„Üdvözlégy, szent Kereszt, egyetlen reménység!”

Szeptember 14 Szent kereszt felmagasztalásának ünnepe

(Részletek a szentbeszédből)

„Megfeszített ártatlanság” címmel közölt vezércikket az Osservatore Romano 2004. szeptember 5-i száma az észak-oszétiai véres, iskolai túszdrámáról, ahol 334 ember, köztük 180 gyerek halt meg. A lapban közölt fotón egy sebesült kislány látható, aki egy keresztet karol át. Ismét ártatlan gyermekek vannak az áldozatok között – írja a cikkíró. A borzalmas tragédia érintettjeinek szavai, cselekedetei félelmet, gyűlöletet, iszonyatos szenvedést és bosszúvágyat tükröznek. Emellett azonban észre kell vennünk Krisztus keresztjét, amelyet egy gyermek mutat nekünk. Észre kell vennünk Krisztus keresztjét abban az értelemben is, hogy a kereszt a szenvedés mellett a reménység hordozója is. A mai napon Szent Kereszt felmagasztalásának az ünnepén, erre figyelmeztet bennünket az Egyház…

A kereszt titka annak az isteni szeretetnek a titka és bizonyítéka, ami a kereszten mutatkozott meg: így végeredményben maga Krisztus…

Nyárádremetei kereszt

A keresztnek van egy másik titka is: benne mutatkozik meg teljesen az emberi gonoszság. A szeretet és a bűn ezen elválaszthatatlan titkában bukkanunk rá az emberi szenvedés történetére. A kereszt tanítása nem engedi meg, hogy "átnézzünk a világ sok keresztje fölött: szótlanságba fojtott szenvedések, számtalan ember üldözése és halálra kínzása hite, faja vagy politikai meggyőződése miatt, ártatlan gyermekek üldözése Heródes idejétől Auschwitzig, sőt a legújabb időkig...". Az ilyen szenvedés elnémít. Egyedül csak Isten válaszolhat minderre a keresztről az emberiség szenvedéstörténetébe sugárzó reménnyel. A kereszt az emberrel szolidárisan együtt-szenvedő Isten titkát tárja föl előttünk, képessé tesz arra, hogy "másokkal együtt szenvedjünk és így megértsük Jézus szenvedésének misztériumát".

A kereszt mindenek előtt „Isten szeretetének jele Jézus Krisztusban", de csak a hívő számára érthető. Ez a szeretet gyenge és erőtlen; ugyanakkor e megfeszített szeretet paradoxona, hogy e gyengeségében változtatja meg a világot, szerez békét és kiengesztelődést. Hiszen maga Krisztus az a béke, amely a keresztről jut el hozzánk.

Épen ezért „a keresztről szóló tanítás azoknak, akik elvesznek, balgaság ugyan, de nekünk, akik üdvözülünk, Isten ereje”(1Kor 1,18) – mondja Pál apostol. Aki nem hisz Krisztusban, az a keresztet elfogadhatatlan értelmetlenségnek tartja. Azok számára viszont, akik követik és szeretik a keresztet, „isten ereje”, hatalom, amely megvált, üdvözít és megszentel. 

Minél erősebben vágyik valaki a tökéletesebb keresztény életre, az életszentségre, annál inkább kell szeretnie a Keresztet, amelyen Krisztus megváltotta, valamint személyes keresztjét, amellyel osztozik Krisztus halálának misztériumában, hogy majd részesedjék a vele való örök élet titkában is…

Aki következetes hűséggel az Evangéliumot akarja élni, az igazságot védelmezni, és a jót tenni, az nem fogja elkerülni a Krisztussal szembenálló világ ellenállását. De a keresztény nem botránkozik meg ezen: tudja, hogy Krisztus örökségének és követésének lényeges része a kereszt: tudja, hogy ha Krisztus az embert keresztje által üdvözítette, akkor úgy léphet az üdvösség útjára, és úgy működhet közre a világ üdvösségének művében, ha hordozza saját keresztjét. Mert a leghitelesebb tanúságtételünket mindig a kereszt fogja megjelölni. A kereszt Isten katedrája, széke a világban. Krisztus a kereszten adta a legnagyobb tanítást az emberiségnek: „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást..."

Aki csak a fizikai szenvedést tartja számon, az végül is belefullad. Aki viszont Istenre hagyatkozik, megőrzi egyensúlyát, képes lesz másokra gondolni és önmaga odaajándékozására. Ha mások megpróbáltatásaira gondolunk, akkor könnyebben megfeledkezünk saját magunkéról, túl tudunk lépni saját szenvedéseinken, hogy megkönnyítsük másokéit, keresztünket hordozva sorsközösséget vállalunk szenvedő testvéreinkkel és vállaljuk a keresztre feszített Krisztussal való hasonlóságot.

Mégis, a szorongás, a félelem, a fájdalom néha oly nagy lehet, hogy teljesen legyőz. Ilyenkor idézzük emlékezetünkbe, hogy a Getszemani kertben Jézusra is annyira ránehezedett a szenvedés, hogy vérrel verejtékezett és feljajdult: „Halálosan szomorú a lelkem” (Mt 26,38). Az Úr Jézus halálos szomorúsága megszentelte minden ember szorongását és szomorúságát és erőt ad ezek leküzdéséhez.

A keresztény Jézussal együtt így imádkozik az Atyához: „Ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem ahogyan Te”, és nála menedéket találva ellenáll a fájdalom támadásainak, nem hagyja, hogy azok elsodorják, vagy kétségbe ejtsék.

Gyermeki bizalommal hagyatkozzunk Isten akaratára, és így képesek leszünk arra, hogy a legtragikusabb helyzetekkel is egyszerűen, sőt derűsen nézzünk szembe, tudván, hogy akik Istenben bíznak, azok nem csalatkoznak, nem vallanak szégyent.