Oldalak

csütörtök, december 31, 2015

AZ EGYHÁZI ÉV ÜNNEPEINEK KIHIRDETÉSE

Tudjátok meg, szeretett Testvérek,
hogy miként az Úr születésének örvendezünk Karácsony ünnepén, 
úgy Isten irgalmából már most meghirdetjük nektek a Megváltó föltámadásának ünnepét. 

Hamvazószerda és a negyvennapi szent böjt kezdete február hó 10. napján lesz ebben az évben.

A mi Urunk, Jézus Krisztus föltámadását szent örömben március 27-én ünnepeljük, az ő dicsőséges mennybemenetelét május 5-án, 

Pünkösdnek ünnepét május hó 15. napján, 
a legméltóságosabb Oltáriszentség ünnepét pedig május hó 26. napján.

Idén november 27-én lesz Adventnek, a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelének első vasárnapja. 

Őneki legyen tisztelet és dicsőség mindörökkön-örökké. Ámen.

Forrás: Szent Kereszt Magyar Templom Hírlevele (helyi sajátosságaink szemelőt tartásával)- DETROIT

Kezdjünk újra a mi Urunknak, Istenünknek szolgálni… - Újévi Köszöntő

Az újesztendő kezdetének talán nagyobb jelentőséget tulajdonítunk, mint kellene. Boldogság vagy boldogtalanság, szerencse vagy szerencsétlenség nem az évek számozásától függ. Ma is éppúgy, mint tegnap vagy holnap sorsunk az Isten kezében van. És tőlünk, a mi akaratunktól függ, vajon a következő esztendő az üdvösség éve lesz-e, úgy, amint Mennyei Atyánk akarata szerint kellene lennie.

Minden nap gazdag lehetőséget nyújt arra, hogy örök időre szóló értékeket hozzunk létre, mert minden nap alkalmat ad az Isten és a felebarát iránti szeretet gyakorlására. Csak kényelem szeretetünket, ostobaságunkat és ötlettelenségünket kell leküzdenünk.

Mégis jól van így, hogy az újévet napjaink futásában fontos bekezdésnek tartjuk.
„Kezdjünk újra a mi Urunknak, Istenünknek szolgálni, amit eddig csak kevéssé tettünk”. 
Ez a felszólítás, amelyet Assisi Szent Ferenc atyánk akkor mondott, amikor már sok évet szentelt Istennek hősi hűségben, legyen vezérgondolatunk az újesztendőre. Így lesz áldott, boldog és teljes a 2016-os esztendőnk.

Ezt kívánják őszinte szívből a „Szilveszter Barát Blog” és a Facebook minden Kedves Olvasójának az Esztelneki Barátok!

„Az idő szeretet”- Év végi hálaadás

„Az esztendő fordulóján Összegyűltünk mind ez órán, Oltárodnál leborulunk hál'adásra, Mindentudó színed előtt számadásra.”– csendült fel az év utolsó estéjén ajkunkról az ének.
Igen, a köszönet, a hála, a bocsánatkérés, a reménykedés gondolatai fogalmazódnak meg szívünkben.

Sokszor van életünkben különleges jelentősége egy-egy pillanatnak. Ezek a pillanatok emlékezetessé, tartalmassá teszik az időt számunkra. Azt az időt, amelyik múlik s többé nem tér vissza.

Isten terve megvalósítására egy meghatározott időt, a földi életet adta minden embernek. Minden egyes ember számára Pál apostol szavaival élve ez „a kedvező idő, az üdvösség napja” (2 Kor 6, 2), amikor a kegyelemmel együttműködve serényen fáradoznia kell megszentelődésén. Ha ez az idő elmúlt, nem lesz másik. A rosszul felhasznált idő örökre elvész.
Sokan panaszkodnak, vagy csak egyszerűen megállapítják: repül az idő…, elszállnak felettem a napok, hónapok, évek, évtizedek… Ilyen és ehhez hasonló szavak hallatán rá kell döbbennünk arra, hogy nagy felelősséget helyezett vállunkra az Isten, amikor az időt nekünk ajándékozta.
Az idő és örökkévalóság Urának színe előtt járva, oda kell figyelnünk arra, hogy a tőle kapott idő ne szálljon el tartalmatlanul felettünk, hanem a Teremtőtől kapott ajándékként, tartalommal töltsük meg, hogy ne csak átélt, hanem megélt idő is legyen életünk minden napja. Épen ezért az emberi élet állandó versenyfutás a soha vissza nem térő idővel.

Fontos tudnunk, hogy az örökkévalóságban már nem lesznek viszontagságok, küzdelmek, ott minden állandó lesz. És ott minden ember a szeretetnek azon a fokán állapodik meg, amelyet az időben elért. Ha ez a szeretet nagy, nagy szeretet és dicsőség lesz osztályrésze egy örökkévalóságon át, ha viszont kicsi, nem tehet többre szert az egész örökkévalóságban. Miután a halállal megszűnt az idő folyása, nincs többé előrehaladás, változás. „Ne fáradjunk bele jót tenni - buzdít Szent Pál -, mert ha kitartunk, annak idején aratni is fogunk. Amíg tehát időnk van, tegyünk jót mindenkivel” (Gal 6,9-10).

Minden Szilveszter este, minden elmúlt év arra figyelmeztet, hogy értékeljük az időt, szenteljük azt meg szeretettel. A legnagyobb szeretet értékével gazdagítva örök pillanattá kell változtatnunk.

A szeretet megszentel minden cselekedetet, még a leghétköznapibbat is, és az örök élet értékévé teszi. Sőt „ugyanaz a szeretet sürget bennünket, hogy egyre jobban annak éljünk. aki értünk meghalt és föltámadt. Arra törekszünk tehát, hogy mindent kedvére tegyünk..., hogy amikor befejezzük földi életünk egyetlen futamát, érdemesek legyünk ővele együtt belépni a menyegzőre, s az áldottak közé kerülni” (LG 48). Az ily módon élő keresztény teljesíti a rá vonatkozó isteni tervet, eléri azt a szeretetfokot, amelyet Isten vár tőle, és amellyel őt az egész örökkévalóságon át szeretni és dicsőíteni fogja,

Isten megszentelte az időt már a teremtéskor, amikor az időbeli korlátok között kinyilvánította szeretetét. Az ember az Őáltala elgondolt, megálmodott világ teremtményeivel az időben él, halad az Isten felé. Ennek az időbe helyezett világnak egyszer vége lesz, mint a lassan mögöttünk levő 2015-ös évnek: beteljesíti Isten a tervét, bennünk is, általunk is.

Isten megszentelte az időt Fia megtestesülésével: „a láthatatlan élő Isten Benne látható lett, az idő nélküliségben élő Isten időbeli létezést vállalt”. Isten a megtestesülés titka, Jézus születése által, a lehető legmagasabb szintre emelte az idő jelentőségét, hiszen személyesen az Isten is részese lett az időnek.

Isten megszenteli az időt az én életemben is, amikor keresem-kutatom azt az utat, amelyet Ő jelölt ki számomra. Amikor a tőle kapott évtizedeket tartalommal töltöm meg, nemcsak érintőlegesen, hanem lényegi módon is megélem Istenre való ráutaltságomat.
Ne feledjük, az embernek, ahhoz, hogy az Isten és emberszeretetben növekedjék, csak a földi életnek egy-egy pillanata áll rendelkezésére, és ha ezt maximálisan ki akarja használni, nem elég, hogy jó tetteket vigyen végbe, úgy ímmel-ámmal, hanem a jót teljes szívével-lelkével, egész nagylelkűségével kell tennie, legyőzve azt a lustaságot és kicsinyességet, amelyek a kényelemszeretetünk és önmagunk féltése miatt mindig a legkisebb erőfeszítés, a legkisebb áldozat vállalás felé hajlanak

Melyek azok a jótettek, amelyeket mindnyájunknak teljesítenünk kell?
Azok, amelyek életállapotunkhoz tartoznak, akár mint férj, mint feleség, mint gyermek, mint após, vagy anyós, illetve mint egyedül állóéhoz, azok, amelyeket Isten akarata mutat meg; mert csak ezeknek van megszentelő hatalmuk.
„Addig kell végbe vinnem annak tetteit, aki küldött, míg nappal van. Eljön az éjszaka, s akkor senki sem munkálkodhat” (Jn 9, 4) - jelentette ki Jézus. Ezért testesült meg: „Nézd, jövök, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat” (Zsid 10,7), és ezért élt: „Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell fáradoznom?” (Lk 2,49). Jézus számára az élet egyetlen célja és feladata: az Atya akarata, érdekei, dicsősége.

Aki Krisztust akarja követni, annak ezt a magatartást kell elsajátítania abban a tudatban, hogy csak egy dolog szükséges: az Atya kívánságait teljesíteni.
Ezzel szemben a keresztény élete hányszor szétszóródik, jelentéktelen és veszendő ügyekbe fullad; pedig az idő múlásával mindez a semmibe vész és csak a földi élet hiúságát bizonyítja.

Csak az Istennek szentelt idő, csak akaratának teljesítése marad meg, mégpedig Istenben, aki így az embert változhatatlansága részesévé teszi. Ha erről meg vagyunk győződve, ha ennek fényében igyekszünk élni mindennapjainkat, akkor az idő múlása nem szomorúsággal tölti el a szívünket, hanem örömmel, hiszen egyre közelebb hozza az Istennel való örök találkozást.
Legyen tehát minden egyes év nagy lépés előre, az igazi hazafelé, napjainkat pedig hassa át az Úrra való várakozás feszültsége: „Jöjj, Úr Jézus!” (Jel 22, 20).

Kedves barátom, Imre atya írásában olvastam a fentebb mondottakkal kapcsolatban a következőket:

„Egyesek azt mondják: „Az idő pénz”. Azt hiszik, azért születtek csak, hogy pénzt szerezzenek. Ha olykor egy jó szót kérsz tőlük, vagy azt szeretnéd, hogy meghallgassanak, azt mondják Neked: „Zavarsz”…

Mások azt mondják: „Az idő haladás” Egész életük abból áll, hogy a világegyetem dolgaival törődnek és tekintetük folyton a csillagos eget pásztázza. Közben azonban teljesen megfeledkeznek a földről, ahol élnek. Ha tőlük kérsz segítséget, ők is azt éreztetik veled, hogy zavarod őket. Idejüket ugyanis arra akarják fordítani, hogy az emberiségnek egy szebb jövőt építsenek. Tekintetük azonban vakká vált a jelen pillanat számára.

Ismét mások azt mondják: „Az idő élvezet”. Egész életük abban telik, hogy a jelen pillanatot kiélvezzék. Minden virágot leszakítanak, mindenből csak a nektárt akarják kiszürcsölni. Ami érdekli őket, az evés, ivás, ruházat, kényelmes élet. És miközben csak magukkal törődnek, elfeledkeznek arról, hogy Isten az igazi boldogság kulcsát nem véges, behatárolt, önző önmagukban, hanem mások szívében rejtette el.

Viszont, ha Te azt mondod:„Az idő szeretet”, akkor legtöbb kortársad Téged nem fog megérteni. Úgy viselkedik majd, mint süket a táncosok között: látja ugyan a táncoló alakokat, de mivel nem hallja a zenét, azt hiszi, hogy mindenki megbolondult. Esetleg még megkérdeznek, hogy lehet-e ebből a szeretetből „élni”? És én megértem, ha nem tudsz és nem is akarsz nekik válaszolni. De hidd el, nem is fontos!

Fontosabb az, hogy egyszer mindannyian elmegyünk. Egyszer mindnyájunk élete véget ér. Egyszer az élet nagy folyójából valamennyien kilépünk. És akkor minden pénz elenyészik. Minden haladásba vetett hit porrá válik. Minden élvezet elmúlik. Mert minden mulandó!

Ami viszont egyedül majd mégis megmarad, az a szeretet, mert csak a szeretet örök. És Te tovább fogsz majd élni, mert idődet a szeretetbe fektetted.
Valóban a szeretetbe fekteted az elmúlt évedet, eltelt életedet?”

Ma, Szilveszter este a megszentelt időre gondolunk, ennek egy szakaszára, egy évre. Lehet, hogy nem nagyon hosszú szakasz ez a 365 nap, de mégis jelentős, mert benne volt az Isten. Sok szép és jó történt, amiért köszönet neki. Sok elkerülendő, Istennel szemben álló, tőle eltávolodó valóság is volt: ezért bocsánatot kérünk tőle.

„Minden csepp idő értékes nekem” – mondta Szent Ágoston. „Ez az idő képesít a másokkal való találkozásra, a szeretet gyakorlására… A mi reményünk, hogy időnk az örök Isten kezébe torkollik”. (Otto Betz)

Varga Miklós, Vikidál Gyula, Deák Bill Gyula - Három Királyok

Ghymes - Kis karácsonyi ének

Ghymes: Új esztendő

Az idő szeretet... Imre atya írása újra olvasva

Egyesek azt mondják: „Az idő pénz”. Azt hiszik, azért születtek csak, hogy pénzt szerezzenek. Ha olykor egy jó szót kérsz tőlük, vagy azt szeretnéd, hogy meghallgassanak, azt mondják Neked: „Zavarsz”. Sőt, ha nincs szerencséd, akkor még egy számlát is kiállítanak majd Neked, amin az áll, mennyi pénzt kereshettek volna az alatt az idő alatt, amíg veled foglalkoztak...

Én megértem, ha nem tudsz mit kezdeni velük.

Mások azt mondják: „Az idő haladás”. Egész életük abból áll, hogy a világegyetem dolgaival törődnek és tekintetük folyton a csillagos eget pásztázza. Közben azonban teljesen megfeledkeznek a földről, ahol élnek. Ha tőlük kérsz segítséget, ők is azt éreztetik veled, hogy zavarod őket. Idejüket ugyanis arra akarják fordítani, hogy az emberiségnek egy szebb jövőt építsenek. Tekintetük azonban vakká vált a jelen pillanat számára...

Én megértem, ha ezekkel sem tudsz mit kezdeni.

Ismét mások azt mondják: „Az idő élvezet”. Egész életük abban telik, hogy a jelen pillanatot kiélvezzék. Minden virágot leszakítanak, mindenből csak a nektárt akarják kiszürcsölni. Ami érdekli őket, az evés, ivás, ruházat, kényelmes élet. És miközben csak magukkal törődnek, elfeledkeznek arról, hogy Isten az igazi boldogság kulcsát nem véges, behatárolt, önző önmagukban, hanem mások szívében rejtette el...

Én megértelek, ha Te velük sem tudsz mit kezdeni.

Ha Te azt mondod: „Az idő szeretet”, akkor legtöbb kortársad Téged nem fog megérteni. Úgy viselkedik majd, mint süket a táncosok között: látja ugyan a táncoló alakokat, de mivel nem hallja a zenét, azt hiszi, hogy mindenki megbolondult. Esetleg még megkérdeznek, hogy lehet-e ebből a szeretetből „élni”?

Én megértem, ha nem tudsz és nem is akarsz nekik válaszolni.

De hidd el, nem is fontos!

Fontosabb az, hogy egyszer mindannyian elmegyünk.
Egyszer mindnyájunk élete véget ér.
Egyszer az élet nagy folyójából valamennyien kilépünk.

És akkor minden pénz elenyészik.
Minden haladásba vetett hit porrá válik.
Minden élvezet elmúlik.

Mert minden mulandó!

Ami viszont egyedül majd mégis megmarad, az a szeretet, mert csak a szeretet örök.

És Te tovább fogsz majd élni, mert idődet a szeretetbe fektetted.

Valóban a szeretetbe fekteted?

Stuttgart, 2015-03-14.

szerda, december 30, 2015

Már a pápa is azt mondja, hogy vége a világnak?

Hoax rémhír Fernc pápa világvége utolsó karácsony
(Fotó: origo.hu)
Az ünnepek alatt legalább tucatnyi helyről jutott el hozzám, hogy most már aztán tényleg vége a világnak, mert a pápa is megmondta. Egész pontosan „Ferenc pápa azt karácsonyi beszédében mondta a Szent Péter téren összegyűlt tömegnek, hogy az idei lehet, hogy az emberiség utolsó karácsonya lesz.” Sőt még azt is mondta, hogy „ez már a „végidők” kezdete, és valószínű, hogy jövőre ilyenkor már felismerhetetlen lesz a világ.” Mert ezt megírták az újságok is.

Ha finoman akarok fogalmazni, nagyon valószínűtlen, hogy ilyen kijelentést tett volna Ferenc pápa.  Eleve a római katolikus egyház vezetői részéről régóta nem divat apokaliptikus kijelentéseket tenni. Különösen Ferenc pápa eddigi tevékenységével áll szöges ellentétben egy ilyen megnyilvánulás. Nem áll távol tőle, hogy beszólogasson a világnak, de ezt sokkal finomabban, elegánsabban, és okosabban teszi. De hogy a keresztények, a kereszténység pusztulását jósolná? Több, mint valószínűtlen. Gondoltam, megér egy kis kutatást, mit is mondott.  Őszentsége minden egyes megszólalását figyelemmel kezeli a világmédia, és nem csak a nemzetközi hírúgynökségek és a legnagyobb médiumok rögzítik, hanem a vatikáni hivatalos ügynökség is. Egy ilyen horderejű kijelentés biztos nem sikkadna el...

A folytatás ezen a linken olvasható: http://toochee.reblog.hu/ferenc-papa-az-apokalipszis-lovasa

Én jelen vagyok, amikor...

Én jelen vagyok, amikor egyedül vagy.
      Én jelen vagyok, amikor elveszettnek érzed magad.
      Én jelen vagyok, amikor elhagynak téged.
      Én jelen vagyok, amikor úgy gondolod, valami nem megy tovább.
      Én jelen vagyok, amikor kétségbeesett és szomorú vagy.
      Én jelen vagyok, amikor félelem és szorongás tör rád.
      Én jelen vagyok, amikor senki sem akar téged.
      Én jelen vagyok, amikor falak választják el tőled barátaid.
      Én jelen vagyok, amikor gondjaid miatt már aludni sem tudsz.
      Én jelen vagyok, amikor valaki szenvedést okoz neked.
      Én jelen vagyok, amikor nagy veszélyben forogsz.
      Én jelen vagyok, amikor beteg vagy és segítségre szorulsz.
      Én jelen vagyok, amikor képtelen vagy egyedül megoldani problémáid.
      Én jelen vagyok, amikor a világodat darabokra törik.
      Én jelen vagyok, amikor egy kicsit több szeretetre van szükséged.
      Én jelen vagyok, amikor nagy fájdalmakat érzel.
      Én jelen vagyok, amikor senki sem tartozik hozzád.
      Én jelen vagyok, amikor rossz a lelkiismereted.
      Én jelen vagyok, amikor hozzám kiáltasz.
      Én jelen vagyok, amikor megtérsz hozzám.

      Jelen vagyok Én, mint a Nap, amely meleget és vidámságot ad neked.
      Jelen vagyok Én, mint szívedet megörvendeztető virág.
      Jelen vagyok Én, mint szeretettel beburkoló felhő.
      Jelen vagyok Én, mint utadat megvilágító fény.
      Jelen vagyok Én, mint egy olyan szem, amely szeretettel néz rád.
      Jelen vagyok Én, mint olyan kéz, amely gondoskodva fogja kezed.
      Jelen vagyok Én, mint olyan szív, amely mindig érted dobog.

      Én úgy vagyok jelen, mint barátod, aki soha nem hagy cserben.
      Én úgy vagyok jelen, mint nővéred, aki gondoskodásával körülvesz.
      Én úgy vagyok jelen, mint bátyád, aki örömödben és bánatodban melléd áll.
      Én úgy vagyok jelen, mint édesanyád, aki együtt érez veled és egészen megért.
      Én úgy vagyok jelen, mint édesapád, aki örök életet ad neked.

Én mindig érted vagyok jelen, végtelenül szerető Istened.

hétfő, december 28, 2015

Szent Család vasárnapja - „Ha együtt imádkoztok együtt is maradtok!”

Betlehem - Szilveszter archívum 
Sajnos a program, amelyet használtam a blog szerkesztéséhez és a prédikációs lista működtetéséhez, összeomlott ezért nem tudtam eddig jelentkezni, sem a prédikációt levélben elküldeni. A blogot sikerült újra működésbe hozni, de a levelező listát még nem, ahogy megoldódik a probléma, úgy ott is jelentkezni fogok, addig is szíves elnézésüket kérem.
További áldott ünnepeket, s majd Boldog Új Évet adjon az Úristen Kedves Mindannyiuknak!
fr. Szilveszter ofm

Ma, amikor krízisbe került a családi élet, amikor nem igazán szokás a gyermekvállalás, de annál nagyobb divat és gyakoribb a szentségi házasságon kívüli együttélés és egyre több házasság végződik válással a házastársak benső válsága, krízise miatt. Ma, amikor egyre több állam, egy kalap alá veszi a férfi és nő házasságát, az élettársi kapcsolattal, vagy ami még ettől is rosszabb, az egyneműek kapcsolatával, és ha valamely állam eltér ettől a gyakorlattól, mint a magyar, amely alkotmányában „védi a házasság intézményét, mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját” (L cikk 1 pontja), akkor azt kipellengérezik, gazdasági életét lehetetlenné akarják tenni.

Ma az Egyház mindezek ellenére, vagy pontosan ezért, az igazi család követendő példáját állítja elénk, Szűz Mária, Szent József és természetesen a Jézusból álló kicsiny meghitt názáreti családot, akiktől megtanulhatnánk az önfeláldozó, egymásért élő, óvó, féltő, segítő szeretetet!
No persze lehet mondani azt, hogy könnyű volt nekik minta családnak lenni, amikor benne élt és nevelkedett Jézus, az Isten Fia és Isten eleve megóvta minden bajtól őket.
Ezzel szemben a Biblia arról tanúskodik, hogy nem volt könnyű nekik sem, nem volt problémamentes, nem volt gondoktól, szenvedésektől mentes a Szent Család élete sem. Már József és Mária jegyessége sem volt problémamentes. József el akarja bocsátani Máriát, mert nem tudja, hogy a szíve alatt megfogant élet a Szentlélektől van. Az angyal figyelmezteti Józsefet álmában, hogy ne tegye ezt.
Újabb gond az ő életükben: pontosan Jézus születése előtt Betlehembe kell menniük a népszámlálás miatt, pedig Názáretben mindent előkészítettek a gyermek fogadására. S Betlehemben, egy istállóban születik meg Jézus, mert a betlehemiek nem adtak szállást Józsefnek és az áldott állapotban levő Máriának.
Amikor bölcsek jönnek látogatni az újszülött királyt – Heródesnek tett bevallásuk alapján kb. két évvel a születés után – akkor azt olvashatjuk a Szentírásban, hogy bementek a házba. Nem istállóról van már szó, mert József minden bizonnyal megteremtette megélhetésük alapjait Betlehemben is és fedelet teremtett a Szent Család feje fölé. És ezt az épp kialakult otthonukat menekülve kell maguk mögött hagyni Heródes gyilkos szándéka miatt.
Hány, meg hány család kényszerült a történelem során, elhagyni otthonát, s csak a legszükségesebbet vihette magával. Hányszor megismétlődik még ez a jelenet ma is, a háborúk sújtotta vidékeken, vagy épen azokban az országokban, ahol üldözik keresztény testvéreinket.
Aztán éppen a mai evangéliumi szakaszban olvastuk a 12 éves Jézus történetét, aki elkezdi járni a maga útját, ott marad a Jeruzsálemi Templomban szülei tudta nélkül, s csak három nap múlva találnak rá. S anyja kérdésére azt a meglepő és érthetetlen választ adja: "Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?" Hányszor megismétlődik ez a jelenet a családjainkban, mikor a gyermekek felnövekedve kezdik a maguk útját járni, ami a szülők számára sokszor érthetetlen.

Ezek az idézett részek a Szentírásból, csak néhány pillanatra utalnak a Szent Család rejtett életére, de ezekből biztos, hogy sok esetben ugyanazok a krízishelyzetek alakultak ki a názáreti Szent Családban, mint a mai családok benső életében.
Akkor miért bukik bele oly sok család ma ezekbe a problémákba, válsághelyzetekbe és miért sikerült ezek békés rendezése, megoldása a Szent Családnak, kérdezhetné valaki?
Persze erre azt az egyszerű választ lehetne adni, hogy a Szent Családot számtalanszor megsegítette a csoda, az angyal megjelenésével, amikor tisztázta József előtt, hogy Mária gyermeke a Szentlélektől van, amikor figyelmeztette Józsefet, hogy a Gyermekre leselkedő veszély elől meneküljön Egyiptomba, és még sorolhatnák tovább.
Ez igaz, hogy az angyal figyelmezteti őket, de ezt ne képzeljük el, valami hallatlan látványos formában. Hiszen már a kis hittanosok is megtanulták, hogy az angyaloknak nincs testük, ők láthatatlan lelkek. Tehát értelmünkön és lelkiismeretünkön keresztül hatnak ránk, a lélek csendjében, az imádság közepette, ha fogékonyak vagyunk ösztönzéseikre. Ez a kulcsa annak, hogy a Szent Család átvészelte a válsághelyzeteket, mert szüntelen megvolt az imádság életükben, mert állandó kapcsolatban álltak a Teremtő Istennel. Imádkoztak egyénileg és a családi közösségben is.
Józsefről olvassuk: "Igaz ember volt". Ez a kor nyelvén azt jelentette, hogy vallásos, gyakorló hívő és imádságos ember, aki felismeri és elfogadja a Szentlélek irányítását életére vonatkozólag. Vagy Máriáról, hogy „szolgálóleány”-nak vallotta magát és szívébe véste az isteni Igéket és el elgondolkodott rajtuk. A mai evangéliumi szakasz pedig arról tudósit, hogy a 12 éves Jézus szinte megszállott érdeklődést tanúsított Isten dolgai iránt. Annyira bele melegszik az Istenről folytatott beszélgetésbe a tudósokkal, hogy a családjáról is megfeledkezik, mert számára az Istennel való bensőséges kapcsolat mindennél fontosabb, de aztán hazatér szüleivel Názáretbe és engedelmeskedik nekik.

Ez az, ami hiányzik a mai családok életéből: az egyéni és közösségi imádság, a Szentírás, az Isten Igéje fölötti elmélkedés és a szenvedélyes, a személyes és élő kapcsolat a teremető Istennel.
Olyan korban élünk, ahol még a vallásos családok is - a realitásra való nevelés címén – leszoktatják, illetve meg sem tanítják gyermekeiket ara, hogy az élet legfontosabb dolgai után szenvedélyesen érdeklődjenek, vagy a hétköznapok közepette egy helyes fontossági sorrendet, értékrendet tudjanak felállítani, az örökéletet tartva szemelőt. Ma nagyon sok esetben csak a megélhetés a fontos, csak azzal érdemes foglalkozni, amivel pénzt lehet keresni, tartják sokan, aminek következtében kényelmesen lehet élni, és jókat szórakozni, akár adventben, vagy a nagyböjt idején is.
Pedig elsősorban a szülők feladata, keresztségi ígéretüknél fogva is, hogy jó példájuk által ráneveljék gyerekeiket a rendszeres imára, a vasárnap megszentelésére, a szentségekhez való járulásra, az Istennel való személyes és élő kapcsolat kiépítésére, illetve a keresztény értékrend megbecsülésére!

Hála Istennek, vannak szülők, akik mindezt fontosnak tartják, és nem csak szavukkal, hanem elsősorban életpéldájukkal igyekszenek nevelni. Olyan jó hallani, hogy ma is vannak családok, ahol együtt imádkoznak, együtt olvasnak szentírást a családban. Amikor Csíksomlyón voltam, olyan jó volt látni, hogy szülök és gyerekek, együtt vettek részt adventben a korai szentmiséken, hogy apa és fia, anya és leánya, együtt végezték el szentgyónásukat, és együtt járultak a szentáldozáshoz.

Szüntelen zajban élünk - kívül és belül -, nincs csend, amikor egymással mélyebb dolgokról is beszélgethetnénk, amikor imádkozhatnánk, s a csöndben meghallhatnánk a lélek fülével Isten akaratát, mely számunkra mindig a legjobbat akarja.
Ehelyett menekülünk a csendtől, menekülünk attól, hogy szembenézzünk a problémákkal, hogy megbeszéljük azokat, azt képzelvén, hogy majd maguktól megoldódnak. Állandóan valami szolgáltatja a háttérzajt otthonunkban, vagy a tévé vagy a rádió szól, vagy a számítógép működik, illetve az okos telefon bütykölése köt le, csakhogy ne legyen csend. Figyeljük csak meg, hogy egy-egy lakásban hány TV és rádió van, illetve a szobában a székek mind a TV felé vannak irányítva, mintha a családi szentélynek az lenne az oltára.
Igen, sok esetben a házasságot a templomban kötik meg, de sokszor csak pusztán a ceremónia kedvéért, a rendkívüliségre, a látványosságra törekszenek, vagy csupán a szokásoknak akarnak eleget tenni. Megfeledkeznek a házastársak, hogy a templomi esküvő azt jelenti, hogy a házasság szentség, és e szentségben egy harmadik valakivel találkozik a férj és a feleség: Jézus Krisztussal, aki segíteni akar rajtuk - ha engedik -, nem pedig közéjük állni.
De ahhoz, hogy Krisztus segítségét észrevegyék a házasok, vagy egyáltalán észrevegyék azt, hogy velük van Isten, aki segíteni akar, ahhoz időnként, lehetőleg naponta, csendet kell teremteni, le kell ülni és imádkozni, egyénileg és közösen a családban. Kalkuttai Teréz anya mondta: „Ha együtt imádkoztok együtt is maradtok!”

Befejezésül elmondhatjuk, hogy ahol az emberek a krisztusi érték rend szerint élnek, és tudnak együtt imádkozni, ahol az imádság megnyeri Isten tetszését, ahol nyíltan megvallják hitüket, akár a rendszeres vasárnapi szentmisén való részvétellel is, ahol az emberek nem felejtik el szeretni egymást, ahol megosztják a többet azzal, akinek kevesebb van, ahol beszélgetés közben többször szerepel a mi és a miénk, mint az én és az enyém, - ott megvalósul az igazi keresztény család: ott van az Egyház, jelen van az Isten és követik a Szent Család példáját is.

Tanuljunk a Szent Családtól, Jézus, Mária, József közösségétől: ahol az igaz hit, az imában való mély, bensőséges kapcsolat uralkodott az Istennel, amelyet az önfeláldozó, egymásért élő, óvó, féltő, segítő szeretetet, és a helyes értékrend jellemzett!

A mai napon imádkozzunk a világ minden családjáért; de különösen azokért, akik elveszítették az Isten- és a felebaráti szeretetbe vetett hitüket, azokért, amelyek problémákkal és nehézségekkel küszködnek, azokért, amelyekben békétlenség és meg nem értés uralkodik, azokért, akiket keresztény hitük miatt ma is üldöznek, és igazságtalan meghurcoltatással kell szembenézniük szerte a világon, és otthonukból menekülniük kell, mint a Szent Családnak Betlehemből..
Szeretettel gondoljunk a saját családjainkra is, és mindazon családokra, akikért imádkozni tartozunk.

Imádkozzunk Esztelnek község minden családjáért, különösképpen azon családokért, amelyekből hiányzik az egyetértés, a béke, a megbocsátás, amelyeket a válás kísértése fenyeget, amelyekben a házastársi hűtlenség, az erőszak és az alkohol súlyos problémákat, nehézségeket és szenvedést okoz.
Szent József és a Boldogságos Szűzanya közbenjárására ragyogja be az Úr szívük sötétségét és adjon nekik élő hitet, biztos reményt és tökéletes Isten- és emberszeretetet, érzéket és értelmet, hogy megtehessék az Ő szent akaratát!! Áldja meg az Úr küzdelmeiket, fáradozásukat, buzgóságukat, örömeiket és bánatukat, boldogságukat és fájdalmukat! Töltse be családjaink életét kegyelmével, hogy boldogságban, békességben, kölcsönös egyetértésben, s az egymást hordozó szeretet légkörében élhessenek!

KEZDISZENTLELEK FALUFILM WWW.SANZIENI.RO WWW.KEZDISZENTLELEK.RO VARIOMED...

Római Riportok - 2015.12.27.

szombat, december 26, 2015

A születési bazilika Betlehem

Szent István vértanú ünnepe - Minden körülmény között vállalnunk kell Krisztus követését

Karácsony másnapján Egyházunk figyelmünket Szent István diakónusra, az első vértanúra irányítja. A vértanúság pálmája a betlehemi jászol mellett arra figyelmeztet, hogy áldozatok árán is hűségesnek kell maradnunk az Istengyermekhez, hogy a karácsonyi szeretet tetteket, áldozatokat kíván mindnyájunktól.
Amit hitelesen tudunk Szent István vértanúról, azt az Apostolok Cselekedeteiből tudjuk (ApCsel 6. és7.). Körülbelül Kr.u. 3 táján születhetett, hellenista, vagyis görögül beszélő zsidó családból. Egy 4. századi hagyomány a 72 tanítvány egyikének tartja.
A hellenista zsidók zúgolódtak az arám nyelvűek ellen, mert özvegyeiket elhanyagolták a mindennapi kiszolgálásnál. Ekkor az apostolok hét arra alkalmas férfit választottak erre a foglalatosságra, a szegényekről, özvegyekről való karitatív gondoskodásra.

István kegyelemmel és erővel volt eltelve, olvastuk a szentleckében, igy nem csak szolgált az özvegyek közt, de csodákat és jeleket művelt a nép körében. Különböző zsinagógákból némelyek ellene támadtak, de sem bölcsességével, sem a Lélekkel szemben nem tudtak helytállni. Jézushoz hasonlóan, őt is hamis tanukkal a főtanács elé hurcolták, és ott Jézus tanítását kiforgatva vádolták. A főpap kérdésére védőbeszédében a zsidó nép történetét idézte. Hallgatóinak fejére olvasta, hogy Jézus árulói és gyilkosai lettek. Azok haragra gyulladtak és befogták fülüket.
Amikor kijelentette bírái előtt, hogy nyitva látja az eget, és hogy az Emberfia ott áll az Isten jobbján, ezt Isten káromlásának ítélték, rárontottak, kivonszolták a városból és megkövezték. Ruháikat egy Saul nevű ifjú (a későbbi Szent Pál) lábához rakták le.
Vértanú halála bizonyára erősen befolyásolta Saul későbbi sorsát, hatása Szent Pál leveleiben is kimutatható. Ősi hagyomány István közbenjáró imájának tulajdonítja Pál megtérését.

Ahogyan a szülőknek egy csecsemőt nem elég szemlélni, hanem feladataik vannak vele szembe – így az Isteni Kisdedre sem elég csupán elérzékenyülve gondolni, hanem kötelezettségeink vannak, amelyek keresztény voltunkból fakadnak. Ezt a mai evangéliumban Jézus így fogalmazza meg: „Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt”(Mt 10, 17-22).
Tanúságot tenni – a krisztuskövető elengedhetetlen kötelezettsége. Szent István maradéktalanul eleget tett ennek a feladatnak, élete árán is tanúságot tett Krisztusról. A Krisztusért végzett szolgálatért a nép ítélőszéke elé hurcolták - ugyanis élete és tevékenysége nagyon szembeötlő volt. „Bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak helytállni”(ApCsel 6,8-10). „Kegyelemmel és erővel eltelve” mutatott rá Isten jelenlétére.
Igazából tökéletes Krisztus követőként nem számíthatott más sorsra, mint az isteni Kisded – visszautasításban volt része. Jézus is földre szálltakor vonzotta a pásztorokat, a bölcseket. Megérkezése azonban már fellobbantotta Heródes gyilkos haragját, és az életére tört.
Szent Istvánt is sokan követték, sokan hittek szavára, de ellenzői, pontosabban Krisztus ellenségei, erőszakkal léptek fel ellene és megkövezték. Halálában is az égre tekintett, mintegy beidegződött mozdulattal, mert felülről várt erőt, ahhoz, hogy Krisztushoz hasonlóan elmondhassa az imát: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül”, mert nem tudják, mit cselekszenek.

Keresztény életünk, a Krisztushoz való tartozásunk bennünket is tanúságtevő életre kötelez. Áldozatok árán is hűségesnek kell lennünk az istengyermekhez.
„A tanúságtétel a vértanúsághoz is vezethet, és mi nem félünk, mindenre kész vagyunk. Már sok vértanúnk van az elmúlt tizenkét év alatt: egy püspök, öt pap és 1267 világi hívő, akik életüket adták hitükért – nyilatkozta Louis Sako iraki káld pátriárka a bagdadi szentkapu megnyitásakor 2015. dec. 13-án. Az iraki keresztény kisebbségnek ki kell tartania a hitben, a bizalomban és a reményben, mint ahogy bátran fel kell vállalniuk az előttük álló fájdalmas kihívásokat is, amelyek remélhetőleg hamar véget érnek.”
„Valóban vértanú egyház vagyunk. Vértanúnak lenni görögül, de arabul és káld nyelven is azt jelenti: tanúságot tenni. Tanúskodni hitünkről, az evangélium öröméről, az isteni irgalmasságról – ez az iraki keresztények célja, (de ez kell hogy legyen minden egyes keresztén célja is). Isten akaratából vagyunk ezen a földön, ez a hivatásunk” – tette még hozzá Louis Sako iraki káld érsek.
Most karácsonykor mi is többet szemléltük az égieket, remélhetőleg a mi lelkünkben is gyökeret vert egy-egy kegyelem, Isten-i ajándék, amely lelki erővel tölt el, jó elhatározásokat szül – tökéletesebb Krisztus követésre buzdít.

Az a tény, ha egy kicsit is jobbakká lettünk, mások számára jel lesz, mások is buzdulnak általunk. Azonban olyanok is lesznek, akiknél nem találunk megértésre. Lehet, hogy közvetlen környezetünk, vagy éppen a templomba járó felebarátunk sem támogat a jóért folytatott küzdelmünkben, az elkötelezett öntudatos keresztény életben. Akár irigységből fakadó rosszindulattal akadályozhatnak, vagy a pletyka, a megszólások, rágalmak ítélőszéke elé hurcolnak. Azonban, ha ezernyi akadályt is kell leküzdenünk akár önmagunkban, akár másokban – karácsonynak a kegyelme Krisztuskövetésre kötelez.

A mai ünnep arra figyelmeztet, hogy nem lesz mindig karácsonyi ének, díszes fenyőfa, ünnepi hangulat, nem fognak mindig angyalok glóriázni, de nekünk akkor is haladnunk kell a Krisztus által mutatott jó és helyes úton – minden körülmény között vállalnunk kell Krisztus követését, és a róla való tanúságtételt, mint szent István vértanú is tette.
Ezért a szentmise bevezető könyörgésével kérjük, Istenünk, add, hogy követhessük azt, akit tisztelünk, és megtanuljuk ellenségeinket is szeretni, mert Szent István diakónus vértanúságát ünnepeljük, aki a gyilkosaiért is tudott imádkozni!

péntek, december 25, 2015

A Nagy Mózes általános iskola pásztorjátéka – képes beszámoló


Karácsony első napja: „Legyen ez a karácsony…”- hanganyag

A gyermek Jézus hozza az enyhülést mindazok számára, akik megpróbáltatások közepette élnek. Ne vonakodjunk hát attól, hogy felismerjük és befogadjuk őt: Vele „ragyogó fény” világítja be az emberiség égboltját; Vele „szent nap” érkezik el, amely nem ismer naplementét. Legyen ez a karácsony valóban mindenki számára az öröm, a remény és a béke napja!

A Biró család 2015-ös karácsonyi üdvözlete

Karácsony első napja: „Legyen ez a karácsony…”

2015 - Karácsony - Esztelnek
Minden embernek, még a nem hívőknek is, ha van általános műveltsége, a karácsony a barlangot, az angyalokat, a pásztorokat, Máriát, Józsefet és a kis Jézust jelenti. Ez igaz, erről szólnak az éjféli és a hajnali szentmisék olvasmányai, amelyeket szent Lukács jegyzett le. Viszont a karácsonnyal kapcsolatos hittitok, a megtestesülés titkának a jobb, a mélyebben megértése végett, át kell gondolnunk a ma elhangzott Szent Jánosi evangéliumi részletet is. Bár egy kissé nehézkes ez a szöveg, de megéri, hogy foglalkozzunk vele.

„Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél”(Jn 1,1-2).” Jézus betlehemi születését megelőzte egy másik „születés”, még az idők kezdete előtt. Szent János egy ugrással az idők kezdetére visz vissza bennünket. A Hiszekegyben is ezt imádkozzuk: „Aki az Atyától született az idő kezdete előtt”.
Amikor János erről a titokról beszél, az „Ige” szót használja. Azt állítja, hogy Istenben létezik valamiféle „dialógus”, párbeszéd. Jézus Istennek a Szava (Igéje), aki kinyilvánítja, és láthatóvá teszi számunkra Őt, mivel ő kezdetben, az Istenben élő Ige, illetve maga az Isten volt. Ez azt jelenti, hogy mielőtt Betlehemben megszületett volna az Ige, már létezett.
Amikor a Gyermek-Jézust szemléljük a betlehemi jászolban, ne feledkezzünk meg arról, hogy benne Isten mutatkozik meg nekünk: „Aki engem lát, az Atyát látja”- mondja nyilvános működése alkalmával.
Isten annyira hatalmas, hogy kiszolgáltatottá teheti magát, és védtelen gyermekként jön elénk, hogy szerethessük. Isten annyira jó, hogy lemond ragyogásáról, és az istállóba száll le közénk, hogy ott megtalálhassuk, hogy jósága minket is megérintsen, hogy átadja azt nekünk, és hogy tovább működjön általunk.
Ez Karácsony: Isten eggyé lett közülünk, hogy mi Vele lehessünk, hogy hozzá hasonlóvá váljunk. Jelként a jászolban fekvő Gyermeket választotta. Ilyen az Isten. Így tanuljuk meg megismerni őt. És minden gyermeken még a meg nem születetten is, visszatükröződik valami Isten betlehemi közelségéből, amelyet szeretnünk kell, és amelynek alá kell magunkat vetnünk.

Mit mond nekem ma ez a betlehemi Gyermek, milyen Szó ő számomra? Mit nyilvánít ki, mit ad tudomásomra nekem ma Istenről?
Az Isten Igéjének az öröktől történt születése után János felidézi „a világ születését”: „Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett”. Az első benyomásunk Istenről a világ teremtése. A világmindenség a Teremtő Istenről beszél (Kant).

„Isten a világosság” – állítja Szent János – „és benne nincsen sötétség” (1Jn 1,5). A Teremtés könyvében azt olvassuk, hogy a világ teremtésének elején „a föld puszta és üres volt, és sötétség volt a mélység felett”. „És Isten szólt: Legyen világosság! És lett világosság” (Ter 1,2-3). Isten teremtő szava maga a világosság, az élet forrása. Minden az Ige által lett, és nélküle semmi sem lett, ami létező (Jn 1,3). Ezért van az, hogy minden teremtménye alapvetően jó, és magán hordozza Isten lenyomatát, az ő világosságának egy szikráját. Mindazonáltal amikor Jézus Szűz Máriától megszületett, maga a Világosság jött el a világba: „Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól”, valljuk a Hiszekegyben. Jézusban Isten magára vette azt, ami nem volt, miközben maradt annak, aki volt: „a mindenhatóság belépett egy gyermeki testbe, ám nem lett alávetve a világmindenségnek” (Szent Ágoston). Emberré lett ő, aki az ember teremtője, hogy meghozza a világnak a békét. Karácsony éjszakáján az angyalok serege ezért énekli: „Dicsőség a magasságban Istennek / és békesség a földön az embereknek, akiket szeret” (Lk 2,14).
„Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága”(Jn 1,4). Az „örök születés” és a „világ születése” után, íme, az üdvösség művének a születése: az emberi élet és a benne felragyogó „világosság”.
Az „élet” Jánosnál majdnem mindig az örök éltet jelenti, a természetfelettit, az istenit. „Benne élet volt”, vagyis Jézusban az emberiség igazi élete születik meg Betlehemben, csodáiban, tanításában, halálában és feltámadásában is az üdvösség köszönt ránk.
Isten öröktől fogva azt akarja, hogy bennünket az ő szeretetében és életében részesítsen. A teremtés volt ennek a tervnek az első lépése, de a leginkább Jézusban nyilvánult meg.

„Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról(Jn 1,6-8).”
Magasan szárnyalva elmélkedésében, most hirtelen a Földre száll az evangélista figyelme, mert a következő részben Jézus történetiségével szeretne foglalkozni. Szerinte Jézus történelmi személy, jövetelét Keresztelő János perdikciói készítették elő.
János csak egy ember volt, nem ő volt a „világosság”, az Isten helyét nem foglalhatja el senki sem. De Istennek emberekre van szüksége. Jézusnak keresztelő Jánosra van szüksége, s hogy megtestesülhessen, szintén egy ember működött közre: Mária. Isten számít a mi emberségünkre és emberi közreműködésünkre. Senki nem láthatja meg őt anélkül, hogy ne találkozna először emberi tanúkkal, férfiakkal és nőkkel, akik előkészítik bennünk „az Úr érkezését”.

Vajon én, aki most a karácsonyt ünneplem, a „világosság” tanúja vagyok, a világosság, a fény felé vezető úton járok, vagy inkább megmaradok a sötétség útján?
„(Az Ige) volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít” (Jn 1,9). Jézus ebben a mondatban érdekes dolgot mond, utat mutat mindannyinknak. A sok ember közül, akik valójában nem gyakorlók, ma sokan megfordulnak a templomokban, vagy találkoznak a Megszületettel a rádió és a televízió adásaiban, vagy éppenséggel az újságban. Jó olvasni János kijelentését: Jézus, a világosság minden embert megvilágosít. Sokáig rejtve volt ez a világosság, ma az egyházak ráébrednek arra, hogy milyen fontos az, hogy az emberek valamiképpen Jézus világosságában éljenek. Hetente, sőt naponta hallgathatunk és láthatunk is vallásos, Istennel illetve hittel foglalkozó adást. Így nemcsak az erőszak, hanem a szeretet is szabadon szárnyalhat.

„A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. Tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be”(Jn 1,10-11). János evangéliumának drámai jellege itt jelentkezik először. János teljes evangéliumában jelen van ez a választási lehetőség. Vannak, akik elfogadják Jézust, mások visszautasítják, a világ hívőkre és nemhívőkre oszlik fel, illetve ma már beszélhetünk a közömbösök kategóriájáról is.

Én, aki most itt jelen vagyok, próbálok-e egy lépéssel közelebb kerülni Istenhez? Nem könnyű: „övéi nem fogadták be”. Már Jézus bölcsőjénél ott van a kereszt: valahányszor nem hiszünk a szeretetben, az igazságban és a jóságban, Krisztust utasítjuk vissza.

„Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek” (Jn 1,12-13). János itt párhuzamba állítja a mi életünket a Jézuséval. Ahogyan az Igének van egy „örök születése”, az isteni élete, és a betlehemi megtestesülése, úgy mi is megszülettünk erre a halandó életre „férfi akaratából”, a „vérnek és a testnek a vágyából”. És ismerjük nagyon jól emberségünknek ezt a törékeny voltát, amelyen áttetszik a halál, a betegség és sokszor a szenvedés is.
De hitünk megmutatja ma a másik származásunkat is, azt, hogy Istentől születtünk. Létezik tehát egy isteni életünk a halandó emberi létünk mélyén, és ez örök, amit János nem szűnik meg hangoztatni. Két kifejezést használ: „Istentől született”, „Isten gyermeke”.

„Istentől született”- mindenki gyermeki kapcsolatban van vele. Senki nem maradhat teljesen kívül azon az „életen”, amelyet Isten ad nekünk, mert nincs olyan emberi lét, melyből Isten, mint Teremtő hiányozna. Isten akarja minden ember üdvösségét, és az üdvözítő kegyelmét is adja, amikor segíti őket, hogy lelkiismeretük törvényei szerint éljenek, amelyek szívükbe van írva (Róma 2, 14-16).
„Isten gyermekei”. Olyan, mint egy másik létrend, mely az előzőre támaszkodik. János nem „istenfiúságról” beszél, hanem következetesen a gyermek szót alkalmazza, mely egyaránt fiút és lányt is jelent. Akkor válunk Isten gyermekeivé, ha hiszünk őbenne. Isten ma minden embert meghív, hogy akik születésük által benne élnek láthatatlan módon, a hit és a keresztség által legyenek Isten gyermekeinek látható népe.

Karácsonykor azért vagyunk többen a templomba, azért vannak itt olyanok is, akik máskor hiányoznak, mert Istennek ezt a nagy szeretetét megérezték/ük, hisz minden ember lelkében, még a nem-hivőnek is, ott van a nagy kétség: ha ez igaz lenne, ha nem volnánk csupán halandók, ha valóban létezne a boldogság! Karácsonyi rege, ha igaz hitté válna, - mondja Ady Endre: Karácsonykor  – igazi boldogság szállna a világra.
„S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be”(Jn 1, 14.). János egészen közel visz hozzá, Betlehembe. Megtapinthatjuk a „testét”, élvezhetjük az Ő fényét, világosságát. Halandóvá lett a mi halhatatlanságunkért, gyöngéd kisded a mi nagyságunkért. Emberré lett, hogy mi megistenülhessünk.
Kt. Az éjféli szentmise kezdő éneke: „Ma szállott közénk a mennyből az igazi békesség”. Valóban, csakis a „nagy világosság”, amely Krisztusban jelent meg, képes az embereknek az „igazi” békét megadni: ezért minden egyes nemzedékre érvényes a meghívás, hogy fogadja be ezt a békét, azt az Istent, aki Betlehemben lett egyé velünk.

Ez a Karácsony! Történelmi esemény és a szeretet misztériuma, amely több mint kétezer éve megszólítja az embereket, férfiakat és nőket, minden korban és minden helyen. Karácsony az a szent nap, amelyen Krisztus „nagy világossága”, a béke hordozója felragyog előttünk! Azonban felismeréséhez, befogadásához hitre és alázatra van szükség. Mária alázatára, aki hitt az Úr szavában, s aki elsőként hajolt a jászol fölé, hogy méhének gyümölcsét imádja. Józsefnek, az igaz embernek alázatára, akiben megvolt a hit bátorsága, és ahelyett, hogy saját jóhírét óvja, Istennek engedelmeskedett; a pásztorok alázatára, a szegény és névtelen pásztorokéra, akik befogadták az égi hírnök üzenetét, és sietve közeledtek a barlanghoz, ahol megtalálták az újszülött kisdedet, s akik csodálattal eltelve imádták őt, és magasztalták az Istent (Lk 2, 15-20).
A kicsik, a lélekben szegények: ők Karácsony főszereplői, tegnap és ma egyaránt; ahogy Isten történetében is mindig ők az igazság, a szeretet és a béke országának fáradhatatlan építői. A betlehemi éjszaka csendjében megszületett Jézus, és gondoskodó kezek fogadták. És ma, a mi Karácsonyunkkor, amikor tovább visszhangzik az ő megváltó születésének örömhíre, vajon ki az, aki kész, hogy megnyissa előtte szívének ajtaját?
Korunk emberei, férfiak és nők! Krisztus hozzánk is jön, hogy elhozza a világosságot, hozzánk is jön, hogy megajándékozzon az ő békéjével. De vajon ki virraszt a reménytelenség, a kétkedés és a bizonytalanság éjszakájában éber és imádságos szívvel? Ki várja az új nap hajnalát, miközben őrzi a hit aprócska lángját? Kinek van ideje hallgatni az ő szavát és hagyni, hogy szeretetének vonzása átalakítsa? Igen! Az ő békeüzenete mindenkinek szól, mindenkihez jön, hogy önmagát ajánlja fel, mint a megváltás biztos reményét.

Krisztus világossága, amely mindannyiunk életét betölteni érkezik, ragyogja be ezt a világot, és legyen vigasz mindazok számára, akik a reménytelenség, a nyomorúság, az igazságtalanság, a szenvedés, az elnyomás, az üldöztetés és az emberi méltóságukat sértő körülmények sötétjében élnek.
A gyermek Jézus hozza az enyhülést mindazok számára, akik megpróbáltatások közepette élnek. Ne vonakodjunk hát attól, hogy felismerjük és befogadjuk őt: Vele „ragyogó fény” világítja be az emberiség égboltját; Vele „szent nap” érkezik el, amely nem ismer naplementét. Legyen ez a karácsony valóban mindenki számára az öröm, a remény és a béke napja!

Testvéreim! „Jöjjetek mindnyájan az Urat imádni”. Máriával, Józseffel és a pásztorokkal, a napkeleti bölcsekkel és az alázatos imádók megszámlálhatatlan seregével, akik az újszülött Gyermek elé járultak, mindazokkal, aki az évszázadok folyamán befogadták szívükbe a Karácsony misztériumát, mi is hagyjuk, hogy e nap fényessége mindenüvé kiáradhasson: hogy beléphessen a szívünkbe, bevilágítsa és felmelegítse otthonainkat, vidámságot és reményt hozzon lakásainkba, és békét adjon a világnak!

Ez az én, ez a mi kis ferences közösségünk szívbéli jó kívánság számotokra Esztelnekről, akik e sorokat olvassátok. Alázatos és hívő imádsággal fordulok a Gyermek Jézushoz e szentmiseáldozat keretében, hogy az ő világossága oszlasson el minden sötét árnyat életetekben, és töltsön el újra benneteket szeretettel és békével. Az Úr, aki Krisztusban ránk ragyogtatta irgalmas arcát, részesítsen benneteket szeretteitekkel együtt az ő boldogságában és tegyen benneteket az ő jóságának hírvivőivé.

csütörtök, december 24, 2015

Esztelneki Ferences templom hirdetései – Karácsonyi ünnepkör programja

1.    December 24-én az éjféli szentmise természetesen 12 órakor lesz és előtte egy háromnegyed órával, tehát ¼ 12-től az iskolás gyerekek pásztorjátékot adnak elő.
2.    Karácsony első és másod napján, pénteken és szombaton a megszokott időben, délelőtt ½ 11-től lesznek az ünnepi szentmisék.
3.    December 27-én, vasárnap, Szent Család ünnepe, a szentmise szintén ½ 11-től lesz a Szent Család közbenjárását kérve. Milyen szép lenne, ha erre a szentmisére a család együtt jönne, ha az anya, az apa és a gyerekek együtt kérnék a Szentcsalád közbenjárására Isten áldását és segítségét családjuk, családjaink számára.
4.    December 31-én, Szent Szilveszter pápa napján a hálaadó szentmise délután 4 órakor lesz. Szilveszter éjjelén ½ 12-kor kinyitjuk a templomot és kitesszük az Oltáriszentséget imádásra, majd éjfélkor szentségi áldásban részesülve léphetjük át az újév küszöbét.
5.    2016. Január 1-én, a Boldogságos Szűz Isten anyaságának főünnepén a szentmise délelőtt ½ 11-kor lesz.
6.    HÁZSZENTELÉSEK
7.    2016. Január 2-án, szombaton délelőtt 9 órakor kezdődik alsó és felső Esztelneken és Január 3-án, vasárnap délelőtt 10 órától Kurtapatakon. 

Adventi gondolatok: December 24. – „Áldott az Úr, atyáink Istene…” Lk 1, 67-79

Zakariás, az öreg pap nem tudta elhinni, hogy nekik, Erzsébettel, még születhet fiuk. Ezért megnémult. Némasága nem pusztán jel volt, hanem azért nem szólalt meg, mert aki Istennel küzd, az nem tud sem vele sem mással beszélni, és az nem tud énekelni. Csak akinek lelke szabad és igent mond Istennek, az tud beszélni, és abból fakadhat ének. Fia, János születése után azonban megnyílt az ajka és megoldódott a nyelve. Hálaéneke megoldódott nyelvének első szava.

Ez a hálaének azért tört fel Zakariásból, mert megértette azt, miért küldte Isten a Megváltót. Világossá vált számára, hogy mi a Megváltó küldetése és végre alkalmassá vált arra, hogy a Megváltó előhírnökét, a gyermekét tanítsa, nevelje, formálja az életét: felismerte az Isten tervét és annak örült, hogy az Isten terve szerinti apa tud lenni, végre tisztán látja a küldetését, s elvégezheti gyermeke életében.
Igazából minden apa, minden anya küldetése, hogy a gyereke életében meglássa Isten tervét és ennek a tervnek megvalósulásában működjön közre Istennel, mintegy munkatársként.

Zakariás hálaénekében az is megfogalmazódik, hogy mit tart fontosnak gyermeke nevelésében. Az egyik ilyen cél, amit fontosnak tart: arra nevelni a gyermekét, hogy „félelem nélkül szolgáljunk” Neki, mármint Istennek, ezért küldi Isten a Megváltót, egy félelem nélküli életért, félelem nélküli szolgáló életért, hogy ilyen életet éljünk.

 Zakariás boldog. Boldog, mert beteljesedett a vágya: nem csak gyermeket kapott, aki tovább viszi a nevét, hanem gyermeket kapott és ezzel együtt küldetést kapott, hogy tanítsa, nevelje az Isten és embertársainak szolgálatára.
És ettől a küldetéstől lesz értelme az életének. Íme, az ő idős, öreg életének az értelme nem szállt el az évekkel, hanem most bomlik ki igazán, most teljesedik ki igazán.
Hát ezért énekli, és vele együtt az egész Egyház és benne mi is, akik rádöbbentünk életünk értelmére, hogy: „Áldott az Úr, atyáink Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét”.

szerda, december 23, 2015

Adventi gondolatok: Advent vége felé tartunk, a koszorún mind a négy gyertya ég: hajnalodik...Lk 1,57-66. - december 23

Advent vége felé tartunk, a koszorún mind a négy gyertya ég: hajnalodik, a történelem és a világmindenség éjszakájának végén már dereng a megtestesülés szelíd fénye.

A mai nap evangéliuma igazi élőkarácsonyt tár elénk, annak „születésnapja”, aki Izraelnek és az emberiségnek is először mutatja be a Bárányt, aki majd elvéve a világ bűneit, minden embert meghív az örök lakomára a Szentháromság asztalához.
Az öreg Zakariás, a teológiailag művelt, öreg pap, aki nemcsak a Törvényt ismeri, hanem a prófétákat is, tudja, hogy négyszáz éve nincs próféta Izraelben, de az utolsó, Malakiás – akit hallottunk az olvasmányban –, Malakiás prófétánál az Úr megígérte, hogy nem engedi elveszni sem a népét, sem a papságát, hanem megtisztítja.
Az ígéretben benne van az is, hogy a Megváltó előtt jön majd egy próféta, aki olyan lesz, mint Illés. És ez a néma, öreg pap, újra hallja a próféciákat, és látja, hogy ez a gyermek, akinek a János nevet adja, ő az, akiről az Úr azt mondta: elküldöm nektek (Illés) a prófétát a Megváltó előtt.

Megszületik a gyermek! Micsoda örömteli, boldog nap! Erzsébetnek is, hiszen világra tudta hozni, öreg kora ellenére! Zakariásnak, hogy tényleg fiú lett, ahogy az angyal mondta. A Szűzanyának, Máriának is, hogy íme, a jel valóra vált. Gábor angyal igazat mondott.
Az öröm oka az, hogy Isten olyan dolgot vitt végbe, ami emberileg lehetetlennek tűnt. De még ennél is nagyobb lesz az öröm Jézus születésekor. Örvendezésünk oka itt is az, hogy Isten olyat tesz, amire az ember képtelen: elküldi a Megváltót.

Nélküle nem tudnánk megszabadulni vétkeinktől, s a bűn elleni küzdelem teljesen hiába való lenne. Az irgalmas Isten azonban segítségünkre siet, és elküldi Fiát, a Megváltót.
Az evangélium arra is utal, hogy Jánossal valami új kezdődik: senkit nem neveztek még így a családban. Azonban az igazi újdonság, a megváltás, Jézussal érkezik.

Hisszük azt, hogy Isten képes olyan dolgot végbe vinni, akár a mi életünkben is, Erzsébethez, Máriához hasonlóan, amit emberileg lehetetlennek gondolunk? Ha igen, akkor be kell fogadni az életünkbe a Megváltót, hogy megújítsa, felfrissítse azt. 

kedd, december 22, 2015

Ó, Király - Jézus hét megszólítása az úgynevezett ó-antifónákban



image

Egymás elleni harcra vagy együttműködésre születtünk? A kereszténység az embertől idegen életforma? Az “önző gének” uralma alatt élünk, vagy más királyunk van?
Karácsonykor egy király születését ünnepeljük. Jézus királysága idegenként hathat a XXI. század küszöbén. A bevezető kérdések fényében azonban közel kerülhet hozzánk egzisztenciális üzenete.
“Ó, nemzetek Királya és szívük Kívánsága, az Egyház Szegletköve! Te egybekapcsolod régi és új választott népedet: jöjj, üdvözítsd az embert, akit a föld anyagából alkottál!”
Király, aki egybegyűjti jászla köré a társadalom peremére taszított pásztorokat és napkelet bölcseit.
Király, aki egybegyűjti tanítványi körébe a forradalmárt és a kollaboránst.
Király, aki egybegyűjti bennem, ami szétesett. Király, akinek uralma a szeretet győzelmét hozza el életembe. Király, akinek uralma békét hoz szívem birodalmának minden zugába.

image

Nem pusztán reménykedjem Karácsony békéjében, hanem döntsek a szeretet mellett. Minden nehézséget, a megégett süteményt, a kiégett karácsonyi izzósort, a befejezetlen takarítást, vonjam Jézus, a szeretet uralma alá. Azaz minden döntésemben az vezessen mi szolgálja inkább a szeretetet. A békéhez vezető út a szeretet melletti döntésekkel van kikövezve.

“A pályaudvaron egy idős bácsi a feleségét várja. Mikor a nénike megérkezik, megölelik egymást: – De jó, hogy végre megjöttél, úgy hiányoztál! – szól a bácsi. – De jó, hogy végre látlak, olyan hosszú volt ez a két nap – válaszol a néni. A közelben álldogáló fiú, aki a barátnőjét várja meghatódik a jelenet láttán és odalép hozzájuk: Ne tessék haragudni, önök mióta házasok? – Éppen 50 éve – hangzik a válasz. – Remélem mi is ilyenek leszünk ötven év múlva a kedvesemmel – mosolyog a fiú. A bácsi odalép hozzá, megfogja a vállát és azt mondja: Fiatalember, maga ezt ne remélje. Maga ezt döntse el.”

“Ó, nemzetek Királya és szívük Kívánsága, az Egyház Szegletköve! Te egybekapcsolod régi és új választott népedet: jöjj, üdvözítsd az embert, akit a föld anyagából alkottál!”

 Forrás: Karácsonyi célegyenes

Vásároljon filmkockát Esztelneken, és ezzel segítse a Márton Áron film elkészítését!

Az Áron Film Egyesület által kibocsátott adományozó filmkocka-jegyek Esztelneken is megtalálhatók a Polgármesteri Hivatalban.

Mint ismeretes, az Áron Film Egyesület 5, 10 és 50 lejes adományozó filmkocka-jegyeket bocsátott ki, amelyek kiváltásával bárki támogathatja a Márton Áron püspök és népe életét bemutató filmet.

A nagyjátékfilmet a Márton Áron szellemiségét valló közösség összefogásával és anyagi támogatásával készítenék el.

Az egymillió euró költségvetésű film Erdély legkritikusabb történelmi korszakának küzdelmeit, ugyanakkor a legszebb erkölcsi győzelmeit hivatott szemléltetni. Mivel a filmnek közösségi súlypontja van, ezért több ezer szereplőt vonnak be, illetve több mint húsz helyszínen, 140 helység lakóit tervezik megszólítani.

A cégek, intézmények a www.martonaronfilm.ro oldalon megtalálhatják a banki átutaláshoz szükséges adatokat.

Aki más úton szeretné segíteni a film létrejöttét, az adományát beviheti bármely plébániára, parókiára – olvasható az Áron Film Egyesület közleményében.

hétfő, december 21, 2015

Adventi gondolatok: December 21. - Krisztus-hordozók lehetünk mi is…

Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki (Lk 1, 39 – 45)

A fiatal názáreti lány, Mária, az angyali üdvözletből szerez tudomást arról, hogy idős rokona, Erzsébet áldott állapotban van. Azonnal útra kel és a hegyek közé, Júdea egyik városába siet, hogy rokonának segítségére legyen.

Ennek az útnak során Mária úgy hordozta Jézust szíve alatt, mint a frigy-ládát a választott nép a szövetség sátrával. Amikor még Jézus nem

Így van ez ma is, mások juttatják el hozzánk Jézust, rajtunk keresztül meg mások találkoznak, vagy éppen nem találkoznak vele. Isten Igéjének hittel való befogadásának ez a következménye: Krisztoforoszok, azaz Krisztus-hordozók lehetünk mi is.

Micsoda megtiszteltetés és egyben boldogság! Jézus általunk akar eljutni másokhoz. Ha befogadjuk Isten Igéjét, szolgálatot teszünk másnak, és ő Isten közelségét érezve felujjonghat, mint Erzsébet szíve alatt a magzat.

Nem az uralkodó gazdagok, nem is a hatalom fényében sütkérezők az igazán boldogok, hanem a máriás lelkek, akik Krisztushordozók, akik segítőkészek és a hitben rendületlenek.

Kész vagyok-e, életvitelemmel, magatartásommal, szavaimmal másokhoz eljuttatni Krisztust? Tudok-e önzetlenül segíteni a rászorulókon? - Észreveszem-e a másik ember baját? - Meg tudom-e osztani másokkal örömömet? - Rájöttem-e már arra, hogy az igazi boldogsághoz élő hit kell? Komolyan veszem-e azt, amit az Úr mond a Szentírás szavai által, vagy füleimet „csiklandoztatva” egyik jelenés helytől a másikig, egyik látnoktól a másikig szaladok, és inkább adok hitelt a különböző figyelmeztetéseknek, mint Isten kinyilatkoztatásának, a Bibliának?

„Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki”- tehát nem a jövendő-mondók, látnokok és próféta nők nagy figyelmeztetésének – pedig abban az időben is sok „próféta” és „látnok” létezett –, hanem egyedül annak, amit az Úr mondott és mond ma nekünk is a Biblia szavai által. Egyébként a Boldogságos Szűzanya is erre figyelmeztet a kánai menyegzőn: tegyétek azt, amit a Fiam mond. 

Sok űzött, hajszolt, nyugtalan ember megnyugodna ma is, és boldog lehetne, ha Máriához és Erzsébethez hasonlóan, teljes bizalommal és hittel képes lenne Istenre, Isten szavára hagyatkozni!

tudott járni-kelni, a Boldogságos Szűz hordozta. És ezt megérezte Erzsébet is, ezért mondotta: „Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki”.

vasárnap, december 20, 2015

Római Riportok - 2015.12.20.

Advent 4. vasárnap: „A tett halála az okoskodás”

Adventi koszorúnkon meggyújtottuk a negyedik gyertyát is, s a szentmise evangéliumának témája a vizitáció, Mária Erzsébetnél tett látogatása. E téma nem valamiféle szokványos rokoni látogatás megörökítése, hanem jelképes megfogalmazása annak, hogy a prófétai jövendölések lassan valóra válnak és a népéhez közeledő Messiás néhány ember szívében máris otthonra, elfogadásra talált.

„Az angyali üdvözlet után Mária útra kelt, és a hegyek közé, Juda egyik városába sietett”. Mária, a názáreti Szűz útra kelt, miután az angyal üdvözletével Isten oly csodálatosan és mindent megváltoztatva belépett az életébe. Magába fogadta Isten szavát, szolgáló leányává lett.
Azonban kívülről szemlélve, semmi sem változott. Mária gondolhatta volna, hogy semmi sem történt, minden úgy van, mint korábban, az egész angyali jelenés csak álom volt.
De bármennyire is meglepődött és csodálkozott az angyali üdvözlet alkalmával, a második isteni személy megtestesülésének hírén, mégis hitte, hogy Istennél semmi sem lehetetlen, még az sem, ami az ember számára elképzelhetetlen és érthetetlen.

A hit értelmünk és akaratunk meghajlása Isten előtt. A hit Isten akaratának és titkainak elfogadása. A hit alázat Isten előtt és életünk felajánlása Őneki. Mária hitt és ezzel a hittel minden megváltozott az életében. Isten betért hozzá. És hogy ez számára mit jelentett, bizonyítják az evangélium szavai, amelyek csupa mozgásra, tevékenységre utalnak: útrakelt – sietett – belépett – köszöntötte Erzsébetet.
Az Istennel való egyesülés Máriát mozgékonnyá tette. Hogyan maradhatott volna nyugodt, amikor rendkívüli dolog történt vele? Hogyan hallgathatott volna akkor, amikor másokat is érintő örömhír jutott a birtokába? „Mily szép a hegyeken annak lába, aki jó hírt hoz – mondja Izaiás próféta –, aki békét hirdet, és örömhírt ad tovább, és kikiáltja a szabadulást” (Iz 52,7).

Mária azonnal, sietve útnak indult. Mert bizonyára tudta, amit Madách „Az ember tragédiája”-ban így fogalmazott meg: „A tett halála az okoskodás”. Tehát nem sokat gondolkodott, nem vesztegette az időt, hogy mindent aprólékosan előkészítsen az útra, vagy, hogy előbb befejezze otthoni teendőit. Mária azonnal indult, sietve útra kelt. Ez a Szentlélek működésének jellegzetes ismertetőjegye: az embert azonnali cselekvésre készteti, mert ha a dolgokat elodázzuk, ha elkezdünk gondolkodni, töprengeni, okoskodni, akkor gyengül az akarat, és esetleg sohasem valósítjuk meg a jó ihletet.
Mária készségesen „útnak indult és a hegyekbe sietett”, hogy felkeresse rokonát, Erzsébetet és segítségére legyen. Ezen az úton nincs egyedül, vele van a testé lett Ige. Így Mária megkezdi küldetése teljesítését: Krisztust viszi a világba, minden feltűnést, minden hangoskodást kerülve. Azonban a benne élő Isten kinyilatkoztatja magát. Jelenlétében Erzsébetet eltöltötte a Szentlélek.

Mária ezzel arra akar bennünket tanítani, hogy aki befogadta Krisztust annak tovább is kell adnia embertársainak. De nem annyira szavainkkal vihetjük el testvéreinkhez, mint inkább Istennel egyesült életünkkel és belőle forrásozó tetteinkkel, azzal, hogy magunkban teret engedünk Istennek, és hagyjuk, hogy Ő növekedjék a szívünkben és irányítsa életünket.
Mária azt a Krisztust hordozza, aki mint „az örök fény ragyogása és az igazságosság Napja” éppen felkelőben van. A Szűz Anya pedig annyira tiszta és áttetsző, hogy merő jelenléte is kinyilvánítja Krisztus ragyogását és világosságát.

A keresztény életnek is ilyen tisztának, áttetszőnek kell lennie, minden megnyilatkozásában Krisztust kinyilvánítania. A keresztény magatartásban Krisztusnak, „az örök fény ragyogásának és az igazságosság napjának” kell tündökölnie, szétoszlatnia a sötétséget, a kétségeket, a félelmeket, az előítéleteket és bizonytalanságot mindazokban, akik talán azért nem hisznek Krisztusban, mert még nem találkoztak olyan kereszténnyel, aki hitelesen tanúskodott volna az Evangéliumról.

Ezzel a tanúságtétellel kapcsolatosan mondta a Szentatya, Benedek pápa, 2009-ben, a Szent Péter téren, amikor felállították a karácsonyfát, a következőket: „A sok-sok fa közül kiválasztották a legméltóságteljesebbet, és csillogó díszekkel ékesítették. A fenyőfa sötét ruháját sziporkázó ragyogásra cseréli le, átalakulva, a világosság hordozójává válik. Nem saját fénye ez, hanem tanúságot tesz az igazi Fényről, amely a világba jön. A fa sorsa hasonlítható a pásztorokéhoz: miközben virrasztanak az éjszaka sötétjében, megvilágítja őket az angyal üzenete. A fa sorsa egyben a miénkhez is hasonlítható. Arra kaptunk meghívást, hogy jó gyümölcsöket teremjünk, hogy tanúskodjunk arról, hogy az Úr valóban meglátogatta és megváltotta a világot.”

Mária úton levése egészen más, mint a mi nyugtalan, anyagiakkal foglalkozó ide-odaszaladgálásunk karácsony előtt. Itt a hit követe halad, a béke apostola, az áldás angyala.

Kérdés: megvalósítható-e számunkra is Mária útja? A válaszunk igen, de csak akkor, ha a názáreti Szűz lelkületével igyekszünk élni napjainkat. Hisz, nincs-e jelen bennünk is Isten Igéje, Szava, amikor a Szentírást olvassuk, amikor a szentmiséről haza tartunk? Vajon amikor a szentáldozás után, a szentmise befejeztével visszatérünk otthonainkba, nem kellene-e sok minden megváltozzon? Érdemes lenne sokszor elgondolkodnunk arról az útról, amelyet a templom felkeresése és a szentáldozás után magunk mögött hagyunk. „Milyen öntudatlanul hordozzuk azt, Aki minket felrobbantani volna képes, hordozzuk azt, Aki az egész világot átfogja” (Maria Menz, német költőnő).

Máriát a szeretet röpíti a júdeai „hegyek közé”, az Az iránti szeretet, Aki őt hordozza, s Akit most ő hordoz. Közelebb kerülnénk Mária lelkületéhez, ha Isten Igéjét befogadva, s a szentáldozásban a Vele való egyesülés után azzal folytatnánk párbeszédet, Akiben mozgunk, vagyunk és élünk.
Egyszerű emberi gesztusok és szavak voltak, azok, amelyek a két nő, Mária és Erzsébet találkozásakor elhangzottak, lejátszottak, és mégis a Lélek, Isten ereje jelent meg bennük. Mária köszöntésekkor felujjongott a gyermek Erzsébet szíve alatt. Amint Erzsébetnek Máriához intézett szavait, ugyanúgy a gyermek ujjongását is a Szentlélek váltotta ki, Aki a két hívő és áldott állapotban lévő asszony találkozásakor a tevékenykedő isteni erő volt. És a köszöntés és annak viszonzása Isten kegyelmének dicsérő himnuszába torkollott.

Számunkra – minden különbözőségünk ellenére – az üdvtörténet eme két nagy alakja jel, mégpedig annak jele, hogy ott, ahol emberek szeretettel és tisztelettel találkoznak, és a hit szavaival ajándékozzák meg egymást, ott Isten kegyelme és az üdvösség van jelen. A tűz is erősebben lángol, ha az egy hasábfához még legalább egyet vagy kettőt hozzá adnak.

Mária mindig Isten szolgálóleánya marad, aki soha nem saját magát állítja középpontba, aki Istenhez akar vezetni bennünket, s aki olyan életvitelre tanít bennünket, amely Istent állítja mindenek középpontjába. Velünk is valami hozzá hasonló dolog történhetne ezekben, a napokban, ha Krisztust vinnénk a világba, ha mernénk beszélni egymással hitünkről, a hittel kapcsolatos tapasztalatainkról, megélt élményeinkről.

Az advent végi és karácsonyi idő jó alkalom arra, hogy azt az utat járjuk, amelyet Mária járt, s amelyhez erőt az emberré lett Istenbe vetett hitünkből nyerhetünk
Mária, az isteni Ige hordozója, a mi Urunk Édesanyja kísérjen el minket útjainkon ezekben a napokban, s az ő hatalmas közbenjárására támaszkodva így imádkozzunk önmagunkért és testvéreinkért a tabernákulumainkban köztünk élő, s mégis eljövendő Üdvözítőhöz: „Ó Napkelet! Örök fény ragyogása, igazság Napja! Jöjj el, és világosíts meg minket, kik sötétségben ülünk és a halál árnyékában!”

szombat, december 19, 2015

Advent: December 19. - "Magtalan vagy és nincs fiad, de…"

„Magtalan vagy és nincs fiad, de fogansz majd, és fiút szülsz.”

A szentírásban meddő asszonyok sorával találkozunk: Sára, Ráchel, Mánoah felesége, Hanna és Erzsébet mind meg voltak fosztva attól, hogy női mivoltuk kiteljesedjék az anyaságban. Az Ószövetségben a terméketlenség különösen is szégyent jelentett az asszonynak, a teremtéskor kimondott isteni áldás hiányát, mintegy átkozott állapotot.

Ezeket az asszonyokat azonban Isten különleges módon kárpótolta, amikor nemcsak elvette szégyenüket, hanem fiaikat isteni küldetésre választotta ki a nép körében. Ezek a kikönyörgött gyermekek még bőségesebb áldás hordozói, s mintha édesanyjukon kívül Istennek is kedvesebbek volnának a többieknél.

Előképek ők, annak bizonyságai, hogy az Úr a természet rendje fölött is hatalommal bír, s bár a kövekből is tudna fiakat támasztani magának, mégis inkább azt választja, hogy az anyai méltóságot magasztalja fel. S ez leginkább abban mutatkozik meg, hogy nem mondott le arról, hogy szent Fia is édesanyától szülessen, testesüljön meg.

Mária, a bűntől mentes, a teremtés eredeti szépségében ragyogó fiatal leány nem meddő. Az isteni közbeavatkozás itt még csodálatosabb, mert Mária férfi közbejötte nélkül lesz anyává – amint a bűntől előre megóvta őt az Úr, úgy itt is a természet rendjét mintegy megelőzve indítja el kegyelmével méhében Isten Fiának földi életét.
Ő az a fügefa, amely már kora nyáron gyümölcsöt hoz, holott még nincs itt a gyümölcsérés ideje. Zárt kert, egy darabka az elveszett paradicsomból, ahová egyedül Istennek van szabad bejárása.

Foganás, áldott állapot és világra szülés – az anyaság misztériuma különös fényt kap ezekben a napokban. S ahogy Isten meddő asszonyokat áldott meg és tett termékennyé, előkészítve ezzel az asszonyok között legáldottabb, Mária méhe áldott gyümölcsének érkezését, úgy most bennünk akarja az ő életét újra elindítani: hogy a mi buzgó várakozásunk és vágyakozásunk által Krisztus-hordozókká legyünk, akik az ő második eljövetelét készítjük elő azzal, hogy cselekedeteinkkel a világra szüljük őt.

Barsi Balázs ofm

Bír 13,2-7.24-25a; Lk 1,5-25

péntek, december 18, 2015

Elmélkedés adventre - Gyerünk, gyújtsunk fényeket – Imre atya gondolatai

Amikor 1990 első hónapjaiban megindult Szatmár vidékéről a kivándorlás, s mi, papok aggódva, fájó szívvel és tehetetlenül szemléltük, egyik testvérünk azt mondta: „Mindegyik magával visz egy darab fényt innen. Lassan sötétség vesz körül bennünket!” Emlékszem, mint ólomeső kopogtak szavai a nagy csendben. Egyikünk sem szólt egy szót sem. Csak leverten hallgattunk. Ma is épp olyan érzéseket vált ki belőlem a mondat, mint akkor, noha örömmel látom, hogy azért otthon sem aludtak ki a fények…

A megállapítás azonban igaz: aki elmegy közülünk, az egy darab fényt és egy darab reményt visz magával.

Idekinn ez hatványozottabban is érvényes. Különösen, ha azt tapasztalja az ember, hogy már nem csak a németek, hanem a mieink is kilépnek az Egyházból. Elmennek. Van, aki elköszön. Van, aki búcsút vesz. Van, aki egyszerűen elmarad. Van, aki szemrehányó levelet ír. Van, aki felhív, majd miután kipanaszolta magát, köszönés nélkül leteszi a telefont… Van, hogy megértem őket, van, hogy nem. Azonban mindegyikük helye üresen marad. És – talán nem is tudják, de – mindegyikük egy darab reményt és egy darab fényt visz magával…

Ugyanakkor azonban annak is tanúja vagyok, hogy valaki fényt hoz közénk. Most érkezett az új hazába és felkeres bennünket. Vagy rég itt van, de most talált ránk. Vagy ismét visszajött közénk és lelkesen bekapcsolódik a közösség életébe. Ezek mindegyike reményt hoz és fényt gyújt nekünk!
A mai vasárnaptól kezdve ismét adventet ünneplünk. Fényeket gyújtunk. Ezekben a napokban hatalmas lámpafüzérek ragyogják be falvaink és városaink tereit, utcáit és kirakatainak ablakait. De vajon tudjuk-e, minek szól a fénygyújtás? Minek a kifejezői az általunk gyújtott fények?
Advent ugyanis több mint üzlet, több mint divat, több mint hangulat. Legalábbis többnek kellene lennie! Advent: szembeúszás az árral! Advent: tiltakozás az ellen, hogy az Egyházban és a társadalomban reménytelenség lesz úrrá. Advent: lázadás az ellen, hogy sok családban és emberközti kapcsolatban kialszik a fény. Advent a remény időszaka! Az adventi fény a Megtestesült Reménynek szól!

Az igaz szívvel adventet ünneplők olyan emberek, akik nem értenek egyet azzal, hogy a hideg, a fagy, a sötétség uralja a világot, a családjukat, a környezetüket, a kapcsolataikat! Az igaz szívvel adventet ünneplők olyan emberek, akik minden politikai ellenszél, gazdasági krízis, társadalmi irányzat, pillanatnyi divat, egyháziak hibái ellenére is ragaszkodnak hitükhöz! Az igaz szívvel adventet ünneplők nem fordítanak hátat templomnak és egyházközségnek, mert tudják: a legeslegvégén a jó, a fény, a szeretet győzni fog minden rosszon, sötétségen és gyűlöleten… Az igaz szívvel adventet ünneplők a remény emberei, és azt ismételgetik: mindenből lehet valami szép és értékes! Nem szabad feladni!

Erich Fried (+1988) osztrák költő írja: „Butaság – mondja a számítás. Minden csak fájdalom – mondja a félelem. Kilátástalan – mondja a belátás. A remény így szól: Elfogadom, mert valami szép és értékes lehet. Nevetséges – mondja a büszkeség. Könnyelműség – mondja az elővigyázatosság. Lehetetlen – mondja a tapasztalat. Esztelenség – mondja az értelem. A remény így szól: Elfogadom, mert valami szép és értékes lehet.”

Életünk minden napja számítás, félelem, elővigyázatosság, tapasztalat – és remény között zajlik. Hiszek benne, hogy majd, amikor életünk megmérettetik, akkor csak egy dolog fog számítani: az, ami szeretetből nőtt és reményből táplálkozott. Talán kicsi lesz és jelentéktelen. Talán nem lesz látványos sikere. De a legmaradandóbb és legéletképesebb lesz, mert szeretetből és reményből fontuk!

Egy fiatalasszony mesélte régebben nekem, hogy – noha férje többször is megalázta és megcsalta őt – ő most mégis újra megpróbálja vele. Azt mondta: „Egy belső hang azt súgja nekem, hogy ’semmi értelme az egésznek’. Egy másik, hogy ’férjed olyan marad, amilyen mindig is volt’. Egy harmadik, hogy ’helyzeted még rosszabb lesz, mint annak előtte’. De én nem akarok ezekre a hangokra hallgatni. Hinni akarok abban, még ha nehezemre esik is, hogy mindkettőnkben maradt még annyi pozitív erő és jóakarat, hogy sikerüljön.”

Így csak „adventi emberek” tudnak hinni a szeretet erejében! Azok, akik ösztönösen megérzik, hogy jó ugyan a számítgatás, hallgatnunk kell tapasztalatainkra, de végeredményben nem ezek irányítják az emberi életet, hanem Isten. Ezek az adventi emberek tudják, hogy Isten egy kulcsot adott a kezünkbe, hogy az élet minden nehézségével megbirkózzunk. “A remény a kulcs. A jövő jobb lesz, mint a múlt, vagy akár a jelen. Enélkül a hit nélkül csak a jelen henye, végtelenül üres élvezete marad, vagy az egyszerű kétségbeesés, a halálvárásra pazarolt idő” (Robert Anthony Salvatore).

Az adventi embert valahogyan úgy képzelem el, amint egy sötét alagútban gyufát gyújt. Bízik benne, hogy a sötétség nem képes a gyufát kioltani… Origenész (+254) ókeresztényíró jut eszembe, aki szinte szó szerint ugyanezt mondta: „A világ valamennyi sötétsége nem elég ahhoz, hogy egy égő gyertya fényét kioltsa.”
Advent akkor kezdődik el számomra is, ha nem félek a sötétségtől, hanem a fényben kezdek el hinni. Ha életemből kivetem a rosszat, és a jót kezdem követni. Ha hiszek abban, hogy a gyűlöletet legyőzi a szeretet.

Advent akkor kezdődik el számomra, ha Krisztus fénye földereng bennem is. És a Tőle kapott fényt a bennem és körülöttem lévő sötétség ellen fordítom. Ha beleképzelhetem magam a fényt hozó Krisztus gondolataiba, érzéseibe és tetteibe. Ez megváltoztat engem. Sőt! Csak ez változtat meg engem! Ez megváltoztathatja a világot is. Sőt! Csak ez változtathatja meg a világot is!
Advent akkor kezdődik el számomra, ha fényhordozó leszek! Sík Sándor (1889-1963) költőnk megérezte ezt, amikor ezt írta: „Küldetéssel jöttél a földre, hogy azt a kört, ahova itt lenn állított az Isten, fényeddel tündököld be.”

Ha így gondolkodunk, akkor ebben az adventben nem a lámpafüzérek és a kirakatlámpák lesznek a fontosak. Hanem a reményből való feltankolás!

Gyerünk, gyújtsunk fényeket – magunkban, hogy imbolygó világánál igazi reménykedő önmagunkra találjunk!

Ezt kívánja minden Hívének és Olvasójának

Stuttgart, 2015 adventjén