Szeptember 12-e, a Mária névre hallgató testvéreink névnapja – Isten éltese őket –, és egyben a Boldogságos Szűzanya neve napjának az ünnepe, valamint Kegyhelyünk őszi búcsúja is. Ennek kapcsán szeretnénk köszönteni az Istenanyát, a mi Égi édesanyánkat.
Kalkuttai Boldog Teréz anya életrajz írója egy nagyon kedves kis történetet jegyzett föl. Amint egy alkalommal elkísérte Teréz anyát szegényei közé, a következőket tapasztalhatta: „Amint sorba álltak a betegellátónál, amint köréje tolongtak a lepratelepen, mindig újra félhangosan ezt a szót hallottam: ANYA! - nem mintha valami mondani, vagy kérdezni valójuk lett volna, hanem egyszerűen csak arra vágytak, hogy kapcsolatba kerüljenek vele, hogy tudják, ott van. Kezek nyúltak feléje, s a szájak boldogan ejtették ki a szót: Anya!”
Mária névnapján hasonló szeretettel vesszük körül Jézus Krisztus édesanyját itt a Csíksomlyói kegyszobor lábainál és köszöntjük azáltal, hogy számtalanszor ismételjük e szót: Anyánk. Jó kimondani ezt, jó megszólítani a tiszta Szüzet, jó tudni, hogy szeret minket, s mi viszont szerethetjük öt.
Egészen biztos, nem véletlen, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus, az Istenember édesanyát választott magának. Egészen ember akart lenni, méghozzá Istenhez illően, csodálatosan: emberi atya nélkül, de földi édesanyától. Vajon miért? Bizonyára azért, mert így akarta megmutatni a mindenható Isten, hogy milyen nagyra becsüli az anyai hívatást. Meg akarta mutatni a világnak, hogy a nő sokkal több, mint egyszerű nő, ugyanis benne és általa adja Isten a világnak a három legértékesebb ajándékát: az élet- az öröm- és az üdvösség forrását.
Először is az édesanya az élet forrása. Isten neki adta ajándékba az életadás csodás hivatását. A Szűzanyáról hangzik el, hogy ő a Szentlélek mátkája. A teremtő Isten közvetlen isteni erővel tette öt édesanyává, az Isten Fia anyjává. De ugyanígy Isten, teremtő, életadó ereje nyilatkozik meg minden anyaságban, s ezért minden édesanya a teremtő Istennel van eljegyezve, hiszen csak Isten lehet az élet végső forrása.
Ha az édesanya az élet forrása, akkor ebből az következik, hogy ennek a forrásnak, tisztának és szentnek kell lennie. Régen minden forrást szentnek tartottak az emberek. Ma már alig akadnak tiszta, szent források, de annál bővebben buzognak a mérgező, a gyilkos, a szennyforrások - a halál forrásai. Ezek a kényelem szeretet, az önzés, a hiuság, az érzékiség, a gyűlölködés, a felelőtlenség sokszor mérges kutjai.
- Életforrásnak lenni nagy méltóság, de nagy boldogság is. A Szűzanya is remegő hangon mondta az angyalnak: legyen nekem a te igéd szerint. Erzsébet látogatása alkalmával azonban már a boldogság himnusza tör föl lelkéből, amikor a Magnificat-ot énekli: „Íme, boldognak mond engem minden nemzedék”- valja.
Másodszor elmondhatjuk, hogy az édesanya az örömforrása. Isten a férfi által munkát és küzdést, az asszony által pedig mosolyt és meleget akart hozni a földre. A boldogítás szerepe jutott neki osztályrészül, amit nagyszerűen fogalmazott meg Madách az „Ember tragédiájában” amikor ezt írja: „S ha a tett dús életed zajában elnémult az égi szó, e gyönge nő tisztább lelkülete meghallja azt, és szív erén keresztül költészetté fog és dallá szűrődni”.
Sajnos a mai modern nyelv használatában ritkán fordul elő az édesanya, a hitves, a feleség szó – de annál gyakrabban a nő, az élettárs, a csajszi, az öreglány. Vajon miért szerettük meg ezeket a semmit mondó kifejezéseket, s közben nem vesszük észre, hogy ezekkel együtt leépítjük a női méltóságot is.
Pedig az ember világában a nő egy szent hívatás hordozója, a hitvesi, az édesanyai hivatásé, amely boldoggá kell tegyen másokat: örömet kell sugározzon az ember életébe; jóságot és vigaszt kell vigyen a világba. Igazából ez a nő hivatása. Vagy talán a dolgozó gép, a beszélő hangszóró, kirakat báb, vagy elromlott automata, amely elnyeli a pénzt, de nem nyújt érte semmit? Vagy valóban az, akin keresztül az Isten az ő szeretetét sugározza a földre?
A Szűzanya valóban az isteni szeretet eszköze volt és maradt. Ő általa jött a tökéletes öröm a földre: a felszabadulás, az örökélet öröme. De ő általa jön a lelkesítő szépség, a vigasztaló erő is évszázadokon át.
Végül az édesanya az üdvösség forrása. A Szűzanya közreműködőt Jézussal a megváltás művében. Innen kiindulva egy kis okoskodással következtethetünk arra, hogy ha Mária a Megváltó édesanyja, akkor egyúttal az üdvösség forrása is. Mária hajnalcsillag - szoktuk mondani a litániában - mert Jézus az üdvösség napja. Csak egy dologról nem szabad elfeledkeznünk, éspedig arról, hogy a megváltás szenvedéssel jár. Mivel Mária a Megváltó édesanyja ebből automatikusan következik, hogy ő a fájdalmas anya is.
Igen, édesanya csak az lehet, aki vállalni tudja a fájdalmas anya szerepét is. Hogy fiataljaink lelkileg szabadok legyenek, lelkesedni tudjanak, hogy megtalálják életük értelmét és a szeretetben boldogok legyenek, ahhoz nem elégséges a szép szó, hanem szükség van az áldozatos, példaadó életre, sokszor a fájdalmas anya szerepét vállaló személyekre. Minden édesanyának, sőt minden nagymamának Szt. Mónika példáját kellene követnie, aki hosszú éveken keresztül imádkozott, böjtölt, vezekelt fia megtéréséért, akiből később a híres hippoi püspök, az egyház egyik legnagyobb szentje, Szt. Ágoston lett.
Az édesanyák öle forrás, hogy benépesedjék a föld. A fájdalmas anyák szíve az oltár, amelyen az örök élet fénye ragyog fel, hogy benépesedjen a menny.
Axel Munthe svéd orvos írónak van egy érdekes könyve: „San Michele regénye”. Ebben leírja a messzinai földrengést, amely pillanatok alatt harminc ezer ember életét követelte. A város romba dőlt. A szörnyű pusztulás után egy lezuhant gerendán ülve egy édesanyát pillantott meg: Homlokán végig csúnya seb, de a gyermek sértetlen maradt. Most mellére teszi a kicsit... Mellette egy kosárban egy másik csecsemő. Nyilván a pusztulásban anya nélkül maradt, ezt is ő táplálja. Ránéztem erre a derék, kemény vágású kalábriai asszonyra és a két szopó gyermekre. Akkor egyszerre megvilágosodott előttem: Halál hol a te fullánkod? Hol a te győzelmed?
Bizony nem ott, ahol a sebesült és rongyokba takart anya a magáé mellett az idegen gyermeket is táplálja, hanem ott, ahol a jólétben élők saját gyermeküktől is megtagadják az életadó szeretetet. A halál ott diadalmaskodik, ahol az édesanyák és apák kezéhez meg nem született, ártatlan gyermekek vére tapad. Ne feledjük a halállal, egy nemzet pusztulásával csak a gyermeket vállaló édesanyák és apák tudnak szembenézni. A kezek, melyek a bölcsöt ringatják, kormányozzák a történelmet is.
Mai elmélkedésünk középpontjában egy édesanya áll, akiről elmondhattuk, hogy ő az élet-, az öröm és az üdvösség forrása. Ő a legtökéletesebb édesanya, aki minden anyának példaképe kell hogy legyen. S ennek az édesanyának a neve MÁRIA, akinek ma van a névnapja. S minthogy névnapról van szó, mi más lenne a feladatunk, minthogy köszöntsük öt úgy, ahogy köszöntötte egykor Isten angyala: „Üdvözlégy Mária kegyelemmel teljes….”
Kalkuttai Boldog Teréz anya életrajz írója egy nagyon kedves kis történetet jegyzett föl. Amint egy alkalommal elkísérte Teréz anyát szegényei közé, a következőket tapasztalhatta: „Amint sorba álltak a betegellátónál, amint köréje tolongtak a lepratelepen, mindig újra félhangosan ezt a szót hallottam: ANYA! - nem mintha valami mondani, vagy kérdezni valójuk lett volna, hanem egyszerűen csak arra vágytak, hogy kapcsolatba kerüljenek vele, hogy tudják, ott van. Kezek nyúltak feléje, s a szájak boldogan ejtették ki a szót: Anya!”
Mária névnapján hasonló szeretettel vesszük körül Jézus Krisztus édesanyját itt a Csíksomlyói kegyszobor lábainál és köszöntjük azáltal, hogy számtalanszor ismételjük e szót: Anyánk. Jó kimondani ezt, jó megszólítani a tiszta Szüzet, jó tudni, hogy szeret minket, s mi viszont szerethetjük öt.
Egészen biztos, nem véletlen, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus, az Istenember édesanyát választott magának. Egészen ember akart lenni, méghozzá Istenhez illően, csodálatosan: emberi atya nélkül, de földi édesanyától. Vajon miért? Bizonyára azért, mert így akarta megmutatni a mindenható Isten, hogy milyen nagyra becsüli az anyai hívatást. Meg akarta mutatni a világnak, hogy a nő sokkal több, mint egyszerű nő, ugyanis benne és általa adja Isten a világnak a három legértékesebb ajándékát: az élet- az öröm- és az üdvösség forrását.
Először is az édesanya az élet forrása. Isten neki adta ajándékba az életadás csodás hivatását. A Szűzanyáról hangzik el, hogy ő a Szentlélek mátkája. A teremtő Isten közvetlen isteni erővel tette öt édesanyává, az Isten Fia anyjává. De ugyanígy Isten, teremtő, életadó ereje nyilatkozik meg minden anyaságban, s ezért minden édesanya a teremtő Istennel van eljegyezve, hiszen csak Isten lehet az élet végső forrása.
Ha az édesanya az élet forrása, akkor ebből az következik, hogy ennek a forrásnak, tisztának és szentnek kell lennie. Régen minden forrást szentnek tartottak az emberek. Ma már alig akadnak tiszta, szent források, de annál bővebben buzognak a mérgező, a gyilkos, a szennyforrások - a halál forrásai. Ezek a kényelem szeretet, az önzés, a hiuság, az érzékiség, a gyűlölködés, a felelőtlenség sokszor mérges kutjai.
- Életforrásnak lenni nagy méltóság, de nagy boldogság is. A Szűzanya is remegő hangon mondta az angyalnak: legyen nekem a te igéd szerint. Erzsébet látogatása alkalmával azonban már a boldogság himnusza tör föl lelkéből, amikor a Magnificat-ot énekli: „Íme, boldognak mond engem minden nemzedék”- valja.
Másodszor elmondhatjuk, hogy az édesanya az örömforrása. Isten a férfi által munkát és küzdést, az asszony által pedig mosolyt és meleget akart hozni a földre. A boldogítás szerepe jutott neki osztályrészül, amit nagyszerűen fogalmazott meg Madách az „Ember tragédiájában” amikor ezt írja: „S ha a tett dús életed zajában elnémult az égi szó, e gyönge nő tisztább lelkülete meghallja azt, és szív erén keresztül költészetté fog és dallá szűrődni”.
Sajnos a mai modern nyelv használatában ritkán fordul elő az édesanya, a hitves, a feleség szó – de annál gyakrabban a nő, az élettárs, a csajszi, az öreglány. Vajon miért szerettük meg ezeket a semmit mondó kifejezéseket, s közben nem vesszük észre, hogy ezekkel együtt leépítjük a női méltóságot is.
Pedig az ember világában a nő egy szent hívatás hordozója, a hitvesi, az édesanyai hivatásé, amely boldoggá kell tegyen másokat: örömet kell sugározzon az ember életébe; jóságot és vigaszt kell vigyen a világba. Igazából ez a nő hivatása. Vagy talán a dolgozó gép, a beszélő hangszóró, kirakat báb, vagy elromlott automata, amely elnyeli a pénzt, de nem nyújt érte semmit? Vagy valóban az, akin keresztül az Isten az ő szeretetét sugározza a földre?
A Szűzanya valóban az isteni szeretet eszköze volt és maradt. Ő általa jött a tökéletes öröm a földre: a felszabadulás, az örökélet öröme. De ő általa jön a lelkesítő szépség, a vigasztaló erő is évszázadokon át.
Végül az édesanya az üdvösség forrása. A Szűzanya közreműködőt Jézussal a megváltás művében. Innen kiindulva egy kis okoskodással következtethetünk arra, hogy ha Mária a Megváltó édesanyja, akkor egyúttal az üdvösség forrása is. Mária hajnalcsillag - szoktuk mondani a litániában - mert Jézus az üdvösség napja. Csak egy dologról nem szabad elfeledkeznünk, éspedig arról, hogy a megváltás szenvedéssel jár. Mivel Mária a Megváltó édesanyja ebből automatikusan következik, hogy ő a fájdalmas anya is.
Igen, édesanya csak az lehet, aki vállalni tudja a fájdalmas anya szerepét is. Hogy fiataljaink lelkileg szabadok legyenek, lelkesedni tudjanak, hogy megtalálják életük értelmét és a szeretetben boldogok legyenek, ahhoz nem elégséges a szép szó, hanem szükség van az áldozatos, példaadó életre, sokszor a fájdalmas anya szerepét vállaló személyekre. Minden édesanyának, sőt minden nagymamának Szt. Mónika példáját kellene követnie, aki hosszú éveken keresztül imádkozott, böjtölt, vezekelt fia megtéréséért, akiből később a híres hippoi püspök, az egyház egyik legnagyobb szentje, Szt. Ágoston lett.
Az édesanyák öle forrás, hogy benépesedjék a föld. A fájdalmas anyák szíve az oltár, amelyen az örök élet fénye ragyog fel, hogy benépesedjen a menny.
Axel Munthe svéd orvos írónak van egy érdekes könyve: „San Michele regénye”. Ebben leírja a messzinai földrengést, amely pillanatok alatt harminc ezer ember életét követelte. A város romba dőlt. A szörnyű pusztulás után egy lezuhant gerendán ülve egy édesanyát pillantott meg: Homlokán végig csúnya seb, de a gyermek sértetlen maradt. Most mellére teszi a kicsit... Mellette egy kosárban egy másik csecsemő. Nyilván a pusztulásban anya nélkül maradt, ezt is ő táplálja. Ránéztem erre a derék, kemény vágású kalábriai asszonyra és a két szopó gyermekre. Akkor egyszerre megvilágosodott előttem: Halál hol a te fullánkod? Hol a te győzelmed?
Bizony nem ott, ahol a sebesült és rongyokba takart anya a magáé mellett az idegen gyermeket is táplálja, hanem ott, ahol a jólétben élők saját gyermeküktől is megtagadják az életadó szeretetet. A halál ott diadalmaskodik, ahol az édesanyák és apák kezéhez meg nem született, ártatlan gyermekek vére tapad. Ne feledjük a halállal, egy nemzet pusztulásával csak a gyermeket vállaló édesanyák és apák tudnak szembenézni. A kezek, melyek a bölcsöt ringatják, kormányozzák a történelmet is.
Mai elmélkedésünk középpontjában egy édesanya áll, akiről elmondhattuk, hogy ő az élet-, az öröm és az üdvösség forrása. Ő a legtökéletesebb édesanya, aki minden anyának példaképe kell hogy legyen. S ennek az édesanyának a neve MÁRIA, akinek ma van a névnapja. S minthogy névnapról van szó, mi más lenne a feladatunk, minthogy köszöntsük öt úgy, ahogy köszöntötte egykor Isten angyala: „Üdvözlégy Mária kegyelemmel teljes….”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése