Oldalak

szombat, szeptember 29, 2012

Az „angyal” szó tisztséget jelent, és nem természetet (Jel 12.7-12)



Szeptember 29. Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepe

Részlet Nagy Szent Gergely pápának az evangéliumokról mondott szentbeszédeiből

Basillica Sant'Angelo in Formis
Tudnunk kell, hogy az „angyal” szó tisztséget jelent, és nem természetet. A mennyei hazának ezek a szellemi lényei ugyanis természetük szerint mindig szellemek, viszont egyáltalán nem mindig lehet angyaloknak nevezni őket. Valójában csak akkor „angyalok”, vagyis küldöttek, amikor valamilyen isteni üzenetnek közvetítői. Azokat, akik kisebb jelentőségű üzeneteket hoznak, nevezzük angyaloknak, azokat pedig, akik fontosabb üzeneteket adnak át, főangyaloknak.

Ezért van az, hogy a Boldogságos Szűz Máriához nem akármelyik angyalt, hanem Gábor főangyalt küldte Isten: úgy illett, hogy erre a szolgálatra főangyal jöjjön, hiszen a legfontosabb üzenetet hozta.
A főangyalokat az említett okból külön névvel is megjelöljük; a szavak jelentése ugyanis feltárja, hogy működésükben mire is van leginkább adottságuk. Abban a szent országban a mindenható Isten színelátása tökéletessé teszi a tudást; ott tehát ki-ki nem azért kap saját nevet, mintha név nélkül nem lenne ismeretes a személye, hanem azért, mert amikor valamilyen szolgálat ellátására hozzánk jönnek, ennek a küldetésnek megfelelő nevet viselnek. Ezért az egyikük neve Mihály, „Ki olyan, mint az Isten?”; a másiké Gábor, „Isten ereje”, a harmadiké pedig Rafael, „Isten orvossága”. 
Tudomásunk szerint valahányszor csodálatos hatalmat kell kifejteni, Mihály kap küldetést, hogy tevékenységéből és nevéből egyaránt kitűnjék: senki sem tehet olyan nagyszerű dolgokat, mint amilyeneket Isten megtehet. Éppen ezért van megírva, hogy az ősi ellenség Mihály főangyallal fogja végső csatáját megvívni. Ezt Szent János réven tudjuk: Akkor nagy harc támadt Mihály főangyallal (vö. Jel 12, 7), tudniillik amikor a világ végén a maga erejére hagyja Isten a bukott angyalt, és letaszítja végleges kárhozatába. Ő az az ősi ellenség, aki gőgjében hasonló akart lenni Istenhez, mondván: Én az égbe megyek föl, az Isten csillagai fölé állítom trónomat, hasonló leszek a Fölségeshez (Iz 14, 13).
Ugyanígy, azért küldte Isten Szűz Máriához Gábort, mert az ő neve: „Isten ereje”. Krisztust jött ugyanis hírül adni; aki a láthatatlan világ gonosz hatalmasságainak a letörésére kegyes volt nyomorúságos külsőnkben megjelenni; ugyanakkor erős Istenként és győztes harcosként is jött e földre, és ezért jelentette be az „Isten erejé”-nek nevezett angyal.
Végül, Rafael nevének jelentése: „Isten orvossága”. Ennek az a magyarázata, hogy amikor gyógyító beavatkozással megérintette Tóbiás szemét, megszüntette a vak emberre borult sötétséget. Természetes tehát, hogy akit Isten gyógyítás céljából küld, az méltán viseli az „Isten orvossága” nevet.  

+++

Kik az angyalok és mit tesznek? Manapság az emberek nem sok figyelmet szentelnek az angyaloknak. Ha egyáltalán elismerik a szellemek világát, általában a sötét részével foglalkoznak, a bizarr sátánkultuszokkal, amelyek annyi kárt okoznak, főképp az ifjúság körében. Pedig számos jele van, hogy jó szellemek is működnek a földön – oltalmazzák az embereket, küzdenek a gonoszság ellen, híreket hoznak, veszélyekre figyelmeztetnek bennünket, megvigasztalnak, ha szenvedünk… aztán eltűnnek, akárcsak az első karácsonyéjszaka angyalai.

Ima Szent Mihály arkangyalhoz: Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben, a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: Parancsoljon neki az Isten! Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Amen.

péntek, szeptember 28, 2012

Isteni gondviselés - Szabó Dömjén ferences atya derűstörténeteiből



A székely embernek elesége rendszerint szokott lenni, kőccsége azonban kevesebb. Désen (kényszerlakhely volt) fordítva volt. Szalonna, kolbász stb. volt bőven, kenyér azonban szűkebben. Jó híveink, különösen a Kaplonyiak kőccséggel elláttak, kenyérről azonban sokszor nekünk kellett gondoskodnunk.

P. Szabó Dömjén ofm - Kaplonyi kolostorban
Egy reggel csendben besurranok én is az éléstárba, lekanyarítok két jókora ducot s két oldalzsebembe béteszem. Indulok is kifelé s hát a Főatyába ütközöm. Megtorpanok! ...
No, a Gondviselés, a Gondviselés! – mondja a Főatya.
Igen, Főatya, a Jóisten gondoskodik övéiről, kik Benne bíznak és közreműködnek gondviselő jóságával.
Mint most te is! Hát van e kőccség melléje, no?
Arról is gondoskodott Ő szentfölsége.

Reggelihez ülünk; elő a jó kaplonyi szalonnát és a két kenyér-sarkot. Egyszer csak a Főatya csendesen átszól: Dömjén, egy nyisszentnyit nem adnál?
Örömmel, Főatya!
Ezzel a szalonna felét ráillesztem egyik kenyérdúcra, tisztelettel és örömmel átnyújtom. Tisztelettel, mert Főatya; örömmel, mert magas társulásával polgárjogot nyert a különben nem éppen egyenes úton szerzett eleség…

Napi gondolatok: Kinek tartanak engem az emberek? (Lk 9, 19)


A vigília 1970 karácsonyára evvel a kérdéssel fordult a szellemi élet néhány jeles képviselőjéhez: írókhoz, művészekhez, teológusokhoz, gondolkodókhoz. Azóta egy emberöltő telt el, világunk sok tekintetben megváltozott. Jézus kérdése azonban ma is időszerű, s ugyanúgy szól, mindnyájunkhoz, személyesen: "Te kinek tartasz engem?"

Ki nekem Jézus? - VASADI PÉTER (költő) - válaszol

Vasadi Péter
Nemrég találkoztam egy idős domonkos atyával. Ült a sarokba állított karszékén, bő, steppelt, fekete papi köntös volt rajta, s egy hitben igen újonc barátom ugyanazt a kérdést tette föl neki, amit nekem a Vigília:  -  Az atyának kicsoda Jézus Krisztus?... Halkan kérdezett a fiatal író, lélekkel, izgalommal, kíváncsian. Az öreg domonkos ránézett, majd le a kis, kopott szőnyegre a lába elé, s elmosolyodott. Alig hallhatóan, gyöngéden kifutott az orrából a levegő, eltelt egy perc így, csöndben, néztük ketten a ráncos arcon a maradandó mosolyt, az atya lassan az ablak felé fordította a fejét, kinézett két rezgő levelű nyárfára; alkonyodott. Visszafordult, még mindig mosolygott, s ezt mondta a barátomnak:  -  Érted, kisfiam?... A barátom halkabban, ahogy kérdezett, ezt válaszolta:  -  Azt hiszem, értem... A konyhában kávé rotyogott, valaki üvegpoharakat koccintott össze, az atya, mintegy magának, hozzátette: 

 -  Jézus az életem. 

Ha neki, ennek az Afrikát, Dél-Amerikát megjárt, nyolcvannyolc éves szerzetesnek az élete lehetett Jézus, akkor ő élet. Mert az ember testi-lelki összeroppanás nélkül nem álltathatja magát majd egy évszázadig. Nem csaphat be tíz- és tízezer embert valótlansággal. Nem oldozhat föl annyi bűnt, amennyi megtöltené a Fekete-tenger medrét. Nem oszthatja ki a Testet kétszázezerszer Testként, ha az nem Test. Nem súghatja ugyanannyiszor tévesen: Krisztus Teste! És ha ennek az egy embernek igaza van, és ha ehhez az igazsághoz a hite vezette el őt, akkor a hit csoda. Mert ez a hit sokszorozta meg csekély emberi erejét, s tömegeket éltetett vele. Krisztus a csodás kenyérszaporítást vitte végbe az ő személyes életében, s miközben aratómunkásává tette, a búzája is lett.

"Nekem"; kell ez a szó ebben a kérdésben? Fontos az, hogy nekem? Nem az-e a fontos, ki vagyok én neki? S általa ki vagyok én magamnak? És másnak? A másiknak? Mivé tesz ő engem? Mikor arra sem válaszolhatok kielégítően, ki vagyok én, hogy tudnék arra, ki ő, hacsak nem azzal, amit ő mondott magáról? S amivel meghatározott engem is  -  magamnak? Az ő nyelve  -  miután mindent elmondott  -  a csönd lett; kinek van közülünk csönd-erejű szava az Élethez? Az Életről? Simone Weil azt írja: Uram, ne te szeress engem, hanem add, hogy én szeresselek téged. Engem nagyon nehéz szeretni, ha egyáltalán lehetséges. Téged azért nem nehéz, mert te vagy a szeretet. Tehát ha te azt kívánnád, kárhozzam el, boldogan megtenném. Mit lehet ehhez hozzátenni?

Ezt, Szent Ferenc szavával: Imádunk téged, legszentebb Urunk Jézus Krisztus, itt és a világ minden templomában, és áldunk téged, mert szent kereszteddel megváltottad a világot.

Az "itt" azt jelenti, a földkerekségen, bárhol. Csak "itt"-ek vannak, és templomok. Más hely nincs. Tehát te vagy az egyetlen Hely is, mivel Élet vagy. 

Az egyetemes emberi elsötétülés korszakában honnan a világosság azok arcán, akik őt szolgálják? Az el nem homályosuló éleslátás bennük? Honnan a mindent kikezdő és összezavaró indulatok idejében a szelídségük, amely hajlandó újra és újra megbocsátani? Mitől ily erős a gyönge? A tülekedésben miért tartózkodó? Az általános lármában miért gregoriánt énekel? Mitől boldogok övéi, ha titoknak nevezik, amit tudnak? Miért homályos az egyetlen világosság? És miért lesz semmivé minden tolakodó ragyogás?

Új Ember írása: Vasadi Péter nyolcvan éves