Oldalak

vasárnap, július 13, 2014

"Íme, kiment a magvető vetni" - Évközi 15. vasárnap

A mai evangéliumi szakaszban az Úr Jézusnak a magvetőről szóló példabeszédét hallhattuk. A példabeszéd – ami nekünk talán kissé idegen – megszokott volt Jézus kortársainak.
Jézus úgy tanította az embereket, hogy igazságait egyszerűen, rövid és érthető módon adta elő. Szavait első hallásra meg lehetett érteni. Történeteken, példabeszédeken keresztül adta elő igazságait. Az igazságot a történetből kellett kihámozni. A mai evangéliumban ilyen történetet, példabeszédet hallhattunk.
A példabeszédek által az Úr két dolgot akart elérni: egyrészt, az emberekhez saját nyelvükön szólni, másrészt meg akart osztani valami nagyon fontosat velük, ami meghaladja az emberi igazságokat. A képek, amiket használ, világosak és érthetőek, hiszen hallgatói életéből származnak. Azonban mélyebb szemlélést, a szívvel való látást igénylik.
Arra hív bennünket az Úr általuk, hogy ne maradjunk meg a szavak nyilvánvaló értelménél, hanem kérdezzünk, keressünk járjunk utána, és hagyjuk, hogy az elrejtett értelem megérintse a szívünket, lelkünket.
Kt. Talán a mai példabeszéd sikeresebb elmélyítéséhez jó tudnunk, hogy Palesztinában, a Szentföldön az emberek nem úgy vetettek, mint nálunk szokás, hogy előbb fölszántják a földet és csak utána vetik el a magot, majd beboronálják. Még kevésbé használtak gépet a vetéshez, mint manapság. Ott a szántóföld az előző évi aratás óta parlagon hevert, műveletlen volt arra, hogy az új vetést befogadja.  Először bevetették a földet, egészen a  mezsgyéig, és utána láttak neki, hogy felszántsák és a magot a földbe keverjék.
Így történhetett meg az, hogy az elvetett mag egy része az útfélre, a letaposott földre hullott. A járókelők tovább tapostak rajta. Bevetette a magvető a köves talajt is, ahol még volt némi termőföld. A tövist, bogáncsot és gyomot nem irtotta ki vetés előtt, hiszen úgy is szántott a vetés után. A gazt és a tövist a szántó eke szakította ki tövestől a földből.
Tehát miután az egész földet bevetette a gazda, akkor látott neki a szántásnak. Ezek szerint a magvető csak szántáskor vehette észre, hogy helyenként milyen a talaj.

A mai példabeszéd értelmét maga Jézus magyarázza meg, teszi érhetőbbé a tanítványok, s mindannyiunk számára: „A mag az Isten igéje” (Lk 8,11), olvashatjuk Szt. Lukács evangéliumában. A magvető Jézus Krisztus. Kétezer évvel ezelőtt ő maga Palesztinában vetette a magot, és elküldte tanítványait, hogy ugyanezt tegyék a világban. Jézus Krisztus, aki ma Egyházában a Szentlélek erejével jelen van, továbbra is széles körben, és bőkezűen veti az Atya magvát.
A föld, azaz az emberi szívek állapota azonban ma sem egyforma. Az Evangélium „az út mellé hull” (Mk 4,4), amikor valójában nem hallják meg; sziklára hull (Mk 4,5), anélkül hogy földbe kerülne; tövisek közé hull (Mk 4,7), de az emberi szívekben a sokféle gond, hamarosan megfojtja. De egy rész jó földbe hull (Mk 4,8), tudniillik olyan férfiak és nők szívébe, akik készek rá, hogy személyes kapcsolatban éljenek Istennel, és együttműködve a felebarátokkal bő termést hoznak.
Jézus a példabeszédben a jó hírt nyilatkoztatja ki, Isten Országának örömhírét – amely a szántóföld nehézségei, a világ feszültségei, konfliktusai és gyötrő kérdései ellenére is eljön. Az evangélium magva termékennyé teszi az emberi történelmet, és nagyon jó aratást ígér. Jézus azonban figyelmeztet is: Isten magva csak a jól felkészült szívben csírázik ki és hoz bő termést.

Érdemes lenne csak magunkra vonatkoztatni ezt a mély tartalommal rendelkező példabeszédet. Szemléljük magunkat, mint földet, mint talajt, amelynek az a feladata, hogy befogadja az isteni Ige magvait.
Szakítsunk egyszer tudatosan időt arra, hogy így, talajként szemléljük önmagunkat, és beszélgessünk el Istennel magunkról és életünkről. Mert Ő szeretné átváltoztatni a terméketlen talajt termőfölddé, ha azzal küzdünk, illetve a termőt még jobbá akarja tenni. De csak akkor teheti, ha lehetőséget adunk Neki és megnyitjuk a szívünket Neki és működésének.

„Íme, kiment a magvető vetni!”- kezdte Jézus tanítását a genezáretitó partján, a nagy tömeg előtt.  Mivel az Ő tanítása örök érvényű, ezért ma nekem szól. Ezek a magok ma felém hullnak! A lelkem, a szívem földjébe.
Én milyen föld, milyen talaj vagyok a mag számára? Útfél? Az elvetett mag egy része  az útfélre, a járókelők által letaposott földre került. Kemény talaj volt az a magok számára. Ráadásul, az ott röpködő égi madarak  egy részét felcsipegették. Ezen a talajon nem sok termés volt várható.
Ilyen vagyok én is? Itt ülök a templomba, de amikor hazamegyek, minden érdekesebb dolog leköti a figyelmemet, és el is felejtem, hogy szólt hozzám Valaki?

Köves talaj? A mag másik része köves talajra hullott. Kevés volt a föld számára. Gyorsan kikelt, mert nem került mélyen a földbe. A perzselő Nap hamar kiszárította, mert nem volt elég nedvessége sem, tápláléka sem.
Örülök a krisztusi tanításnak itt a templomban, de visszatérek a „világba”, a szürkehétköznapokba, és jól megvagyok úgy, ahogy eddig voltam? Nem adok tovább semmit abból, amit itt kaptam?

Tövises föld vagyok? Más magok a tövisek közé kerültek. Egy darabig nőttek a tövisekkel, gyomokkal, gazokkal, míg azok a táplálékot, vizet, levegőt el nem vették tőlük. A gyorsan növő gazok elfojtották a kikelt és növekedésnek induló búzát.
Átmenetileg fölszabadulok napi gondjaim alól, de nem tudom elengedni, és Istenre bízni azokat. Meg kell felelnem a munkahelyi elvárásoknak, a családom, a szomszédaim igényeinek, saját boldogságomnak? Istennek már nem is jut időm megfelelni?

Vagy lehet, hogy jó föld vagyok? A példabeszéd szerint a magok egy része jó termőföldbe jutott. Különféle mértékben, a talaj jóságának megfelelően hoztak több-kevesebb termést: harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést.
Van bennem jó föld is? Kimegyek a templomból, s igyekszem tettekre váltani a hallott tanítást, a családban, a szomszédokkal való kapcsolatomban, a munkahelyemen, esetleg rosszakaróimmal szemben, ha vannak ilyenek, azzal, hogy nem csak beszélek róla, hanem teszem is azt, amit az Úr kér tőlem?
Hagyok időt Istennek, hogy szeressen, és magamnak, hogy ezt észrevegyem? Talán látszik is rajtam, hogy Isten nagyobb boldogságot tud adni, mint a siker és az elismerés?

Jézus a példabeszéd végén ezt mondta: akinek van füle a hallásra, az hallja meg!
Jézus a legkiválóbb igehirdető volt, nagy tömegek hallgatták, mégis tudta, hogy a hallgatók jó része különböző okok miatt mégsem fog gyümölcsöt teremni. A közeljövő megmutatta, hogy igaza volt. Mintegy háromévi prédikálás után, melynek során ezrek hallgatták szavait és látták a csodáit, pünkösdig mindössze százhúsz tanítvány tartott ki hűségesen Jézus követésében.
A kérdés az, hogy mi hol vagyunk? Megelégszünk avval, hogy a Jézushoz tartozó, keresztlevéllel is igazolható "sokaság," a "kereszténység," az "egyházközség" része vagyunk, vagy Jézusnak mindent alárendelve, teljes szívvel követjük Őt? Mi lehet Jézus véleménye a mi kereszténységünkről? Mi vajon kitartunk Isten tökéletes akaratában, amíg megjelennek életünkben a Szentlélek bőséges gyümölcsei, vagy meghátrálunk a próbák és a kísértések között?
Akinek van füle a hallásra, az hallja meg!
Jézus szavai azt fejezik ki, hogy Ő nemcsak, egy életből vett történetet mondott el a magot vető emberről. Ezt az életformát sokan ismerték és gyakorolták is a megélhetésük érdekében. Jézus szavainak mélyebb értelmet kell tulajdonítni. A példabeszéden, mint mondtuk korábban, el kell gondolkozni. Valamit meg kell belőle tanulni mindenkinek a maga számára. Akinek ez sikerül, az valóban "halló" füllel hallotta Jézus szavait.
Mivel Jézus ebben a példabeszédben, de a többiben is az "Isten országáról" a "mennyek országáról" akarja tanítani az embereket, a tanításokban ennek az országnak valamelyik részét, valamelyik vonását mutatja be. Ezt kell megtalálni.
Jelen esetben ez nem más, mint az Isten igéjének, tanításának sorsa az emberi lelkekben, szívekben. Siker és kudarc, eredmény és eredménytelenség figyelhető meg.
Marad a kérdés: mit tudok tenni én, hogy Isten országának vetése bennem és környezetemben jó talajra találjon, és sok termést hozzon? Hová tartozom, tartozunk? A sokaságba számol minket Jézus, vagy a "tanítványok" közé? "Akinek van fülük a hallásra?

Imádkozzunk ma magunkért és egymásért, hogy egyre jobban és egyre mélyebben megérezzük és megtapasztaljuk azt az igazságot, amit Jézus ezzel a példabeszéddel fejez ki, és hatalma is legyen ennek az igazságnak, hogy életünket tartósan megváltoztassa, egymásra figyelővé, a békességen munkálkodóvá, s ez által jobbá és boldogabbá tegye.

Nincsenek megjegyzések: