Oldalak

péntek, december 26, 2014

Tanúságot tenni – a krisztus követő elengedhetetlen kötelezettsége - Szent István vértanú ünnepe

Szent István megkövezése.Jelenet a kölni dóm egyik ablakán
Szépek az évenként visszatérő karácsonyi énekek, a templom és az otthon karácsonyi hangulata. A mindennapok küzdelmében kiéhezett lelkünk sóvárogva merítkezik meg mindezekben. Annyira, hogy karácsonyból nem elég egy nap. Az egyház ebből az igényből, illetve az esemény fontosságából, hitbeli tartalmából fakadóan nyolc napon át ünnepli Jézus Krisztus születését. Nyolc napon át idézi ünnepi liturgiájában, az angyal hozta öröm hírt „Ma megszületett a Megváltotok...”(Lk 2,11).

Mégis Karácsony másodnapján, amikor szent István vértanúságát ünnepeljük, mintha üzenetében és hangulatában nem illene bele ebbe az ünnepi hangulatba.

Mélyebbről szemlélve, az öntudatos keresztény szemszögéből tekintve, azonban rádöbbenünk, hogy szent István áldozata, vértanúsága igazából a lényegre, mégpedig az igazi szeretet lényegére irányítja figyelmünket.

A tegnap az isteni szeretet megnyilvánulását ünnepeltük: azt, hogy az örökkévalóság Királya belépett az időbe, az emberiség történelmébe azzal, hogy megszületett. A mai napon pedig az Ő hűséges követőjének Szent István diakónusnak dicsőséges vértanúságát ünnepeljük, aki élete odaadásával bizonyította Isten iránti szeretetét.

Tegnap ugyanis a mindenség Királya az emberi test ruhájába öltözve Szűztől születve belépett a földi életbe, ma az Ő bátor követője kilép a testi ruházatból, a földi életből, hogy győztesen az égbe szálljon.
Igen, a keresztény ember útja a betlehemi jászoltól indul. Itt nézünk első alkalommal a Gyermek szemébe, s itt ébred fel bennünk a hit. A Karácsonykor kezdődő út másik vége a Jézusért odaadott élet, a vértanúság vállalása. Mert az evangélium üzenete szerint csak az üdvözülhet, aki mindvégig állhatatos marad, és megőrzi hitét. A hit útja némelykor kockázatos, hiszen próbatételekkel teli, és olykor ellenséges emberek veszélyeztetik. 

Ahogyan a szülőknek egy csecsemőt nem elég szemlélni, hanem feladataik vannak vele szembe – így az isteni kisdedre sem elég csupán elérzékenyülve gondolni, hanem kötelezettségeink vannak, amelyek keresztény voltunkból fakadnak. Ezt a mai evangéliumban Jézus így fogalmazza meg: „Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt”(Mt 10, 17-22).

Tanúságot tenni – a krisztus követő elengedhetetlen kötelezettsége. Szent István maradéktalanul eleget tett ennek a feladatnak, élete árán is tanúságot tett Krisztusról. A Krisztusért végzett szolgálatért a nép ítélőszéke elé hurcolták - ugyanis élete és tevékenysége nagyon szembeötlő volt. „Bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak helytállni”(ApCsel 6, 8-10). „Kegyelemmel és erővel eltelve” mutatott rá Isten jelenlétére.
Igazából tökéletes Krisztus követőként nem számíthatott más sorsra mint az isteni Kisded – visszautasításban volt része. Jézus is földre szálltakor vonzotta a pásztorokat, a bölcseket. Megérkezése azonban már fellobbantotta Heródes gyilkos haragját, és az életére tört.
Szent Istvánt is sokan követték, sokan hittek szavára, de ellenzői, pontosabban Krisztus ellenségei, erőszakkal léptek fel ellene és megkövezték. Halálában is az égre tekintett, mint beidegződött mozdulat, mert felülről várt erőt, ahhoz, hogy Krisztushoz hasonlóan elmondhassa az imát: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül”, mert nem tudják, mit cselekszenek.

Keresztény életünk, a Krisztushoz való tartozásunk bennünket is tanúságtevő életre kötelez. Áldozatok árán is hűségesnek kell lennünk az istengyermekhez. Most karácsonykor mi is többet szemléltük az égieket, remélhetőleg a mi lelkünkben is gyökeret vert egy-egy kegyelem, Isten-i ajándék, amely lelki erővel tölt el, jó elhatározásokat szül - tökéletesebb Krisztus követésre buzdít.
Az a tény, ha egy kicsit is jobbakká lettünk, mások számára jel lesz, mások is buzdulnak általunk. Azonban olyanok is lesznek, akiknél nem találunk megértésre. Lehet, hogy közvetlen környezetünk sem támogat a jóért folytatott küzdelmünkben, az elkötelezett öntudatos keresztény életben. Akár rosszindulattal akadályozhatnak, vagy a pletyka, a megszólások, rágalmak ítélőszéke elé hurcolnak.
Azonban, ha ezernyi akadályt is kell leküzdenünk akár önmagunkban, akár másokban – karácsonynak a kegyelme Krisztus-követésre kötelez.

Nem lesz mindig karácsonyi ének, díszes fenyőfa, ünnepi hangulat, nem fognak mindig angyalok glóriázni, de nekünk akkor is haladnunk kell a Krisztus által mutatott jó és helyes úton – minden körülmény között vállalnunk kell Krisztus követését, és a róla való tanúságtételt, mint szent István vértanú is tette.

Nincsenek megjegyzések: