A Sámuel első könyvéből (1Sám 26,2.7-9.12-13.22-23) olvastunk Dávid és Saul történetéről. Saul féltette hatalmát Dávidtól, ezért üldözte őt, hogy elpusztítsa. Egy éjszaka Dávidnak lehetősége nyílt, hogy végezzen Saullal, de nem tette meg. Bár embere, Abisáj azt mondta neki: „Isten ma kezedbe adta ellenségedet”, Dávid mégis így válaszolt: „Ne öld meg, mert senki sem büntetlen, aki az Úr fölkentjére emeli kezét!”
Dávid ezzel megmutatta, hogy a valódi erő nem a bosszúban, hanem az irgalomban rejlik. Nem engedte, hogy a harag és a félelem uralja a szívét, hanem Isten akaratát követte. Ez a történet tökéletesen rávilágít arra, amit Jézus is tanít a mai evangéliumi (Lk 6,27-38) szakaszban: szeressük ellenségeinket, ne fizessünk rosszal a rosszért, hanem inkább a megbocsátás és a szeretet útját válasszuk. Szeressük ellenségeinket, tegyünk jót azokkal, akik gyűlölnek minket, és bocsássunk meg azoknak, akik ártottak nekünk.
Egy ilyen radikális szeretet túllép a világ természetes logikáján, hiszen mi inkább azokhoz vonzódunk, akik szeretnek minket, és tartózkodunk azoktól, akik bántanak. Mégis, Jézus arra hív, hogy lépjünk ki ebből az emberi logikából, és kövessük az isteni szeretet útját.
Ne feledjük, a felebaráti szeretet – a keresztény élet alapja
A keresztény hit lényege a szeretet. Jézus mai evangéliumi tanításában nem csupán egy általános szeretetről beszél, hanem arról a szeretetről, amely önzetlen, nem vár viszonzást, nem válogat, és nem kérdezi, hogy érdemes-e vagy sem jót cselekedni. „Ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb” (Mt 6,3) – mondja Jézus. Ez a szeretet csendes, rejtett, de annál hatékonyabb.
A szeretet gyakorlásának legnehezebb próbája a megbocsátás. Ez egy olyan áldozat, amely sokszor fájdalmas, hiszen igazságtalanságok, bántások érhetnek minket. Mégis, Jézus világosan kijelenti: „Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak” (Lk 6,37).
Ennek kapcsán le kell szögeznünk, hogy a megbocsátás elsősorban nem felejtést jelent, hanem azt, hogy nem őrzünk haragot, nem táplálunk bosszút, hanem szívünkben helyet adunk Isten kegyelmének, hogy Ő cselekedjen.
Gondoljunk Assisi Szent Ferenc atyánkra, aki példát mutatott az önzetlen szeretetben és megbocsátásban. Amikor ellenségei gúnyolták és üldözték, ő nem haraggal válaszolt, hanem imádkozott értük. Egyszer, amikor egy rablóbanda kifosztotta, nem bosszút forralt, hanem hálát adott Istennek, hogy szegénységében is megélheti Krisztus szeretetét. Ez a hozzáállás végül sokakat megtérített, mert látták benne az evangéliumi szeretet élő példáját. Mi is próbáljunk így szeretni és megbocsátani, hogy életünk Krisztus világosságát sugározza.
Ennek érdekében életünkben szükség van a változásra, megtérésre.
Mindannyian változásra szorulunk. Nap mint nap rakódnak ránk rossz szokások, előítéletek, a megszokásaink fogságába kerülünk. Jézus arra hív, hogy formálódjunk, engedjük, hogy szeretete átjárjon minket. Vannak, akik jó kereszténynek tartják magukat, és ezért azt állítják, hogy nekik nincs szükségük változásra, megtérésre, de az igazság az, hogy mindannyian megtérésre és a lelkiekben való fejlődésre hívattunk. Szent Ágoston püspök élete is ezt példázza: fiatal korában távol volt Istentől, saját vágyait követte, mígnem egy nap meghallotta Isten hívását. Megtérése után nemcsak hite erősödött, hanem másokat is az Úrhoz vezetett. Ezért nekünk is nap mint nap készen kell állnunk arra, hogy elhagyjuk rossz szokásainkat és Krisztus tanítását kövessük.
Ebben nagyon fontos szerepet játszik az Eucharisztia, mint a szeretet forrása
Az Eucharisztia, Krisztus Szent Teste és Vére Jézus szeretetének nemcsak emléke, hanem hatékony eszköze is. Amikor szentáldozáshoz járulunk, nemcsak Krisztussal egyesülünk, hanem egymással is, mert az Eucharisztia a közösség szentsége is. Ez azt jelenti, hogy amikor magunkhoz vesszük Krisztus testét, elismerjük egymásban is az Ő jelenlétét, és vállaljuk a testvéri szeretet kötelékét.
Ha valaki haragot tart a másik iránt, az épp az Eucharisztia lényegét tagadja meg. Gondoljunk Jézus szavaira: „Ha tehát ajándékodat az oltárhoz viszed, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, menj el, békülj ki előbb testvéreddel, és csak azután térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat” (Mt 5,23-24).
Az Eucharisztia a kiengesztelődés szentsége is: nem járulhatunk Krisztus testéhez, ha a szívünk tele van haraggal, bosszúval vagy megvetéssel. Ezért fontos, hogy a szentáldozás előtt vizsgáljuk meg szívünket, és ha szükséges, tegyünk lépéseket a kiengesztelődés felé, aminek első lépése egy őszinte és mélyen szántó szentgyónás, hogy valóban méltóképpen vegyük magunkhoz az Urat.
Mit tehetünk ma?
Szent II. János Pál pápa életében láthatjuk a megbocsátás és a kiengesztelődés élő példáját. Amikor egy merénylő rálőtt és súlyosan megsebesítette, ő nem csupán szóban bocsátott meg neki, hanem személyesen is felkereste a börtönben, ahol megbocsátásáról biztosította. Ezzel a tettével megmutatta, hogy az igazi keresztény szeretet nemcsak szavakban nyilvánul meg, hanem konkrét cselekedetekben is. Ha tehát valóban Krisztus követői akarunk lenni, akkor nekünk is ezen az úton kell járnunk, és késznek kell lennünk a kiengesztelődésre.
Jézus ma arra hív, hogy kezdjünk el ezen dolgozni. Nem kell mindent azonnal megoldanunk, de tegyünk egy lépést a megbocsátás felé. Mondjunk egy imát azért, aki bántott minket. Tegyünk egy gesztust, amely a békülés felé vezet. Hiszen "amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is" (Lk 6,38).
Kedves Testvérek! Az isteni szeretet útja nem mindig könnyű, de mindig áldást hoz. Legyünk irgalmasok, ahogyan a mi mennyei Atyánk is irgalmas. Forduljunk bizalommal az Esztelneki Madonnához, aki évszázadok óta égi pártfogónk és oltalmazónk. Kérjük őt, hogy segítsen szívünk megtisztításában, hogy a megbocsátás és a szeretet útját járva egyre közelebb kerüljünk Krisztushoz és egymáshoz. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése