• Váltsuk pozitívra a hangnemet!
A napokban együtt vacsoráztam egy volt iskolatársammal, aki mormon misszionárius lett. Hallotta, hogy otthagytam az állásomat és beléptem a szemináriumba. Mindketten tudtuk, hogy elő fog jönni a vallás kérdése. A következő kérdéssel indítottam: Nem akarsz katolikus hitre térni? Megfogott a válasza, mert így kezdte: „Köszönöm, hogy törődsz a lelkemmel, és vállaltad a beszélgetést.”
Mekkora gondolat így kezdeni a párbeszédet! Ha valaki azért akar lebeszélni katolikus hitünkről, mert szeret, jót akar, esetleg protestánsként örök üdvösségünkért aggódik, akkor mindenekelőtt fejezzük ki ezért őszinte hálánkat! (Ha más az indoka – pl. tele van előítélettel, s most végre jól megmondja a magáét az Egyházról, esetleg kötekedő természet, vagy intellektuálisan villogni akar –, a köszönet akkor is javulásra késztetheti.) A pozitív hozzáállás nem csupán megkönnyíti a beszélgetést, hanem megadja a döntő indítást. Hiába vagyunk hatalmas hitvédők, ha nincs befogadó szellemi-lelki talaj, amelyben meggyökerezzék az igazság.
• Készüljük fel, imádkozzunk, és legyünk nyugodtak!
Sokszor mondják még buzgó katolikusok is, hogy nem érzik magukat eléggé felkészültnek az ilyen beszélgetésekre. Félnek protestáns nénikéjük bibliaismeretétől, ateista barátjuk tudományos felkészültségétől, s attól tartanak, tudatlanságukkal rossz fényben tüntetik fel az Egyházat. Ebben bizony lehet igazság: amikor egy katolikust kérdeznek a hitéről, s ő semmit nem tud felhozni hite védelmében, akkor egyrészt egyértelmű szentírási utasításnak nem tesz eleget (1Péter 3,15-16), másrészt miatta ostobaságnak könyvelhetik el a katolikus hitet olyanok, akik egyébként nyitottak lettek volna a hit igazságára...
A napokban együtt vacsoráztam egy volt iskolatársammal, aki mormon misszionárius lett. Hallotta, hogy otthagytam az állásomat és beléptem a szemináriumba. Mindketten tudtuk, hogy elő fog jönni a vallás kérdése. A következő kérdéssel indítottam: Nem akarsz katolikus hitre térni? Megfogott a válasza, mert így kezdte: „Köszönöm, hogy törődsz a lelkemmel, és vállaltad a beszélgetést.”
Mekkora gondolat így kezdeni a párbeszédet! Ha valaki azért akar lebeszélni katolikus hitünkről, mert szeret, jót akar, esetleg protestánsként örök üdvösségünkért aggódik, akkor mindenekelőtt fejezzük ki ezért őszinte hálánkat! (Ha más az indoka – pl. tele van előítélettel, s most végre jól megmondja a magáét az Egyházról, esetleg kötekedő természet, vagy intellektuálisan villogni akar –, a köszönet akkor is javulásra késztetheti.) A pozitív hozzáállás nem csupán megkönnyíti a beszélgetést, hanem megadja a döntő indítást. Hiába vagyunk hatalmas hitvédők, ha nincs befogadó szellemi-lelki talaj, amelyben meggyökerezzék az igazság.
• Készüljük fel, imádkozzunk, és legyünk nyugodtak!
Sokszor mondják még buzgó katolikusok is, hogy nem érzik magukat eléggé felkészültnek az ilyen beszélgetésekre. Félnek protestáns nénikéjük bibliaismeretétől, ateista barátjuk tudományos felkészültségétől, s attól tartanak, tudatlanságukkal rossz fényben tüntetik fel az Egyházat. Ebben bizony lehet igazság: amikor egy katolikust kérdeznek a hitéről, s ő semmit nem tud felhozni hite védelmében, akkor egyrészt egyértelmű szentírási utasításnak nem tesz eleget (1Péter 3,15-16), másrészt miatta ostobaságnak könyvelhetik el a katolikus hitet olyanok, akik egyébként nyitottak lettek volna a hit igazságára...
A folytatás az alábbi linken olvasható
Hogyan védekezzünk váratlan hitellenes támadások ellen? – Öt jó tanács
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése