Oldalak

szombat, augusztus 31, 2013

Ferences identitás

A provinciai nyári találkozónkat 2013. augusztus 20-án az esti szentmisével fr. dr. Orbán Szabolcs tartományfőnök nyitotta meg. Miközben Szent István királyt méltatta, arra buzdított, hogy alapjaiban kell megújulnia az életünknek. A sziklaalap, amire építkezhetünk: Jézus Krisztus.
Augusztus 21-én a reggeli szentmise főcelebránsa fr. Kovács Antal volt. A nap bevezető szertartását fr. Urbán Erik vezette. Ezt követte fr. Böjte Mihály rövid bevezetője a találkozó témájáról. A legutóbbi nagykáptalan (2009) kérése a definitórium generáléhoz (a rendi tanácsadó testülethez) az, hogy mélyítse el a ferences identitás témáját és a klerikus, valamint a laikus testvérek részvételét az evangelizációs missziós tevékenységben.

Ennek a kérésnek a teljesítését segíti elő a ferences identitásról kiadott dokumentum (2012. október), amely egy megújult reflexiót szeretne arról, hogy kik vagyunk, és mivé kell lennünk.
A provinciai káptalanon a folyamatos képzési tervünkben azt mondtuk, hogy „A triennium vezető témája minden szinten a ferences identitás. Segédeszközként a generális definitórium által kiadott útmutatást használjuk a ferences identitásról.” Legfontosabb segédeszközünk ebben a tevékenységben a Regula és Constitutio, párbeszédben az egyházzal és a világgal.
A téma bevezetését követően fr. Szabolcs bemutatta annak a felmérésnek a részleges eredményeit, amelyet a rend kezdeményezett, és amelyben néhányan válaszaikkal a rendtartományhoz tartozó testvérek közül is részt vettek. 

Délután az evangélium szerinti élet volt a téma. Erre vonatkozóan felolvastunk néhány cikkelyt a Constitutióból. Ennek fényében a káptalani beszámoló alapján Szabolcs testvér rámutatott arra, hogy hol tart provinciai közösségünk. Elmondta, hogy ahhoz, hogy éljük az evangéliumot, fontos ismernünk azt, és csak akkor válthatjuk életté. Ez után következett a testvérek hozzászólása.
Ezt követően közös szentségimádást végeztünk, amelyet fr. Pantea Tibor szervezett és vezetett.
Augusztus 22-én a közösségi élet volt a téma. A reggeli szentmisén fr. Puvak Marián volt a főcelebráns, és ő prédikált a napi evangéliumról. Délelőtt Hugó testvér vetített előadást tartott Boros Fortunát atya életéről és tevékenységéről. Ezt követően újra a Contitutióból olvastunk fel a közösségi életre vonatkozó részeket. Fr. Szabolcs pedig – szintén a káptalani beszámolója alapján – azt boncolgatta, hogy közösségi, valamint provinciai szinten mi az, ami ránk vonatkozik. Olyan elemeket kerestünk, amelyek a közösséget építik. Így hosszasan beszéltünk a rekreáció fontosságáról. Egy másik fontos téma a kommunikáció volt, amin úgy próbálunk javítani, hogy felélesztjük a provinciai értesítő gyakorlatát. Fr. Szilveszter vállalta, hogy provinciaszinten összegyűjti a híreket, és ezeket összeszerkesztve elküldi a provincia levelezőlistájára.

Délután fr. Guia Hugó és fr. Portik Lóránt vezetésével a testvéri közösség keresztutat végzett a Kissomlyó-hegyen, amelyet a Salvator-kápolna előtt kereszthódolattal fejeztünk be.

 Fr. Böjte Mihály    

Forrás: Vasárnap

A herceg, aki Krisztus szeretetének koldusává lett – boldoggá avatták Bukarestben Vladimir Ghika atyát

Augusztus 31-én, szombaton délelőtt 11 órakor Ferenc pápa küldötte, Angelo Amato bíboros, a Szentté avatási Kongregáció prefektusa volt a főcelebránsa az ünnepi szentmisének, amelyen a boldogok sorába iktatták a román vértanút, az első birituális romániai katolikus papot.

A szertartást a bukaresti Romexpo kiállítási csarnokban mutatták be többezer hívő jelenlétében. Koncelebrált több mint száz pap, mintegy 20 püspök és André Vingt-Trois párizsi bíboros érsek. Jelen voltak az ortodox egyház és az állam képviselői is.

Homíliájában Amato bíboros kihirdette, hogy az új boldog liturgikus emléknapja minden évben május 16-án lesz. A bíboros prefektus hangsúlyozta:

„Boldog Vladimir Ghika emléknapja legyen a kiengesztelődés és a béke prófétai jele, egy szomorú múlt emléke, amelyet soha semmilyen módon nem szabad megismételni. Legyen továbbá elkötelezettség egy jobb jövő építésére, amelyet a remény, a testvéri szeretetközösség, a szabadság és az öröm jelképez”.

Vladimir Ghika ortodoxvallású nemesi családban született 1873. december 25-én a mai Isztambulban, ahol édesapja romániai nagykövetként teljesített szolgálatot. Franciaországi tanulmányai során protestáns környezetbe került, majd számos tanulmány, elmélkedés után jutott el a katolikus hithez. A római Szent Tamás kollégiumban szerzett doktorátust filozófiából és teológiából, majd hivatalosan 1902-ben lépett be a katolikus egyházba, hitvallást téve az Aventinus dombon lévő Santa Sabina bazilikában. 1923. október 7-én

Párizsban szentelték pappá. 1931-ben a Szentatya kinevezte apostoli protonotáriusnak és az Eucharisztikus Kongresszusok igazgatói bizottsága tagjának. X. Piusz pápától engedélyt kapott, hogy a latin szertartás mellett bizánci rítusban is mutathasson be szentmisét.

Angelo Amato bíboros rádiónknak adott interjújában felidézte az új boldog életútját.
Vladimir Ghika atya 50 éves korában kezdte el intenzív apostoli munkásságát a kicsinyek és szegények érdekében. 1939-ben visszatért Romániába. Szenvedő honfitársai mellé állt, illetve segítette a náci megszállás elől menekülő lengyeleket. Hűen a „szükséget szenvedők teológiájához”, ápolta a betegeket, sebesülteket, háborús foglyokat. Ezt a választását 1948-ban is megerősítette, amikor I. Mihály király trónfosztása után a kommunista rezsim megkezdte a katolikusok erőszakos és módszeres üldözését.

Vladimir Ghika atyát 1952. november 18-án az egyik legszörnyűbb romániai börtönbe, a zsilávai börtönbe vetették hazaárulás vádjával. A kínzások következtében 1954. május 16-án, 80 éves korában elhunyt. Földi maradványait 1968-ban helyezték örök nyugalomra a román fővárosban.

Angelo Amato bíboros homíliájában rámutatott: Ghika atya hármas örökséget hagy ránk. Az első ökumenikus törekvéseire vonatkozik.

Az egyház egységéről álmodott, az életszentségről pedig azt tartotta, hogy nélkülözhetetlen eszköze a keresztények egysége elérésének.

A második aspektus az új boldog konkrét karitatív tevékenységére utal, amelyet a menekültek, a sebesültek, betegek érdekében fejtett ki a háború idején.

A harmadik üzenet pedig vértanúsága a kegyetlen sztálinizmus idején. A hosszú és kimerítő kihallgatások éjjel és nappal, az ütlegelések, a színleges felakasztások kínzását hittel és bátorsággal viselte el az ima segítségével.

A sors úgy rendelte el, hogy a haldokló Ghika atya körül, a börtön betegszobájában jelen legyen egy ortodox pap, egy protestáns lelkész, egy fiatal zsidó és egy tatár imám, mintegy koronájaként vágyának, hogy egy nyáj legyen és egy pásztor – mondta Vladimir Ghika román vértanú pap boldoggá avatási szentmiséjén Angelo Amato bíboros, a Szentté avatási Kongregáció prefektusa.

(vm)

Ady Endre : Szeretném, ha szeretnének

Twal pátriárka Szíriáról: „Milyen felhatalmazással támadnak meg egy országot?”

Az óvatosságra vonatkozó felhívást intézett Fouad Twal jeruzsálemi latin pátriárka az egész közel-keleti régió érdekében a lehetséges nyugati katonai támadás kapcsán, amelyet a szíriai rezsim ellen terveznek, azzal vádolva Asszad kormányát, hogy vegyi fegyvereket vetett be a lázadók ellen. A pátriárkátus által közzé tett jegyzékben Twal pátriárka imádkozik a Szentlélekhez, hogy világosítsa meg azoknak a szívét, akiknek a kezében van a lakosság sorsa. A vezetőkhöz fordulva emlékezteti őket, hogy ne feledkezzenek meg döntéseik emberi aspektusáról. Megállapítja, hogy az izraeliek elárasztották a gázmaszkokat szétosztó központokat és a Közel-Kelet lakói megkezdték az élelmiszerek és tartalékok beszerzését és felhalmozását. A pátriárka komoly kérdéseket vet fel az erőszak elterjedése kapcsán a régióban.

Miért kell háborút hirdetni, amikor az ENSZ szakértők még nem adták át a támadás vegyi jellegére és a végrehajtók identitására vonatkozó végleges jelentésüket? A pátriárka rámutat, hogy mindez arra a logikára emlékeztet, amellyel a 2003-as iraki háborút előkészítették, az iraki tömegpusztító fegyverekről szóló komédia, amikor valójában nem is léteztek. Ma Irak még mindig nagyon kritikus helyzetben van. Majd a pátriárka közleményében felteszi a kérdést: Hogyan döntenek egy ország megtámadásáról? Milyen felhatalmazással? Természetesen az amerikai elnöknek csak légitámadás indítására van hatalma Szíria ellen, de az Arab Ligának és az ENSZ Biztonsági Tanácsának milyen hatalma van?

Amerikai és nyugati barátainkat nem támadta meg Szíria. Tehát milyen joggal mernek megtámadni egy országot? Ki nevezte ki őket a közel-keleti demokrácia rendőrségének? – fogalmaz a jeruzsálemi latin pátriárka. Ki gondolkodott el egy ilyen háború következményeiről Szíriára és a környező országokra vonatkozóan? Szükség van még a több mint százezer halott számának a növelésére?

Meg kell hallgatni azokat a lelkeket, akik Szíriában élnek és fájdalmuknak adnak hangot, amely már több mint két és fél éve tart! – hangsúlyozza Twal pátriárka. Gondolt valaki az anyákra, a gyermekekre, az ártatlan emberekre? És azok az országok, amelyek Szíriát támadják figyelembe vették a tényt, hogy állampolgáraik az egész világon, nagykövetségeik és konzulátusaik a megtorlások célpontjaivá válhatnak?

Mindezekből az érvekből kiindulva a jeruzsálemi latin pátriárka óvatosságra hív. Békét és biztonságot kíván ennek a régiónak, amely már nagyon sokat szenvedett így is. Majd hangsúlyozza, hogy a szentföldi keresztények imádkoznak a szíriaiakért, akiknek látják szenvedését, amikor jordániai egyházmegyéjükbe menekülnek.

(sv)

Napi gondolatok: a szolgák, akikre uruk a talentumokat bízta, mi vagyunk (Mt 25, 14 – 30)

A példabeszédben szereplő előkelő ember Jézust személyesíti meg. A szolgák, akikre uruk értéket bízott, Jézus tanítványai: feladatuk az, hogy az evangélium kincsét ne csak őrizzék, hanem terjesszék is a világon.

A példabeszéd kulcsmondata és mondanivalója abban a rejtélyes kijelentésben fogalmazódik meg, hogy mindannak, akinek van, még adnak, akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van. A szövegösszefüggés világossá teszi e talányos mondat értelmét. Az értékek kamatoztatásával nem törődő szolga nem más, mint a lanyha tanítvány, akinek nincs lelkesedése és szorgalma az örömhír terjesztésére. S minthogy nincs birtokában a jó tanúságtevő ismérveinek, Isten azt is elveszi tőle, amije van, azaz megvonja és másnak adja tanúságtevői megbízatását.

Tehát a talentumok nem érnek semmit, ha nem kamatoztatjuk azokat. Krisztus mindenkinek képessége szerint adja talentumát. Nem tudom, te hányat kaptál, de mindenképpen eleget, hogy Krisztus téged megdicsérjen, „Jól van, derék és hű szolga! A kicsiben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe." (Mt 25,23) Ne panaszkodj, ha kevés a talentumod. Nemcsak azért, mert a képességet gyakorlat által növelni lehet, hanem azért is, mert a sok talentum esetén megvan a pazarlásnak a veszélye. Ha a hangyáknak szárnya nő, vesztükre történik. Nem találnak már vissza fészkükhöz. A sok talentum, romlásukat okozza.

Viszont annak, aki talentumait kamatoztatni akarja, tudnia kell, hogy az igen sokba fog kerülni neki. Talán mindenét el kell veszítenie, hogy azután mindent megnyerjen. De ennek tudata nem kell, hogy elriasszon, hiszen mindennap csak egynapi járást kell előrehaladni az úton, nem egyszerre kell végigjárni az egészet.

E tanítás számunkra is megfontolandó, mert a szolgák, akikre uruk a talentumokat bízta, mi vagyunk. Tegyünk meg mindent, hogy ne jussunk a haszontalan szolga sorsára. Kérjük Istent, segítsen, hogy derék szolgaként tudjuk kamatoztatni az evangélium kincsét önmagunk és embertársaink javára.

péntek, augusztus 30, 2013

Az orvosok abortálni akarták őket, pap lett az ikrekből

Két chilei pap, akik ikrek, azt állítják, hogy édesanyjuk döntése a doktorok abortuszt javasló tanácsával szemben segített elmélyíteni papi hivatásukat. 

Paulo és Felipe atya 1984-ben született a chilei Lagunillas de Casablancában. Édesanyjuk, Rosa Silva, mielőtt a gyermekei megszülettek volna, ultrahangvizsgálatokon vett részt. Az orvos azt mondta neki, hogy furát lát, három lába és két feje van a babának, és az abortuszt javasolta, ami „terápiás céllal” volt engedélyezve az országban. Az orvosok azt mondták, veszélyben lehet az élete, de ő azzal válaszolt, hogy vállalja, amit Isten neki szán.

A gyermekek szeptember 10-én születtek meg. Elsőként Felipe – miután viszont a méhlepény nem választódott le, a doktorok ki akarták tisztítani a nő méhét. Ő azonban nem engedte, mert úgy érezte, még egy gyermek születni fog. Paulo 17 perccel később született meg. Ha édesanyja enged az orvosi beavatkozásnak, második fia csak nagyon súlyos sérülésekkel jöhetett volna világra.

Az ikreknek édesanyjuk akkor mesélte el születésük körülményeit, amikor már a szeminárium hatodik évében jártak. Habár az ikrek katolikus szellemiségű otthonban nőttek fel, kamaszkorukban eltávolodtak a hittől és nem jártak misére sem. Szüleik válása kellett hozzá, hogy visszataláljanak a hithet és az egyházba, és ekkor bérmálkoztak meg, már felnőtt fejjel. Ugyan közel álltak egymáshoz, mégsem beszéltek egymással arról, hogy mindketten papnak készülnek. 2003-ban léptek be a szemináriumba, amit a család először nehezen vett, de miután édesanyjuk látta, hogy boldogok, megtalálta a békéjét. Az ikreket 2012-ben szentelték pappá.

Isten nem rendetlenkedik körülöttünk. Azt szeretné, hogy boldogok legyünk, és a papság gyönyörű hivatás, amiben teljesen boldogok vagyunk – mondta ezzel kapcsolatban Felipe a CNA-nak. Születésükkel kapcsolatban Paulo azt mondta: édesanyja bölcsessége, hogy erről a megfelelő időben beszélt velük.

Az orvosok abortálni akarták őket, pap lett az ikrekből

Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar, Szováta

„A szív nyugtalansága vezet el Istenhez és a szeretethez” – Ferenc pápa homíliája az Ágoston-rendi szerzetesek általános káptalanját megnyitó szentmisén

Augusztus 28-án, szerdán délután 6 órakor a Szentatya szentmisét mutatott be a római Szent Ágoston bazilikában. A szertartás megnyitotta a rend általános káptalanját, amelyen öt földrészről vesz részt 90 káptalani atya. A pápa, mielőtt belépett volna a bazilikába, több alkalommal is megállt, hogy személyesen köszöntse az utcákon órák óta rá váró embereket.
Homíliájában Szent Ágoston Vallomások c. művének közismert mondásából indult ki: „Magadnak teremtettél minket, és nyugtalan a szívünk, amíg meg nem nyugszik Tebenned” (Szent Ágoston: Vallomások, I,1,1).

„Melyek azok a nyugtalanságok, amelyeket fel kell ébresztenünk és életben kell tartanunk életünkben Szent Ágoston buzdítása szerint?” – tette fel a kérdést a pápa. Szent Ágoston nyugtalan szíve ma is tanít bennünket – mondta, felidézve személyes Istenkeresését. A nyugtalanság három különböző aspektusát fogalmazta meg: „a spirituális keresés nyugtalansága, az Istennel való találkozás nyugtalansága, valamint a szeretet nyugtalansága”.

A Szentatya azokhoz intézte szavait, akik közömbösnek érzik magukat Istennel, a hittel szemben, akik távol állnak Istentől, vagy éppen eltávolodtak tőle. Mi is gyakran távol vagyunk Istentől, elhagyjuk őt számtalanszor a mindennapi életben. Tekintsünk szívünk mélyére és tegyük fel a kérdést: olyan-e a szívünk, ami valami nagyra vágyik, vagy olyan szív, amelyet a dolgok elaltattak?

Ágostont szíve nyugtalansága vezeti el a Krisztussal való találkozáshoz – fejtette ki a pápa. Azonban Isten felfedezésekor nem zárkózik önmagába, mint aki már megérkezett céljához, hanem tovább folytatja útját. Az igazság, Isten keresésének nyugtalansága arra készteti, hogy egyre jobban megismerje Istent, hogy kilépjen önmagából és Istent megismertesse másokkal is. Ez a szeretet nyugtalansága.

Ágoston hagyja, hogy Isten nyugtalanná tegye őt. Fáradhatatlanul hirdeti az Urat, bátran, félelem nélkül evangelizál, arra törekszik, hogy Jézus, a Jó Pásztor képmása legyen, aki jól ismeri juhait (vö. Jn 10,14). „Sőt, ahogy szeretem elismételni, megérzi nyája illatát és elmegy, hogy megkeresse az eltévedt bárányokat” – hangsúlyozta a Szentatya. Ágoston megéli azt, amit Szent Pál jelöl meg Timóteus és mindannyiunk számára: hirdesd Isten szavát, akár alkalmas, akár alkalmatlan (vö. 2 Tm 4,2). „Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!”

Ágoston kincse pontosan ez a magatartásforma: mindig haladjunk Isten felé, haladjunk a nyáj felé, ne „privatizáljuk” a szeretetet, hanem mindig legyünk úton Isten és az emberek felé, a nyugtalanság békéjével.

A nyugtalanság azonban egyben szeretet is. Szüntelenül, megállás nélkül keressük a másik javát, a szeretett személy javát, azzal az intenzitással, amely könnyeket csal szemünkbe. A szeretet nyugtalansága mindig arra késztet, hogy elinduljunk a másik felé, nem várva meg, hogy segítséget kérjen. A pápa itt utalt Szent Ágoston édesanyjára, Szent Mónikára, aki annyit sírt, mielőtt fia megtért volna. Ma is hány anyuka ontja könnyeit, hogy gyermekei visszatérjenek Krisztushoz!

A pápa felidézte Jézust, aki sírt barátja, Lázár sírjánál, Pétert, aki megtagadta Jézust, majd amikor találkozik a Mester irgalommal és szeretettel teli tekintetével, keserves sírásra fakad.
Hogyan állunk a szeretet nyugtalanságával? Hiszünk-e ténylegesen az Isten és a testvérek iránti szeretetben? Vagy csak névlegesen hiszünk benne? Hagyjuk, hogy nyugtalanítson bennünket testvéreink szükséglete, vagy önmagunkba, közösségeinkbe zárkózunk, amely számunkra sokszor egyenlő a kényelemmel? Lehet úgy élni egy bérházban, hogy nem ismerjük a szomszédainkat, vagy úgy élünk egy közösségben, hogy nem ismerjük igazán rendtársunkat – mondta a pápa, majd fájdalommal gondolt azokra az Istennek szentelt életet élőkre, akik nem képesek a szeretetre és akiket „agglegényeknek” nevezett. A szeretet nyugtalansága a lelkipásztori termékenységet ajándékozza nekünk – mondta homíliájában Ferenc pápa, majd így fohászkodott:

„Kérjük az Úrtól, nektek, kedves Ágoston-rendi szerzetesek, akik most kezditek Általános Káptalanotokat és mindnyájunknak: őrizze meg szívünkben a spirituális nyugtalanságot, hogy mindig keressük Őt, a nyugtalanságot, hogy bátran hirdessük és a szeretet nyugtalanságát minden testvérünk iránt”.

(vm)

Napi gondolatok: Az a tény, hogy a vőlegény váratlanul érkezik… Mt 25,1-13.

Az evangéliumi részlet mondanivalójának megértéséhez vessünk egy pillantást a példabeszéd jelképeire.

A központi szereplő a vőlegény, aki különös módon viselkedik: éjfélkor érkezik, nincs lármás kísérete, és ahelyett, hogy örülne a reá várakozóknak, keménynek, kérlelhetetlennek mutatkozik. Ez a vőlegény Krisztust jelképezi. A menyasszony és a tíz szűz az egyházat szimbolizálja. A Biblia gyakorta használja a vőlegény-menyasszony képet Isten és az ember kapcsolatának jelölésére: Isten olyan meleg és bensőséges kapcsolatot akar valamennyi teremtményével, mint a vőlegény és a menyasszony titokzatos személyes kapcsolata. A menyegzős lakoma képe az örök boldogság hangulatát idézi. Az égő lámpások a virrasztás, a felkészültség állapotának jelzői. Az a tény, hogy a vőlegény váratlanul érkezik, arra utal, hogy a Krisztussal való találkozásunk, azaz halálunk pillanata bizonytalan.

A jelképek összefüggése alapján a példabeszéd mondanivalóját így fogalmazhatjuk meg: az ember földi léte meghívás a menyegzős lakomára, felkészülés az örök életre; és egyáltalán nem mindegy, hogy milyen ez az előkészület. Akik a balga szüzek táborába sodródnak, elhanyagolják vallásukat, nem törődnek Istennel, és nem törődnek azzal, hogy elalszik hitük pislákoló lángja. Félő, hogy ha a halál ilyen állapotban találja őket, Isten örök igent mond lelkük sötétségére, amelyet szabadon választottak maguknak. Jézus arra figyelmezteti hallgatóit, hogy az okos szüzek, a virrasztó, az Istent kereső és a megtérést naponta gyakorló emberek példáját kövessék. Nem parancsol, hanem féltő szeretettel kéri tőlük, hogy Isten útmutatását követve készüljenek a halálban megnyíló örök életre.

A példabeszéd természetesen nekünk is szól, mert valamennyiünknek virrasztania kell. A földi élet gyakorta akadályozza ezt a virrasztást: álmot hozó csalfa tündérek röpködnek körülöttünk, akik azt suttogják fülünkbe, hogy Isten elutasítása a boldogság feltétele; máskor pedig gúnyosan kacagva hirdetik, hogy hitünk ósdi és értelmetlen magatartás. Előfordul, hogy engedünk kísértésüknek: elnyom bennünket az álom, belebonyolódunk a bűnbe és a földi lét látszatbiztonságában keresünk menedéket. Ilyenkor a halál völgyében élünk. De ha bűnbánatunkkal, gyakori megtéréseinkkel és tevékeny felebaráti szeretetünk olajával tápláljuk hitünk lámpását, ez a fény megment bennünket. Az evangélium arra figyelmeztet, hogy gondosan őrizzük hitünk lángját. Naponta kérjük Istentől a virrasztáshoz szükséges erőt, hogy ha üt utolsó óránk, és megérkezik a Vőlegény, boldogan követhessük őt a földöntúli menyegzős lakoma termébe.

csütörtök, augusztus 29, 2013

Kevéssé ismert történetek Szent Pio atyáról

Vallomások a San Giovanni Rotondó-i archívumokból
„Szóval csak álom volt, mi?”

Egy házaspár, akinek nem lehetett gyermeke, Pio atya közbenjáró imáit kérte. Az asszony rövidesen várandós lett, és nagyon félt, hogy elveszíti a babát. Már a szülés ideje közeledett, amikor egy éjjel azt álmodta, hogy a szülészeti műtőben van, és mielőtt az orvos bejött volna, meglátott egy szakállas embert, aki a műtő egyik sarkából mosolyogva tekintett rá. Ekkor felébredt. Az ismert fényképek alapján úgy gondolta, az álmában látott férfi Pio atyához hasonlított. Ezt sokaknak elmesélte; szinte rögeszméjévé vált. Néhány nap múlva fia született, és minden a legnagyobb rendben zajlott.
Néhány hónap múlva a boldog anya tervezni kezdte, hogy elmegy San Giovanni Rotondóba, hogy saját szemével lássa, csakugyan hasonlít-e Pio atya az álmában látott emberhez, s ha igen, köszönetet mondjon neki. Férje próbálta lehűteni: „Nyugodj meg – mondogatta –, csak álom volt, semmi más.” Végül mégis elutaztak. Amikor megérkeztek, a kolostorban olyan helyre álltak, ahol Pio atyának el kellett haladnia. Mikor a szent odaért, megállt a férj mellett, kedvesen ránézett, gyengéden megveregette a vállát, és széles mosollyal, csipkelődve így szólt: „Szóval csak álom volt, mi?”
(Anna Baroni vallomása, Chiavari, 1994. december 8.)

„Látod, mennyien dicsőitik a Jóistent?”
Antonio Durante kapucinus atya is megfigyelhette, hogyan olvas Pio atya a gondolataiban. Egy alkalommal, mikor a rendház előtt sétált Pio atyával, látta, milyen rajongó szeretettel veszi körül a Padrét a nép. Antonio atya arra gondolt: „Vajon hogyan tud ellenállni a hiúság és az önelégültség kísértésének?” Szinte a végére sem ért a gondolatnak, amikor a szent odafordult hozzá, és mosolyogva, gyengéden annyit mondott: „Látod, mennyien dicsőitik a Jóistent?”
(Antonio Durante atya 1912. augusztus 7-én született és 1970. június 11-én halt meg. Riccardo Geminiani kapucinus atya vallomása, Genova, 1995. április 20.)

A folytatás az alábbi linkre kattintva olvasható 
Kevéssé ismert történetek Szent Pio atyáról

„Halló, itt Ferenc pápa”

Megválasztása óta Ferenc pápa számos telefonhívást intézett barátai, de ismeretlenek felé is, ahogy erről korábbi cikkünk is beszámolt. A Szentatya olyan emberekt hív fel, akik megosztották vele problémáikat. Ezzel a közvetlen kommunikációval a pápa olyan szokást honosított meg, mely eddig ismeretlen volt a Vatikánban.

Mikor augusztus 25-én vasárnap meghallotta a pápa hangját a telefonban, Alejandra Pereyra úgy érezte, „Isten keze érintette meg”. A negyvenes éveiben járó argentin nő, akit egy rendőr megerőszakolt, pár nappal korábban levelet írt a pápának, és a segítségét kérte. „Nem vagy egyedül” – biztatta a pápa a félórás telefonbeszélgetés közben, melynek során „nagy figyelemmel hallgatta meg” az asszony történetét. Néhány nappal korábban egy 19 éves olasz fiú kapott telefonhívást a Szentatyától, aki korábban szintén levelet írt neki, és legnagyobb meglepetésére a pápa arra biztatta, hogy tegeződjön vele.

Megválasztása óta Ferenc pápa számos telefonhívást kezdeményezett. Felhívta több barátját és ismerősét, a cipészét, az újságosát, Jorge Milla argentin írót, de ismeretlen embereket is, többek között egy meggyilkolt vállalkozó és egy szintén meggyilkolt benzinkutas családját. Ez az egyszerű és közvetlen kommunikáció, melynek részleteit a helyi média is örömmel közli, szakít a vatikáni protokoll eddigi szabályaival.

Egyáltalán nem arról van szó, hogy Ferenc pápa „szakítani kíván elődei hagyományaival” – elemzi a helyzetet Antonio Spadaro, a La Civiltà cattolica című jezsuita folyóirat vezetője. – „Bergoglio egyszerűen mindig is ilyen volt. Már Buenos Aires érsekeként is szeretett telefonálni, és gyakran hívta fel híveit. Pápaként sem akar lemondani arról, hogy meghallgassa a körülötte élő emberek problémáit.”
Az argentin érsek bevezette a „meghallgatás óráját”, ami azt jelentette, hogy minden reggel 7 és 9 óra között fogadta a hozzá tartozó papok telefonhívásait. Elérhető pápánk van tehát, aki elérhető egyházat szeretne, olyat, amitől minden klerikalizmus távol áll. „Olyanoknak kell lennünk, mint bárki más” – nyilatkozta a pápa az újságíróknak a riói ifjúsági világtalálkozó után Rómába tartó repülőgépen. A papokat pedig arra kérte a húsvéti olajszenteléskor, hogy legyenek pásztorok a nyáj között, olyan közel hozzájuk, hogy „érezzék bárányaik illatát”.

És ez nem kommunikációs stratégia a részéről: Ferenc pápának lételeme az emberekkel való kapcsolattartás. Olyannyira, hogy azt mondta, azért nem foglalja el a pápai lakosztályt, mert képtelen lenne megszokni, hogy egyedül lakjon egy ekkora palotában. „Számtalanszor sétálnék szívesen Róma utcáin, de elfogadtam, hogy ez nem lehetséges” – nyilatkozta az újságíróknak a Rióból hazafelé tartó repülőn.
„Minden pápának megvan a maga története: II. János Pál szláv misztikus volt, XVI. Benedek európai entellektüel, Ferenc pápa pedig ízig-vérig latin-amerikai lelkipásztor” – foglalta össze Vittorio Messori újságíró.

Fiú csapat tábor - 2013 hívogató

...

Fiú csapat tábor a keresztény férfi öntudatért 
Jelentkezni: itt 
A ferences szerzetes testvérek fiúcsapat tábort szerveznek 16-35 év közötti fiúknak, fiatalembereknek. A szeptember 5-8. között sorra kerülő tábor helyszíne Kolozsvár, Ferences Kolostor, str. Victor Deleu 2-4. Rendezvényünk fő célja, hogy Assisi Szent Ferenc evangéliumi egyszerűségéből kiindulva közös tevékenységeink – barkácsolás, túrázás, beszélgetés, a közös imádkozások és étkezések – során a tábor résztvevőivel együtt megérteni, hogy miben áll a hiteles keresztény férfi öntudat, s hogy azt majd miként tudjuk fejleszteni, alakítani magunkban, ha visszatérünk otthonaikba. A jelentkezés díjtalan, a szállás ingyenes. Az étkezést úgy oldjuk meg, hogy közösen fogyasztjuk el azt, amit magunkkal hozunk. 

Ha látsz fantáziát ebben a különleges táborban, és te is szívesen részt vennél rajta, szeptember 4-ig jelentkezz az alábbi címen:
 Mănăstirea Franciscană (Ferences Kolostor) Fr. Pantea Tibor OFM 400 112 Cluj-Napoca Str. Victor Delau. 4
 Tel. 0264-594-377, 0746774701 e-mail: frtibi@gmail.com
Tájékozódni az alábbi linken is lehet: http://ofm.ro/eferi/taxonomy/term/14

Keresztény egyházi vezetők a szíriai helyzetről

Keresztény egyházi vezetők arra figyelmeztettek, hogy nem szabad elhamarkodni a döntést egy Szíriai elleni katonai műveletről, illetve arra, hogy a közel-keleti háborúért a keresztények fizetik a legnagyobb árat.
A nyilatkozatok akkor jelentek meg, amikor az Egyesült Államok és szövetségesei katonai csapást fontolgatnak, hogy megbüntessék Bassár el-Aszad elnököt, akit felelősnek tartanak a Damaszkusz közelében augusztus 21-én elkövetett, egyes állítások szerint több száz ember halálát okozó ideggáz-támadásért.

Justin Welby canterburyi érsek, az anglikán közösség vezetője a Daily Telegraph című lapban arra szólította fel a brit honatyákat, hogy ne siessék el a döntést a szíriai katonai akcióról, mert annak beláthatatlan következményei lehetnek az egész muzulmán világban. Hangoztatta, a képviselők tegyék fel maguknak a kérdést, hogy valóban biztosak a tények megítélésében, mielőtt döntenének ebben a valóban kényes és veszélyes helyzetben. Szerinte számos köztes lépés létezik a két véglet, a semmittevés vagy a teljes rendszerváltozás között. Welby korábban több éven át törekedett arra, hogy megbékítse a szembenálló feleket az afrikai és a közel-keleti háborús övezetekben.

Besara Butrosz Rai bíboros, az antióchiai maroniták pátriárkája a Vatikáni Rádióban a napokban arra figyelmeztetett, hogy a közel-keleti háborúkért a keresztények fizetik a legnagyobb árat. Irakban és Szíriában a muzulmánok szunnita és síita irányzata között dúl a harc. Egyiptomban a fundamentalisták – köztük a Muzulmán Testvériség – és a mérsékelt muzulmánok vívják a háborút.
„Bizonyos muzulmán csoportok, maguk sem tudják pontosan miért, a keresztények elleni támadásban vezetik le indulataikat. Az arab világban élő keresztények semmi mást nem kérnek csak azt, hogy biztonságban és stabilitásban élhessenek” – mondta a bíboros, hozzátéve, hogy „ott, ahol a káosz uralkodik, vagy konfliktusok robbannak ki, mindig a keresztényeket teszik meg bűnbakká”.

Az orosz ortodox egyház „mélységes aggodalmát” fejezte ki amiatt, hogy a Nyugat katonai beavatkozásra készül Szíriában. Ilarion metropolita, a moszkvai patriarkátus külügyi osztályvezetője az Asianews hírportálnak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy az amerikai álláspont „teljes mértékben egyoldalú”, és „az ENSZ jóváhagyása nélkül akarja eldönteni egy többmilliós nemzet sorsát”.
A metropolita figyelmeztetett: „Több ezer ember életét áldozzák fel ismét az elképzelt demokrácia oltárán”, és megjegyezte, hogy mindenekelőtt a keresztények vannak veszélyben, „akiknek a sorsával senki nem törődik”.

Keresztény egyházi vezetők a szíriai helyzetről

„A saját vére kereszteli meg azt, akinek megadatott, hogy megkeresztelje a világ Megváltóját”

Keresztelő Szent János vértanúságának emléknapja  


Cavaraggio: 
Salome Keresztelő Szent János fejével
Heródes a bűnbánatot hirdető Jánoshoz térbelileg igen közel, Jerikóban élt, melyet apja téli szállásul újra fölépíttetett. A próféta szózata alól azonban ő sem tudta kivonni magát. Mint Sámuel, Nátán vagy Illés, a Keresztelő is igaz prófétaként emelte föl szavát az Isten parancsát semmibe vevő tartományi fejedelem ellen, aki elcsábította mostohatestvére feleségét, Heródiást (Mk 6,18). Az, hogy Heródes vétkét János oly bátran megnevezte, elfogatásához vezetett. Amint a zsidó történetíró, Josephus Flavius tudósít minket, Mahérusz várába zárták, a Holt- tengertől keletre, ahol Heródesnek pompás palotája volt. Tulajdonképpeni ellenfele, Heródiás csak az alkalmat várta, hogy a kellemetlen erkölcsbírót végleg félretegye az útból. Megtalálta a módját, hogy mostohalányának, Szaloménak tánca révén egy nagy ünnep boros hangulatában csapdába ejtse a kéjsóvár vénembert, és szörnyűséges ajándékot követeljen tőle: a rab János fejét (Mk 6,17-29).

Ima: Istenünk, te úgy akartad, hogy Keresztelő Szent János születésében is, halálában is Fiad előfutára legyen, és a vértanúságot is vállalja az igazság és az erkölcs védelmében. Add, hogy példája szerint mi is állhatatosan helytálljunk tanításod megvallásában.

Olvasmány Tiszteletreméltó Szent Béda áldozópap szentbeszédeiből:

Az Úr születésének, igehirdetésének és halálának boldog előfutára az égiek előtt is méltón tett tanúságot küzdelméről; ahogy a Szentírás mondja: Bár az emberek szerint kínokat szenvedett, halhatatlansággal teljes mégis reménye (vö. Bölcs 3, 4). Méltán ünnepeljük mennyei születésnapját díszes ünneppel, hiszen maga tette ünnepélyessé szenvedésével, és ékesítette fel piros vérének ragyogásával. Méltán tiszteljük emlékét lelki örvendezéssel, hiszen az Úr mellett tett tanúságot a vértanúság pecsétjével szentesítve azt.

Nem szabad ugyanis kételkednünk abban, hogy Szent János a börtönt és a bilincseket Megváltónkért vállalta. Az ő tanúságtevő előfutára volt, és érte adta életét is. Bár üldözője nem követelte tőle, hogy Krisztust megtagadja, hanem hogy hallgassa el az igazságot. Ő mégis Krisztusért halt meg.
Krisztus ugyanis maga mondja: Én vagyok az igazság (Jn 14, 6). Krisztusért ontotta vérét, aki az igazságért áldozta fel magát; ő, aki Krisztus születéséről, igehirdetéséről, keresztségéről előbb a saját születésével, igehirdetésével és kereszteléssel tett tanúságot, előre jelezte a szenvedését is, amikor megelőzte őt a szenvedésben.

Ez a kiváló és nagy férfiú a bilincsek hosszan tartó, nyomasztó terhe után földi életének végét vére ontásával pecsételte meg. Aki az égi béke szabadságának a jó hírét hirdette, azt a gonoszok bilincsbe verik; aki a világosság tanújaként jött, azt a börtön homályába zárják; őt, aki méltó volt arra, hogy maga a Világosság, Krisztus égő és világító lámpának nevezze (Jn 5, 35). A saját vére kereszteli meg azt, akinek megadatott, hogy megkeresztelje a világ Megváltóját, hallja fölötte az Atya hangját, és láthassa a leszálló Szentlélek ajándékát. De nem esett nehezére, sőt könnyű és kívánatos volt számára, hogy ideigtartó kínokat szenvedjen az igazságért, mert tudta, hogy ezekért az örök boldogság jutalma vár rá.

Az ilyen kiválasztottak kívánatosnak tartották, hogy a természeti kényszerűségből elkerülhetetlenül fenyegető halált Krisztus nevét megvallva, az örök élet koszorújával együtt várják. Jól mondja erről az Apostol: Nektek az a kegyelem jutott, hogy ne csak higgyetek Krisztusban, hanem szenvedjetek is érte (Fil 1, 29). Azért mondja Krisztus ajándékának, ha a választottak érte szenvednek, mert ugyancsak ő tanítja: Ennek az életnek a szenvedései nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk (Róm 8, 18).

szerda, augusztus 28, 2013

István a király?

2013.08.28. 01:06 korizoli

b_allva_unnepelte_alfoldi_istvanjat_a_kozonseg.jpgAugusztus 20. számomra egy meglepetés nap volt, mert előző nap este kaptam egy szlovák rendtársamtól egy telefonos kérést, hogy egy Panamából jött jezsuita szeretne Pestre látogatni, tudnák-e segíteni neki az eligazodásban. Őszintén szólva nem voltam túl lelkes a kérésre, mert két napra rá kollégiumi táborba készültem és még csomó mindent szerettem volna elintézni előtte. No de ha vendég jön Krisztus jön –ősi szerzetesi mondással igyekeztem motiválni magam és megmutattam a vendégnek az ünneplő főváros nevezetességeit. Szép ez a város, sőt gyönyörű és szép volt a körmenet és az ünnepi tűzijáték is, jó volt olyan sok, főleg fiatal mosolygós embert látni hazafelé menet a pesti éjszakában. Kicsit panamai rendtársam csodálkozó szemével is láthattam mindezt.
Panama a világ egyik legerőszakosabb országa. Naponta 15-20 embert ölnek meg. A maffia, a drogkereskedők és a hadsereg között oszlik meg a hatalom, gyakorlatilag teljes a létbizonytalanság, kiszámíthatatlan minden. Az állam nem működik, a tisztviselők teljesen korruptak. Rendtársam elbeszélését hallgatva az esti tűzijáték után az fogalmazódott meg bennem, hogy mi tulajdonképpen áldottak vagyunk, jobban is, mint gondolnánk. Minden problémánk és megosztottságunk ellenére, azért van annyi szép, amiért hálát adnunk. Olyan sok helye van ennek a bolygónak ahol az emberek nagyon nagyon szívesen cserélnének velünk.

Mikor mindez megfogalmazódott bennem még nem tudtam, hogy milyen volt az István a király új bemutatója és hogy milyen heves reakciók fogják követni Alföldi Róberték produkcióját. Először az internetes és a sajtó visszhangokat olvastam, csak később néztem meg a darabot. Az olvasott vélemények erősebb érzéseket váltottak ki belőlem. A látvány már nem volt annyira felkavaró számomra, talán mert felkészültem rá. A darab alapkoncepciója, hogy kortárs megközelítést választott és nem a történelmi jelmezeket, az kifejezetten tetszett. Ugyanakkor bizonyos részeknél csak fogtam a fejem és csak azt tudtam mondani, hogy szörnyű. Fájdalmasnak éltem meg.

Hogyan védekezzünk váratlan hitellenes támadások ellen? – Öt jó tanács

„Nemrég a repülőn a mellettem ülő férfi szinte egész úton azt ecsetelte, milyen romlott a Katolikus Egyház. Alig jutottam szóhoz.” – Miközben sokszor keressük, hogyan adhatnánk tovább a hitünket, megesik, hogy hirtelen – s olykor nem éppen kellemes formában – előttünk terem a lehetőség. Jön egy protestáns, aki meg akar menteni a katolicizmustól, vagy egy eltávolodott katolikus, aki szeretne felszabadítani az Egyház parancsai alól, vagy egy ateista, akik felvilágosít az istenhit ostobaságáról. Mit tegyünk, mire ügyeljünk ilyenkor? Joe Heschmeyer gondolatai.

• Váltsuk pozitívra a hangnemet!

A napokban együtt vacsoráztam egy volt iskolatársammal, aki mormon misszionárius lett. Hallotta, hogy otthagytam az állásomat és beléptem a szemináriumba. Mindketten tudtuk, hogy elő fog jönni a vallás kérdése. A következő kérdéssel indítottam: Nem akarsz katolikus hitre térni? Megfogott a válasza, mert így kezdte: „Köszönöm, hogy törődsz a lelkemmel, és vállaltad a beszélgetést.”

Mekkora gondolat így kezdeni a párbeszédet! Ha valaki azért akar lebeszélni katolikus hitünkről, mert szeret, jót akar, esetleg protestánsként örök üdvösségünkért aggódik, akkor mindenekelőtt fejezzük ki ezért őszinte hálánkat! (Ha más az indoka – pl. tele van előítélettel, s most végre jól megmondja a magáét az Egyházról, esetleg kötekedő természet, vagy intellektuálisan villogni akar –, a köszönet akkor is javulásra késztetheti.) A pozitív hozzáállás nem csupán megkönnyíti a beszélgetést, hanem megadja a döntő indítást. Hiába vagyunk hatalmas hitvédők, ha nincs befogadó szellemi-lelki talaj, amelyben meggyökerezzék az igazság.

• Készüljük fel, imádkozzunk, és legyünk nyugodtak!

Sokszor mondják még buzgó katolikusok is, hogy nem érzik magukat eléggé felkészültnek az ilyen beszélgetésekre. Félnek protestáns nénikéjük bibliaismeretétől, ateista barátjuk tudományos felkészültségétől, s attól tartanak, tudatlanságukkal rossz fényben tüntetik fel az Egyházat. Ebben bizony lehet igazság: amikor egy katolikust kérdeznek a hitéről, s ő semmit nem tud felhozni hite védelmében, akkor egyrészt egyértelmű szentírási utasításnak nem tesz eleget (1Péter 3,15-16), másrészt miatta ostobaságnak könyvelhetik el a katolikus hitet olyanok, akik egyébként nyitottak lettek volna a hit igazságára... 

A folytatás az alábbi linken olvasható
Hogyan védekezzünk váratlan hitellenes támadások ellen? – Öt jó tanács

Szent Ágoston a nagy megtérő, majd nagy tanító

Szent Ágoston püspök és egyháztanító emléknapja
SZENT ÁGOSTON az Észak-Afrikai Tagastéban született 354-ben. Atyja eleinte pogány volt, édesanyja azonban, (Szent) Mónika már keresztény.
Zavaros fiatalsága volt tanulás és erkölcs terén is. Nagy becsvágy élt benne, sírni tudott, ha valaki föléje kerekedett. A játék kedvéért szívesen elhanyagolta a kötelességeit, és sok kísértése volt a hazudozásra. Jó nevű iskolákat is látogatott, de időnként garázda fiatalok társaságában is forgolódott. 371-ben szónoki és jogi tanulmányokat folytatott Karthágóban. Anyja vallásosságát ekkor dajkamesének tartotta. Pogány társaival sokat vétettek a hatodik parancsolat ellen. Ekkoriban született egy ismeretlen lánytól fia Adeodatusz.
Tanulmányozta az ókori klasszikusok műveit, kereste a választ az emberi lét talányaira, de sehol sem találta. Anyja kitartó próbálkozásai, hogy megtérjen arra ösztönözte, hogy félrevezetve anyját, 383-ban Rómába, majd Milánóba szökött előle. Mónika utána ment fiának, Milánóban sem szűnt meg a megtérésre buzdítani. Ágoston azonban nem tudott szakítani bűnös életével, sem pedig gyermeke anyjával.
Édesanyja könnyei és Milánóban Szent Ambrus beszédei térítették meg. Megragadta Ágostont Ambrus szónoki tehetsége, fellépése, műveltsége. Aztán Szent Antal életrajza nyomán találkozott a szerzetesi eszményképpel. Vívódva kereste a választ, mit tegyen. És akkor egyszerre csak a véletlenszerűen felütött Szentírás hirtelen megtérésre vezette.
Megkeresztelkedett 387. április 25-én, húsvét éjszakáján, majd hazájába visszatérve aszketikus életet élt.
391-ben pap lett, majd 395-ben Hippo püspöke. Szavaival és írásaival az igaz hit védelmezője volt. Hívei példaképe lett, beszédeivel és írásaival nevelte őket. Küzdött kora tévedései ellen, és az igaz hitet bölcsen világította meg.
430. augusztus 28-án hunyt el Hippóban, járványos betegségben. Hippóból 500 körül a vandál üldözés elől holttestét Szardíniába menekítették. Sírja jelenleg a Milánó melletti Páviában van, az egykori longobárd fővárosban. Ide Luitprand Longobárd király hozatta 740 körül. A kései századok a "kegyelem doktora" címet adományozták neki.

+++
Szent Ágoston a nagy megtérő, majd nagy tanító. Megküzdött a hitért, hogy megmutassa, érdemes erőfeszítéseket tenni azért, hogy megtaláljuk az Istennel való helyes kapcsolatot.

+++
Szent Ágoston püspök Vallomásainak könyvéből:
„Éppen olyan régi, mint örökkön új Szépség: későn gyulladt föl szereteted bennem. Íme, belül voltál, én pedig kívül, és kint kerestelek. Szépséges világodnak én rútságommal rohantam neki. Velem voltál, de én nem voltam veled. Távol tartottak tőled engem olyan dolgok, amelyek nem léteznének, ha nem volnának benned. Hívtál, kiáltottál, és összetörted süketségemet. Fölcsillámlottál, sugarad rám özönlött, és messze űzted vakságomat is.” Illatoztál, én lélegzetet vettem, és már lihegek feléd. Megízleltelek, már éhezek reád, és szomjúhozlak téged. Érintettelek, és fölgyulladt a vágyam, hogy békédet elnyerjem.
+++
Egyszer - mondja a legenda - a tudós Ágoston a tengerparton sétált föl és alá, és azon töprengett, hogyan tudná megragadni az Isten lényegét. Egyszer csak meglátott egy kisgyermeket, aki kagylóval merte a tenger vizét a mélyedésbe, amelyet a fövenybe ásott. ,,Mit csinálsz?'' - kérdezte Ágoston. ,,Kimerem a tengert'' - válaszolta teljes komolysággal a gyermek, és folytatta tovább a meregetést. ,,És gondolod, hogy sikerülni fog?'' - kérdezte nevetve a szent. ,,Nekem ez biztosan előbb fog sikerülni, mint neked az, hogy megragadd az Isten lényegét!'' - felelt a gyermek, és ezzel eltűnt.

kedd, augusztus 27, 2013

Szebbé tenni a világot a jóság és szeretet erejével

A kecskeméti Máltai Szeretetszolgálat épületében kezdjük beszélgetésünket Rigóné Kiss Évával.
 
– Milyen lelkiséggel vezeti a helyi szervezet munkáját?
– Katolikus, keresztény lelkiséggel, nekem nagyon sokat segített az indulásnál, hogy egy kiváló atya felnőtt hittanos csoportjába jártam. Ők a Fokoláré közösség tagjaként tevékenykedtek, s ott a gyakorlatban éltük át, hogyan tudunk segíteni a másik embernek. S ezt mindig nagy kedvességgel, empátiával tették. Ez jó alapot jelentett ahhoz, hogy itt a Máltai Szeretetszolgálatban helyt tudjak állni, mely kiegészült a máltai lelkiséggel.

– Hogyan került a szegények közelébe?
– A Fokoláré közösség volt mindennek az alapja, innen kerültek át a munkatársak, amikor megalapítottuk a Szeretetszolgálatot. Onnan pedig egyenes út vezetett a jelenlegi helyzethez, hiszen évről-évre, illetve ciklusonként többször újraválasztott a közösség, s arra kért, vigyem közös dolgainkat tovább és segítsük a szegényeket!

– Néhány évvel ezelőtt a Rózsahölgyek fogadalomtételével és találkozójával hívta fel a hölgyekre sokak figyelmét. Kik ezek a Rózsahölgyek?
– Régóta érzékeltem, hogy a szegényekkel történő mindennapi munka rendkívül szép és mély. De ha az ember túl sokat látja az emberi nyomorúság különböző formáit, akkor óhatatlanul felébred benne a vágy, hogy valami finomat, légiest, romantikusat lásson. S mivel a Szent Erzsébet Emlékév óta szoros kapcsolatban dolgozunk a Magyar Rózsaegyesülettel – aktív résztvevői vagyunk az évenkénti rózsakiállításoknak, a kreatív igazgatósága nálunk honol –, a rózsa, a virág, a szépség, a báj, a kellem okán hoztuk össze a hölgyeket, akik nem biztos, hogy épp mosogatni akarnak egy nappali melegedőben, de a maguk nőiességével megpróbálnak másokon segíteni...

A folytatás itt olvasható

Szíriában nagy visszhangra talált Ferenc pápa békére szólító felhívása

Vasárnap délben az Úrangyala elimádkozása alkalmából mondott beszédében Ferenc pápa felhívással fordult a világhoz, hogy segítse Szíriát. Az ország helyzetét a pápa „tragikusnak” mondta és azt kérte a nemzetközi közösségtől, hogy találjon mielőbb megoldást a halált és pusztulást hozó háború megszüntetésére. A közel-keleti országban a pápa békére szólító felhívása rendkívül megérintette az emberi szíveket.

Az aleppói káld szertartású katolikus hívek püspöke Antoine Audo fogalmazta meg a helyi közösség érzelmeit a Vatikáni Rádiónak adott interjúban.

Mint mondta élőben hallgatta a Szentatya szavait és boldog volt, hogy a pápa a szíriai nép mellett áll, hogy „szeretett nemzetnek” nevezte az országot és azért, hogy segíteni akarja a szíriai népet. A pápa világosan és határozott szavakkal fordult a nemzetközi közösséghez és azt kérte, hogy tegyen meg minden lehetőt a békéért és a szemben álló felek közötti párbeszéd érdekében. Mindez minket bizalommal tölt el – mondta az aleppói püspök, főként ebben a városban, ahol a legsúlyosabb a helyzet. A Szentatya üzenete nagyon pozitív és a szíriai lakosság nagytöbbsége rendkívül nagyra értelte Ferenc pápa felhívását.

A főpásztor rendkívül határozott szavakkal utasított el a katonai beavatkozás tervét. Szószerint ezt mondta:

„A katonai beavatkozás – ahogy én látom – világháborúhoz vezetne. Újból fennáll ez a veszély…. Reméljük, hogy a pápa felhívása valóban elősegíti az egymással szemben álló felek közötti párbeszédet. Ez az első lépés a háború elkerülésére és arra, hogy Szíriában az emberek ismét szabadon mozogjanak és dolgozzanak. Jelenleg a háború az egész országot érinti. Mi a nemzetközi közösségtől nem katonai beavatkozást várunk, hanem azt, hogy segítsen a felek közötti párbeszéd megteremtésében – mondta végül az interjúban az aleppói káld püspök.

A Damaszkuszban székelő apostoli nuncius, az olasz Mario Zenari c. érsek is hasonló gondolatokat fogalmazott meg a Vatikáni Rádió mikrofonjai előtt.

A nuncius szavai szerint a háború főbb áldozatai a civil lakosság, és az ártatlan gyermekek. A szíriai konfliktus immár két és fél éve tart, és amikor egy évvel ezelőtt Damaszkuszba is elérkezett a háború robaja, a nuncius azt gondolta, hogy Szíria is elindult a pokol felé vezető szomorú útvonalon. A legutóbbi napok rettenetes eseményei után, amikor ártatlan életeket oltottak ki és felhangzott e gyermekek kétségbeesett segélykiáltása, azt kérdezzük saját magunktól is, hogy valóban elérkeztünk a szakadék szélére? – mondta az interjúban Zenari érsek. Nem maradhatunk némák a történtek előtt. „Természetesen én azért imádkozom, hogy akik felelősséget viselnek ezen a területen, a nemzetközi közösség és azok vezetői – rendelkeznek a szükséges bölcsességgel és körültekintéssel. A nemzetközi közösség tegyen meg mindent annak érdekében, hogy ilyen bűntények, ilyen öldöklések többé ne ismétlődjenek meg. Olyan eszközöket kell alkalmazni, melyek nem teszik a helyzetet még súlyosabbá.

A vegyi fegyverek használatával kapcsolatban a szíriai apostoli nuncius, Mario Zenari c. érsek ezt mondta: „A nemzetközi közösségnek kell verifikálnia és meggyőződnie arról, hogy mi történt. Én azt remélem, hogy a konfliktusban lévő felek és a helyi hatóságok is együttműködnek abban, hogy fény derüljön az igazságra.”

(ik)

A belső béke nyomában

Sem a vágyak azonnali kielégítése, sem a problémák egyszerű hiánya nem vezet automatikusan belső békességhez. A lelki béke nem egy statikus állapot, sokkal inkább a spiritualitás aktív és folytonos keresése. 

„Én 62 évesen születtem meg” – mondja a 79 éves Marie-Claire Berthelin nővér, ahogy visszaemlékszik arra a napra, amikor minden megváltozott. Éveken át nem tudott aludni, és teljesen kimerülten épp az öngyilkosságot fontolgatta, amikor egy pap szavai a szívéig hatoltak: „Egész életünket azzal töltjük, hogy megpróbáljuk megszerezni, amit Isten eleve nekünk adott.” Hirtelen egy fal omlott le benne, életöröm töltötte el, és békességre lelt.
A belső béke egyik lényeges jellemzője, hogy tartós, noha az élet minden pillanatában támadás fenyegeti: háború, munkanélküliség, megpróbáltatások. „Ha békének az elsődleges szükségleteink kielégítését és az agresszió hiányát tekintjük, akkor csak középszerű békességről beszélhetünk, mely csalóka, törékeny, és hamar áldozatul esik az élet megpróbáltatásainak” – mondja Luc Mathieu ferences testvér.
A Bibliában a béke jelenti a boldogságot. A shalom szónak, mely békét jelent, ugyanaz a gyökere, mint annak a héber szónak, ami azt jelenti: egész. A békés ember egész, teljes és elégedett. A békés lélekhez azonban igaz embernek is kell lenni: „nincs békéjük az istenteleneknek” (Iz 48, 22)...

A folytatás a Bonum TV oldalán olvasható

Magyar misszionárius Cebu szigetén - meghallgatható riport a real vagy mp3 hangszóróra kattintva

RealAudioMP3 - interjú Lányi Béla verbita szerzetestestvérrel

A közelmúltban Cebu szigeténél történt kompbaleset áldozatainak hírére táviratot küldött Ferenc pápa. A Fülöp-szigetekhez tartozó szigeten él Lányi Béla verbita missziós testvér, aki műsorunknak beszámolt arról, hogy az egyház milyen segítséget nyújt a tragédia utáni helyzet rendezésében. Elsősorban vigaszt nyújt a balesetben érintett személyeknek és a történtek feldolgozásában támogatja a helyi lakosságot.

Béla testvér misszióban dolgozik, a verbiták cebui Szent Károly Egyetemének építészeti és művészeti karán oktat. Fehéroroszországból került a Fülöp-szigetekre 2007-ben. Az itt megtapasztalt meglepetések közül kiemelte, hogy a helyi lakosság, amely nagy részben szegénységben él, tud mosolyogni, nevetni, viccelődni. A problémák, nehézségek ellenére tudja az életet jó hangulatban, Istenbe vetett bizalomban eltölteni.

Lányi Béla a szerzetestestvéri hivatást választotta a verbita rendben. Így a szakmai tudásával tudja segíteni a missziót. Bármely környezetben egyfajta világnézetet, erkölcsi tartást, kereszténységet közvetítenek a szerzetestestvérek az embereknek, amit aztán azok életükben hasznosítani tudnak.

Az interjúban végül Béla testvér arról is szólt, hogy hogyan lehet új arculatot adni a szerzetestestvéri hivatásnak. Az emberekben fel kell kelteni azt a gondolkodásmódot, hogy az egyház nemcsak egy liturgikus, hanem világnézeti intézmény is - hangsúlyozta. A szerzetestestvéri hivatásnak ma is van vonzereje, csak sokszor nem beszélnek róla, mert az az általános elképzelés, hogy ők csak dolgoznak. Az egyház által működtetett intézményekben pl. a papok mellett a szerzetestestvérek tudnák végezni a szakmai munkát, így a papoknak több idejük maradna a lelkipásztori munkára, ami a szentségek kiszolgáltatásával kapcsolatos.

(sv)
Forrás: Vatikáni Rádi

Szent Mónika élete minta a családanyák számára.

Augusztus 27 Szent Mónika emléknapja

Mindenekelőtt örök hűségben élt férjével, Patriciussal. Pedig annak nehéz, lobbanékony és heves természete óriási teher volt. Zsarnoki módon megkövetelte, hogy mindenben az ő akarata érvényesüljön. Mónika keresztény alázattal felelt a "támadásokra": készségesen alárendelte magát férje akaratának, szelídséggel, szolgálatkészséggel és nyájassággal próbálta őt megnyerni Krisztusnak. Még hűtlenségét is elnézte neki, zokszó nélkül tűrte a szidalmazásokat és a bántalmazásokat. Mai szemmel már-már érthetetlen türelmességével végül elérte, hogy Patricius önként belátta hibáit, s egyre nagyobb tisztelettel és szeretettel fordult hitvese felé. Szomszédasszonyainak, akik ámulva nézték, milyen szeretettel veszi körül Szent Mónika a saját férjüknél sokkalta nehezebb természetű Patriciust, odavetette: "Kevesebbet nyelveskedjetek és készségesebben engedelmeskedjetek férjeteknek, akkor nálatok sem lesz baj." Ezzel nyerte el szeretteinek és magának a földi életben mindannyiunk által vágyott harmonikus családi életet.
Pedig Mónikának nemcsak a férje, hanem anyósa részéről is sokat kellett tűrnie. A pogány nő sokáig ellenséges szemmel figyelte menyének minden lépését. A szolgák rosszakaratú sugdosása alapján igaztalan vádakkal illette Mónikát. ő erre ismét saját receptjét alkalmazta: páratlan szelídséggel és tiszteletteljes magatartásával leszerelte anyósa bizalmatlanságát, és megnyerte a szívét. Lassanként anyós és meny a legmeghittebb viszonyba kerültek egymással.
Elsőszülött fiának, Ágostonnak a kicsapongásai nagyon megszomorította Szent Mónika szívét. Kimondhatatlan aggódással figyelte tévelygéseit. Itt már szelídsége és kedvessége is kevésnek bizonyult, Ágoston annyira elmerült bűneiben. Nem maradt más fegyver számára, mint a soha meg nem szűnő imádság. Árnyékként követte tévelygő gyermekét. Elkísérte Rómába, majd Milánóba is. Itt megismerkedett Szent Ambrussal és kérte, foglalkozzon fiával. Ambrus keményen közbenjárt, s hatására Ágoston 386-ban felvette a keresztség szentségét. Ezzel Mónika megajándékozta az emberiséget az egyik legjelentősebb keresztény gondolkodóval és egyháztanítóval.
Mónika ezzel teljessé tette az életét. Fiának megvallotta: "Egyetlenegy dolog miatt kívántam a földön időzni, hogy katolikus kereszténynek lássalak, mielőtt meghalok. Az Úr sokkal többet adott: megérhettem, hogy lemondtál a földi boldogságról, s most szolgái közt láthatlak."
Ne kívánjunk mi sem mást gyermekeinknek és önmagunknak. Akkor olyan boldogsággal térünk meg az Úrhoz, ahogy Szent Mónika tette egy hosszú, megpróbáltatásokkal teli élet után.
Kiss Tamás

+++

Ez a csodálatos feleség és édesanya ,,ruházata szerint asszony, a hitére nézve férfi volt; olyan biztonság volt benne, amilyet csak az öregség ad meg az embernek; olyan szeretete volt, amilyenre csak egy édesanya képes; s olyan jámborság élt a szívében, amit csak egy keresztény nő hordozhat a szívében'' -- mondja róla Ágoston.

+++

Miután Ágoston megszökött előle és Rómába utazott, egyszer csak levelet kapott tőle Mónika, melyben arról értesítette, hogy megbetegedett. Azonnal útra kelt, hogy betegségében mellette lehessen. Meg volt róla győződve, hogy ezzel a lépésével Isten akaratát teljesíti. Ezért nem félt akkor sem, amikor a hajó, alighogy elhagyták a kikötőt, félelmetes viharba került. A legénység elbújt a hajó gyomrába, a kapitány pedig megkötöztette magát a fedélzeten, hogy a hullámok le ne sodorják, vagy a hánykódó hajóról bele ne csússzon a vízbe. A villámok cikázó, fehér fényében egyszer csak meglátott maga mellett egy fehér nőalakot. Mónika volt az, aki a hajón lévő összes utas és hajós között egyedül nem félt. Bátorítani akarta a kapitányt, az pedig ezt kiáltotta neki: ,,Ki vagy te?'' Ő visszakiáltotta: ,,Egy anya vagyok, aki a fiához utazik, mert az sokkal nagyobb veszedelemben van, mint ez a vihar.'' ,,Honnan van ehhez bátorságod?'' -- kérdezte a kapitány. ,,Attól, aki ezt a vihart reánk bocsátotta -- hangzott a válasz --, s aki majd ismét elcsitítja a hullámokat, hogy megérkezhessünk Itáliába.'' E szavakkal eltűnt a kapitány szeme elől, aki a vihar elültével nem akarta elhinni, hogy az utasok között lévő Mónika ugyanaz, mint akivel beszélt a viharban. 

+++

Édesanyja halálát Ágoston így beszéli el: Temessétek csak el a testet ott, ahol van, és ne legyen miatta semmi gondotok. Csak arra az egyre kérlek titeket, hogy az Úr oltáránál emlékezzetek meg rólam, bárhol lesztek. Mikor ezt kimondta, elhallgatott, és állapota súlyosabbra fordult… Arra is gondoltunk, nem volna illő, hogy hangos jajgatás és zokogás közepette temessük el halottunkat, úgy, ahogy a gonosz halál után az örökre megholtakat szokás siratni, hiszen az ő halála nem volt gonosz, és nem is halt meg örökre. Ennek tiszta élete volt a bizonysága.''

hétfő, augusztus 26, 2013

Lépések a személy fogalmának újradefiniálása felé

Az indiai Környezet- és Erdőügyi Minisztérium az egész országban betiltotta a delfinshow-kat, delfináriumok létesítését, illetve delfinek és bizonyos cetfélék fogságban tartását, ám nem egyszerűen állatbaráti megfontolásból. Hivatalos indoklásban először jelent meg a „nem emberi személy” fogalma.
 
A közleményben többek közt ez áll: „A cetfélék általában nagyon intelligensek és érzékenyek; számos, a delfinek viselkedését tanulmányozó kutató megállapította, hogy a többi állathoz képest szokatlanul magas intelligenciájúak, ezért a delfint ’nem emberi személynek’ kell tekinteni, s mint ilyet, sajátos jogok illetik meg, és erkölcsileg elfogadhatatlan, hogy szórakoztatás céljából fogságban tartsák.” 

Az embernek Istentől kapott feladata, hogy gondoskodjék a teremtett világról, óvja az állatokat és a növényeket. Itt azonban, mint az indoklásból kiderül, egészen másról van szó. Indiában csendben megtették az első hivatalos lépést a személy fogalmának újradefiniálása felé...

A folytatás az alábbi linken olvasható 
Lépések a személy fogalmának újradefiniálása felé

Ferenc pápa: Hallgassanak a fegyverek Szíriában

Augusztus 25-én, vasárnap délben a Szentatya ismételten felhívást intézett Szíria békéjéért a Szent Péter téren összegyűlt hívekhez intézett beszédében.
Szíriában újból háborús szelek fújnak és rettenetes hírek érkeznek. „Nagy szenvedéssel és aggodalommal követem továbbra is a szíriai helyzetet” – mondta a pápa. Az országban csaknem két és fél éve tart a polgárháború, amelynek során több mint 100 ezer ember veszítette el életét, közülük hétezer a gyermek. A menekültek és a kitelepítettek több mint 4 millióan vannak, tehát az egész szíriai lakosság egyötödét képezik.
„A testvérek közötti háborúban az erőszak fokozódása, az öldöklések és kegyetlen tettek megsokszorozódása, amelyeket ezeknek a napoknak a rettenetes képein is mindannyian láthattunk, ismételten arra késztetnek, hogy felemeljem hangom: hallgasson el a fegyverek zaja. Nem az összecsapás nyújt reményt a problémák megoldására, hanem a találkozásra és a párbeszédre való készség.
Szívem legmélyéből szeretném kinyilvánítani közelségemet imával és szolidaritással a konfliktus minden áldozatával, minden szenvedővel, különösen a gyermekekkel. Arra szólítok fel mindenkit, hogy mindig tartsa életben a béke reményét.
Felhívást intézek a nemzetközi közösséghez, hogy legyen fogékonyabb e tragikus helyzet iránt, és minden elkötelezettségével segítse a szeretett szíriai népet, hogy megoldást találjon a pusztítást és halált hozó háborúra” – mondta a Szentatya. Arra kérte a híveket, hogy imádkozzanak a Béke Királynőjéhez.

Ferenc pápa: Hallgassanak a fegyverek Szíriában

Ferenc pápa: lépjünk be Jézus kapuján

Augusztus 25-én, az Úrangyala elimádkozásakor a Szentatya a vasárnapi evangéliumról elmélkedett, amelyben Jézus az örök üdvösségről szól. Homíliája után a pápa felhívást intézett volna Szíria békéjéért.

Jézus arra hívja tanítványait, hogy a szűk kapun lépjenek be. „Igyekezzetek a szűk kapun bemenni” – válaszol Jézus egy férfinak, aki megkérdezi tőle, hogy kevesen üdvözülnek-e? Az Úr ezáltal megjelöli az üdvösség útját – mondta a pápa. De melyik az a kapu, amelyiken át kell haladnunk?
„Ez a kapu maga Jézus” (vö. Jn 10,9). Ő a kapu, az átmenet az üdvösségbe. Ő vezet el bennnünket az Atyához. Az a kapu, amely Jézus, soha nincsen becsukva, mindig nyitva áll mindenki számára, kivétel, kizárás, kiváltságok nélkül. Jézus nem zár ki senkit sem. Talán valaki közületek ezt mondhatná: „De atyám, én biztosan ki vagyok zárva, mert nagy bűnös vagyok: sok rossz dolgot tettem életemben...” Nem: nem vagy kizárva! Pontosan ezért tartozol a kedveltek közé, mert Jézus mindig a bűnösöket kedveli, hogy megbocsásson nekik és szeresse őket. Jézus vár, hogy átölelhessen, hogy megbocsáthasson neked. Ne félj: Ő vár téged. Végy magadon erőt és bátran lépj be kapuján”.
Mindenki meghívást kapott arra, hogy átlépjen ezen a kapun, a hit kapuján, és belépjen Jézus életébe, hogy beengedje saját életébe Jézust, hogy Ő átalakítsa és megújítsa azt, teljes és tartós örömöt ajándékozva. Ma annyi kapu előtt elhaladunk, amelyek arra szólítanak, hogy lépjünk be: boldogságot ígérnek, amely egy pillanatig tart, önmagától elapad, és nincs jövője – fogalmazott a Szentatya.
„Ne féljünk attól, hogy átlépjünk a Jézusba vetett hit kapuján; hagyjuk, hogy egyre jobban belépjen életünkbe, hogy kilépjünk önzéseinkből, bezártságainkból, a többiek iránti közönyünkből. Mert Jézus olyan fénnyel világítja meg életünket, amely nem alszik ki soha. Nem tűzijáték, nem egy villanás: nem. Nyugodt fény, amely örökké tart és békét ad. Ilyen az a fény, amellyel találkozunk, ha Jézus kapuján lépünk be” – fejtette ki elmélkedésében Ferenc pápa.
Jézus kapuja szűk – nem azért, mert kínzókamrába vezet, hanem azért, mert azt kéri, hogy nyissuk meg szívünket Neki, ismerjük el, hogy bűnösök vagyunk, akiknek szüksége van Jézus üdvösségére, megbocsátására, szeretetére, továbbá alázatra, hogy befogadjuk irgalmasságát és hagyjuk, hogy újjáalakítson bennünket.
Jézus az evangéliumban azt mondja, hogy kereszténynek lenni nem címkét jelent – folytatta elmélkedését a pápa, majd feltette a kérdést: „Ti a címke vagy az igazság keresztényei vagytok? Mindenki magában válaszoljon. Soha ne legyetek pusztán névleges keresztények! Legyetek az igazság, a szív keresztényei! Kereszténynek lenni annyit jelent, mint megélni a hitet ,és tanúskodni róla az imában, a karitatív cselekedetekben, előmozdítva az igazságosságot, téve a jót. A szűk kapun, amely Krisztus, az egész életünknek át kell haladnia”.
Ferenc pápa azért fohászkodott Máriához, a „Mennyek Kapujához”, hogy segítsen átlépni a hit kapuján. Hagyjuk, hogy Fia átalakítsa egész létünket, mint ahogy az ő életét is átalakította, azért, hogy mindenki számára elhozza az evangélium örömét.
Az Úrangyala elimádkozása után a pápa emlékeztetett rá, hogy sokak számára ezek a napok a nyári vakáció végét jelentik. Mindenkinek békés és elkötelezett visszatérést kívánt a mindennapok normális életébe, és arra buzdította a híveket, hogy reménnyel tekintsenek a jövőbe. Végül szép vasárnapot, szép hetet és jó ebédet kívánva búcsúzott a Szent Péter teret megtöltő hívektől.

Ferenc pápa: lépjünk be Jézus kapuján

Napi gondolatok: Érte semmiféle fáradságot és áldozatot nem sajnált…

„Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Elzárjátok a mennyek országába vezető utat az emberek elől.”

Szent Pál is bejárt tengert és szárazföldet, hogy Krisztus Evangéliumát elvigye a pogányokhoz, de a farizeusokkal és az írástudókkal szemben ő nem önmagának vagy egy vallási csoportnak, hanem Jézus Krisztusnak akarta „megszerezni” azokat, akikhez szólt, minthogy őt is Krisztus szerezte meg és foglalta le magának.
Ő nem bezárta a mennyek országát, hanem szélesre tárta kapuját a pogányok előtt is, saját jó példájával járva elöl, olyannyira, hogy akik szavára megtértek, maguk is példaképpé lettek mások számára.

Mi az ő missziójának titka?
Mindenekelőtt az, hogy mindenestül átadta magát Krisztusnak, akinek szolgálatába szegődött. Érte semmiféle fáradságot és áldozatot nem sajnált, hanem testének-lelkének, szellemi erőinek teljes bevetésével hirdette az Evangéliumot. Nemcsak szóval, ahogy írja, hanem erővel, Szentlélekkel és mély meggyőződéssel is. Nem saját elképzelései, kitűzött céljai mozgatták, hanem Isten ereje, vagyis a Szentlélek, akiben teljesen azonosult az Úr szándékaival.

E nélkül a nagylelkű önátadás nélkül a legbriliánsabb igehirdetés is erőtlenné és előbb-utóbb hiteltelenné is válik. A lélekkel teli szavak szólamokká üresednek, az Úr jelenlétének tapintható jeleit a különböző pszichológiai manipulációkkal gerjesztett mechanizmusok váltják fel és fokozatosan előtérbe kerül, Jézus Krisztus helyébe tolakszik az igehirdető saját személye, mert görcsösen igyekeznie kell azon, hogy a hatás el ne maradjon.

A krisztusi és Szent Pál-i envangelizációnak ezt a mesterkélt utánzatát első pillantásra talán nem tudja megkülönböztetni az Istenre szomjazó és közösségre vágyó ember (és mennyi ilyen van a harmadik évezred küszöbén!). A Bibliából vett szavak, a jó hangulat és a saját szemével látott csodák – egyik-másik talán még igazi is lehet – megtévesztik a jó szándékú és naiv keresőt. És mire az igazi „gyümölcsök” beérnek, lehet, hogy már késő: vagy fizikai, pszichológiai roncs lesz belőle, vagy – ha lemond a gondolkodásról – józan ítélőképességét vesztett fanatikus őrült, egy új bálványimádás áldozata.
Egy objektív jel azonban segíthet a szellemek megkülönböztetésében. Az, amit Jézus a szemére is vet a farizeusoknak és írástudóknak: az anyagiasság. A templom aranyának és az áldozati ajándéknak megkülönböztetett tisztelete mögött a legdurvább materializmus rejtőzik. Ez pedig sok mindent elárul, hiszen „ahol a kincsed, ott a szíved is”.

1Tessz 1,2b-5.8b-10; Mt 23,13-22

fr. Barsi Balázs ofm

vasárnap, augusztus 25, 2013

Kevesen vannak, akik üdvözülnek? - Évközi 21. vasárnap - meghallgatható

Az evangélium örök-érvényű volta miatt az Úr Jézus kijelentése nemcsak az ószövetségi választott népre vonatkozik, hanem ránk is, Isten újszövetségi választott népére, az Egyházra is, vagyis az Egyházhoz való tartozás kiváltsága csak akkor vezet el az üdvösségre, ha azt a Krisztushoz és az ő Evangéliumához való hűséges ragaszkodás kíséri...

Kevesen vannak, akik üdvözülnek? (Lk 13, 22-30) - Évközi 21. vasárnap

Életünk végső célja, az üdvösség elnyerésének lehetősége a legfontosabb kérdés számunkra. Ezzel kapcsolatosan fülünkbe csenghetnek az Úr Jézus ismert szavai: Mit használ az embernek, ha az egész világot megszerzi is magának, lelke azonban kárt szenved. Az örök üdvösség, az örök boldogság elnyerésének reménye nagy-nagy ösztönzést kellene adjon nekünk a becsületességre, az életben való helytállásra, életünk keresztjeinek türelmes hordozására.
A mai evangéliumi szakaszban az Úr Jézust megkérdezte valaki: „Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?”(Lk 13,23) – akik elnyerik az örök boldogságot? A fölvetett kérdésre egyszerű választ lehetett volna adni azzal, hogy kevesen vagy sokan jutnak be a mennyek országába, de Jézus nem ezt a választ adta, mert mi értelme tudni azt, hogy sokan vagy kevesen üdvözülnek, ha én magam porul járok, elkárhozok. Bizony semmi értelme.
A „sokan vagy kevesen üdvözülnek” kérdés tehát elvisz a lényeg mellett. Mert mi a lényeg? Bizony nem a számadat, bármennyire is szeretjük a számokban adott válaszokat. Sőt, adott esetben a statisztikai adat kifejezetten félrevezető is lehet.
Például közlik azt, hogy a házastársak nagyobb része nem tartja meg a házastársi hűséget. – Illetve az emberek többségénél természetes a hazugság… Ezek az adatok – még ha igazak is –, félrevezetők, tudniillik elhitetik a házasságban élőkkel, hogy a házastársi hűtlenség, vagy a hazugság, teljesen átlagos, sőt elfogadott magatartásforma, mert mindenki így tesz. Nos, a keresztény tanítás szerint a házastársi hűtlenség, vagy a hazudozás, még ha mindenki így tesz is, nem elfogadott magatartás, hanem a bűnös életvitelnek a következménye. Ezt pedig semmiképpen sem lehet összeegyeztetni a Krisztust követő, öntudatos hivő élettel.
Jézus nem úgy válaszol a statisztikai adatot firtató kérdésre, ahogy azt szerette volna a kérdező, mert nem akar félrevezetni senkit. Ő nem akart megfelelni a kérdező elvárásának, mert őt nem a számadatok érdeklik, hanem az egyes ember örök sorsa, ezért képes beszéddel válaszolt.
„Törekedjetek bemenni a szűk kapun!” – mondta. Mert sokan próbálkoznak majd, de nem fognak bejutni, mert a ház ura felkel, és bezárja az ajtót. Ezután minden próbálkozás hiábavaló. Az érvek nem érnek majd semmit, a válasz mindig csak elutasítás lesz.
Eddig az is nyilvánvaló volt a szövegből, hogy ez a választott népnek szólt, hisz ők voltak Jézus hallgatói és úgy gondolták, hogy csak ők fognak üdvözülni. Az evangélium folytatásában, az első olvasmányból hallott, Izajás próféta gondolata tér vissza, ami által Jézus a lényegre mutat rá, vagyis mindenki üdvözülhet, mivel Isten mindenkinek felajánlja az üdvösséget. Az Úr Jézus azon fáradozik, hogy áttörje a választott nép szűk gondolkodásmódját. Azt hangsúlyozza, hogy a végső számadás napján semmit sem jelent a választott néphez való tartozás vagy a vele való bizalmas viszony. Ezért hiábavaló lesz, ha ezt mondogatják: „A szemed láttára ettünk és ittunk, a mi utcáinkon tanítottál”(L13,26). Ha ezekhez a kiváltságokhoz nem járul a hit és hitből fakadó tettek, Izrael fiai sem lépnek be Isten országába. „Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak Isten országában, mert így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók”(Lk 13, 29-30). Vagyis a választott nép elsőként kapott meghívást az üdvösségre, de ha nem tér meg és nem fogadja el Krisztust, akkor más, utolsóként meghívott népek lépnek a helyükbe.
Az evangélium örök-érvényű volta miatt az Úr Jézus kijelentése nemcsak az ószövetségi választott népre vonatkozik, hanem ránk is, Isten újszövetségi választott népére, az Egyházra is, vagyis az Egyházhoz való tartozás kiváltsága csak akkor vezet el az üdvösségre, ha azt a Krisztushoz és az ő Evangéliumához való hűséges ragaszkodás kíséri. A hívők nem zárkózhatnak be kiváltságos helyzetükbe. Pontosan ezek a kiváltságok kötelezik arra, hogy testvéreik felé fordulva a hit körébe vonzzák őket. Isten előtt nem a kiváltságok számítanak, hanem az elbizakodottságtól mentes alázat, a mások javát kereső szerető szív, a lemondás szelleme, amely bátorságot ad „a szűk kapun” való bejutáshoz, és legyőzi az önzés mindenfajta megnyilvánulását.
Tehát az Isten országába való bejutás nem a testi származás, a választott néphez való tartozás révén történik. A választott nép előnyt élvezett, az ősatyák birtokolták az ígéreteket, a próféták közvetítették az Isten üzenetét. Azonban mindez nem elégséges arra, hogy az üdvösség birtokosai legyenek. Jézus felajánlja a pogányoknak is az üdvösséget, de mindenkinek vállalni kell a hozzá vezető út megtételét, az erőfeszítéseket, amit Jézus a szűk kapu képével állít elénk.
Az Úr Jézus komolyan veszi az ember örök sorsát, ezért ezzel a képes beszéddel figyelmeztet: ha be akarunk jutni az üdvösségre, akkor komolyan kell törekedni arra, egyébként könnyen megtörténhet, hogy az ember a kapun kívül marad.
Az Úr Jézus nem ad számszerű választ a kérdésre, mert nem akarja, hogy szemünket a statisztikai adatokra vessük. Jézus azt akarja, hogy figyelmünket örök sorsunkra irányítsuk. A költő szavaival élve: Vigyázó szemetek az ajtóra vessétek!
De hol van, azaz ajtó, amelyen át kell mennünk? Jézus saját magát állítja elénk, mint kaput, mikor ezt mondja: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok a juhok számára a kapu… Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül…” (Jn10,7-9).
Jézus válaszával tehát nem a kérdésre ad feleletet, nem jelenti ki, hogy sokan, vagy kevesen üdvözülnek, hanem inkább buzdítani akar, hogy törekedjünk az üdvösségre, mert az nem is olyan magától értetődően fog ölünkbe hullani, annak elnyeréséért nekünk is tennünk kell. Ugyanakkor válaszával az Úr óvni szeretne a vallásos élet, a vallásos magatartás két szélsőséges, végletes formájától.
Az egyik véglet - ami akár a mai evangélium téves értelmezéséből is eredhet - a teljesítményre törekvő vallásosság. Jézus szavait is könnyen efelé lehet értelmezni: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak”(Lk 13,24).
Nagy tévedés lenne azt gondolni, hogy Isten a vallásosságban egyfajta teljesítményt, mennyiséget várna el tőlünk. Isten nem teljesítményt, hanem őszinteséget és bizalmat vár tőlünk.
De teljesítményorientált világunk gondolkodása a vallásos gondolkodásba is beférkőzött, talán jobban, mint gondolnánk. Az az imádkozó, aki teljesítményét hangsúlyozza – pedig mennyit imádkoztam, szokták mondani –, bizalmatlan imádkozó.
Az ilyenek számára lehetetlen egy szabad, szeretetteli, elfogulatlan kapcsolat Istennel, hiszen már gyermekkorától kezdve a teljesítményben való gondolkodást szívta magába, amelynek lényege, hogy az Istennek őrá figyelését és kéréseinek meghallgatását csak egy meghatározott teljesítmény elérése, bizonyos ima mennyiség elvégzése után tudja elérni. A szeretetet állandóan ki kell érdemelni. Így természetesen nem is csoda, ha az ilyen emberben megrögződik az az érzés, hogy az Atyaisten is csak fáradságos, erőfeszítés után adja szeretetét.
Itt már az isteni parancsok teljesítése félelemmel teli holt engedelmességből ered, és egyáltalán nem szeretetből fakad.
Az hogy feltétel nélkül ajándékozza a szeretetét az Isten, és hogy egy elrontott, de megbánt életet egyetlen szavával megbocsásson, a teljesítmény-mániákus keresztény számára teljességgel abszurd gondolat. Görcsösen ragaszkodik egyfajta átöröklött hit- és istenképhez, a régebbről hozottakat nem vizsgálja felül, és minden változásnak ellenszegül.
A vallásosság másik véglete az a gondolkodás, hogy könnyű üdvözülni. Elég csak egyfajta jó szándék, igyekezet és akkor máris üdvözülhet az ember. Ám az elméleti tudás, a jó szándék és az állandóan hangoztatott igyekezet, még önmagában nem üdvözíthet. A régi mondás szerint is csupa igyekezettel és jó szándékkal van kikövezve a kárhozatba vezető út.
Egyfajta pogány – mert kereszténynek aligha nevezhető szemlélet kezd mind jobban eluralkodni az Egyházban, miszerint a szülők minden további nélkül megkereszteltetik gyermeküket, ragaszkodnak hozzá, hogy legyen elsőáldozó, bérmálkozó, vagyis essen túl mindenen, ami a szokás szerint egyházi, anélkül, hogy a legcsekélyebb elkötelezettség lenne bennük, vagy egyáltalán arról lenne valami világos fogalma, hogy mik ezek az események.
Ne feledjük, hogy Krisztus az örökkévalóság kapujában, az utolsó ítéleten nem azt fogja számon kérni tőlünk, hogy meg vagyunk-e keresztelve, voltunk-e elsőáldozók, bérmálkozók, hanem az ő hű képmásai, igazi követői voltunk-e vagy sem? Természetesen a szentségekkel való élés, segítséget nyújt ahhoz, hogy jó és öntudatos keresztények, azaz Krisztus hű képmásai lehessünk.
Figyelemre méltó, hogy Jézus az utolsó ítéleten az irgalmasság cselekedetei alapján ítéli majd meg az embereket, mert a hit a szeretetben nyilvánul meg, vagyis: „Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek”(Mt 25,35...). 
Az üdvösségünkön, örök boldogságunkon nekünk is munkálkodnunk kell, mégpedig szüntelen jó cselekedetekkel, mert egyszer csak „A ház ura felkel és bezárja az ajtót, ti kinn rekedtek, és zörgetni kezdtek az ajtón… ő azt feleli nektek: Nem tudom, honnan vagytok”(Lk 13,25). Legyünk tehát mindig résen, éljük mindennapjainkat Isten Országa szerint – Szt. Péter apostol arra biztat, hogy a szeretet vezéreljen bennünket: „Éljetek szép életet a pogányok között, hogy lássák jótetteiteket, és látogatása napján majd magasztalják az Istent…"(1Pt 2,12). 

Ez a szép élet, ez a szeretet legyen az, amit Istennél tapasztalunk meg a vele való kapcsolatunkban, az imádságban, a szentáldozásainkban. S ha így élünk, nem érhet meglepetés bennünket, bármelyik órában is érkezik az Úr, akkor mindegy lesz, hogy sokan vagy kevesen üdvözülnek, mert mi ott leszünk az üdvözültek között. Ámen.