Oldalak

szombat, június 16, 2018

Az igazi nagy szerelem…- Imre atya írása Stuttgartból

Mikor láttam, hogy idegen vagy, odamentem hozzád, mert azt hittem: az elsőáldozók egyikének vagy a rokona. Nem, válaszoltad kissé belepirulva, először vagy itt, mert rokonaidhoz jöttél, és azok azt ajánlották, hogy nézz be a katolikusokhoz, mert ott sok hozzád hasonló fiatal is meg szokott fordulni. Mikor azt kérdeztem, hogy kit ismersz a jelenlévők közül, akkor szégyellősen megingattad a fejed, s azt mondtad bizakodóan: Még senkit, de úgy látod, lesz itt kit megszólítanod… Még hamar elmondtad, hogy két gyermekre vigyázol, és nagyon szereted, amit csinálsz…, de láttam, hogy elharaptad a szót, mert nem akarsz azonnal kitárulkozni.

Én azonban, mint minden ilyen alkalommal, tőled is megkérdeztem: – Csak ennyi?
Meglepődtél, s mert azt hitted, beléd látok, és még elmondtad azt is, hogy épp egy kapcsolatod ment otthon tönkre, mert – bár nem volt a legrosszabb, de – nem érezted magad benne szabadnak…

Ekkor már bántam, hogy ennyire intim dolgokról kérdeztelek (holott nem tettem, csak te értetted félre a kérdést…), és mert nem akartam előtted a mindentudó szerepében tetszelegni, csak annyit válaszoltam neked: Istennek erre is gondja lesz, meglátod!

De mert nem akarok mindent Istentől elvárni, különösképpen ilyen fontos emberi sorsforduló alkalmával, mint a párkapcsolat, na meg aztán mégis csak konkrétabb választ is szeretnék neked adni az imánál, amit azóta érted is ég felé küldözgetek, hadd üzenem meg neked, hogy szerintem, ha egy kapcsolatban az egyik fél mindenképp felül akar kerekedni a másikon, abból csak pokol lesz és nem a remélt mennyország.

Aztán hadd ajánljam neked és a hozzád hasonló, „igazi szerelmet” keresőnek a világhírű argentin pszichoterapeuta, Jorge Bucaynál (*1949) veretes sorait, amelyek talán segítenek abban, hogy megértsd: milyen partnert is kellene keresned?

„Azt szeretném, hogy meghallgass – anélkül, hogy azonnal ítéletet mondanál fölöttem.
Azt szeretném, hogy megmond a véleményed – anélkül,  hogy azonnal ’jótanácsokat’ osztogatnál nekem.
Azt szeretném, ha bíznál bennem – anélkül, hogy előtte valamit is elvárnál tőlem.
Azt szeretném, ha segítenél nekem – anélkül, hogy helyettem döntenél.
Azt szeretném, ha törődnél velem – anélkül, hogy háttérbe szorítanál.
Azt szeretném, ha látnál engem – anélkül, hogy magadat keresnéd bennem.
Azt szeretném, ha átölelnél engem – anélkül, hogy belém fojtanád a lélegzetet.
Azt szeretném, ha bátorítanál engem – anélkül, hogy valamire rákényszerítenél.
Azt szeretném, ha szorosan tartanál engem  – anélkül, hogy visszatartanál.
Azt szeretném, ha megvédenél engem – anélkül, hogy hazudnál nekem.
Azt szeretném, ha közelednél hozzám – anélkül, hogy betolakodóvá válnál.
Azt szeretném, ha felismernéd, mi nem tetszik neked bennem – és mégis elfogadnál, s nem  akarnál megváltoztatni!
Azt szeretném, ha tudnád: ma számíthatsz rám. Minden feltétel nélkül.”

Még csak egy saját papi élettapasztalat, mielőtt elbúcsúznék így, írásban is tőled: Az igazi „nagy szerelem” az, amely először nem is látszik annak, azután azonban nő és nő,
és abban a mértékben növekszik, amilyen mértékben a másikból a legjobbat előszeretjük, kicsalogatjuk és „kiszeretjük”…

Ilyen igazi nagy szerelmet kíván neked és minden hozzád hasonló, őszintén kereső fiatalnak,

szeretettel,
Imre atya

Stuttgart, 2018-06-09.

Forrás:  http://www.stuttgarti-katolikusok.de/index.php/az-igazi-nagy-szerelem/

Nincsenek megjegyzések: