„Azt mondom hát neked, sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett.”
Első olvasásra könnyen azt a helytelen értelmet tulajdoníthatjuk ennek a mondatnak, hogy az isteni irgalom aszerint árad ki az emberre kisebb vagy nagyobb bőségben, hogy az szeretetével mennyire érdemli ki. Holott ez ellentmondana a mai Evangéliumban elhangzó példabeszéd tanulságának, amely szerint az az adós fogja jobban szeretni hitelezőjét, akinek az többet engedett el (nem pedig annak enged el többet, aki őt jobban szerette).
Első olvasásra könnyen azt a helytelen értelmet tulajdoníthatjuk ennek a mondatnak, hogy az isteni irgalom aszerint árad ki az emberre kisebb vagy nagyobb bőségben, hogy az szeretetével mennyire érdemli ki. Holott ez ellentmondana a mai Evangéliumban elhangzó példabeszéd tanulságának, amely szerint az az adós fogja jobban szeretni hitelezőjét, akinek az többet engedett el (nem pedig annak enged el többet, aki őt jobban szerette).
Szentek életpéldájának sora is igazolja, hogy nem az ember részéről megmutatkozó szeretet váltja ki Isten bocsánatát, hanem éppen fordítva: az Úr irgalmának megtapasztalása fakasztja fel az emberben a szeretet forrását. Péter és Pál apostol, Ágoston vagy Ferenc előbb az isteni irgalom bőséges kiáradásában részesültek, s erre való feleletként kapaszkodtak értelmükkel, akaratukkal, érzelmeikkel, egész lényükkel Istenbe. A mert kötőszó itt nem az okot, hanem az okozatot vezeti be: az asszony szeretetének túláradó külső jeleiből következtet Jézus arra a már előbb végbement belső változásra, amelyet azután szavaival kinyilvánít és megerősít: „Bocsánatot nyertek bűneid.”
A bűnbánat könnyeit nem is tudjuk elsírni anélkül, hogy meg ne tapasztalnánk Isten szeretetét. Hiszen csak az istenszeretet fényében látható, hogy minden bűn súlyos lázadás, a szerető Isten arculcsapása. Éppen ezért nem a nagy vétkek „termelik ki” a nagyobb szeretetet, hanem az isteni szeretetben való elmélyülés mutatja meg bűneink valódi nagyságát. Ez a magyarázata annak, hogy míg az igazi gazemberek nemigen éreznek bűntudatot (nemhogy bánatot), a szentek a világ legnagyobb bűnöseiként tartják számon magukat.
A keresztségben miránk is kiáradt Isten irgalma. Szentgyónásról szentgyónásra haladva kell azonban ebben az irgalomban egyre jobban megmerítkeznünk, hogy lelkileg előrehaladhassunk, amint Szent Pál írja Timóteusnak. Bűneink súlyának felismerése nem arra való, hogy állandó lelkifurdalásban éljünk, hanem hogy egyre jobban megismerjük az ő feltétel nélküli szeretetét. Ez annak a belső békének forrása, amely több, mint nyugalom és kiegyensúlyozottság: a teljes élet, az üdvösség kezdete bennünk.
1Tim 4,12-16; Lk 7,36-50
fr. Barsi Balázs ofm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése