Napi gondolatok: Szent Antalnak imájára…- első kedd

Csíksomlyói Szent Antal oltár

Ma, Szent Antal ünnepére készülőben, az ő tiszteletére ima kilencedet kezdünk. A kilenced tartásának közvetlen oka, célja többféle lehet: készülődés bizonyos ünnepre, rendkívüli eseményekre, vagy egy életbevágóan fontos döntés meghozatala, illetve szükségállapot, segítségkérés…

Azonban tudnunk kell, hogy bármilyen kilencedet végzünk, ha azt akarjuk, hogy gyümölcsöző legyen, akkor nagyon lényeges, hogy mindezt a kegyelem állapotába tegyük. Ez azt jelenti, hogy ha súlyos bűn terheli lelkünket, akkor attól igyekszünk megszabadulni mielőbb a szentgyónásban. Itt talán ki kellene emelnünk a gyűlöletet, a haragot, illetve ennek ellentétét, amit az Úr Jézus az ima meghallgatásának és az isteni megbocsátás feltételeként szab meg, a megbocsátást, de nem csak a látszat, a színbelit, hanem a szívbéli megbocsátást. Aztán járuljunk szentáldozáshoz a szentmise keretében, ahányszor csak tudunk a kilenced alatt, és végezzük el azt az imát, ami az illető kilenceddel kapcsolatos. Természetesen mindezt jó, ha megerősítjük a test imájával, a böjttel és a belőle fakadó jó-cselekedetekkel.

1263. április 13-án, amikor elkészült Szent Antal tiszteletére épített templom Páduában, halála után 32 évvel, koporsóját átvitték az új templomba és felnyitották. A jelenlévők legnagyobb megdöbbenésére a szent nyelvét teljesen épen találták. Szent Bonaventúra, aki jelen volt ennél az eseménynél, a csodától lenyűgözve írta meg azt a himnuszt, amit templomainkban mi is gyakran szoktunk végezni, s amely így kezdődik: „Csodákat kik látni vágytok, Ó, jöjjetek Szent Antalhoz, Fekélyt, nyomort, vétket, halált, Sátánt, elűz, gyógyulást hoz. S a refrénje: Szent Antalnak imájára Tenger enged, bilincs törik, Az elveszett tagot, vagyont, Ifjú és agg visszanyerik…”
„Az elveszett tagot, vagyont, Ifjú és agg visszanyerik…” 

Ennek kapcsán fogalmazódik meg bennünk a kérdés: mit kellene visszanyernünk közösségileg, családilag és egyénileg, Szent Antal imájára? Mit is veszítetünk el? Vagy mi az, amiről azt gondoljuk, hogy a birtokában vagyunk, s ha kissé tüzetesebben kutatnánk utána, rá kellene döbbennünk, hogy már rég nem a miénk, vagy, hogy csak alig rendelkezünk vele, illetve, hogy már nagyon felszínessé, megszokottá vált az életünkben, s ennek következtében nincs is hatással a hétköznapjainkra. Olyan, mint az Úr Jézus által emlegetett só, amely izét veszítette, s kidobták, hogy eltapossák az emberek.
Tehát mi az, amit Szent Antal imájára vissza kellene szerezzünk, vagy el kellene mélyítenünk, hogy a ma kezdődő kilencedünk gyümölcsöző legyen, hogy a mindennapi életünkön meglátszódjon, hogy birtokában vagyunk, s ami Szent Antal életét is jellemezte, formálta és alakította Isten nagyobb dicsőségére, embertársainak javára és saját lelke üdvére?

Az egyik legfontosabb kincs, érték, a vallásos ember életében, amit Szent Antal segítségével föl kellene frissítenünk, vagy éppen élővé tennünk, illetve vissza kellene szereznünk, vagy meg kellene tisztítanunk a hamis és helytelen, az Egyház tanításával ellentétes ráhatásoktól, azaz „ÉLŐ HIT” – mert élő hit nélkül nem lehet senki sem kedves Isten előtt – áll a zsidókhoz irt levélben. Arany János pedig így fogalmaz a fiához címzett versében: „szegénynek drága kincs a hit. Tűrni és remélni megtanít: s néki, míg a sír rá nem lehell, mindig tűrni és remélni kell!”
De miből is áll az élő hit, amit különösen most a HIT ÉVÉBEN kérni szeretnénk Istentől a nagy csodatevő szent közbenjárására?
A Katolikus Egyház Katekizmusának tanítása alapján „a hit személyes cselekedet: az ember szabad választása az önmagát kinyilatkoztató Isten kezdeményezésére” (KEK 166). Istenben hinni azt jelenti, hogy csatlakozunk hozzá, befogadjuk tanítását, és örömmel engedelmeskedünk neki kinyilatkoztatása szerint.

A hit egyrészt "Isten ajándéka", mert mindig Isten kelti, ösztönzi és építi az emberben a maga kegyelme által, ahogy Pál apostol fogalmaz: „Kegyelemből részesültetek a megváltásban, a hit által, ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka”(Ef 2,8).
Másrészt viszont az ember önként és szabadon adott válasza, állásfoglalása erre az isteni kezdeményezésre. Igen, a hit az egész ember személyes válasza Istennek, aki kinyilatkoztatta magát az embernek a Bibliában. A Bibliában Isten Szava hallhatóvá válik és táplálja a Vele való baráti kapcsolatunkat. A Biblia a hitről beszél nekünk, olyan történetről, amelyben Isten az emberiséghez közeledik, és végül kinyilatkoztatja magát véglegesen Jézus személyében.
„Hinni Istenben egyszerre ajándék és elkötelezettség, (vagyis akiben hiszek, és ahogyan hiszek, úgy kell élnem! Ugyanakkor) isteni kegyelem és emberi felelősség, az Istennel való párbeszéd megtapasztalása, aki szeretetből szól az emberekhez, mint barátaihoz. Azért szól hozzánk, hogy a hitben és a hittel szeretetközösségre tudjunk lépni vele” – mondta a nem rég leköszönt Benedek pápa.
A hit tehát sohasem jön létre Isten kezdeményezése, ön-kinyilatkoztatása, illetve megváltó cselekedete nélkül. Vagyis ISTEN az, aki az indítást adja a hitre. Mindig Ő a kezdeményező, kegyelmi ajándékainak sokfélesége révén.
De ugyanígy elmondhatjuk, hogy a hit sohasem jön létre az embernek, az isteni kezdeményezésre adott pozitív válasza, állásfoglalása, Isten ingyenes ajándékának az elfogadása nélkül. Vagyis az EMBER az, aki befogadja, aki igent mond az Isten akaratára. És a kettő, Isten és ember között van az EGYHÁZ, amely a tanítás és a liturgia által közvetíti számunkra az Isten üzenetét.

Ami a hit jelentőségét illeti, rá kell mutatnunk arra, hogy a hit az igazzá, szentté, az Isten gyermekévé válás egyetlen útja, lehetősége az ember számára, amint a Biblia ezt oly hangsúlyosan kijelenti: „Az igaz ember pedig hitből él”(Róm 1,17) „Az embert nem a törvény szerinti tettek teszik igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit” (Gal 2,16).
Ha pedig az igazzá válás egyetlen útja a hit, akkor az üdvösség, az örök boldogság feltétele is, mivelhogy az igazzá válás az, ami szükséges az üdvösséghez. Ezt szintén határozottan kijelenti számunkra a Szentírás: „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik” (Mk 16,16).
A hit azért az igazzá válás egyetlen útja, mert a hit által léphetünk kapcsolatba, köthetünk szövetséget a háromszemélyű egy Istennel. Ahogy már idéztük a zsidókhoz irt levélből: „Hit nélkül pedig nem lehet senki sem kedves, aki ugyanis az Istenhez járul, hinnie kell, hogy Ő van és megjutalmazza azt, aki Őt keresi” (Zsid 11,6).
Ha viszont a hit összekapcsolja az embert Istennel, akkor Istenben és Isten által munkálkodó ember számára minden lehetséges. Lehetséges a bűnös ember megtérése, azaz igazzá, szentté válása is, ami a legnagyobb csoda. Ezért jelenti ki határozottan Szent János apostol: „Mindenki, aki az Istentől született, legyőzi a világot (pontosabban a bűntől áthatott világot). És ez a győzelem - győzelem a világ fölött! - a mi hitünk” (1Ján 5,4).
Ezért a hit a legnagyobb érték és kincs az ember számára, ahogy fogalmaz Szent Péter apostol az ő első levelében. „Örülni fogtok, noha most egy kicsit szomorkodnotok kell, mert különféle kísértések érnek benneteket, hogy a próbát kiállva hitetek, amely értékesebb a tűz próbálta veszendő aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltó legyen a dicséretre, a dicsőségre és a tiszteletre” (1Pt 1,7).

A Zsidókhoz irt levél alapján Ábrahám az első olyan példa számunkra, aki az Istenbe vetett hitről tesz tanúságot. Ábrahám Isten kérése szerint cselekedett, amikor elhagyta szülőföldjét, amikor a hívásra „elindult anélkül, hogy tudta volna, hová megy” (11,8). A kérésre adott engedelmes válaszára ezt az ígéretet kapta: „Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel… Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,2-3).
Az áldás a Szentírásban szorosan kapcsolódik az élet ajándékához, amely Istentől származik. Az áldás elsősorban a termékenységben nyilvánul meg generációról generációra. Emellett az áldás egy biztos talajt is jelent, ahol élni és fejlődni lehet az Istennel kötött szövetséghez hű embereket nevelve. Ábrahám példájából láthatjuk, hogy mindent ajándéknak kell tekintenünk, nem szabad törekednünk a hatalomra és éreznünk kell saját szegénységünket. Ezek azok a spirituális, lelki körülmények, amelyeket el kell fogadnia mindazoknak, akik Isten meghívásának engedelmeskedve, követik Őt. 
„Mit jelent számunkra az, amikor megvalljuk hitünket: Hiszek egy Istenben?” – tehetjük fel végül a kérdést. Ábrahámhoz hasonlóan feltétlen bizalmat jelent, amelyre egész életünket alapozzuk, hagyjuk, hogy Isten tanítása irányítsa mindennapjainkat.
A hit zarándokokká tesz minket itt a földön, az égi haza felé vezetve bennünket. Az Istenbe vetett hit olyan értékek hordozóivá tesz minket, amelyek nem feltétlenül egyeznek a korunk irányzataival, véleményével, divatjával. A keresztény embernek azonban nem szabad félnie attól, hogy az „árral szemben úszik”. Annak ellenére, hogy a mai társadalmak nagy részében Isten nem kap helyet, az evangéliumi üzenet továbbra is tündököl számos hívő ember tevékenységének és bátor tanúságtevő életének köszönhetően.
A hit által megáldott élet, amelyre hivatottak vagyunk, olykor nehéz, számos megpróbáltatást állít elénk, de mégis egy olyan életre nyitott, amelyet a hit által tudunk valóban meglátni és felfedezni. Ezt igazolja István diakónus, az első vértanú esete is, aki dühös ellenségei közepette, kivégzése előtt így kiált fel: „Látom a megnyílt eget és az Emberfiát, ahogy az Isten jobbján áll” (ApCsel 7,51 – 8,1a).
Megvallani, hogy hiszünk Istenben arra buzdít minket, hogy kilépjünk önmagunkból, hogy megmutassuk azt a bizonyosságot, amely a hitből fakad: Isten jelenlétét a történelemben. Ez a jelenlét életet és megváltást hoz, és az Istennel való életre hív meg, amely nem ismeri a sötétséget.

A mondottak alapján fontoljuk meg, milyen a mi, személyes, hitünk? Tudunk-e áldozatot hozni Istenért, hitünkért, mint Ábrahám, vagy István diakónus? Mi mit teszünk?! Csak azt, ami kötelességünk? Vagy még azt sem? Ne feledjük a legapróbb áldozatnak is melyet Istenért vagy embertársainkért teszünk, hatalmas ereje van, s nem kell hozzá más, mint nyitott és szerető szív, Isten pedig bőségesen megjutalmazza áldozathozatalunkat
Talán nem tagadjuk Isten létét, vallásunk tanítását, de nem is törődünk sokat vele, nekünk „minden mindegy”, annak ellenére, hogy jó katolikusnak valljuk magunkat? Vigyázat, nem elég, ha nem vagyunk hitetlenek, hanem hitünk, vallásunk, Egyházunk tanítása szerint kell élnünk, beszélnünk és cselekednünk! Szemünk előtt tartjuk-e ezt? Vagy ráérünk majd minderre később? De kinek a homlokára van ráírva, hogy mikor kell számot adnunk hitünkről és hitből fakadó életünkről?
„Hiszek egy Istenben” – kezdődik hitvallásunk. Egyszerű kijelentésnek tűnik, mégis az Úristennel való kapcsolatunk végtelen világa nyílik meg általa. Istenben hinni azt jelenti, hogy csatlakozunk hozzá, befogadjuk tanítását, és örömmel engedelmeskedünk neki kinyilatkoztatása szerint, amit az egyház tanítása tár elénk.

Testvéreim, imádkozzunk Szent Antalhoz, hogy esdje ki számunkra Istentől az élő hit kegyelmét, amelynek segítségével igazakká, jókká és szentekké válhatunk és elnyerhetjük az örök üdvösséget.
„Csodákat kik látni vágytok, kik az élő hit birtokába akartok jutni, jöjjetek Szent Antalhoz, mert ő Fekélyt, nyomort, vétket, halált, Sátánt, elűz, gyógyulást hoz. Hiszen Szent Antalnak imájára, tenger enged, bilincs törik, az elveszett tagot, vagyont, ifjú és agg visszanyerik…”Ámen.