Ne zárjuk be szívünket a szegények előtt! - Évközi 26, Szentírás vasárnapja

Ma, szeptember utolsó vasárnapján a Szentírást ünnepli a katolikus egyház, amely arra buzdít bennünket, hogy minél gyakrabban vegyük kezünkbe és olvassuk a bibliát, illetve a szentmisében figyeljünk oda Isten tanítására, Jézus üzenetére. 

 Isten valóban szól hozzánk, valóban választ ad mindennapi kérdéseinkre, csak ki kell nyitnunk a fülünket és még jobban a szívünket, hogy meghalljuk, amit mondani akar nekünk.

Szentírásvasárnapjának első tanulsága a számunkra az, hogy Istennek van mondanivalója a mi számunkra! Figyeljünk oda az Ő útmutatásaira!

A második dolog, amire rá kell irányítanunk figyelmünket az, hogy mindaz, ami a szentmise első részében, az igeliturgia során elhangzik, az valóban az élő Isten szava mihozzánk emberekhez. Ezért a felolvasó hívő, vagy pap által az Isten szól a jelenlévőkhöz.

Úgy figyeljünk tehát a felolvasott szövegekre, hogy annak minden része Isten üzenete énhozzám. Ezért próbáljuk meg fölfedezni azt, hogy Isten üzenetéből mi érint meg engem, Isten mit kíván tőlem személyesen a felolvasott szöveg által.

Nagy hibába esnénk, ha azt gondolnánk, hogy elegendő az, ha rendszeresen olvassuk, vagy hallgatjuk a biblia szövegét, de annak valójában nem kell hatással lennie ránk és életünkre.

Ezért a harmadik dolog, amit szívünkbe kell vésnünk ma, hogy a Szentírás, az Evangélium, vagyis Isten tanítása szerint kell élnünk.

A már mondottak alapján próbáljuk meg átgondolni a mai evangéliumi szakasz üzenetét, amely Szent Lukács könyvéből (Lk 16,19–31) a dúsgazdag és a szegény Lázár példabeszédét tárja elénk.

Ez a történet emlékeztessen minket, hogy ma sem szabad önmagunkba zárkóznunk és semmibe vennünk a környezetünkben élő szegényeket és rászorulókat.

Az evangéliumi szakasz példabeszéde két emberi magatartásformát mutat be, amelyek közül az egyik kedves Isten előtt, a másik elítélendő.

A "szegénység" a Bibliában elsősorban nem szociológiai fogalom, hanem vallási. A Szentírás azt nevezi szegénynek, aki nem kötődik a világ értékeihez, és aki elfogadja, hogy csak az Isten teheti őt gazdaggá. Szegény az, aki nyitott az Isten iránt, mert tudja, hogy rászorul az isteni gazdagságra. Az a tény, hogy az evangelista együttérzéssel, szeretettel rajzolja meg Lázár alakját, azt mutatja, hogy a Lázár megszemélyesítette szegénység, az Istent kolduló élet üdvösségre vezet.

A példabeszédben szereplő gazdag ember egy másik magatartásformát képvisel. A Biblia azt az embert nevezi gazdagnak, aki el van telve önmagával, és görcsösen ragaszkodik a világ értékeihez, adott esetben saját emberi elképzeléseihez. A gazdag önmagába zárkózik, és nem engedi, hogy lényét átjárja az isteni lét gazdagsága.

Nem nehéz észrevenni, hogy a gazdag ember magatartásának elutasításával a Biblia a farizeusok magatartását bélyegzi meg: ezek az emberek ugyanis el voltak telve az Istenről alkotott emberi elképzeléseikkel, s vélt gazdagságuk tudatában nem tudták befogadni az isteni gazdagságot ajándékozó Jézust

Az, aki az emberben bízik és az anyagiakra támaszkodik, vagyis a hiúságra, a gazdagságra, az eltávolodik az Úrtól; az, aki az Úrban bízik, termékeny, míg az, aki saját magában, a hatalomban és a kincsekben bízik, az meddő.

Veszélyes, csúszós az az út, amin akkor járok, ha csak a szívemre hagyatkozom: a szív ugyanis olykor megbízhatatlan. Amikor egy ember saját zárt közegében él, és önnön javainak, sikerének, hiúságának, biztosnak hitt létének levegőjét szívja be és csak önmagában bízik, akkor elveszíti tájékozódó képességét, elveszti az iránytűt és nem tudja, hol vannak a határok.

Éppen ez történik a dúsgazdaggal, akiről Lukács evangéliuma beszél: életét lakomák között töltötte és nem törődött a háza előtt lévő szegénnyel. Pedig tudta, ki volt ez a szegény ember. Amikor Ábrahámmal beszél, azt mondja: „Küldd el nekem Lázárt!” Vagyis tudta, hogy hívják! Csak nem érdekelte.

Bűnös ember volt? Igen. De a bűn állapotából vissza is lehet térni: bocsánatot lehet kérni, és az Úr megbocsát. Ezt a gazdag embert azonban a szíve halálos útra vitte, olyannyira, hogy már nem volt visszaút. Van egy pont, egy pillanat, egy határ, amelyről már nehezen lehet visszafordulni: amikor a bűn romlottsággá válik.

Ez az ember nemcsak bűnös volt, hanem romlott. Mert tudott a sok nyomorúságról, de ő boldogan töltötte napjait és nem törődött semmivel. Átkozott az az ember, aki önmagában bízik, aki szívében bízik – mondja a zsoltáros, mert semmi sem kiszámíthatatlanabb, mint az emberi szív, majd hozzá teszi: „Boldog az az ember, aki az Úrban bízik.”

Mit érzünk szívünkben, amikor egy szegényt, egy rászorulót látunk?  Mit érzek őket látva? Talán azt, hogy hozzátartoznak a világunkhoz, mint egy szobor, mint egy buszmegálló, a postahivatal? „Mindez normális?” – Ha mindezek a dolgok normálisként tűnnek fel a szívünkben, arra gondolva, hogy „én eszem, iszom, és időnként alamizsnát adok, hogy csökkentsem bűntudatomat”, akkor nem jó úton járunk.

Észre kell vennünk, mikor lépünk rá a bűntől az erkölcsi romláshoz vezető csúszós útra. Mit érzek, amikor a tévéhíradóban látom, hogy valahol lebombáztak egy kórházat és sokan meghaltak? Elmondok egy imát és úgy teszek, mintha mi sem történt volna? Belép-e ez a tragikus esemény a szívembe, vagy olyan vagyok, mint ez a gazdag, akinek szívébe Lázár drámája, amely iránt több szánalmat éreztek a kutyák, mint ő, soha nem lépett be? Ha így lenne, akkor az azt jelentené, hogy „a bűntől az erkölcsi romlás felé haladok”.

Ezért kérjük az Urat: Fürkészd ki, Uram, a szívemet! Lásd meg, ha rossz úton járok, ha ráléptem arra a csúszós útra, amely a bűntől az erkölcsi romláshoz vezet, amelyből nincs visszaút. A bűnös, rendszerint ha őszintén megbánja bűnét, visszafordul a jó útra; a romlott ezt nemigen teszi meg, mert önmagába zárkózik. „Fürkészd ki, Uram, a szívemet és láttasd meg velem, melyik úton járok!”

Kt. Mint mondottuk Isten hallgatott, vagy olvasott üzenete hatással kell hogy legyen ránk, alakítania kell gondolkodásunkat és viselkedésünket. Élnünk kell, életté kell váltanunk mindazt, amit Isten elénk tár a szentírás lapjain keresztül! Hiszen az élet igéi ezek, az örök élet tanítása az, amit minden nap a kezünkbe vehetünk, amiről elmélkedhetünk, és amit megvalósítani keresztény kötelességünk.

Tolle et lege, azaz vedd és olvasd! – Szentírás (évközi 26) vasárnapja

Szentírásvasárnapja Esztelnek

"Nekünk Bibliával a kézben kell megtanulnunk keresztény módon hinni, imádkozni és élni. Hiszen a Bibliában Isten szól hozzánk és az ő igéje „Isten üdvösséghozó ereje” (DV 17).

Szent Ferenc megtérése - Napfívér Holdnővér

A Szent Családról nevezett Szegény Mallersdorfi Ferences Nővérek Nagyvár...

Gyalogos zarándoklat Szent Mihály hegyére...

Tiszteletreméltó Kelemen Didákra (Kézdialmás: 1683 – Miskolc +1744) emlékezve 

Vasárnap, szeptember 29-én, Szent Mihály hegyén a búcsús szentmise déli 12 órakor kezdődik.

Erre az alkalomra Esztelnekről gyalogos zarándoklat indul a Szt. Rita napközi-otthon és Böjte Csaba, ferences atya szervezésében, az Almási születésű, szent életű Kelemen Didák minorita ferences atya tiszteletére.

Gyülekező délelőtt 9 órakor a Szt. Rita otthonnál, majd ½ 10-kor, föl jönnek a ferences templomhoz. Az indulás innét lesz, ima és áldás után, 10 órakor.

Bárki csatlakozhat a zarándoklathoz, mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

***

Ima Tiszteletreméltó Kelemen Didák boldoggá avatásáért

Szentháromság egy Isten, magasztald föl nevedet hű Szolgád, Kelemen Didák boldoggá avatásával, melyért alázatosan könyörgünk. Égi közbenjárására áldd meg mindennapi ügyeinket, és add kegyelmedet, hogy az élő hit és áldozatos felebaráti szeretet gyakorlásában példáját követve az örök boldogságot elnyerhessük! A mi Urunk Jézus Krisztus által. Amen.

„Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak!” - Évközi 25 vasárnap

Szilágy megyei Hosszúrév (Rastoci) nevezetessége

Szilveszter archívum 

A mai szentírási részek alaptémája a gazdagság helyes felhasználása. A gazdagság értelemszerűen magába foglalja mindazt, amivel az ember rendelkezik: anyagi javait, testi-lelki-szellemi adottságait, erejét, pozíciójából eredő hatalmát.

Az első olvasmányban (Am 8, 4 – 7) Ámosz prófétát halljuk, amint kemény támadást intéz a szegények pénzéből meggazdagodott gátlástalan kereskedők ellen, akik meghamisítják a mérleget, eladják a gabona ocsúját, növelik az árakat, kihasználják mások szükséghelyzetét. Azt is mondhatnák folytatva a próféta gondolat menetét, hogy azok ellen, akik Istentől kapott erejükkel, pozíciójukból származó hatalmukkal visszaélve durván belegázolnak mások lelkivilágába, elnyomják a kicsit, a védtelent, megalázzák emberi méltóságában a gyengét, az erőtlent, csak azért, hogy a szükségesnél jóval több anyagi javuk legyen, vagy esetleg úgymond egy „jót szórakozzanak” a kicsinyek, a gyengék, a védtelenek rovására.

A próféta kímélet nélkül leleplezi a visszaélőket és azok csalásait, durvaságát. Nem egyszerűen a szociális igazságosság, hanem Isten nevében teszi mindezt. „Halljátok ezt, ti, akik eltiporjátok a szegényt, és szorongatjátok az országban szűkölködőket – (bele gázoltok a kicsinyek személyi méltóságába, megalázzátok önérzetükben) –… Megesküdött az Úr… Sose felejtem el egyetlen tettüket sem!”(4. 7).

Ámosz próféta szerint a visszaélések, a szegények kárára elkövetett csalások és a védtelenek megalázása, kihasználása Istent sértik. Istent, Aki a gyámoltalanok, a szegények és a gyengék oltalmazója, „az árvák atyja, az özvegyek védelmezője” (Zsolt 68,6). Istent, Aki „a kicsit és a gyöngét felkarolja, megmenti a szegények életét” (Zsolt 72,13), „Mert a mindenség Ura senkitől sem tart, és nincs nagyság, amitől félne. Hisz ő teremtette a kicsit és a nagyot, és egyaránt gondját viseli mindegyiknek” (Bölcs 6,7), ezért azt parancsolta, hogy nagylelkűen kell bánni az ínségesekkel: „Nyisd meg kezed, és adj szívesen annyit, amennyire csak szüksége van szorult helyzetében” (MTörv 15, 8).

A vallást nem lehet a társadalmi igazságosság egy intézményévé lefokozni; a vallás feladata, hogy Isten nevében védje az ember személyi méltóságát, félelem nélkül hirdetve Isten parancsait a gazdagoknak és szegényeknek, a hatalmasoknak és a kicsinyeknek, az erőseknek és a gyengéknek egyaránt. Aki csupán emberi szinten akarja megvalósítani a társadalmi igazságosságot, homokra épít, mivel csak az a valódi igazságosság, ami Istenből ered és Őrá épül.

A csalók, a visszaélők elítéléséről szóló prófétai szöveg felkészít, hogy még jobban megértsük a hűtlen intézőt bemutató evangéliumi példabeszéd igazi jelentését (Lk 16, 1—13). Itt is csalásról, visszaélésről van szó, de most nem a szegények, a kicsinyek kárára, hanem egy nagy és gazdag emberére, aki javai tékozlása miatt elcsapja intézőjét. Ez pedig, hogy barátokat szerezzen magának, hogy legyen aki befogadja, miután elbocsátják az intézőségből, törvénytelen eljáráshoz folyamodik: önkényesen csökkenti gazdája adósainak tartozását.

A példabeszéddel Jézus egyáltalán nem dicsérni akarja az intéző rafinált becstelenségét – különben is a „mihaszna” jelzővel illeti (8) -, hanem azt akarja kiemelni, milyen nagy előrelátással biztosítja magának a jövőt. A hűtlen intéző dicsérete tehát nem az erkölcstelen cselekedetére, csalására vonatkozik. A dicséretet azért kapja a hűtlen intéző, mert határozottan tudott dönteni és cselekedni a végórában. Ezt világítja meg a következő mondata: „A világ fiai a maguk nemében okosabbak a világosság fiainál”(8). Jézus szomorúan állapítja meg, hogy a világ fiai – vagyis akik távol élnek Istentől, nem hisznek benne – sokkal okosabbak és serényebbek földi jövőjük biztosításában, mint a világosság fiai, vagyis a hívők, akik, bár hisznek Istenben, de csak kelletlenül és hanyagul foglalkoznak lelki ügyeikkel, nem nagyon nyugtalankodnak örök jövőjük miatt. Pedig a keresztényeknek is hasonló határozottsággal kellene cselekedniük, mint a hűtlen intézőnek, mert nekik nem állásuk forog kockán, hanem örök üdvösségük, örök boldogságuk.

Érdemes megszemlélni azt, hogy az emberek profán, pusztán evilági célokért hogyan tudnak küzdeni és hajtani, micsoda kitartással és határozottsággal, mindent föltéve egy lapra.

Az állhatatos cselekvésben és nem a tettekben kell követnünk a "világ fiait". Tehát nem abban, amit tesznek, hanem ahogy teszik. Mert ők hervadó koszorúért küzdenek, mi ellenben a hervadhatatlanért, az örök üdvösségért küzdjünk hasonló kitartással.

A mai példabeszéddel Jézus tevékeny elkötelezettségre és éberségre hív, emlékezetünkbe idézi, hogy eljön az utolsó nap, amikor mindenkinek azt kell majd hallania: „Adj számot vagyonodról” (2), a kapott talentumokról: hatalmadról, testi és lelki erőnlétedről, fizikai és szellemi képességeidről, adottságaidról…

A példabeszédet követő irányelvek azt akarják megértetni, hogyan kell a kereszténynek örök célja távlatában a gazdagságot, az élethelyzetből adódó hatalmat, testi és lelki erejét, fizikai és szellemi képességeit felhasználnia.

Az evangéliumi szakaszban a pénzt Jézus „hamis mammonnak” nevezi (9), mivel gyakran nem becsületes haszonból ered; használatában arra kell figyelni, hogy ne legyen az üdvösség akadálya, sőt segítsen annak elnyerésében. De ez, nem csak az ember anyagi javaira vonatkozik, hanem mindarra, amivel rendelkezik: testi-lelki adottságaira, erőnlétére, pozíciójából eredő hatalmára stb.

Az örök üdvösség elnyerésében segít, ha az anyagi javakat a szükségben lévők javára fordítjuk, vagy az erőnlétünket, hatalmunkat, befolyásunkat arra használjuk fel, hogy megvédjük a gyengét, az erőtlent, a védtelent… A keresztény így szerezhet magának barátokat, akik majd befogadják őt az „örök hajlékban”.

Ha az ember nem tud elszakadni önérdekétől, akkor a pénzkezelés, a hatalommal való élés, az erő felhasználása nehezen kivédhető kísértéssé válik a számára. Akár úr vagy intéző, akár főnök vagy alárendelt, akár idős vagy fiatal, akár férfi vagy nő, akár kisiskolás vagy „nagyiskolás” könnyen a pénz, a hatalom, az erő rabjává válik, ez pedig olyan gonosz zsarnok, hogy nem enged neki semmi szabadságot, legkevésbé azt, hogy Istennek szolgáljon.

Az imént felsorolt földi értékek nem haszontalan dolgok, sőt szükség is van rájuk a mindennapi élethez, de Jézus arra intette híveit, hogy vannak veszélyei ezeknek… Felfoghatatlan, hogy egy hívő annyira ragaszkodjon ezekhez, hogy még Istent is képes legyen eltaszítani magától. Ám elérkezik a pillanat, amikor ezek az értékek már Isten ellenségeivé válnak, és a hívő választás elé kerül: vagy Isten, vagy a földi értékek. Ha Isten mellett dönt, akkor tud veszíteni a gazdagságból, engedni a hatalmából, de ha mégsem, akkor biztos, hogy teljesen hátat fordít Istennek. De tudnia, kell, hogy akármennyi pénze, akármilyen nagy ereje és legyőzhetetlennek látszó hatalma is van, mégsem lesz, mert nem lehet soha igazán boldog.

Épen ezért nézzünk magunkba, és gondoljuk végig, jól használjuk-e fel az anyagi javainkat, energiánkat, hatalmunkat?

Ahol Istenre is gondolnak, ott mindig megfelelően használják fel ezen értékeket, de ahol Isten nem játszik fontos szerepet az emberek életében, ott az anyagi javakat önző módon használják fel, ott a kapzsiság nemcsak elhatalmasodik, hanem a határt sem akarja ismerni, ott az erő, durvaságba és erőszakba torkollik, a hatalom pedig igazságtalanságot és zsarnokoskodást szül…

Mind ennek elkerülése érdekében okosan kell felhasználnunk a földi javakat, a mulandó életet, hogy igaz, örök értékeket szerezzünk általuk, mert Isten azért adta a földi javakat, hogy örök üdvösségünk biztosítására használjuk fel azokat. Ne feledjük, a gazdagság lehet a jótékonyság forrása is. Sok embert áldottak már azért, mert szerette és segítette a szegényeket, az elesetteket, a gyengéket, aki örömét lelte abban, hogy másokkal jót tehetett. Ugyanakkor hálás volt Istennek is, mert ő maga nem szorult segítségre.

Ezért soha nem gondolkodhatunk eleget az Úr Jézus figyelmeztetésén: „Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak!” Mert, aki túlságosan belebonyolódik a Mammon szolgálatába, az már nem szolgálja Istent. Isten szolgálata nélkül viszont egy társadalom oda jut, ahová Ámosz próféta korában jutott – a megsemmisülésbe.

Meghívó Emléktúrára Csaba testvérrel

Római Riportok - 2019. szeptember 15.

NEKünk adtad magad (Gégény István és barátai)

Dr. Csókay András agysebész tanúságtétele