Naponként sok emberrel találkozunk, de közülük kevésről tudjuk, hogy ki is valójában. Csak a legközelebbieket ismerjük, családtagjainkról, barátainkról tudunk személyes dolgokat mondani. Másokról esetleg felszínes dolgot állíthatunk, ami legtöbbször alig fedi a valóságot.
A mai evangéliumi szakaszban Jézus meglepő dolgot kérdez apostolaitól: „Kinek tartanak engem az emberek?”- kérdezi. Mire való ez a kérdés, valójában mit szándékszik megtudni Jézus? Tényleg nem tudta volna, hogy mi mindent mondanak róla az emberek?
Jézus egészen biztos tisztában van önmagával, küldetésével. Nem volt szüksége, hogy mások világosítsák fel arról, hogy mi lakozik az emberben. Minden bizonnyal az apostoloknak akart lehetőséget adni e kérdéssel arra, hogy vallomást tegyenek személyével kapcsolatos álláspontjukról, és megvallják hitüket.
Kezdetben az apostolok gyanútlanul ismételgették mások véleményét. „Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának mondanak”- sorolják.
Téves észrevételek, hamis felfogások voltak ezek? Nem teljesen, hisz megvizsgálva találhatunk hasonlóságot a felsorolt személyek és Jézus között.
Keresztelő szent János és Jézus rokonok voltak, ugyanakkor hivatásukban is találkoztak. Nyilvános működése kezdetén Keresztelő Jánoshoz hasonlóan Jézus is böjtölni és imádkozni a pusztába vonult, majd ő az, aki megkereszteli a Jordán vizében azt, akinek nincs szüksége a bűnbánatkeresztségére. János a bűnbánat keresztségét hirdette, amikor a Jordán folyónál keresztelt. Jézus is azt akarta, hogy mindenki keresztelkedjen meg vízzel és Szentlélekkel.
Hogyha Illés próféta és az Úr Jézus személyét vetjük össze kettőjük között is találunk hasonlóságot. Illésről tudjuk, hogy megszaporította a száreptai özvegy lisztjét és olaját, ahogy később Jézus a kenyeret.
Azonban bármennyire is elemeznénk a hasonlóságokat, mégis sokkal kirívóbbak a különbségek. Érezte is ezt biztosan mindegyik apostol, de a kérdésre, hogy „hát ti kinek tartotok engem? - nem találtak megfelelő választ. Egyedül Péter válaszolt a többiek nevében is: „te vagy a Messiás”, azaz Krisztus.
Sokkal egyszerűbb volt mások véleményét ismételgetni, azok észrevételét sorolgatni. Annál nehezebb feladatnak bizonyult valami olyant mondani, ami a mélyről jön, ami személyes, ami tökéletesen fedi a valóságot. Még a Péter vallomása is rögtön kiegészítésre szorult. Ezért fűzte hozzá Jézus: „az Emberfiának szenvednie kell… de harmadnapra feltámad”
Jézus kérdése örök érvényű és mindenkit válaszadásra késztet.
Szent Ferenc atyánk, akinek szeptember 17-én, azaz holnap emlékezünk meg a stigmatizációjáról, vagyis arról az eseményről, amikor halála előtt két évvel megkapta Jézus sebhelyeit, ő is megválaszolta e kérdést. Az ő számára Jézus a szenvedő megváltó, akihez tökéletesen hasonlítani akart, ezért a sebhelyek elnyerése előtt így imádkozott:
„Óh, Uram, Jézus arra kérlek, két kegyelmet adj nekem, mielőtt meghalok: az egyik, hogy amíg élek, amennyire lehetséges érezzem lelkemben és testemben azt a gyötrelmet, amelyet te édes uram keserves kínszenvedésed alkalmával szenvedtél. A másik, hogy amennyire lehetséges érezzem szívemben azt a túláradó szeretetet, amely téged, Isten fiát arra késztetett, hogy értünk bűnösökért oly szörnyű kínokat vállalj magadra” – imája meghallgatásra talált és két évig hordhatta saját testén az Úr Jézus sebhelyeit.
Jézus kérdése, bennünket is sürget. Sokkal egyszerűbb lenne mások véleményét ismételgetni. Azt, hogy mit mondtak a szentek Jézus személyéről, vagy épp a történészek. Mit mondanak az ellenségei, mit tart Jézusról az utca embere, az értelmiségi és így tovább…
Azonban a kérdés sokkal személyesebb, ma az Úr Jézus az én véleményemet szeretné hallani. A hitem szavát, az életem és a tetteim hitvallását várja az Úr. És itt nem lehet mellébeszélni, nem lehet kitérni a válasz elől. Olyan választ kell adnom, amelyet csak én adhatok és senki más, mélyről jövőt és személyeset. Nem körülcsomagolt, kidíszített szóvirágokat, hanem olyat, ami mögött tartalom és elkötelezett élet van. Mert, ahogy szent Jakab apostolfogalmaz a szentleckében (Jak 2,14-18), a hit, ha nem származnak belőle tettek, pontosabban jó tettek, önmagában holt dolog, azaz nem vezet el az örök életre, nem képes üdvözíteni az embert.
Jó tudni, hogy ma is sokan vannak, akik hitük alapján válnak az emberiség jótevőivé. Mindaz, aki hite alapján becsületesen és lelkiismeretesen végzi hivatásbeli kötelességét, nemcsak a hit erejének, hanem az Isten irántunk való szeretetének is tanúja az emberek között.
Ma, e kérdésre válaszolva, lehetőségem van megfogalmazni önmagam előtt is, hogy merre fele tart az életem, hogy milyen a hitem. Milyen az én kapcsolatom az Úr Jézussal. Ma álljak lelkiismeretem tükre elé és fogalmazzam meg személyes hitvallásomat.
Személyazonosságunkat nem a közvélemény határozza meg. Ezzel szemben barátaink véleménye, nem csak "visszatükrözi", hanem befolyásolja is önképünket, és ez így van rendjén. Jézus tehát okkal és joggal kérdezte, „Hát ti mit mondotok, ki vagyok?”
Nem arra volt pusztán kíváncsi, hogy jól tudják-e a leckét, hogy képesek-e mint egy kis iskolás, megismételni, amit tőle vagy másoktól hallottak. Azonosulniuk kellett vele, különben hogyan is válhattak volna a későbbiekben apostollá? Ez a mélyebb jelentése a „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és úgy kövessen engem - mondatnak. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki elveszíti életét értem és az evangéliumért, megmenti azt.”
Itt nem egy bizonyos körhöz való tartozás feltételeiről van szó, hanem belső átalakulásról, Jézussal való személyes azonosulásról, ami nélkül nem lehetünk Jézus igazi tanítványai, öntudatos keresztények. Aki erre nem képes, az elveszíti életét, pontosabban örök életét, örök boldogságát.
Miközben házi feladat gyanánt az elkövetkező napokban megpróbálunk választ adni az Úr Jézus által föltett kérdésre, tudniillik, hogy kinek tartjuk mi őt, érdemes lenne nekünk is megfogalmazni egy kérdést, amit Jézushoz intézhetnénk. S e kérdés nem lehetne más, mint az, hogy Jézusom te, kinek tartsz engem? A körülöttünk lévő világ zaját elnémítva, a napi ima és az elmélkedés csöndjében próbáljuk meghallani Jézus válaszát, ami minden bizonnyal eléggé meglepő lehet.
Szentírási részek: Iz 50,5-9a;Jak 2,14-18; Mk 8,27-35
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése