelme tette képessé az "igen" kimondására. Az isteni kegyelem tette őt méltóvá az istenanyaságra. Mindez mégsem jelenti azt, hogy Mária nem szabadon mondta ki igenlő válaszát. A Szent Szűz anyasága tehát Isten kegyelmének köszönhető, de a kegyelem szabadságában döntő Mária szerepe sem elhanyagolható.
Kt. Ezen az ünnepen arra is gondolunk, hogy Mária a megváltó Jézus anyja lett. Ezt a viszonyt azonban nem szabad csupán szűk testi értelemben felfogni. Mert Mária hitének szabad "igen" szavával fogadta szívébe Isten Fiát, és méhéből ajándékozta meg azzal a földi léttel, amelynek birtokában ő tagja lehetett az új emberi nemnek, s így megváltója is.
Isten Fia személyes egységben van a Máriától kapott emberi természettel, azért Mária valóban "az Úrnak Anyja"(Lk 1,43), Isten Anyja (efezusi zsinat 431). Istenanyasága hitéből fakadó valóság (Lk 1,45), tehát nemcsak biológiai folyamat. Hitének ez a következménye nem csupán magánéletére kiható esemény, hanem istenanyaság, tehát az egész üdvtörténet központi eseménye.
Ez a csodálatos anyaság, mint szabad akaratú foganás a megtestesülésben, Isten ajándékaként az ő kegyelmének befogadása a világ számára, mégpedig úgy, hogy Mária valóságos "partner" az Isten és az ember közötti nagy párbeszédben.
A Szentírás úgy állítja őt elénk, mint a szó teljes értelmében vett "asszonyt", mint második Évát és a megváltottak anyját, (Jn 19,25-27), aki a maga módján közreműködik a megváltás művében. A kereszt alatti jelenetből is látjuk, hogy ő egész életében betöltötte azt a feladatot, amely mint Jézus anyjának sajátos hivatása: az üdvösség befogadását.
Kt. Amikor ezen az ünnepen Máriát köszöntjük, akkor egyúttal, vagy még inkább dicsőítjük az embert üdvözítő Istent, és hálát mondunk Neki azért az egyetlen, mindent átfogó nagy kegyelemért, amit a megtestesülés misztériuma által az emberiségnek adott. Amikor arra gondolunk, amit Mária tett, és ami benne Isten igéje működésének eredményeképp megvalósult, akkor is magasztaljuk és áldjuk Isten kegyelmét! A "kegyelemmel teljes" erre a magasztaló hálaadásra is megtanított minket.

Ferenc pápa egyszerűsége lehetővé teszi, hogy mindenki megértse őt

A La Croix felkérésére egy jezsuita és egy ferences szerzetes beszélgetett a szegénységről, melyre az Assisi Szent Ferenc szellemiségéhez közel álló, jezsuita Ferenc pápa megválasztása első óráitól kezdve nagy hangsúlyt helyez. A beszélgetés résztvevői: Roger Marchal ferences szerzetes, rendtartományi tanácsadó, és Marc Rotsaert jezsuita atya, a Pápai Gergely Egyetem Ignáci Lelkiségi Központjának igazgatója.

Assisi Szent Ferenc szegénység felfogásáról és a radikális szegénység eszméjének értelmezéséről

Roger Marchal: Ferenc az assisi aranyifjak egyike volt. Részt vett Perugia ostromában, ahol fogságba esett, és egy évig raboskodott. Innen betegségtől legyengülten, de három meghatározó találkozás emlékével tért haza: San Damiano templomában Krisztus szólt hozzá, és arra kérte, hogy javítsa meg romokban álló házát; a másik találkozás egy leprással történt, akit Ferenc rövid habozást követően megölelt; a harmadik pedig Isten Igéje volt a hivatással kapcsolatban: „Övetekbe ne szerezzetek se arany-, se ezüst-, se rézpénzt! Ne vigyetek magatokkal az útra tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot! A munkás ugyanis megérdemli a bérét.” (Mt 10, 9-10)...

Folytatás az alábbi linken

Ferenc pápa egyszerűsége lehetővé teszi, hogy mindenki megértse őt

Elsőszombat

 Az alábbi linkre kattintva meghallgatható az első szombati Mária Köszöntő szentmisén elhangzott szentbeszéd.

 Elsőszombat

Cor ad cor loquitur - Szív a szívhez szól!: A Hit évének próbaköve?!

Cor ad cor loquitur - Szív a szívhez szól!: A Hit évének próbaköve?!: Nyugalmazott Szentatyánk, XVI. Benedek pápa 2009. június 19-én Vianney Szent János (1786-1859) halálának 150. évfordulójához kapcsolódóan K...

Tamás nem volt velük, amikor eljött Jézus - Húsvét 2. vasárnapja

Nem könnyű megvívnunk a hit harcát. Sokszor minket is gyötör a kételkedés, mint Tamás apostolt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére, és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem”(Jn 20,25). A feltámadt Jézus segítségével azonban úrrá lehetünk fölötte, és mi is hittel borulhatunk le Jézus előtt, mondván: „Én Uram, én Istenem!”(Jn 20,28).

 „Tamás nem volt velük, amikor eljött Jézus. – írja Szent János evangélista – Nyolc nap múlva ismét együtt voltak tanítványai, és Tamás is velük volt (Jn 20, 24-29). Ekkor Jézus Tamást – aki az apostolok szavára nem hit az Ő föltámadásában –, felszólítja arra, hogy érintse meg szent sebhelyeit.

Tamás bizonyítékokat keresett hite alátámasztására. Jézus ezért nem rója meg. Nem azt mondja: „hunyd be a szemed, és úgy higgy!”, hanem: „Gyere ide és lásd! Tessék, itt vagyok. Nézd, érintsd sebeimet. De aztán ne légy hitetlen, hanem hívő!”

Ez a jelenet annyira emberi, s mégis annyira csodálatos -, különösen a tapintás érzékének megigazulása, s egyben az a szolgálat, melyet az értelemnek és a hit-születés csodájának tesz. Szent lehet az érintés, mert Jézus Krisztusban a halálon túlra, az Atyaisten dicsőségébe vezető út kezdete lett. Az a tapintás, amelyet Isten a Szentlélek kiárasztásával megtisztít, nem csalódhat, mert kapcsolatban van az értelemmel és az akarattal, melyeket átszőtt és fölemelt a természetfeletti világba a hit, a remény és a szeretet.

Jézus felszólítására, hogy ujját tegye oldalának sebébe, Tamás ezt feleli: „Én Uram, én Istenem!” Embert lát maga előtt, de az Istent vallja meg. Vagyis ez az érintés, ez a tapintás belső, értelmi, és a kegyelem sodrába került létfontosságú érintkezés lett.

De nemcsak megpillantja Jézus igazi kilétét, nemcsak magáénak vallja, hanem kifejezi apostoltársainak, hogy most már ő is hisz. Az Úr Jézus megjelenése előtt súlyosan vétett ellenük, amikor örvendező híradásukra kijelentette, hogy nem hisz, nem fogadja el tanúságtételüket.

Tamás hitvallása egyben a legmélyebb szeretet megnyilatkozása, hiszen nemcsak fölismeri Jézust, hanem magáénak is vallja: „Én Uram, én Istenem!” Ez az enyém a legszorosabb kapcsolatot jelenti Jézus és Tamás között, mert nem azt mondja: én testvérem, én barátom, én mesterem - hanem én Uram, ami egy zsidó szájából a teremtő Istent, az Örökkévalót jelenti, aki a nemlétezésből hozta elő szerető akaratával az embert. Hogy micsoda mélységeket takar ez a vallomás, azt Tamás majd vértanú halálával mondja ki véglegesen Jézusnak és Egyházának.

Kt. Nem kevésbé fontos esemény az sem, hogy Jézus Tamást beiktatja a föltámadást tanúsító apostolok közösségébe. Ezzel új módon teszi őt a közösség részévé. Itt érdemes fölfigyelnünk Szent János evangélista megjegyzésére: amikor az Úr először megjelent az apostoloknak, Tamás nem volt velük, és nem is hitt nekik.

Amíg közösségben élt apostoltársaival, hite felülmúlta a tizenegyét. Jézust utolsó jeruzsálemi útja előtt apostolai le akarták beszélni arról, hogy fölmenjen Jeruzsálembe, hogy vállalja a szenvedést. Tamás volt az egyetlen, aki kijelentette: „Menjünk fel mi is és haljunk meg Vele együtt!” (Jn 11,16).

Volt azonban egy időszak, Jézus elfogatásának, kereszthalálának és eltemetésének időszaka, amikor az ő hite is megrendült. Ennek oka, hogy kiszakadt az apostolok közösségéből. A többi tíz együtt maradt és imádkozott az utolsó vacsora termében. Egymást erősítették az ima segítségével. Tamás otthagyta a Krisztus alapította közösséget. Egyedül ődöngött az utcákon. Társai nélkül akarta megoldani hitproblémáját. Ő nem imádkozott. Nyalogatta sebeit. Sajnálkozott önmagán. A közösségtől távol, Isten nélkül akarta megoldani problémáját, vagy talán csalódottságában odaszegődött egy tévtanító csoportjához – abban az időben, akárcsak napjainkban, volt bőven belőlük –, amelyik hamis messiás ideálokat kergetett. Így, nem lehet! Ima nélkül, a Krisztus alapította közösség nélkül, a hit összeomlik. Tamás akkor nyerte vissza hitét, amikor újból bekapcsolódott az imakórusba, az apostolok közösségébe.

Kt. A hit nemcsak a mi erőlködésünk eredménye. Nemcsak erény, hanem kegyelem is, Isten ingyenes ajándéka is! Akik abbahagyják az imádságot és elszakadnak a közösségtől, mint Tamás, gyakran meggyengül a hitük is. Hiszen az ember számára az ima és az apostolokra visszavezethető közösség az a csatorna, amin keresztül Isten az ő kegyelmét eljutathatja hozzánk. Ezért amikor kételyek gyötörnek akkor is imádkoznunk kell, miként tette a többi tíz apostol, akkor is ki kell tudnunk mondani legalább annyit az evangéliumi apa szavával, hogy: „Hiszek, Uram, segíts az én gyenge hitemen, hitetlenségemen!” (Mk 9,24)

Tamás története meg kell értesse velünk, hogy távol lenni ettől az apostoli közösségtől, amelynek feje Péter apostol, a Krisztus által alapított Egyháztól, amelynek feje a mindenkori pápa annyi, mint távol lenni az igazi húsvéti hittől, mint ahogy teljes húsvéti hitre jutni csak ebbe a közösségbe beiktatva lehet; amint Mária Magdolna és az emmauszi tanítványok példája is mutatja. Ők szintén csak az apostolok közösségében érik el a hit teljességét.

Ne feledjük, Jézus azért halt meg, hogy Isten szétszóródott fiait egybegyűjtse. Egyházat alapítva: szent vére áldozatából fakadó bűnbocsánattal, a húsvéti megjelenésekben.

A helyes, az igazi, a teljes hithez ma is szükségünk van közösségre, mégpedig az egy, szent, katolikus és apostoli közösségre. „Maszek” módon hinni: fából vaskarika! Magántanulóként a hittételekből le lehet vizsgázni, de hívőnek maradni a közösség ereje nélkül lehetetlen! A szentmisén, a különböző lelkiségi találkozókon, vallásos összejöveteleinken keresztény testvéreink hite erősít. A mi hitünk pedig fellobbanthatja társaink hit-mécsesét is.

Az isteni kinyilatkoztatásnak, amely az egyházi tanítóhivatalon keresztül jut el hozzánk, engedelmeskedni nem akarásból eredő, vagy egyszerűen az engedetlenségből származó bűn következménye nemcsak Istennel, hanem egymással való szakítás is. Most, hogy Istenhez szabad utunk van Jézus Krisztus által, egy új emberiség alakul, amelynek középpontja Krisztus, tengelye pedig a Krisztusban öntudatosan hívők közössége, akikben új, közös, isteni természet van. Tamás apostolt a Feltámadott nem- csak magának akarta megnyerni, hanem a többi apostolnak is. A János-evangélium ősi változata Jézusnak ezzel a tettével zárul: az Egyház magjának eggyé tételével és megszilárdításával, hogy felkészülten várja Pünkösd napját.

Kt. Húsvét 2. Vasárnapján, régi nevén fehérvasárnap, vagy újabban az Isteni irgalmasság vasárnapján az egyház nem szűnő örömmel Urunk feltámadását ünnepli. Ez a vasárnap azonban már átvezet minket a húsvéti történet és esemény napjának közvetlen megünnepléséből az állandó húsvéti ünneplésbe, s arra figyelmeztet, hogy a hit által bennünk élnek húsvét kegyelmei. Húsvéti életünkkel, életformánkkal nekünk kell képviselnünk és megjelenítenünk a halálból föltámadott Üdvözítőt, ahogy tette Tamás is.

A feltámadt Jézussal való találkozás után Tamásnak nem volt többé nyugta. Tartományból tartományba ment és hirdette az örömteli bizonyosságot: „Én Uram, én Istenem!” A pártusok, médek, perzsák országán keresztül az akkor ismert világ legtávolabbi pontjára, Indiába is eljutott. Nem nyugodott, míg csak egy népről is tudott, amely nem ismerte az evangéliumot.

Az Apostolok Cselekedeteinek számos részlete számol be az első keresztények húsvéti hitéről. A föltámadt Krisztusban való hit volt az az erő, amely az első keresztényeket mély élet- és szeretetközösségben szorosan egyesítette az Egyházban. „A sok hivő mind egy szív és egy lélek volt”(4,32) – olvashatjuk. „Nem is akadt köztük szűkölködő” (4, 34).

Ők már nem közvetlen „tapasztalás” alapján hisznek, mint az apostolok, hanem az apostolok közvetítő tanúságtétele segítségével. „Az apostolok tanúsították Urunk Jézus feltámadását” (33); ennek volt megfelelője valamennyi hívő életerős hite. Ez az erős hit késztette őket arra, hogy javaikról önként lemondjanak, azokat közösbe adják és így segítsék a leginkább rászorulókat, akiket Krisztusban testvéreiknek tartottak.

Nem valami elméleti, ideológiai hit volt ez, hanem kézzelfogható és tevékeny: teljesen meghatározta a hívők új életét nemcsak az imában, Istennel való kapcsolatukban, hanem embertársaikkal is, egészen legféltékenyebben őrzött érdekeik háttérbe szorításáig.

Kt. Ebben a hitben van ma hiány. Túl sok az olyan hívő, akinek életében a hit nem jár semmiféle gyakorlati következménnyel, nem alakít át semmit vagy csak nagyon keveset. Az ilyen kereszténység se meg nem győzi, se át nem alakítja a világot.

Az ősegyház példája által újra meg kell edzeni hitünket, Istentől pedig kikönyörögni a mély hit kegyelmét. Ne feledjük, a keresztény ember győzelme hite életerejében rejlik. „Mindenki, aki Istentől van, legyőzi a világot. És ez a győzelem - győzelem a világ fölött - a mi hitünk. Ki győzi le a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?” (1 Jn 5, 4-5) – aki érettünk emberré lett, szenvedett, meghalt, de harmadnapra föltámadt dicsőségesen a halálból.

A közmondás szerint „Tanítva tanulunk”. Akkor válik vérünkké a hit, amikor mások számára is meg tudjuk fogalmazni, amikor életvitelünket a szürke-hétköznapokban is az határozza meg.

A radioaktív anyagok sugarakat bocsátanak ki magukból, amelyeknek a testek nem tudnak ellenállni.

Akiknek közösségi, megimádkozott, ésszerű és sugárzó hitük van, azoknak sem tudnak a lelkek ellenállni. A győzelmes fegyver, mely legyőzi a világot: Szent János evangélista szerint, a mi hitünk!

Új titkár az Istennek Szentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának élén

A pápa a ferences generálist kinevezte az Istennek Szentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának titkárává. 

Április 6-án, szombaton Ferenc pápa P. José Rodríguez Carballo ferences legfőbb elöljárót nevezte ki a fontos dikasztérium titkárává, egyben a főpásztort érseki rangra emelte. Az 59 éves spanyol érsek Santiago de Compostela-ban lépett be a ferences kisszemináriumba, majd néhány évig Jeruzsálemben folytatta tanulmányait a ferences Kusztódia tagjaként. 1977-ben szentelték pappá Názáretben.

Visszatérve Spanyolországba számos fontos tisztséget töltött be, többek között Santiago de Compostela Szent Ferenc kolostorának rektora volt. 1993-97 között az európai ferences provinciálisok uniójának elnökeként tevékenykedett, majd 2003. június 5-én választották meg Assisi Szent Ferenc 119. utódává a ferences rend élére. 2009-ben újabb hat évre megerősítették tisztségében. 2012 végén megválasztották a Legfőbb Szerzetesi Elöljárók Uniójának elnökévé...

 

Folytatás alább

Új titkár az Istennek Szentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának élén

Így győzte le Vianney Szent János a vallási közömbösséget

Elöljárója azzal küldte Arsba a három éve szentelt fiatal papot: „Nem nagyon szeretik a Jóistent azon a plébánián; majd te viszel oda egy kis istenszeretetet.” Roger J. Landry írását foglaljuk össze. 

1818-ban, János atya érkezésekor Arsban csakugyan meglehetősen langyos volt a hitélet. A francia forradalom idején sokan eltávolodtak az Egyháztól, a Szent Sixtus-templomot klubhelyiségnek használták a forradalmi szabadgondolkodók. Vianney Szent János közvetlen elődei hiába próbálták emberfeletti küzdelemmel Istenhez téríteni a falusiakat, azok a vasárnapi mise helyett inkább dolgoztak vagy kocsmába mentek. Áldozáshoz még a templomba járó kevesek közül is alig néhányan járultak. Teljes vallási közömbösség uralkodott.

Ebbe a környezetbe hozta Vianney Szent János Isten szeretetének tüzét. Azzal kezdte, hogy végiglátogatta mind a hatvan helyi családot. Próbálta őket rávenni, hogy térjenek vissza az Egyházhoz – nem sok sikerrel. Kitakarította és saját pénzén szépíteni kezdte a templomot – ez nyilván beszédtéma volt a faluban, de nem sokakat vonzott a padokba. Mindezt felmérve János atya a kereszténység két legerősebb fegyveréhez folyamodott: az imához és az önmegtagadáshoz...

Folytatás az alábbi linken
Így győzte le Vianney Szent János a vallási közömbösséget

Ferenc pápa: nem a mágusok, a kártyavetők vagy önmagunk, hanem Jézus üdvözít bennünket

„Csak Jézus nevében van üdvösség” – hangsúlyozta a Szentatya pénteken reggel bemutatott szentmiséje során a Szent Márta Házban. A szálláshelyének kápolnájában megtartott szertartáson ez alkalommal a pápai trónushordozók és a vatikáni gyógyszertár alkalmazottjainak egy csoportja vett részt.

A pénteki olvasmányokat kommentálva Ferenc pápa Szent Péterrel együtt emlékeztetett, hogy csak Jézus nevében üdvözülünk: „nincs üdvösség senki másban”. Péter, aki korábban megtagadta Jézust, most a börtönben bátran tanúságot tesz Róla a zsidók vezetőinek és elmagyarázza, hogy Jézus nevének hívására gyógyult meg a beteg ember. Ez a név üdvözít bennünket. Péter nem önmagától ejti ki ezt a szót, hanem a Szentlélektől eltelve. Mi nem tudjuk megvallani Jézust, nem tudunk Jézusról beszélni a Szentlélek nélkül – hangsúlyozta Ferenc pápa. A Szentlélek ösztönöz bennünket arra, hogy megvalljuk Jézust, hogy szóljunk Róla vagy bízzunk Benne. Jézus mindig jelen van életutunk során.

Ezt követően Ferenc pápa elmesélt egy anekdotát. A Buenos Aires-i kúrián dolgozik 30 éve egy nagyon alázatos ember, nyolc gyermek édesapja. Mielőtt elkezdene valamit csinálni, mindig azt mondja: „Jézus”. Egyszer Bergoglio bíboros megkérdezte tőle, hogy miért teszi ezt? Az ember így válaszolt: „Amikor Jézus nevét kimondom, erősebbnek érzem magam, azt érzem, hogy tudok dolgozni és tudom, hogy mellettem áll és védelmez”.

„Ez az ember nem tanult teológiát, csak a keresztség és a Szentlélek erejének kegyelmében részesült. Ez a tanúságtétel nagyon jót tett nekem” – mondta a pápa. Emlékeztet ugyanis arra, hogy a világban, amely annyi üdvözítőt kínál fel, csak Jézus neve üdvözít bennünket. Sokan problémáik megoldása érdekében mágusokhoz vagy kártyavetőkhöz fordulnak, pedig egyedül Jézus üdvözít minket és erről tanúságot kell tennünk.

Szűz Mária mindig Jézushoz vezet bennünket, ahogy Kánában is ezt mondta: „Tegyétek, amit mond”. „Bízzuk tehát magunkat Jézus nevére, fohászkodjunk Hozzá. Hagyjuk, hogy a Szentlélek ösztönözzön erre a Jézus nevébe vetett bizalmas imára. Jót fog tenni nekünk” – zárta péntek reggeli homíliáját Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió
(sv)

A nagy figyelmeztetés vagy amit akartok!

 Blogommal "A Hajnal Szép Sugarával", a jóhiszemű istenkeresésre, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre szeretnék rávilágítani.

Kedves Testvéreim! Ha Jézus korában teremnénk és az Üdvözítő személyesen szólna figyelmeztetőn hozzánk (amiként teszi máig az Evangéliumban), vajon nem-é azt válaszolnánk, hogy mi bizony résen leszünk és nem dőlünk be az ördög cselvetéseinek, akárhogy, akármilyen szép szavakkal fondorlatoskodik is? Sajnos, olyan válasz lenne ez részünkről, mint Péteré, aki váltig fogadkozott ugyan, mégis háromszor feledkezett meg hencegéséről − miként mi magunk is −, hányan de hányan bedőlünk az ördög hamis próféciáinak! (?)

      De olvassuk el az Úr Jézus, személyesen hozzánk intézett HITELES oltalmazó szavait:

– "Miután elmegyek, ragadozó farkasok jönnek közétek, és nem fogják kímélni a nyájat...

A folytatás az alábbi linken
A nagy figyelmeztetés vagy amit akartok!

„Az ámulat, amelyet a Krisztussal való találkozáskor érzünk, békét teremt” – Ferenc pápa homíliája

Április 4-én, csütörtökön reggel Ferenc pápa a vatikáni Szent Márta Házban bemutatott szentmisén a Krisztussal való találkozásról szólt. A szertartáson a vatikáni nyomda alkalmazottai vettek részt. A szentmise végén szokásához híven, Ferenc pápa a kápolna egyik utolsó sorában foglalt helyet. 

Húsvét nyolcadának csütörtökén az olvasmányok arról a csodálatról, ámulatról szólnak, amelyet a tömeg érez, látván, hogy Szent Péter Krisztus nevében meggyógyít egy bénát, illetve ezt az érzést tapasztalják a tanítványok is, amikor a feltámadt Jézus megjelenik nekik.

„A csodálkozás, az ámulat nagy kegyelem, amit Isten ad nekünk, amikor találkozunk Jézus Krisztussal. Valami olyasmi, hogy kicsit magunkon kívül vagyunk az örömtől. Nem pusztán lelkesedés ez, amit a szurkolók éreznek, amikor győz a csapatuk, hanem annál mélyebb. Ne higgyük, hogy nem lehetséges megtapasztalnunk ezt az érzést és nincs rá mód, hogy találkozzunk az élő Jézussal! Az Úr megérteti velünk, hogy ez a valóság. És ez csodálatos” – mondta homíliájában a pápa, majd így folytatta: 

„Talán az általános tapasztalat inkább éppen ennek az ellenkezője, az, amit az emberi gyengeség, az elmebaj vagy az ördög hitetnek el, hogy a kísértetek, a fantáziálások a valóság. Nem, ez nem Isten. Istentől ez a túlcsorduló öröm származik, amiről azt hisszük, hogy nem lehetséges. Ez az öröm az Úrtól van. Ez a csodálkozás csak a kezdete egy keresztény megszokott lelkiállapotának. Természetesen nem élhetünk örökké a csodálat hangulatában. Ez azonban a kezdet. Ez a csodálat azután nyomot hagy lelkünkben és spirituális vigaszt nyújt annak, aki találkozott Jézus Krisztussal”.

„A csodálat, az ámulat után következik tehát a spirituális vigasz, végül az utolsó lépcsőfok a béke. Egy keresztény még a legfájdalmasabb megpróbáltatásban sem veszíti el lelke békéjét és Jézus jelenlétét. Egy kis bátorsággal így imádkozhat: „Uram, add meg nekem ezt a kegyelmet, amely a veled való találkozás jele: a spirituális vigasz és a béke. Ezt a békét nem veszíthetjük el, mert nem a miénk, hanem az Úr békéje: az igazi béke nem adás-vétel tárgya. Isten ajándéka.

Kérjük tehát a spirituális vigasz és a spirituális béke ajándékát, amely azzal a csodálattal kezdődik, amit a Jézus Krisztussal való találkozás öröme nyújt” – fejezte be csütörtökön reggel mondott homíliáját Ferenc pápa.

Forás: Bonumtv.hu

Tornya Erika: A szerzetesség nem menekülés a világ elől

Nemrég indított hivatástisztázó és lelkiségi blogot a Szent Szív nővérek rendje. A blogról és a rendről, a szerzetesnői életről Tornya Erika nővért kérdeztük.

Mitől egyedi a Szent Szív Társaság?

Mi egy szentignáci lelkiségű szerzetesrend vagyunk, amit 1800-ban alapított Párizsban Szent Magdolna Zsófia. Párizs tele volt utcagyerekekkel, akiket Zsófiáék összegyűjtöttek és felnevelték őket. Később a rend a felsőbb osztályok lányainak nevelőjévé vált, akiket magas szintű műveltséggel láttak el. Észrevették ugyanis, hogy egy gondolkodó nőnek milyen nagy hatása lehet a társadalomra – még akkor is, ha akkoriban a nők túlnyomó többségében még háztartásbeliek voltak. Ezért nyelveket és filozófiát is tanítottak a lányoknak, és komoly hatása van a mai napig a Sacre Coeur-növendékeknek a világ folyására...

Folytatás az alábbi linken

Tornya Erika: A szerzetesség nem menekülés a világ elől

Nyolc évvel ezelőtt hunyt el Boldog II. János Pál

2005. április 2-án tért vissza az Atya házába Karol Wojtyla. II. János Pál mindig kötődött Jorge Mario Bergoglio-hoz, akit 1992-ben nevezett ki püspökké, majd 2001-ben kreált bíborossá. A szeretett lengyel pápáról Buenos Aires akkori érseke így beszélt két homíliájában.

„II. János Pál nem félt, mert életét úgy élte, hogy a Feltámadt Úrról elmélkedett.” 2011. május elsején fogalmazta meg Bergoglio bíboros ezeket a szavakat az argentin főváros székesegyházában. Ekkor zajlott Rómában Karol Wojtyla boldoggá avatása, amelyet az argentin helyi egyház is ünnepelt. „II. János Pál éppen azért tudta leküzdeni a diktatúrákat, mert nem félt. A bátorság, a kitartás, amelyet Krisztus feltámadása ad nekünk, és a lelki nyugalom, hogy megbocsátást nyertünk az Úr irgalmasságának köszönhetően, megszabadít bennünket a félelemtől” – hangsúlyozta az akkori Buenos Aires-i érsek. „Ma is visszhangozzon szívünkben Jézus és II. János Pál szava: Ne féljetek!”

2005. április 4-én az argentin főváros érseke szentmisét mutatott be II. János Pál emlékére két nappal halálát követően. „A lengyel pápa az Úr hiteles tanúja volt, aki szeretetközösségben volt népével Isten emberének hitelessége által. Minden reggel órákat töltött imával és hagyta, hogy átjárja Isten ereje. A hitelességet nem lehet megvásárolni vagy megtanulni, a szívben az imádság által kell táplálni. II. János Pál hiteles ember volt, mert hagyta, hogy áthassa Isten akarata. Egy olyan korban, amikor inkább tanúságtevőkre van szükségünk, mint mesterekre, II. János Pál ezt élte meg a végsőkig: hűséges tanúságtevő volt” – mutatott rá Bergoglio bíboros érsek 2005-ben. 

Forrás: Vatikáni Rádió
(sv)

Tanítványom, Bergoglio

A most 81 éves Juan Carlos Scannone jezsuita szerzetes a San Miguel jezsuita egyetem hittudományi és filozófiai karán tanított, ugyanott, ahol Jorge Mario Bergoglio 1980 és 1986 között rektor volt. A L’Osservatore Romanónak adott interjújában egykori tanítványára és társára emlékezik vissza.

„Görögöt és irodalmat tanítottam neki a szemináriumban, nem latint, ahogy néhány újságban közlik a napokban. Bergoglio akkor már végzett diák volt. Humán tantárgyakat jött tanulni a szemináriumba. De volt a lelkiatyám, a rektorom, a tartományfőnököm, úgyhogy sokoldalú kapcsolatunk volt.”

„Legalább tíz éven át jártunk egymáshoz, én spirituális kérdésekben kértem a véleményét. Ő pasztorális teológiát tanított, én pedig filozófiát. Pápává választása után küldött egy e-mailt. Néhány nappal ezelőtt pedig telefonált egy jezsuita testvérnek, hogy felköszöntse születésnapján. Akkor is, ha pápa, ugyanaz a közvetlen, kedves barát. Mindig nagyon egyszerű volt, nagyon okos, és a gyakorlati dolgokhoz is volt érzéke – hangsúlyozza Scannone. Például nagyon jól tud autót vezetni. Amikor rektor volt, nem akart sofőrt, és később sem, amikor érsek lett...

Tanítványom, Bergoglio

Jelenits István : Hívő ember, hívő közösség

Szentföld: A kenyértörés folytatódik

Szentföld: A kenyértörés folytatódik: Még egy videó a tegnapi Emmauszban bemutatott szentmiséről. Mostanában nagyon nehezen lehet megközelíteni a helyet. Mindenkinek külön engedélyre volt szűksége, hogy az ellenőrző ponton átjuthasson. A helyi ferences közösségben hárman vannak. Számukra ez az év legforgalmasabb napja, amikor ennyi hívővel találkoznak. Az ünnepen 800 kenyeret osztottak szét. Minden nehézség ellenére a ferencesek feladatuknak tartják, hogy kitartsanak és őrizzék a szent helyet.

Hogy ne váljék múzeummá - A Szentföld és őrei - második rész

 A szentföldi keresztények és a szent helyek múltjáról és jelenéről kérdeztük Artemio Vítorest, a szentföldi kusztódia helyettes vezetőjét. 

– Mivel foglalkoznak ma a ferencesek a Szentföldön?

– Mint említettem, a ferencesek 1217 óta vannak itt jelen, és volt négy olyan évszázad, amikor rajtuk kívül nem is volt itt más katolikus. A ferencesek missziójának több vetülete van. A legfontosabb a szent helyek szolgálata. Ez azt is jelenti, hogy össze kell gyűjteni mindent, ami Jézus életéhez, tanításához kapcsolódik. Mikor Ferenc a Szentföldre érkezett, mindössze három keresztény szent helyet tartottak számon, a Szent Sírt, a betlehemi Születés-barlangot és a Szűzanya sírját. A ferencesek törekvése az évszázadok során, hogy minél több, Jézus életének az eseményeihez kapcsolódó helyszínen alakítsanak kolostort és szentélyt. És hogy ezeket a szent helyeket élettel töltsék meg a liturgiával, imádsággal és a régészet, valamint a szentírástudomány területén végzett kutatásokkal. Vagyis a szentírástudomány, a régészet művelésével minél teljesebb ismeretünk legyen a Jézus korabeli Szentföldről...

Folytatás az alábbi linken
Hogy ne váljék múzeummá

Új vizsgálatok igazolják a torinói lepel ókori eredetét

 Giulio Fanti, a Padovai Egyetem mérnöki karának méréstechnikával foglalkozó professzora és Saverio Gaeta újságíró március 27-én megjelent könyvükben ismertetik a kémiai és mechanikai vizsgálatok eredményeit, melyek szerint a lepel az első századból származik.

A Padovai Egyetemen végzett újabb tudományos vizsgálatok megerősítik a hagyományt, mely szerint a torinói lepel Jézus halotti leple volt. Az Il Mistero della Sindone (A lepel titka) című 240 oldalas könyvben ismertetett új eredményeket szaklapban is publikálják és tudományos bizottság elé is terjesztik – írja a Vatican Insider.

A könyvben ismertetett kutatás három új – két kémiai és egy mechanikai – vizsgálatból állt. Az első kettőnél FTIR spektroszkópiát, illetve Raman spektroszkópiát alkalmaztak, a harmadiknál többparaméteres mechanikai tesztet végeztek. A vizsgálatokat több olasz egyetem kutatói végezték a Padovai Egyetem laboratóriumaiban. A nyert adatok egybehangzóan az alábbiakban határozzák meg a lepel korát:

A folytatás az alábbi linken olvasható
Új vizsgálatok igazolják a torinói lepel ókori eredetét

„Hiszek, Uram, de növeld az én szegényes hitemet”

A ferences rend miniszter generálisa idei húsvéti levelét a hit témájának szentelte.
A hit a szerzetes életében sincs meg magától értődően!
A hit egy egész életen át tartó út, kegyelem és felelősség, odatartozás Krisztushoz és az egyházhoz.
Mit jelent a hit Assisi Szent Ferenc szerint?

„Feltámadott” (Lk 24,6)

Kedves testvérek és nővérek, ez mindazok tapasztalata, akik ettek és ittak vele a feltámadása után (vö. ApCsel 10,41), és mindazoké, akik újjászületettnek érzik magukat „élő reménységre, romolhatatlan, szennyezetlen és hervadhatatlan örökségre” (1Pt 1,3–4). „Feltámadott”! Ez a hitünk alapja, a reményünk oka és szeretetünk indítéka. Ugyanis, ha „Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, és hiábavaló a ti hitetek is” (1Kor 15,14). Ezen tapasztalat nélkül Krisztus keresztje és a mieink egy tragédia lenne és a keresztény élet is egy képtelenség. A feltámadás miatt viszont énekelhetjük a liturgiával, hogy „Üdvöz légy, ó szent Kereszt, egyetlen reményünk!” A Megfeszített „harmadnapon feltámadt, az Írások szerint” (1Kor 15,4). Ez hitünk központi magva és a kezdeti kérügma: „Tehát akár én, akár ők, így hirdetjük” (1Kor 15,11). A feltámadás a mennyei Atya nagy igenje a Fiára, és benne ránk, s ezért témája az igehirdetésnek és alapja a reményünknek.

Igen, valóban feltámadt!

Mindig mélyen érintett, ahogy a keleti keresztények ebben az időszakban köszöntik egymást: „Krisztus feltámadt!” És válaszolják, „Igen, valóban feltámadt!” A hitnek ezt a megvallását a XVI. Benedek által akart Hit éve keretében tesszük, amelyre azzal a szándékkal került sor, „hogy az egyház megújítsa a Jézus Krisztusba, a világ egyedüli megváltójába vetett hit lelkesedését, újra átélje az általa mutatott úton való járás örömét, és konkrét módon tanúsítsa a hit átalakító erejét” (XVI. Benedek, Általános kihallgatás, 2012. 10. 17.).

A folytatás itt olvasható. 

Nem keresztesek, hanem keresztre feszítettek

Artemio Vítores 42 éve él a Szentföldön. A szentföldi keresztények és a szent helyek múltjáról és jelenéről kérdeztük. 

Jeruzsálem keresztény negyedében található a Szent Üdvözítőről nevezett ferences kolostor, melynek társalgóját divannak nevezik. Ez egy török szó, amely eredetileg azt a helyet jelöli, ahol a szultán fogadta a követeket és más magas rangú vendégeit. Az elnevezés természetesen az ottomán időkre utal, lévén Jézus szülőföldje a keresztesek bukásától az első világháború végéig, vagyis sok évszázadon át muszlim uralom alatt sínylődött.

Ma a kolostort 85 szerzetes lakja, vezetőjük, vagyis a házfőnök a spanyol Artemio Vítores, aki 42 éve él a Szentföldön. Kiváló teológus, egyháztörténész és egyben a mintegy 300 fős szentföldi ferences kusztódia helyettes vezetője. A kolostor társalgójában, vagyis a divánban kérdeztem a szentföldi keresztények és a szent helyek múltjáról és jelenéről.  

A szóba forgó kolostor társalgója

– Ezt a tágas teremet, a divánt, melynek falait történelmi tablók díszítik, ma mire használják?

– A szentföldi ferencesek a szultánhoz hasonlóan karácsonykor és húsvétkor ebben a teremben fogadják a görög, az örmény és más, a Szentföldön jelen lévő keresztény felekezetek vezetőit, illetve az ide látogató magas rangú vendégeiket. A hétköznapokban ez a tágas terem a szerzetesek tanácskozásainak, illetve az étkezések utáni rekreációknak is a helyszíne. Még kártyázni is szoktak benne a szerzetesek. Körülbelül negyven évvel ezelőtt, amikor még szerzetesnövendékként voltam itt, a testvérek közössége úgy döntött, hogy a teremből eltávolítják a televíziót. Inkább beszélgetünk, játszunk, és nem hagyjuk magunkat hipnotizálni a televízió által.

A folytatás alább olvasható és a Szent Üdvözítőről nevezett ferences kolostor bemutatása a fr. Szilveszter archívum segítségével a fenti képeken látható

Nem keresztesek, hanem keresztre feszítettek

A holt életvezér, ma Úr és él! - Húsvét hétfő - hanganyag

Húsvét hétfő Emmausz 2013

ferencesek szentmiséje Húsvét hétfőn Emmauszban. A szentmise után kenyérrel vendégelték meg a résztvevőket. A faluban jelenleg egyetlen keresztény család él.
k

Római Riport - 2013. március 30.

Húsvét vasárnapi beszéd és két kaplonyi kórusmű - hanganyag

A holt életvezér, ma Úr és él! - Húsvét hétfő

Szentsír bazilika - Jeruzsálem

„Milyen nagy öröm, hogy átadhatom nektek ezt az üzenetet: Krisztus feltámadt! Szeretném, hogy eljusson minden házba, minden családba, különösen oda, ahol több a szenvedés, a kórházakba, a börtönökbe…” - mondta a Szentatya Ferenc pápa a tegnap az ünnepi szentbeszéd kezdetén. „Mindenekelőtt azt szeretném, hogy [ez az üzenet] eljusson minden szívbe, mivel Isten ott akarja elvetni ennek az Örömhírnek a magvát: Jézus feltámadt, van remény a számodra, többé már nem állsz a bűn, a rossz uralma alatt! Győzött a szeretet, győzött az irgalom! Mindig győz Isten irgalmassága!”
Kt. Az Egyház nem tud betelni a húsvéti örömmel. Ennek a gondolatnak szenteli Húsvét másnapját, mint tanácsolt ünnepet, Húsvét nyolcadát, sőt a Pünkösdig terjedő húsvéti időt.
Az Egyház örül, hogy a sokat szenvedett, halálra ítélt és megfeszített Jézus feltámadt és él. S életet, sőt örök életet ad azoknak, akik hisznek benne és hűségesek maradnak hozzá.
Ezek közé tartozik Mária Magdolna, aki az egyház ősi himnusza által így vall: „Feltámadt reményem, Krisztus” (húsvéti szekvencia).
Mária Magdolna az első, aki húsvét reggelén találkozik a feltámadt Jézussal. Sietve elment a többi tanítványhoz és repeső szívvel hírül adta nekik: „Láttam az Urat” (Jn 20, 18).
A mai evangéliumi szakasz szerint a kenetet vivő asszonyok is hasonló élményben részesülnek, találkozhatnak a Föltámadott Úrral, Aki azzal a feladattal bízza meg őket, hogy siessenek, s vigyék hírül a testvéreknek is a történteket, tapasztaltakat, tudniillik, hogy találkoztak Vele.
Ma, mi is, akik áthaladtunk Nagyböjt pusztaságán és Jézus kínszenvedésének fájdalmas napjain, mi, akik lélekben végig jártuk az Ő keresztútját, azt a megbízatást kaptuk, hirdessük a világnak: „Feltámadt Krisztus!” Mit jelent az, hogy Jézus feltámadt? Azt jelenti, hogy Isten szeretete erősebb a rossznál, sőt magánál a halálnál is; azt jelenti, hogy Isten szeretete átalakíthatja életünket, virágba boríthatja azokat a sivatagos tájakat, amelyek a szívünkben vannak.
Mi, akik, nagyböjt folyamán az elmélkedésekben, az imákban és az énekekben számtalanszor fölidéztük Jézus keresztútját, azt az utat, amely látszólag zsákutcába, a sötét sírba vezetet, hirdessük: hogy valójában ez az út Jézus feltámadásával megváltoztatta az emberek életét, és történelmét, egyszer s mindenkorra átbillentette a mérleget a jó, az élet, a megbocsátás oldalára, s megnyitotta az utat az „új ég és új föld” felé (Jel 21,1). Hiszen a föltámadt „Jézus nem tért vissza a korábbi életéhez, a földi élethez, hanem belépett Isten dicsőséges életébe, és a mi emberi valónkkal lépett oda be, és ezzel megnyitotta előttünk a reménnyel telt jövőt.”(Ferenc pápa)
Kt. Minden keresztény újra átéli, illetve minden kereszténynek át kellene élnie Mária Magdolna és az asszonyok tapasztalatát: a föltámadottal való találkozást. Ez a találkozás megváltoztatná az életünket: hiszen találkozás ez azzal az egyetlen Emberrel, aki megismerteti velünk Isten teljes jóságát és igazságát, aki nem felületesen, pillanatnyilag, hanem gyökeresen szabadít meg bennünket a gonosztól.
Ő képes teljesen meggyógyítani bennünket, és visszaadni méltóságunkat, amit a bűn lerontott bennünk. Ezért hívja Magdolna Jézust „reményemnek”: mert Ő volt az, aki révén újjászületett, Ő adott neki új jövőt, jó életet, amely mentes a gonosztól.
„Reményem Krisztus” – ez annyit jelent, hogy minden jóra való vágyakozásom Őbenne talál valós lehetőségre: Vele remélhetem, hogy életem jó és teljes, örök, mert maga Isten jött annyira közel hozzánk, hogy végül be is lépett emberségünkbe.
De Mária Magdolnának, csakúgy, mint a többi asszonynak és tanítványnak, látnia kellett azt a Jézust, akit a nép vezetői megtagadtak, akit elfogtak, megostoroztak, halálra ítéltek és keresztre feszítettek.
Elviselhetetlen lehetett a látvány, hogy magát a megtestesült Jóságot alávetették az emberi gonoszságnak, hogy az Igazságot kigúnyolta a hazugság, az Irgalmasságot meggyalázta a bosszúállás.
Úgy tűnt, hogy Jézus halálával meghiúsult azok reménye, akik Benne bíztak. De az a hit soha nem fogyatkozott meg teljesen: főleg Szűz Mária, Jézus anyja szívében eleven maradt a kicsiny láng az éjszaka sötétségében is. A Szűzanya szívében, aki elkísérte Fiát a fájdalmas úton, aki a kereszt tövében állt Fia halála órájában, aki bátorította a születendő egyházat, hogy éljen az Úr jelenlétében.
Kt. A reménynek ebben a világban számot kell vetnie a gonosz kérlelhetetlenségével is. Nem pusztán a halál fala állít akadályt a remény elé, de még sokkal inkább az irigység és gőg, a hazugság és az erőszak elmérgesedett végpontjai.
Ennek ellenére milyen jó tudnunk, hogy Jézus áthatolt ezen a halálos szövedéken, hogy megnyissa számunkra az élet Országa felé vezető utat. Volt egy pillanat, amikor látszólag legyőzték Jézust: sötétség árasztotta el a földet, Isten csöndje teljes volt, a remény már csak üres szónak tűnt. És íme, a szombat utáni nap hajnalán a sírt üresen találják. Azután Jézus megmutatja magát Magdolnának, a többi asszonynak, és a tanítványoknak. És ekkor a hit újjászületik; sokkal élőbb és erősebb, mint valaha, most már legyőzhetetlen, mert döntő tapasztalaton alapszik, ahogy az ősi himnusz vallja: ”Élet itt a halállal / megvitt csodacsatával. / A holt életvezér / ma Úr és él!”
A feltámadás jelei, s még inkább a Föltámadottal való találkozások bizonyítják az életnek a halál, a szeretetnek a gyűlölet és az irgalmasságnak a bosszúállás feletti győzelmét: „Az élő Krisztusnak sírját, / s fölkeltnek láttam glóriáját, / Angyali tanúkat, / szemfedőt és gyolcsokat”.
Kedves Testvérek! Ha Jézus feltámadt, akkor – és csak akkor – valami valóban új dolog történt, ami megváltoztatja az ember és a világ helyzetét. Akkor Jézus olyasvalaki, akire feltétel nélkül ráhagyatkozhatunk, és nem csak egyszerűen bízhatunk az üzenetében.
Őrá hagyatkozhatunk, mert a Feltámadott nem a múlthoz tartozik, hanem élőként van jelen ma is. Ezért Krisztus remény és vigasz különösen a keresztény közösségeknek és az egyes személyeknek, amelyeket hitük miatt a leginkább sújt a hátrányos megkülönböztetés és az üldöztetés. A Feltámadott, a remény ereje által jelen van a szenvedés és az igazságtalanság minden emberi helyzetében.
Testvéreim húsvét üzenete, hogy a csapások és nehézségek idején nem vagyunk egyedül; a föltámadt Jézus jelen van szeretetével, támaszt nyújt kegyelmével és energiát ad nekünk szentségeinek vételével, hogy tovább haladjunk. Krisztusnak eme szeretetéhez kell fordulnunk, amikor az emberi eltévelyedések és nehézségek azzal a kockázattal fenyegetnek, hogy megsebzik emberi életünket.
Krisztus kínszenvedésének, halálának és feltámadásának misztériuma arra bátorít, hogy reménnyel folytassuk utunkat, mert a fájdalom és a megpróbáltatás időszaka, ha Krisztussal, és a belé vetett hittel éljük meg, már magában hordozza a feltámadás fényét, a feltámadt világ új életét, mindazoknak a Húsvétját, akik hisznek Szavában. Abban a keresztre feszített Emberben, aki Isten Fia, maga a halál is új jelentést és irányt nyer. Krisztus megváltotta és legyőzte a halált: „Ha a búzaszem nem esik a földbe és el nem hal, egyedül marad; de ha elhal, sok termést hoz” (Jn 12,24).
Testvéreim! Ajánljuk magunkat, s mindazokat, akikért imádkozni tartozunk, Krisztus Anyja, a Csíksomlyói Segítő Szűz oltalmába. Ő, aki elkísérte Fiát a fájdalmas úton, Ő, aki a kereszt tövében állt Fia halála órájában, Ő, aki bátorította a születendő egyházat, hogy éljen az Úr jelenlétében, vezesse el szívünket a kínszenvedés titkától a húsvéti titokig, a felé a fény felé, amely Krisztus Feltámadásából tört elő és megmutatta a szeretet, az öröm, az élet végleges győzelmét a rossz, a szenvedés, és a halál felett.