A kezdet nehéz volt, a vizsgálatok kimutattak nála egy betegséget, amely miatt egész életében szenvedéseket kellett elviselnie. Az élet mellett döntött, mert érezte, hogy szeretetkapcsolatból jött létre, hogy célja van az életben.
Megfogalmazódott benne, hogy a lelkét is kapta valahonnan, amely a fogantatása pillanatában már a részét képezte. A terhesség folyamán kialakult a teste körvonalazódott az a betegség, amely miatt szenvedni fog. Tudta, hogy betegségek várnak rá, de ő küzdeni akart. Várta saját életét. Amikor megszületett a szülei féltő szeretettel néztek rá, mert látták a komplikációk eredményét, láttak egy embert, aki sohasem fog tejes életet élni. Megbeszélték, hogy szeretik minden áron, hogy mellette döntenek és sohasem hagyják cserben ezt a kis különösen törékeny gyermeket. És a gyermek élni akart, szeretett volna körülnézni a világban. Már a gyermekágyon nagyra nyitotta szemét, hogy minél többet fogadhasson be abból, amit kapott. A szülei észrevették, hogy nagyon érdeklődő, mindent megvizsgál. Amikor elérkezett a nap, hogy haza mehettek, a rokonok nem merték meg fogni, a gyermek ebből mit sem értett. A szüleinek nem esett jól a rokonok ódzkodása, de megértették. Idővel elkezdett járni. Több idő kellett ahhoz, hogy elsajátítsa a járást, mint a több gyereknek, de élvezett minden egyes lépést, amelyet megtehetett. A járással egyre nőtt a világ körülötte, nézte a világot, de a világ nem nézte őt szívesen. Szülei egyre jobban kezelték a különleges helyzetet, kíváncsian nézték, ahogy kibontakozik érdeklődő természete és a környezete iránti nagy szeretete. Megtanultak élni furcsa szokásaival, amelyeket más gyermeknél nem lehet megtapasztalni, ezért napról napra egyre kevésbé tűnt fel betegsége. Mire iskoláskorú lett a szülei éppen olyan boldogok voltak, mintha a gyermekük nem volna beteg. A kamaszkort nehezen viselte a gyermek. Kérdéseket tett fel az élettel, a létezéssel, a szenvedés értelmével kapcsolatban. Szeretett volna normális lenni, de ahogy teltek az évek egyre több kérdésre kapott választ és élete alkalmazkodott ahhoz a szemléletmódhoz, amelyet a legjobbnak talált. Rájött, hogy a lényeg a szeretet, amelyből fogant, és amelyből a lelkét kapta. A kamaszkor végére egyénisége kiforrt, férfivá vált. Egy férfivá, akinek nehézségekkel kellett megküzdeni nap, mint nap egy betegség miatt, amely még az anyaméhben érte őt. Már régen megtanulta, hogy a szenvedést, hogyan kell viselni. Megszokta, hogy az emberek nem kezelik őt egészként, de belül tudta, hogy ő valóban teljes. Megtanult ebben a másfajta helyzetben mosolyogni és élni. Munkát is sikerült találnia, amelyben a tehetségei betegsége ellenére érvényesültek. Útja során soha sem hagyta el kíváncsi természete. Nehézségek árán, de bejárta a világ nagy részét. Szerette a történelmet és a tudományokat, mert ezáltal megismerte a körülötte lévő világot. Nagyon sok mindent megtanult. Rengeteg helyen járt és bár sok furcsa tekintetet övezte, mégis szerzett igazi barátokat útjai során. Látott gyönyörű hegyeket, hajózott óriási hullámok között. Minden kontinensen látott valami szépet és érdekeset. Mire elérte az aggkort a világ változatos ízei és szivárványszínei nem voltak számára ismeretlenek. A gyermekek, ha meglátták az utcán, igaz, hogy elszaladtak előle, de ezt az igazságtalan bánásmódot már csak egy mosollyal jelezte szája szélén. Az életet örömmel és hálával tanulta meg élni ekkora. Lelke hálás volt az élet örömmorzsái miatt s így távozott a földi létből. Ez volt ennek a más gyermeknek életútja, amely nem volt mentes a szenvedésektől, de az örömöktől sem.
A kezdet nehéz volt, a vizsgálatok kimutattak nála egy betegséget, amely miatt egész életében szenvedéseket kellett elviselnie. Az élet mellett döntött, de szülei nem döntöttek az élet mellett.
Megfogalmazódott benne a kérdés, hogy a szülei, miért utálják őt, miért nem várják őt, de mire valóban tudatosult volna ez, életének véget vetett egy tű. Nem akarták azt, hogy élete ne legyen teljes. De ki mondja meg mi a teljes? A szülei ezek után nyugodtan éltek abban a tudatban, hogy megmentették a gyermeket a biztos szenvedéstől. Nem is fogták fel, hogy tudat alatt magukat mentették meg sok aggodalomtól, nehézségtől és szenvedéstől. A gyermek pedig vállalni akarta az életet, a gyermeket nem kérdezte meg senki. Valóban trauma volt ez a házaspár számára. A házaspár ezután elzárkózott a gyermekáldás lehetőségétől különböző fogamzásgátló módszerekkel, hogy nehogy véletlenül még egy ilyen trauma érje őket. Ennek ellenére folytonosan látták, ahogy más gyermeke megtanul járni, iskolába jár, kamasz lesz és kirepül a családi fészekből. Újból megfogalmazódott bennük a gyermek iránti vágy. Mindent megpróbáltak, de az orvosok azt tanácsolták nekik, hogy ne vállalják a kockázatot, mert bár lehet, hogy sikerülne a lombikprogram, a terhesség kockázata mégis túl nagy. A házaspár megmaradt egymásnak, elkezdett utazni a világ körül, több hajóúton vett részt, próbálta elmélyíteni a párkapcsolatot, de már az együttlétük értelme is megkérdőjeleződött, a gyermek nélküli családot nem érezték természetesnek. A világban, akárhol jártak, mindig megfogta a tekintetüket egy-egy gyermek. Ilyenkor mindkettőjükben nyugtalanság támadt, eszükbe jutott a lehetőség és annak megoldása. Életük további részében ritkán voltak békés pillanatok, egymást okolták mindenért, de emögött mélyebb feszültségek húzódtak. Bár kapcsolatuk megromlott, együtt töltötték el aggkorukat, míg végül mind a ketten eltávoztak. Megfáradt lelkükben tudatosult egy érzés, amely egész életükben kimondatlanul jelen volt. Az érzést bűntudatnak nevezik, mert a két történet, két döntésről szól, de a gyermek egy.
Forrás: Istenről, vallásról, életről, emberről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése