Oldalak

szombat, június 01, 2013

Párbeszéd a szeretetről

– Tulajdonképpen hogy terem a szeretet? – kérdeztem egyszer anyát.

– Magról vetik – nevetett rám.

– És honnan szerzik hozzá a magot?

– Nem kell azt vetni, szerezni. Belőlünk, magunkból pereg. S megfogan a tenyér simogatásában, a szem pillantásában, minden ölelésben.

– Öntözni nem is kell?

– Dehogynem. Jó szóval.

– Nem könnyel?

– Ments ég. A könny sós, és a só kimarja a kis szeretetpalánta hajtásait.

– Hát palántázni kell a szeretetet?

– Palántázni bizony. Elültetni még a szikes talajba is. Mert ha nem terem szeretet, kihűl a föld.

– Úgy érted, hasztalan a nap heve, ha belülről nem fűt.

– Igen, így értem, mert emberközpontú világban élek, és emberként gondolkodom.

– Elsősorban mi hát a szeretet?

– Biztonság. Ha szeretnek és szeretsz, mindig van szövetségesed.

– És mi a szeretet másodsorban?

– Erő. Ha feltöltődsz vele, könnyebbnek érzed a batyut, mit az élet a válladra rakott.

– Szeretni mégsem mindig boldogság. Néha gyötrelem.

– Az élet már ilyen.

– Mégis érdemes szeretni?

– Csak azt érdemes.

Kun Erzsébet

Nincsenek megjegyzések: