„Újra itt van advent, nyílik az ég, közel az Úr, egy gyertya ég...” - gyertya gyújtás Esztelneken

Községünk adventi koszorúján az első gyertyát szombaton délután 5 órakor gyújtjuk meg vallásos áhítat keretében, amelyre szeretettel hívjuk Esztelnek község minden lakóját.

Adventi koszorúnkon meggyújtott első gyertyánk fénye fogja jelezni, hogy elkezdődött az adventi időszak.

Advent az Úr kegyelemhozó eljövetelére való felkészülés időszaka. A Jézus születésére, érkezésére való várakozás, a felkészülés, a reménykedés időszaka ez. Legalábbis annak kéne lennie. Mivel ahhoz, hogy a karácsony melege ne tűnjön tova az ajándékok kibontásával, hanem szeretettel töltsön el legalább a következő év decemberéig, fel kell készülnünk: a lehető legbensőségesebben kell átélnünk az Advent idejét.

Kik az Advent lelki mesterei?

1. Izaiás próféta, a vágyakozás tanítója: "Harmatozzatok, egek, onnan felülről!" (Iz 45,8)

2. Keresztelő Szent János, a felkészülés tanítója: "Készítsétek az Úr útját!" (Mt 3,3)

3. Szűz Mária, az önátadó, alázatos várakozás tanítója: "Legyen nekem a te igéd szerint!" (Lk 1,38)

Mi jellemzi az Adventi lelkületet?

1. Saját gyengeségünk, megváltásra való rászorultságunk tudata, mert "Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak megkegyelmez" (Jak 4,6).

2. Bűnös múltunk elutasítása, állandó fohászkodás Isten irgalmáért: "Mutasd meg nekünk, Urunk, irgalmasságodat!" (Zsolt 84,8).

3. Figyelmes, éber várakozás, reménykedő virrasztás: "Virrasszatok, mert amely órában nem is gondoljátok, eljön az Emberfia!" (Mk 13,35).

Melyek az Advent sajátos gyakorlatai?

1. Csönd, elmélkedés, imádság. Foglalkozzunk többet Isten dolgaival, ismerjük meg jobban azt, akit várunk. Legyünk többet csöndben, magunkban. Kerüljük most a hangos helyeket, izgalmakat, szórakozásokat. Járjunk Mária lelki iskolájába: figyeljük őt, imádkozzunk hozzá, vegyünk részt a Roráte (Adventi hajnali) miséken.

2. Készülés Karácsonyra.

Készüljünk elő családunk karácsonyi liturgiájára. Ajándékainkat a helyes lelkület és szeretet készítse elő és hitelesítse: gondos, személynek szóló kiválasztás, és nem üzleti szellem.

3. Bűnbánat.

A közelgő Karácsony várakozásában szorgosan, mégis vidáman tisztítsuk ki lelkünket minden szennytől.

Az adventi időnek kettős jellege van. A karácsonyi ünnepekre való előkészület ideje, ugyanakkor a második eljövetelre is irányítja figyelmünket. Krisztus arcát szemléljük, aki emberré lett, aki kisgyermekként jött közénk, aki örömet hozott a Földre. Advent alkalom arra, hogy felfedezzem életem örömeit, megtaláljam az örömszerzés igazi módjait. Alkalom arra, hogy újra meglássam Krisztus arcát.

Egyéni és közösségi életünkben

Hogyan tud növekedni (megszületni) bennünk Jézus? Ha törekszünk figyelni jelenlétére: s az ő szemével látni, az ő szavával szólni, az ő Lelkével gondolkozni (örömben és szenvedésben): Vele egyesülten fordulni embertársaink felé. Aki így Vele él, az hamar észreveszi, hogy Jézus növekszik benne, s megjelenik közöttünk. Különösen figyeljünk arra, hogy megjelenhessen azok között, akik szeretnének vele élni (családtagok, hittanos társak, plébániánk tagjai stb.)

Készítsünk tervet, mit fogunk tenni annak érdekében, hogy Jézus megszülethessen (növekedhessen) bennünk és köztünk.

Egyéni vagy közösségi elhatározások lehetnek pl.:

- közös családi, adventi erény-gyűjtő lap;

- hajnali szentmise (v. szentmise, szentséglátogatás);

- lemondás például a TV-ről, számítógépről, az édességekről stb.;

- péntekenként kenyér-víz vacsora (s ennek árát felajánljuk szegények javára);

- egy magyar szent példaképnek választása adventre;

- ki-ki ápolja kapcsolatait a plébánia tagjaival - pl. hittanosokkal stb.

- másik napon a rokonokkal vagy a hittől távolabb állókkal... (lehet váltogatva minden napra más személyért élni);

- figyelünk lakásunk szépségére, hogy Isten Országát tükrözze;

- észrevesszük családtagjainkban ami szép, s este megbeszéljük;

- átnézzük ruháinkat, játékainkat, mit adhatunk oda másoknak;

- megtaláljuk a módját, hogyan fordulhatunk a rászorulók, betegek, elesettek a legkisebbek felé.

Carmina Renascentia - Balassi Bálint: Áldj meg minket, Úristen

A történelmet nem mi, hanem Isten írja - Az esztelneki ferences kolostor felújítási munkálatai képekben – első rész

Isten segítségével, és sokak anyagi, szellemi, erkölcsi és imabeli támogatásával 2015 végére sikerült összeállítanunk a szükséges dokumentációt egy vidékfejlesztési uniós pályázat megnyeréséhez.  Sajnos egy „banális” hiba miatt visszadobták, majd a fellebbezés után, szinte egy éves késéssel jóváhagyták és nyertesnek nyilvánították pályázati kérelmünket.

Ekkor újabb hajrá következett a kivitelezési terv megvalósításának érdekében. Amikor ez is elkészült és jóváhagyták, akkor 2017 májusában aláírtuk Gyulafehérváron a pályázati szerződést, ami 2020 májusát jelölte meg a pályázattal kapcsolatos munkálatok befejezése és elszámolása végső dátumaként.

A munkálatok közbeszerzési meghirdetése és a különböző engedélyek beszerzése a három éves kifutási időből mintegy 17 hónapot vettek igénybe. Így a tényleges munkálatok csak most nem rég, október 31-én kezdődhettek el.

A megkezdett munkálatokról szeretnék néhány képet hálás köszönettel megosztani mindazokkal az emberekkel, akik a határainkon belűről, és azon kívülről, figyelemmel kisérték fáradozásainkat, küzdelmeinket, akik bátorítottak bennünket a reménytelenség idején, akik pénzbeli adományaikkal és imádságukkal is segítettek abban, hogy a kolostor felújításával kapcsolatos küzdelmünkben előbbre juthassunk.

Kérem, imáikban továbbra se feledkezzenek meg rólunk, hisz a nagy és merész álmunk megvalósulásáig még nagyon sok akadályt kell leküzdenünk.

Az egyik nagy akadály az anyagiakban rejlik. Ugyanis a megnyert támogatásból 2015-ben is egy kissé szűkösen tudtuk volna megvalósítani a szerződésbe foglalt terveket… Márpedig 2019-ben is ugyanazt a tervet, ugyanabból az összegből kell kiviteleznünk a szerződés értelmében, a helyi törvények szerint, annak ellenére, hogy a 2019-es árak messze nem azok, mint amik voltak 2015-ben, a költségvetés készítésekor. És még nem beszéltem arról, hogy a műemlék épületek nagyon sok meglepetést tudnak szerezni… Ez egy picit olyan, mintha fából vaskarikát akarnánk készíteni. 

Mindezek ellenére mégis bizakodó vagyok nagy álmunk, a kolostor teljes körű felújítása kapcsán, mert hiszem azt, amit rendalapítónk, Szent Ferenc atyánk így fogalmazott meg: „a történelmet nem Ferenc, hanem a Mindenható Isten írja”.

fr. Szilveszter ofm

Esztelnek

A többi kép ide kattintva nézhető meg.

Új nemzedék 2018.11.04-i adás

E linkre https://www.mediaklikk.hu/video/uj-nemzedek-2018-11-04-i-adas/ kattintva a film kezdetén egy hívő, fiatal gazdálkodóval, Kőröshegyi Bélával találkozhatunk, 

majd 12,53 perctől Kovács Zoltán kisteleki segédlelkész vasárnapjába pillanthatunk be, aki Szent Ferenc atyánk napján, a szentmise ünnepi szónoka és főcelebránsa volt, itt Esztelneken.

"Ezek a mai fiatalok már nem olyanok mint régen. Igen, ez pont így van, minden szempontból. Műsorunkkal egyrészt az a célunk, hogy fiataloknak a példát, illetve a fiatalos példát tárjuk a nagy nyilvánosság elé. Olyan történetek ezek, amelyek igazolják, hogy az isteni inspiráció, a szeretet, legjobban az ifjak szívét különösen megérinti." - vallják a riport készítői. 

Ferences Templom és Kolostor - Szécsény

Római Riportok - 2018. november 25.

Krisztus Király ünnepe előtti Szentségimádás - képes beszámoló

Jézus Krisztus a kezdet és a vég, az Alpha és az Omega, a világmindenség Királya, aki jelen van az Oltáriszentségben. Őt fogjuk dicsőíteni az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson 2020-ban Budapesten.

Ehhez kapcsolódva Krisztus Király ünnepének előestéjére (november 24.) ismét világméretű szentségimádást hirdetett a szervező bizottság. A cél az volt, hogy mi magyarok (és nemcsak) együtt dicsőítsük az Oltáriszentségben jelen lévő Jézust, a világmindenség Királyát szerte a világon. 

Az Esztelneki Ferences Templom is csatlakozott a Krisztus Király főünnepének előestéjére, szombatra meghirdetett szentségimádáshoz. Több mint 30-an gyűltünk össze a szentmisére és az azt követő szentségimádásra, világviszonylatban több mint 32 ezren voltunk. 

A többi kép ide kattintva látható. 

„Jézus, emlékezzél meg rólam…” – Krisztus Király ünnepe

Az egyházi év utolsó vasárnapján is Krisztus Urunkat ünnepeljük, köszöntjük, de úgy, mint a világmindenség és a mi királyunkat.

Az Evangéliumban Jézus kihallgatásával kapcsolatosan olvastuk, hogy Pilátus minden bevezetés nélkül Jézusnak szegezi a kérdést, amelyre a válasz sorsának megpecsételése lesz. „Te vagy a zsidók királya?”.
Jézus, első hallásra furcsa választ ad, mi több, viszontkérdéssel válaszol: „Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták rólam?” Nem első alkalommal találkozunk Jézusnak hasonló válaszával. Amikor tanítványait arról kérdezte, hogy kinek tartják Őt az emberek, végül is nekik szegezte a kérdést, hogy ők kinek tartják Őt. Személye hitvallásra szólította fel őket.

Hasonló a helyzet Pilátussal is. Jézust nem az érdekli, hogy mások mit mondtak róla, hanem, hogy mi Pilátusnak a meggyőződése. És ez a felszólítás ránk is vonatkozik.
A titok mindig megszólít és színvallásra késztet bennünket. Mert ha Pilátus a zsidó nép értelmezése szerint nevezi Jézust királynak, akkor ez azonos a „bűnözővel”, és halálos ítélet jár érte, de ha Pilátus meg van győződve arról, hogy Jézus Isten Fia, és mint ilyen uralkodik a mindenség felett, akkor Pilátusnak le kellene borulnia Jézus előtt és megvallani Péterrel, hogy Jézus az Isten Fia. De Pilátus erre nem volt képes.
És mi, képesek vagyunk?

Egy istállóban született király, a mindenható, végtelen Isten egy magatehetetlen csecsemőben? Az emberi észnek felfoghatatlan, botrány. Ahhoz, hogy ez az ember számára hihető legyen, olyan elementáris tapasztalat kell, ami legyőzi benne ezt a lehetetlent. Meglátni a királyt, a Krisztust egy mezítelen, egészen kifosztott és megalázott, teljesen kiszolgáltatott emberben, aki hamarosan az életét is elveszíti – erre a saját képességéből az ember képtelen. Csak a Szentlélek által, Isten jelenvalóságának megtapasztalása által válik képessé.

És Isten Lelke nem válogat, nem csak tanult és törvénytisztelő emberekben működhet, a csoda bármikor megtörténhet, ez a Lélek bárhol, bárkiben, aki befogadja őt, képes működni. A golgotán egy gonosztevő lelkében történik meg a csoda: Minden ellenkező látszat ellenére felismeri, hogy Jézus a Krisztus, a megígért Messiás, az Isten választottja, tehát Király, a mindenség királya.

A biztonságot, támaszt kereső ember számára nem túl vonzó egy mezítelen, egészen kifosztott és megalázott, teljesen kiszolgáltatott valakihez csatlakozni, aki hamarosan az életét is elveszíti. De ez a valaki azt mondja, hogy „Bízzatok, én legyőztem a világot” (Jn 16,33). Nem erővel és hatalommal, ami a támaszt kereső ember számára vonzó lenne, hanem a szeretetével
Mert „Krisztus királysága nem a világi uralkodók hatalmát jelenti – mondja a nyugalomba vonult Szentatya, Benedek pápa –, hanem azt az isteni erőt, amely örök életet ad, megszabadít a rossztól, és legyőzi a halál uralmát. A Szeretet hatalmát jelenti, amely a rosszból is felszínre tudja hozni a jót, gyöngébbé tudja tenni a megkeményedett szívet, békét tud vinni a legkeserűbb viszálykodásba és reményt gyújtani a legnagyobb sötétségben”. Ezt teszi a nyitott szívű, a pártjára álló, a benne bízó gonosztevővel, és ezt akarja tenni velünk is...

Hogy, mindezt meg tehesse velünk is, szükséges, hogy a keresztre feszítettben felismerjük Krisztust, a Királyt és a jobb latorral kérjük: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor országodba, királyságodba érkezel.”

Római Riportok - 2018. november 18.

Világméretű szentségimádáshoz csatlakozik Esztelnek is

Mint ismeretes 2020-ban Budapesten lesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. Ehhez kapcsolódva Krisztus Király ünnepének előestéjére (november 24.) ismét világméretű szentségimádást hirdet a szervező bizottság. A cél, hogy mi magyarok (és nemcsak) együtt dicsőítsük az Oltáriszentségben jelen lévő Jézust szerte a világon. 

Az Esztelneki Ferences Templom is csatlakozik a Krisztus Király főünnepének előestéjére, szombatra meghirdetett szentségimádáshoz. Ezért azt kérem, hogy akik szeretnének jönni, azok regisztrálják magukat a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus honlapján, vagy a következő linkre kattintva https://corpusdomini.iec2020.hu/#/ .

A csatlakozom és helyszínek fülnél keressék ki az Esztelneki Ferences templomot, vagy a térképen a szentségimádási helyünket, Esztelneket jelölő kis körre kattintva csatlakozhatnak. Akinek nincs e-mail címe, az a szentmise után feliratkozhat a sekrestyében vagy a hét folyamán a Keresztes üzletben és én majd regisztrálom őket.

Hívjanak másokat is, Esztelnekről és a környező településekről, erre a nagyon fontos és egyedi alkalomra, hogy Jézussal töltsük ezt az órát. A világ felé fontos ez a tanúságtétel, számunkra pedig hiterősítő, hogy sokan vagyunk, akiknek Krisztus a Királya.

Tehát szombaton 17 és 18 óra között kerül sor a szentségimádásra, amit szentmise előz meg. A szentmisét 16,30-tól kezdjük és ezt megelőzően 16 órától szentgyónási lehetőség lesz, hogy tiszta lélekkel imádhassuk az Urat. Igyekezzünk minél többen bekapcsolódni a nemzetünk jövőjét is érintő Szentségimádásba. Ne feledjünk regisztrálni vagy feliratkozni.

Tetteink mozgató rugója végre ne az önzés legyen – Évközi 33. vasárnap

A kép forrás helye itt érhető el

Az Egyház a liturgikus év végének közeledtével, az évközi 33. vasárnapon arra figyelmeztet, hogy földi életünk mulandó. A hívő embernek, minden rendkívüli nagy figyelmeztetés nélkül készen kell állnia az ítéletre és a számadásra, mert egyszer majd a történelem is véget ér: „Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, nagyhatalommal és dicsőséggel”(Mk 13,26), - hogy ítélkezzen élők és holtak fölött.

Az utolsó ítéletkor, a világ végén, Krisztus dicsőségben jön el, hogy teljessé tegye a jó végérvényes győzelmét a rossz felett, mert ezek – mint, a konkoly és a búza – együtt növekednek a történelem folyamán. A dicsőséges Krisztus, aki az idők végén jön ítélni élőket és holtakat, feltárja a szívek titkos állapotát, és megfizet kinek-kinek tettei szerint, aszerint, hogy jót vagy rosszat tett-e, aszerint hogy együtt működött-e vagy sem az isteni kegyelemmel, aszerint, hogy volt-e bátorsága megvallani őt az emberek előtt, vagy sem.

Az utolsó ítélet az Isten igazságosságának, szentségének és nagyságának az ünnepe lesz. Fölhívja figyelmünket a lét, az élet és a halál fontosságára; faji, nyelvi, kultúrai különbségek, mint száraz hüvelyek válnak le a lelki világról; állás, jog, társadalmi állapot olyan lesz, mint a ruha, melyből kivetkőztünk, és a föltámadt testtel újraegyesült lélek áll majd Isten s a világ előtt; sem szóbeszéd, sem látszat nem takarhatja le igazi alakját. Nem lesz hely ott vád- vagy védbeszédnek; minden tárva lesz az Isten és a világ előtt. Csontokig ható megvilágításban lesz hiúságom, önzésem, kevélységem, kislelkűségem, hamisságom, kétszínűségem.

Az utolsó ítéleten tűnik majd ki, hogy mit tett az Isten az emberért, és hogy mennyi kegyelemben részesítette az egyes személyeket a keresztségtől az utolsó leheletig; hogy hány jó magot hullatott földjére; hány munkást küldött szőlőjébe; mily féltékenyen nevelte és óvta; mily példaképek áldásában részesítette. Ó hány magja hullott a nagy Magvetőnek tövises földre, és mily későn s mily nyomorék módon serkent ki! Kiviláglik majd, hogy mily gyászos kivitelre találtak sokakban Isten erőteljes tervei, ellenben mily szerencsésre Krisztus híveiben!

Ne azon panaszkodjunk, hogy sok a rossz, hanem tegyünk minél több jót, ahogy Kalkuttai szent Teréz fogalmaz, „valami szépet Istenért”. Ne feledjük, hogy egy kis gyertya lángja is képes megtörni a sötétség félelmetes voltát.

Az utolsó ítéleten kitűnik majd, hogy mennyi az a jó, amit tényleg jó szándékkal, minden számítgatás nélkül, Istenért végezett az ember, s mennyi a pelyva az élet szérűjén.

Az emberi természet homályos, csalfa, bizonytalan világ, tele ösztönösséggel, látszattal és megszokással; ezeket csak a komoly lelkiismeret-vizsgálat, az önmegfigyelés és fegyelmezett önnevelés képes megtörni. Vizsgáljuk meg magunkat, hogy mennyi az ösztönös, öntudatlan, csalfa, nemtelen elem a mi életünkben. Fegyelmezni, s nem belefáradva folyton nevelni önmagunkat, hogy tetteink mozgató rugója végre ne az önzés, a saját érdekem, hanem a krisztusi-szeretet legyen.

Az utolsó ítéleten Krisztus nemcsak szívünk-lelkünk titkait tárja fel, hanem rámutat arra a nagy szociális feladatra, amit földi-életünkben kellett volna teljesítenünk, az éhezők, a szomjazók, a ruhátlanok, a betegek, a bűnösök fölkarolásával.

Ébredjünk tudatára annak, hogy Isten mit kíván tőlünk. Isten akarja, hogy könyörüljünk a szükséget szenvedőkön, a rászorulókon, a testi és lelki nincsteleneken. Krisztus Urunk ezért azonosította magát velük, s tette az üdvösség elnyerésének függvényévé, azt hogy általuk és bennük szolgálatára voltunk-e Neki, vagy sem. 

Aki ezt átérezte, az éhezik az éhezőkkel, szenved a szenvedőkkel és enyhítésükben, mint Isten akaratának édes teljesítésén dolgozik!

A krisztuskövető alapvető célja kell, hogy legyen megismertetni Isten könyörületes, irgalmas arcát a világgal, aki meg akarja menteni az embert földi és lelki vonatkozásában egyaránt. Ezért az öntudatos, elkötelezett keresztény nem sajnál se időt, se energiát csakhogy tanúságot tehessen Krisztusról, aki lehajolt a testben és lélekben rászorulókhoz.

Azt, hogy hogyan tanúskodhatunk Krisztus mellett a szürke hétköznapokban, és hogyan készülhetünk fel a Krisztussal való nagy találkozásra, azt a szentektől tanulhatjuk meg. Többek közt a holnapi nap fiatal, de nagyszerű szentjétől, Árpádházi Szent Erzsébettől, aki mindössze 24 év alatt élt teljes és egész életet, aki már gyermekkorától fogva a felebaráti szeretet gyakorlásának nagy hőse volt. „Ismervén már most Erzsébetünknek életét – olvashatjuk az egyik életrajzában –, nem fogjuk csodálni, hogy ő is azon igazak sorába helyeztetett, kik az emberiség díszeit képezik. Még ha nem volna is könyvünk címlapjára nyomtatva a szent név, szíveinkbe volna az vésve, mert önkénytelenül kell felkiáltanunk: ő valóban szent életet élt!

De nem csak mi tudjuk ezt – írja az életrajzíró –, hanem tudták azt Erzsébet kortársai is; tudták a vakok és bénák, siketek és sánták, a mindenféle nyavalyákban szenvedők, kik az ő esdeklései által nyerték vissza épségüket… Tudták a szegények és betegek ezrei, kik élvezték az ő szentségének tényeit”.   

Igen, a keresztény élet, egyben élet az emberekkel, s az emberekért. Nem magunkért, hanem másokért. Férj a feleségért, feleség a férjért, szülők gyermekeikért, gyermekek a szüleikért orvos a betegekért, pedagógus a tanulókért, mindnyájan az igazságon és szereteten alapuló társadalom építése által embertársainkért, különösen pedig a szenvedőkért, szegényekért, elnyomottakért. „Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” - állítja majd Jézus az utolsó ítéleten.

Ezzel kapcsolatosan mondta a nyugalomba vonult Szentatya, Benedek pápa: hogy: „a hit lelki erő, amely megtisztítja az értelmet az igazságos rend keresése folyamán. Megszabadítja attól a mindig jelen levő kockázattól, hogy az önzés, az érdekek vagy a hatalom káprázatába essen. Még a szociális szempontból legfejlettebb társadalmakban is szükséges a szeretetszolgálat, ami sosem válik feleslegessé. Mindig lesznek a szenvedésnek, a magánynak olyan helyzetei, amelyek személyes elkötelezettséget és konkrét segítséget igényelnek. A keresztények emeljék mindig tekintetüket Krisztus arcára. Arra kaptak ugyanis meghívást, hogy szolgálják és szeressék a világot, még ha nem is e világból valók”.

Amit csak magunkért tettünk, azt hát magunkért tettük, és ezzel vége. De amit embertársainkért tettünk, azt igazából Krisztusért tettük, aki azonosította magát a legkisebbekkel, és így az örök élet magját hintettük. Mert „a szeretet és alkotásai örökké megmarad”–nak, állítja a második vatikáni zsinat.

Ez a mi reményünk, amely a jövőbe vezet. Mert a világnak van jövője, és ez a jövő Istenbe torkollik. Az Úr Jézus mennybemenetele előtt megígérte: „Újra eljövök”. És jön, nap, mint nap, kegyelmének láthatatlan ösztönzéseivel, a szentségek jeleiben, s a segítségünket váró embertársainkban.

De eljön a világ végén is, amikor befejezi az emberiség évezredes vándorútját. Ez lesz az utolsó ítélet. De senki sem tudja, mikor jön el ez a nap, ez az óra, csak az Atya. Éppen ezért a Biblia tanítása szerint állandóan készen kell lennünk a végső nagy és sorsdöntő találkozásra, minden rendkívüli figyelmeztetés, mindenfajta próféta és látnok közbelépése, ijesztgetése és fenyegetőzése nélkül. 

Az öntudatos keresztény ezt a napot várja: reménykedve várja Megváltójának, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljöttét. Mert akkor az Isten végtelen kegyelméből, a Fiúistennel színről színre látjuk az Atyát, a Szentlélekkel egyesülve szeretjük az Atyát és őbenne mindenkit.

Világméretű szentségimádás - Krisztus Király - 2018.11.24.

Ingyenes mély szántás a templom közelében

Árpád-házi Szent Erzsébet, a szolgáló szeretet védőszentje

Római Riportok - 2018. november 11.

„Többet adott mindenkinél…” – Évközi 32. vasárnap

A mai szentírási részek két nőt, két szegény özvegyasszonyt állítanak elénk, akiknek életét a hit, az Istenre való ráhagyatkozás és a nagylelkűség jellemzi.

Az első egy careftai asszony, aki a szárazság miatt fiával együtt, nyomorúságos helyzetbe került. S mégis Illés próféta kérésére, nemcsak vizet ad neki inni, hanem az utolsó marék lisztjéből sütött kenyeret is, amit fiával fogyasztott volna el. „Megesszük, aztán meghalunk”- mondta az asszony drámai helyzete ecsetelésére a prófétának. Egy kenyér nem nagydolog, de igen sok, sőt minden, akkor, amikor az egyetlen élelem. Nem mindennapi nagylelkűségre vall, ha valaki az utolsó falat kenyerét is képes odaadni.

Hasonló esetről számol be az evangéliumi szakasz is. Az esemény szemtanúja maga Jézus, aki megfigyelte a templom perselyébe pénzt dobó embereket. A gazdagok között, akik „sokat dobtak be”, rejtőzött egy özvegy, aki „csak két fillért” hullatott a perselybe. Senki sem figyel rá, mert adománya s egyáltalán egész megjelenés nem rendkívüli, de annál őszintébb és igazabb. Jézus azonban rámutatva ezt mondja tanítványainak: „Ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, ami csak szegénységétől telt, egész megélhetését”.

A szegény özvegy cselekedete nem nagy, a perselybe dobott pénze nem sok, de a jó szándéka vitathatatlan. Isten pedig a szíveket vizsgálja, nem az eredményt, nem az ajándék nagyságát nézi, hanem az emberi szívet és az ajándékozó lelkületét. A gazdagok adakozásából és életéből sokszor éppen a szív és a lélek odaadása hiányzik, amit nem lehet külsőséggel, látszattal és mutatós gesztusokkal pótolni. Amikor az özvegy Isten szeretetéért megfosztja magát mindattól, amije van, sokkal többet ad, mint azok, akik nagy összegeket ajándékoznak, anélkül, hogy ez jólétüket a legkevésbé is befolyásolná.

Az özvegy utolsó darab kenyere, vagy két fillérje teljes ráhagyatkozást jelentett a Gondviselő Istenre: mindent odaadtak, fenntartás, aggodalom és mellék szándék nélkül. Lemondanak minden emberi támaszról. Nem tudják, hogy másnap miből fognak élni, de feltétlen odaadással ráhagyatkoznak Istenre.

Ez a ráhagyatkozás, ez az odaadás először azonban a szívben, a lélekben, az ember bensőjében történik, a külső, a tettekben kifejeződő odaadás csak a következménye és jele ennek a benső lelkületnek.

Dicséretes dolog, ha az ember feleslegét odaajándékozza a rászorulóknak. De a keresztény nagylelkűség ott kezdődik, amikor készek vagyunk másokkal megosztani azt is, amire szükségünk van. A nagylelkűség megmutatkozhat abban is, ha olykor nemcsak anyagi javainkat, hanem időnket, türelmünket, együttérzésünket osztjuk meg azokkal, akik hozzánk fordulnak, akik magukra maradtak, akik magányosak.

A mai szentírási részekben szereplő özvegyasszonyok magatartását csak azzal a mérhetetlen hittel lehet magyarázni, amivel kizárólag Istenre támaszkodtak s éppen ezért tettüknek nincs semmi más célja, minthogy egész szívvel szolgálják az Urat.

Ez a magatartás éles ellentétben áll az írástudók és törvénymagyarázók viselkedésével, akikről Jézus azt állítja, hogy: „Felélik az özvegyek házát, közben színleg nagyokat imádkoznak: szigorú ítélet vár rájuk”.

Az Úr Jézus a szigorú ítéletet az imaéletük, a vallásgyakorlatuk és az emberekkel szembeni magatartásuk közötti szakadék miatt helyezi kilátásba. Nem lehet ugyanis őszinte az imádsága, vallásgyakorlata annak, aki megkárosítja, kihasználja embertársát, a szegényeket, annak, aki visszaél mások nyomorúságával, kiszolgáltatottságával. Hány és hány esetben hallani, hogy amikor az a munkás jogos igényének megoldása miatt fordul a munkaadót képviselő személyekhez, akik talán templomba járó jó keresztényeknek tartják magukat, akkor a válasz ez: „ha nem tetszik, le is út, fel is út, mehetsz”és nem az, hogy lássuk, miben tudnánk segíteni, hogyan tudnánk megoldani a problémát. Pedig az őszinte Krisztus követés az utóbbira kötelez bennünket.

Ha az ember lelke mélyén nem egyenes és őszinte, még a vallást is a maga önző céljaira fogja kihasználni. Az igazi vallásosság abban áll, hogy Istent tiszta szívvel imádjuk és szolgáljuk, „Lélekben és igazságban”(Lk 4,24), imánkat önmagunk odaadásával kísérjük, még ha utolsó fillérünket is oda kell ajándékoznunk. Az igazi vallásosság azt is jelenti, hogy az embertársban olyan szeretettel szolgáljuk az Istent, amely nem méricskél, nem csak a feleslegből ad, hanem kész a szükségest is megosztani.

Az alamizsna csak akkor fakad igazi, keresztény szeretetből, ha valamiképpen az adakozásban önmagunkat is odaajándékozzuk. Az ilyen ajándék elképzelhetetlen áldozatok, lemondások vállalása nélkül, anélkül, hogy valamit meg ne vonjunk magunktól.

Igazából a pénteki böjti-bűnbánati napnak is csak akkor van igazi értelme, ha ebből a lelkületből fakad, ha önmegtagadásunk tárgyát – Isten iránti szeretetből, abból a megfontolásból, hogy Jézus is, életét adta értünk a kereszten, pénteken – elajándékozzuk a rászorulóknak.

A keresztény szeretet azt jelenti, hogy együtt sírunk a sírokkal, hogy megosztjuk a szegények életét, nélkülözését, s végső esetben éhezését is. Így tett a careftai özvegy odaadva utolsó darab kenyerét, így tett a zsidó özvegy, odaajándékozva egész megélhetését a perselybe. S így tett a Vörösmarty Mihály özvegye is „A szegény asszony könyve” című versében, odaajándékozva agyonhasznált imakönyve felét:

„Hát mi jót hoz, Sára néni?'

"Istenem! bár tudnék hozni.

Egy kéréssel jöttem volna,

Ha miatta meg nem szólna.

Oly nehéz most a szegénynek,

Tán jobb volna, ha nem élnek.

Imádságos könyvet kérnék,

Higgye meg, most oly jólesnék.

Mert hiszen ha már az ember

Szépszerint jóllakni sem mer,

Már ha szűken él kenyérrel,

Éljen Isten igéjével,

Így legalább árva lelkünk

Az imádság tartja bennünk.

Itt, tudom, van heverőben:

Adjon az Isten nevében."

,Jó asszony, felelt az özvegy,

Könyvem nincs több, csak ez az egy,

De ha már úgy megkívánta,

És ettől függ boldogsága,

Vegye egy felét jó névvel,

Én beérem más felével.'

S fele ide, fele oda,

Könyvét kétfelé osztotta.

Most a két jó öregasszony,

Hogy semmi jót ne mulasszon,

Fél könyvből, de nem fél szívvel,

Imádkoznak este, reggel,

S ha van Isten mennyországban,

Nem imádkoznak hiában.

Mindegyik özvegy közös vonása, hogy teljesen rábízta magát Istenre, akár Jézus, kereszthalála előtt. Így a szegénységükből valami kimondhatatlan kincs származott: a bizalom, aminek jutalma az üdvösség.

A feltétel nélküli Istenre hagyatkozás, a készséges, odaadó lelkületre Jézus adta a legszebb példát és nyomában a szentek. Ő mindent odaadott értünk, „hogy áldozatával eltörölje a bűnt”. Ő „feláldozta” istenségét, - ahogyan Szent Pál mondja – „kiüresítette önmagát”.

Minden szentmise ezt az áldozatot és jézusi lelkületet jeleníti meg. Éppen ezért minden szentmise a teljes odaadásra szólít fel minket Istenért és embertársainkért.

Ezt a lelkületet kell megtanulnunk, mindjobban elsajátítanunk a szentmisén való részvétellel. Erre a bensőséges odaadó lelkületre figyelmeztet a mai napon mindannyiunkat Isten üzenete, mert ez az Istennel való tökéletes egyesülés útja: az életszentség útja.

Halottak hónapja…- Imre atya írása Stuttgartból

Ha majd kopogtat a halál angyala…

Ha majd kopogtat az én ajtómon is a halál angyala,

akkor azt szeretném még majd elmondani neki, hogy

az életet kerestem, de a halál előtt sem csuktam be a szememet…

a barátot kerestem, de az ellenségnek sem kívántam rosszat…

a saját magam elképzeléseit kerestem, de az áldozatokra sem mondtam nemet…

a csillagokat kerestem, de észrevettem a mellettem szenvedő embereket is…

a boldogságot kerestem, de nem becsültem alá a sorscsapásokat sem…

az igazságot kerestem, de az igazságtalanságok terhe alatt sem váltam keserűvé…

a szeretetet kerestem és számtalanszor találkozhattam vele…

a bölcsességet kerestem, és megpillanthattam ruhájának szegélyét…

Istent kerestem, és Ő annyiszor és annyiszor megtalált engem…

Köszönöm, hogy élhettem!

Érdemes volt!

Ha majd kopogtat a halál, akkor azt szeretném majd mondani:

Szeretnék ismét élni!

Stuttgart, 2018-10-05.

Imre atya