Isten hűsége nagyobb, mint a terveink - 3. évközi hét szerda reggel

Aquinói Szent Tamás áldozópap és egyháztanító

Szentírási alap: 2Sám 7,4–17

Dávid király jó szándékkal akar templomot építeni az Úrnak. Szívében ott van a vágy: valami nagyot, maradandót tenni Istenért. Az Úr azonban meglepő módon válaszol: nem Dávid épít házat Istennek, hanem Isten épít „házat” Dávidnak. Nem kőből, hanem ígéretből, hűségből és jövőből. Isten megfordítja a szerepeket: nem mi tartjuk meg Őt, hanem Ő tart meg minket.

Ez az üzenet ma is felszabadító. Sokszor azt gondoljuk, hogy akkor leszünk jó keresztények, ha nagy dolgokat teszünk Istenért. Pedig a hit mélyén ez áll: először engedjük, hogy Isten tegyen értünk. Hogy elfogadjuk az Ő hűségét, akkor is, amikor gyengék vagyunk, amikor nem látjuk a jövőt, amikor kérdések és bizonytalanságok vesznek körül.

Aquinói Szent Tamás arra tanít, hogy az értelem és a hit együtt vezet Istenhez. Ma ezt is meghallhatjuk: nem kell mindent átlátnunk ahhoz, hogy bízzunk. Elég, ha tudjuk: Isten ígérete erősebb, mint a mi terveink, és az Ő szeretete nem ingadozik, mint a mi szívünk.

Ez a reggel hívás a bizalomra. Engedd, hogy Isten építse az életedet. Engedd, hogy Ő adjon jövőt, reményt, irányt. A te feladatod ma talán nem az, hogy „nagyot alkoss”, hanem hogy hűségesen, szeretetben tedd a kicsit: egy jó szót, egy megbocsátást, egy türelmes figyelmet, egy csendes imát.

Isten ma is ezt mondja: „Én veled vagyok.” Ez a biztos alap. Erre lehet építeni. Erre lehet rábízni az életet. És ebből a bizalomból fakad az igazi béke.

Záró ima:

Urunk, taníts bennünket ma is arra, hogy ne csak tenni akarjunk Érted, hanem alázattal engedjük, hogy Te építsd, gyógyítsd és vezesd az életünket, a Te hűséges szereteted szerint.

Útra való – a nap mottója:

Ma nem én építek Istennek, hanem engedem, hogy Ő építse bennem a remény, a bizalom és a szeretet otthonát. 

Lefekvés előtti gondolat: „Isten családjához tartozom”- évközi idő 3. hét – kedd (Szent Antal kedd)

Szentírás: Mk3,31–35

🌙 Lefekvés előtt csendben számba veszem a mai nap ajándékait és küzdelmeit. Jézus ma ezt mondta: „Aki Isten akaratát teljesíti, az az én testvérem, nővérem és anyám.” Ez azt jelenti, hogy nem vagyok egyedül. Isten nagy családjához tartozom, akkor is, ha fáradt vagyok, ha hibáztam, ha nem sikerült minden.

Ma is voltak apró lehetőségek a szeretetre: egy türelmesebb válasz, egy elhallgatott rossz szó, egy jóindulatú gesztus, egy rövid ima. Ezek talán kicsinek tűnnek, de Isten szemében nagyok. Így épül az ő családja – csendben, a hétköznapokban.

Boldog Paul Josef Nardini példája arra emlékeztet: az igazi hit nemcsak szép gondolat, hanem szeretetté váltott döntés. Ma is kérdezhetem magamtól: hol tudtam ma egy kicsit jobban Isten akarata szerint élni? És hol hív holnap az Úr, hogy még inkább a szeretet útját válasszam?

🙏 Esti ima

„Kezedbe helyezem a napomat”

Urunk Jézus Krisztus,
köszönöm Neked ezt a mai napot.
Köszönöm mindazt a jót, amit kaptam,
és mindazokat az embereket,
akiken keresztül ma is megérinthettél.

Bocsásd meg, ha nem mindig a szeretet útját választottam.
Gyógyítsd meg mindazt, ami bennem fáradt, sebes vagy nyugtalan.
Taníts engem arra, hogy holnap is
örömmel és bizalommal keressem Isten akaratát.

Add, hogy szavaim, tetteim és gondolataim
a Te családodat építsék.
Áldd meg azokat, akik ma rászorulnak a szeretetre:
a betegeket, a magányosokat, a szegényeket,
és mindazokat, akik nehéz terhet hordoznak.

Most a Te kezedbe teszem magamat és szeretteimet.
Adj békés pihenést, csendes szívet és megújult erőt a holnapra.
Mert tudom: a Te családodhoz tartozom.

Ámen.

Isten családja ott van, ahol a szeretet tettekké válik - Évközi idő 3. hét – kedd (Szent Antal kedd)

Mallersdorfi Szegény Ferences Nővérek kápolnája

Szentírás: Mk 3,31–35

Jézus mai szavai az evangéliumi szakaszban egyszerűek, mégis szíven találnak:
„Aki Isten akaratát teljesíti, az az én testvérem, nővérem és anyám.”

Jézus itt nem a vér szerinti családot állítja szembe valamivel, hanem egy még mélyebb valóságra mutat rá. Arra, hogy létezik egy lelki család: Isten családja. Egy olyan közösség, amely nem rokonság, nem szimpátia, nem érdek alapján születik, hanem ott, ahol valaki komolyan veszi Isten akaratát — és meg is éli azt.

Ez az evangélium nem kizár, hanem meghív. Nem elválaszt, hanem kitárja az ajtót. Jézus azt mondja: bárki, aki Isten szerint akar élni, az hozzá tartozik. Ott, ahol az evangélium nem csak hallott szó, hanem döntés és cselekvés, ott valódi testvériség születik. Ott formálódik Isten családja.

Szent Antal tisztelőiként különösen is értjük ezt. Mert Szent Antal lelkülete nem elmélet volt, hanem élő szeretet. Aki valóban az Úré, az nem tud közömbös maradni a rászorulók iránt.

Szép példája ennek Boldog Paul Josef Nardini élete is, akinek ma emléknapja van. Plébánosként nem elégedett meg azzal, hogy prédikáljon és a templomban legyen hűséges. Nyitott szemmel járt a városában. Látta a szegénységet, a gyermekek és idősek kiszolgáltatottságát, az emberi sebeket. És felismerte: Isten akaratát nem elég hirdetni — meg is kell élni.

Ezért fordult különös szeretettel a leggyengébbek felé. Ezért alapította meg a Mallersdorfi Szegény Ferences Nővérek közösségét. Nem nagy szavakkal, hanem konkrét tettekkel: betegek, szegények, elhagyott gyermekek gondozásával. Így lett ő is Jézus családjának élő tagja — nem elméletben, hanem a mindennapok csendes szolgálatában.

A mai evangélium minket is személyesen megszólít. Csendesen, de határozottan kérdez:

Hol tudom ma megtenni azt, amit Isten kér tőlem?
Ki felé küld ma Jézus, hogy testvérként, családtagként forduljak hozzá?

Lehet, hogy nem nagy dolgokban. Talán egy türelmes szóban otthon. Egy megbocsátásban, amit nehéz kimondani. Egy segítségben, amit senki sem lát. Egy hűséges imában. Egy odafordulásban valakihez, aki magányos, fáradt, elcsüggedt. Ezekben az apró, de őszinte tettekben válik láthatóvá Isten családja.

Szent Antal keddi szentmiséjén külön is kérjük: tanítson minket olyan hitre, amely nem csak beszél, hanem cselekszik. Olyan bizalomra, amely nem fél szeretni. Olyan szívre, amely kész Isten akaratát választani akkor is, amikor az áldozattal jár.

Kérjük az Urat, hogy mindannyian otthonra találjunk az ő családjában. Hogy béke költözzön a szívünkbe. És hogy életünk csendes, szeretetteljes tettei által mások is felismerjék:
Isten szeretete ma is él, ma is gyógyít, ma is felemel. 

Reggeli Naplójegyzet: Egy imádság, amely minden reggelt összeköt

„Mindenható Istenünk, tied a teremtett világ minden szépsége és ékessége. Add, hogy a te nevedben örvendező lélekkel kezdjük a mai napot, és az irántad és testvéreink iránti tevékeny szeretet jegyében fejezhessük be.”

(Zsolozsmareggeli dicséretének befejező könyörgése)

Ma reggel a ferences templomban, a hívekkel együtt imádkozva fejeztük be a zsolozsma reggeli dicséretét ezzel a könyörgéssel:

„Mindenható Istenünk, tied a teremtett világ minden szépsége és ékessége…”

Ez azonban nemcsak a mai reggel története. Itt, a templomban minden egyes nap korai órájában (6:30) így kezdjük a napunkat: a zsolozsma reggeli dicséretének közös imádságával, majd a reggeli szentmise bemutatásával.

Jó újra és újra megtapasztalni, hogy a nap nem a rohanással, hanem az Istennel való találkozással indulhat.

A mai könyörgés különösen is emlékeztetett arra, hogy a teremtett világ szépsége nem magától értetődő, hanem ajándék. És arra is, hogy nem elég hálával kezdeni a napot: kérjük is a kegyelmet, hogy az irántunk és testvéreink iránti tevékeny szeretet jegyében tudjuk azt befejezni.

Milyen szívet melengető, s lelket erősítő szép gondolat, hogy ugyanebben az időben a világ számos pontján mások is ugyanezeket a zsoltárokat és könyörgéseket imádkozták. Láthatatlan, mégis nagyon is valós közösség köt össze bennünket — az Egyház reggeli imáját végezve.

Ha teheted, szeretettel bátorítalak: csatlakozz hozzánk akár személyesen, akár otthonról, a zsolozsma imádságával.

Egy ilyen reggeli kezdet nemcsak a nap ritmusát, hanem a szív hangolását is meg tudja változtatni.

Szilveszter Barát

Örömmel hordozni Isten jelenlétét - 3. évközi hét kedd reggel

Szentírás: 2Sám6,12b–15.17–19

A mai olvasmányban Dávid király nagy örömmel viszi fel az Úr ládáját Jeruzsálembe. Táncol, énekel, nem törődik azzal, hogyan néz ki mások szemében. Szíve tele van hálával és ujjongással, mert tudja: Isten közel jön népéhez. Ez nem puszta vallásos esemény, hanem élő találkozás az Úrral.

Ez a kép ma minket is megszólít. Sokszor hordozzuk a hitünket megszokásból, fáradtan, csendben, talán kissé visszafogva. Dávid viszont emlékeztet: Isten jelenléte öröm forrása. Nem teher, hanem ajándék. Nem szégyellni való, hanem ünnepelni való.

Mit jelent ez a mi hétköznapjainkban? Azt, hogy merjük Istennek megmutatni a szívünket. Merjük kifejezni hálánkat, akár egy egyszerű imával, egy mosollyal, egy jó szóval, egy szeretetből tett apró gesztussal. Amikor szeretetet adunk, amikor megbocsátunk, amikor időt szánunk a másikra, akkor mi is „visszük” Isten jelenlétét a világba.

Dávid áldást is ad a népnek, és ételt oszt. Az Istennel való találkozás mindig tovább akar áradni: szeretetben, gondoskodásban, figyelmességben. A szentmise után mi is így indulhatunk: nem üres kézzel, hanem áldással a szívünkben.

Kérjük ma az Urat, hogy adjon nekünk Dávidhoz hasonló, egyszerű és őszinte örömöt. Hogy ne féljünk kimutatni: Isten fontos nekünk. És hogy rajtunk keresztül mások is megérezzenek valamit az Ő közelségéből. Ámen.

Esti gondolatok – „Az Úr velünk volt ma is” - 3. évközi hét, hétfő

Szent Timóteus és Szent Titusz püspökök emléknapja

Szentírás: 2Sám 5,1–7.10

A nap végén visszatekintve talán vegyes érzések vannak bennünk: voltak örömök, de lehettek fáradtságok, el nem végzett feladatok, kimondatlan szavak is. A mai ige azonban most este is emlékeztet: „vele volt az Úr” – és ez nemcsak Dávidra igaz, hanem ránk is.

Lehet, hogy nem láttuk mindig világosan Isten munkáját, mégis sok apró jelben ott volt: egy jó szóban, egy megoldott nehézségben, egy türelmesebb pillanatban, egy csendes békében. Szent Timóteus és Szent Titusz élete is arra tanít, hogy a hűség nem a tökéletességről szól, hanem arról, hogy újra és újra Istenre bízzuk magunkat.

Most, az esti csendben jó elengedni mindazt, ami ma megterhelt bennünket, és megköszönni mindazt, ami ajándék volt. Akkor is velünk volt az Úr a mai napon, ha ezt csak most, nyugodtabban visszatekintve tudjuk felismerni.

Esti ima

Urunk, hálát adunk a mai napért, minden kegyelméért és minden tanításáért. Köszönjük, hogy velünk voltál örömben és fáradtságban, sikerben és küzdelemben. Bocsásd meg, ahol szeretetlenek voltunk, és gyógyítsd meg, ami bennünk elfáradt. Adj békés pihenést, erősíts meg bizalmunkban, és készíts fel egy új napra, hogy holnap is Veled járhassunk. Ámen.

„Isten vezet, és erőt ad az úthoz” - 3. évközi hét, hétfő reggeli üzenet

Szent Timóteus és Szent Titusz püspökök emléknapja

Szentírás: 2Sám 5,1–7.10

A mai olvasmányban Dávid király elfoglalja Jeruzsálemet, és egyre erősebbé válik, „mert vele volt az Úr, a Seregek Istene”. Ez a rövid mondat mindent elmond: nem Dávid ügyessége a végső forrása az erejének, hanem Isten hűséges jelenléte. Az Úr nemcsak elindít, hanem kísér is. Nemcsak meghív, hanem meg is tart az úton.

Szent Timóteus és Szent Titusz püspökök élete is erről tanúskodik. Fiatalon, sok nehézség közepette vállalták az Egyház szolgálatát. Nem voltak hibátlanok, de volt bennük bizalom: hitték, hogy Isten hívása erősebb a félelmeiknél. Ez a bizalom tette őket hűséges pásztorokká.

Ma reggel talán mi is hordozunk terheket: döntéseket, bizonytalanságot, fáradtságot. A mai ige bátorít: ahol Isten jelen van, ott van jövő is. Nem kell mindent egyszerre megoldanunk. Elég, ha hűségesen megtesszük a mai nap kis lépéseit, szeretetből és bizalomból.

Imádkozzunk azért, hogy Dávid bátorságával és Timóteus, Titusz hűségével induljunk neki a napnak. Kérjük az Urat, hogy vezessen bennünket, erősítsen a szolgálatban, és adjon békét a szívünkbe. Mert ahol az Úr velünk van, ott a remény nem fogy el.

Rövid ima:

Urunk, add, hogy ma is érezzük vezető jelenlétedet, és bizalommal, szeretettel tegyük meg azt, amit ránk bízol. Ámen.

Útravaló gondolat:

Ha ma Istenre támaszkodsz, a legkisebb hűséges lépés is áldássá válik mások és önmagad számára.

„Jöjj, és kövess engem” – Az Ige, amely világosságot gyújt - esti gondolat és ima

Kézdiszentkereszt-i templom

Liturgikus nap: Évközi 3. vasárnap – Isten igéjének vasárnapja

Szentírás: Iz 8,23b–9,3; 1Kor 1,10–13.17; Mt 4,12–23

Ma este csendben visszatekintve a napra újra meghallhatjuk: Isten igéje nemcsak szó, hanem hívás. Nemcsak tanítás, hanem személyes megszólítás. Jézus ma is belép életünk sötétebb részeibe: félelmeinkbe, fáradtságunkba, kérdéseinkbe, és ott akar világosságot gyújtani. Nem messziről figyel, hanem közel jön, ahogy Galileában is a peremvidéken kezdte meg működését.

Ma este talán újra felhangzik bennünk Jézus szava: „Térjetek meg… Jöjjetek utánam!” Ez nem teher, hanem meghívás egy mélyebb, igazabb életre. Meghívás arra, hogy ne csak túléljünk, hanem Istennel járva éljünk. Ahogy Assisi Szent Ferenc is tette: amikor komolyan vette az evangélium szavát, az nemcsak megvigasztalta, hanem teljesen átformálta az életét. Az Ige számára iránytű lett, amely új útra indította.

Ma este arra is emlékezhetünk: minden szentmise elhívás. Jézus nemcsak tanít, hanem önmagát adja: „Vegyétek és egyétek…” Az Eucharisztia a csúcs, ahol a legközelebb jön hozzánk, és egyben a forrás, ahonnan erőt kapunk a hétköznapokra. Amit ott kapunk, az nemcsak nekünk szól, hanem küldetés: hogy Krisztust vigyük tovább a világba.

Ez a nap most véget ér, de Jézus hívása nem ér véget. Holnap is velünk akar járni: a döntéseinkben, a kapcsolatainkban, a küzdelmeinkben és az örömeinkben. Ma este csendben rábízhatjuk magunkat, és megújíthatjuk szívünkben az igenünket: „Uram, veled akarok menni.”

Esti ima

Uram Jézus Krisztus,

köszönöm, hogy ma is szóltál hozzám Igédben.

Köszönöm, hogy nem hagysz a sötétségben,

hanem világosságot gyújtasz ott is, ahol bizonytalan vagyok.

Add, hogy ne csak hallgassam szavadat,

hanem meg is éljem azt a hétköznapokban.

Taníts bízni benned, amikor félek,

és követni téged, amikor kényelmesebb lenne megállni.

Köszönöm az Eucharisztia ajándékát,

ahol önmagadat adod nekem erőül és forrásul.

Formáld szívemet, hogy életem

csendes, de hiteles tanúságtétel legyen rólad.

Őrizd meg ezt az éjszakát békében,

add meg a testi-lelki nyugalmat,

és készíts fel egy új napra veled.

Ámen.

Évközi 3. vasárnap – Isten igéjének vasárnapja

Szentírási alap: Iz 8,23b–9,3 1Kor 1,10-13.17  Mt 4,12-23

Kedves Testvérek!

Ma, Isten igéjének vasárnapján különösen is arra figyelünk, hogyan szól hozzánk az Úr az ő élő és hatékony szaván keresztül. Nem egy régi történetet hallunk csupán, hanem olyan igét, amely ma is világosságot gyújt, ma is gyógyít, ma is irányt mutat az életünkben.

Izajás próféta ezt mondja: „A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát.” Ez nem költői túlzás. Ez tapasztalat. Mindannyian ismerjük a sötétséget: amikor bizonytalanok vagyunk, amikor terhek nyomasztanak, amikor megfárad a reményünk, amikor nem látjuk a következő lépést. Lehet ez családi gond, betegség, munkahelyi feszültség, belső békétlenség, vagy egyszerűen az a csendes félelem, hogy „mi lesz holnap?”.

És ebbe a sötétségbe lép be Isten világossága. Nem elítél, nem letol, hanem fényt gyújt. Azt mondja: nem vagy egyedül. Van irány, van jövő, van remény. Ez a világosság nem más, mint maga Jézus Krisztus.

Az evangéliumban látjuk: Jézus Galileában kezdi működését – egy olyan vidéken, amelyet lenéztek, amelyről azt gondolták, hogy „nem elég vallásos”, „nem elég tiszta”. És mégis: ott gyullad ki a fény. Ez nagyon bátorító számunkra is. Mert azt jelenti: Jézus nem a tökéletesekhez megy először, hanem azokhoz, akik keresnek, akik vágyódnak, akik terheket hordoznak. Jézus oda megy, ahol sötétség van – mert ott van leginkább szükség a világosságra.

Az első szava pedig ez: „Térjetek meg, mert közel van a mennyek országa.” A megtérés itt elsősorban nem félelmetes dolog. Nem azt jelenti: „szégyelld magad”. Hanem ezt: fordulj Jézus felé. Engedd, hogy Ő más irányba állítsa a szívedet. Engedd, hogy Ő mutassa meg, mi az, ami igazán életet ad.

És aztán Jézus meghív: „Jöjjetek utánam.” Nem elméletet tanít először, hanem kapcsolatot kínál. Nem szabálygyűjteményt ad, hanem egy utat kínál: vele járni, vele tanulni, vele élni. A tanítványok otthagyják a hálóikat – vagyis azt, ami addig az életük biztonsága volt. Ez nem könnyű. Nekünk sem könnyű elengedni megszokásokat, rossz beidegződéseket, félelmeket, sértettségeket. De Jézus nem elvesz – hanem többet ad. Új értelmet, új célt, új örömöt.

Szent Pál pedig a korintusiaknak azt írja: ne szakadjatok pártokra, ne egymás ellen éljetek, hanem Krisztusban legyetek egységben. Ez ma is nagyon aktuális. Mennyire könnyű ma is címkézni, vitatkozni, eltávolodni egymástól! A családban, a közösségben, az egyházban, a társadalomban. Pál emlékeztet: nem magunkhoz tartozunk, hanem Krisztushoz. Ő az, aki összeköt, aki gyógyítja a megosztottságot, aki békét akar teremteni bennünk és közöttünk, ha engedjük.

Isten igéjének vasárnapján különösen is meg kellene halljuk ezt az üzenetet: az Ige nem dísz, nem csak vasárnapi szöveg. Az Ige élet. Ha engedjük, formál minket. Ha olvassuk, imádkozzuk, hallgatjuk, akkor lassan világosság lesz a szívünkben. Döntésekben, nehéz helyzetekben, kapcsolatokban.

Kedves Testvérek!

Ma Jézus újra hív minket: a sötétségből a világosságba, a bezárkózásból a bizalom felé, a széthúzásból a szeretet egységébe. Nem azt kéri, hogy tökéletesek legyünk, hanem azt, hogy bízzunk benne. Tegyünk egy lépést felé. Engedjük, hogy az ő szava világítson, gyógyítson, vezessen.

Kérjük a kegyelmet, hogy Isten igéje ne csak a fülünkig jusson el, hanem a szívünkig. Hogy legyen bátorságunk elindulni Jézussal. És hogy az ő világossága rajtunk keresztül mások számára is reménység lehessen.

Ámen.

🌙 Tiszta tekintettel zárni a napot - 2. évközi hét, csütörtök este

Szentírás: 1Sám 18,6–9; 19,1–7

Ma Saul története emlékeztetett arra, hogy a szív nem egyik pillanatról a másikra veszti el a békéjét. Egy összehasonlítással kezdődik, egy rossz gondolattal, egy „miért neki, miért nem nekem?” érzéssel.

Lehet, hogy ma te is átéltél ilyet. De Jonatán példája azt mutatja: mindig van választásunk, hogy milyen szemmel nézünk másokra és önmagunkra.

Ma este elengedheted, ami elhomályosította a szívedet. Isten holnap tisztább tekintettel, szabadabb szívvel akar felébreszteni.

🙏 Esti ima

Uram, köszönöm ezt a napot.

Ha ma rossz szemmel néztem, kérlek, bocsáss meg.

Tisztítsd meg a szívemet az irigységtől, a sértettségtől és a félelemtől.

Taníts úgy látni, ahogyan Te látsz: szeretettel és igazsággal.

Őrizd meg a békémet az éjszakában, és adj új szívet a holnaphoz. Ámen.

A szív lassú eltorzulása és a bizalom útja - 2. évközi hét, csütörtök reggeli üzenet

Szentírási alap: 1Sám18,6–9; 19,1–7

A mai reggeli olvasmány egy nagyon emberi történetet állít elénk: Saul király szívének lassú eltorzulását. Győztesként tér haza a harcból, mégis nyugtalanság költözik a lelkébe. A nép öröme és Dávid sikere nem hálaéneket fakaszt benne, hanem bizonytalanságot. Meghallja az asszonyok énekét, amely Dávidot többre értékeli, mint őt, és ettől a pillanattól kezdve nem az öröm, hanem a féltékenység kezdi irányítani a gondolatait.

Nem egy hirtelen rossz döntés történik, hanem egy belső folyamat indul el: Saul tekintete fokozatosan elhomályosul. A Szentírás egyszerűen, mégis megrendítően fogalmaz: „Saul rossz szemmel nézett Dávidra.” Ez a rossz szem már nem Isten szemével lát, hanem a félelem és az irigység torzító lencséjén át. A féltékenység csendben munkál: elveszi a belső békét, megmérgezi a kapcsolatokat, és lassan eltávolít attól, amit Isten jónak készít.

Ebben a belső elhomályosulásban mégis megjelenik egy másik út lehetősége. Jonatán, Saul fia, nem engedi, hogy apja torzult látása határozza meg őt is. Miközben Saul egyre inkább bezárul saját félelmeibe, Jonatán szíve nyitott marad az igazságra és a szeretetre. Nem riválist lát Dávidban, hanem testvért; nem veszélyt, hanem Isten ajándékát. Szavaival és közbenjárásával fényt visz oda, ahol már a sötétség kezdett eluralkodni. Emlékezteti apját arra, mit tett érte Isten, és arra is, hogy a féltékenység nem véd meg, hanem pusztít. Jonatán személye azt üzeni: a szív eltorzulása nem szükségszerű, és mindig van lehetőség a józan szeretet választására.

Ez az ige ma minket is megszólít. A szív eltorzulása ritkán történik látványosan; többnyire apró engedményekkel kezdődik. Egy összehasonlítással, egy kimondatlan sértettséggel, egy el nem engedett rossz gondolattal. Mikor engedjük, hogy a félelem, az irigység vagy a mellőzöttség érzése torzítsa a látásunkat? Mikor nézünk „rossz szemmel” a másikra, ahelyett, hogy felismernénk benne Isten munkáját? Az ige arra hív, hogy idejében álljunk meg, mielőtt a belső nyugtalanság elvenné a békénket, és Jonatán lelkületével válasszuk az igazságot és a szeretetet.

A reggeli csendben ezért alázattal forduljunk az Úrhoz. Kérjük, hogy őrizze meg szívünket az eltorzulástól, még mielőtt észrevétlenül gyökeret verne bennünk. Adjon tiszta tekintetet, amellyel nem összehasonlítunk, hanem hálát adunk; nem gyanakszunk, hanem bízunk. Gyógyítsa meg mindazt bennünk, amit a félelem, a sértettség vagy az irigység megsebzett. Így erősödhet meg bennünk a lelkibéke, és így mélyülhet el az Istenbe vetett bizalom, amely ezen a napon is hordoz minket.

„Amikor elcsendesedik a kéz” - lefekvés előtti gondolatok és ima

Évközi 2. hét – szerda este

Szentírási részek: 1Sám 17,32-33.37.40-51  Mk 3,1-6

A nap végén minden lelassul. A kezek, amelyek egész nap dolgoztak, most pihenni térnek. Ilyenkor gyakran előjönnek bennünk azok a „bénult” részek is, amelyeket napközben eltakart a sietség: kimondatlan szavak, elszalasztott lehetőségek, meg nem tett jótettek, fáradtságok és sebek.

A mai evangéliumban Jézus nem sietteti az embert. Csak annyit kér: „Nyújtsd ki a kezed.”

Este, lefekvés előtt ez a mondat csendesen visszhangzik bennünk. Nem felszólításként, hanem hívásként. Mintha azt mondaná: „Add ide, ami nem sikerült. Amitől félsz. Amit elrejtettél.”

A gyógyulás sokszor nem a nap zajában történik, hanem az éjszaka csendjében. Amikor már nem kell bizonyítani. Amikor el lehet engedni az önigazolást. Amikor Isten kezébe tesszük mindazt, ami ma nem lett teljes.

Dávid bizalma, a meggyógyított ember engedelmessége és Szent Ágnes tiszta odaadása most egyetlen kérdéssé sűrűsödik:

Bízom-e annyira, hogy rábízzam magam az Úrra az éjszakában is?

Ha igen, akkor a pihenés nem menekülés, hanem átadás lesz.

És a holnap már nem üres kézzel kezdődik.

Esti ima

Uram Jézus Krisztus,

a nap végén csendben eléd állok.

Köszönöm mindazt, amit ma kaptam,

és rád bízom mindazt, amit elrontottam.

Látod a kezemet:

amit megtettem vele, és amit nem mertem.

Gyógyítsd meg bennem azt, ami fáradt,

és erősítsd meg bennem azt, ami jó volt.

Taníts bízni, amikor sötétedik,

és remélni akkor is, amikor elfogy az erőm.

Őrizd álmomat, békítsd meg szívemet,

és add, hogy holnap újra feléd nyújtsam a kezem.

Szent Ágnes közbenjárására

adj tiszta szívet, bátor hitet és csendes bizalmat.

Ámen.

Napló-jegyzet: „Ne veszítsük el a bátorságunkat!”

Nem az számít, mekkora az óriás, hanem hogy kiben bízol.

Ma reggel, a szentmisén, egy fiatal ember hangján szólalt meg Isten Igéje. Nem kommentár volt, nem magyarázat, „csak” a Szentírás - 1Sám 17,32-33.37.40-51 – mégis, mint a víz a száraz szivacsba, úgy ivódott belém néhány mondat. Dávid szavai. Dávid bátorsága. Dávid bizalma.

„Ne veszítsük el a bátorságunkat.”

Ez a mondat nem a harctérnek szólt. Nekem szólt. Nekünk.

A bibliai történet szereplői ismerősek. Túlságosan is.

Ott van Saul, a király. Jó szándékú, tapasztalt, „reálisan gondolkodó”. Ő már látott csatát, vereséget, vért. Éppen ezért óvatos. Emberileg okos, de már nem Isten tervei szerint gondolkodik. Félti Dávidot, de közben elveszítette azt, ami a vezetés lényege: az Úrba vetett bizalmát.

Ott van a tömeg. A katonák. Felkészültek, kiképzettek, hangosak – addig, amíg beszélni kell. De amikor ki kellene állni, amikor kockázat van, amikor valódi döntés kell: „senki sem mert”.

És ott van Góliát. Magabiztos. Hangos. Lenéző. Nemcsak Dávidot gúnyolja, hanem az Istent is. Pontosan tudja, mit csinál: megfélemlít, nevetségessé tesz, relativizál, átkoz. Nem kell neki az egész hadsereg. Elég, ha eléri, hogy senki ne higgyen igazán, hogy zűrzavar, káosz és félelem lesz úrrá a tömegen.

És végül ott van Dávid. Tapasztalatlan. Zöldfülű. Fiatal. De van valamije, ami a többieknek nincs: emlékezete. Emlékszik arra, mit tett vele az Úr tegnap, tegnapelőtt, korábban. Istenről nem elméletből beszél, hanem tapasztalatból. Nem magára épít, hanem arra, aki már megszabadította.

És elindul. Nem páncélban. Nem a kor elvárásai szerint. Hanem az Úr nevében.

Ha ezt a történetet áthelyezzük a 21. századba, semmi lényegi nem változik.

Ma is vannak Saulok: józanok, okoskodók, kompromisszumkeresők, akik „csak jót akarnak”, de közben lassan mindent tönkre tesznek, lebeszélnek, ami hitből fakad.

Ma is vannak tömegek: sokat beszélnek értékekről, identitásról, hagyományról, vallásról – de ha személyes áldozat kellene, csend lesz.

És igen, ma is vannak Góliátok. Talán nem fegyverrel jönnek, hanem szavakkal. Nem páncélt viselnek, hanem ideológiát. Megkérdőjeleznek mindent, ami örök értékű, ami abszolút: igazságot, teremtett rendet, erkölcsöt, Krisztust. És közben azt mondják: „ez csak egy nézőpont”.

A párviadal ma is zajlik. Csak nem kővel és parittyával, hanem világnézetekkel, döntésekkel, közömbösséggel vagy hétköznapi hűséggel.

A kérdés nem az, hogy lesznek-e Góliátok. Lesznek.

A kérdés az, lesznek-e Dávidok.

Olyan fiatalok és idősek, akik nem harsányak, nem tökéletesek, de mernek emlékezni arra, hogy Isten már hányszor megszabadított. Akik nem tagadják meg a józan észt – „megadják a császárnak, ami a császáré” –, de nem adják fel azt sem, ami az Istené. Az igazságot. A Krisztusba vetett hitet. A bátorságot.

Mert a történet végén nem Dávid nagysága áll, hanem ez az egyszerű mondat:

„Hadd tudja meg az egész föld: van Izraelnek Istene.”

Talán ma így hangzana:

Hadd tudja meg a világ, hogy van értelme hinni, Krisztus mellett kitartani. Van miért hűségesnek maradni. És nem veszítettük el a bátorságunkat.

Szilveszter Barát

„A kinyújtott kéz bátorsága” - évközi 2. hét, szerda, reggeli üzenet

Szent Ágnes szűz és vértanú

Szentírási alap: 1Sám 17,32–33.37.40–51; Mk 3,1–6

Kedves Testvérek!

A mai reggeli szentmise igéi a bátorság és a bizalom csendes, mégis erőteljes útjára hívnak bennünket.

Az első olvasmányban Dávid szinte védtelenül áll Góliáttal szemben. Minden emberi érv ellene szól: fiatal, tapasztalatlan, fegyvertelen. Mégis elindul. Miért? Mert nem önmagában bízik, hanem az élő Istenben. „Az Úr megszabadított eddig, ezután is megszabadít” – vallja. Ezáltal Dávid nem lett nagyobb, mint az óriás, hanem az Istenbe vetet hite és bizalma volt óriási.

Az evangéliumban Jézus a zsinagógában egy sorvadt kezű emberrel találkozik. A kéz, amely nem működik, sokszor az életünket jelképezi: amit nem merünk megtenni, amitől félünk, amit szégyellünk, amit elrejtünk.

Jézus középre hívja az embert, és ezt mondja: „Nyújtsd ki a kezed!”

Ez a felszólítás nemcsak gyógyítás, hanem döntésre hívás. A bénultság gyakran nemcsak testi, hanem lelki is: megszokások, félelmek, megfelelési kényszerek kötnek meg. Bár a zsidó előírások értelmében a gyógyítás a szombati nap megszegését jelenti Jézus mégis meggyógyítja a beteget, mert számára az ember fontosabb a szabálynál, az irgalom fontosabb a merevségnél.

Szent Ágnes élete is erről tanúskodik. Fiatalon, törékenyen, mégis rendíthetetlenül állt ki Krisztus mellett. Nem volt „erős” a világ szemében, de kinyújtotta a kezét Isten felé, és ez az odaadás vértanúságig vitte. Benne is Dávid bátorsága és a meggyógyított ember engedelmessége találkozik.

Mit viszünk magunkkal a mai napra? Talán azt, hogy Isten nem vár tökéletességet, csak bizalmat. Nem azt kéri, hogy győzzük le az összes óriást, hanem hogy merjük kinyújtani a „bénult kezünket”: egy megbocsátást, egy jó szót, egy újrakezdést, egy csendes imát. Ott kezdődik a gyógyulás, ahol engedjük, hogy Jézus középre állítson minket.

Kérjük ma Szent Ágnes közbenjárását, hogy legyen bátorságunk Istenre hagyatkozni, és békével, reménnyel induljunk tovább ezen a napon. Ámen.

„Az Úr a szívet nézi” - Esti gondolatok és ima – 2. évközi hét, kedd

Szentírási alap: 1Sám16,1–13; Mk 2,23–28

Uram, most elcsendesedem előtted.

A nap zaját, gondjait, örömeit leteszem.

Hiszem, hogy itt vagy velem ebben a pillanatban, nem kérsz teljesítményt, nem vizsgáztatsz – csak hívsz, hogy legyek előtted úgy, ahogy vagyok.

Szívemmel jövök hozzád.

Köszönöm, Istenem, ezt a mai napot.

Köszönöm mindazt, ami ma életet adott: a jó szót, a mosolyt, az elvégzett feladatot, a pihenés pillanatait és az erőt a nehézségekben.

Köszönöm, hogy ma is jelen voltál, akkor is, amikor ezt talán észre sem vettem.

Most visszagondolok a napomra.

Hol voltam nyitott, hol voltam zárt?

Mikor figyeltem a szívem hangjára, és mikor csak a külső elvárások vezettek?

Voltak-e pillanatok, amikor féltem, amikor kevésnek éreztem magam, amikor inkább megfelelni akartam, mint szeretni?

Uram, te a szívet nézed.

Látod mindazt, ami bennem töredezett, amit nem mertem kimondani, amit nem tudtam jól tenni.

Sajnálom, ha ma nem az életet választottam, ha szavaimmal vagy tetteimmel sebet ejtettem.

Kérlek, bocsáss meg, és gyógyíts meg irgalmaddal. Hiszem, hogy nálad mindig van újrakezdés.

Most átadom neked mindazt, amit magamban hordozok: a fáradtságot, a megválaszolatlan kérdéseket, a be nem teljesült vágyakat és a szívem csendes reményeit is.

Nem akarok mindent irányítani.

Rád bízom magam, mert tudom, hogy te értem vagy.

Eléd teszem a holnapomat.

Mindazt, ami vár rám: feladatokat, találkozásokat, döntéseket.

Add, hogy ne a félelem vezessen, hanem a bizalom.

Segíts, hogy ne a külsőt nézzem, hanem a szívemet – és másokét is.

Ima

Uram, köszönöm, hogy ma is emlékeztettél: nem a tökéletesség számít, hanem a nyitott szív.

Adj békés éjszakát, pihentető alvást és új erőt a holnaphoz.

Maradj velem, mert ahol te jelen vagy, ott mindig van élet és remény.

Ámen.

 

„Isten a szívet nézi – és az emberért van az ajándék” - Szentmise Páduai Szent Antal közbenjárását kérve

 2. évközi hét, kedd  

Szentírási alap: 1Sám 16,1–13; Mk 2,23–28

A mai szentmise igeliturgiája nem a rendkívüli emberekről szól, hanem rólunk: az egyszerű, sokszor fáradt, kérdésekkel és terhekkel élő hétköznapi emberekről. Olyan üzenetet hoz, amely nem megijeszt, hanem megnyugtat; nem elvárásokkal terhel, hanem reményt ébreszt.

Az első olvasmányban Sámuel próféta Isten parancsára királyt keres Saul helyébe. Jesse fiai sorra megjelennek: erősek, jó kiállásúak, tekintélyt parancsolók. Emberi szemmel mindegyik alkalmasnak tűnik. Isten azonban újra és újra azt mondja: „Nem ő az.” És ekkor hangzik el a döntő mondat: „Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet.” Végül előhívják Dávidot, a legkisebbet, a pásztorfiút, aki eddig szinte észrevétlen maradt. Ő lesz a kiválasztott.

Ez az ige sokunk számára felszabadító. Mert hányszor érezzük magunkat „kicsinek”: nem elég jónak, nem elég ügyesnek, nem elég fontosnak. Talán másokhoz hasonlítjuk magunkat, vagy úgy gondoljuk, Istennek is csak a „nagyok”, a „tökéletesek” kellenek. A mai olvasmány azonban azt üzeni: Isten lát téged ott is, ahol mások nem. Látja a hűségedet, a jó szándékodat, az imáidat, még akkor is, ha azok hiányosak, töredezettek. Őt nem a látszat érdekli, hanem a szív.

Az evangéliumban Jézus még közelebb hozza ezt az igazságot. A tanítványok éhesek. Nem lázadnak, nem tiszteletlenek: egyszerűen kalászokat tépnek, szétmorzsolják, és megeszik a búzaszemeket. A farizeusok azonban csak a szabályt látják, nem az embert. Számukra ez a szombati munkatilalom megszegése. Jézus válasza megrendítően emberi és felszabadító: „A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért.” Isten nem ellenünk van a törvényeivel, hanem értünk. Nem azt akarja, hogy összeroppanjunk a megfelelés terhe alatt, hanem hogy éljünk.

Ez ma is nagyon aktuális üzenet. Körülöttünk – és sokszor bennünk is – ott él egy csendes szorongás: elég jó keresztény vagyok-e? Elég sokat imádkozom? Elég türelmes vagyok? Nem vétkezem-e túl gyakran?

Sokan hordoznak lelkiismereti terheket, amelyek nem Istenhez visznek közelebb, hanem inkább elbátortalanítanak. Úgy érzik, Isten inkább figyel, számonkér és méricskél, mintsem, hogy megértene és felemelne.

Pedig Jézus egészen mást mutat nekünk. Amikor tanítványai éhesek, nem prédikációt tart nekik a szabályokról, hanem kiáll mellettük. Nem mondja: „Most kibírjátok.” Nem mondja: „A törvény az törvény.” Hanem kimondja azt, amit talán nekünk is újra és újra hallanunk kell: az irgalom az első. Isten szíve nem kemény, hanem együtt érző. Nem távoli bíró, hanem irgalmas Atya.

A törvény – legyen szó egyházi szabályról, erkölcsi elvről vagy lelki elvárásról – akkor tölti be a szerepét, ha az életet szolgálja. Ha segít növekedni, gyógyulni, szeretni. Ha viszont félelmet szül, bűntudatba zár, vagy elveszi az örömünket, akkor elveszíti igazi értelmét.

Jézus nem eltörölni jött a törvényt, hanem megtölteni szeretettel. Megmutatni, hogy Isten nem azt nézi, hányszor estünk el, hanem azt, hogy fel akarunk-e kelni, és merünk-e vissza térni hozzá.

Ez különösen fontos üzenet azoknak, akik elfáradtak a küzdelmeikben. Akik próbálnak helytállni a családban, a munkában, a betegségek, veszteségek vagy a magány terhei alatt. Isten nem plusz súlyt akar rájuk tenni, hanem megpihenést adni. Jézus ma is ezt mondja: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok.” Nem a tökéleteseket hívja, hanem a megterhelteket.

Ebben a fényben értjük meg igazán Páduai Szent Antalt is. Ő nemcsak nagy tudású tanító volt, hanem együtt érző testvér is.

Tudta, mit jelent elveszettnek lenni: elveszett dolgokkal, iránnyal, reménnyel. Ezért fordulnak hozzá ma is olyan sokan. Nemcsak kulcsokat és iratokat keresünk, hanem békét, megoldást, kapaszkodót. Szent Antal nem elítél, hanem segít visszatalálni – Istenhez és önmagunkhoz.

Ő is azt hirdette életével, amit ma az Ige tanít: Isten közel van az egyszerű emberhez. Ott van a mindennapi gondokban, a munkában, a családi nehézségekben, a csendes imákban. Nem azt kérdezi, mennyit teljesítettünk, hanem azt: bíztunk-e benne?

Kedves Testvérek, a mai nap üzenete talán ez: engedjük, hogy Isten úgy szeressen minket, ahogy vagyunk. Merjünk embernek lenni Isten előtt. Kérjük Páduai Szent Antal közbenjárását, hogy szívünk nyitott maradjon, és hogy ne kemény szabályok, hanem élő szeretet vezessen minket.

Mert ahol szeretet van, ott Isten cselekszik.

És ahol Isten cselekszik, ott mindig van remény. Ámen.

„Az Úr a szívet nézi” - 2. évközi hét, kedd – reggeli üzenet

Szentírási alap: 1Sám 16,1–13; Mk 2,23–28

A mai szentmise igeliturgiája nem a rendkívüli emberekről szól, hanem rólunk: az egyszerű, sokszor fáradt, kérdésekkel és terhekkel élő hétköznapi emberekről. Olyan üzenetet hoz, amely nem megijeszt, hanem megnyugtat; nem elvárásokkal terhel, hanem reményt ébreszt.

Az első olvasmányban Sámuel próféta Isten parancsára királyt keres Saul helyébe. Jesse fiai sorra megjelennek: erősek, jó kiállásúak, tekintélyt parancsolók. Emberi szemmel mindegyik alkalmasnak tűnik. Isten azonban újra és újra figyelmeztet: nem a külső számít. És ekkor hangzik el a döntő mondat: „Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet.” Végül előhívják Dávidot, a legkisebbet, a pásztorfiút, aki eddig észrevétlen maradt. Ő lesz a kiválasztott.

Ez az ige sokunk számára felszabadító. Hányszor érezzük magunkat kicsinek, kevésnek, háttérbe szorítottnak. Talán úgy gondoljuk, hogy Istennek csak a „nagyok”, a „tökéletesek” kellenek. A mai olvasmány azonban világosan kimondja: Isten lát ott is, ahol mások nem. Látja a hűséget, a jó szándékot, az őszinte törekvést, még akkor is, ha az törékeny és tökéletlen. Nem a látszat érdekli, hanem a szív.

Az evangéliumban Jézus még közelebb hozza ezt az igazságot. A tanítványok éhesek. Nem lázadnak, nem tiszteletlenek, egyszerűen csak kalászokat tépnek, szétmorzsolják, és megeszik a magot. A farizeusok viszont csak a szabályt látják, nem az embert: szerintük ez a szombati munkatilalom megszegése. Jézus válasza világos és mélyen emberi: „A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért.”

Ezzel Jézus nem a törvényt tagadja meg, hanem megmutatja annak igazi értelmét. Isten törvénye nem ellenünk van, hanem értünk. Nem arra szolgál, hogy összeroppanjunk alatta, hanem hogy életünk legyen. A törvény célja nem a megkötözés, hanem a szabadság, amely szeretetben bontakozik ki.

Ez ma is nagyon aktuális üzenet. Sok ember él belső szorongással: elég jó vagyok-e Isten előtt? Elég hűséges? Elég türelmes? Elég imádkozó? Ezek a kérdések könnyen elbátortalaníthatnak. A mai evangélium azonban azt üzeni: Isten nem elsősorban számonkér, hanem megért és felemel.

Jézus nem a szabály mögé bújik, hanem az ember mellé áll. Nem azt mondja: „Bírjátok ki.” Nem azt mondja: „Ez a törvény.” Hanem azt mutatja meg, hogy az irgalom az első. Isten szíve nem kemény, hanem együtt érző. Nem távoli bíró, hanem Atya.

A törvény akkor tölti be küldetését, ha az életet szolgálja: ha segít növekedni, gyógyulni, szeretni. Ha viszont félelmet szül, bűntudatba zár, vagy elveszi az örömünket, akkor elveszíti igazi értelmét. Jézus nem eltörölni jött a törvényt, hanem megtölteni szeretettel.

Kedves Testvérek, a mai nap csendes üzenete ez lehet: engedjük, hogy Isten úgy szeressen minket, ahogy vagyunk. Ne a külsőt, ne a teljesítményt, hanem a szívünket vigyük elé. Mert ahol a szív nyitott, ott Isten cselekszik. És ahol Isten cselekszik, ott mindig van élet és remény.