📜„A tűz prófétája és az Eljövendő útja” – Advent 2. hete, szombat reggel (Roráté)

Kolostor kápolnája - Székelyudvarhely

 📖 Bibliai alap: Sir 48,1-4.9-11 és Mt 17,10-13

Az advent csendes hajnalai nem véletlenül találnak meg bennünket félálomban, munkába indulás előtt, iskolatáskával a vállon vagy a hét terhei alatt. Isten ilyenkor szól: amikor még nem építettük fel a napi védekezéseinket, amikor nyitottabb a szív.

Sirák fia könyvében Illés prófétáról hallunk: „Lángoló tűzként lépett fel… szavára bezárult az ég… rendeltetése szerint vissza kell térnie, hogy kibékítse az atyák szívét a fiakkal” (vö. Sir 48). Illés a tiszta, megalkuvást nem ismerő istenhűség embere. Nem simogat, hanem ébreszt. Nem magyarázkodik, hanem Isten ügyét képviseli.

Az evangéliumban Jézus azt mondja: Illés már eljött – Keresztelő János személyében –, de nem ismerték fel, és nem hallgattak rá (vö. Mt 17,10–13). Ez az advent egyik legfájóbb kérdése: vajon mi felismerjük-e Isten közeledését? Vagy megelégszünk a megszokott formákkal, az „így szoktuk”-kal, a felszínes vallásossággal?

Ez az üzenet szól a kétkezi munkáshoz, aki becsülettel dolgozik, de talán belefáradt; az értelmiségihez, aki sokat gondolkodik, de nehezen csendesedik el; a fiatalhoz és diákhoz, aki keresi önmagát, és nem mindig talál kapaszkodót. Isten mindenkit ugyanarra hív: térj vissza Hozzá teljes szívvel.

A bűnbánóknak ez a reggel reményt ad: nincs olyan elrontott élet, amit Isten ne tudna helyreállítani. A jóknak szelíd, de határozott ösztönzés: ne állj meg ott, ahol már rendben van – van még több szeretet, több igazság, több imádság. A felszínes keresztényeknek figyelmeztetés: a hagyomány önmagában nem üdvözít, csak az élő kapcsolat Krisztussal.

Illés és Keresztelő János nem kényelmes próféták voltak. Advent sem kényelmes időszak, hanem kegyelmi lehetőség a megtérésre, hogy ne csak szép, hanem tartalmas karácsonyunk legyen. Ha most rendet teszünk a szívünkben, abból békésebb ünnep és kiegyensúlyozottabb hétköznapok születnek.

Imádság

Urunk, Istenünk,

köszönjük, hogy advent hajnalain megszólítasz bennünket.

Add, hogy felismerjük küldötteidet,

meghalljuk hívó szavadat,

és ne féljünk változtatni életünkön.

Tisztítsd meg szívünket a közömbösségtől,

erősíts meg a jóban,

és vezess el bennünket Fiadhoz, Jézus Krisztushoz,

aki él és uralkodik mindörökkön örökké. Ámen. 

Útravaló mondat

„Az advent nem a megszokás őrzésének, hanem a szív megújulásának ideje.”

„A csendben megértett törekvés” - Advent 2. hete, péntek este

Szentírás: Iz 48,17–19; Mt 11,16–19

A mai nap hajnalban kezdődött, a rorátés szentmise csendjében. Abban az órában, amikor még nem követelt semmit a világ, csak Isten szava szólt: „Én tanítalak arra, ami a javadra válik.” Ez a mondat végig kísérte a napot, akkor is, amikor dolgoztunk, tanultunk, döntéseket hoztunk, vagy éppen elfáradtunk. Este visszatekintve látjuk: nem volt tökéletes nap. De volt benne törekvés. És ez számít.

Izajás emlékeztetett rá, hogy a béke nem magától értetődő állapot, hanem gyümölcs: annak a gyümölcse, hogy figyelünk Isten útjára.

Jézus pedig szembesített bennünket saját belső ellenállásunkkal: milyen könnyen válunk olyanokká, akik sem az intésre, sem a hívásra nem mozdulnak. Ma talán volt bennünk makacsság, közöny, fáradtság – de volt felismerés is. És ahol felismerés van, ott már működik a kegyelem.

Ez az este nem az elszámoltatás ideje, hanem az igazságé. Elismerjük: a jót tudjuk jobbra formálni, de a tökéletesség nem a miénk. Az Istené. Mi nem elérni akarjuk Őt, hanem felé haladni. Elesni lehet, sőt: emberi. De felállni – ez a hit egyik legmélyebb mozdulata. Advent erre tanít: nem sietni, hanem irányban maradni.

Ha ma csak egy kicsit figyelmesebbek lettünk, egy pillanatra megálltunk, vagy őszintébben kimondtuk a „bocsáss meg”-et, akkor ez a nap nem volt hiábavaló. Így készül bennünk az igaz karácsony: csendben, törekvéssel, bizalommal. 

Esti ima

Uram, köszönöm ezt a napot,

a hajnal fényét és az est csendjét.

Köszönöm, hogy nem tökéletességet vársz tőlem,

hanem nyitott szívet és újrakezdést.

Bocsásd meg, ahol nem figyeltem Rád,

és erősíts meg ott, ahol elindultam Feléd.

Add, hogy a pihenésben is Benned maradjak,

és holnap újra a Te békéd útján ébredjek.

Ámen.

📜 „A Csend Tanítása” – Advent 2. hete, péntek (Roráté)

📖 Bibliai alap: Iz48,17–19; Mt 11,16–19

A mai rorátés hajnal arra hív, hogy engedjük Istent tanítani minket. Izajás próféta szavai békét és irányt kínálnak: „Én az Úr, a te Istened arra tanítalak, ami javadra válik… Ha megtartottad volna parancsaimat, békéd olyan lenne, mint a folyam.”

Jézus pedig keserű őszinteséggel mutat rá, milyen könnyen bezárkózunk: vannak, akik sem a próféta szigorúbb hangjára, sem a Messiás szelíd közeledésére nem nyílnak meg.

Ez a kettősség minden korban jelen van. Ott van a kétkezi munkás fáradt vállán, az értelmiségi túlzsúfolt gondolataiban, a fiatalok bizonytalanságaiban, a diákok útkeresésében.

Ott van bennünk is: vágyunk a békére, de sokszor nem figyelünk arra, aki a béke forrása.

Isten ma azt kéri: engedjük, hogy vezessen.

A bűnbánónak azt mondja: ne félj visszafordulni, nálam az újrakezdés mindig lehetséges.

A jóra törekvőnek: ne elégedj meg a tegnapi lépéssel, ma tovább hívlak.

A felszínes vagy megszokásból élő kereszténynek: nem a látszat érdekel, hanem a szíved; gyere közelebb.

Advent második hetében különösen is megvakít minket a rohanás. Könnyen a „nem táncolok, nem sírok” nemzedékévé válunk, amely sem a hívást, sem a figyelmeztetést nem veszi komolyan. Jézus azonban nem vádolni jön, hanem felrázni: valódi, tartalmas karácsony csak ott születik, ahol a szív meghallja Isten szelíd tanítását.

Legyünk hát olyan emberek – felnőttek és fiatalok egyaránt –, akik megmernek állni. Akik elhiszik, hogy Isten útja nem elvesz, hanem életet ad. Ha most figyelünk, békénk valóban „folyamként” árad majd. 

Imádság

Uram, tanítóm és vezetőm,
köszönöm, hogy ma is megszólítasz. Add, hogy szívem ne legyen zárva,
se a bűnbánat, se az öröm, se az irgalmad hívása előtt.
Tisztíts meg minden megszokásból, ami eltávolít Tőled,
és formálj olyan emberré, aki engedelmesen, bizalommal járja utadat.
Áldd meg adventi készületemet, hogy karácsony öröme
ne csak külső ünnep legyen, hanem belső újjászületés.
Ámen. 

Útravaló mondat

„Engedd, hogy Isten tanítson ma – és békéd olyan lesz, mint a folyam.”

„A nap végén újra elhangzik: Ne félj, veled vagyok.” - lefekvés előtti gondolatok és ima

 

ADVENT 2. HETE – CSÜTÖRTÖK ESTE

Szentírás: Iz 41,13–20; Mt 11,11–15

A napunk a hajnal csendjében kezdődött, a roráté szelíd fényében, amikor még minden gondolat friss volt, és a szív nyitottabb az isteni érintésre. Most, hogy este lett, jó visszanézni arra, hogyan csengett bennünk tovább Isten reggeli ígérete: „Ne félj, én megsegítelek!”

Talán voltak pillanatok, amikor ez az ígéret egészen közel jött: egy váratlan segítség, egy békés perc a munka vagy tanulás közben, egy megnyugtató szó, egy elrendezett konfliktus. És lehet, hogy voltak olyan órák is, amikor a félelmek, bizonytalanságok újra fölütötték a fejüket.

De most, estére érve, Isten ugyanazzal a türelemmel szól, mint reggel: „Fogom a kezed.” Nem a teljesítmény üteméhez igazítja szeretetét, hanem a szív állapotához: ha fáradt, Ő pihenést ad; ha sebzett, gyógyít; ha keres, választ ad; ha távolodna, visszahívja.

A mai evangélium arra bátorított: „Akinek van füle, hallja!” Most, a nap végén érdemes feltenni a kérdést: Mit hallottam meg ma Istentől? Melyik helyzetben volt jelen, még ha nem is vettem azonnal észre? Hol hívott nagyobb bátorságra, tisztább szívre, őszintébb hitre?

Az advent nemcsak az induló reggelek ideje, hanem a csendes estéké is. A kettő együtt formál: a fény útnak indít, az este pedig elmélyít. Ami ma jó volt, azt erősíti bennünk; ami kevésbé sikerült, azt nem szemrehányásként mutatja meg, hanem úgy, mint növekedési lehetőséget. Isten ma sem engedte el a kezünket — és holnap is újra ott lesz. 

Esti ima

Istenem, köszönöm a mai napot, amelyet Veled kezdhettem.

Köszönöm mindazt, ami öröm volt, és azt is, ami küzdelem, mert Te mindenben jelen voltál.

Bocsásd meg, amikor nem figyeltem rád, amikor eluralkodott rajtam a félelem, a türelmetlenség vagy a közöny.

Engedd, hogy ma este szívem elcsendesedjen, és békéd betöltse minden fáradt gondolatomat.

Újíts meg holnapra, és add, hogy egyre jobban halljam szavadat, amely életet, irányt és reményt ad.

Maradj velem éjszaka is, fogd a kezem — ahogy reggel ígérted.

Ámen.

„Akinek füle van, hallja meg!” – Adventi csendben születő felismerés

Adventi Blogbejegyzés

A mai rorátén, amikor még csak a hajnali félhomály világított, újra megszólalt Jézus mondata a Máté-evangéliumból (Mt 11,11–15):

„Akinek füle van, hallja meg!”

Ismerős mondat – talán túlságosan is. Sokszor hallottuk, és mégis, mintha minden adventben új értelmet szeretne találni magának.

A hajnali mise csendjében az ember füle élesebb. Aki felkel ilyenkor, az nem véletlenül jön: valami húzza, valami hívja. És talán épp ez az adventi csend készít elő arra, hogy Jézus szava ne csak áthaladjon rajtunk, az egyik fülünkön be és a másikon ki, hanem a szívünkbe hulljon, mint a mag a jó földbe.

Jézus dicsérete és kérdése

Az evangélium egyik legkülönösebb pillanata, amikor Jézus így szól:

„Bizony mondom nektek: asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb, mint Keresztelő János.”

És mégis hozzáteszi:

„A legkisebb is nagyobb nála a mennyek országában.”

Ez a két mondat egyszerre felemel és kijózanít. Jézus mintha azt mondaná:

– Igen, János rendkívüli ember volt. De az Isten országába való belépés nem nagyság kérdése. Nyitottság kérdése.

Ezután hangzik el a felszólítás: „Akinek füle van, hallja meg!”

És itt kezdődik a mai nap valódi adventi kérdése:

Mit jelent ma meghallani?

A hallás nem érzékszerv – állapot

Jézus nem a füleinkhez beszél. A szívünkhöz. A hallás ebben a bibliai értelemben nem információ befogadása, hanem belső ébredés.

Keresztelő János egész élete erről szólt: felrázni, felébreszteni, előkészíteni a szíveket arra, hogy felismerjék a Messiást. Jézus pedig ma minket ébreszt:

– Figyelj! Ne csak halld a szavakat, értsd is, mi történik bennük.

Adventnek ez az egyik legnagyobb ajándéka: visszaveszi a világ zaját, hogy észrevegyük azt, amit év közben könnyen elnyom a rohanás.

Mire hív Jézus ebben a rövid, egyszerű mondatban?

1. Halljam meg, ami nekem szól – ne csak, ami tetszik

Jézus szavai gyakran nem simogatnak. Néha böknek, néha tükröt tartanak.

A lelki hallás azt jelenti, hogy nem szelektálok, és nem csak azt engedem be, ami igazolja a kényelmességemet.

2. Halljam meg a Lélek finom jelzéseit

Advent különösen alkalmas arra, hogy meghalljuk a halk hívásokat:

egy szó az evangéliumból, egy ember tekintete, egy váratlan béke…

A Lélek ritkán kiabál. Nem harsány. Aki siet, könnyen elszalad mellette.

3. Halljam meg azt is, ami bennem szól

Az adventi belső csendben sok minden feljön: vágyak, félelmek, kérdések.

És talán épp ezek között suttog valamit az Úr.

Nem mindig kívülről jön az üzenet – néha belülről nő ki.

A roráté csendjében

Amikor a templomban a gyertyák pislákolnak, és kint még éjszaka van, az ember jobban érzi: valami készül.

A nagy dolgok – Isten országának dolgai – sosem zajban születnek.

És talán ezért mondja Jézus épp ma:

„Akinek füle van, hallja meg!”

Mert most, adventben különösen alkalmas az idő a valódi hallásra.

Nem egy új információ vár ránk.

Hanem egy régi, örök üzenet újjászületése:

Isten közel van.

És valamit mondani akar neked.

Zárásként

A mai rorátén azt éreztem, hogy Jézus nem a világot akarja megdorgálni ezzel a mondattal. Hanem engem személyesen megállítani egy pillanatra. Azt sugallja:

– „Ne menj tovább úgy, hogy nem vetted észre, mit próbáltam ma mondani neked.”

Adventben talán ez a legfontosabb feladatunk:

megállni, befogadni, és engedni, hogy a hallásból megértés, a megértésből pedig élet fakadjon.

📜„Ne félj, veled vagyok!” - ADVENT 2. HETE – CSÜTÖRTÖK REGGELI RORÁTÉ

📖 Bibliai alap: Iz 41,13–20; Mt 11,11–15

A hajnali csendben ma egy erős, mégis gyengéden felemelő mondat áll előttünk: „Ne félj, én megsegítelek!” (Iz 41,13).

Isten nem a távolból kiált, hanem úgy szól, mint aki kézen fogja az embert — a munkában elfáradt mestert, a napi küzdelmekbe belefáradt édesanyát, a padban figyelni próbáló diákot, a sok terhet cipelő értelmiségit és vezetőt. Ő mindannyiunkat ugyanazzal a szeretettel szólít: „Ne félj!”

Jézus pedig az evangéliumban emlékeztet: Isten országának valósága akkor nyílik meg, ha kész vagyok hallani, figyelni, engedelmeskedni. „Akinek van füle, hallja!” — mondja. Az advent nem díszlet, nem megszokás, nem év végi vallásos rutin. Az advent feladat: készség arra, hogy Isten újat cselekedjen bennünk.

A bűnbánóknak ma különösen szól a vigasztalás: Isten nem szégyent, hanem új kezdetet kínál.

A jót keresőknek szól a bátorítás: amit eddig tettél, érték; de van tovább, mélyebb, tisztább út.

A felszínesen hívőknek, az „adventi hagyományok” mögé bújóknak szól a felrázó figyelmeztetés: Isten nem a külsőt nézi, hanem a szívet — s a szív nem hazudik.

Advent második hetében különösen fontos felismerni: Krisztus nemcsak érkezik, hanem keres is minket. Aki meghallja, annak a pusztasága kertté változik, a csüggedés helyett remény sarjad (Iz 41,19–20).

Ez a roráté-reggel legyen olyan, mint amikor a mesterek bekapcsolják a munkapad lámpáját, a tanulók kinyitják a füzeteiket, a szülők felkészülnek a nap küzdelmeire: fénnyel kezdünk, hogy ne botorkáljunk a sötétben.

Imádság

Urunk, Istenünk, köszönjük, hogy ma reggel is kézen fogsz minket.
Őrizd meg szívünket a félelemtől, és adj bátorságot, hogy meghalljuk szavadat.
Tisztítsd meg gondolatainkat, szándékainkat, hogy ne csak a külsőt őrizzük, hanem valóban kövessünk Téged.
Hozz gyógyulást, ahol seb van, reményt, ahol csüggedés, és ébreszd fel bennünk a vágyat egy igazabb, tisztább élet után.
Kérünk, készíts bennünket a karácsony örömére úgy, hogy közben megváltozzunk, jobbá válunk. Ámen.

---

Útravaló mondat

„Isten ma is kézen fog: engedd, hogy vezessen, és félelmeid helyén béke sarjad.” 

🌙„Csendben az Úr előtt” - Esti gondolatok és ima – Advent 2. hete, szerda

 „Erőt ad a fáradtnak” (Iz 40,25–31) • „Jöjjetek hozzám…” (Mt 11,28–30)

A mai nap a roráté csendjével kezdődött. Talán még álmosan léptél be a templomba, talán gondolatok terhe nyomta a vállad, de a hajnali fény valamit már akkor megérintett benned. Most, a nap végén visszatekintve egészen másként látod ugyanazt a hajnalt: felismered, mennyi erőt kaptál belőle, mennyi békét hozott eléd Isten anélkül, hogy észrevetted volna.

Izajás szavai reggel még csak ígéretnek tűnhettek: „Akik az Úrban bíznak, erejük megújul.” Most pedig, egy hosszú nap után, talán fáradtabban, mégis bensőbb bizonyossággal mondhatod ki: igen, valóban adott valamit az Úr, amit magadtól nem tudtál volna összeszedni. Lehet, hogy csak egy kis türelmet, egy békésebb szívverést, egy megértőbb pillanatot. Lehet, hogy bátorságot ahhoz, amit kerülgettél — vagy csendet, amit annyira hiányoltál.

És ott volt Jézus másik üzenete is: „Jöjjetek hozzám mindnyájan…” Ez nem parancs, hanem meghívás. Ma talán kicsit közelebb léptél hozzá. Lehet, hogy nem is tudatosan, csak azzal, hogy jót tettél valakivel, vagy nem hagytad magad elárasztani a nap nehézségei által. Jézus ígérete, hogy „megkönnyíti a terhedet”, nem azt jelenti, hogy az élet hirtelen könnyű lesz — hanem azt, hogy nem egyedül kell cipelned.

Most, amikor a nap véget ér, engedd, hogy mindaz, ami ma történt, az Ő kezében nyugodjon meg. Hagyd, hogy a fáradtság átalakuljon bizalommá, a bizonytalanság reménnyé, a rohanás csenddé. 

🙏 Esti ima

Uram, Jézus,

köszönöm a mai napot, amelyet a Te fényed indított el.

Köszönöm mindazt az erőt, türelmet és békét,

amit észrevétlenül adtál nekem.

Most, amikor megállok előtted,

leteszem mindazt, ami ma nehéz volt,

minden aggodalmat, feszültséget és terhet.

Te mondtad: „Jöjjetek hozzám…” —

én most jövök, és Rád bízom a szívemet.

Újítsd meg bennem a hitet,

hogy holnap újra Veled kezdhessek,

tisztábban, csendesebben, hálásabban.

Őrizd álmaimat, áldd meg szeretteimet,

és add, hogy advent fénye bennem is tovább növekedjen.

Ámen.

„Míg a Hajnal Megszületik – Beszélgetés az adventi zsolozsma szívéről”

Képzeletbeli riport a Barátok templomából

A Barátok templomának boltívei alatt még tapintható a hajnali hideg csendje. A sekrestye falát beborító régi vakolat lassan engedi magába a felkelő nap halvány derengését. A gyertyák fénye még nem adta át helyét a reggeli világosságnak; a villany csak épp annyira ég, hogy a ferences habitus barna anyaga aranyszélű árnyékokat vessen az Udvarhelyi Madonna békés alakjára. A rorátés szentmise után vagyunk – az adventi hajnalok jellegzetes áhítata még ott lebeg a levegőben.

A hívekkel végzett reggeli dicséret épp az imént ért véget. Az utolsó elimádkozott könyörgés visszhangja, úgy tűnik, még a falakban is ott remeg:

„Mindenható Istenünk, te azt kívánod tőlünk, hogy előkészítsük Krisztus Urunk útját.

Ne engedd, hogy gyöngeségeink letörjenek minket, míg mennyei Orvosunk érkezését várjuk…”

Ekkor lép mellém fiatal barátom, a riporter. Gimnazista, érettségire készül, hívő és imádkozó lélek – talán ezért is olyan érdeklődő mindazzal kapcsolatban, ami az Egyház imádságos életét formálja. Szemben állunk a sekrestye íves ajtaján át beszűrődő lassan erősödő derengéssel. A háttér csendes, a templom még nem ébredt fel egészen.

---

Interjú Anonymus kérdéseivel

– Testvér, most, hogy befejeződött a reggeli dicséret, mit jelent számodra ez a könyörgés így advent második hetében?

Ferences testvér:

Ez a könyörgés az advent lényegét foglalja össze. Azt mondja: „készítsük elő Krisztus útját.” De ez nem csupán külső készület. Az Egyház tanítása szerint az advent kettős természetű: passzív várakozás, amelyben Isten cselekszik bennünk, és aktív előkészület, ahol mi tesszük rendbe a szívünket. Amikor a hívekkel elimádkozzuk ezt a könyörgést, az egész közösség megvallja: vállaljuk a részünket, de tudjuk, hogy a gyógyulás forrása nem a mi erőfeszítésünk, hanem Krisztus – a „mennyei Orvos”.

– A „gyöngeségeink ne törjenek le” kérés különösen emberi. Hogyan illeszkedik ez az Egyház tanításába?

Ferences testvér:

Nagyon mélyen. Az Egyház mindig is hangsúlyozta: az ember gyenge, de nem elhagyott. A Katolikus Egyház Katekizmusa kimondja, hogy a szív tisztulása kegyelmi mű, de együttműködésre szólít. A könyörgés pontosan ezt a valóságot fogalmazza meg: mi elindulunk, de könnyen elfáradunk. És itt jön be Krisztus gyógyító szerepe – nem akkor jön, amikor már erősek vagyunk, hanem azért jön, hogy megerősítsen.

Advent arról szól, hogy nem vagyunk készek – és mégis jön Felénk a Megváltó.

– A zsolozsma sokak számára távoli vagy „szerzetesi” imádságként él. Mitől válhat vonzóvá a híveknek?

Ferences testvér:

A zsolozsma nem a szerzetesek privilégiuma. Az Egyház Imája – az egész Egyházé. A II. Vatikáni Zsinat tanítása szerint minden hívőt bátorítunk, hogy bekapcsolódjon, mert a zsolozsma a nap megszentelése. Nem kell mindent imádkozni. Elég, ha valaki a reggeli vagy esti dicséretbe belekóstol.

A zsoltárok nyelvén Istenhez szólni olyan, mint amikor az ember belép egy folyamatos beszélgetésbe, amely kétezer éve zajlik. A személyes élet rezdülései találkoznak az Egyház imájának gazdagságával – ez óriási erő.

– Miért épp advent alkalmas különösen a zsolozsma megismerésére?

Ferences testvér:

Mert advent csendes, figyelmes idő. Olyan, mint amikor hajnalban kint állsz, és nézed, hogyan világosodik. Nem történik látványos dolog, de lassan mégis minden változik.

A zsolozsma is ilyen: lassan, finoman alakítja a szívet. Ráhangol Isten ritmusára.

És adventben ezt különösen érezzük – most mozdul bennünk a remény, most éled a várakozás. A könyörgés is erről beszél: Isten felé indulunk, de közben Isten is felénk közeledik.

– Testvér, ha egy fiatal – mondjuk egy gimnazista, mint én – szeretné elkezdeni zsolozsma végzését, mi lenne az első lépés?

Ferences testvér:

Egyszerű: ne bonyolítsd túl.

Válassz ki egy időpontot, amikor két-három perc csend belefér. A reggeli dicséret jó kezdet. Kezdd a könyörgések egyikével, akár a mait is idézve:

„Ne engedd, hogy gyöngeségeink letörjenek minket…”

Ha ezt rendszeresen elmondod, észre fogod venni, hogy a szívedben lassan megváltozik valami – mintha kis fények gyúlnának a hajnal előtti sötétben. Ez a zsolozsma hatása.

– Utolsó kérdés: mit üzensz azoknak, akik mélyebb lelkiségre vágynak adventben?

Ferences testvér:

Legyen bátorságuk megállni.

Az adventi könyörgés arra tanít, hogy az út előkészítése nem rohanás, hanem belső rendrakás. Aki engedi, hogy Isten gyógyítsa gyöngeségeit, már el is kezdte készíteni szívében Krisztus útját. És ekkor az ember már nemcsak várja a hajnalt – hanem maga is fény lesz benne mások számára.

---

Zárszó a Riporter tollából

Ahogy kilépek a sekrestyéből, a templom csendje mögött már érzem, hogy közeledik a reggel. A gyertyák fénye lassan elhalványul, de amit a zsolozsma imádkozása gyújtott bennem, az nem alszik ki. Valahogy most értem meg igazán: a zsolozsma nem csupán imaóra, hanem útjelző, amely a mindennapok közé csempészi a megtestesülés várakozásának csendes örömét.

A könyörgés ma reggel nekem is szólt:

nem a tökéletességre hív, hanem a nyitottságra.

Nem fáradhatatlanságot kér, hanem kitartó reményt.

És ebben a reményben már most elindul bennem a hajnal.

Könyörgés

„Mindenható Istenünk, te azt kívánod tőlünk, hogy előkészítsük Krisztus Urunk útját. Ne engedd, hogy gyöngeségeink letörjenek minket, míg mennyei Orvosunk érkezését várjuk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.”

Utóirat:

„Képzeletbeli riport” – mert bár a szereplők és a helyzetek ábrázolása irodalmi eszközökkel él, a lelkiség, az ima hangulata és az Egyház tanítása valóságos. A történet célja nem az események dokumentálása, hanem annak megjelenítése, ahogyan az adventi zsolozsma képes megérinteni és formálni a szívet.” 

📜 „Erőt ad a Fáradtnak, és Megnyugvást a Megterheltnek” - ADVENT 2. HETE – SZERDA REGGELI RORÁTÉ

📖 Bibliai alap:

Iz 40,25–31 – „…akik az Úrban bíznak, erejük megújul.”

Mt 11,28–30 – „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok és terhek alatt görnyedtek…”

🌅 Roráték hajnali üzenete

Az advent második hetének szerdai hajnalán Isten szava csendesen, de határozottan szól hozzánk: Aki az Úrban bízik, ereje megújul – és Jézus segítségével a terhek viselhetőbbé, az élet útja járhatóbbá válik.

Izaiás próféta szavai ma is ugyanazzal a frissességgel világítanak, mint a hajnali gyertya lángja: Isten nem fárad el, nem lankad, és az Ő erejéből részesülhet az is, aki már úgy érzi, végképp kimerült.

Jézus ráfelel erre az ígéretre az evangéliumban: nem újabb terhet ad, hanem vállára vesz bennünket. Meghív, hogy tanuljunk tőle szelídséget, alázatot, elengedést – azt a fajta belső szabadságot, amely nélkül sem a munka, sem a tanulás, sem az ünnep nem lehet teljes. 

🙌 Üzenet mindannyiunknak

• A kétkezi munkásoknak: Isten látja a fáradtságodat, a korai kelést, a kezed munkáját. Nem feled el. A te kitartásod az Ő dicsőségének része.
• Az értelmiségieknek és elfoglaltaknak: Gondolataid forgatagában ne hagyd, hogy a lényeg elvesszen. Jézus igája nem bonyolult rendszerek, hanem a szeretet egyszerű törvénye.
• A fiataloknak, tanulóknak, diákoknak: Tanulni, fejlődni, célokat keresni nem könnyű. Jézus azt ígéri: vele a legnagyobb teher is könnyebb lesz. Ő ott van a vizsgáid, a döntéseid, a kérdéseid mögött.
• A bűnbánóknak: Ne félj visszatérni! Isten nem a múlton időzik, hanem a benned születő új életet építi.
• A jóknak, akik jobbak akarnak lenni: A kegyelem mindig tovább hív. A szeretet soha nem mondja: „elég”.
• A felszínes keresztényeknek és a puszta hagyomány őrzőinek: Isten többre hív, mint rutinokra. Advent nem megszokás, hanem találkozás: az élő Krisztussal, aki ma is meg tud érinteni, át tud formálni, újra tud éleszteni.

Az advent igazi ereje nem a külső készülődésben, hanem a belső megújulásban van. Ha hagyjuk, hogy Isten megérintse a szívünket, akkor a karácsonyt nem csupán ünnepeljük majd, hanem átéljük: békében, örömmel, mélységgel. 

🙏 Ima

Urunk, Jézus Krisztus,
hajnali fényedben hozzád jövünk, fáradtan vagy lelkesedéssel tele, terhekkel vagy reményekkel.
Te ígérted, hogy megnyugvást adsz mindazoknak, akik Hozzád fordulnak.

Add, hogy erőnk megújuljon, hitünk elmélyüljön, szívünk kitáruljon előtted!
Szelídséged és alázatod formálja át életünket,
hogy adventünk ne üres hagyomány legyen,
hanem valódi találkozás Veled, aki eljössz, hogy megments és felemelj bennünket.

Áldd meg családjainkat, munkánkat, tanulásunkat,
hogy mindabban, amit teszünk, megjelenjen a Te békességed.

Ámen.

---

🌟 Útravaló mondat

„Aki az Úrban bízik, ereje megújul – és Jézusban a legnehezebb teher is könnyűvé válik.”

A Jó Pásztor ölelésében – Adventi esti visszatekintés – 2. hét, kedd

📖 Bibliai alap: Iz40,1–11; Mt 18,12–14

A mai nap csendes hajnali fénnyel indult, a roráté szentmisében pedig egészen közelről hallottuk: Isten vigasztal, keres, karjára vesz.

Ahogy most visszanézel a napodra, talán észreveszed, hogy ez az isteni közelség nem csak a templomban volt jelen, hanem a nap rejtett pillanataiban is. Abban a váratlanul békés percben, amikor egy nehéz helyzetben mégis nyugodtabb maradtál. Abban a gesztusban, amellyel valaki rád figyelt. Vagy épp abban a csendben, ahol újra elhiteted magaddal: nem vagy elveszett bárány.

Jézus ma reggel utánad indult – de most az este csendjében te fordulhatsz felé, kicsit letéve mindazt, amit a nap rád rakott. Lehet, hogy voltak eltévedt gondolatok, gyengeségek, olyan helyzetek, ahol elfáradtál vagy hibáztál. A Jó Pásztor azonban nem feddéssel zárja a napot, hanem meghív: „Hadd vigyelek ma is haza.”

Gondold végig, mi volt ma az a pont, ahol megtapasztaltad Isten érintését – még ha nem is tudatosult akkor. És mi volt az, ahol különösen is szükséged lett volna rá. Mert az esti ima arról szól, hogy mindkettőt átadjuk Neki: a hálát és a sebezhetőséget is. Ő mindkettőt kézbe veszi.

Advent arra emlékeztet, hogy a várakozás nem tétlen időtöltés, hanem csendes közeledés Istenhez. Minden este lehet egy pici közeledés Felé: azzal a bizalommal, hogy holnap is utánad jön, holnap is irányt mutat, holnap is fölemel.

Engedd most, hogy minden benned lévő zaj lecsendesedjen. Amit ma sikerült megtenned, és amit elrontottál vagy félbehagytál, tedd Isten kezébe. Ő nem vádol, csak megnyugvást ad. Aludj el úgy, hogy tudod: holnap is melletted lesz, és segít továbbmenni. 

Esti ima

Uram Jézus,

köszönöm a mai napot, amely a Te hajnalod fényével indult,

és köszönöm mindazt, amit elrejtve vagy nyíltan mellém tettél.

Köszönöm, hogy ma is kerestél,

hogy türelemmel fordultál felém ott is, ahol gyenge voltam,

és köszönöm azokat a pillanatokat, amelyekben megéreztem,

hogy nem hagysz magamra.

Most este leteszem eléd mindazt, amit hordozok:

a fáradtságot, a bizonytalanságot, a kimondatlan terheket.

Vedd kézbe őket, és adj békét a szívemnek.

Szelíd Pásztorom,

vezess holnap is, ahogy ma vezettél,

adj új erőt, új türelmet, új reményt.

Szűz Mária, advent hajnala,

takard be ma éjjel lelkemet a Te csendes gondoskodásoddal.

Ámen.

Vigasztaló Pásztorunk keres – Advent 2. hete, kedd reggel (Roráte)

📖 Bibliai alap: Iz40,1–11; Mt 18,12–14

Az adventi hajnal csendjében ma Isten első szava ez: „Vigasztaljátok népemet!” (Iz 40,1)

Nem szemrehányással kezdi, hanem vigasszal. Nem a hibáink listáját sorolja, hanem közelebb hajol, mint a pásztor, aki karjára veszi a bárányokat (vö. Iz 40,11).

A mai evangéliumban Jézus elmondja az elveszett bárány példabeszédét (Mt 18,12–14). A pásztor otthagyja a kilencvenkilencet, hogy megkeresse azt az egyet, amelyik eltévedt.

Emberi logikával ez nem racionális – de Isten szeretete nem „gazdaságos”, hanem pazarlóan irgalmas.

Advent második hetének kedd reggelén engedd, hogy kettős örömhír találjon szíven:

1. Isten nem mondott le rólad.
   Lehet, hogy te magadról már lemondtál, beletörődtél a gyengébe, a langyosba, a megszokott bűnökbe. Ő azonban ma is keres. Neki fontos vagy „egyként” is, nemcsak a „tömeggel együtt”.
2. Másokért is felelős vagy.
   Advent nem csak a saját lelki „felkészítésekről” szól. Isten ma téged is küld: hogy szóval, egy üzenettel, figyelmességgel, csendes jelenléttel részt vegyél abban, hogy az „elveszett bárányok” újra reményt találjanak.
   Aki Isten vigasztalását megtapasztalja, az maga is vigasztalóvá válik.

A roráték hajnali félhomálya arra hív, hogy nevén szólítsd magadban azt a területet, ahol „elveszett bárány” vagy: egy kapcsolatban, egy döntésben, egy szokásban. Tedd ma Jézus kezébe! Ő nem elítélni jön, hanem vállára venni, hazavinni, meggyógyítani.

Imádság

Urunk Jézus, jó Pásztor,

köszönöm, hogy nem mondasz le rólam,

hogy utánam jössz akkor is, amikor eltávolodom Tőled.

Add, hogy ma reggel újra rád bízzam magam:

sebeimet, félelmeimet, tévútjaimat.

Válladra veszel, nem elutasítasz – hiszem, hogy

fontos vagyok Neked egyetlenként is.

Kérlek, nyisd meg a szememet mások felé is,

hogy észrevegyem azokat, akik magányosak,

elveszettek, reménytelenek.

Add, hogy szavaimmal és jelenlétemmel

a Te vigasztaló szeretetedet tükrözzem.

Szűz Mária, rorátés hajnali szép Csillag,

vezess közelebb Fiadhoz,

hogy az Ő fényében járjak ma is.

Ámen. 

Útravaló mondat

„Ma engedd, hogy a Jó Pásztor meg találjon téged – és légy vigasztaló jelenlét valaki számára, aki elveszettnek érzi magát.”

Esti gondolatok és ima – A Szeplőtelen Fogantatás ünnepének végén

Szászmedgyes - A Szeplőtelen Fogantatás temploma

Ahogy lassan elcsendesedik ez a nap, érdemes még egyszer Mária tiszta, egyszerű „igenjére” tekintenünk. Reggel a roráte hajnalában még az ő bátorsága ébresztett minket; most este pedig az ő csendje kísér bennünket a nap lezárásában. Mária nem látott előre mindent, mégis bízott teljes szívével Istenben. Ez a bizalom tette erőssé, és ez a csendes erő vezette végig egész életén.

Ma, amikor annyi zaj, vélemény és váratlan kisértés vesz körül minket, különösen fontos meghallanunk az ünnep üzenetét: a tiszta szív nem gyengeség, hanem erő. Aki a szívében helyet ad Istennek, az nem sodródik el könnyen. Az ilyen ember tudja, kihez tartozik, és tudja, honnan jön az ereje.

Mária ma is arra tanít minket, hogy apró, csendes igenekből épül fel az életünk: az őszinte szó igenéből, a becsületesség igenéből, a megbocsátás és a hűség igenéből. Ezek a kis döntések formálnak bennünket lassan és irányítanak Isten felé, és ezek teszik tisztábbá az életünket.

Este, amikor letesszük a nap terheit, jó kimondani Istennek: „Uram, legyen meg a Te akaratod.” Mert a kegyelem ma is előbb indul, mint félelmeink vagy kimerültségünk. 

Esti ima

Mária, Szeplőtelen Anya,

köszönöm a mai nap minden ajándékát és küzdelmét.

Taníts engem is tiszta szívvel, csendesen igent mondani arra, amit Isten kér tőlem.

Őrizd meg a szívemet a zajtól, a félelemtől és a kisértéstől.

Mutasd meg a Fiadhoz vezető utamat,

és könyörögj értem, hogy holnap is az Ő erejéből élhessek.

Ámen.

Reggeli üzenet – A Szeplőtelen Fogantatás ünnepén

Szászmedgyes - Ferences templom

 Ma hajnalban, amikor még csendben pihen a világ, tekintsünk arra a lányra Názáretből, akinek tiszta, egyszerű igenje megnyitotta az üdvösség útját. Mária nem értett mindent, nem látott előre minden lépést – de bízott abban, aki hívta őt. Ebben a bizalomban rejlett az ereje.

A mai ünnep arra hív minket is, hogy helyet adjunk Istennek a szívünkben. Hogy legyen egy tiszta, csendes pillanat, ahol kimondjuk: „Uram, legyen nekem a te igéd szerint.” Nem teljesíthetetlen dolgokat kér tőlünk az Úr, hanem azt, hogy életünk iránya lassan, de biztosan felé mutasson.

Ahogy a pisztráng a sodrással szemben is a forrás felé úszik, úgy hív ma bennünket is az evangélium: merjünk a lényeg felé haladni, akkor is, ha a világ másfelé sodorna. Mert Mária példája azt üzeni: a tiszta szív nem gyengeség, hanem erő. És Isten kegyelme mindig előbb van – előbb, mint félelmeink, aggodalmaink vagy a mai nap kihívásai.

Induljunk így ennek az ünnepi napnak: csendben, bizalommal, Mária igenjének erejével.

És kérjük őt:

„Szeplőtelen Anya, vezess bennünket Krisztushoz, és tedd tisztává a szívünk útját.”

Áldott, békés, kegyelemmel teli ünnepi reggelt kívánok mindenkinek! 💙🕊️

Csendben hordozott fények: egy adventi hajnal története

Ferences Kolostor – Székelyudvarhely – 2025. Szent Miklós napja

Vannak reggelek, amikor a világ ébredése nem fölemel, hanem valami egészen halk, mély szomorúságot simít végig az ember lelkén. A fények már megérkeztek, a nappal ígérete ott vibrál a horizonton, mégis: belül minden lassabb, súlyosabb, nehezebb. Mintha a testünk már ébredne, de a lelkünk még nem kapcsolt át „napi üzemmódba”. A hajnal csendje éppen elég tág teret ad ahhoz, hogy a kimondatlan érzések, rejtett feszültségek hangot találjanak maguknak.

Néha nincs is ennek különösebb oka. Vannak napok, amikor az ember szíve egyszerűen csak nehezebb. És talán épp ez az érett érzékenység, amikor az ember nem fut el a saját hangulata elől, hanem próbálja megérteni: hogyan illeszkedik mindez ahhoz a világhoz, amely körülötte éppen derengeni kezd.

Ma reggel is így volt. A roráté után kiléptem a templomból: mögöttem az imádság meleg, sűrű tere, előttem a még ki nem bontott nappal. A kolostor fölött a Hold állt — búcsúzóban, félfordulattal, mintha elköszönne. Halk volt, szelíd, mégis súlya volt a jelenlétének. Mintha azt mondta volna: „Most te jössz. Most a te fényednek kell megmaradnia, míg én vissza nem térek.”

A gyóntatás utáni csend különleges csend. Ott rezeg benne mindaz, amit mások letettek — nem teherként nehezedik rám, inkább, mint egy hangvilla rezgése, amely még percekig ott él a térben. Talán ezért volt most nehezebb a hajnal: nem pusztán a saját szomorúságom volt ez, hanem sokak sóhajának visszhangja. Mert aki feloldoz, valahol magára is veszi azt az emberi rezdülést, amit más lerakott előtte.

És miközben a cellám felé indultam, a fülemben még ott csengett a fiataloknak küldött hajnali üzenet:

„Legyél ma valakinek a fény — lehet, hogy pont rád vár.”

Ez a mondat egész Adventet magában hordozza. Mert a fény egyszerre az, amit adunk, és az, amit kapunk. A várakozás pedig kétirányú: lehet, hogy ma valakinek én leszek az apró fény, de az is lehet, hogy nekem kell észrevennem a másik halvány, pislákoló lángját, amely felém indul.

A kérdés, amely hirtelen felbukkant bennem — „vagy én várok rá?” — valójában nem bizonytalanság, hanem Advent legmélyebb igazsága:

mi is várunk Valakire, és Valaki is vár ránk.

Hogy odaforduljunk. Befogadjuk. Továbbadjuk.

Így indult ez a nap. Egy halk, adventi hajnal történeteként.

Ahol a fény még nem láng, csak pislákoló ígéret.

De talán épp ettől ilyen szép.

„A pásztor közel jön – gyógyító irgalom és remény” - advent 1. hete, szombat – Szent Miklós püspök – rorátés reggel

📖 Bibliai alap: Iz 30,19-21.23-26és Mt 9,35–10,1.6-8

A mai olvasmányok különösen szépen illeszkednek Szent Miklós alakjához, aki a gondviselő szeretet és a csendes, irgalmas segítség szentje.

Izajás próféta szavai reménnyel töltik el a várakozó szívet:

„Meglátod tanítódat… Ha jobbra térsz vagy balra, füled mögött ott szól majd a szó: ‘Ez az út, ezen járj!’” (Iz 30,20–21)

Advent fényében ez azt jelenti: Isten nem engedi, hogy eltévedj. Közel jön, hogy irányítson, szemével kövessen, és akkor is vezet, amikor magadról azt hiszed, egyedül keresed az utat. A próféta üzenete arról biztosít, hogy a várakozás nem bizonytalanság, hanem növekvő bizalom.

Az evangéliumban Jézust látjuk, amint körbejárja a városokat és falvakat, tanít, gyógyít, irgalomra indítva tanítványait is: „Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!” (Mt 10,8)

Advent első szombatján, Szent Miklós példájára, ez a mondat különösen hangsúlyos: a szeretet akkor válik tisztává, ha nem vár érte semmit. A mai roráté arra hív, hogy engedd meg Jézusnak, hogy ne csak benned, hanem általad is közel jöjjön azokhoz, akik gyógyulásra, vigaszra, meghallgatásra vágynak.

Szent Miklós püspök csendes jósága azt üzeni: az ajándékozás legigazibb formája a jelenlét, az irgalom, a diszkrét és mégis erős szeretet, amely Isten szívéből fakad.

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus,
Te ma is körbejársz közöttünk, hogy gyógyítsd sebeinket
és megerősítsd a fáradt szíveket.
Add, hogy meghalljuk a mögöttünk szóló szelíd hangot:
„Ez az út, ezen járj!”
Taníts bennünket Szent Miklós példájára
a csendes, őszinte irgalomra.
Nyisd meg kezünket az ajándékozásra,
szívünket a reményre,
és vezess minket advent fényében Betlehem felé.
Ámen. 

Útravaló mondat

„Engedd, hogy Jézus irgalma rajtad át másokhoz is elérjen.”

„Éjszakai fény – amikor a szív kezd látni” - Lefekvés előtti gondolat és esti ima

Ahogy elcsendesedik a nap, engedd, hogy a mai hajnal üzenete újra megszólaljon benned: nem kell mindent látnod, hogy elindulj a fény felé.

Ma talán voltak pillanatok, amikor bizonytalan voltál, kérdéseid voltak, vagy épp homályosan láttál dolgokat—de Jézus nem azt kéri, hogy minden választ birtokolj, csak azt, hogy bízd rá a szívedet.

Advent éjszakai csendjében mondd ki újra: „Uram, segíts látni!” — és hagyd, hogy a szívedben felgyúljon az a halk, mégis kitartó fény, amely képes végigvezetni a holnapon is.

Esti ima

Uram Jézus, köszönöm a mai nap minden ajándékát,

a fényt, amit adtál, és a csendet, amelyben megszólítottál.

Köszönöm azokat a pillanatokat, amikor közelebb hívtál magadhoz,

és azokat is, amikor a gyengeségem megmutatta, mennyire szükségem van Rád.

Kérlek, tisztítsd meg ma éjszaka is a szívemet,

gyógyítsd meg bennem mindazt, ami még nem lát tisztán,

és töltsd be szereteteddel a félelmeim helyét.

Jézus Szentséges Szíve,

rejts el engem szereteted mélyén,

hogy békében alhassam át az éjszakát,

és holnap tisztább tekintettel, reménnyel

és nyitott szívvel indulhassak a Te fényed felé.

Ámen.

Útravaló mondat:

Uram, segíts ma éjjel is úgy pihenni, hogy holnap tisztábban lássam a Te fényedet.

✦ „A látás ajándéka” - Rorátés üzenet – Advent 1. hete, péntek reggel ✦

📖 Bibliai alap: Iz 29,17–24;Mt 9,27–31

A mai reggelen Isten Igéje a látás csodájához vezet minket. Izajás próféta arról beszél, hogy eljön az idő, amikor a vakok látni fognak, a tévelygők megértik az igazságot, és a sötétség helyét világosság váltja fel.

E jövendölés beteljesedését látjuk Jézusban, amikor a két vak kiált hozzá:

„Dávid Fia, könyörülj rajtunk!”

Hitük Jézus szívét megérinti, és szemük megnyílik. Ő nem csak testi látást ad — belül is világosságot gyújt.

Advent első hetében különösen is arra hív az Úr, hogy engedjük: világossága elérje az életünk rejtett, homályos pontjait. Talán vannak területek, ahol rosszul látunk — önmagunkat, másokat, a helyzeteinket. Vagy éppen túl gyorsan ítélünk, nem látjuk a másik ember mögött az örömre, szeretetre vágyó szívet. A roráte hajnali csendje arra hív, hogy Jézusnak mondjuk:

„Uram, tedd látóvá a szívemet!”

A látás ajándéka nem magától értetődő. A gyógyított vakok példája arra tanít, hogy a hit nem csupán felismerés, hanem bizalom: mersz odalépni Jézushoz, és megfogalmazni, mire van leginkább szükséged. Ő ma is megkérdezi: „Hiszitek, hogy meg tudom tenni?”

Ha válaszunk egy csendes, de őszinte „igen”, akkor az Ő világossága átalakít: tisztábban látjuk hivatásunkat, kapcsolatainkat, a napi döntéseinket. Így készülünk a nagy Karácsonyi Fény fogadására. 

Imádság

Urunk Jézus,

köszönjük, hogy Te vagy a világ világossága.

Kérünk, nyisd meg szemünket, hogy

felismerjük jelenlétedet a mindennapokban,

és meglássuk azt a jót, amit sokszor eltakar a szürkeség, a félelem vagy a megszokás.

Adj nekünk alázatot, hogy merjük kimondani: szükségünk van rád,

és adj bátorságot, hogy kövessük a Te fényedet.

Ámen. 

Útravaló mondat

„Uram, add, hogy ma mindent a Te világosságodban lássak.”

„A Kősziklára épített nap csendje” - advent 1. hete – csütörtök este

Szentírási részek: Iz 26,1–6 és Mt 7,21.24–27

Ahogy véget ér ez a nap, érdemes egy pillanatra megállni és visszanézni arra a hajnalra, amikor – akár személyesen, akár lélekben – együtt kerestük a Valódit.

A mai üzenet arról szólt, hogy az életünk akkor lesz szilárd és biztonságos, ha a Kősziklára építjük: Krisztus szeretetére, igazságára és hűségére.

Lehet, hogy ma is voltak kérdések, bizonytalanságok, talán viharok is – de ha csak egyetlen lépéssel is közelebb kerültünk a Valósághoz, már erősödött bennünk az alap.

Most, amikor az éjszaka csendje körülölel bennünket, engedjük, hogy mindaz, amit reggel kerestünk, bennünk maradjon: a vágy az igazra, a bátorság az újrakezdésre, és a hit, hogy Isten nemcsak a hajnal óráiban, hanem a fáradt percekben is mellettünk áll.

Bárhol is tartasz ma este – fiatal vagy idős, szülő, nagyszülő, diák vagy munkás –, ugyanaz a Kőszikla tart bennünket: az a szeretet, amely nem dől össze.

🌙 Esti ima

Uram, Jézus Krisztus,
köszönöm a mai nap minden ajándékát: a hajnal csendjét,
a keresés vágyát, a szívem mélyén felébredt fényt.
Kérlek, amikor ma lehunyom a szemem,
erősítsd meg bennem azt az alapot,
amelyre ma reggel építeni akartam.

Add, hogy a bizonytalanságokban Rád találjak,
a kérdéseimben Benned nyugodjak meg,
a viharok között pedig emlékezzek:
Te vagy a Kőszikla, aki megtart.

Őrizd az éjszakánkat,
és vezess holnap is a Fény felé,
amely soha nem alszik ki.
Ámen.

„Aki nemcsak hallgatja, hanem meg is teszi Jézus szavait, az a Kősziklára épít – és megmarad minden viharban.”

„Alap a Kősziklán” - Advent 1. hete, csütörtök reggeli üzenet

Iz26,1–6 az erős, Isten által épített városról beszél, amelynek kapui nyitva állnak az igazak előtt.

A Mt 7,21.24–27 pedig emlékeztet: nem elég hallani Jézus szavait – életre is kell váltani őket. A két olvasmány együtt világít rá arra, hogy adventben nemcsak várakozunk, hanem építünk is. De nem akárhogyan: a Kősziklára, magára Krisztusra.

Az Úr erős várost épít nekünk – de a szívünkben az alapot nekünk kell leraknunk. Talán jönnek szelek, áradások, bizonytalanságok, mégis szilárdan állhat a házunk, ha minden döntésünkben, szavunkban és cselekedetünkben arra törekszünk, hogy Jézus tanítását éljük.

Advent csöndje arra hív, hogy megvizsgáljuk:

– hol építünk még homokra?

– hol kellene újra az Úrra alapoznunk?

– mely területeken tudnánk konkrét tettekkel válaszolni az Ő hívására?

A mai roráte fénye legyen meghívás arra, hogy szívünk „erős városa” egyre inkább Isten valóságára támaszkodjék.

Imádság

Uram, Jézus Krisztus,

köszönöm, hogy Te vagy a Kőszikla, aki megtartasz minden viharon át.

Engedd, hogy ne csak halljam a szavaidat, hanem cselekedjem is akaratodat.

Adj bátorságot az újrakezdéshez, erőt az állhatatossághoz

és nyitott szívet, amely mindig befogadja tanításodat.

Építsd bennem azt az erős várost,

amelynek kapuja sosem zárul be előtted.

Ámen.

Útravaló mondat

„Aki Krisztusra épít, azt nem rendíti meg a vihar.”

800 éve a pályán - 4.rész 🏊‍♂️

„A fény visszatér” – Esti elmélkedés az Advent 1. hetének szerda estéjén

Bibliai idézet:

„A nép, amely a sötétségben jár, nagy világosságot lát.” (Iz 9,1)

Advent első hetének szerda estéjén jó megállnunk egy pillanatra, és visszagondolni a hajnalra, amely ma elindított bennünket. Reggel talán még friss volt a szívünkben az a vágy, hogy ma valami új kezdődjön: hogy a fény, amelyet Isten gyújt bennünk, erősebb legyen minden belső sötétségnél.

Azóta azonban eltelt egy hosszú nap — sokféle érzéssel: fáradtsággal, feladatokkal, találkozásokkal, néha türelmetlenséggel vagy éppen örömmel. Ilyenkor könnyű azt érezni, hogy a reggeli fény megkopott, vagy hogy messzebb kerültünk attól a csendes reménytől, amellyel elindultunk.

De az igazság éppen az ellenkezője: Isten fénye nem halványul el attól, hogy mi elfáradunk. Ő este is ugyanaz, mint a hajnal tiszta csendjében. Nem várja el, hogy estére tökéletesek legyünk; azt kéri csupán, hogy amit ma kaptunk és tettünk — a jót és a nehezet egyaránt — merjük visszaadni neki. Ahogy reggel a „kevesünket” tettük az Ő kezébe, most estére az egész napunkat helyezhetjük oda: a sikereket, amikért hálát adhatunk, és a hibákat, amikből tanulhatunk.

A teológia egyik legegyszerűbb, mégis legmélyebb igazsága éppen ez: nem az számít, mennyire voltunk erősek, hanem az, mennyire engedjük, hogy Isten hordozzon bennünket. És ha ma csak egy apró lángocskát érzünk magunkban, az sem kevés — mert Isten még a legkisebb szikrát is képes fénylő, új reménnyé formálni a holnapi hajnalra.

Esti ima – „A fény megőrzése”

Urunk, Jézus Krisztus,

köszönöm Neked ezt a napot, minden örömét és minden nehézségét.

Köszönöm a reggeli fényt, amely elindított,

és azt is, hogy egész nap ott voltál velem,

még akkor is, amikor nem figyeltem Rád.

Most, amikor este elcsendesedik körülöttem minden,

idehozom Eléd a napom egészét:

ami sikerült, ami nem,

amiért hálás vagyok, és ami miatt elfáradtam.

Te látod, Uram, hogy mennyi bennem a „kevés” —

de ma megtanultam, hogy Neked ez is elég.

Fogadd el hát mindazt, amit ma adni tudok:

az erőm fogytán levő maradékát,

a szavaimat, a tetteimet, a csendben hordozott gondjaimat.

Törj át az éjszakában is

minden maradék sötétséget,

és őrizd meg bennem azt az apró fényt,

amely ma talán csak halványan pislákol,

de mégis a Tiéd.

Engedd, hogy holnap ebből a fényből kelhessek újra,

és hogy minden hajnal közelebb vigyen hozzád.

Áldd meg az éjszakámat békével,

szívemet reménnyel,

és adj nyugodt, tiszta pihenést mindannyiunknak.

Ámen.