Simon, alszol? (Mk 14,37)

Krisztus az Olajfák hegyén

„Aztán visszament tanítványaihoz, de alva találta őket”(Mt 26, 40).

Ilyenek vagyunk mi, papok, emberek: egy kőhajításnyira tőlünk játszódik le isteni haláltusád: minden idők legnagyobb harca a gonosszal szemben - és reánk nagyobb hatással van a lelkünket megfekvő szörnyű álmosság. Nem a bűn, nem a részvétlenség, a nemtörődömség álma ez?

Uram, ne számítsd bűnnek aluszékonyságomat, Te tudod, hogy gyarló ember vagyok.

Szeretettel szólsz rá Péterre: „Simon alszol? Egy órát sem tudtál virrasztani velem?” Mintha benne lenne a finom szavakban a gyöngéd szemrehányás: Péter, miről fogadkoztál az utolsó vacsora termében? Mit ígértél az úton a többiekkel  együtt: „Ha mindnyájan megbotránkoznak is, én akkor sem” Mk 14,29).

Most még nincs halálról szó, csak egy kis virrasztásról és erre sem vagy képes?

Ó Jézusom, nagyon vigyázok magamra, nem dobálózom a nagyszerű ígéretekkel. Én sem vagyok különb Szent Péternél: nem biztos, hogy egy órahosszat bírom Veled a virrasztást. 

Az imádság erejével hősök lehetnénk. E nélkül Júdás elárult, Péter megtagadott, a többiek szétfutottak. Egy keresztény, egy pap így csetlik-botlik, próbál és kísérletezik, keveset áll és jár, sokat bukik imádság nélkül.

Isteni Mesterem, kérlek, ne csak biztass, hogy veled virrasszak ma éjszaka, és életem sok éjszakáin, hanem segíts, hogy tudjak virrasztani és imádkozni!

Rajz Mihály: Párbeszédben az Úrral