Nagyböjti gondolatok: Van miért bocsánatot kérni és van mit megbocsátani, hétszer, hetvenszer hétszer (Mt 18, 21 – 35)

II. János Pál pápa elleni merénylet

A megbocsátás kérdése az emberi együttélés, az emberi kapcsolatok lényeges kérdése. Ez igaz a magán, de a közéletre is. Hányszor fordul elő a társas kapcsolatokban, hogy az egyik fél őszinte megbánása ellenére is, a másik elutasító magatartást tanúsít, nem tud megbocsátani. Évtizedes barátságok, szépen indult házastársi kapcsolat, vagy sok éves jószomszédság szakad meg így. Még szomorúbb, ha ez családon belül történik meg, és szülő gyermekével, vagy gyermek a szüleivel, esetleg testvérével, testvéreivel kerül a megbocsátás elutasítása miatt, akár egy életen át haragba.
Ennek ellentéte, amikor a vétő fél nem képes bocsánatot kérni. Lehet, hogy emberi gyengesége miatt fel sem ismeri, hogy vétett, de inkább az szokott előfordulni, hogy önteltség, beképzeltség, a másik lenézése miatt nem tudja kimondani a bocsánatot kérő szót, még akkor sem, ha tudja, hogy bizton számíthat a megbocsátásra. A keresztény ember számára Jézus egyenes és világos útmutatást adott. Péter apostol kérdésére, hogy hányszor kell megbocsátani, netán hétszer, azt a választ adja, hogy hetvenszer hétszer, vagyis gyakorlatilag mindig

Jézus abból indul ki, hogy a Mennyei Atya az Ő keresztáldozatával megszámolhatatlan sok bűnünket tette semmissé, és ha kérjük, minden alkalommal megbocsát. Ha Ő megbocsát nekünk, a mérhetetlenül kisebbnek és vétőnek, akkor nekünk is hasonlóképpen kell cselekednünk!

Hányszor hivatkozott már az egyház arra, amit a Miatyánkban imádkozunk. Amikor magunk fölött törünk pálcát, hangoztatva: Bocsásd meg bűneinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőnek. Igazából ez egy le nem zárt mondat, melynek a végére csak a gyengébbek kedvéért kellene vessző, és hozzá a folytatás: ha nem bocsátunk meg a többieknek, Te se bocsáss meg nekünk!

Jézus szerint a megbocsátásnak nincs határa. Mielőtt Péter apostol, vagy akár mi azt mondanánk erre, hogy „ez már mégiscsak sok, mindennek van határa”, Jézus elmond egy példabeszédet, amellyel megjelöli a megbocsátás alapját: a szeretetet. Mert a megbocsátás alapja a szeretet és nem az igazságosság!
Egy példát hoz fel, egy egészen abszurdumig vitt esettel világítja meg tanítását. Mérhetetlenül gazdag úrral, királlyal ábrázolja az Atya szeretetét. Úr, akinek a szolgái élnek és visszaélnek a jóságával. Sokáig elnézi, amíg rendet akar teremteni: felelősségre vonja az adósokat. Az egyik 10 ezer talentummal tartozik. Ez kb. 300 tonna ezüstöt jelentett. Egy szolga hogyan szedte ezt össze? De az adósságot elismerte. Fizetni nem tud, ígérni igen.
Erre föl a szolga könyörgőre fogja a dolgot. Érdemes megjegyezni, hogy nem tart bűnbánatot, nem is bocsánatot kér, hanem haladékot. Nyilvánvaló, hogy ezt az összeget képtelen visszafizetni életében, de aki időt nyer, életet nyer – gondolhatja magában a ravaszdi szolga. A király azonban meglepetésére nem az igazságot érvényesítette, hanem a szeretetet gyakorolta: elengedte egész tartozását. Megbocsátása határtalan – akárcsak Istené. A király okos, tudja, hogy ezt a tartozást megfizetni képtelen lesz, elengedi neki. Hadd legyen boldog!

Megdöbbentő, hogy az adósságtól megszabadult szolga nem boldog lesz, hanem erőszakos, kicsinyes és kegyetlen. 100 dénárral tartozó szolgatársával követelőzik, majd bántalmazza, sőt börtönbe veti, amíg nem fizet. Vagyis ő nem a szeretetet gyakorolta, hanem a törvényes igazságosságot érvényesítette.

Megbocsát merénylőjének - itt érhető el.

A szolgatársak bepanaszolják uruknál. Az visszaidézi és elítéli, mintha csak azt mondaná neki: 300 tonna ezüstöt engedtem el neked. Te a 100 dénár = 100 Ft.-ért 1 cm vékony ezüstszálat sem tudnál venni, és komiszkodsz? Mindent visszavonok. Fizess! Ilyen csak egy valaki van: az Isten. A bűnökkel az ember mérhetetlenül megbántja Őt, és egy kérésre mégis hajlandó mindent elengedni. Egymás felé a sértés – Hozzá képest semmiség!
Gondold meg ember, amikor a társad bocsánatot kér, hogy mit döntesz!

A példabeszéd erkölcsi tanítása egyrészt az, hogy a puszta igazságosság adott esetben igazságtalansággá válik. Az igazságosságnak mindig együtt kell járni a szeretettel. Másrészt azt tanítja a példabeszéd, hogy a király – vagyis Isten – megbocsátásának azért nincs határa, mert megbocsátásának alapja a szeretet és nem a puszta igazságosság.

Van miért bocsánatot kérni és van mit megbocsátani, hétszer, hetvenszer hétszer. Amíg élünk, tulajdonképpen folyamatosan. És a legjobb, ha mindig magunkkal, ha mindig mi kezdjük!

FOHÁSZ
Uram! Naponta imádkozzuk: „bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” Te úgy bocsátasz meg, hogy elfelejted a vétket. Add, hogy ne csak a szám hadarja amire Te tanítottál, hanem szívem mélyéből fakadjon a hetvenszer hétszer való felejtés készsége és végtelensége. Ámen!