csütörtök, április 03, 2014

Információk a két pápa szentté avatásáról

Hétfőn délelőtt a vatikáni sajtóteremben bemutatták az április 27-i szentté avatáshoz kapcsolódó kezdeményezéseket. A tájékoztatón felszólalt Agostino Vallini bíboros, a pápa római helynöke, P. Federico Lombardi SJ, a sajtóterem igazgatója, Giulio Dellavite, a bergamói egyházmegye főtitkára, valamint Walter Insero, a római helynökség médiairodájának megbízottja.
Imavirrasztás előzi meg a szentté avatást április 26-án a római plébániákon, míg április 22-én a fiatalok a római Lateráni Szent János-székesegyházban találkoznak a két boldog pápa posztulátoraival.

Maga a szentté avatás „igazi hitünnep” lesz, ahogy azt Lombardi atya hangsúlyozta a sajtótájékoztató kezdetén. Vallini bíboros pedig így jellemezte a nagy eseményt:
Lényegét tekintve egy spirituális üzenet, mert az életszentség ünnepe. XXIII. János és II. János Pál római püspökök lévén nagyon szoros kapcsolatban álltak Róma egyházával. Szolgálatuk stílusát az emberekhez való közelség, a befogadás, a szerető gondoskodás jellemezte. A szentté avatás Isten kegyelmének jele, amellyel az Úr a keresztény élet modelljeként állítja elénk a hit két emberét. Igyekezzünk tehát a lelkiség ösvényén járni, ebben a szellemben készülve a nagy eseményre.

A bergamói egyházmegye papja elmondta, hogy Roncalli pápa szülőföldje megválik néhány javától, hogy tanúságot tegyen a szeretetről ebben a kegyelmi időszakban. Karitatív kezdeményezésekkel segítenek Haitin, Albániában és Bergamo városában is. A 900 helyi pap ezen túl felajánlja egy havi fizetését a munkagondokkal küzdő embereknek.

A római egyházmegye papja pedig bemutatta a kommunikációs kezdeményezéseket, amelyeken keresztül a hívek, főleg a fiatalok elmélyíthetik a két szent tanúságtételét. Létrehoztak egy többnyelvű honlapot: www.2papisanti.org, és egy Twitter-fiókot @2popesaints. Emellett a szentté avatás megjelenik a YouTube-on és a Facebook-on is. A következő napokban elérhető lesz a Santo Subito elnevezésű alkalmazás is, amelyet Karol Wojtyłának szenteltek.

P. Lombardi újságírói kérdésekre válaszolva leszögezte, hogy vatikáni részről nincs előrejelzés a szentté avatási szertartáson részt vevő hívek számára vonatkozóan. Mindenkit várnak a szentmisére, amelyre a Pápai Ház Prefektúrája nem ad ki jegyeket (mint pl. a szerdai általános audiencia esetében). Tehát a hívek részvételi jegy nélkül követhetik a szertartást a Szent Péter-téren és az oda vezető sugárúton (Via della Conciliazione).

A szentmisére a bazilika előtti emelvényen kerül sor. A szertartást megelőzően eléneklik az Isteni Irgalmasság rózsafüzérét, illetve szövegrészleteket olvasnak fel a két pápától. Mintegy ezer bíboros és püspök koncelebrál, illetve 700 pap áldoztat a Szent Péter-téren.

Arra a kérdésre, hogy az emeritus pápa, XVI. Benedek részt vesz-e majd a szentmisén, Lombardi atya így válaszolt:
Nyilvánvalóan van egy bizonyos várakozás. Természetesnek vehetjük, hogy meg van híva, de még hátra van egy hónap. Meglátjuk, hogy az emeritus pápa úgy érzi-e, hogy jelen kíván lenni egy ilyen nagy igénybevételt kívánó eseményen. A lehetőség tehát nyitva áll, de egyelőre nincs semmi biztos ez ügyben.

A szentszéki sajtóterem vezetője megerősítette, hogy ugyanazokat az óriás gobelin-eket függesztik ki a Szent Péter-bazilika homlokzatára, mint amelyeket a boldoggá avatásokon használnak. II. János Pál ereklyetartója megegyezik a boldoggá avatáson kiállítottal, míg XXIII. János számára egy ugyanolyan ereklyetartót készítenek. A szertartáson jelen lesz az a két személy, akik Karol Wojtyła közbenjárására csodás imameghallgatásban részesültek. A szentmise után a hívek leróhatják tiszteletüket a két új szent sírjánál. Április 28-án a bazilika főpapja, Angelo Comastri bíboros hálaadó szentmisét mutat be a Szent Péter-téren a szentté avatásokért.

(gá)

Nincsenek megjegyzések:

Nagycsütörtök: a legnagyobb szeretet pillanatai a legnagyobb árulás alkalmaivá is válhatnak

Lábmosás március 28., csütörtök Jn 13,1-15 Galaczi Tibor SP elmélkedése Fájdalmas tapasztalatunk, hogy nagyon sokszor az emberi életben a le...