Akik szentségi házasságban élnek, illetve akik részt vettek házasságkötési szertartáson, azok bizonyára visszaemlékeznek arra, hogy a házasságkötés szertartásának bevezetőjében a szertartást végző így szól a jegyesekhez: „Eljöttetek ide a templomba, hogy az Úr megpecsételje és megszentelje szívetek szeretetét Egyházának szolgája és a hívek közösségének színe előtt. Krisztus Urunk bőséges áldását adja erre a szeretetre. Egy külön szentség kegyelmével gazdagít és erősít meg titeket, hogy kölcsönös, örök hűségben vállalni tudjátok a házastársak szent kötelességeit...” Majd az eskütétel szövegében ezt ígérik egymásnak eskü alatt: „és hogy őt el nem hagyom holtomiglan-holtáiglan semmiféle bajban.”
De egyáltalán létezik-e „holtomiglan-holtodiglan”, van-e örök hűség a mai hűtlen világban? Teszi fel a kérdést az egyik internetes fórum írója. „Egyszerű kérdés, de a válasz rá igen bonyolult... éltem 28 évet, ez alatt, idáig nem fogadtam örök hűséget, és nem is voltam az. Itt most nem a fél éves kapcsolatokról beszélek, hanem amikor az ember belevág valami komolyabba, egy házasságba, gyerekvállalásba, családalapításba... eltelik mondjuk 20 év, ki tudja mi lesz akkor? Romantikus hülyeség lenne ez a dolog? Valahol mélyen úgy érzem betartható egy ilyen ígéret...”.
A hűség, csak úgy, mint a hűtlenség, mindig jelen volt, amióta csak házasságban élnek emberek. Gyakran halljuk, hogy a hűség csak kényszer, amely a kulturális szokásainkból alakult ki, és teljesen ellentmond az ösztöneinknek. Ennek ellenére a felmérések azt bizonyítják, hogy mindannyian vágyunk a holtomiglan-holtodiglan típusú kapcsolatokra, de csak kevesen hiszik el, hogy létezik is ilyen.
Mert a hűség manapság kiment a divatból. Ahhoz szoktat hozzá bennünket a fogyasztói társadalom, az „egyszer használatos” kultúra, hogy a dolgok értéke relatív, változandó. A termékek hamar elavulnak, s minden, ami elavul, elromlik, az újra, szebbre, jobbra cserélhető, csak legyen pénze az embernek. S ennek mintájára ezt tesszük emberi kapcsolatainkkal is.
Munkahelyünket váltogatjuk, így emberi kapcsolatainkat is érdekeink szerint alakítjuk vagy épen feladjuk. Ebben a szemléletben a házasság is csak addig érvényes, amíg nekünk jó. Ha nehézségek adódnak, a társadalmilag elfogadott mintát követve, elválunk. Mert gondolkodásunk már "modern" ebben a kérdésben: rövid az élet, mindent ki kell próbálni - jelszóval.
Az elkötelezettség mintha már nem lenne divat. Nem vagyunk elkötelezettek a hitünkben, vallásgyakorlatunkban, az eszméinkben, politikai meggyőződésünkben, a munkánkban, s így nem csoda, ha a kapcsolatainkban, a barátságban, a házasságban sem.
A hűség népszerűtlenségéhez az is hozzájárul, hogy nehéznek, sőt terhesnek állítják be. Márpedig nem szeretünk "talpig nehéz hűségben" járni, ahogy állítja a költő, József Attila a Rejtelmek című versében.
Ennek ellenére az igazi hűség nem nehéz, hanem könnyű. Természetes állapot, észre sem vesszük, nem külön érdem. Ugyanis az igazi szeretet, amely két embert összeköt, egyre inkább a másik örömét keresi, és ezáltal egyre hűségesebb, felbonthatatlan és termékeny lesz, ahogy fogalmaz a Szeretet himnuszában Pál apostol. Ha nehézzé kezd válni, akkor ez azt jelzi, hogy a kapcsolatunkkal valami baj van, érdemes elgondolkodni fölötte.
Mit tehetünk a hűség védelmében? Először is vegyük tudomásul, hogy erre az erényre nevelni kell a gyermekeket, sőt önmagunkat is. Már egészen kis korban meg kell ismertetetni őket azokkal a gyönyörű, klasszikus mesékkel, melyekben a fiú/lány az üveghegyeken túlra is elmegy, fáradtságot nem kímélve, ezer veszélyt leküzdve azért, hogy találkozzon a párjával, jóvátegyen egy vele szemben elkövetett hibát, visszahozza, hogy ismét együtt élhessenek boldogan, amig meg nem halnak.
Ezek a mesék azt sugallják, hogy a másik és kettőjük kapcsolata érték, melyért áldozatokat kell és érdemes hozni. Ez az áldozat azonban természetes, éppen a meg nem tételével követnénk el valami jóvátehetetlen hibát.
A nevelés másik, talán legjobb eszköze: a személyes példa. Azokban a családokban, ahol a családtagok egymásért élnek, olyan útravalót kapnak a fiatalok, mely egész életükre kihat.
A hűség védelme azonban nemcsak a családok belügye. Fontos egy olyan társadalmi értékrend elfogadtatása, mely ismét megteremti a hűség becsületét.
Természetesen a hűség nemcsak azért fontos, mert hiánya sok férj, feleség és gyermek életét keseríti meg. Ez az erény az emberi lét alapkoordinátáit is meghatározza, hiszen miféle ember az, aki nem hű a népéhez, eszméihez, hivatásához, vallási és politikai meggyőződéséhez, barátaihoz, családjához, hitvestársához...
Tanuljuk meg és gyakoroljuk, s ez által tanítsuk a hűséget, mert ezzel nem nehezebb, hanem tartalmasabb és boldogabb lesz az egyéni és családi életünk.
De mi is a hűség? A hűség döntés valaki vagy valami mellett: őt választottam, ezért szeretném megismerni. Mivel szeretném megismerni, ezért elkezdem szeretni. És mert szeretem, eggyé válok vele. A hűségnek talán ezek a fokozatai. Mivel a mai ember nehezen hoz döntést, ezért a hűség legelső foka hiányzik az életéből.
Természetesen ugyanígy a hűtlenségnek is vannak fokozatai. Van a látványos hűtlenség, amit mindenki észrevesz. De nagyon sok olyan hűtlenség is van a házastársak között, amely nem ilyen látványos. Egy-egy férj, feleség gyakran sokkal több törődést, figyelmet szentel az autójának, a munkájának, karrierjének, bármi másnak, mint a feleségének, férjének családjának. Isten nem ezt akarja. Ő azt kéri, hogy abban az életállapotban legyünk hűségesek, amelyben élünk. A házasságban elsősorban egymást próbáljuk meg szeretettel körülvenni, hiszen nagyon gyakran a rejtett hűtlenség következménye lesz végül a látványos, és később a válás.
Mi lehet a hűség alapja, biztosítéka? A 126. zsoltárban olvashatjuk: „Ha az Úr nem építi a házat, hasztalan fárad az építő. Ha az Úr nem őrzi a várost, őrzője hasztalan virraszt.”
A zsoltáros vallomásából kiindulva a hűség biztosítéka számunkra valahogy mindig az Isten kell, hogy legyen. Az Isten hűségét kell alapul vennünk. Mert Rá alapozva, belőle merítve, a vele való élő kapcsolatból fakad az ember ereje a hűséghez.
Ezért nem véletlen, hogy a házasság és az oltár összetartoznak. Mert az ember csak Isten színe előtt, Isten erejére alapozva mer hűséget ígérni a másiknak. Gondolom, mindenki tapasztalta, hogy egy jó ember közelében könnyebb jónak lenni.
A hűséges Isten közelében a hűség szinte magától jön. Nagyon szép Péter apostol vízen járásának története: amikor hallja a szélzúgást és látja a hullámokat, süllyedni kezd. Amíg erősen figyel Jézusra, nem érzékeli a veszélyt. Amikor ez a figyelem meglazul, abban a pillanatban süllyedni kezd és alámerül. Ugyanez a hívő ember története is a hűség kapcsán.
Ezért amikor ezüstlakodalmat, aranylakodalmat ünneplünk, akkor elsősorban az Isten hűségét ünnepeljük. A hívő ember azért mer hűséget esküdni, mert hisz az Isten hűségében, és hiszi azt, hogy ha élő kapcsolatban van vele, akkor az ő emberi ígérete Isten erejében meg fog valósulni.
Erre figyelmeztet bennünket a szentségi házasságkötéskor a szertartás bevezető része: „Eljöttetek ide a templomba, hogy az Úr megpecsételje és megszentelje szívetek szeretetét Egyházának szolgája és a hívek közösségének színe előtt. Krisztus Urunk bőséges áldását adja erre a szeretetre. Egy külön szentség kegyelmével gazdagít és erősít meg titeket, hogy kölcsönös, örök hűségben vállalni tudjátok a házastársak szent kötelességeit...
E szentmisében adjunk hálát a boldog családokért, házaspárokért, könyörögjünk a boldogtalanokért, a küszködökért, a békétlenségben élőkért, imádkozunk a házastársakért, a gyermekekért és a házasságra készülő fiatalokért, nem feledve, hogy az Oltáriszentségben köztünk élő Jézus Krisztus a családok egységének és szeretetének éltetője, erősítője.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése