Napi gondolatok: Kereszténységünk nem lehet elméleti vallásosság… (Lk 8, 19 – 21)

Az evangéliumok szerint Jézus több alkalommal is beszél hallgatóinak arról, hogy tanításának hallgatása még nem elegendő annak, aki tanítványa, követője szeretne lenni, hanem a meghallgatott tanítás szerint kell élnie. Ugyanis Jézus tanítványává válni annyit jelent, mint elfogadni az Isten családjához tartozás meghívását, az Ő életmódja szerinti életet: „Azok az anyám és a rokonaim, akik hallgatják és tetté is váltják az isten szavát” (Lk. 8, 21.). Vagyis, valaki akkor lesz Jézus elkötelezett követőjévé, az ő rokonává, új családjának tagjává: amikor teljesíti a mennyei Atya akaratát (Mt 12,49).

A mai evangéliumi szakasz a cselekvés fontosságára hívja fel a figyelmet: Jézus tanítását, amellyel Isten végérvényes akaratát hirdeti meg, nem elég hallgatni, hanem tettekre kell váltani. Jézus igazi tanítványát a gyümölcsökről, a cselekedeteiről, életviteléről lehet felismerni (Mt 7,16). Nem elég a szóbéli hitvallás, annak tettekkel történő alátámasztására is szükség van: „Nem mindenki, aki azt mondja nekem: Uram, Uram, megy be a mennyek országába, csak az, aki megteszi Atyám akaratát, aki a mennyben van” (Mt 7,21) – állítja a Mester.

Hála Istennek a történelem folyamán mindig is voltak és ma is vannak, akik komolyan veszik a krisztusi tanítást és az úgynevezett szürke-hétköznapok közepette igyekszenek aszerint élni.

„Az én anyám és rokonaim azok, akik Isten igéjét hallgatják és tettekre is váltják.”

Ez a kijelentés nem kisebbítette Mária érdemét, nemcsak azért, mert ő a Megváltó test szerinti anyja, hanem azért is, mert, miként az evangéliumokból kiderül (Lk 1,38; 2,19) Isten akaratának teljesítésében ő a legfőbb példa. Nemcsak anyaságán keresztül kapcsolódik Jézushoz, hanem hitén és szeretetén keresztül is, ezért a Jézus által alapított közösségnek ő a legkiválóbb tagja. Hiszen a Szűzanya engedelmes hallgatója, és tettekre váltója volt Isten igéjének.

Fontos leszögeznünk, hogy nem hiteles és nem felel meg az evangéliumnak, ha valaki, pl. a liturgiában vagy az egyéni imában akar szolgálni Istennek anélkül, hogy hajlandó volna embertársai felé fordulni, a szegényeknek szolgálni, s e szolgálatot egyénileg is, közösen is végezni. Valaki egy alkalommal így fogalmazott: „Addig egyetlen ember se hisz az üdvösség tanításában és az Üdvözítőben, amíg véresre nem nyúztuk magunkat a fizikailag, pszichikailag, szociálisan, gazdaságilag, erkölcsileg vagy más módon beteg emberek szolgálatában'' (A. Delp).

Kereszténységünk tehát nem lehet elméleti vallásosság, hanem tetteinkben kell tükröződnie, mindannak amit hiszünk és vallunk. Ezzel mi is mintegy lelki rokonságba kerülünk Jézussal és az őt hősies fokban követő szentekkel.

Éppen ezért a Boldogságos Szűzanya példája legyen ösztönzés számunkra: vagyis Jézus tanításán alapuló, tanúságtevő életünkkel járuljunk hozzá ahhoz, hogy minél több kortársunk szívében ragyoghasson fel Isten dicsőségének ismerete a mai napon is (2Kor 4,6).