Karácsonyi gondolatok: Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma, és mindörökké! - Szűz Mária Isten-anyaságának ünnepe

„Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma, és mindörökké!” (Zsid 13,8) – Milyen jó ezt tudnunk! Az évek igen gyorsan futnak egymást követően, már a tizennegyedik évét kezdjük a harmadik évezrednek.

„Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma, és mindörökké!” A keresztény ember mindig az örök élet tudatában gondolkodik, akkor is, ha visszatekint egy eltelt évre, akkor is, ha előre tervez, ha szeretne valami maradandót tenni ezen a földön.

Minden Isten kezében van, a múlt, a jelen és a jövendő. Ezért, amikor „Boldog újévet!” - hallunk, és mondunk, szerencsét, jó egészséget kívánva egymásnak, akkor a liturgia, a szentmiseáldozat keretében az ószövetség egyik szép áldását, mint jókívánságaink legszebb kifejezését olvassuk fel: „Áldjon meg téged az Úr / és őrizzen meg téged. /Ragyogtassa rád arcát az Úr, / és kegyelmezzen néked, / fordítsa feléd arcát az Úr, / s adjon békét tenéked!” (Szám 6,24-26).
 

Áldás, vajon mit is jelent ez? Latin eredetije a signare szóból ered, ami annyit tesz, mint megjelölni, keresztet vetni, vagy a benedicere az Ószövetségben annyit jelent, mint jót mondani, egy jó szót szólni értelmében.
Az úgynevezett ároni áldás, amit az első olvasmányban olvastunk, háromszor idézi Izrael fölött az Úrnak, azaz Istennek a nevét, amely nem puszta szó, hanem Isten kiválasztó és népéhez forduló szeretetének megjelenítése egészen a teremtéstől kezdve, mióta az ő áldása nyugszik minden teremtményen (Gen 1,28).
Minden áldásban ez az isteni szeretet, jókívánság, ígéret ismétlődik, hosszabbodik, erősödik meg. Ahol a Biblia áldásról beszél, ott élet fakad, ott termékenység van, de sohasem mágikus, varázsló formában. Az ember csak kérhet áldást, Isten adja azt egyedül. Amikor az ember valakit, vagy valamit megáld, akkor Isten ad áldást rajta keresztül. Tudták ezt a pátriárkák meg az Újszövetség valamennyi kiválasztottja.
Az Úristennek egykor csak a választott népnek adott áldása Jézus Krisztus személyében kiterjedt minden népre. Benne áld meg Isten minden embert „minden lelki áldással”, mindazokat, akik őszinte szívvel keresik őt.
 

Az Ő nevében és áldásával kezdjük az újesztendőt és Ő ránk sugározza a béke drága ajándékát.
Most, az újév kezdetén, amikor Mária Istenanyaságát ünnepeljük, Isten áld meg bennünket, mondhatjuk azzal az „ikonnal”, képpel, amely Máriát, az Istenanyát ábrázolja a gyermek Jézussal.
„Amikor elérkezett az idők teljessége – olvastuk a szentleckében –, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és a törvény alattvalója lett.” (Gal 4, 4). Mária Isten megtestesült Fiának anyja lett, Istenanya. Ebben áll minden méltósága: Anyja az Atya Fiának és anyja mindazoknak, akik Jézus Krisztus titokzatos testéhez tartoznak a keresztség szentsége révén: a keresztény hívők sokaságának, akiket Isten, Fia Lelkének kiárasztásával gyermekeivé fogadott.
 

Mária újszülött gyermekének a JÉZUS nevet adták, amint azt az angyal előre jelezte, mielőtt fogantatott. (Lk 2, 21) Jézus neve üdvözítőt jelent. A mai elvallástalanodott, az istentagadástól, az erkölcsi értékekkel szembeni közömbösségtől áthatott társadalmakban, amikor az emberek a keleti vallásfilozófiák különböző formáiban, az ős és a pótvallásokban, jóslásokban és horoszkópokban keresik az üdvösséget, akkor az öntudatos keresztény, tehát nem a névleges, felszines, hanem az öntudatos keresztény, azt vallja szavával és életvitelével, hogy nincs másban üdvösség, csak egyedül Jézus Krisztusban (Csel 4, 12). Jézus Krisztusban, aki asszonytól, Máriától született, és a törvény alattvalója lett, hogy fölszabadítson minket a bűn szolgaságából, és elnyerjük a fogadott fiúságot.
Éppen ezért Jézus nevének úgy kell ragyognia előttünk, mint az északi sarkcsillagnak, a szívünknek pedig úgy kell feléje fordulnia, mint az iránytűnek a mágneses pólus felé. Erre a névre kell feltekintenünk, ha az élet problémáiban eligazítást akarunk, ezt a nevet kell segítségül hívnunk, ha bajban, veszélyben vagyunk. Ezt a nevet kell használnunk a sátán támadásai ellen pajzsul. Ezt a nevet kell emlegetnünk, ha örülünk, de akkor is, ha bánkódunk, és ezzel a névvel az ajkunkon kell várni végső óránkat is...
 

A másik fontos mondanivalója a mai liturgiának: hogy szemléljük, meditáljuk, igyuk magunkba a Krisztus születése utáni apró epizódokból azt, ami tanít, a
Ő így lett Isten Anyjává, hogy – bizonyára sokszor – el-elgondolkodott Isten akaratáról, tervéről, és csak tőle várt választ, mert bizalommal volt Ura, Istene iránt. Mária nem volt pap és szerzetes, mégis „normális” szemlélődő, imádságos életet élt, azaz életének minden napját Isten jelenlétében és Isten akarata szerint élte meg.
A mi újesztendőnk is akkor lesz nyugodt, boldog, békességes, ha őt tudjuk követni, ha nem veszünk el a teendők, a háztartás, a pénzszerzés, a kereskedelem, a tudomány, a szórakozás, az általános nyüzsgés világában, hanem szakítunk időt arra, hogy egyedül legyünk Urunkkal, Istenünkkel és kutassuk, szemléljük akaratát, el-elgondolkodjunk, elemezzük, megimádkozzuk életünk történéseit.
 

Újév van, új lehetőség nyílott előttünk. Január elseje egyben a Béke világnapja is, az Istenanya lelki békéjével adjunk hálát az Úrnak az elmúlt esztendő természetes és természetfeletti ajándékaiért, és kérjük a kegyelmet, hogy az újesztendőben új szívekkel dicsérhessük Jézust, minden ember Üdvözítőjét.
De ugyanakkor tegyünk azért, hogy a szűkebb és a tágabb világunk békében éljen, nem feledve a Szent atya, Ferenc pápa szavaival élve, hogy „a testvériség a béke alapja és útja” – ha ezt az utat követjük, akkor Isten áldása maradandó lesz rajtunk és az egész világon, mert „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, és ma, és mindörökké!” Ámen.

mi gazdagít minket! Szent Lukács evangélista röviden, pár szóval rajzolja meg a Szent Család képét a mai evangéliumi szakaszban. Ott találjuk Máriát, aki „szívébe véste a pásztorok szavait és gyakran elgondolkodott rajtuk”, Máriát, aki áldott az asszonyok között, mert maga az ÁLDÁS született tőle.