„Ez az örök élet kapuja, bejárata!” - Porciunkula

Erdélyi ferencesek szentmiséje a Porciunkula kápolna előtt

„… Az Assisi környékén lévő, kicsiny templomok leromlott állapota szomorú jele volt Ferenc számára az egész Egyház állapotának. Ekkor még ő sem tudta, hogy a kis templomok helyreállításával arra tett előkészületet, hogy az élő Egyházat lelkileg megújítsa. De pontosan ebben a kápolnában (Porciunkula) hallotta meg a végérvényes hívást, amely meghatározta küldetésének formáját és a kisebb testvérek rendjének megalapítására ösztönözte…

Ferenc számára Porciunkula volt az a hely, ahol végre megértette az evangéliumot, mert már nem elméletekkel és magyarázatokkal bástyázta azt körül, hanem szó szerint akarta élni. Felismerte ugyanis, hogy ezek nem a múlt szavai, hanem személy szerint neki mondott szavak, és bebizonyította, hogy teljességgel meg lehet élni az evangéliumot, mint a létnek értelmet adó életformát. 

A Porciunkula mindenekelőtt egy kis templomocska, de Assisi Ferenc által a lélek és a hit valóságává lett, mely érzékelhetően kötődik a kis templomhoz és maga is olyan hellyé válik, ahová, mint a hit történetének még mindig hatékony erőterébe léphetünk be.

Az a körülmény, hogy a Porciunkula nemcsak egy megtérés régmúlt, nagy eseményére emlékeztet, és nem csupán egy eszmét képvisel, hanem még mindig a bűnbánat és a kegyelem élő kapcsolatába von bele bennünket, az lényegileg az úgynevezett Porciunkula-búcsúval függ össze, melyet helyesen porciunkulai bűnbocsánatnak neveznek.

Mi van mindennek a hátterében? Az Assisi mellett épült Angyalos Boldogasszony temploma, más néven Porciunkula, Szent Ferenc atyánk legkedvesebb szentélye, ennél fogva máig a ferencesek lelki központja, hiszen Ferenc itt hívta létre a rendet, Assisi Szent Klára befogadásával és beöltözésével itt vette kezdetét a klarisszák története, amely a férfi rend evangelizációs feladatát imáival szolgálta, majd itt halt meg a Poverello, Isten szegénykéje.

A legenda szerint egy alkalommal itt jelent meg Jézus és Szűz Mária Ferencnek, s felszólította: kérjen valami nagy kegyelmet. A Szeráfi Atya azt kérte, hogy aki e kis templomot meglátogatja, teljes búcsút nyerjen. Krisztus Urunk jóváhagyta a kérést, és a pápához utasította szentünket.

Ferenc 1216 júliusában felkereste az éppen akkor megválasztott III. Honorius pápát és a jelenés értelmében arra kérte őt, hogy mindazoknak, akik a Porciunkula-kápolnába eljönnek, és ha már meggyóntak és megbánták bűneiket, engedélyezze, az egész addigi életükben elkövetet bűnök teljes bocsánatát, és az azokért járó büntetés elengedését. A pápa teljesítette Szent Atyánk kívánságát és augusztus elsejének naplementétől a következő nap nyugtáig minden esztendőre teljes búcsút engedélyezett.

Mivel Ferenc éppen a személyesebb, bensőségesebb istenkapcsolatot emelte ki azzal, hogy nem magát a zarándoklást, hanem a szentségi jelleget, vagyis a bűnbánatot és az Eucharisztia vételét állította középpontba, a porciunkulai búcsút később az összes ferences templomra és végül minden plébániatemplomra is kiterjesztették augusztus 2-i időponttal.

Ferenc, kérésének előterjesztésekor azokra az egyszerű, súlyosan megterhelt emberekre gondolt, akik nem rendelkeztek a szentföldi zarándoklathoz szükséges anyagiakkal, akiknek nem volt másuk, mint a hitük, az imájuk, s az a készségük, hogy szegénységüket az evangélium szerint éljék meg.

Ebben az értelemben a porciunkulai búcsú az élettől agyonterheltek vezeklése, akikre már a puszta létük is éppen elég vezeklést ró ki. Ezzel kétségkívül együtt járt a vezeklés gondolatának a bensőségesebbé válása is, miközben ennek a szükséges, külső kifejeződése sem hiányzott. Ehhez ugyanis mindig hozzátartozott az egyszerű és szerény Porciunkulába vivő zarándoklat, melynek mindig az evangélium radikalizmusával való találkozásnak is kellett lennie, úgy, mint ahogy ezt Ferenc ezen a helyen megtanulta…

A vezeklés felfogásában bekövetkezett fordulat, mely a Porciunkulában kezdődött, ehhez a végkövetkeztetéshez vezetett: lelkileg sem él senki sem csupán önmagáért. A saját lelki üdvösségünkért való aggódásunk csak akkor szabadul meg a félelemtől és önzéstől, ha a mások üdvösségéért való aggódássá válik.

A Porciunkula és az ott szentesített búcsú tehát azt a feladatot rója rám, és ránk mindannyiunkra, hogy a másik ember üdvösségét az enyém elébe helyezzem és így találjam meg önmagamat is. Már nem azt kell kérdeznem, hogy üdvözülök-e, hanem hogy mit kíván Isten tőlem ahhoz, hogy mások üdvözüljenek: a családtagjaim, a szeretteim, a többi ember? A búcsú a szentek közösségére utal, a helyettesítés titkára, és az imádságra, mint a Krisztussal és az Ő érzületével való azonosulás útjára. Ő arra hív fel minket, hogy vegyünk részt az új emberiség patyolatfehér ruhájának szövésében, mely ruha éppen egyszerűségében jelenti az igazi szépséget.

Kt. Porciunkula ünnepe, mint láttuk, segít eljutni az egészen egyszerűhöz: az imádsághoz, amellyel a szentek közösségébe csöppenünk bele, hogy velük együtt a jó többletteremtésén munkálkodjunk a rossz látszólagos mindenhatósága ellenében, annak tudatában, hogy végül is minden kegyelem! …”

Részletek a 2008, Porciunkula ünnepén mondott kaplonyi, beköszönő szentbeszédből