 |
| Mindenszentek - Fra Angelico |
Tévedés lenne azt képzelnünk, hogy, csak azok a személyek szentek, akiket Egyházunk hivatalos eljárás során emelt oltárra. Mindenszentek ünnepén különösen azokra emlékezünk, akik neve nem a mi könyveinkbe, hanem az Élet könyvében van feljegyezve.
A szentekkel kapcsolatosan el kell mondanunk, hogy ugyanúgy az Egyház tagjai, mint mi. Annak az Egyháznak a tagjai, amelynek három szintje, része van, amely küzdő, szenvedő és megdicsőült.
Az első része az úgynevezett küzdő Egyház. Ez a tulajdonképpeni földi Egyház, amelyet mi alkotunk. Küzdőnek nevezzük, mert a földi életben küzdünk az ördög cselvetései, a bűnök és az élet számtalan vihara között, hogy eljussunk az örök boldogságba, ahová a szűk kapun át lehet bejutni. A szentmisében az Oltáriszentség alapító szavainak elbeszélése után az eucharisztikus imádságban így imádkozunk a küzdő Egyházért, s tulajdonképpen saját magunkért: „szent és katolikus Egyházadért (.) tartsd meg békében, őrizd meg egységben, szolgáddal, Ferenc pápánkkal, György főpásztorunkkal, József segédpüspökével, és mindazokkal, akik az egyetemes és apostoli hitet hűségesen őrzik és vallják."
Az Egyház másik része a szenvedő Egyház. Ezt az Egyházat a tisztítóhelyen szenvedő lelkek alkotják. Ők az örök élet részesei már, hiszen a tisztítótűz után Isten Országába jutnak, csak még vezekelniük kell bűneikért. Érettük az eucharisztikus imádságban így imádkozunk: "Kérünk, Urunk, hogy nekik és minden Krisztusban elhunyt hívőnek add meg a boldogságot, a világosságot és a békét a te országodban."
Az Egyház harmadik része a megdicsőült Egyház. Ezt a szentek alkotják, akik eljutottak már az örök boldogságba. Az ő közbenjárásukért is imádkozunk az eucharisztikus imádságban: „A szentek közösségében tisztelettel megemlékezünk mindenekelőtt a dicsőséges, mindenkor Szűz Máriáról, istenünk és Urunk, Jézus Krisztus édesanyjáról, apostolaidról, vértanúidról és minden szentedről. Az ő érdemeikért és könyörgésükre add, hogy mindenben érezzük oltalmadat."
Az Egyháznak ez a három szintje szüntelen élő kapcsolatban van egymással. A küzdő és a megdicsőült Egyház szüntelen könyörög a szenvedő Egyházért, hogy a tisztítóhely ideig tartó büntetésétől mihamarabb megszabaduljanak. A megdicsőült Egyház pedig - a szentek - közbenjárnak értünk.
A mai nap az öröm, az ünneplés napja. Hiszen azokra az emberekre emlékezünk, akik megmutatták az utat, hogy igenis el lehet jutni az örök boldogságra a Krisztus által meghirdetett tanítással, s egyáltalán azt hirdetik, hogy a halál után van folytatás; sokkal szebb, mint amire legmerészebb álmainkban is gondolni mernénk.
Így hát Mindenszentekkor ünnepeljük, a szentéletű nagymamákat, a családjukért minden áldozatot vállaló édesapákat és édesanyákat, a hivatásuknak élő időseket, a bátor és tanúságtevő fiatalokat, az ártatlan gyermekeket, akiket az Úr korán magához vett, de nem azért, hogy megfosszon tőlük bennünket, hanem hogy még mélyebbé és termékenyebbé tegye a velük való közösséget.
Tehát Mindenszentek napja: a földi életből elköltözött szüleink, testvéreink, barátaink, ismerőseink ünnepe, azoké, akik üdvözültek (s nemcsak a szentté avatottaké, akiknek nevei ott van a katolikus falinaptárban), akik már a mennyországba jutottak. Sőt a saját – reménybeli – ünnepünk is, mert mindnyájan arra vágyunk, hogy egykor a Mindenszentek seregében éljünk a mennyben, és színről színre láthassuk az Atyát, aki teremtett bennünket, a Fiút, aki annyira szeretett minket, hogy életét áldozta érettünk s a Szentlelket, aki azért áradt ki, hogy Istenhez vezessen minket.
Igen, ahhoz, hogy eljussunk az Isten örök Országába, boldogító színe látására: szentnek kell lennünk.
Meghökkentő ez: pont én legyek szent? Úgy gondoljuk, hogy az életszentség a papoknak, szerzeteseknek és az apácáknak van fenntartva, akik egész életüket Istenre, Isten látványos szolgálatára szentelték. A megkereszteltek többségének, akik a világ dolgaival vannak elfoglalva, ebben nem lehet részük.
Ez egy óriási tévedés. Ugyanis az életszentségre minden megkeresztelt ember meg van hívva - legyen az pap, tisztviselő vagy egyszerű munkás. Nemcsak a papok, szerzetesek lehetnek szentek, hanem a névtelen keresztények milliói is, akik azonban nem névtelenek Isten előtt, mert csendesen és hűségesen élték keresztény hitüket. Hiszen hallottuk a Jelenések könyvéből vett olvasmányban: az üdvözültek szeregének száma megszámlálhatatlan.
De végül is mit jelent szentnek lenni, ki a szent? A szentek a lelki élet, az Isten jelenlétében, vagyis az Istennel megélt élet művészei, s ebben minden keresztény példaképei. Ilyen értelembe véve lámpások ők, akik mutatják az utat Isten felé, beragyogják szeretetükkel, helytállásukkal buzdítva a mai keresők, krisztushívők mindennapjait.
Ez a szó: szent, voltaképpen nagyon egyszerű és nekünk való dolgot jelent. A Bibliában a „szent” sem kevesebbet, sem többet nem jelent, mint igaz, őszinte embert, aki nem kétszínű, nem képmutató, aki istenfélő, őszintén vallásos, a szent az Újszövetségben pontosan annyit jelent, mint öntudatos keresztény embert.
Szent Pál szenteknek szólítja az egyházközségek tagjait, és Szent Péter azt írja a híveknek első levelében: „Kérlek benneteket, hogy minden viselkedéstekben szentek legyetek”. Vagy Szt. János apostol azt állítja, hogy: „mindenki, aki benne reménykedik – már, mint Istenben -, szentté lesz, ahogyan szent ő maga is”(1 Jn 3,3). Ezért szögezi le a II. Vatikáni zsinat, hogy: „Minden keresztény meg van híva az életszentségre, az állapotának megfelelő tökéletességre, és ez kötelessége is”. /LG 42e/
Az életszentség tehát olyan állapotot jelent, amelyre minden felnőtté vált kereszténynek el kell jutnia.
Ebben példaképeink és segítőink a szentek. Példaképeink, akiknek életútját, s magatartását érdemes követnünk. De ugyanakkor segítőink is, mert Istennél való közbenjárásukkal segítenek minket, a küzdő Egyház tagjait az élet rögös útján, hogy hozzájuk hasonlóan mi is célba jussunk.
Kt. Ma, mindenszentek ünnepén, ha csak egy órára is, de jó megállnunk, megpihenni, és hálát adni Istennek szentjeinkért és köszönetet mondani szentjeinknek, hogy igazi reményt, őszinte biztatást adnak nekünk, ma élő keresztényeknek, hogy itt és most, a szürke hétköznapokban, az élet örömeiben és viharaiban Isten kezébe erősen kapaszkodva szentté lehet válni. És ez az élet értelme. Hogy az üdvösség, Isten Országa számunkra is elérhetővé vált Jézus Krisztus által, a Szentlélekben.
Jó, keresztényként szentjeinket köszönteni jöttünk el misére a mai napon. Igaz, sokszor vannak úgy elénk állítva, mintha ők már készen, szentként indultak volna neki az életnek. Pedig ez hibás gondolat. A valóság az, hogy ők sem születtek szentnek, mint mi sem. Ők is ott kezdték, ahol mi: tele gyarlóságokkal, gyengeségekkel, kísértésekkel, nehézségekkel, küzdelmekkel, s nekik is „csak” azok a lelki eszközök álltak rendelkezésükre, mint nekünk, nevezetesen Isten kegyelme, szeretete, de ők ezt nem pocsékolták el, hanem helyesen kamatoztatták életükben.
A szentek életpéldája aprópénzre váltja számunkra az evangéliumot, hogy igenis mindenkinek, minden helyzetben meg van a szentté válás lehetősége. Rajtam áll, hogy azzá leszek vagy sem. Minden szent élete kiáltja nekünk: „én is voltam, ami te vagy, és te is lehetsz azzá, ami én vagyok!” Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése