Ugrás a fő tartalomra

Áldozat vállalás nélkül nincs igazi Krisztus követés – Évközi 20. vasárnap

Isten szolgálata és az Ő akarata szerinti életvitel, ha komolyan vesszük, nem kínál mindig kényelmes és nyugodt életet. Olykor belső, lelki vívódással jár. Máskor meg kockázatot, harcot és üldöztetéseket hoz magával, mert a krisztusi üzenet radikális, és radikális, azaz alapos, mélyreható választ kíván. Ez a válasz akár meg is oszthatja az embereket, adott esetben még a családon belül is.

Az Isten ügyéért folytatott belső küzdelemnek, és a hitnek, illetve az isteni kinyilatkoztatás megosztó jellegének ezt a sajátosságát az Ószövetségben is megtaláljuk.
Már a Pusztai Vándorlás történetében végig lehet kísérni, hogy, hogyan támad meghasonlás az Istennel kötött szövetséghez ragaszkodok, és a szövetséget semmibe vevők között. Az első olvasmányban szereplő Jeremiás próféta példájából (Jer 38, 4. 6. 8-10) meg lehet tanulni, hogy az istentől kapott feladattal az ember könnyen egyedül marad, és néha azt kell tennie, amitől a legjobban irtózik…
Jeremiás mivel Isten üzenetét tolmácsoló szavaiban nem volt tekintettel emberi nézetekre, a „perlekedés és ellentmondás emberévé” vált (Jer 15, 10) „az egész ország számára”. A katonai vezetők, hogy megszabaduljanak tőle, a király előtt azzal vádolják, hogy „a népnek nem a javát keresi, hanem inkább a rontását”, s miután hatalmat nyertek fölötte, mély, iszapos vízgyűjtőbe vetik, hogy éhen haljon. Biztosan elpusztult volna, ha Isten nem siet a segítségére egy rabszolga által, aki elnyeri a király engedélyét, és megmenti a prófétát a biztos haláltól.

Mi sem könnyebb, mint az igazság emberét erőszakkal elhallgattatni. Ezt tették Jeremiás próféta ellenségei is, ahelyett hogy megtértek volna figyelmeztető szavára és komolyan vették volna az Istennel kötött szövetséget.

Ma is vannak, akik nem szívesen hallgatják a tettekre indító krisztusi tanítást, sőt, vannak akik el szeretnék hallgattatni. Egyet azonban elfelejtenek: Isten szándékai a mi akaratunk ellenére is megvalósulnak a világban.

A szentleckében (Zsid 12, 1-4) a szent író, miután felidézte az ősi pátriárkák és próféták megingathatatlan hitét, utánzásukra biztatja a keresztényeket, de hozzáteszi: „Ezért mi is… váljunk szabaddá minden tehertől… és fussuk meg kitartással az előttünk lévő pályát. Emeljük szemünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra”. Vagyis az Ószövetségtől a keresztény figyelmének Jézus felé kell fordulnia, akinek az ószövetségi nagyok – beleértve Jeremiás prófétát is – csak halvány előképei voltak.
Ő az az isteni példakép, akit a hívőnek utánoznia kell, Ő Isten ügyének legnagyobb harcosa, aki, alávetve magát akaratának, „elszenvedte a keresztet”. A kereszténynek, amikor Abban hisz, aki a hit szerzője, oka, támasza, nem kell félnie attól, hogy „a bűn elleni küzdelemben vére ontásáig” is ellenálljon, s fölvegye mindazzal a harcot, amely elvonhatná őt Isten iránti teljes hűségétől.

Jézus, aki boldognak mondta a békességeseket, és tanítványainak békéjét hagyta örökségül, a mai evangéliumi szakaszban, mintha ennek ellentmondana, amikor (Lk 12, 49 - 53) nyíltan kijelenti: „Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást,” széthúzást.

Első hallásra nagyon könnyen félreérthetőek ezek a szavak. Úgy tűnik, mintha Jézus akarná a "szakadást" és a "tűz lángra lobbanását". Pedig neki nem ez a célja, de tudja, hogy szavai, az igazság tanítása megoszlást fog kelteni, akárcsak Jeremiás próféta esetében.
Valójában annak a ténynek a megállapításáról van szó, hogy Jézus tanítása elkerülhetetlen módon szembeállítja egymással a jót és a rosszat, az igazságot és a hazugságot, a békét és az erőszakot, a Jézusban hívőket és a vele szembefordulókat, az öntudatos, elkötelezett keresztényeket és a farizeusi, kétszínű, jámborkodó keresztényeket, az Egyház tanításához, pápához hűeket, és az Egyház tanítását semmibe vevőket, pápát is kritizálókat.
Jézus kijelentései akkor válnak drámaivá, amikor ezeket az értékeket, illetve hiányokat az egyik oldalon is és a másikon is emberek képviselik, talán éppen egy család keretein belül vagy a legbensőségesebb emberi kapcsolatokban, közösségekben…
Ám ez a szembeállás, ez a szakadás kell a gyógyuláshoz, mert a mindenáron való békesség a rothadás, a pusztulás, a halál békéje, s nem az igazi, egészséges életé.

Az első pillanatban zavarba ejtő jézusi kijelentés se ellent nem mond korábbi tanításának, se meg nem szünteti annak érvényességét. Kijelentésével, inkább arra mutat rá, hogy a benső béke, vagyis az Isten és az ember közötti összhang, tehát az Isten akaratához való ragaszkodás ismertetőjele nem ment fel a harctól, a hadviseléstől mindaz ellen, ami saját magunkban – szenvedélyek, kísértések, bűnök – vagy környezetünkben ellenszegül Isten akaratának, támadja a hitet és akadályozza az Úr szolgálatát. Abban a pillanatban a legbékésebb kereszténynek is bátor és megfélemlíthetetlen harcossá kell válnia, aki nem riad vissza se kockázatoktól, se üldözéstől, se haláltól. 
Példája Jeremiás, de még inkább Jézus, aki vérig, a kereszt gyalázatáig küzdött a bűn ellen. Hogy azonban ez a küzdelem őszinte és szent legyen, nem szabad abba belekeverni semmiféle emberi személyeskedő indulatot vagy szándékot.
Ezt a küzdelmet egyedül annak a szeretet-tűznek kell hevítenie, amelynek fellobbantásáért Jézus a földre jött (49). Célja, hogy ez a tűz elharapózzék mindenütt az Atya dicsőségére és az emberek üdvösségére.
A szeretetnek ezért a lobogásáért várta annyira Jézus kínszenvedése vérkeresztségét (50). A kereszténynek ezért a tüzért kell készen állnia arra, hogy ellenálljon a számára akár legdrágább embernek is, sőt el is szakadjon tőle, ha az akadályozza erkölcsi meggyőződésének magvalósításában, hite megvallásában, hivatása vagy Isten akarata teljesítésében.

Ha például egy családban valaki az élet mellett síkra-száll azokkal szemben, akik az ártatlan magzat meggyilkolására készülnek, akkor ezt a nyílt szakításig, a kitagadottság kockázatáig is vállalnia kell. De ugyanez a magatartás kell bennünket jellemezzen a ház
Igaz, az efféle keserű megoszlás mindig súlyos keresztet jelent, de – akárcsak Jézus keresztje – azok üdvösségét szolgálja, akiket Jézus szeretetéért elhagyunk.
Jegyezzük jól meg, hogy az olyan nemzeti, családi, vagy baráti szolidaritás, mely a bűnre s a bűnben való cinkosságra alapoz, az a nemzet, az a család és az a barátság legbiztosabb szétbomlásához vezet előbb vagy utóbb!

Krisztus követése teljes odaadást és hősiességet kíván. A vértanúk hosszú sora, a ma is fel-fellángoló keresztényüldözések azt bizonyítják, hogy áldozatok nélkül nincs igazi kereszténység. Ez nem fanatizmus, hanem a szeretet elkötelezettségét jelenti Krisztus iránt. Hiszen Ő tűzet hozott a földre, a szeretet-tűzét, és azt akarja, hogy ez a tűz a mi lelkünkben is nagy lánggal égjen.

Kérjük Istent, hogy az Esztelneki Madonna közbenjárására adjon erőt, ahhoz, hogy életünk tüzet gyújtó, keresztény forradalmat kirobbantó magatartássá váljon, és engedje, hogy egykor méltók lehessünk a Vele és a vértanúkkal való nagy találkozásra.
assági egység, hűség, a férfi és nő szentségi házasságának védelmében, a hiteles egyházi tanítás megőrzésében, a mindenkori egyházfő, a pápához való ragaszkodásban, és még folytathatnánk a felsorolást, de ezt megteheti ki-ki maga házi feladat gyanánt…

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

„Nézz vissza most egy percre... aztán ismét csak előre” - 50 éves kortárstalálkozó Esztelneken

„Nézz vissza most egy percre, nézz vissza az útra,
Nézd meg, mit tett, mit alkotott a munka,
Nézz vissza... aztán ismét csak előre,
S indulj tovább az alkotó jövőbe.” 
(Kiss Jenő költő)
KEDVES 50 ÉVESEK, kedves ünneplő testvérek!
Egy pillanatra megálltok, hogy találkozzatok egymással: érezzétek, szeressétek egymást, részesüljetek egymásból, ez a pillanat nagyon értékes, de futólagos, csak kis epizód az örökkévalóságból! Viszont ha tiszta-szívűséget, szeretetet, megbecsülést ajándékoztatok egymásnak, gazdagságot és örömet teremtettetek egymás és embertársaitok számára, akkor ez a pillanat, már megérte a fáradságot és okot ad az örömre, az ünneplésre! A költő (Rajki Miklós) szerint: „A léleknek nem kell pénz. A lélek mindig valami szépet remél. Kell neki mindennap a pillanat, amikor valami szépet befogad, és felerősítve sugározza tovább, hogy szebb legyen tőle a világ.” Igen, ez a pillanat, már megérte a fáradságot és okot ad az örömre, az ünneplésre! Mert ünnepelni jó, mert ünnepelni ke…

„Próbáljátok meg úgy itt hagyni ezt a világot, hogy jobb legyen...” - Évközi 15. vasárnap – cserkésztábor

„Próbáljátok meg úgy itt hagyni ezt a világot, hogy jobb legyen, mint ahogy kaptátok.” Bi Pi a cserkészet alapítója

A Baden Poweli felszólítás megvalósulásának a HOGYAN-ját a mai evangéliumi szakasz (Lk 10,25-37) adja meg. Az imént hallottuk, hogy: „Egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt: Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet”?Gondoltatok-e, gondoltunk-e valaha arra, milyen nagy kegyelem, s egyben milyen nagy lehetőség, hogy Jézus Krisztusban megszólítható, megkérdezhető az Isten?
A evangéliumi szakaszban ezzel a nagy lehetőséggel él a törvénytudó és megkérdezi Jézust. Mester „mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Bár nem illik, de Jézus a kérdésre kérdéssel válaszol: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?” A törvénytudó nagyszerűen idézi a Főparancsolatot: „Szeresd Uradat, Istenedet.... felebarátodat pedig, mint saját magadat”. „Helyesen feleltél”, mondja Jézus. Mintha csak azt mondaná Biblia ismeretből tízes.

Talán mi is …

Esztelnek-Csángótelep házszentelés

A tegnap, január 7-én került sor a csángótelepi, immár hagyományossá vált házszentelésre. A hosszú, egy kisé fárasztó házszentelési napok (Kézdiszentkereszt, Bélafalva) után, ez felüdítő volt a gyönyörű téli táj lágy ölén. Erről az eseményről szeretnék megosztani néhány képet. 

A többi kép ide kattintva nézhető meg.