Oldalak

vasárnap, március 31, 2013

„Az összeköttetés átmenetileg megszakadt...” Imre atya írása

Szépen mindent bepakolt a kocsijába. Majd beült, becsatolta a biztonsági övet, s mielőtt elindult
A kép forrás helye
volna, elővette maroktelefonját, hogy még egyszer felhívja nővérét és megköszönje neki az esti találkozást. Együtt vacsoráztak, hogy bizonyos dolgokat megbeszéljenek, mielőtt ő végleg visszatérne otthonába...
Egy héttel ezelőtt temették el édesanyjukat... Pár napja pedig felszámolták a lakást, amelyben lakott...
A szíve most is olyan nehéz volt a bánattól, hogy legszívesebben a parki padra ült volna sírni, ha nem szégyellte volna, hogy felnőtt férfi...
Ehelyett hát a maroktelefont kapcsolta be... Az azonban le volt merülve... Erre kiszállt, odament a közeli telefonfülkéhez, és nem is vette észre, hogy édesanyja volt telefonszámát ütötte be a keresőbe... Nem csoda, hogy a mozdulat minden idegszálában ott bujkált, hisz évek óta minden napi szokásává vált felhívni a „Mamát”...
Amikor rádöbbent, hogy eltévesztette a telefonszámot, megrémülve akarta letenni a kagylót, hogy ne kelljen hallania a gép hangján: „Ez alatt a szám alatt előfizető nem kapcsolható”... De keze valahogyan nem engedelmeskedett. Forróság öntötte el... Olyannyira, hogy képtelen volt bármilyen mozdulatot is tenni...
És akkor valami különleges dolog történt. A vonal másik végéről, a telefonközpontból, egy kellemes női hang – igaz, gépre száműzve az is – ezt mondta: „Elnézését kérjük, az összeköttetés átmenetileg megszakadt...”
Se azelőtt, se azután soha nem hallotta ezt a mondatot...
Lassan, zavartan letette a kagylót, de a szavak minduntalan ott doboltak benne: „Az összeköttetés átmenetileg megszakadt...”
Gondolatai egyre csak ebbe az egy szóba kapaszkodtak: „... átmenetileg...”.
Az összeköttetés, a kapcsolat, a „Mamával” való párbeszéd tehát csak átmenetileg szakadt meg – gondolta.
Ez a hivatalos gépi üzenet teológiai dogmává izmosodott benne: „Valamikor ez az összeköttetés, amely most anyja halálával megszakadt, ismét helyreáll, ez a kapcsolat, ami őt vele olyan szorosan összekötötte, újra megteremtődik, a párbeszéd, amit naponta édesanyjával folytatott, sokszor csak banális dolgokról, egyszer újfent létrejön. Mikor? Nem tudja. De hinni szeretné, hogy akkor, amikor Isten azt jónak látja...”
Letette a kagylót. Egy határozott mozdulattal feltépte a fülke ajtaját. Kilépett a tavaszi napfényes ég alá. Szeme sarkában egy apró könnycsepp sziporkázott. Szája azonban széles mosolyra húzódott. Beült a kocsijába. És hazafelé hajtva – megvigasztalódva – dúdolta a már-már elfelejtett húsvéti ének foszlányait: „Krisztus feltámadott! - Szűnjetek már bánatok! - Ti is nyomán járjatok, - feltámadást várjatok! - Feltámadt Krisztus!”...

Stuttgart, 2013. Húsvétján
Imre atya

Jézus feltámadt, győzött a szeretet, győzött az irgalom! – Ferenc pápa húsvéti üzenete és „Urbi et Orbi” áldása

Kedves Fivéreim és Nővéreim Rómából és az egész világról, boldog Húsvétot! 

Milyen nagy öröm, hogy átadhatom nektek ezt az üzenetet: Krisztus feltámadt! Szeretném, hogy eljusson minden házba, minden családba, különösen oda, ahol több a szenvedés, a kórházakba, a börtönökbe…

Mindenekelőtt azt szeretném, hogy [ez az üzenet] eljusson minden szívbe, mivel Isten ott akarja elvetni ennek az Örömhírnek a magvát: Jézus feltámadt, van remény a számodra, többé már nem állsz a bűn, a rossz uralma alatt! Győzött a szeretet, győzött az irgalom!
Mindig győz Isten irgalmassága!

Mi is, miként az asszonyok Jézus tanítványai közül, akik elmentek a sírhoz, és üresen találták azt, megkérdezhetjük önmagunktól, mi az értelme ennek az eseménynek (vö. Lk 24,4). Mit jelent az, hogy Jézus feltámadt? Azt jelenti, hogy Isten szeretete erősebb a rossznál, sőt magánál a halálnál is; azt jelenti, hogy Isten szeretete átalakíthatja életünket, virágba boríthatja azokat a sivatagos tájakat, amelyek a szívünkben vannak. És ezt teheti Isten szeretete... 

A folytatás alábbi linken

Jézus feltámadt, győzött a szeretet, győzött az irgalom! – Ferenc pápa húsvéti üzenete és „Urbi et Orbi” áldása

Feltámadt Krisztus! Alleluja!

Jézus a halálból való feltámadásával minden embert megajándékozott az örök élet reményével – ezt ünnepli az Egyház a kereszténység legnagyobb ünnepén, húsvétkor. A húsvét rávilágít arra is, mi Isten terve az emberrel: a halál hatalma alatt álló régi emberből új embert teremt az örök életre.
A húsvétvasárnap hajnali ünnepi szentmise az V. századból származik. A szertartás során, a szentlecke után a XI. századtól kezdődően éneklik a sequentiát, amely a feltámadt üdvözítő Krisztusnak, az igazi húsvéti báránynak a dicséretét zengi. A húsvéti ünneplés részeként a húsvéti gyertya mindig a szentély vagy az oltár közelében áll, hogy Jézusra, a „világ Világosságára” emlékeztesse a híveket.

Az Ószövetségben a bárány a zsidó húsvét eledele. Ahogy az Egyiptomból való kivonuláskor a bárány vére egykor megmentette a zsidókat, úgy mentette meg Jézus az egész emberiséget a haláltól. Ezért nevezi a kereszténység Krisztust Isten bárányának. A jelkép a húsvéti étkezésben is tovább él: sok helyen bárányt fogyasztanak vagy az arra emlékeztető sonkát. Ezt a szokást az Egyház is megszenteli a húsvét hajnali ételszentelés szertartásával.

Húsvétkor az Úr feltámadását az Anyaszentegyház nyolc napon keresztül kiemelten ünnepli, amelyet például a mise végi áldáshoz kapcsolódó alleluja fejez ki. Húsvét nyolcada fehérvasárnappal, az isteni irgalmasság vasárnapjával zárul. Jézus feltámadásának öröme is átjárja az Egyház életét a teljes húsvéti időszakban, amely egészen a húsvétot ötven nappal követő pünkösdig tart.

Budapest, 2013. március 27.
MKPK Sajtószolgálat

Feltámadt Krisztus! Alleluja!

szombat, március 30, 2013

A sírba már ne keressetek. A többiről kérdezzétek barátaimat - Húsvét vasárnap

Jeruzsálem
Mi tanúi vagyunk… Mi ettünk és ittunk vele, miután feltámadt a halálból.” (ApCsel 10,39) – olvastuk az imént az Apostolok Cselekedeteiből Péter apostol vallomását.

Minden egyházmegye főpásztora évenként legalább egyszer-kétszer körlevélben szól híveihez a nagyobb ünnepek: Karácsony, Húsvét alkalmával. 
Ha az Úr Jézus föltámadása után körlevelet akart volna írni követőinek, akkor annak a körlevélnek a rövid tartalma ez lehetett volna: A sírba már ne keressetek. A többiről kérdezzétek barátaimat. De ő nem akart körlevelet írni, hanem rábízta az örömhírt és minden földre hozott kincsét, hűségét, evangéliumát és szeretetét választottaira, az Egyházra, akik századok és ezredévek múltán hamisítatlanul, hitelesen és megbízhatóan állítják: igenis mi vagyunk az ő tanúi!
 
Ha valaki ma, a kereszténység legnagyobb ünnepén veszi a fáradságot és elolvassa mind a négy evangélista leírása szerint az Úr Jézus föltámadásáról szóló híradásokat, annak szemébe ötlik a tény, hogy nincs bennük semmi rendkívüliség. Egyszerű, rövid, mondhatnánk szűkszavú tényközlések, melyek kiegészítik egymást. Semmi elragadtatás, álom, rémtörténet, mese, hanem éppen ellenkezőleg: „normális” körülmények között, mégis páratlanul rendkívüli esemény. A szűkszavúságból jellemző a Jánosról, a szeretett tanítványról szóló állítás a mai evangéliumi szakaszban: „Látta mindezt és hitt!” (Jn 20,8)
 
Az asszonyok híradása után János ért legelőször a sírhoz, de csak Péter után lépett be, és saját élményéről jegyzi le: akkor látott és hitt. Mint ahogy majd a Tibériás-tónál is igen kevés szóval, csupán ennyit mond Simon Péternek, a föltámadt Krisztust látva: „Az Úr az!” (Jn 21,7)
Jézus föltámadásának ténye valami olyan bizonyosság, amiről nem regények szólnak, nem lexikonnyi kötetek bizonygatják, hanem elég róla egy-egy lényeges szóval beszélni, hiszen a valóságot nem a szavak áradata hitelesíti, hanem a tény ereje.
Kt. Az Újszövetség, az Úr Jézus feltámadására vonatkozó tudásunk kettős okát jelöli meg: az üres sír tényét, és Krisztus megjelenéseit. A sírt asszonyok találták meg felnyitva, ők Jézus föltámadásának legelső tanúi. Amennyiben ez legenda, vagy az apostolok kitalálása lenne, akkor egész biztosan nem asszonyokkal hitelesíttették volna, akik abban az időben nem számítottak érvényes tanuknak.
Az üres sír arról beszél, aki benne feküdt, annak szentségéről, aki másként élt, mint mi, mert másokért élt, halálával pedig a legtökéletesebb kiszolgáltatottságot vállalta értünk.
Az üres sír ugyanakkor beszél a síron túli életről, az örök élet valóságáról, amelyről annyit beszélt az Úr Jézus, s ami több, mint a naimi ifjú, Jairus leánya, vagy Lázár életre keltése, akiknek egyszer újra meg kellett halniuk. Jézus megjelenései pedig Péternek, az apostoloknak és mintegy 500 személynek azt bizonyítják, hogy ő nem kísértet, szemtanuk látták, ettek vele, beszéltek vele, sőt sokan a vérüket ontották a föltámadás hitének igazáért.
„Ha Krisztus nem támadt föl, hiábavaló a mi igehirdetésünk, és hiábavaló a ti hitetek” – állítja Szent Pál (1 Kor 15,14).
A kétezer éves Egyház krisztusi hitében osztozva talán nem is az üres sír, vagy a megjelenések elfogadása a legnagyobb kérdés, hanem ennek a fáradt, elöregedett, kétségbeesett, közömbös emberiségnek a mindennapi élete, amelyhez alig jut közel Isten örömhíre.
Hányan tartják csukva a szemüket, fülüket azok iránt az értékek iránt, amelyek a föltámadás hitigazságából erednek, amelyek felemelték az embert, az irodalom, a munka, az esztétika, a művészetek, az orvostudomány és betegápolás, a nevelés és a zene terén?
Hányan csukják be a fülüket, mindkét fülükbe egész napon át szóló fülhallgatót rakva, s keményebbnél keményebb zenét hallgatva, vagy a munka, a pénzszerzés lázában égve, vagy csak a hasznosság elvét követve. Mennyire más lenne az életük, és valamennyiünk élete, ha ők is hinni tudnának a „szép csendesen” világot teremtő Istenben, aki Mária méhében titokzatosan megtestesült, és aki húsvét hajnalán ugyanilyen „észrevétlenül” föltámasztotta a sírból Jézust; abban, aki ugyanígy, minden szenzáció nélkül, mégis csodálatosan rendezi a világot és benne a mi életünket is. 

Nagyon fontosnak kell éreznünk tanúságtevő szerepünket, a tanúskodást: szóval, életpéldával annak hiteles közlését, hogy Jézus él, Isten nem mondott le semelyikünkről, a mi nemzedékünkről sem! Isten a keresztények tanúságtételén keresztül (is) meg akarja győzni a világot arról, hogy jobb dolog élni, mint meghalni, hogy jobb tisztán, nyílt szívvel fölfelé tekinteni, mint bujkálni, bujdosni, búsulni, rettegni, bűnhődni.
A ma élő keresztényeknek az egész világon az a legfőbb kötelességük, hogy helyreállítsák a világ megrendült hitét a szeretetben. Ahogy Ludwig Wittgenstein filozófus állítja: „Csak a szeretet hihet a föltámadásban. Vagy a szeretet az, ami hisz a feltámadásban... a megváltás az, ami legyőzi a kételyt”.
Feltámadunk! – írták mélyen hívő elődeink a temetők kapui fölé; „béke – nyugalom – élet” – írták az őskeresztények a katakombák márvány sírzáró tábláira.

Testvéreim! Az első Húsvétkor az ember, az emberiség számára új reménység virradt. Ez a világosság a sötétségben ragyog, az Egyház szolgálatán keresztül pedig szerteszét áradt a világban.
Tudjuk, hogy a halált legyőző élet reménységében lesz a fiatal másokat elfogadó ifjúvá, a szülő értékhordozó édesapává és édesanyává, majd megbecsült nagyszülővé; s a föld, amelyen élünk, így válik szeretett Szülőfölddé és benne minden ember útitárssá.
Nagypéntek keresztje és húsvét üres sírja együtt hirdetik a mai világnak, hogy győzött a halálon az élet. Jézus feltámadásának örömhíre ajándékozza meg embertársainkat, családjainkat, Egyházunkat, Nemzetünket és az egész világot azzal az igazi erővel, amely alkalmas az élet értékesebbé, szebbé és kiegyensúlyozottabbá tételére. Ámen

A szent miseáldozat befejeztével kívánom a magam és ferences közösségünk nevében, hogy a Csíksomlyói Segítő Szűzanya közbenjárására, a Feltámadott Úr töltse el minden kedves testvér szívét örömmel, derűvel és azzal a rendíthetetlen reménnyel, hogy az élet minden helyzetéből van feltámadás. Még a bűnből, a súlyos betegségből, a gyászból és halálból is!
Adjuk át ezt az örömhírt otthonmaradt szeretteinknek, idős és beteg testvéreinknek is.

„A kereszt: Isten válasza a világban jelenlévő gonoszra” – Ferenc pápa szavai a nagypénteki Via Crucis végén

A Krisztus halála után beállt csöndben Ferenc pápa kevés, de mélyre ható szavakkal fordult a hívekhez: Krisztus keresztje szóljon az emberekhez: a kereszt jelenti Isten válaszát a világban jelen lévő rosszra, egyben a szeretet, az irgalmasság és a bűnbocsánat jele. 


A Colosseumnál tartott keresztút végén Ferenc pápa szólt a hívekhez

A Colosseumnál megtartott keresztúton, amelyet Ferenc pápa most először vezetett, a feszületet egy olasz, majd egy indián család, egy fogyatékkal élő személy, továbbá kínai, libanoni, nigériai és brazil hívek vitték egyik stációtól a másikig.

Beszédében Ferenc pápa megköszönte a híveknek, hogy olyan nagy számban vettek részt az ájtatosságon, illetve üdvözölte mindazokat, akik a tömegkommunikációs eszközök révén csatlakoztak a keresztúthoz, különös tekintettel a betegekre és idősekre.
„Nem akarok hosszasan beszélni – mondta. – Ezen az éjszakán csak egy szó maradjon meg emlékezetünkben: a kereszt. Jézus keresztje az a Szó, amely maga a szeretet, az irgalmasság és a megbocsátás. Egyben ítélet is: Isten, miközben ítéletet mond rólunk, szeret bennünket. Ha befogadom szeretetét, akkor üdvözülök, ha elutasítom, akkor nem Isten, hanem én ítélem el saját magam. Isten ugyanis nem ítélkezik, csak szeret és üdvözít.

A kereszt szó egyben a keresztények válasza a rosszra, amely továbbra is működik bennünk és körülöttünk. A keresztényeknek a jóval kell válaszolniuk a rosszra, magukra kell venniük keresztjüket, mint ahogy ezt Jézus tette. Ma este hallottuk libanoni testvéreink tanúságtételét: ők állították össze ezeket a szép elmélkedéseket és imákat. Szívből megköszönjük nekik ezt a szolgálatot és mindenekelőtt tanúságtételüket.

Ezt megtapasztalhattuk, amikor Benedek pápa Libanonba látogatott: láttuk a szentföldi keresztények szeretetközösségének szépségét és erejét, muzulmán testvéreikkel és másokkal való barátságukat. Jel volt ez a Közel-Kelet és az egész világ számára: a remény jele.

Folytassuk tehát ezt a Keresztutat a mindennapi életben. Haladjunk együtt a Keresztúton, szívünkben hordozzuk a szeretetnek és a megbocsátásnak ezt a Szavát. Haladjuk előre, várva Jézus Feltámadását” – hangzott Ferenc pápa buzdítása a Colosseumnál megtartott nagypénteki Via Crucis szertartásán.

Forrás: Bonumtv.hu 

Krisztus fényt gyújt nekünk

Nagyszombaton az Egyház Krisztus szenvedéséről és haláláról elmélkedik a szentsír előtt időzve. Az esti vigília-szertartással veszi kezdetét a Katolikus Egyház legfontosabb ünnepe, a húsvét, amely a kereszténység legnagyobb örömhírét hirdeti: Jézus Krisztus, az Isten fia feltámadt a halálból, s ezzel minden egyes embert megajándékozott az örök élet reményével.


A vigília szertartása négy, jól elkülönülő lényegi részből áll: a fény liturgiájából, az igeliturgiából, a vízszentelésből és az áldozati liturgiából. A jelenlegi liturgikus rend igen ősi gyökerekre, a IV. századig vezethető vissza, de az ünnep alapjai a kereszténység kezdetéig nyúlnak.

A fény liturgiája fényköszöntő rítussal kezdődik, amely az ókori lámpagyújtás ősi szertartásából származik. A tűzszentelés a pogány tavaszi tüzek ellensúlyozására alakult ki a Frank Birodalomban, Róma a XII. században vette át a szokást. A bevonulási körmenet is ebben az időben vált általánossá. A vigíliában ezután a húsvéti gyertya kerül a szertartás középpontjába: a gyertya meggyújtása Krisztust, a „világ Világosságát” jelképezi.

Nagycsütörtökön a kínszenvedésre és a halálra emlékezve elhallgatnak a harangok, az orgona és a csengők; most a feltámadás örömének hangot adó „dicsőség”-re ismét megszólalnak. Az olvasmányok és az evangélium után a keresztkútnál vizet szentel a pap, közben a mindenszentek litániáját imádkozza a hívekkel. Ha vannak felnőtt keresztelendők, ekkor részesülnek a beavató szentségekben (a keresztelés mellett a bérmálásban és az elsőáldozásban), ahogy az már az ősegyházban is gyakorlat volt. Ha a szentmise keretében nincs keresztelés, a közösség akkor is megújítja keresztségi fogadalmait: megvallja hitét Istenben és ellene mond a sátánnak. A vigília ünnepét az eucharisztikus áldozat ünnepélyes bemutatása koronázza meg.

A húsvéti vigília szertartását szombat este, többnyire sötétedés után ünneplik. A legtöbb helyen hozzá kapcsolódóan, másutt húsvétvasárnap, a reggeli szentmise keretében tartják a feltámadási körmenetet, amelyen a hívők mindenki felé is bizonyságát adják hitüknek és örömüknek.

Forrás: Bonumtv.hu

Nagyszombati gondolatok – Ezen a napon a csend által szól hozzám az én Istenem, és Jézus sírban fekvésének képe, ikonja által

Isten igéje nélküli nap! Igaz, van szentírásolvasás a reggeli Lamentációban (Jeremiás siralmai), de nincs áldozatbemutatás, szentmise, hiszen az éjszakai vigíliamise már Húsvét szentmiséje, és így nincs evangéliumolvasás sem. Amikor éjszaka felhangzik az Evangélium, az már Húsvét napját jelzi.
Jeruzsálem - Szentsír
Ezen a napon a csend által szól hozzám az én Istenem, és Jézus sírban fekvésének képe, ikonja által... Jézus számára is volt üzenete az égből jövő csöndnek. Az Atya akkor szólt hozzá utoljára a földön, amikor Jézus lelke megrendült a szenvedések keserű árnyékától a templomudvaron, amikor Atyja nevének megdicsőülését kérte. És majd szól hozzá a most következő éjszaka a 2. zsoltár szavával, amely az örökkévalóság éneke az Atya és a Fiú között: „Én fiam vagy te, én ma szültelek téged” – és erre a szóra a sírban fekvő test megdicsőül: romolhatatlan, örökkévaló, átistenült test lesz.
A két szó között azonban ott van a csönd.
Meg kell tanulnom ezt az édes-rettenetes csöndességet. Két isteni ige, két prédikáció, két szentírásolvasás, két találkozás között ott van a kereszthalálból részesítő csönd. Ki kell bírni ezt a csöndet: ez a szeretet ára. Ez maga a bizalom, hogy nem azért hallgat Isten, mert elfelejtett, hanem azért, mert isteni életébe akar belenöveszteni engem.
Az emberi szeretet két jele között ott van a rémséges és gyönyörűséges hallgatás: olyan az, mintha nem élnénk, mintha élőhalottak lennénk, mert csakis a szeretet jeleiből élünk: a két jel között mi marad? A jel emléke és a várakozás az új jelre: mint Krisztus két eljövetele között az emlékezés (anamnézis), amely maga a szentmise, és a várakozás a második eljövetelre, amely a keresztény lét mélyén levő Advent. De a szentmise a Szentlélek teremtő ereje által a szeretet emlékét jelenvalóvá teszi, és így az Úr végső eljövetelét elővételezi. Két egymást valóban szerető ember között is ott van valami hasonló a két jelzés között: jelenbe hozó emlékezés és titokzatos eljövetel. Az emberi szeretet csöndje is csak a Szentlélekben viselhető el, mert nincs két szeretet, hanem csak egy, amióta Isten emberré lett és kiárasztotta szívünkbe szeretetét a nekünk adott Szentlélek által.

fr. Barsi Balázs ofm

péntek, március 29, 2013

Videó: a pápa megmosta és megcsókolta a fogvatartottak lábát

 Ferenc pápa a római fegyintézetben tartott nagycsütörtöki szertartás alkalmával tizenkét fiatalkorú fogvatartott – köztük két lány – lábát mosta meg.
„Aki a legnagyobb közöttünk, annak szolgálnia kell a többieket. A lábmosás egy jelkép, egy jel. Azt jelenti: szolgálok nektek. S mi is egymásnak. Persze nem kell mindennap megmosnunk egymás lábát. Akkor mit jelent ez? Azt, hogy segítenünk kell egymásnak” – magyarázta a szertartás jelentését a Szentatya a részben muzulmán, illetve ateista fiataloknak. 

 

Videó: a pápa megmosta és megcsókolta a fogvatartottak lábát

Egy híd, amely a halálból az életre vezet – nagypénteki Via Crucis a Colosseumnál

A nagypénteki Via Crucis elmélkedéseit libanoni fiatalok írták, Béchara Boutros Raï bíboros, a maroniták antióchiai pátriárkája vezetésével.
Első állomás: Jézust halálra ítélik

Pilátus, a hatalom birtokosa elismerhette volna Jézus ártatlanságát és szabadon engedhette volna. A római kormányzó azonban inkább személyes érdekeinek logikáját szolgálta és meghajolt a politikai és társadalmi nyomások előtt. Elítélt egy ártatlant, hogy elnyerje a tömeg tetszését ahelyett, hogy az igazságosságot szolgálta volna.
Napjainkban sok „Pilátus” van, akik hatalmukat az erősek szolgálatába állítják. Sokan gyáván meghajolnak e hatalmak előtt lábbal tiporják az emberi méltóságot, az élethez való jogot.

Urunk Jézus! Ne engedd, hogy az igazságtalanság az ártatlanokat a kétségbeesésbe, a halálba vezesse. Erősítsd meg őket a reményben és világosítsd meg a hatalmasok lelkiismeretét, hogy igazságosan kormányozzanak.

A folytatás az alábbi linken

Egy híd, amely a halálból az életre vezet – nagypénteki Via Crucis a Colosseumnál

Jézus pere - egy jogtörténész szemével

Nagypénteki gondolat - Nincs ének, nincs hangzó szó, nincs beszéd

Iz 52,13–53,12; Zsid 4,14-16;5,7-9; Jn 18,1-19,42

Ma nem annyira a szentírás szövegeire figyelek elmélkedésemben, hanem arra, hogy milyen emberi magatartást kér tőlem a liturgia Szentlelke, milyen egzisztenciális alapállást, hogy egyáltalán helyesen hallgathassam Isten Igéjét.

Jeruzsálem - Szentsír bazilika - fr. Sz. archívuma
Elnémulva leborulni. Ma a papság a szent szertartások kezdetén leborul, lefekszik a földre a nyitott tabernákulum előtt. Nincs ének, nincs hangzó szó, nincs beszéd. A nyitott tabernákulum Jézus megnyitott oldala. A szent Kereszt alatt vagyunk most. Itt a Szentlélek megtanítja a bűnös ember alaphelyzetét Isten végső megjelenése, kinyilatkoztatása előtt: ez az adoráció alaphelyzete.
Így kellene elnémulva minden áldott nap leborulni a keresztre feszített Szeretet előtt hosszú percekig – legalább lélekben – minden teológiai fakultásnak, minden püspöki irodának, minden katolikus intézménynek, kolostornak és családnak.
Nincs igazabb emberi helyzet.
A megújulás, a felkelés, az ige új füllel történő hallgatása, egy szebb és szeretőbb közösség létrejötte csak innét forrásozhat. Két ember mélységes szeretete, szövetsége is csak ebből a teljesen magányos és mégis együttes leborulásból épülhet föl. A kezdetek kezdete nem az igehallgatás, nem a hangos imádság, hanem a néma leborulás. Ezt ma szeretném megtanulni a szent pátriárkáktól, a prófétáktól és Isten minden szentjétől.

Hittel felnézni a keresztre. A mai szent Evangélium, a János-passió és a szent kereszt leleplezése a Szentlélek műve, aki azt akarja, hogy hittel feltekintsek az Úr keresztjére: „Íme, a keresztnek fája, melyen a világ üdvössége függött, jöjjetek, imádjuk!” A leleplezett feszületnek ez a néma, hittel történő nézése, szemlélése az üdvösség forrása.
Aki a keresztre feszített Isten sebeire föltekint mint üdvösségének, élete végső megmentésének, beteljesülésének forrásaira, az üdvözül. A szentírás minden kijelentése csakis is itt, a Kálvária hegyén lesz egyértelmű. A kereszt hittel történő szemlélése az írások megértéséhez vezet; nem akadémikus, hanem egzisztenciális megértéshez, amelyből az Egyház igazi élete fakad. Ezért írja Szent Pál: Tőlem azonban távol legyen másban dicsekedni, mint a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztjében...
Bizonyos értelemben az egyházi év legmagasabb hegycsúcsára jutottunk fel. Jézus titokzatos jelenlétében (hiszen ő mint feltámadott már örökre jelen van) a Kálvária hegyéről lehet rátekinteni életem titokzatos vonulataira: arra, hogy honnét, hová. Minden, ami van, és mindenki, aki létezik, és minden esemény, ami eddig megtörtént és meg fog történni, csakis innét látható helyes arányaiban és igaz valóságában.

A szinoptikus evangéliumokban arról olvasunk, hogy Jézus keresztre feszítésének órájában sötétség borult a földre. Ez a sötétség fölidézi a teremtés kezdetét, amikor a föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött. De megjeleníti a bűnbeesett, megváltatlan ember állapotát is, ezt a nemlétezés sötétjénél is sűrűbb sötétséget, mely fölött nem lebeg Isten Lelke, mert Isten szeretetét visszautasította az ember. Jézus halálának pillanatáig, vagyis addig a pillanatig, amikor a megváltás megtörtént, és ítélet helyett a megbocsátás szentsége létesült, a végső értelmetlenség áthatolhatatlan éjszakája borult az emberiségre.
Szent János evangélista viszont, akinek passiója a mai napon elhangzik, már az isteni irgalomból született új világról beszél, az új teremtésről, mely fölött ismét ott lebeg az Isten Lelke, a pünkösdi Lélek. Egyetlen evangélista sem állt a kereszt alatt, csak ő, s annyira elkápráztatta az új világ ragyogása, az a fény, mely Krisztus halálából áradt szét az egész világra, mindent és mindenkit bearanyozva az isteni irgalom sugaraival, és melyhez képest a teremtés hajnalán születő világosság csak halvány derengés volt, hogy a sötétségről ő „meg is feledkezett”.
Persze, hogy nem beszél sötétségről, hiszen Máriával, Jézus anyjával, a szeplőtelenül fogantatott, kegyelemmel teljes Szűzanyával állt a kereszt alatt, akiben a teremtés ártatlansága Fia kereszthalálának végtelen érdemére való tekintettel létezésének első pillanatától fogva eredeti fényében tündökölt. Persze, hogy nem említi a sötétséget, mert attól az órától fogva házába fogadta azt, akiben a világosság soha nem vált sötétséggé.

Miközben ruháit szétosztják, egy darabból szőtt köntösére, Mária keze munkájára sorsot vetnek, az Üdvözítő utolsó szavaival a szeretett tanítvány anyjául rendeli Máriát, s utolsó sóhajával átadja nekik Lelkét, így szőve egybe Titokzatos Testét, az Egyházat. Ezért áll fényben a mai napon a Golgota. A Jézus halálából születő élet már jelen van, megtestesült. Ezért ragyog fel ma még fényesebben az Egyház misztériuma, a Szeplőtelen Szűznek és azoknak, akiket Jézus szeret, a Szentlélektől fogantatott, örök közössége.

fr. Barsi Balázs ofm

csütörtök, március 28, 2013

Ferenc pápa buzdítása Nagycsütörtökön a krizmaszentelési misén

A Szentatya pápasága első Nagycsütörtökén két szentmisét mutatott be. Délelőtt a Szent Péter bazilikában mondta mutatta be a krizmaszentelési misét, délután pedig a hagyománytól eltérően egy római börtönben mondott misét, ahol kiskorú bűnözőket tartanak fogva. Itt végezte el a szolgáló szeretet gesztusát a lábmosás szertartását is Jézus példája nyomán. 


A Szent Péter bazilikában fél tízkor kezdődött a krizmaszentelési szentmise, az olajok és a krizma megáldásának szertartásával, amelyeket az egyházi év során a szentségek kiszolgáltatásához használnak. A szentmise másik ünnepi mozzanata a papi ígéretek megújítása volt. Ferenc pápa ezt a szentmisét latinul összesen mintegy 1600 pappal együtt celebrálta, számos bíboros és püspök is együtt misézett vele. A katolikus világ minden részén a püspökök ezen a délelőttön maguk köré gyűjtik papjaikat és együtt adnak hálát Istennek hivatásuk kegyelméért. Ezt tette Ferenc pápa, Róma püspöke is, az egyházmegye papjaival és az Örökvárosban élő, tanuló papokkal, egyházmegyés és szerzetespapokkal.

Szentbeszédét a pápa teljes egészében a papi szolgálatnak szentelte, különös tekintettel a papnak a néppel és Istennel való kapcsolatának, és kitért a papi identitástudat válságára is.

A folytatás itt olvasható. 

Az ötödik evangélium kialakulása

Jeruzsálem - A Szűzanya sírjánál - fr. Sz.
A ferencesek lépésről lépésre nyolcszáz év alatt megmentették a feledéstől Jézus szülőföldjét, melyet VI. Pál pápa az ötödik evangéliumnak nevezett. Ma már több mint ötven szent helyet gondoznak, őriznek, és segítik a zarándokokat az Ó- és Újszövetség világának teljesebb megértésében.
A Szentföldön jelenleg háromszáz ferences munkálkodik, 34 nép fiai. Az évszázadok során közel háromezer vértanúja volt e szolgálatnak. Az alábbiakban áttekintést adunk arról, hogy mikor és hol vetették meg a lábukat Szent Ferenc fiai a Biblia földjén.
A Szentföld első tartományfőnöke, Illés még Szent Ferenc életében megalapította a Szent János–konventet Akkóban. Jeruzsálemben, a keresztút ötödik állomása közelében 1229-ben, a Szent Sírnál 1323-ban kezdték meg szolgálatukat. Az utolsó vacsora terménél 1335-ban kolostort alapítottak. Betlehemben, a Születés-templománál 1347-ben telepedtek meg. Mária sírját 1363-ban szerezték meg, és 1757-ig volt a ferencesek kezén. Az apostolok barlangját az Olajfák-hegyén 1392-ben, Keresztelő Szent János születésének emlékhelyét Ain Karemben pedig 1485-ben vásárolták meg.
Időről időre veszteség is érte őket, például 1551-ben elvették a ferencesektől az utolsó vacsora termét. Az Angyali Üdvözlet templomának romjaihoz Názáretben 1620-ban, a Tábor-hegyen a Színeváltozás-templom romjaihoz 1631-ben jutottak. A Getszemáni kertet az Olajfák-hegyén 1666-ban vehették birtokba. A názáreti Szent József–házat 1745-ben, a Flagellatio–templom romjait Jeruzsálemben 1836-ban, a naimi templomot 1878-ban, a keresztút ötödik állomását 1898-ban és a kafarnaumi Szent Péter–emlékhelyet 1894-ben szerezték meg.
A XX. században is tovább folyt a szent helyek gyűjtése. 1909-ben övék lett a Betlehem közelében a Pásztorok mezeje, 1933-ban pedig a Krisztus megkeresztelkedésének helyeként számon tartott partszakaszhoz jutottak hozzá a Jordán folyónál. Ha a Coenaculum, vagyis az utolsó vacsora termét nem is sikerült még visszakapniuk, 1936-ban kolostort alapíthattak mellette a Sion-hegyén. A szent helyek között a legutóbbi ferences szerzemény Betániában a Szent Lázár–emlékhely (1950).

Valamennyi szentföldi, ferences kézben lévő emlékhelyen az évszázadok során szép templomot, kolostort, illetve nagyobb helyeken zarándokszállásokat építettek. A pápák közül eddig hárman jutottak el a Szentföldre, VI. Pál 1964-ben, II. János Pál 2000-ben és XVI. Benedek 2009-ben. A szentföldi ferencesek remélik, hogy a rendalapítójuk nevét viselő új pápa is hamarosan elzarándokol hozzájuk.

Szerdahelyi Csongor
Ferences Sajtóközpont
Budapest

Mi nem élhetünk az Oltáriszentség nélkül - Nagycsütörtök

A húsvéti misztérium – az üdvösségtörténet középpontja és csúcsa – ünneplését az utolsó vacsorára emlékeztető nagycsütörtök esti szentmisével kezdjük el.
Nagycsütörtökön az Úr Jézus utolsó vacsorájára emlékezünk, és felidézzük az Oltáriszentség alapítását. Az apostolokkal együtt lélekben mi is leülünk az utolsó vacsora asztalához, engedjük, hogy a szolgáló szeretet jeleként Jézus a mi lábunkat is megmossa, esszük a kenyeret, amelyet Krisztus saját Testeként ad nekünk, s iszunk Szent Vérének kelyhéből.
Minden szentmisében ezt az utolsó vacsorát elevenítjük fel, és tesszük jelenvalóvá Jézus áldozatát. A szentmisében azokat a szavakat ismétli meg a pap, ahogy hallottuk a szentleckéből Szent Pál apostol beszámolóját, amelyeket a mi Urunk mondott elárultatásának éjszakáján, hogy a kenyér Krisztus valóságos testévé és a bor az Ő valóságos vérévé változzon át.

Az átváltoztatást követően ezekkel a szavakkal mutat rá a miséző pap Krisztus testére és vérére: „Íme, hitünk szent titka!” A hívek pedig áhítattal felelik: „Halálodat hirdetjük Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz.” A szentmise lényegi részét követően tehát kétszer is kimondjuk a „hit” szót, mert minden szentmise hitünk elmélyítését és erősítését szolgálja.
Ha netán a megszokás csökkentette volna bennünk az eleven hitet, akkor ma, a liturgia sürgetésére, fel kell élesztenünk, mélyebbre kell tekintenünk a misztérium kimondhatatlan valóságában, ami először az utolsó vacsora termében, a megdöbbent apostolok szeme láttára ment végbe, és ma ugyanolyan kézzelfogható módon megújul az oltárainkon.
Hogy ez a mai, Nagycsütörtök esti, az utolsó vacsora emlékére bemutatott szentmisénk, a hit évében, valóban hitünk felélesztését és elmélyülését eredményezze, gondolkodjunk el most azon, hogy miért áll kezdettől fogva az Eucharisztiában való hit az Egyház életének középpontjában, és miért olyan fontos az Oltáriszentség a keresztény ember számára, a mi számunkra?

Mindenekelőtt azért, mert az Eucharisztiában Jézus valóságosan jelen van. Jézus jól tudta, hogy vissza kell térnie a mennyei Atyához, de ígéretet tett, hogy örökre velünk marad, a világ végezetéig. Ígéretét úgy teljesíti, hogy nem csak tanítása, a Biblia, és Lelke által van jelen azóta is a világban, hanem valóságosan megjelenik köztünk a kenyérben, és a borban, amikor áldozatát jelenvalóvá tesszük.
A pogány filozófus, Celsus, Krisztus után 178 körül írt, gyűlöletet sugárzó művében gúnyolja a Megtestesülés és a Megváltás keresztény hitigazságait, valamint a Szentmisét. Celsus szerint a keresztények őrültek, mivel azt hiszik, hogy Istenük egy lett közülük, s eggyé válhatnak vele egy lakoma keretében. Az ő véleménye szerint ez egyszerűen őrültség. Celsusnak ezt az álláspontját meg kellene fordítanunk – nem a keresztények az őrültek, amikor hisznek abban, hogy Krisztus magát adja nekik a kenyér színe alatt, hanem Isten őrült meg az ember iránti szeretetében; az Eucharisztia Krisztus őrültségének – az ember iránt, az irántad és irántam érzett őrült szeretetének a jele.
A szentmisében Jézus halálára emlékezünk, és feltámadását ünnepeljük, miközben ő lehetőséget ad nekünk, hogy találkozzunk vele. Tanításának hallgatása közben lángolóvá teszi szívünket, majd megtöri a kenyeret, hogy felismerjük őt, miként egykor az emmauszi tanítványok. Éppen ezért minden szentmise Jézus titokzatos és valóságos jelenlétének, „őrült szeretetének” az ünneplése.
Másrészt, azért is fontos számunkra az Eucharisztia, mert e csodálatos szentségben Jézus eledelül adja nekünk önmagát. Valójában tehát nem kenyeret és bort eszünk, hanem Testét és Vérét vesszük magunkhoz, hogy élete legyen bennünk. Boldog II. János Pál pápa, 2003. Nagycsütörtökre kiadott enciklikájával azt tanítja nekünk, hogy az Egyház az Eucharisztiából él, és mi is abból élünk. Hiszen Jézus maga mondja: „az én testem valóban étel és a vérem valóban ital” (Jn 6,55).

Az egyház az eucharisztiából él - és én? Én, és te, vagyis mi mindannyian akik az egyház élő tagjai vagyunk, belőle élünk? Valahányszor, amikor nem állunk be az áldozók sorába, kényelemből, restségből, vagy, mert nincs kedvünk szentgyónást végezni, visszautasítjuk Krisztus felbecsülhetetlen ajándékát, melyet az egész egyháznak – vagyis mindannyiunknak adott. Egyedül belőle élni, és nem engedni, hogy bármi más csillapítsa éhségünket, csak egyedül ő!
Ne felejtsük, Jézus azt mondta apostolainak: „Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek”(Lk 22,15). És mi, mindannyian vágyunk-e utána?
Nagyon fontos, hogy növekedjen bennünk az Ő szeretetébe vetett hit, a hit abban, hogy éhezve és vágyva vágyik eljönni hozzánk az Eucharisztiában. Amikor valóban el hisszük, mennyire szeret Ő minket és mennyire vár ránk, akkor értjük majd meg, hogy Isten az irántunk való őrült szeretetében – ha mi késlekedünk – azt az érzést éli át, amit a pszichológia a várakozás gyötrelmének nevez.
Amint megérik bennünk a hit abba, hogy Jézus szeret, hogy vár ránk – kell, hogy ezzel a hittel együtt, vágy és éhség jelentkezzék bennünk az Eucharisztia iránt; gyötrő vágy Jézus eljövetele iránt. A szeretett személyre való várakozás gyötrelme a szeretet megvetettségének mértékével arányos. Minél jobban szereti egy anya a gyermekét, a gyermek szüleit, egy szerelmes a szerelmét, egy barát a barátját – akire hiába vár –, annál nagyobb benne a találkozás vágyának kínja, gyötrelme. És ha ez a szeretet Isten végtelen szeretete, melyet még elképzelni sem tudunk, akkor milyen mérhetetlen lehet az Ő várakozásának szenvedése, ha hiába vár rád, ránk, mindannyiunkra?

Ha hisszük, hogy Isten vágyik a velünk való találkozásra, akkor ez megóv bennünket a rutintól, a megszokástól mely az egyik legnagyobb veszélye a hitnek. Amikor a Jézus végtelen szeretetébe vetett hit teljessé válik bennünk, amikor felfedezzük a várakozás gyötrelmét, amellyel Jézus vár ránk az Eucharisztikus Asztalnál, akkor többé nem tudunk majd az Eucharisztia nélkül élni. Akkor éhezni fogunk Őrá, forrón vágyakozunk majd az Úrral való találkozásra; az Eucharisztia éhsége nem hagy többé helyet bennünk a rutin számára. Akkor majd a francia forradalom üldözött katolikusaival együtt fogjuk vallani, mi nem élhetünk szentmise és oltáriszentség nélkül!
A francia forradalom idején tilos volt szentmisét bemutatni, szentmisén részt venni. Mintegy 30 hívő kérésére a pap bemutatta a legszentebb áldozatot egy istállóban. A hatóság emberei tudomást szereztek erről és rajtuk ütöttek. Kérdőre vonták a papot: hogy mert a törvény ellen tenni? Nekem ez a legszentebb kötelességem – válaszolta a pap. Hogy mertek idejönni?- hangzott a hívek felé a kérdés. Egy ősz hajú, idős ember válaszolt: Értse meg, mi nem tudunk szentmise és szentáldozás nélkül élni.
Éppen ezért a mai nap arra hív bennünket – Boldog Kalkuttai Teréz anya szavaival élve –, hogy legyen ez a miséd olyan, mint életed első miséje. Legyen olyan, mint életed utolsó miséje. Legyen olyan, mint életed egyetlen miséje.

Harmadszor: a szentáldozás által Krisztus titokzatos testévé, az Egyházzá válunk. A szentáldozás ugyanis nem csak Krisztusról és rólam, valamint a kettőnk kapcsolatáról szól, hanem Krisztusról és az Egyház egész közösségéről is. Elsősorban nem magánszemélyként veszünk részt a szentmisén, hanem az Egyház tagjaiként. Amikor valamennyien ugyanabból a kenyérből eszünk, egy közösséggé válunk.
Ahol jelen van az Egyház, ott a keresztények megünneplik az Eucharisztiát. Az Eucharisztia ünneplése pedig állandóan építi és megjeleníti az élő Egyházat, Krisztus titokzatos testét, a fejjel és a tagokkal együtt.
Mindebből világosan láthatjuk, hogy milyen szoros, élő és állandóan megújuló kapcsolat áll fenn az Egyház és az Eucharisztia között, s ugyanez érvényes a mi kapcsolatunkra is az Eucharisztiával. Nem élhetünk az Oltáriszentség nélkül.

S negyedszer: az Egyház egysége az Eucharisztiából származik. Valahányszor magunkhoz vesszük az Oltáriszentséget, elmélyítjük a kapcsolatunkat az Egyházzal, Krisztus titokzatos testével. Nekünk éppen azért fontos a szentmise, mert ez kapcsol bennünket egymáshoz és Krisztus Egyházához.

Krisztus Egyházához, amelyet mi mindannyian – papok és hívek – alkotunk, és amelynek élén Krisztus földi helytartója, a mindenkori pápa áll. Ha viszont elutasítjuk ezt az igazságot, akár a nagyfigyelmeztetésre, vagy bármi egyébre hivatkozva, ha nem fogadjuk el az aktuális pápát, jelen esetben Ferenc pápát, akkor kizárjuk magunkat az Egyháznak ebből a közösségéből, s mint ilyenek nem járulhatunk szentáldozáshoz, mert Krisztus testének, azaz az Eucharisztiának a vétele Krisztus titokzatos testéhez, az Egyházhoz egészéhez kapcsol bennünket.

Engedjük, hogy az Oltáriszentségben jelenlévő Jézus megszólítson minket, és megérintse lelkünket! Áldozzunk, ha lehet naponta, természetesen ennek elő feltétele, hogy súlyos bűn ne terhelje a lelkünket! Keressük a lehetőségeket, amikor Jézusnál időzhetünk és vele lehetünk. A közösségi ünneplés, a szentmise, a közös szentségimádás mellet találjuk meg azokat az alkalmakat is, amikor a csendes templomba szentséglátogatást végzünk, és letérdelünk a tabernákulumban lakó Jézus előtt. Bármikor beléphetünk a templomba, ahol az Úr vár bennünket. Jézus jelen van. Higgyünk az Ő valóságos, szentségi jelenlétében és ragaszkodjunk titokzatos testének, az Egyháznak egységéhez! Ámen!
papok és hívek – a alkotunk, és amelynek élén Krisztus földi helytartója, a mindenkori pápa áll. Ha viszont elutasítjuk ezt az igazságot, akár a nagyfigyelmeztetésre, vagy bármi egyébre hivatkozva, ha nem fogadjuk el az aktuális pápát, jelen esetben Ferenc pápát, akkor kizárjuk magunkat az Egyháznak ebből a közösségéből, s mint ilyenek nem járulhatunk szentáldozáshoz, mert Krisztus testének, azaz az Eucharisztiának a vétele Krisztus titokzatos testéhez, az Egyházhoz kapcsol bennünket.

Az utolsó vacsorára emlékezik az egyház

Nagycsütörtök estével megkezdődik a nagyböjti időszak végét jelentő szent három nap a Katolikus Egyházban. Ekkor emlékezünk Jézus szenvedésének kezdetére: az utolsó vacsorára. Nagycsütörtök délelőtt a megyés főpásztorok együtt celebrálják az olajszentelési misét egyházmegyéjük papjaival. Ezen a szertartáson a püspökök megszentelik a keresztelendők és a betegek olaját, valamint a bérmálás szentségének kiszolgáltatásakor használt krizmát. Krisztus az utolsó vacsorán alapította meg az Oltáriszentséget, valamint az egyházi rendet, ezért az olajszentelési mise keretében a papok közösen újítják meg szentelésükkor tett ígéreteiket.

Az utolsó vacsorára emlékezik az egyház

Jézus az utolsó vacsorán önmagát adja tanítványainak, rajtuk keresztül pedig minden keresztény hívőnek. Ezzel újítja meg a Kivonulás könyvében szereplő húsvéti lakomát, amelyet a zsidók az Egyiptomból való szabadulásra emlékezve ünnepelnek. A húsvéti lakoma áldozati báránya Krisztus előképe: saját testét adja értünk, vére pedig megszabadít a bűntől, az örök haláltól. Testével és vérével új életet ajándékoz.
Nagycsütörtök este a szentmise elején Krisztust dicsőítik a hívek. Az orgona, a templomok csengői és harangjai ekkor szólnak utoljára: legközelebb a nagyszombati szertartáson hangzanak fel. A néphagyomány úgy tartja, a harangok Rómába mennek, hogy ott gyászolják Krisztust. A nagycsütörtöki szentmise különösen is megindító része a Krisztus tettére való emlékezés: az utolsó vacsorán, szeretetének jeléül megmosta tizenkét tanítványának lábát. A miséző pap sok helyen követi Jézusnak ezt a tettét.
Az utolsó vacsorára emlékező nagycsütörtöki szentmise végén Krisztus ruháitól való megfosztásának jelképét, az oltárfosztást végzi el a pap: ekkor minden díszt eltávolítanak az oltárról, az Oltáriszentséget pedig a pap egy külön erre a célra kialakított kápolnába viszi. A mise végén a hívek csendben, elbocsátás nélkül távoznak a templomból, kezdetét veszi Krisztus szenvedése. Ettől kezdve húsvétig az Egyház nem mutat be szentmisét.

Forrás: BonumTV.hu

szerda, március 27, 2013

Ferenc pápa katekézise a Nagyhétről

Ferenc pápa március 27-én, szerdán délelőtt a Szent Péter téren tartotta meg az első általános audienciáját, két héttel megválasztása után. Katekézisében hangsúlyozta, hogy nagy hálával és tisztelettel folytatja szeretett előde, XVI. Benedek tanúságtételét. Húsvét után folytatja majd a Hit évének katekézisét. Ma azonban a Nagyhét jelentőségét magyarázta tanításában a híveknek. 


Virágvasárnappal megkezdtük az egész liturgikus év középpontját jelentő hetet, amely során elkísérjük Jézust kínszenvedésében, halálában és feltámadásában.
Mit jelent számunkra a nagyheti események megélése? – tette fel a kérdést Ferenc pápa. Mit jelent az, hogy követjük Jézust a Kálváriára, a Kereszthez és a Feltámadáshoz vezető úton? Földi küldetésében Jézus a Szentföld útjain haladt végig; 12 egyszerű embert hívott meg arra, hogy maradjanak vele, osztozzanak útjában és folytassák küldetését. Abból a népből választotta ki őket, akik mélyen hittek Isten ígéreteiben. Jézus mindenkihez beszélt kivétel nélkül: a nagyokhoz és az egyszerű emberekhez, a gazdag ifjúhoz és a szegény özvegyasszonyhoz, a hatalmasokhoz és a gyengékhez. Elhozta Isten irgalmasságát és megbocsátását, gyógyított, vigasztalt, megértéssel volt az emberek iránt, reményt adott.

A folytatás itt olvasható 

Van pápánk! (3.rész)

„Testvéreinkről rosszat mondani, olyan mintha elárulnánk Jézust” – mondta szerda reggeli szentmiséjén Ferenc pápa



A Szentatya Júdás árulását a pletykálkodáshoz hasonlította rövid homíliájában, amelyet a szálláshelyén szerda reggel megtartott szentmise során mondott. A Nagyszerda evangéliumáról fejtette ki gondolatait a Szent Márta Ház kápolnájában. Majd meglepetésszerűen megjelent a Szent Péter bazilikában, hogy köszöntse a vatikáni alkalmazottakat, akiknek Angelo Comastri bíboros, a pápa vatikánvárosi helynöke mutatott be szentmisét reggel fél 8-kor a katedra oltárnál.

A nagyszerdai evangélium leírja, hogy Júdás 30 ezüstért árulja el Jézust. Júdás a tizenkét apostol és Jézus barátai közül egy, azok közül való, akik a legközelebb álltak Hozzá. Júdás elmegy a főpapokhoz, hogy az árról alkudozzon. „Jézus olyan, mint egy árucikk, akit eladnak. Sokszor megesik a történelem és saját életünk „piacán” is, hogy a 30 ezüstöt választjuk és elhagyjuk Jézust. Előfordul, hogy testvéreinkkel, barátainkkal tesszük ezt. Akkor történik meg, amikor egymásról pletykálunk. A személy, akiről beszélünk, árucikké válik. És milyen könnyen megtesszük” – tette hozzá a Szentatya. „Olyan ez, mint Júdás cselekedete. Nem tudom, hogy miért, de a pletykálásban van egyfajta sötét öröm” – jegyezte meg a pápa, majd azt kérte, hogy soha ne mondjunk rosszakat másokról. „Júdásnak, amikor elárulta Jézust, bezárult a szíve, nem volt megértő, nem volt benne szeretet és barátság. Mi is, amikor pletykálkodunk, ugyanígy járunk el.

Kérjünk bocsánatot, ha ezt tesszük egy barátunkkal és egyben Jézussal. Kérjük a kegyelmet, hogy senkiről ne pletykálkodjunk. Ha meglátjuk valakinek a gyengeségeit, imádkozzunk az Úrhoz érte: „Uram, segítsd meg őt!” – hangsúlyozta szerda reggeli homíliájában Ferenc pápa. 


Forrás: Vatikáni Rádió
(sv)

„Arra van szükség, hogy az egyház az egyszerűséget és az alázatot öltse magára” – Ferenc pápa köszöntötte a vatikáni alkalmazottakat a Szent Péter bazilikában

Szerdán reggel fél 8-kor a Szent Péter bazilika katedra oltáránál Angelo Comastri bíboros, a pápa vatikánvárosi helynöke szentmisét mutatott be a vatikáni alkalmazottaknak. A szertartás végén nagy meglepetést okozva Ferenc pápa a Szent Márta Házban megtartott reggeli szentmiséjét követően csatlakozott a bazilikában összegyűltekhez és rögtönzött beszéddel köszöntötte a híveket.

Ferenc pápa a vatikáni alkalmazottakhoz fordulva felidézte XXIII. János pápa egyik mondását. Egy nagykövet egyszer megkérdezte János pápát: „Szentatya, mennyien dolgoznak a Vatikánban? A fele” – válaszolta XXIII. János. Ferenc pápa a viccet követően hozzátette: „biztos vagyok benne, hogy ti ahhoz a félhez tartoztok, akik dolgoznak.” Köszönetet mondott munkájukért és a szentmiséért, majd kérte, hogy imádkozzanak Érte is, mert Ő is bűnös, mint mindenki más. Hangsúlyozta, hogy hűséges akar maradni az Úrhoz. Végül Áldott Húsvétot kívánt a jelenlévőknek: „Isten áldjon meg benneteket és a Szűz Mária oltalmazzon mindannyiótokat, mint egy jó édesanya” – zárta rövid köszöntését Ferenc pápa.

Comastri bíboros háláját fejezte ki a Szentatyának a váratlan látogatásért. Majd felidézett egy emléket 1978-ból, amikor Loretóba zarándokolt egyházmegyéje szeminaristáival és találkozott Capovilla loretói érsekkel. Fogadta a zarándokokat és elmesélt egy epizódot XXIII. János pápa életéből. Comastri bíboros kiemelte, hogy a történet nagyon illik a mostani pillanathoz.

1958. október 29-én egy nappal megválasztása után János pápa nagyon szomorú, majdnem csak megkeseredett volt az asztalnál, amikor Capovilla prelátus, titkára megkérdezte Tőle: „Szentatya, valami rossz dolog történt?” „Nagy megaláztatásban volt részem” – válaszolta XXIII. János. „Mi történt? A választás napján talán méltatlannak érezte magát?” – kérdezte titkára. „Nem, ez Isten akarata volt. De a megválasztás után minden bíboros engedelmességet tett. Sorban elém járultak és megcsókolták a lábamat – ahogy ez akkoriban szokás volt. És képzelje, még Elia Della Costa bíboros, az a szent ember is. Nagyon megalázva éreztem magam” – vallotta meg XXIII. János, majd így folytatta: „Loris atya, ezeket a dolgokat meg kell változtatni. Arra van szükség, hogy az egyház az egyszerűséget és az alázatot öltse magára. És akkor Krisztus világossága felragyog az egyház arcán.”

A történet végén Comastri bíboros Ferenc pápához fordulva megjegyezte: „Szentatya, Ön éppen ezt valósítja meg. Ehhez fogadja tőlünk legjobb kívánságainkat.”

Forrás: Vatikáni Rádió
(sv)

Bergoglio bíboros: az Egyház induljon el a létezés peremvidékei felé

A konklávét megelőző bíborosi tanácskozáson Buenos Aires érseke elmondta, milyen Egyházra van szüksége ma a világnak. 

„A következő pápára úgy gondolok, mint olyan emberre, aki Jézus Krisztust szemlélve, Jézus Krisztust imádva, segít az Egyháznak, hogy kilépjen önmagából a létezés peremvidékei felé, segíti az Egyházat abban, hogy termékeny édesanya legyen, aki 'az evangélium továbbadásának édes, lelkesítő örömében' él.”
A konklávét megelőző bíborosi ülés során Bergoglio bíborosnak ezek a szavai állítólag különösen nagy hatással voltak hallgatóságára. Jaime Lucas Ortega y Alamino havannai bíborosnak köszönhetően nyilvánosságra kerülhet a beszéde.
Ortega bíboros március 23-án, szombaton a Havannában celebrált szentmisén mondta el először a történetet a pápai nuncius és a papi fogadalmát megújító havannai papság jelenlétében. Az ülésen, a beszéd elhangzása után megkérdezte Bergoglio bíborostól, megvan-e írásban, amit mondott. Nem volt. Másnapra azonban leírta neki. Engedélyt kért tőle a szöveg szétosztására, és meg is kapta. Ferenc pápa megválasztása után megerősítette, hogy közzéteheti hozzászólását. Ezt követően a Palabra Nueva internetes folyóiratban közzétette a beszédet és a havannai szentmise homíliáját...

A folytatás az alábbi linken olvasható 
Bergoglio bíboros: az Egyház induljon el a létezés peremvidékei felé

Fehér virággal búcsúzott barátnőjétől, most rockzenész és pap

Image

Nemcsak a nem hívők, a templomba járók „törzsközönsége”, tehát az idősek is csodálkoznak azon, ha egy fiatal papot látnak. Rögvest feltételezik, hogy a biztos egzisztencia vagy szerelmi csalódás miatt választotta ezt a pályát.

Bucsy Levente cikke a Magyar Nemzet c. lap internetes oldalán jelent meg Fánbry Kornél kaposfüredi plébános életútjáról.

Fábry Kornél, Kaposfüred Rómát is megjárt plébánosa nyíltan beszél erről, no és az ezzel kapcsolatos igazságról: határtalan örömből fakadóan is lehet ezt a hivatást választani, aztán neki kell látni a munkának. Ma már egy nemzetközi „papbanda” szörfözést kedvelő zenésze és egy szépen felújított kúria lakója – olykor negyvenedmagával…

– Én is azt gondoltam fiatalként, hogy az lesz pap, aki senkinek sem kell. Ötgyermekes katolikus nagycsaládból jöttem, testvéreimnek már most összesen 14 gyermeke van, és nekem is volt barátnőm. Naná, hogy tervezgettem – mondott ellen személyes történetével a fiatal papok „múltjával” kapcsolatos sztereotípiának Kornél atya, aki a háromhetente megrendezett Morus-est keddi vendége volt az Éghajlat Könyves Kávézóban. Iskolásként repülőmodellező szakkörre járt, és egy egész vasárnapos program miatt szombat este ment templomba: „Ott találkoztam először Istennel. Aztán bérmálkoztam; az igazi nagy megtérésem pedig csak 22 éves koromban jött el.” 

A folytatás itt olvasható

Nagyböjti gondolatok: Jézus hűtlenségünkre a felfoghatatlan szeretet titkával és az örök élet ajándékával válaszolt Mt 26,14-25

Az evangéliumi részlet a bűn és a szeretet misztériumának összecsapását állítja elénk.

A húsvéti vacsora előkészítésének eseményeibe sötét árnyként lopakodik be Júdás alakja. Ő a bűnös ember és a bűnös ember szimbóluma, aki egy rabszolga áráért eladja Mesterét. Az evangelista nem elemzi Júdás tettének indító okait. Hallgat ezekről az okokról, mert nagyon jól tudja, hogy a bűn misztériuma kívül esik a megértés világán.

Jézus isteni módon válaszol az emberi hűtlenségre. Ez a válasz elsősorban nem abból áll, hogy elítéli Júdás tettét, hanem abból, hogy tudatosan vállalja a rá váró eseményeket. Az emberi rosszindulat szorító gyűrűjében is annak a vacsorának előkészítésén fáradozik, amely titokzatos módon közvetíti majd minden ember felé a megbocsájtás és irgalom ajándékát. Ő a bűn misztériumára a szeretet misztériumával válaszol.

A két misztérium összecsapása azért érint nagyon közelről bennünket, mert ez az áruló Júdás mi vagyunk. Bűneinkkel ott vagyunk és ott voltunk Júdás cselekedetében, és így aligha vethetünk valamit az áruló apostol szemére.

Húsvétra készülvén utasítsuk el a bűn misztériumát, fordítsunk hátat a bennünk lakozó Júdásnak, és köszönjük meg Jézusnak, hogy hűtlenségünkre a felfoghatatlan szeretet titkával és az örök élet ajándékával válaszolt.

kedd, március 26, 2013

Ferenc pápa imaajánlata


Ferenc pápa nagyon egyszerű imát ajánl nekünk az imádságban. Mondjunk egy imát minden ujjunkra.

1. A hüvelykujjad van hozzád legközelebb. Ezért imádat azokért kezdjed akik legközelebb vannak hozzád. Azok a személyek ezek akiket a legkönnyebb megjegyezni. Szeretteinkért imádkozni "édes kötelesség".

2. Következő ujjad a mutatóujj. Imádkozz azokért akik utat mutatnak, tanítanak és gyógyítanak. Ide tartoznak tanáraid, mestereid, orvosaid, papjaid és szerzeteseid. Nekik támogatásra és bölcsességre van szükségük, hogy másoknak utat tudjanak mutatni. Legyenek mindig jelen imáidban.

3. Következő ujjad a középső, amely a legmagasabb. Ez vezetőinkre emlékeztet. Imádkozz országod elnökéért, a kongresszusi tagokért, a vállalatvezetőkért és igazgatókért. Ezek az emberek irányítják hazád sorsát és alakítják a közgondolkodást. Szükségük van Isten vezetésére.

4. A negyedik ujjad a gyűrűsujj. Bár sokan nem tudják, de ez a leggyengébb ujjunk, bármelyik zongoratanár megmondja neked. A leggyengébbekre emlékeztet akiknek sok bajuk van, akiket levert a betegség. Szükségük van imáidra éjjel és nappal. Soha nem tudsz eleget imádkozni értük. Gyűrűsujjad hív hogy imádkozz a házaspárokért is.

5. Utoljára marad a kisujjad, legkisebb az összes ujj közül, így kell látnunk magunkat Isten és ember előtt. Azt mondja a Biblia: "az utolsókból lesznek az elsők". Kisujjad arra emlékeztessen, hogy imádkozz magadért. Ami után imádkoztál az előző négy csoportért, akkor már megfelelő perspektívából látod saját szükségleteidet és jobban tudsz imádkozni a tieidért. 

Mit tegyek?

Mit tegyek? (Lk 10,25-37)
"Menj, tégy hasonlóképen!" (Lk. 10,37)
Amikor az ember beteg lesz, orvoshoz megy és megkérdezi, hogy mit kell tennie a gyógyulás érdekében.
Azonban minden esetben ott bujkál lelkében a félelem: vajon mitől fog eltiltani! (Ismertem egy orvost, aki minden hozzá fordulónak ezt mondta: "A cigarettát eldobni, a boros hordó csapját elzárni!" Az emberek már féltek hozzá menni!)

Az emberek többsége ugyanígy érez, amikor lelki problémák megoldása érdekében a paphoz fordul: mit kell tennem, hogy az üdvösségre jussak? Lelke mélyén pedig így töpreng: vajon mitől fog eltiltani? (Dobd ki a TV-t, ne légy állandóan vidám, böjtölj, vezekelj, gyötörd magadat…) Jézus azonban világosan beszél és ezeket a félelmeket el is oszlatja. Nem az elvonások útja vezet az örök életre, hanem a jótettekben gazdag élet! Ez tehát komoly utasítás is. Keresnünk kell az alkalmakat a jótettekre. Az emberek között, a templomban, a munkahelyen, a családban. És ezt nemcsak Jézus nevében, hanem Jézusnak is!

Folytatás az alábbi linken
Mit tegyek?

Óscar Romero vértanú érsek ma is szól hozzánk – megemlékezések San Salvadorban

1980. március 24-én oltotta ki gyilkos golyó San Salvador főpásztorának életét, miközben szentmisét mutatott be a salvadori főváros egyik kórházának kápolnájában. A Magyarország mindössze egynegyedét kitevő közép-amerikai államban 33 év elteltével is élénken tovább él a vértanú főpásztor emléke.

Az elmúlt hétvégén impozáns felvonulással, körmenettel, ünnepélyes szentmisével és konferenciákkal emlékeztek meg Óscar Romero életáldozatáról.

„Romero érsek nem politikus volt, hanem igazi lelkipásztor, aki az evangéliumot hirdette. Helytelen tehát személyiségét politikai pártokhoz kapcsolni” – fejtette ki José Luis Escobar érsek, San Salvador főpásztora azon a sajtókonferencián, amelyet a virágvasárnapi szentmise után, előde vértanúságának évfordulóján tartott.

1980-ban vette kezdetét Salvadorban a polgárháború, amely 1992-ig húzódott el. Escobar érsek óvatosságra intett az 1993-as amnesztia esetleges eltörlésének következményeit illetően. Ezt kérték ugyanis március 20-án helyi emberjogi szervezetek a Legfelsőbb Bíróságtól, mivel a polgárháború idején elkövetett számos bűntett büntetlenül maradt. Ezek közé tartozik Romero érsek meggyilkolása is.

Az „Igazságért” nevű bizottság, amely a polgárháború idején elkövetett bűntettek felderítésére jött létre, 1993-as jelentésében megállapította, hogy az érsek ellen elkövetett halálos merényletben minden kétséget kizáróan bűnrészességgel vádolható az 1992-ben elhunyt Roberto D’Aubuisson, az 1989-2009 között hatalmon lévő szélsőjobboldali párt, a „Nacionalista Köztársasági Szövetség” alapítója. Büntetlen maradt hat jezsuita atya és két munkatársuk meggyilkolásának bűncselekménye is, amelyet 1989-ben követtek el.

A Fides missziós hírügynökség szerint 2012-ben 10 papot, egy szerzetesnőt és egy világi katekétát gyilkoltak meg. 

Forrás: Vatikáni Rádió
(vm)

Ferenc pápa csütörtöki börtönlátogatásáról – szentszéki közlemény



Nagycsütörtökön délután Ferenc pápa ellátogat a Casal del Marmo római városrész ifjúsági börtönébe, ahol elvégzi az Utolsó Vacsora szertartását. A Szentatya kifejezett kérésére nagyon egyszerű szertartásra kerül sor – hangsúlyozza a tájékoztató. A pápával koncelebrál Agostino Vallini bíboros, a pápa római helynöke és P. Gaetano Greco, a kiskorúak börtönének lelkésze. Továbbá jelen lesz a két diakónuson túl Fra Roi Jenkins, a Szent Károly szemináriumból, aki P. Gaetano rendtársa, harmadrendi kapucinus és a római szeminárium két fiatalja, akik közül az egyik a börtön káplán-helyettese, a kolumbiai P. Pedro Acosta.

A nagycsütörtöki szertartáson közel 50 fiatal, közöttük 11 lány vesz részt, mindannyian a fegyintézet lakói. A lábmosás szertartását a pápa 12 különböző vallású és nemzetiségű fiatallal végzi el.

A szertartás során a „Casal del Marmo önkéntesei” szervezet 40 tagja és a Lélek Megújulása karizmatikus mozgalom tagjai énekelnek. A fiatalkorúak börtönének lakói olvassák fel az olvasmányokat és a hívek könyörgését.

A nagycsütörtöki szertartást követően a fegyintézet tornatermében találkozik a Szentatya a börtön alkalmazottaival. A hatóságok képviseletében jelen lesz Paola Severino, olasz igazságügyi miniszter, a kiskorúak igazságszolgáltatási részlegének vezetője, továbbá a Casal del Marmo-i büntetésvégrehajtó rendőrség parancsnoka és a fegyintézet igazgatónői.

A fiatalok egy fából készült keresztet és egy térdeplőt ajándékoznak Ferenc pápának, amelyet ők maguk készítettek a börtön kézműves műhelyében. A Szentatya húsvéti csoki tojásokat és galamb alakú hagyományos olasz húsvéti süteményt ad majd mindegyiküknek. A tervek szerint egy fiatal beszéddel és a börtön lakói által írt levéllel köszönti a pápát.

Forrás: Vatikáni Rádió
(sv)

Felfüggesztettek egy diákot, amiért nem taposott rá Jézus nevére

A floridai Atlantic Egyetemen különös módon fejlesztik a diákok vitakultúráját.
Az elmúlt hetekben a kultúrák közti kommunikáció tantárgy egyik óráján a tanár azt feladatot adta a hallgatóknak, hogy írják fel Jézus nevét egy papírlapra, majd tegyék le a földre, és tapossanak rá. Egy mormon vallású diák kijelentette: a tanári tekintélyt tiszteletben tartja, de a feladatot sértőnek tartja és nem teljesíti. Az egyetem felfüggesztette a hallgatót...

A folytatás az alábbi linken

Felfüggesztettek egy diákot, amiért nem taposott rá Jézus nevére 



Megdöbbentő, hogy csak egy diák mert nemet mondani e felháborító és keresztény ellenes tanári követelményre.

A kereszt művészete

Nagyböjti gondolatok: „Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt.” Jn 13,21-33.36-38 ; Iz 49,1-6

Tegnap, ma és holnap Júdás az Evangéliumok „főszereplője”. Valójában azonban nem igazi szereplő, csak a sötétség hatalmának eszköze, akiben jól végigkövethető a gonoszság feltartóztathatatlan mechanizmusa. Egyben intés is mindannyiunknak, amely ijesztő lehetőségre hívja fel figyelmünket.
 
A tegnapi Evangéliumban Júdás okvetetlenkedő megjegyzése még csak egyszerű ünneprontás volt, s a rosszindulatot és irigységet egy nemes ügyre való hivatkozás leplezte. Jézus tapintatos válaszában megvédte Máriát, akárcsak egy más alkalommal nővérével, Mártával szemben, ugyanakkor azonban már előre jelezte saját halálát, amikor temetéséről beszélt. Távoli figyelmeztetés volt ez Júdásnak, aki azonban nem hallgatott rá.
 
A mai Evangéliumban Jézus a bemártott falatot nyújtja Júdásnak. Ez a gesztus mintegy az utolsó figyelmeztetés, még egy végső lehetőség felkínálása. Júdás elveszi a falatot, de mindjárt belészáll a sátán. Ez azt jelenti, hogy véglegesen döntött: utoljára is elutasítja a felé nyújtott kezet. Jézus ezt látva szólítja fel: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!” Ezzel is kifejezésre juttatja, hogy nem tehetetlen elszenvedője, hanem irányítója az eseményeknek: elfogatása, megkínzatása és halála csak akkor következik be, amikor ő kinyilvánítja, hogy „elérkezett az óra”.
 
A holnapi Evangéliumban Máté evangélista Júdás és a főpapok alkujáról is beszámol. És Jézus arról beszél, hogy most dicsőül meg az Emberfia. A sötétség hatalmának órája elérkezett, a gépezet beindult, de Jézus a gonoszság erőit Isten terve megvalósításának szolgálatába állítja.
Az Izajás könyvéből vett három ének Jahve szolgájáról ezt előlegezi meg a Nagyhét első három napján. Rávilágít Jézus küldetésének lényegére, melyben egyszerre jut érvényre az Atya akaratához való hűség és az emberek iránti, vértanúságig menő szeretet.

fr. Barsi Balázs ofm