„Nézz vissza most egy percre... aztán ismét csak előre” - 50 éves kortárstalálkozó Esztelneken

„Nézz vissza most egy percre, nézz vissza az útra,
Nézd meg, mit tett, mit alkotott a munka,
Nézz vissza... aztán ismét csak előre,
S indulj tovább az alkotó jövőbe.”   

(Kiss Jenő költő)

KEDVES 50 ÉVESEK, kedves ünneplő testvérek!

Egy pillanatra megálltok, hogy találkozzatok egymással: érezzétek, szeressétek egymást, részesüljetek egymásból, ez a pillanat nagyon értékes, de futólagos, csak kis epizód az örökkévalóságból! Viszont ha tiszta-szívűséget, szeretetet, megbecsülést ajándékoztatok egymásnak, gazdagságot és örömet teremtettetek egymás és embertársaitok számára, akkor ez a pillanat, már megérte a fáradságot és okot ad az örömre, az ünneplésre!

A költő (Rajki Miklós) szerint: „A léleknek nem kell pénz. A lélek mindig valami szépet remél. Kell neki mindennap a pillanat, amikor valami szépet befogad, és felerősítve sugározza tovább, hogy szebb legyen tőle a világ.”

Igen, ez a pillanat, már megérte a fáradságot és okot ad az örömre, az ünneplésre! Mert ünnepelni jó, mert ünnepelni kell! Az 'ünnep' olyan különleges időszak az ember életében, amikor a közösség a megszokottól eltérő módon viselkedik, ünnepi szokásokat hajt végre, más előírásokat és tilalmakat tart be, mint hétköznapokon.

Az 50 éves kortárstalálkozó egy közös "születésév" ünnepe, amikor egy nagy közösség azonos korú tagjai emlékeznek életük első eseményeire, amikor már nem csupán a rokoni, baráti szálak kötik őket össze, hanem a faluhoz való tartozás és az adott évszám, az ünnepelt személyek meghatározó, azonosító és egyben elkülönítő tényezői.

Az egyén valahol lelki szükségleténél fogva is szeret, legalább egyszer egy évben, mondjuk születés vagy névnapján a közösség érdeklődésének a középpontjába kerülni. Az ember vágyik arra és örömét leli abban, ha mindennapi fárasztó munkája közben részt vehet élete döntő mozzanatainak megünneplésén úgy is, mint főhős.

Az "idegenbe szakadtak" hazatérése, a családtagok, hitvestársak, szülök, gyerekek, unokák, barátok, ismerősök jelenléte, virágcsokra az ünnep magasztosságát emeli, de az identitás, az együvé-tartozás megvalósulását is biztosítja.

Az ünnepi eseményt jellemzi az érzelmi telítettség: az érzelmi feszültség, a szorongás, a meghatódás, könnyezés, az öröm, szomorúság, sírás, elégtétel, büszkeség, emelkedettség, a felszabadult vidámság, szolidaritás, jókedv, az öntudatos keresztény számára mindehhez csatlakozik a bűnbánat, az áhítat, a Teremtő Istennek való hálaadás és persze mindannyiuk számára az egészet átszövő, a mindig visszatérő nosztalgia.

Ilyenkor a múlt, főleg a gyermek- és ifjúkor emlékeinek felidézése, központi témája a társalgásoknak. Az egyén memóriájában elevenek életének azon időszakai, amelyek megelégedést és elégtételt nyújtottak számára, mert szépek voltak, mert élményt nyújtó csínyekkel jártak, és nem mulaszt el egyetlen alkalmat sem mindezeket elbeszélni, felidézni, képzeletben újra élni. A kortárstalálkozó nosztalgiája tulajdonképpen a közös emlékezés aktusa, hiszen feltárul önmagunk és egymás újra megtalálásának lehetősége, függetlenül az ünneplő egyén társadalmi besorolódásától.

Ezzel kapcsolatosan mondta valaki: „Ahogy kezembe vettem a meghívót és elolvastam, nagyon meghatódtam, hisz ráébredtem, hogy valóban szinte minden egy pillanat alatt történt, észre sem vettük és hirtelen felnőttünk, dolgozó emberekké, szülőkké, nagyszülőkké váltunk, sok öröm és bánat ért minket ez alatt az 50 év alatt és talán meg is feledkeztünk egymásról, nem jutott idő, hogy megosszuk egymással gondolatainkat”.

Igen, a közös emlékezés, visszatekintés aktusa által feltárul önmagunk és egymás megtalálásának a lehetősége, ha nyitott szívvel és lélekkel kapcsolódunk be a kortárstalálkozó eseményeibe.

„Nézz vissza... aztán ismét csak előre, - mondja a költő,

S indulj tovább az alkotó jövőbe.”

A tovább induláshoz utat kell választanunk. Utat választani, de nem a sikerét, hanem a boldogságét. Az úton járni, majd végig menni; a nagyságot az erénnyel, s nem a szerencsével mérni.

Az Altorjai származású Boldog Apor Vilmos vértanú püspök mondta: „Ha az ember válaszútra kerül, válassza mindig a nehezebbet, mert biztos, hogy az lesz a helyes út. Én mindig ezt az elvet tartottam szem előtt, és sohasem bántam meg.”

Gyakran határozottan meg tudjuk különböztetni a jót és a rosszat. Ezekben az esetekben legalább elméletben tudjuk, hogy a jót kell választanunk, azonban gyengeségből, vagy rosszra hajló természetünk miatt, időnként mégsem sikerül ezt megtennünk. Sokkal nehezebb akkor, amikor többféle jó közül választhatunk, ilyenkor viszont nem egyszerű eldönteni, hogy mit is tegyünk. Ekkor is érdemes a nehezebb utat választani.

Amikor a súlyosan megsebesült Vilmos püspök megtudta, hogy az orosz katonákkal szemben az általa védelmezett nők megmenekültek, csak annyit mondott, hogy érdemes volt áldozatot vállalnia. „Igen, érdemes a nehezebb úton járni, érdemes a keskeny utat választani, érdemes Krisztus követőinek az erő és a hatalom gőgös megnyilvánulásai helyett szeretettel és jósággal közelíteni az emberekhez.” (Ternyák Csaba egri érsek)

Igaz a jóságot, a tudatos krisztusi tanítás szerinti életet sokszor félreértik, gyengeségnek tartják és visszaélnek vele, ezért következetes gyakorlása kemény áldozatot kíván, akár az élet feláldozásához is vezethet, de hosszú távon megéri. „Ebben hittek az apostolok, az első keresztények, ebben hitt – az imént idézett – Boldog Vilmos vértanú püspök is, aki jóságában életét adta a rábízottakért, mint Jézus, a jó pásztor.”(Ternyák Csaba egri érsek)  Ezt a jóságot kell megtanulnunk és gyakorolnunk az emberi élet minden területén az elkövetkezendő 50 évben is.

Mert: „Gyertyák vagyunk, kiket a teremtő gyújtott,

Csendben égve élünk e világba, mit nyújtott.

Életünk értelme, őrizni a tőle kapott lángot,

Elűzni a sötét semmit, s vigyázni a világot.

Minden egyes gyertya külön sorsot hordoz,

Ez sercegve ég, amaz lobogva bolondoz...

De minden egyes gyertya: csupán égve világit...

De az örök fény, mi életet ád, nem hunyhat el soha!

Mi, kik eleinktől kaptuk hajdan ezt az örök lángot,

Értük is fénybe borítjuk, e reánk bízott, csodás világot.”(M. Laurens)

Ezért: „Életed tettekkel, ne évekkel mérd, gondolatod legyen több, mint lélegzeted. Érzésekben gazdagodj, s ne számjegyekben. Szívdobbanásod jelezze a múló időt. Többet az él, kiben több a gondolat, az érzés nemes, és jó a cselekedet.” (D.Chopra) „Legyen szíved, mely sosem válik kővé, legyen kedved, mely sosem gyullad haragra, és legyen érintésed, mely sosem bántalmaz.”(Ch. Dickens) Ne feledd: „Az élet győzelmei nem mindig azokéi, akik a leggyorsabbak és a legerősebbek, de előbb vagy utóbb az lesz a győztes, aki úgy gondolja – , hiszi és vallja, hogy Isten segítségével – győzni képes.” (Mr. C. Andrew)

Kedves ünneplő testvérek, Kortársak! Ezekkel a gondolatokkal és Isten áldásával, a szentmisét értetek ajánlva föl, kívánok békés, szeretetteljes, egészségben bővelkedő, további számos évet szeretteitek körében.