2011 februárjában egy francia lapnak
sikerült interjút készítenie a thibhirine-i monostor egyetlen
túlélőjével, Jean-Pierre testvérrel. A teljes interjú magyar fordításban
először itt, a Gratuitas honlapján olvasható.
Nem múlik el nap anélkül, hogy a 88
éves Jean-Pierre testvér, a tibhirine-i monostor egyetlen túlélője ne
gondolna eltűnt testvéreire, de nem nosztalgiával – a reményt
választotta.
Az 1996-os mészárlás menekültje
soha nem beszélt thibirine-i testvéreinek halála óta. Jean-Pierre
testvérrel egy marokkói monostorban találkoztunk, ahol lapunknak, a Le
Figaro Magazinnak adott interjút. Beszél eltűnt testvéreiről, az átélt
tragikus eseményekről Xavier Beauvois filmjéről, az Emberek és istenekről. De hitéről és reményéről is. Csodálatos volt a beszélgetés…
LE FIGARO MAGAZINE: Milyennek találta az Emberek és isteneket?
Jean-Pierre testvér:
Nagyon mélyen érintett. Megrendítő volt újra látni azokat a dolgokat,
amelyeket együtt éltünk át. Főleg azonban valamiféle teljesség töltött
el, nem pedig szomorúság. A filmet nagyon szépnek találtam, mert az
üzenet, melyet hordoz, annyira igaz, még ha nem pontosan ugyanaz, mint
ami történt. De nem ez a lényeg. A lényeg az üzenet. Ez a film ikon. Az
ikon sokkal több, mint amit látunk… Valamennyire olyan, mint egy
gregorián dallam. Ha jól van megkomponálva, belekerül a szerző üzenete,
és aki énekli, az még inkább rátalál, mert a Lélek dolgozik benne. Ebben
az értelemben ez a film ikon. Igazi siker, remekmű.
Semmilyen bírálatot nem akar megfogalmazni?
Hallottam, hogy egyesek Christian de
Chergé elöljárói szerepét bírálják. Van, aki kissé elmosódottnak
találja, de én jónak tartom. Mások szerint kemény, mert senki nem látja
mosolyogni. De teljesen benne van a személyiségében, amely illik a
súlyos helyzethez, amelyen keresztülmentünk. Ebben az emberben azt
csodálom, ahogy meghallgatja az embereket, főleg a nehéz pillanatokban.
Nem akar rájuk nehezedni. Meghallgatja őket. Látszik a tisztelet a
testvérek iránt. A lelkipásztort látjuk, aki megnyílik Istenre, engedi,
hogy Isten megdolgozza, hogy megfelelően reagáljon a testvérek előtt. Az
egész filmben látszik ez az Istenre való nyitottság, kérdeznek tőle
valamit, és ő engedi, hogy Isten hasson rá. Ez a szerzetes!
Van valami, ami hiányzik az igazi történethez képest?
Nem éreztem ilyesmit.
De szerzetesként hogy érinti ennek a filmnek a sikere?
El vagyunk ragadtatva a nagy sikertől,
de nem a mi érdemünk! Az hogy ismernek, zavar egy kicsit… A szerzetes
arra van teremtve, hogy rejtve éljen.
Miért ellenezték a film forgatását?
Nem akartuk a filmet, és hogy Marokkóban
forgassák, nehogy prozelitizmussal vádoljanak. Egyesek akkoriban már
hosszú ideje nem kaptak tartózkodási engedélyt. Nagyon óvatosnak kellett
lennünk, de Isten akaratára hagyatkoztunk. Nem kérték ki tehát a
véleményünket. A stáb tudta, hogy ellenezzük, és ismerte az okát is.
Nagy tisztelettel voltak.
A folytatás itt olvasható.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése