Kedves Testvérek, az alábbi gondolatokkal kívánok a blog minden olvasójának Áldott Karácsonyi Ünnepeket!
Sok szeretettel Esztelnekről: Szilveszter testvér
„Gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk, s az ő vállára kerül az uralom.” (Iz 9,6) – jövendölte Izajás próféta Krisztus Urunk születése előtt több száz évvel.
Éjféli szentmisénk szentírási részei Karácsony örömteli üzenetét szeretnék megosztani velünk, akiket oly sok minden aggaszt és félelemben tart. A mindennapi gondok és szenvedések, meg nem értések és nagy csalódások fölött nincs hatalmunk, nem tudjuk megszüntetni azokat egyik pillanatról a másikra, de ma éjszaka Annak születését ünnepeljük, aki meg tudja szelídíteni, és a javunkra tudja fordítani mindezeket.
Mária „világra hozta elsőszülött fiát, pólyába takarta és jászolba fektette”(Lk 2,1-14) – olvastuk az imént Szent Lukács evangéliumából.
Egy gyermek születése önmagában is titok. Ezt leginkább a szülők, tudják, részesei lehettek ennek a titokkal telítet csodának. Nem lehet azon egyhamar napirendre térni, amikor egyszer csak ott mocorog egy tenyérnyi gyermek édesapja kezében, édesanyja ölében. Már ez a titok is kitágítja a horizontot, megnevezhetetlen örömet gyújt a szülők, rokonok lelkében. Új élet született, aki nagy reménységre ad okot, akármilyen körülmények között jött is a világra.
Szűz Mária és Szent József átélték egykor ezt az örömet és reménységet, de azt is, amire ezen felül a hit bátorította és jogosította fel őket, ugyanis gyermekük, akit Jézusnak neveztek, a világ Üdvözítőjének született. Eredete titokzatos, számukra is megfoghatatlan volt.
Karácsony titka előtt a hívő ember elnémul, mert mit is szólhatna a Teremtő e hihetetlenül nagylelkű lépéséhez, szabad döntéséhez. Isten úgy szeretett minket, hogy Üdvözítőt küldött nekünk, aki testvérünkké lett. Ezzel kapcsolatosan Szent János evangéliumában olvashatjuk: „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16).
Amikor Jézus a világba jött, szülőföldjén és világszerte sokan várták az Üdvözítőt, de a Messiás eljövetelét aligha képzelte el úgy bárki is, ahogyan az megtörtént. Minden értelmet felülmúlóan teljesítette be Izajás próféta jövendölését, ő Emánuel, ami azt jelenti: velünk az Isten.
Nem szól még egy szót sem, nem tud beszélni. Semmi mást nem képes, mint elfogadni a gyermeki lét korlátait és ajándékait. De ezzel is tanít minket: „ha meg nem változtok, és olyanok nem lesztek, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát kicsinnyé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában” (Mt 18,3-4).
Mi az örömhír számunkra az angyali üdvözlettől egészen a nyilvános működésig? Mit tanulhatunk mi Isten gyermekségéből, Jézus gyermeki létéből?
Azáltal, hogy Isten Fia kisbabaként jelent meg közöttünk, számunkra a bizalom új ideje kezdődött. Az emberré lett Isten emberekre bízta magát. Bárcsak megértenénk, mit rejt ez a titok!
Istent mindig hatalmasként akarjuk látni, aki a mennyben trónol, mindenható, elérhetetlennek tűnik, leginkább akkor, amikor gyengeségünket, gyermekségünket és kiszolgáltatottságunkat éljük át. Érezzük, hogy Vele szemben mi csak porszemek vagyunk.
Megtestesülésével csecsemőként jött közénk, kiszolgáltatva magát az embereknek. Mint gyermek rábízta magát Szűz Máriára, Szent Józsefre és kiszolgáltatta magát a körülményeknek is. Mindenekelőtt teljesen rábízta magát mennyei Atyja szeretetére. Amikor majd a gondviselésről tanítja övéit, azt mondja: „Ti keressétek előbb Isten országát és annak igazságát,”… (Mt 6,33), majd „Ne féljetek! Sokkal többet értek ti a verebeknél” (Lk 12,7) – tanítja egy más helyen.
Bárcsak elhinnénk, hogy Isten szemében mindannyian, külön-külön, személy szerint értékesek vagyunk, és annyit érünk, amennyit szemében érünk és nem többet és nem kevesebbet! Amikor el hisszük, hogy Isten a mi mennyei Atyánk a valóságban is és nemcsak a szavak szintjén, akkor a bizalom új formáját fogjuk megélni, ami azt jelenti, hogy minden körülmények között ráhagyatkozunk. Ha elfogadjuk emberlétünk korlátait és határait, akkor nem másokhoz méricskéljük magunkat, hogy ki mennyire vitte, ha képesek vagyunk önmagunkat elfogadni, akkor béke lesz a szívünkben és nem lázadás, nem irigység, harag és ebből fakadó bosszúállás.
Ne akarjunk mindent előre tudni! Bízzuk rá magunkat Istenre, ahogy Szűz Mária és Szent József is tették. Ők hagyták, hogy Isten váratlan eseményeken keresztül vezesse őket. Ha József elkezd okoskodni, amikor megjelenik az angyal, és kéri: „Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba!” (Mt 2,13), ha nem engedi magát vezetni, akkor elveszíti a Gyermek életét a betlehemi vérengzésbe. Isten azt szeretné, ha megengednénk neki, hogy újra és újra továbbvezessen minket az élet útjain, a változásokon és váratlan eseményeken keresztül.
Higgyük el, Isten, aki maga a szeretet, amikor megváltoztat valamit az életünkben, akkor a szeretet új ajándékait készíti el számunkra. Soha nem öntörvényűen váltogatja az eseményeket és dolgokat. Szeretné mélyebb szeretetbe és megajándékozottságba vezetni utunkat. A Szeretet soha nem tesz rosszat sem szóval sem cselekedettel annak, akit igazán és őszintén szeret. Soha! Ha Isten szeretetében van elrejtve az életünk, akkor minden Isten szeretetében történik, minden a javunkra válik. Akkor is, ha nem értjük, ha per pillanat szenvedéssel és fájdalommal jár.
Természetesen hosszú folyamat mire belenövünk újra a gyermeki bizalomba és megtanuljuk rábízni magunkat a mennyei Atya szeretetére.
De, ha Isten egy kiszolgáltatott, védtelen, segítségre szoruló gyermekben testesült meg, hogy megmutassa, mennyire rászorul a mi szeretetünkre, akkor Karácsonykor mi is nagy elhatározást tehetnénk, és újra rábízhatnánk magunkat Istenre.
Fogadjuk el, hogy Isten gyermekei vagyunk, és minden élethelyzetben, életkorban, életállapotban válasszuk szabadon ezt az ajándékot! Éljünk úgy, hogy mi most az Atya jelenlétében az ő gyermekeiként vagyunk itt, ebben a világban! Istengyermekségünk fényében próbáljuk meg újra értelmezni, újra fogalmazni életünk értelmét, amelyben helye van az Istennek és az istenes dolgoknak!
Isten gyermekeként minden megváltozik, s Jézus arcképe lassan-lassan kirajzolódik a mi életünkön is. Éppen ezért életutunkat próbáljuk meg Vele együtt járni, Vele, aki Betlehemben emberré lett, csakhogy útitársunk lehessen. Ő Emánuel, az úton velünk együtt járó Isten.
Mai elmélkedésünket egy karácsonyi áldással szeretném befejezni, felállva fogadjuk: „Amikor a Betlehemben született gyermekre emlékszel, hajolj meg a tulajdon szívedben élő gyermek előtt, és kövesd álmaid csillagának fényét, s tudd, Isten veled van, bárhová mész is.
Hagyd, hogy az istállóban született remény megmutassa neked, hogy az Úr egy kisgyermeken át is képes megváltoztatni a világot.
Karácsony szelleme egész évben melengesse lelkedet!
Béke és kegyelem kísérjen utadon az Atya, a Fiú és a Szentlélek Isten nevében a világ végezetéig!” Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése