Virágvasárnappal belépünk az Egyház liturgikus évének legszentebb időszakába: a Nagyhétbe. Nem csupán egy emlékezés ez. Nem egy múltba vesző történet ismétlése. Hanem élő, szent valóság: Krisztus húsvéti misztériumának újra átélése. A Szentlélek által ma is megtörténik közöttünk, velünk, bennünk – ha megnyitjuk a szívünket előtte.
Virágvasárnap kettős arcot mutat: az öröm és a fájdalom napja. Egyik kezünkben pálmaág – a győzelem jele, másikban a szív csendje – a közelgő szenvedés sejtelme. Ujjongva köszöntjük Jézust, mint a jeruzsálemi tömeg: „Hozsanna Dávid Fiának!”, és mégis – tudjuk –, ugyanazok a hangok néhány nap múlva így kiáltanak majd: „Feszítsd meg őt!”
Ez a szent színjáték, amit ma szemlélünk, nem csupán drámai előadás. Nem egy történelmi film újra játszása. Ez az isteni dráma a mi történetünk is. Szereplői vagyunk. Szereplői kell, hogy legyünk.
Mert mit érne az ünneplés, ha csak kívülről szemlélnénk? Mit ér a barkaszentelés, a passió, ha nem hatol el a lelkünk legmélyére? Ha nem változtat meg? Ha nem irányítja életünk útját Krisztus keresztje és feltámadása felé?
A Virágvasárnappal megkezdődő Nagyhét nem pusztán események sora. Hanem út. Bejárandó ösvény. Lelki zarándoklat Jézussal: a dicsőségből a szenvedésbe, a kereszten át az életre.
Jézus nem csak Jeruzsálembe vonul be. Ma is be akar vonulni: a te életedbe. A te otthonodba. A te szenvedéseidbe. A te kérdéseidbe. A te örömeidbe és csalódásaidba. Be akar vonulni, hogy velünk együtt hordozza életünk keresztjét – és elvezessen minket a feltámadás hajnalára.
Virágvasárnap a döntés napja is: ott állunk a jeruzsálemi tömegben, és választanunk kell. Vele megyünk-e a szenvedés útján? Vállaljuk-e a keresztünket vele? Merjük-e végig járni vele ezt az utat – a Getsemáne kerttől a Golgotáig – hogy részünk legyen a feltámadás fényében is?
Testvéreim, nem lehetünk pusztán nézői ennek az isteni színjátéknak. Ez nem olyan esemény, amelyet kívülállóként szemlélünk, mint egy színházi előadást, ahol mások játsszák a szerepeket, mi pedig kényelmesen hátradőlve figyelünk. Krisztus nem statisztákat, arctalan mellékszereplőket keres, hanem tanítványokat. Nem tapsoló tömeget, hanem olyan embereket, akik hajlandók vállalni vele az utat. Akik nemcsak virággal integetnek neki, hanem keresztet is hordoznak érte.
Mert mit ér a virágvasárnapi „Hozsanna!”, ha a hét közepén elnémul a hitünk? Mit ér, ha ma még imádságos áhítattal lépünk be a templomba, de holnap már nem engedjük, hogy Jézus irányítsa döntéseinket? Mit ér az ünnep, ha nem alakit bennünket ünneplő emberekké?
Az igazi tanítvány nemcsak virágvasárnap követi Jézust, hanem akkor is, amikor nehéz. Amikor csend van és sötétség. Amikor meg kell bocsátani valakinek. Amikor a mindennapi munka, a fáradtság, a gyász, a csalódás keresztjét kell hordozni. A tanítvány ott van a Jeruzsálemi bevonulásnál, de ott van a Getszemáni kertjében is. Nem fut el a kereszt elől.
Ezért mondom nektek: be kell építenünk Virágvasárnap üzenetét az életünkbe. Bele kell írni hétköznapjainkba, ahogy az evangéliumot is. Akkor is, amikor reggel munkába indulunk. Amikor gyerekeinket neveljük. Amikor elcsüggedünk, vagy épp, amikor öröm ér bennünket. Hordozzuk magunkban Krisztus alázatát, türelmét, önátadását – ez a virágvasárnapi üzenet szíve.
Ne hagyjuk, hogy az ünnep „szép szokássá”, „megható hagyománnyá” szelídüljön. A kereszténység nem egy naptárban bejelölt jeles nap. Nem csupán külső formák gyakorlása. A kereszténység életforma. Krisztus követése. Nap mint nap. Ez azt jelenti, hogy a templom falain kívül is Jézus tanítványai vagyunk. A világban is. Otthon is. Az internetet használva és a képernyők előtt is, a munkahelyen, a piacon, a kórházi ágy mellett – mindenhol.
És ha ezt komolyan vesszük, akkor nem lesz üres a húsvéti öröm sem. Mert tudjuk: nem nézői voltunk a szenvedésnek, hanem résztvevői. És így leszünk részesei a feltámadásnak is.
Ezért kérlek benneteket: lépjünk be a Nagyhétbe: Krisztus húsvéti titkába, mélységes komolysággal és szent megilletődéssel, ahogy az Egyház tanítja. Ne csak lélekben kísérjük Jézust a Szenvedés útján, hanem valóságosan is. Fogadjuk be Őt szívünkbe, de ne csak ma, hanem életünk minden napján.
Mert akkor lesz virágvasárnapunk igazán ünnep, ha a mi szívünk is ünneplőbe öltözik, ha helyet készítünk benne a Szamáron ülő Királynak, aki alázatban, szeretetben és áldozatban akarja megváltani a világot.
És akkor lesz Húsvétunk is igazi feltámadás, ha mi is meghalunk a bűnnek, a közönynek, az önzésnek – és új életre támadunk Krisztussal, a hit, a remény és a szeretet útján.
Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése