A hét szentje – Arkadiusz Nocoń atya sorozata

Június 11-e Szent Barnabás apostol, ciprus püspökének kötelező emléknapja.
„A vigasztalás fia” Ciprus szigetén született, 60 körül halt meg a ciprusi Salamis-ban. Ereklyéi a ciprusi Nicosia-ban a Szent János katedrálisban, Milánóban (Olaszország), valamint Toulouse-ban (Franciaország) találhatók. A barnabiták, a takácsok, a kádárok, a szomorkodók és az aggodalmaskodók védőszentje.

Barnabás Ciprusról származó zsidó volt. Jeruzsálembe jött, hogy elmélyítse vallási ismereteit. Az apostolok tanítását hallgatva megkeresztelkedett és csatlakozott hozzájuk. Jézus buzgó tanítványaként mély hit és jó szív jellemezte. Az elsők egyike volt, akik Jézus tanítását befogadva hirdették az igét szülőföldjükön és vagyonukat az apostolok lába elé tették (vö. ApCsel 4,36-37). Egyesek véleménye szerint ezzel akarta kifejezni háláját Istennek a hit ajándékáért. Rövid időn belül az egyik apostol lett belőle.

Részlet az Apostolok cselekedeteiből:

Azok pedig, akik az István miatt kitört üldözés elől szétszóródtak, elmentek Föníciáig, Ciprusig és Antióchiáig, és hirdették az igét […] Az Úr keze velük volt, úgyhogy a hívek nagy számban tértek meg az Úrhoz. Hírük eljutott a jeruzsálemi egyház fülébe, ezért elküldték Barnabást Antióchiába. Amikor odaérkezett és látta Isten kegyelmét, megörült, és mindnyájukat arra buzdította, hogy állhatatos szívvel maradjanak meg az Úrban, mert derék férfi volt, telve Szentlélekkel és hittel. Nagy tömeg csatlakozott az Úrhoz. Barnabás azután elutazott Tarzuszba, hogy felkeresse Sault, és mikor megtalálta, elhozta Antióchiába. Egy álló esztendőn át jelen voltak az összejöveteleken, s nagy tömeget tanítottak.

Szent Pál megtérésében éppen Barnabás játszotta a legnagyobb szerepet. Amikor ugyanis Pál Jeruzsálembe jött, hogy az apostolokkal találkozzon, azok emlékezve, hogy mennyi kárt okozott az Egyháznak, nem hittek neki és kételkedtek szándékában. Éppen akkor sietett elsőként segítségére Barnabás. Kezességet vállalt érte és meggyőzte az apostolokat, hogy fogadják be őt. Az apostolok bizalmat szavaztak neki. Pálnak azonban nehéz volt Jeruzsálemben működnie, mert számos ellensége volt ott. Az apostolok ezért azt a megoldást találták ki, hogy Pált visszaküldik Tarzuszba, szülővárosába.

Ekkor segítette meg őt másodszor is Barnabás. Elment vele a távoli Tarzuszba, hogy megkeresse az elfelejtett Pált és a népek apostolává tegye. Együtt hirdették az evangéliumot Antióchiában, együtt mentek el az első missziós útra Kis-Ázsiába, bár többen megjegyzik, hogy a pogányok között folytatott igehirdetés elsőszámú alanya akkor még Barnabás volt.
Sajnos a második missziós útjuk előtt a két barát útja elvált egymástól, Barnabás ugyanis magával akarta vinni Márkot, az unokaöccsét, „Pál azonban kérte őt, hogy ne kelljen visszafogadni azt, aki elvált tőlük Pamfíliától kezdve, s nem ment velük a munkába. Így nézeteltérés támadt köztük, és különváltak egymástól” (ApCsel 15,38-39).

Barnabásnak fájt, hogy Pál nem adott esélyt rokonának, Márknak, aki az első missziós utat megszakította velük, ezért Barnabás és Márk Ciprus szigetére mentek, ahol folytatták az apostoli munkát, kiváltva ezzel a zsidók haragját, akik felizgatták a tömeget és megkövezték őt saját hazájában.

* * *

Barnabás eredeti neve József volt. A Barnabás nevet az apostolok adták neki és annyit jelent: „a vigasztalás fia”. Aranyszájú Szent János szerint rendkívüli adománya volt a szomorúak vigasztalása. A zsidók számára a név egyet jelentett a személyiséggel vagy a személy küldetésével, amire hivatott volt. Innen van Ábrahám neve is, amelynek jelentése: „sok nép atyja”, Mózesé pedig „akit a vízből mentettek ki”. Mi a jelentősége a kereszténységben a neveknek? Miért adunk a keresztségkor nevet? Mindenekelőtt azért, mert Isten számára nem vagyunk arctalan tömeg, hanem kivételes személyek, valakik, akiket Ő nevén szólít, mint a legközelebbi barátot („Barátaim vagytok” Jn 15,14). Amióta pedig Isten nevén szólít minden egyes embert, fontos, hogy ez a név ne legyen idegen a keresztény lelkületnek. Az Egyház ajánlja tehát, hogy a keresztségkor a szentek nevei közül válasszunk, akik példaképeink és védőszentjeink lehetnek az életben.

Sajnos talán sokan nem értik, hogy mi ennek a jelentősége, mert ahogy a szakértők megfigyelték „a névadás egyre gyakrabban a szülők önszeretetének vagy komplexusaik és beteljesületlen álmaik kifejeződésévé kezd válni. […] Az alacsonyabb sorsú szülők tévésorozatok főszereplőinek nevét adják gyermekeiknek azt remélve, hogy a nem hétköznapi név rendkívüli sorsot rejt majd gyermekük számára. Épp az ellenkező módon járnak el a magasabban képzett szülők. A névválasztáskor igyekeznek kerülni a tömegkultúra hőseinek ismert neveit. […] A legismertebb művészek gyerekei a Mária, Ferenc és Antal neveket viselik…” (Monika Florek-Moskal).

* * *

„Pál nyersebb, Barnabás szelídebb volt” – jellemzi a két apostolt Szent Jeromos. Nehéz lenne ellenkezni vele és nehéz lenne hálátlannak lenni Istennek Ciprus apostoláért. Derűs, nyitott természete és jó szíve szükséges volt ahhoz, hogy ne féljen megbízni abban, aki később az Egyház üdvösségére a „Nemzetek apostolává” vált. Ez a bizalom hódította meg Szent Pált, és mindannyiunk számára tökéletes példa arra, hogyan nyerjük meg az Egyház számára a „nehéz” embereket. Lehet, hogy környezetünkben is vannak emberek, akik valamilyen múlttal rendelkeznek: bezárkóznak a maguk „Tarzuszába”, elkeseredetten és magányosan várakoznak a „Vigasztalás fiaira”, a jelenkor Barnabásaira, akik megajándékozva őket bizalommal és második esélyt adva nekik apostolokká alakítják őket.

Istenünk, te Szent Barnabás apostolt eltöltötted hittel és Szentlélekkel, és kiválasztottad a pogány népek megtérítésére. Add, hogy szóval és tettel hűségesen tanúságot tegyünk Krisztus evangéliumáról, amelyet ő oly buzgón hirdetett. A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen

Lengyelből fordította: Szemere János atya.

Forrás: Vatikáni Rádió