„Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak!” - Évközi 25 vasárnap

Szilágy megyei Hosszúrév (Rastoci) nevezetessége

Szilveszter archívum 

A mai szentírási részek alaptémája a gazdagság helyes felhasználása. A gazdagság értelemszerűen magába foglalja mindazt, amivel az ember rendelkezik: anyagi javait, testi-lelki-szellemi adottságait, erejét, pozíciójából eredő hatalmát.

Az első olvasmányban (Am 8, 4 – 7) Ámosz prófétát halljuk, amint kemény támadást intéz a szegények pénzéből meggazdagodott gátlástalan kereskedők ellen, akik meghamisítják a mérleget, eladják a gabona ocsúját, növelik az árakat, kihasználják mások szükséghelyzetét. Azt is mondhatnák folytatva a próféta gondolat menetét, hogy azok ellen, akik Istentől kapott erejükkel, pozíciójukból származó hatalmukkal visszaélve durván belegázolnak mások lelkivilágába, elnyomják a kicsit, a védtelent, megalázzák emberi méltóságában a gyengét, az erőtlent, csak azért, hogy a szükségesnél jóval több anyagi javuk legyen, vagy esetleg úgymond egy „jót szórakozzanak” a kicsinyek, a gyengék, a védtelenek rovására.

A próféta kímélet nélkül leleplezi a visszaélőket és azok csalásait, durvaságát. Nem egyszerűen a szociális igazságosság, hanem Isten nevében teszi mindezt. „Halljátok ezt, ti, akik eltiporjátok a szegényt, és szorongatjátok az országban szűkölködőket – (bele gázoltok a kicsinyek személyi méltóságába, megalázzátok önérzetükben) –… Megesküdött az Úr… Sose felejtem el egyetlen tettüket sem!”(4. 7).

Ámosz próféta szerint a visszaélések, a szegények kárára elkövetett csalások és a védtelenek megalázása, kihasználása Istent sértik. Istent, Aki a gyámoltalanok, a szegények és a gyengék oltalmazója, „az árvák atyja, az özvegyek védelmezője” (Zsolt 68,6). Istent, Aki „a kicsit és a gyöngét felkarolja, megmenti a szegények életét” (Zsolt 72,13), „Mert a mindenség Ura senkitől sem tart, és nincs nagyság, amitől félne. Hisz ő teremtette a kicsit és a nagyot, és egyaránt gondját viseli mindegyiknek” (Bölcs 6,7), ezért azt parancsolta, hogy nagylelkűen kell bánni az ínségesekkel: „Nyisd meg kezed, és adj szívesen annyit, amennyire csak szüksége van szorult helyzetében” (MTörv 15, 8).

A vallást nem lehet a társadalmi igazságosság egy intézményévé lefokozni; a vallás feladata, hogy Isten nevében védje az ember személyi méltóságát, félelem nélkül hirdetve Isten parancsait a gazdagoknak és szegényeknek, a hatalmasoknak és a kicsinyeknek, az erőseknek és a gyengéknek egyaránt. Aki csupán emberi szinten akarja megvalósítani a társadalmi igazságosságot, homokra épít, mivel csak az a valódi igazságosság, ami Istenből ered és Őrá épül.

A csalók, a visszaélők elítéléséről szóló prófétai szöveg felkészít, hogy még jobban megértsük a hűtlen intézőt bemutató evangéliumi példabeszéd igazi jelentését (Lk 16, 1—13). Itt is csalásról, visszaélésről van szó, de most nem a szegények, a kicsinyek kárára, hanem egy nagy és gazdag emberére, aki javai tékozlása miatt elcsapja intézőjét. Ez pedig, hogy barátokat szerezzen magának, hogy legyen aki befogadja, miután elbocsátják az intézőségből, törvénytelen eljáráshoz folyamodik: önkényesen csökkenti gazdája adósainak tartozását.

A példabeszéddel Jézus egyáltalán nem dicsérni akarja az intéző rafinált becstelenségét – különben is a „mihaszna” jelzővel illeti (8) -, hanem azt akarja kiemelni, milyen nagy előrelátással biztosítja magának a jövőt. A hűtlen intéző dicsérete tehát nem az erkölcstelen cselekedetére, csalására vonatkozik. A dicséretet azért kapja a hűtlen intéző, mert határozottan tudott dönteni és cselekedni a végórában. Ezt világítja meg a következő mondata: „A világ fiai a maguk nemében okosabbak a világosság fiainál”(8). Jézus szomorúan állapítja meg, hogy a világ fiai – vagyis akik távol élnek Istentől, nem hisznek benne – sokkal okosabbak és serényebbek földi jövőjük biztosításában, mint a világosság fiai, vagyis a hívők, akik, bár hisznek Istenben, de csak kelletlenül és hanyagul foglalkoznak lelki ügyeikkel, nem nagyon nyugtalankodnak örök jövőjük miatt. Pedig a keresztényeknek is hasonló határozottsággal kellene cselekedniük, mint a hűtlen intézőnek, mert nekik nem állásuk forog kockán, hanem örök üdvösségük, örök boldogságuk.

Érdemes megszemlélni azt, hogy az emberek profán, pusztán evilági célokért hogyan tudnak küzdeni és hajtani, micsoda kitartással és határozottsággal, mindent föltéve egy lapra.

Az állhatatos cselekvésben és nem a tettekben kell követnünk a "világ fiait". Tehát nem abban, amit tesznek, hanem ahogy teszik. Mert ők hervadó koszorúért küzdenek, mi ellenben a hervadhatatlanért, az örök üdvösségért küzdjünk hasonló kitartással.

A mai példabeszéddel Jézus tevékeny elkötelezettségre és éberségre hív, emlékezetünkbe idézi, hogy eljön az utolsó nap, amikor mindenkinek azt kell majd hallania: „Adj számot vagyonodról” (2), a kapott talentumokról: hatalmadról, testi és lelki erőnlétedről, fizikai és szellemi képességeidről, adottságaidról…

A példabeszédet követő irányelvek azt akarják megértetni, hogyan kell a kereszténynek örök célja távlatában a gazdagságot, az élethelyzetből adódó hatalmat, testi és lelki erejét, fizikai és szellemi képességeit felhasználnia.

Az evangéliumi szakaszban a pénzt Jézus „hamis mammonnak” nevezi (9), mivel gyakran nem becsületes haszonból ered; használatában arra kell figyelni, hogy ne legyen az üdvösség akadálya, sőt segítsen annak elnyerésében. De ez, nem csak az ember anyagi javaira vonatkozik, hanem mindarra, amivel rendelkezik: testi-lelki adottságaira, erőnlétére, pozíciójából eredő hatalmára stb.

Az örök üdvösség elnyerésében segít, ha az anyagi javakat a szükségben lévők javára fordítjuk, vagy az erőnlétünket, hatalmunkat, befolyásunkat arra használjuk fel, hogy megvédjük a gyengét, az erőtlent, a védtelent… A keresztény így szerezhet magának barátokat, akik majd befogadják őt az „örök hajlékban”.

Ha az ember nem tud elszakadni önérdekétől, akkor a pénzkezelés, a hatalommal való élés, az erő felhasználása nehezen kivédhető kísértéssé válik a számára. Akár úr vagy intéző, akár főnök vagy alárendelt, akár idős vagy fiatal, akár férfi vagy nő, akár kisiskolás vagy „nagyiskolás” könnyen a pénz, a hatalom, az erő rabjává válik, ez pedig olyan gonosz zsarnok, hogy nem enged neki semmi szabadságot, legkevésbé azt, hogy Istennek szolgáljon.

Az imént felsorolt földi értékek nem haszontalan dolgok, sőt szükség is van rájuk a mindennapi élethez, de Jézus arra intette híveit, hogy vannak veszélyei ezeknek… Felfoghatatlan, hogy egy hívő annyira ragaszkodjon ezekhez, hogy még Istent is képes legyen eltaszítani magától. Ám elérkezik a pillanat, amikor ezek az értékek már Isten ellenségeivé válnak, és a hívő választás elé kerül: vagy Isten, vagy a földi értékek. Ha Isten mellett dönt, akkor tud veszíteni a gazdagságból, engedni a hatalmából, de ha mégsem, akkor biztos, hogy teljesen hátat fordít Istennek. De tudnia, kell, hogy akármennyi pénze, akármilyen nagy ereje és legyőzhetetlennek látszó hatalma is van, mégsem lesz, mert nem lehet soha igazán boldog.

Épen ezért nézzünk magunkba, és gondoljuk végig, jól használjuk-e fel az anyagi javainkat, energiánkat, hatalmunkat?

Ahol Istenre is gondolnak, ott mindig megfelelően használják fel ezen értékeket, de ahol Isten nem játszik fontos szerepet az emberek életében, ott az anyagi javakat önző módon használják fel, ott a kapzsiság nemcsak elhatalmasodik, hanem a határt sem akarja ismerni, ott az erő, durvaságba és erőszakba torkollik, a hatalom pedig igazságtalanságot és zsarnokoskodást szül…

Mind ennek elkerülése érdekében okosan kell felhasználnunk a földi javakat, a mulandó életet, hogy igaz, örök értékeket szerezzünk általuk, mert Isten azért adta a földi javakat, hogy örök üdvösségünk biztosítására használjuk fel azokat. Ne feledjük, a gazdagság lehet a jótékonyság forrása is. Sok embert áldottak már azért, mert szerette és segítette a szegényeket, az elesetteket, a gyengéket, aki örömét lelte abban, hogy másokkal jót tehetett. Ugyanakkor hálás volt Istennek is, mert ő maga nem szorult segítségre.

Ezért soha nem gondolkodhatunk eleget az Úr Jézus figyelmeztetésén: „Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak!” Mert, aki túlságosan belebonyolódik a Mammon szolgálatába, az már nem szolgálja Istent. Isten szolgálata nélkül viszont egy társadalom oda jut, ahová Ámosz próféta korában jutott – a megsemmisülésbe.