kedd, március 31, 2015

A Szent három nap liturgikus programja

1.    Nagycsütörtökön délután 6 órakor kezdjük az utolsó vacsora emlékére bemutatott szentmisét, utána virrasztó szentségimádás. 

2.     Nagypénteken a szentsírhoz kitett perselybe összegyűlt pénzbeli adományt a szentföldön élő keresztények megsegítésére juttatjuk el az ott élő ferenceseken keresztül. 

3.     Nagypénteken délután 3 órakor kezdődik a Keresztúti ájtatosság és este 6 órától kezdjük az ünnepi liturgiát. 

4.     Nagyszombaton délelőtt 10 órától délután 5-ig szentségimádás a szentsírnál. 

5.    A nagyszombaton este 8 órakor kezdődik a liturgikus szertartás: tűzszenteléssel és befejeződik a feltámadási körmenettel, amit jó idő esetén természetesen kint tartunk meg. 

6.    Húsvétvasárnap reggel 7 órától lesz az ételszentelés itt a templomban a szentmisék pedig a megszokott vasárnapi sorrend szerint de. ½ 11 és este 6 órától.

A Passió

Néhány mozaik filmkocka az Esztelneki Mária köszöntővel kapcsolatosan 2. rész



E három rövidfilmben az ünnepélyes Esztelneki Mária köszöntő rózsafüzér végzéséből látható néhány mozzanat, majd a gyertyás-fáklyás körmenet a kegyszobor másolatával az esztelneki főúton le a gyárig és vissza, s végül a befejező rész a templomban.  
. . .

hétfő, március 30, 2015

A világ vatikáni szemmel - Római Riportok - 2015.03.29.

Néhány mozaik filmkocka az Esztelneki Mária köszöntővel kapcsolatosan

Hála Istennek, hogy szépen lezajlót a március 24-i Mária Köszöntő ünnepsége, ami nem csak maradandó élmény marad mindannyiunkban, hanem öregbítette Esztelnek hírnevét is.
Hálás köszönet mindazoknak, akik valamit is tettek annak érdekében, hogy ez megvalósulhasson. Jó volt látni azt a szép összefogást, és tenni akarást, aminek gyümölcse a jól sikerült keddi ünnepség volt. Hálás köszönet a templom és annak környékének takarításáért, a kegyszobor másolatának díszítéséért és a virágokért. Köszönet azon házaspároknak, akik vállalták kegyszobor másolatának, és a vezérkeresztnek a körmenet alatti hordozását. Köszönet a kántor uraknak, és a kórusnak a szép éneklésért, a gyerekeknek a ministrálást, a rendezőknek az eligazítást és irányítást, a rendfenntartóknak, hogy szabaddá tették az utat a körmenet zavartalan lebonyolítására. Köszönet azoknak is, akik a konyhára is besegítettek és nem utolsó sorban köszönet a Mária Rádiónak, hogy meghirdette az eseményt és sugározta az ünnepség főbb részét, és a szép fénykép és web kamerás felvételekért is köszönet, amiknek segítségével sokan láthatták és láthatják az itt történteket.
Szóval mindenkinek Isten fizesse a közreműködést, és a Csíksomlyói Segítő Szűz és az Esztelneki Madonna oltalmazza és védelmezze mindazokat, akik helyből és a távolból elzarándokoltak ide, együtt imádkozni és ünnepelni.

vasárnap, március 29, 2015

Isten szolgája - Kaszap István

Virágvasárnap

Az olaszországi Firenze központjában, a régi palota, ma városháza, főbejárata fölött van egy hatalmas márványtábla, a táblán az Úr Jézus nevét ábrázoló szimbólum alatt és a két oroszlán között, a régi képeken ez a felirat olvasható: „Jézus Krisztus, a firenzei nép által megválasztott Király!”
E felirat története szerint a híres Savonarola, domonkos szerzetes, neves igehirdető 1496 virágvasárnapján Krisztusról prédikált Firenzében. A hallgatóság seregestül tolongott szószéke alatt. Lázas igehirdetése csúcsaként egy feszületet tartott eléjük és így kiáltott fel: „Firenze népe! Íme, a mindenség Királya, aki a te királyod is szeretne lenni! Akarod-e?” És a nép akarta. Óriási volt a lelkesedés. Beszéde után a nép könnyek között kísérte a városházához, amelynek főbejárata fölé a városi hatóság ezt íratta fel: „Jézus Krisztus, a firenzei nép által megválasztott Király!”

Közel 1500 évvel korábban, ama bizonyos pénteki napon, Jeruzsálemben is fölhangzott a kérdés Pilátus, a római helytartó ajkáról: „Akarjátok-e, hogy a zsidók királyát, a Názáreti Jézust szabadon engedjem, vagy inkább Barabást, a rabló gyilkost?” S a nép Barabást választotta. 
A kérdés ma is fölhangzik, igaz nem Pilátus, és nem is Savonarola ajkán, hanem a mi lelkiismeretünk hangján, ha még közömbösségünkkel nem sikerült elhallgattatni: mond, te kit választanál, mond, te akarod, hogy Jézus Krisztus a te királyod legyen jó és balsorsban egyaránt?

Az egyház liturgiája nem ismer szépségében gazdagabb, je-lentésekkel telibb hetet, mint azt, amikor Jézus földi életének utolsó napjairól emlékezik meg. A „Nagy Hét” során az öröm és a fájdalom váltakozik egymással, amikor hol virágdíszek közt zengő himnuszok hangjaival, hol pedig súlyos csenddel megtelve bazilikák, templomok válnak egy állandóan ismétlő¬dő tragédia színterévé.
Virágvasárnap liturgiája Krisztus életének legellentétesebb pólusait kapcsolja össze: a fényt és a sötétséget, az örömöt és a szomorúságot, a hozsannát és a feszítsd meg-et, a felmagasztalást és a megaláztatást, megvetettséget, a szeretetet és a gyűlöletet.
Jézus szamárháton vonul be Jeruzsálembe, a béke és a szelídség szimbólumán, hisz a ló a harcé, az erőszaké. Nem Nagy Sándor vagy Napóleon, hódító hatalmával jön, hanem a békesség, a szeretet, a megbocsátás szolgálatával. A nép pedig üdvözli, éljenzi, élteti, ünnepli, hozsannázza, ám nem sokáig…

Amint kiderül, hogy azért született és azért jött a világra, hogy bizonyságot tegyen az igazságról, máris átváltanak az érzések: a pálmaágakon, földre szórt virágszirmokon, ruhákon dühödt, öldöklő emberek rohannak előre és törnek Jézusra, „Feszítsd meg!”-et kiáltva. 
Nagyon sokan, akik virágvasárnap ujjongó örömmel fogad¬ják a Sión városába érkező Messiás királyt, néhány nappal ké¬sőbb, halálát követelve, szitkok között kísérik majd a Golgotá¬ra. Korábban csodái szenzációként hatva néptömegeket toboroztak köréje, beszédei pedig valami földöntúli békességet hintve, bűvkörében tartották az emberek ezreit. És egyszer csak minden megváltozik…
Megfeledkeznek az ötezer ember jóllakásáról, a vakok, bénák, megszállottak gyógyulásáról, a halottak föltámasztásáról, a „magasztos igékről, amelyek ajkáról fakadtak”. Mindebből csak dac, ellenszenv, harag, gyűlölet, halálos ítélet marad. Így van Jeruzsálemben, Firenzében, és Esztelneken is, mindenütt, ahol emberek élnek, és ahol oly könnyen megváltoznak az indulatok. Így van ez ma is, körülöttünk, bennünk...

Miért ez a nagy fordulat?
Mert nem azt hi¬szi, nem azt tartja a tömeg Jézusról, mint aki valójában, a lelkek megváltója és nem politikai szabadító. Nem azért lelkesedik a nép, amiért valójában kellene lelkesednie, hogy Jézus a Messiás.
Miután kiderül: azért született és azért jött a világra, hogy bizonyságot tegyen az igazságról, akkor eltűnik mellőle a tömegek mindent elsöpörni látszó ereje: egy maga marad.
Noha országa nem e világból való, mégis kristálytisztán kicseng életéből a hatalommal kapcsolatos elsőségről alkotott felfogása. Elsőnek lenni egy családban, egy kisebb vagy nagyobb közösségben, nem azt jelenti, hogy bármit megtehet az ember, hogy mindenkit szolgálatába állíthat, és aki más véleményen van, azt egyszerűen „süllyesztőbe” küldheti. Éppen ellenkezőleg, Jézus szerint, aki első akar lenni, az mindenkit szolgál, annak mindenki egyformán fontos, mert mindenkiért felelősnek érzi magát.
De ezt akkor sem, ma sem gondolja mindenki így, még a megkereszteltek közül valók sem – így hát érthető a nagy fordulat…

A Krisztus szenvedéseivel kap¬csolatos megnyilvánulások hűen tükrözik az emberi értelem és érzelem hullámzását, kettősségét: egyszer az egekig magasztal¬va fölemel valakit, máskor meg a porig alázva földbe tapos. Sajnos nincs ez másként azóta sem, naponta ismétlődhet, bárhol bárki¬vel, csupán talán a módszer, a díszlet változik, de a lényeg ugyanaz marad.
Krisztus passiója, szenvedéstörténete elénk tárja a bűn csődjét, a halált, ugyan¬akkor megmutatja a mindhalálig tartó engedelmesség, hűség példáját, a Mindenható Isten ember iránti végtelen szeretetét, mely a maga teljességében majd csak a húsvét fényében érthe¬tő meg igazán...

Virágvasárnap figyelmeztetés: Jézus drámájának a kezdete, előjátéka annak, ami nagypénteken és húsvétvasárnap bontakozik ki.
Benne tükörben láthatjuk önmagunkat, mint Krisztus Király hűséges alattvalóit, s amit felismertünk Benne, azt követnünk kell: nemcsak szóval, szalmaláng lelkesedéssel, hanem hűséges kitartással, ragaszkodással.
Valami, ami nem egyezik Jézus tanításával, meg kell, hogy változzék bennünk! Valamit másként kell tennünk, mint eddig! Ennek jele lehet a nagy heti szertartásokon való részvételünk, az idei húsvétunk lelkibb ünneplése, az emberek, az elesettek szolgálata…
Krisztus Urunk belép Jeruzsálembe: mosoly, düh, fény, árnyék, élet, halál, hozsanna és feszítsd meg jelennek meg, ahogy ezek az ellentétek a mi életünket is jellemzik.
Lépjünk be vele együtt mi is a szent városba, a nagyhét kapuján, hogy megváltó szeretete nyomán mentek maradjunk a szélsőségektől, de el tudjuk viselni azokat az életünkben! Ámen.

péntek, március 27, 2015

Mária köszöntőt tartottak Esztelneken

26-03-2015 7:06
Mária köszöntőt tartottak Esztelneken
2014 őszén a csíksomlyói kegytemplomban Jakubinyi György érsek megnyitotta a jubileumi Mária-évet a kegyszobor alkotásának 500. éves évfordulója alkalmából. Akkor született meg a gondolat, hogy ebből az alkalomból a Csíksomlyói Segítő Szűzanya kegyszobrának másolata a 265 éves Madonna szülőföldjére látogasson.

A gondolat megvalósításától nem zárkóztak el a kegyszobor őrei, így kedden délután a csíksomlyói ferences testvérek kíséretében a kézdiszéki községbe érkezett a szobormásolat. A kezdeményezők szándéka az volt, hogy így azok a felső-háromszékiek, akik nem tudnak eljutni Csíksomlyóra közelebb kerülhessenek a Csodatevő Segítő Szent Szűzhöz és oltalmát kérhessék. A községben délután fogadták a kegyszobrot, az ezt követő ünnepi szentmisét a csíksomlyói kegytemplom igazgatója celebrálta a környékbeli papság részvételével. 

A folytatás a Profi Rádió oldalán olvasható 

Jubileumi Mária-év, a Csíksomlyói Segítő Szűzanya kegyszobrának másolata Esztelneken - SZÉK-HELYEK írása

Az esztelneki Mária-év köszöntőjére 2015. március 24-én, kedden került sor, a falú Ferencrendi Templomában. Mintegy ötszáz érdeklődő vet rész, a későbben érkezők már csak a sekrestyében és az udvaron kaptak helyet. A jubileumi Mária-év kapcsán, a Csíksomlyói 500 éves Segítő Szűzanya kegyszobrának másolatát Esztelnekre hozták a 265 éves Esztelneki Madonna „szülőföldjére”.

Az elképzelés a fr. Kakucs Szilveszter ofm atyától származott aki abból indult ki, hogy nagy lelki erővel és reménnyel tölt el több ezer embert akik a kegyhelyre zarándokoltak, erről a frszilveszter.blogspot.ro oldalon így ír: „Örvendek, hogy e gondolat megvalósításától nem zárkóztak el a kegyszobor őrei, a somlyói ferences testvérek, sőt testületileg kísérik majd Esztelnekre.
A megfontolásnak oka az volt, hogy a jubileumi év keretében, ha a kegyszobor másolatának segítségével is, de azon személyek is közelebb kerülhessenek a „Csodatevő, segítő szent Szűz”-höz, és oltalmát kérhessék, akik valamilyen oknál fogva innét Felsőháromszékről nem tudnak Csíksomlyóra zarándokolni.”

A folytatás itt olvasható 

Ébresszétek fel a világot! - Morfondír ro Székelyföld. Jelen. Jövő.- írása

Ambrus Ágnes

Ébresszétek fel a világot! mottóval március 24-én egész délutánt betöltő Mária-köszöntő ünnepséget tartottak az esztelneki ferences kolostor Szent Györgyről elnevezett templomában. Az eseményre a tavaly szeptember 14-én kezdődő és idén szeptember 15-ig tartó, jubileumi Mária-év keretében került sor, amelyet a Szent Istvánról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány kezdeményezésére, a Gyulafehérvári Érsekség jóváhagyásával hirdettek meg a Szűz Mária-szobor alkotásának ötszáz éves évfordulója alkalmából.

A jubileumi Mária-évet 2014. szeptember 14-én Jakubinyi György érsek nyitotta meg a csíksomlyói kegytemplomban, akkor született meg a gondolat, hogy a csíksomlyói Segítő Szűzanya kegyszobrának másolata Esztelnekre látogasson – tudtuk meg.

Az esztelneki kolostor elöljárója, Szilveszter testvér kiemelte: azért is tartja fontosnak ezt az ünnepet, mert a kegyszobor másolata a 265 éves Esztelneki Madonna szülőfalujába érkezett, amely eredetileg a ferences kolostor részére készült, ahonnan valószínűleg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején menekítették a futásfalvi templomba, ahol ma is található.

A csíksomlyói ferences testvérek által kísért szobormásolatot délután négy órakor a felsőháromszéki papság és a közel ötszáz felsőháromszéki katolikus hívő fogadta. Az hat órától kezdődő ünnepi szentmisét Urbán Erik ferences testvér, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója celebrálta a zsúfolásig telt kolostortemplomban. Urbán Erik o.f.m. templomigazgató prédikációja indításában hangsúlyozta: közismert, hogy mindnyájan ott vagyunk otthon, ahol édesanyánk van, ezért Csíksomlyón mindig otthon vagyunk, mert az égi édesanya, a csíksomlyói Szűz Mária hazavárja a gyermekeit. Az alkalomról szólva hozzátette: most az égi édesanya eljött, hogy megnézze őket, hogyan élnek szülőföldjükön.

A folytatás itt érhető el 

Esztelneki Mária köszöntő - második rész - 2015. március 24.



Esztelneki Mária köszöntő - első rész - 2015. március 24.



szerda, március 25, 2015

Az esztelneki Mária köszöntő szentmise hanganyaga – a Mária Rádiónak köszönhetően


HÁLA a Mindenható Istennek a szép napért, a Csíksomlyói Segítő Szűznek, hogy ilyen rendkívülien szép számban összehozott bennünket imádkozni, ünnepelni és hála MINDAZOKNAK, akik közreműködtek abban, hogy ez az esztelneki délután felejthetetlen legyen! Isten fizesse és a Jó Mária védelmezze ŐKET! 


 Hamarosan megosztom a köszöntővel kapcsolatos képes beszámolót is… csak egy kis betegség és lelkipásztori feladatnak való elégtétel akadályoz ebben, de hamarosan következni fog. 

Magyarország az én hazám

kedd, március 24, 2015

Papnövendékek keresztútja

Nagyböjti gondolatok: „Ha majd felemelitek az Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy én vagyok…”

Az imént felolvasott evangéliumi szakaszban (Jn 8, 21 – 30) két kérdés hangzott el. Az első kérdés arra vonatkozik, hogy Jézus hová megy, mire gondolhatott, amikor azt mondta, hogy „én elmegyek, és ti hiába kerestek, oda ti nem jöhettek”. Az őt hallgató zsidók öngyilkosságra gondolnak, mi pedig gondolatban elővételezzük azt a jézusi utat, amely a felemeltetésen keresztül vezet az Atyához. Jézus "elmenetele" tehát egybeesik az ő "felemeltetésével", keresztre feszítésével, s még inkább mennybemenetelével.
Ez tulajdonképpen összefügg a "lentről" és a "fentről" illetve az "ebből a világból" és a "nem ebből a világból" kifejezésekkel. A "világ" szó itt az emberi gyengeség és bűn birodalmát jelenti. Jézus és övéi nem "ebből a világból" valók, mert jelen van már bennük valami, ami Istentől származik, amivel Jézus ajándékozta meg őket, nevezetesen az örök élet csirája.
„Ha nem hiszitek, hogy ÉN VAGYOK, meghaltok bűneitekben” – vagyis elveszítitek az örök boldogságot. A "bűnökben meghalni" ebben az esetben a zsidók vonakodására utal, akik nem akarják elhinni, hogy Jézus joggal mondja önmagáról: "én vagyok", azaz joggal teszi Istenné magát.

A második kérdés arra vonatkozik, hogy kicsoda Jézus. A zsidók lekicsinylően kérdezik: De hát ki vagy te? Ha előre pillantunk az evangéliumi szakasz későbbi részére, amelyben Jézus azt mondja, "mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok", vagy az itteni válaszra, amikor azt mondja „a kezdet”. Akkor háttérbe szorul a földi származásra vonatkozó valamennyi elképzelés, hogy kik a szülei, hol született stb.
Tulajdonképpen itt az Atyaistennel való lényegi egységről van szó, s amikor eljut a tudatukig, hogy miről beszél, akkor „köveket ragadtak, hogy megkövezzék”(8,59) – mert úgymond ember létére Istenné tette magát. Egyébként halálos ítéletének, kivégzésének is ez az oka. 
Aki nem hisz a megfeszített Krisztus Istenségében és nem adja meg magát neki, az nem nyerheti el az üdvösséget. Az ember a kereszt áldott jelében nyerte el a megváltást. A szent kereszt, amely előtt nagypénteken térdet hajtunk, nem egyszerű jelkép, hanem a legnagyobb valóság: a Keresztből születik a keresztény, a krisztuskövető élet, a Megfeszített ad életet a kereszténynek, és a megkeresztelt hívő csak az Úr keresztjéhez tapadva és kínszenvedése végtelen érdemeiben bízva, nyerheti el az üdvösséget. 

A választott nép a pusztai vándorlás során állandóan zúgolódott és lázadozott az Úr ellen. Semmi nem volt megfelelő nekik, megbánták, hogy kijöttek Egyiptomból, és Mózest hibáztatták. Ő pedig állandóan könyörgött az Úrhoz, hogy ne büntesse a népet. Így történt ez a rézkígyó esetében is, aki feltekintett rá a kígyók által megmart emberek közül, az nem halt meg.
Ami a választott néppel történt a pusztai vándorlás idején, az a mi életünkben is megjelenik. Nem elég egyszer megszabadulni a bűntől, megtérni: az csak a kezdete egy hosszú útnak, amely az üdvösségre vezet. Ez az út pedig fáradságos és kísértésekkel teli. A legsúlyosabb kísértés az, hogy visszakívánkozunk előző állapotunkba. Már nem emlékszünk a rabság gyötrelmeire, a bűn következményire, a lelkiismeret kínzó marcangolására, csak arra, hogy ott volt mit ennünk és innunk, az Istentől jövő táplálék viszont unalmasnak, ízetlennek tetszik. 

Amikor elkezdünk zúgolódni és elhagyjuk magunkat, akkor támadnak a mérges kígyók: vad ösztöneink, pusztító szenvedélyeink, melyek ráébresztenek hálátlanságunkra, s arra, hogy a magunk erejéből semmire sem mennénk.
Ekkor kell föltekinteni az Emberfiára, aki a kereszten magasba emeltetett. Nem a rutinszerű feszületre pillantás ment meg, hanem a Megfeszítettel való újfajta, bensőséges találkozás. Szent Ferenc atyánkat a San Damianó-i feszület Krisztusa szólította meg, feltárva előtte hivatását és küldetését, Avilai Szent Terézt a szenvedő Krisztus szemlélése közben érintette meg a kegyelem és emelte ki a középszerű apácaéletből.
Ezt a találkozást kínálja fel nekünk is az Egyház Nagyböjtben, amikor Krisztus szenvedésére emlékeztet, ezért is takarja lepel Feketevasárnaptól Nagypéntekig a feszületeket, hogy a keresztleleplezéskor új szemmel tudjunk Jézusra tekinteni, aki a Fán függve szerezte meg nekünk a gyógyulást.
Ezért Jézus nyomatékosan kihangsúlyozza a mai evangéliumi szakaszban Isteni mivoltát, kétszer is mondja "ÉN VAGYOK" ugyanazzal a szóval, amivel Isten nyilatkoztatta ki magát Mózesnek az égő csipkebokornál. 

Igen, Ő az, aki meg tud menteni bennünket a bűntől. Tekintsünk fel rá! Ne zúgolódjunk, lázadozzunk úgy, mint a választott nép a pusztai vándorlás idején, az ennivaló, az innivaló, a múló dolgok miatt!
Ne feledjük az evangéliumi figyelmeztetést: „ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá!” (Mt 6,33)

vasárnap, március 22, 2015

Szent József búcsú prédikációja – Kaplony 2015.



Az erdélyi Mária Rádió felvételéből részlet… A búcsús szentmise ünnepi szónok: SZINOVÁCZ GYÖRGY - mezőpetri plébános. A kántori szolgálatot Baumgartner Márk látta el, közreműködött a plébánia énekkara Jonucz Alfonz karnagy vezetésével és a kaplonyi rezesbanda.

Az esztelneki Mária köszöntőt, március 24-én a Mária Rádió is sugározni fogja

Az esztelneki Mária köszöntőbe, március 24-én a Mária Rádió is bekapcsolódik és élőben sugározza délután 5-től az imaórát, az ünnepi szentmisét és az ünnepélyesen végzett rózsafüzért, hogy így a rádió hullámain keresztül is minél többen bekapcsolódhassanak a Mária köszöntőbe és minél nagyobb létszámban ünnepelhessünk és imádkozhassunk együtt.

Az alábbi linken a Mária Rádió kedd reggeli, 17-i adásából az ezzel kapcsolatos buzdítást, gondolatokat lehet meghallgatni Esztelnekről.

Keresztre feszítve is meg lehet dicsőülni? – nagyböjt 5. vasárnapja - hanganyagok

Vállalnunk kell a földbe hulló búzaszem szerepét, akár úgy is, mint a 19 éves Akash Bashir – a fiatal pakisztáni önkéntes biztonsági őr, aki hősiesen föláldozta életét sokakért a múltvasárnap (március 15-én) a pakisztáni Lahorban, megakadályozva egy öngyilkos merénylőt, hogy bejusson a hívekkel teli katolikus templomba. Elállta az útját, megölelte a támadót, és testével pajzsot alkotva tompította a robbanás erejét. Ő életét vesztette, de megmentett sokakat. Bátor tettének köszönhetően a halálos áldozatok száma nem lett olyan nagy, mint ahogy azt a merénylők eltervezték, mert a fiatalember, aki alig 19 éves volt, vállalta a földbe hulló búzamag szerepét.
Megdöbbentő, mindez egy héttel ezelőtt történt. A hívek ugyanúgy gyűltek össze szentmisére, mint ma mi is, a Lahori Szt. János templomba, bár tudták, hogy kockázatos, de ők mégis megtették és ma is megteszik… A fiatalember is tudta, hogy életveszélyes biztonsági őrnek lenni, de vállalta édesanyja lebeszélése ellenére is, mert valamit tenni akart Istenért és embertársaiért. 
Vajon mi is készek vagyunk vállalni a földbe hulló búzaszem szerepét, vagy nagyon jól megvagyunk a magunk kényelmes, áldozatmentes keresztény életével?
.

Keresztre feszítve is meg lehet dicsőülni? – nagyböjt 5. vasárnapja

Akash Bashir
A mai evangéliumi szakaszban hallhattuk, hogy néhány görög így szólt Fülöp apostolhoz: „Látni szeretnénk Jézust”.
Ahogy a görög származású zarándokok, kik Jeruzsálemben Fülöp apostolhoz fordultak kérésükkel - úgy akarják kortársaink is látni Jézust, általunk találkozni Vele. Nyugtalanító lehet ránk, keresztényekre nézve, hogy ők Krisztust mindannyiunkban látni kívánják: s nekünk úgy kell átragyogtatni Őt magunkon, ahogy a színes templomablak a ragyogó napot. 

Nem azt veti szemünkre a hitetlen, hogy keresztények vagyunk, hanem hogy nem vagyunk eléggé azok, nem vagyunk eléggé krisztusiak - és ebben van a tragédia. Amikor Mahátma Gandhi, a nagy béke harcos, olvasta az evangéliumot, megrendült, és már-már kereszténnyé lett. De visszatartotta a „keresztények” kettős életvitele, szemlélete, magatartása és lassan visszahúzódott.
Vajon akik minket látnak, a mi életvitelünket ismerik, szavainkat halják és cselekedeteinket látják, azok is visszahúzódnak, vagy még inkább elhatározzák, hogy Jézus tanítása szerint akarnak élni? Ebben rejlik a mi legnagyobb felelősségünk…


Ahogy a Nagyböjtben előre haladunk, a Liturgiát egyre jobban az Úr szenvedése tölti be. A mai Evangéliumban maga Jézus beszél róla, úgy mutatja be a szenvedést, mint megdicsőülése és az Atya akarata iránti engedelmességének titkát. „Elérkezett az óra, amikor megdicsőül az Emberfia”. E rövid kis evangéliumi részletben négyszer fordul elé a megdicsőülés fogalma: „Atyám dicsőítsd meg nevedet” - „Megdicsőítettem, és ezután is megdicsőítem”.
A mennyei Atyának a Fia által való megdicsőülése eddig is megtörtént, mégpedig nyilvános működése, tanítása, csodái által: pl. Lázár föltámasztásánál: „Ez a betegség nem okozza halálát, hanem Isten dicsőségére lesz, hogy megdicsőüljön általa az Isten Fia” (Jn 11,4) – mondja apostolainak Jézus, amikor tudomására jut barátjának, Lázárnak betegsége.
Most azonban olyan megdicsőülésről van szó, amely teljesen új, az eddigi felfogással szöges ellentétben áll. Ki gondolta volna, hogy a szenvedés által, keresztre feszítve is meg lehet dicsőülni? „Eljött az óra” - a szenvedés és a halál órája. Ez azonban János evangélista szerint, nem a gyalázatnak, hanem a megdicsőülésnek a jele. Jézus maga is a halálról nem, mint megaláztatásról, kudarcról, hanem mint felmagasztalásról beszél: „Ha majd fölemelnek a földről, mindeneket magamhoz vonzok”- mondja.

Jézus szavait néhány görög kérése váltja ki, akik az Urat szerették volna látni: Jelenlétük mintegy helyettesíti a zsidókat, akik határozottan eltávolodtak tőle, és halálát tervezték. Ezek a görögök minden bizonnyal a megtért pogányok, az úgynevezett. prozeliták voltak, akiket vonzott a zsidó vallás egy Istenhite és azért jöttek az ünnepekre, Jeruzsálembe, hogy az igaz Istent imádják. Jézus a görögökkel való találkozás után, vagy éppen velük kapcsolatban jelenti ki: „elérkezett az óra”!

„Elérkezett az óra, amikor megdicsőül az Emberfia. Bizony, bizony mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el; egyedül marad, de ha elhal, sok termést hoz”. Tehát elérkezett Jézus örökéletet adó, megváltó halálának az órája. János evangéliuma szerint Jézus azért jött, hogy életet adjon és pedig „bőségben” (Jn 10,10). Ezt az életet, amely magát az mennyországi életet jelenti, Jézus a saját halála által adja nekünk. Az Úr megváltó halálának ezt a misztériumát a földbe esett gabona, búzaszem sorsa világítja meg.
Megdicsőülése a halálon keresztül történik; úgy hal meg, mint a búzaszem, hogy új termésnek, bőséges termésnek adjon életet. Minden szent, minden igaz ember, minden Istenhez jutott üdvözült lélek Jézus földbe hulló életének gyümölcse, hiszen az ő életének felajánlása nélkül senki sem léphetne szövetségre az élő Istennel.
Halálából születik meg Isten új népe, amely magába gyűjti az általa megváltott görögöket és zsidókat, azaz minden nép gyermekét. Jézus tudja ezt, ezért örömmel látja a kereszt órájának közeledtét, ugyanakkor, mint ember rettenetesen iszonyodik tőle: „Megrendült a lelkem. Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától?”

Ezek a szavak megsejtetik velünk Isten Fia kínszenvedésének kegyetlen valóságát, aki mint ember megismerte ennek minden gyötrelmét. De nem hátrált meg, hiszen pontosan azért jött a világba szenvedékeny testtel, hogy azt az Atyának engesztelő áldozatul felajánlja: „De hiszen éppen ezért az óráért jöttem”- mondja. Mindehhez hozzá kell még tennünk: „ezt az órát” Jézus nem muszájból, nem kényszerből, hanem önként, önfeláldozó lelkülettel vállalja: mert éppen ezért az óráért jött, mert szereti az embert.
A Fiú szavára az Atya válaszol a mennyből, és megerősíti, hogy kínszenvedésének órája egyben megdicsőülésének az órája is lesz. Jézus akkor von magához minden embert, és akkor dicsőíti meg legjobban az Atyát, amikor felemelik a keresztre, amikor meghal a kereszten.
A mai szentleckében a Zsidókhoz irt levél, folytatva ezt a témát, a legemberibb módon ír Krisztus szorongásáról: „Földi életében hangosan kiáltozva, könnyek között imádkozott”(Zsid 5,7): ez a jajszó, kiáltás világos utalás a Getszemáni és a Kálvária jajszavára. Isten Fiaként nem volt szüksége arra, hogy megízlelje a halált, se pedig arra, hogy a szenvedés által tanuljon engedelmességet. Egyiket is másikat is azért ölelte át, „hogy örök üdvösséget szerezzen azoknak, akik engedelmeskednek neki”(Zsid 5,9).
A kínszenvedése így a legékesszólóbban hirdeti az Atya és Krisztus végtelen emberszeretetét, ugyanakkor azt is kinyilatkoztatja, hogy ha el akarjuk fogadni az üdvösséget Attól; aki a kereszthalálban az engedelmességnek egészen elégő áldozata lett, meg kell magunkat tagadnunk, vagyis vállalnunk kell a földbe hulló búzaszem szerepét.

Valahogy úgy, ahogyan tette a püspök, Antiochiai Szent Ignác, akit a keresztényüldözések alkalmával elfognak, és aki Istennek a "búzája" akar lenni, szeretné, ha vértanúságában a vadállatok fogai őrölnék meg. Amikor fogolyként 115-ben, hajón Rómába vitték, akkor a római híveknek írt levelében azt kéri tőlük, hogy semmit se tegyenek megszabadulásáért. „Soha többé nem lesz ilyen alkalmam Istenhez jutni. Milyen szép, hogy elhagyhatom a világot, és Istenhez juthatok, hogy őbenne feltámadjak!” Leveleiben többször visszatérő gondolat, hogy életét, mint váltságdíjat és áldozatot adja övéiért „váltságdíj vagyok értetek”, „engesztelő áldozat vagyok értetek”, „lelkem áldozatul adja magát értetek”.
Szent Ignácnak e szavai világosan jelzik, hogy a Jézus Krisztussal közösségben hozott áldozatainkat, jó cselekedeteinket felajánlhatjuk másokért. Ő kifejezetten a bűnökért engesztelésként ajánlja fel életáldozatát. Ezzel minket is arra biztat, hogy imádságainkat, áldozatainkat, önmegtagadásainkat, szenvedéseink türelmes elfogadását mi is ajánljuk fel engesztelésül bűneinkért, amelyben benne van a mások megtéréséért való könyörgés is. Ezekben a kis áldozatokban is mindig velünk lesz Jézus, hogy erőt adjon nekünk, és hogy áldozatunkat igazán érdemszerzővé tegye.

Vállalnunk kell a földbe hulló búzaszem szerepét, akár úgy is, mint a 19 éves Akash Bashir – a fiatal pakisztáni önkéntes biztonsági őr, aki hősiesen föláldozta életét sokakért a múltvasárnap (március 15-én) a pakisztáni Lahorban, megakadályozva egy öngyilkos merénylőt, hogy bejusson a hívekkel teli katolikus templomba. Elállta az útját, megölelte a támadót, és testével pajzsot alkotva tompította a robbanás erejét. Ő életét vesztette, de megmentett sokakat. Bátor tettének köszönhetően a halálos áldozatok száma nem lett olyan nagy, mint ahogy azt a merénylők eltervezték, mert a fiatalember, aki alig 19 éves volt, vállalta a földbe hulló búzamag szerepét.

Megdöbbentő, mindez egy héttel ezelőtt történt. A hívek ugyanúgy gyűltek össze szentmisére, mint ma mi is, a Lahori Szt. János templomba, bár tudták, hogy kockázatos, de ők mégis megtették és ma is megteszik… A fiatalember is tudta, hogy életveszélyes biztonsági őrnek lenni, de vállalta édesanyja lebeszélése ellenére is, mert valamit tenni akart Istenért és embertársaiért. 
Vajon mi is készek vagyunk vállalni a földbe hulló búzaszem szerepét, vagy nagyon jól megvagyunk a magunk kényelmes, áldozatmentes keresztény életével?

Szent Pál arra figyelmeztet, hogy amikor Jézus testét magunkhoz vesszük – az Úr halálát hirdetjük. A mi keresztény életünk tápláléka tehát Krisztus halálából fakad. De nekünk is meg kell halnunk Krisztussal, hogy isteni, azaz örök életünk legyen.
Ne feledjük: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el; egyedül marad, de ha elhal, sok termést hoz”. Lankadatlanul gyakoroljuk az engesztelést a magunk és mások, különösen népünk, falus-feleink bűneiért. Bűnbánatban, áldozat vállalásban, hangtalan keresztviselésben mossuk tisztára bűntől szennyes földünket, népünket.

„Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz”. Jézus az a búzaszem, aki életének feláldozásával a földbe kerül, és ott egyedül van, hogy aztán feltámadásával gyümölcsöt hozzon.
A tanítványok csak lassan, Jézus példája alapján értik meg, hogy bizonyos veszteség, áldozat árán lehet egy nagyobb jót elérni. Jézus halála olyan áldozat, amelyet egy nagyobb jó, az emberek megváltása és üdvössége érdekében hozott.
De azért is meghozza Jézus ezt az áldozatot, hogy egy egészen új kapcsolatba kerülhessünk vele. Ennek az igazán bensőséges és baráti kapcsolatnak azonban a mi részünkről az az ára, hogy tudjunk mi is búzaszemként a földbe hullva áldozatokat hozni azért, hogy megmaradjunk Jézus szeretetében. S ha megmaradunk Jézus szeretetében, akkor minden bizonnyal, életvitelünket látva, szavainkat hallva, magatartásunkat tapasztalva, kereső embertársaink, kortársaink, talán éppen családtagjaink is, Jézushoz közelebb kerülnek, általunk valamit megtapasztalnak az ő végtelen jóságából és szeretetéből, s ennek segítségével rádöbbennek arra, hogy érdemes Jézus tanítása szerint élni, s az általa megmutatott úton járni.

szerda, március 18, 2015

Nagyböjti gondolatok: Akik jót cselekedtek, feltámadnak az életre, akik rosszat tettek, föltámadnak a kárhozatra…Jn 5,17-30

Michelangelo: Pieta
A halál látszólag értelmetlenné teszi az ember életét, ugyanis a végérvényes búcsú pillanatában minden törekvésünk, reményünk és emberi kapcsolatunk semmivé válik.

Vannak, akik azzal vigasztalódnak, hogy alkotásaikban tovább élnek, vagy a hálás utókor megemlékezik majd róluk. Az ilyesfajta vigasz azonban önámítás. Az ember ugyanis személyes továbbélésre, személyes halhatatlanságra vágyik.

Az Úr Jézus a mai evangéliumi szakaszban határozottan állítja, hogy az örök élet utáni vágyunk nem elérhetetlen, nem csalóka délibáb. „Bizony, bizony mondom nektek: aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életre”- mondja Jézus.
Tehát, legyőzhetjük a halált, ha hiszünk Őbenne: ha elfogadjuk útmutatását és befogadjuk Isten abszolút életét. Aki hisz Jézusban, az már átment a halálból az életre: az ilyen ember sorsa a földbe vetett búzaszem sorsához hasonló, amelynek pusztuló, fájdalmas életében ott lüktet az új világ ígérete.

Az ilyen ember a kereszt lábánál álló Máriához, a fájdalmak asszonyához, s egyben a hit asszonyához hasonló, aki ott a legsötétebb és leg kétségbe ejtőbb helyzetben is, „hite által meglátja az új jövő születését, és reménnyel várja Isten holnapját… Isten holnapja Mária számára a húsvét hajnala, a hét első napjának virradata… Jézus sírjában az egyetlen égő lámpás az anya reménye, amely ebben a pillanatban az egész emberiség reménye is egyben” – mondja a Szentatya, Ferenc pápa.

Az evangéliumi szavak vigasztalnak, reményt adnak és egyben lelkiismeret vizsgálatra késztetnek. Vajon mennyire hiszünk Jézusban? Követjük-e útmutatását? Befogadjuk-e Isten életét, s a fájdalomban, a szenvedésben meglátjuk-e Máriához hasonlóan az új jövő születését?
Ha ezek a kérdések kellemetlenül érintenek bennünket, változtassunk életvitelünkön. Tegyünk meg mindent, hogy ne az enyészet gyermekei legyünk, hanem azok közé tartozzunk, akik a halálból átmentek az életre!

kedd, március 17, 2015

Szőcs Brigitta március 15-i beszéde

Székely Karola március 15-i beszéde

Székely Helén március 15-i beszéde

Jancsó Helén március 15-i beszéde

Benkő Kinga március 15-i beszéde

A világ vatikáni szemmel - Római Riportok - 2015.03.15.

BESZÉDTÁR: BARSI BALÁZS - KONFERENCIABESZÉD NAGYBÖJT NEGYEDIK VASÁRNAPJÁ...

„Ébresszétek fel a világot!” Avagy, a Csíksomlyói Segítő Szűzanya kegyszobrának másolata Esztelnekre „látogat”

A Csíksomlyói kegytemplomban, 2014. szeptember 14-én egyházmegyénk főpásztora, Jakubinyi György érsek atya megnyitotta a jubileumi Mária-évet, a kegyszobor alkotásának ötszáz éves évfordulója alkalmából.

Mindannyiunk előtt ismerős, hogy milyen nagy jelentősége van, hogy milyen nagy fontossággal bír a csíksomlyói kegyhelyen őrzött „Csodatevő, segítő szent Szűz”-nek a szobra, székely népünk és a világon szétszóródott magyarok életében.

Én magam is tapasztalhattam, ameddig Csíksomlyón voltam, hogy a Boldogságos Szűzanyába vetett bizalom, az iránta érzett szeretet és tisztelet, milyen nagy lelki erővel és reménnyel töltötte el mindazokat, akik a kegyhelyre zarándokoltak, a kegyszobor előtt imádkozva, a Szűzanya oltalmát kérték és szentségekhez járultak.

Eme tapasztalatból született az a gondolat, hogy a jubileumi Mária-év kapcsán, a Csíksomlyói 500 éves Segítő Szűzanya kegyszobrának másolata Esztelnekre „látogasson” a 265 éves Esztelneki Madonna „szülőföldjére”. Örvendek, hogy e gondolat megvalósításától nem zárkóztak el a kegyszobor őrei, a somlyói ferences testvérek, sőt testületileg kísérik majd Esztelnekre. Hálás köszönet érte.

A megfontolásnak egy másik oka az volt, hogy a jubileumi év keretében, ha a kegyszobor másolatának segítségével is, de azon személyek is közelebb kerülhessenek a „Csodatevő, segítő szent Szűz”-höz, és oltalmát kérhessék, akik valamilyen oknál fogva innét Felsőháromszékről nem tudnak Csíksomlyóra zarándokolni.

S végül a megfontolás harmadik oka a Szentatyához és a Megszentelt élet évéhez kötődik. Ezzel kapcsolatosan a Szentatya, Ferenc pápa mondta a tavaly a szerzeteseknek: „Ébresszétek fel a világot!”
Szeretném remélni, hogy a Segítő Szűzanya Felsőháromszéki, Esztelneki „látogatása” szerepet fog játszani ebben az ébresztgetésben, és sokak szívében megerősödik az igaz hit, a biztos remény és a tökéletes szeretet, s ennek következtében rádöbbennek arra, hogy ebben a sötét, önző világban lehet másképp is cselekedni, lehet másképp is élni, mégpedig úgy, hogy életünk Isten dicsőségét, embertársaink javát és lelkünk üdvét szolgálja.

Szeretném remélni, hogy sokak lelkében újra lángra lobban az ősi, tiszta Mária tisztelet. Az a Mária tisztelet és szeretet, amely jellemezte a Háromszéki „szentföld” lakóit, akik 1921 decemberéig, az esztelneki ferences templom leégéséig, az Esztelneki Madonnához, ide jöttek segítséget, s oltalmat kérni a maguk, s szeretteik számára, ahhoz az Esztelneki Madonnához, amelynek szobrát ma Futásfalván őrzik, s amelynek hátoldalán ez van fölírva: Esztelneki Madonna, 1750.

Az Esztelneki Madonnához jöttek, mert meg voltak győződve arról, hogy a kereszt lábánál álló Mária, a fájdalmak asszonya egyben a hit asszonya is, aki ott a legsötétebb és leg kétségbe ejtőbb helyzetben is, „hite által meglátja az új jövő születését, és reménnyel várja Isten holnapját… Isten holnapja Mária számára a húsvét hajnala, a hét első napjának virradata… Jézus sírjában az egyetlen égő lámpás az anya reménye, amely ebben a pillanatban az egész emberiség reménye is egyben” – mondja a Szentatya, Ferenc pápa.

E hosszú bevezető után el szeretném mondani, hogy az Esztelneki Mária köszöntőre 2015. március 24-én, kedden kerül sor, az Esztelneki Ferencrendi Templomban, amelyre szeretettel hívjuk és várjuk mindazokat a közelebbi és a távolabbi településekről, akik a Boldogságos Szűzanyát tisztelik, szeretik és oltalmát kérik.

A Mária köszöntő program a következő képen alakul:

16 óra: A kegyszobor másolatának ünnepélyes fogadása és imaóra, amit a jelenlévő hívek és zarándokok végeznek.
16 óra: Szentgyónási lehetőség lesz
17 óra: Ima óra – végzik a szerzetesek
18 óra: Ünnepi szentmise – fr. Urbán Erik ofm Csíksomlyói kegytemplom igazgatója
19 óra: ünnepélyes rózsafüzérvégzés és gyertyás körmenet, majd áldás és elbocsátás.

fr. Szilveszter ofm 

vasárnap, március 15, 2015

Az esztelnekiek - 2015 március 15.-én Kézdivásárhelyen

Esztelnek - Kurtapatak - március 15.

Nagyböjt 4. vasárnapja – teljes szentmise és külön a prédikáció is.

.

Március 15 - Esztelnek



Jézus az életét adta értem a kereszten – nagyböjt 4. vasárnapja

Nyárádremetei kereszt
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3:16).

Valahányszor olvasom, hallom, vagy idézem a fenti szavakat, midig olyan jóleső tudat tölt el, hisz annyira pozitív, erőteljes, előremutató üzenete van a Szentírás eme legismertebb, legtöbbet idézett mondatának.
Azt hiszem, ha a Szentírás lényegét egyetlen mondatban akarnánk összefoglalni, ezt a mondatot idézhetnénk. Viszont ha ennek a mondatnak a lényegét egy szóban akarjuk összefoglalni, akkor a szeretetre kell gondolnunk. Isten szeretetére. A szeretet Istenére.

Milyen is ez a szeretet, miért olyan nagyszerű és annyira lényeges?

Először is, mert Isten szeretete személyes. „Most hát ezt mondja az Úr, a teremtőd, Jákob, az alkotód, Izrael: Ne félj, mert megváltalak; neveden szólítalak: az enyém vagy”(Iz 43, 1). Tehát Isten nem egyszerűen az egyik általa teremtett bolygóját szánta meg, amikor kifejezte szeretetét, hanem elsősorban az embert szereti együttesen és külön-külön, személy szerint is. Szerette az embert a bűnbeesés előtt és után is, szerette, mert ismerte, szereti – pedig ismeri, tudja, mi lakik az emberben. Mielőtt Fiát adta értünk, mintha csak ránk nézett volna, és azt mondta: szeretem ezt az embert, és bármibe is kerül, megmentem a pusztulástól.

Másodszor, Isten szeretete cselekvő. Isten a legnagyobb ajándékozó. Ajándékozni pedig nem egyszerű dolog. Ha nem csak azért adunk valamit, hogy „adjunk valamit”, akkor az komoly, tervszerű cselekvést igényel. Végig kell gondolni, hogy mire van szüksége annak, akit meg akarunk ajándékozni, minek örülne igazán, mekkora áldozatot tudunk vállalni, elő kell készítni az ajándékot az átadásra…
Isten szeretete nemcsak Jézus halálában, mint eseményben nyilvánult meg, hanem abban az egész folyamatban, ahogyan mindezt megtervezte, előkészítette és megcselekedte. Bizonyíték erre a szentírás ószövetségi része.

Harmadszor, Isten szeretete hatékony, vagyis Isten szeretetének ereje van. Ez a szeretet képes megváltoztatni a világ történelmét, és az emberiség, az egyes ember sorsát, életét, ha befogadja. Ezzel kapcsolatosan idézhetjük Szent Pál apostolt, miután találkozik a damaszkuszi úton a személyes Istennel, élete megváltozik, a keresztény üldöző Saulból Pál lesz, a népek apostola. De idézhetnénk Szent Ferenc atyánkat is, aki fiatal korában, katonaként a világ szemében akart naggyá leni, de miután Isten megszólította őt, minden törekvése, s vágya az volt, a gazdagságot elhagyva, hogy a lehető legtökéletesebben követhesse, a leghűségesebben azonosuljon a szegény és alázatos Krisztushoz.

Ha Isten szeretete képes megváltoztatni a világot és benne az embert, akkor mégis mi a baj? Mi az oka annak, hogy a világ ott tart, ahol tart?
Hogy mi az alapvető baj, arra egy kis történettel világíthatunk rá. Vándorolt egy ember a sivatagban, az élet vizét rejtegető oázis felé, és látta, hogy nagyon sok ember áll ott, szorosan összepréselődve, és az oázis közepe felé néznek. Körbe ment, de a tömegtől nem tudott bemenni, és nem tudta, hogy mi a csudát néznek ezek odabent. Látott egy embert, aki felugrálva be-benézett. Megkérdezte tőle, hogy mi van odabent? Ott van a király! - mondta ez az ember, és ugrált tovább. - És látod őt? - kérdezte a vándorunk. - Nem, de ott van benn, hát nem csodálatos?
A vándorunk aztán továbbment a sivatagban, és nem messzire az oázistól látott egy valakit, egy egyszerű embert, ahogy üldögélt egy homokbucka árnyékában. Odament hozzá, és megkérdezte tőle: hát te ki vagy, és mit csinálsz? A férfi ránézett, és szomorúan azt mondta: Én vagyok a király, de én sem tudtam bejutni az oázisba. Vagy, ahogy Szent János evangélista fogalmaz a mai evangéliumi szakaszban: „A világosság a világba jött, de az emberek – nem fogadták be, mert – jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak”.
Ez a mai kereszténység tragédiája is, hogy éppen a Király nincs benn, a világosságot nem fogadja be. A Jelenések könyvében olvashatjuk: „Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem” (Jel. 3.20).
Ha Krisztus bennünk van, akkor van szeretet. Ha nincs bennünk, akkor nincs szeretet. Ilyen egyszerű. Krisztus zörget szívünk ajtaján. Lássuk meg az ő szeretetét, higgyünk abban, hogy ő szeret minket. Legyen ez élő bizonyosság bennünk, mert sokszor ez hiányzik. Tudjuk, hogy szeret, de nem él bennünk elevenen ez a tudat – viszont ha igen, akkor tovább tudjuk adni ezt a szeretetet. A baj az, hogy nem izzik bennünk ez a szeretet, mint a parázs. Tudni kevés, át kell élni, életünk alapjává kell lennie, hogy Isten szeret minket.

Mert Isten szeretete választ vár. Szeretete egyetemes, minden emberre kiterjed, de válaszolni csak az egyes ember tud személyesen. A mi válaszunk a belé vetet hit, lehet. Ennek a hitnek személyesnek kell lennie – egy létező, élő Istenben bízónak. Ennek a hitnek cselekvőnek kell lennie – engedelmességgel, szolgálattal párosulnia. És végül ez a hit hatékony lesz – megment a pusztulástól, az örök haláltól, és megajándékoz az örök élettel a szeretet Istenének boldogító színe látásával.

Azt hiszem jogosan tesszük fel a kérdést, hogy hogyan lehet a miénk, azaz isteni szeretet, amelyre olyan nagy szükségünk lenne. A választ Szent János apostol első levelében találjuk meg: „Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől való és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet… A szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeret minket, és elküldte a Fiát bűneinkért engesztelésül”. (1 Ján. 4.7-10)
János apostol ebben a szentírási részben beszél azokról, akik ismerik Istent és azokról, akik nem. A két csoport onnan ismerhető meg, hogy akik ismerik őt, azok szeretnek, akik nem ismerik, azok nem. Ne értsük félre, nem az elméleti ismeretről, az elméleti tudás birtoklásáról beszél az apostol: az nagyon kevés. Attól nem leszek jobb ember önmagában, ha tudom, hogy van Isten.
Szent János apostol azt is elmondja az imént idézet részben, hogy: „Az Isten szeretete abban nyilvánul meg bennünk, hogy az Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk”.

Ha megértjük, ha a szívünk mélyéig hatol, és életünk alapjává válik Jézus áldozata, az a tény, hogy Isten létére emberré lett, s vállalta értünk, értem a kereszthalált, akkor érthetünk meg valamit az Isten szeretetéből. Ha ez megtörténik, akkor nyilvánvalóvá lesz bennünk az Isten szeretete, mégpedig az által, hogy megváltozott életet fogunk élni, új életet, szeretetben való életet. S minél mélyebben él bennünk ez, minél inkább a hatalmába keríti a lelkünket Isten felfoghatatlanul hatalmas szeretete, annál előrébb jutunk, míg végül úgy fogunk szeretni, mint ahogyan Jézus szeretett minket.

Nem magunknak kell kicsiholnunk magunkból a szeretetet, hiába próbáljuk, úgysem fog sikerülni. De ha megvan bennünk az Isten jóságának és szeretetének átélése, akkor búcsút mondhatunk az izzadós és erőlködős kereszténységnek, és valóságos szabadságban tudunk szeretni mindenkit. Ekkor nyilvánvalóvá válik az Isten szeretete, még pedig azaz igazság, hogy Isten szeretete embereket képes átalakítani, hogy bűnösökből képes szenteket formálni…

Nyilván mindannyian szeretnénk, hogy Krisztus beköltözzön a szívünkbe és benne lakozzon. Szeretnénk mindannyian fejlődni és előrehaladni a keresztény életben. Ezzel kapcsolatosan Szent Pál apostol azt mondja szemlélnünk kell Krisztust, mint személyes megváltónkat, törekednünk kell megismerni az Ő szeretetét:
„hogy a hittel Krisztus lakjék szívetekben, s gyökeret verjetek, és alapot vessetek a szeretetben. Akkor majd fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, megismeritek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét, és beteltek az Isten egész teljességével”(Ef 3.17-19).

Úgy lehet betelni Isten teljességével, hogy magamban és magam körül csendet termetek, tartózkodom minden zajos mulatságtól, különösen most a nagyböjti szent időben és elgondolkodom az ő szeretetéről, időt töltök a kereszt lábánál, szeretetének bizonyítékánál. Ha egyre inkább elmélyülök az ő szeretetének a szemlélésében, akkor megértem és egyre inkább élő valóság, a boldogság forrása lesz számomra az, hogy Jézus az életét adta értem a kereszten. Az, hogy „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

Ne feledjük, csak Istentől tanulhatjuk meg a szeretetet, és csak Krisztusban, a Szentlélek által. Minden más út zsákutca, azaz járhatatlan.
Adja meg az Úr, hogy egyre több fogalmunk legyen az Ő szeretetéről, és egyre előrébb haladjunk a szeretet útján a teljes beteljesedésig. Ámen.