péntek, március 31, 2017

Munkatársainak hív meg minket: azok vagyunk-e? - Március 31.: 4. nagyböjti hét péntek

Bölcs 2,1a.12-22   Zsolt 33  Jn 7,1-2.10.25-30

"Az Igaz küldött engem, akit ti nem ismertek. Én viszont ismerem, mert tőle vagyok, és ő küldött engem." (Jn 7, 28-29)

Mint ahogy oly sokszor teszi, Jézus ebben az evangéliumi történetben szavaival és tetteivel egyaránt tanít minket. Krisztus a templomban vitatkozó zsidók füle hallatára emelt hangon, sőt, szó szerint nekik odakiáltva tesz tanúságot istenfiúságáról, istenségéről. Tekintéllyel tanít: Ő az Atyától van, és igazán az Atya küldte. Ha a vitatkozók ismernék az igaz Istent, akkor Őt is ismernék, és hallgatnának rá.
Másrészt érdemes megfigyelnünk Jézus magatartását is. Szeretete elmegy a végsőkig, a kereszt őrületéig – de az utat odáig az Atyával együtt, közösen tervezi és teszi meg. Az evangéliumi részlet alapján azt is gondolhatnánk, hogy taktikázik; de valójában csak egyet akar: hogy az Atya üdvözítő terve mindenben beteljesedjék. Ennek a tervnek pedig része az út is: a gyógyítások, a csodák, a tanítás; de még a vitatkozó zsidók is. Ők mind a megváltás előhírnökei.

A kérdés adja magát: hallgatunk-e a Fiú szavára, aki az Atya képmásaként szól hozzánk? Munkatársainak hív meg minket: azok vagyunk-e?

Forrás: nagyböjti és adventi levelező lista
Feliratkozni az üzenetek listájára a következő linken lehet: https://szepi.hu/mailman/listinfo/uzenet

Nézz tükörbe Ferenc pápával a húsvéti gyónásod előtt!

Ferenc pápa március 17-én bűnbánati liturgiát vezetett a Szent Péter-bazilikában; az alkalomra összeállított lelki tükröt adjuk közre, hogy segítsünk a húsvéti szentgyónásra való felkészülésben.


Isten igéjének fényében vizsgáljuk meg magunkat!

Általános kérdések
1. Hogyan indulok el gyónni? Őszintén vágyom a megtisztulásra, a megtérésre, életem megújítására, bensőségesebb kapcsolatra Istennel; vagy csak tehernek tartom, amelyet ritkán veszek a vállamra?
2. Nem felejtettem-e ki, vagy szándékosan nem hagytam-e ki halálos bűnt korábbi gyónásaimból, vagy legutóbbi szentgyónásomból?
3. Elvégeztem-e a kapott elégtételt? Helyrehoztam-e a bűnömmel okozott kárt? Próbáltam-e megvalósítani életem jobbítására tett ígéretemet?

I. Az Úr mondja: „Szeresd a te Uradat, Istenedet teljes szívedből!”
1. A szívem valóban Istenre irányul? Elmondhatom-e, hogy mindennél jobban szeretem Őt, és szeretetből tartom meg hűségesen a parancsolatait? Nem kötnek-e magukhoz túlságosan a mulandó dolgok? Jó szándékkal cselekszem-e mindig? ...

Forrás: Vatikáni Rádió 

A nagyheti szertartások különlegességeit mutatták be Székesfehérváron

kedd, március 28, 2017

"Nincs emberem…” Március 28.: 4. nagyböjti hét kedd

 Ez 47,1-9.12   Zsolt 45  Jn 5,1-16
"Uram – felelte a beteg –, nincs emberem,aki levinne a fürdőbe, amikor felkavarodik a víz." (Jn 5,7)

Hogyan is játszódhatott le ez a jelenet? Lehet, hogy ez a beteg ember nem tudta megfizetni a segítséget; lehet, hogy a nagy zűrzavarban, tömegben, amely ezen a népszerű helyen volt, nem törődött azzal senki, hogy ott fekszik. Mindenki a maga bajával volt elfoglalva, a maga gyógyulását kereste. Feszülten várták a pillanatot, hogy felkavarodjon a víz, mert aki később lépett be a tóba, az nem gyógyult meg. Hány emberre nézett esdeklő tekintettel, segítséget remélve? De mégsem távozott el, mégis kitartott türelmesen, és remélte, hogy egyszer lesz majd embere, aki észreveszi, meghallja, segít rajta, és meggyógyulhat.

Eszembe jutnak a hétköznapjaim: sajnos sokszor vagyok türelmetlen, önző. Rajtakapom magam, hogy nehéz megvárnom, amíg a másik elmondja, amit szeretne, amíg a busz megérkezik, amíg a keresett oldal betölt... Türelmetlen vagyok, csak a magam gondját látom, azzal vagyok elfoglalva.

Tudok–e én a környezetemben valakinek az embere lenni, vagy csak azt akarom folyton, hogy nekem mindig legyen emberem?
.
Forrás: nagyböjti és adventi levelező lista
Feliratkozni az üzenetek listájára a következő linken lehet: https://szepi.hu/mailman/listinfo/uzenet

Római Riportok - 2017. március 26.

szombat, március 25, 2017

A győzelem a hitünk, mely legyőzi a világot… - Nagyböjt 4. vasárnapja

Az egyik flamand származású belga költő és író Maurice Maeterlinck (1862-1949) drámájában tizenkét vak botorkál egy erdő mélyén, hat férfi és hat nő. Szorongva figyelnék a hangot, egy öreg papnak a hangját, aki eddig kalauzolta őket az erdőn, de semmi nesz. Éjszaka van, s ők távol a lakott területektől már egymástól is félnek… Felettük bagoly kuvikol... Elhagyatottak... Végre megtalálják az idős atyát, de holtan. Amikor a világtalan csoport rádöbben nyomorúságos helyzetére, egyszerre tör fel belőlük a segélykiáltás: Könyörülj rajtunk! Csak egy kis időre könyörülj!
A jezsuitáknál tanult költő és drámaíró, a lelkiélet jelenségeinek tehetséges megszólaltatója, találóan mutatja be a „vakok” című művében a mai emberiség kétségbe ejtő helyzetét. Ahová tulajdonképpen a lelki vakság, a hitetlenség juttatta az embert. 

Hány ember indul el az életbe vallásos otthonból s mire élete delére ér hitetlenné válik. A 2003-ban elhunyt Hans Groer bécsi bíboros mondotta: „Soha nem volt még ennyi megkereszteltje az egyháznak, és soha nem élt még ennyi hitetlen ember”.
Mivel a megkeresztelteknek csak nagyon kis hányada részesült valódi istenélményben ezért nem csoda, ha nem hoztak valódi döntést Krisztus mellett. S ha nem kötelezi el magát az ember Krisztus mellett, akkor meg tanulhat imádkozni, de Istennel nem kerül kapcsolatba, eljárhat a templomba, de Jézus idegen marad a számára. Mivel hitének nincs gyökere, ezért elszárad és eltávolodik az Istentől. „Ha pedig eltávolodunk Istentől és süketté válunk szavára, akkor hűtlen katolikusokká, sőt, egyenesen „ateista katolikusokká” válunk” – figyelmeztetett a szentatya, Ferenc Pápa, csütörtök reggeli szentbeszédében.

De nézzük csak honnét ered a lelki-vakság, a hitetlenség?
Butaságból. – A történet szerint egy vándorköszörűs megkérdezett valakit a faluban: „Itt lakik az a kövér pap? Miért?- kérdeztek vissza. „Azt mondják, annyit költ egy ebédre, mint más húszra”. És ezt maga elhiszi? Miért ne hinném, amikor nem kerül pénzembe? Ha csak egy garast is kellene érte adnom, nem hinném”. Pontosan erről van szó: a buta ember mindent elhisz, amit a vallás ellen beszélnek neki. Miért ne hinné, hiszen nem kerül pénzébe. Meg aztán érvényes a közmondás: „Ki, mint él, úgy ítél”.
Mivel nem kell neki a hit, nehezére esik a vallás gyakorlása, ezért érdeke, hogy a hívő embert befeketítse, lejárassa, valamiképpen gúny tárgyává tegye. Sajnálatos módon mérhetetlenül nagy a vallási tudatlanság sokszor még a templomba járók körében is.
Azt mondja egy keleti mese: Mohamed elment, hogy az állatoknak is prédikáljon Istenről. A legtöbb meghallgatta, de két állattal, az ökörrel és a disznóval sehogy sem boldogult. Az ökörnek azért nem kellett Isten, mert buta, a disznónak meg azért nem, mert tisztátalan.
Az ég beszél Istenről, de a buta ember nem néz az égre; a mikroszkóp is beszél Istenről, de a buta ember nem néz a mikroszkópba. Saját lelkünk is beszél az Istenről, de a buta ember nem hatol be a saját lelkébe sem. Az ilyen ember sírkövére majd rá lehet vésetni: „Itt nyugszik egy ember, aki úgy ment el, hogy nem tudta miért élt”! 

Minden követi a saját természetét: a kő lefelé esik, a láng fölfelé száll, egyedül az ember nem keresi Istenét. Mi ennek az oka? Először a butaság, de másodszor
a Közömbösség. - Közömbös az, aki nem kíváncsi rá, hogy mi az életének értelme és célja. Hogy ne kelljen szembenéznie az élet értelmének kérdésével, hogy elfojtsa lelkiismerete szavát, amelyet nem lehet nem meghallani, ha csak egy kicsit is odafigyelünk, ezért állandó zajban és szórakozásban él. A legfájdalmasabb szó, amit az ember mondhat: „nem érdekel”. Kis gyermek sír keservesen - „nem érdekel”. Valaki kopogtat a szíveden, hogy elpanaszolja bánatát, de téged „nem érdekel”. Templom mellett, útszéli kereszt előtt mész el „nem érdekel”; hív a harangszó, de „nem érdekel”; jelentkezik az Isten, „nem érdekel”.
Nem a hitetlenség a legnagyobb, hanem a közömbösség. Minden semmit mondó hírt meghallgatunk, de az élet nagy kérdéseit elutasítjuk. - Egy ember csodaszép májusi réten heveredett le, s nem tudott betelni a gyönyörködéssel. Aztán jött egy másik ember és fölszólította, hogy távozzon onnét, mert már nem egy embert öltek meg a virágok. „Talán mérgező az illatuk”? - volt a kérdés. „Nem, de a virágok olyan szépek, hogy miattuk megfeledkeztek az evésről, ívásról s ebbe pusztultak bele”.
Vajon nem így vagyunk a világgal, az anyagi javakkal mi is? - önmagában nem mérgező, de miatta elveszítjük lelkünk éhségét és szívünk szomjúságát. Ez a világ úgy le tudja láncolni az embert, hogy elvakulunk tőle és már nem látjuk meg a fizikai világtól a természetfeletti világot, a különböző dolgoktól az Istent. Egyedül a hívő ember képes legyőzni a világ csábításait. Szt. János apostol szerint: „A győzelem a hitünk, mely legyőzi a világot”(1 Jn 5,4). -  A közömbös embert ellenkezőleg a világ győzi le, a halálban aztán magára hagyja. Sokat látott, most megüvegesedik a szeme, sokat tapintott, most megbénul a keze, sokat gyűjtött, s most üres kézzel távozik, sokat habzsolt, most kihűl a szája, sokat beszélt másokról, most elnémul az ajka. Akkor majd a szegény mezítelen lélek Isten elé kerül, és nem mondhatja többé: „Nem érdekel”! 

A hitetlenségnek egy másik gyökere a Bálványimádás. - Ne mondja senki, hogy a mai fölvilágosult világban nincsenek bálványok. Dehogy nincsenek! Csak ma nem fából faragják, nem agyagból formálják, hanem az ember vágyaiból. Viszont ma is áll az isteni törvény: „Én vagyok a te Urad, Istened… idegen isteneid ne legyenek”! A modern kor emberének is megvannak a maga bálványai: a pénz, az érzékiség, az alkohol, a kábítószer… Akik ezeket az idegen isteneket szolgálják, azok megtagadják az igaz Istent.
Régi korok tengerészei emlegettek egy veszedelmes szigetet: az egész egy darab mágnesből állott. Aki nem volt tisztába vele, az elveszett. Hiszen hajóján rengeteg vasalkatrész volt s ezeket eleinte észrevétlenül vonzani kezdte a mágnes. A kormányos elvesztette uralmát a hajó fölött, mely egyre sebesebben rohant a sziget felé. Kiszakadtak helyükből az összetartó pántok, a vas hevederek és a szögek. Az egész hajó szétesett, utasai pedig a tengerbe vesztek.
Nos, a világ bálványai éppen ilyen vonzóerővel rendelkeznek, s aki hatásuk alá kerül, annak összeomlik a hite, vallásos élete. Ugyanis az élvezetek rendetlen keresése kiírtja az ember szívéből a metafizikai kapcsolatot, és elzárja az egyént a természetfelettitől, az Istentől. Az idegen istenek féltékenyek az igaz Istenre s el akarják venni szívünkből azt, amit az ég adott. A pénz csillogása vakká tesz, az ital és a kábítószer vonzása rabbá tesz, az érzékiség helytelen kielégítése állattá tesz. Jézus kegyelme viszont látóvá tesz, hitünk szabaddá tesz, szívünk szabadsága pedig kiegyensúlyozott emberré tesz bennünket. 

Éppen ezért elmondhatjuk, hogy Krisztus nemcsak a testi bajok orvoslására jött, nem a szem világát akarta csupán visszaadni, hanem a lelkivakságban szenvedőket is látókká akarta tenni. Ezért mondotta: „Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága”(Jn.8,12).
Nem sokkal később a gyakorlatban is bemutatta állításának valóságát, amikor visszaadta a vakon született testi és lelki látását. A feltűnő csoda ugyanis csak kezdetét jelenti annak a mély átalakításnak, amit Jézus ebben az emberben véghez akar vinni.
A vak szemekbe visszaadott fény a lélek világosságát jelzi: Jézus ezt akarja lelkébe önteni, amikor a benne való hit megvallását kéri tőle: „Hiszel az Emberfiában?... Hiszek, Uram! - s leborult előtte”. Ettől kezdve a vakon született életében minden teljesen megváltozik. Ez a hit megvilágítja az egész emberi létet, új értelmet és célt ad neki. Ebből következik a felszólítás: „Éljetek úgy, mint a világosság fiai. A világosság gyümölcse csupa jóság, igazságosság és egyenesség”(8-9.).
 
A kereszténynek magatartásával, életvitelével kell tanúskodnia Krisztusba vetett hite mellett, tettekkel kell bizonyítania, hogy számár Krisztus nemcsak az értelem világossága, hanem „az élet világossága” is. A Keresztény emberhez nem illenek többé a sötétség tettei - a bűn -, hanem csak a világosság művei.
 
Mivel Krisztus a világ világossága, a kereszténynek az a hívatása, hogy saját életébe visszatükrözze és sugározza ezt a fényt. A mai szentmise befejező könyörgésében ezért a kegyelemér imádkozzunk: „Istenünk, te megvilágosítasz minden embert, aki a világra születik. Kérünk, ragyogja be szívünket kegyelmed fénye, hogy mindig úgy gondolkodjunk, ahogy hozzád méltó, fölségednek kedves, és őszinte szívvel szeressünk téged”. Ámen!

péntek, március 24, 2017

,,A szerzetesi élet mindig merész vállalkozás” - Hodor Enikő által készítet interjú


„Boldog az a szerzetes, aki nem találja másban gyönyörűségét és örömét, mint egyedül az Úr szent beszédeiben és műveiben, s ezekkel örömben és vigasságban Isten szeretetére indítja embertársait.’’
Szent Ferenc

Ha hivatás, akkor elköteleződés. A Jóisten mindenkire bízott feladatot. Vannak, akik bizonytalanok, emiatt nehezen ismerik fel saját hivatásukat. Belekezdenek ebbe is, abba is, az elköteleződés elmarad. Ám vannak olyanok is, akik semmiféle külső csábításnak nem engednek, csupán az isteni hangot követik szívükben. Nézzük, milyen is ez a fajta életvitel Szilveszter barát kalauzolásával.

– Minek hatására választotta ezt a hivatást?
Semmi olyan sorsfordító esemény nem volt az életemben, ami a papság, később a szerzetespapság felé irányított volna. Hatgyerekes családban éltem a falusi gyerekek mindennapi életét. Iskolába jártam, bár nem szerettem tanulni, emellett segítettem szüleimnek a mezei munkában, otthon az állattartásban. Vasárnapról vasárnapra eljártam a szentmisére, a hittanórára, olykor még ministráltam is. Szerettem a könyveket, az indiános és a westernfilmeket. A szomszéd nénik mondogatták, hogy „papnak való ez a gyerek”. A X. osztály elvégzése után Gyulafehérváron folytattam tanulmányaimat, ott is érettségiztem. Akkoriban ez volt az egyedüli lehetőség, hogy valaki egyházi iskolába járhasson. XII. osztályban kezdett motoszkálni bennem: mi lenne, ha én is pap lennék? Hamar elhessegettem a gondolatot…

A folytatás ide kattintva olvasható

csütörtök, március 23, 2017

"Ugat, de nem harap" - Március 23.: 3. nagyböjti hét csütörtök

Jer 7,23-28   Zsolt 94  Lk 11,14-23

"Minden önmagával meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik" /Lk 11,17/

Jézusnak újra azzal kell szembesülnie, hogy bár jót tett, mégis próbára akarják tenni. Megszabadított egy embert a gonosz rabságától, aki már évek óta a némaság megkötözöttségében élt. Hitetlenségük odáig süllyed, hogy a "legnagyobb jót" is a gonoszok közé sorolják.

A "meghasonlás" szó jelentése: valaki önmagától vagy mástól véleményben és tettben elválik. Jézus tehát arra hívja fel vádlói figyelmét, hogy ha a sátán saját magát űzné ki, akkor nem tudná tovább kísérteni az embereket, és mindenki "szentté" válna.
A faggatóit is szembesíti saját magukkal, amikor felhívja figyelmüket arra, hogy a nép fiai, akik Jézus hatására ördögöket űznek, hogyan lehetnek gonosztól megszállottak. Ezzel hallgatásra bírja vádlóit. Végül hozzáteszi, hogy ha az Úr segítségével teszik ezeket a cselekedeteket, akkor már igen közel van az Úr országa. Nem kell félniük, mert a megváltás már közel van.

Ne feledjük, hogy Jézus Krisztus elhozta számunkra az örök életet, a sátánt pedig örökre láncra verte, így "ugat, de nem harap".

A mindennapjainkban mennyire merünk kiállni a keresztény értékrendért, mit képviselünk az iskolában, munkahelyünkön, vagy a családunkban?

Forrás: nagyböjti és adventi levelező lista
Feliratkozni az üzenetek listájára a következő linken lehet: https://szepi.hu/mailman/listinfo/uzenet

hétfő, március 20, 2017

Március 20.: 3. nagyböjti hét hétfő - Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese

2Sám 7,4-5a.12-44a.16   Zsolt 88  Róm 4,13.16-18.22
Mt 1,16.18-21.24a vagy Lk 2,41-51a

"Az Úr irgalmáról énekelek örökkön örökké." (Zs 88,2)

Istenről énekelni igazán lélekemelő. Ahogyan a mai nap zsoltára szólít meg a Biblia lapjain, úgy csendül meg bennünk is az Urat dicsérő dallam akkor, ha hagyjuk hangjait szárnyra kelni a szívünkben. Isten előtt kedves imádság ez. Bármilyen nehéznek, vagy éppen könnyűnek érezzük magunkat a mai napon, éppen itt van a dicséret ideje.

Személyes elmélkedésünk során gondoljunk arra, hogy a Szűzanya mily végtelen hálával és boldogsággal a szívében énekelte a Magnificat Hálaénekét mindazért, amit az Úr tett vele. Mikor megtudta az angyaltól, hogy méhében gyermeket fogant, szinte még felfoghatatlanul, de annál nagyobb örömmel ujjongott az ő szíve. Hálás volt azért, mert Isten őt kiválasztotta a Megváltó édesanyjának. Boldog volt, mert tudta, hogy a Mindenható felemeli mindazokat, akik benne bíznak. Mi is idetartozunk, mert hiszünk szeretetében és erejében.

Mi hogyan fogadjuk az Úr csodatetteit, amelyet cselekszik nap, mint nap az életünkben?

Forrás: nagyböjti és adventi levelező lista
Feliratkozni az üzenetek listájára a következő linken lehet: https://szepi.hu/mailman/listinfo/uzenet

vasárnap, március 19, 2017

Adj innom – Nagyböjt 3. vasárnapja

Délidő volt. Jézus elfáradt. Leült a földre, Jákob kútja mellé. Amíg pihent, egy szamariai asszony jött vízért. Lényeges mozzanat, hogy Jézus már a kútnál volt, amikor az asszony megérkezett. Isten mindig az első, Ő az, aki vár ránk. Az Úr találta meg Zakeust, nem pedig Zakeus az Urat. Ő találta meg Pált a damaszkuszi úton, amikor még Pál nem is kereste Őt. Az is lényeges, hogy a szamariai asszony egyedül érkezik a kúthoz. A többi asszony bizonyára megvetette könnyelmű erkölcsei miatt, és nem akarnak vele együtt lenni.
Az asszony látta, hogy Jézus zsidó ember, akikkel a szamariaiak nem keverednek, akikkel ellenségesen viselkednek. Meglepetésére azonban Jézus, kéréssel fordul hozzá: „Adj innom!” (Jn 4,7)

Az emberek sohasem érzik jobban fontosságukat, mint amikor segítséget kérnek tőlük. Amikor valakitől szívességet kérünk, akkor annak az embernek a kegyére hagyatkozunk. Elfogadjuk, hogy mi vagyunk gyengébb helyzetben. Így próbált meg Jézus is egy bizalommal teli kapcsolatot kezdeményezni a szamariai asszonnyal.
Szüksége volt vízre, hogy csillapítsa testi szomját; a szamariai asszonynak pedig szüksége volt az élet vizére, hogy lelki szomját csillapíthassa. A fizikai szomjúságérzet újra jelentkezik; a lelki szomjat megszünteti az élet vize. A víz mély kútból fakad, az élet vize az Élő Krisztusból. Az egyik alapvetően lényeges az élethez; a másik szükséges, hogy életünk teljes lehessen. Jézus kér, Ő, aki mindent megadhat.

Egy zsidó férfi nem szokott vizet kérni egy szamariai asszonytól. Így a kérésre az asszony nagyon udvariatlanul felveti az ún. zsidó és szamaritánus problémát. Azonban Jézus nem osztja azokat az előítéleteket, amelyek miatt egyik csoport ember a másikat nemzetisége vagy faja miatt megveti. Jézus azáltal, hogy szóba állt ezzel az asszonnyal ledöntötte korának minden társadalmi, politikai és faji korlátját. Férfiként szóba állt egy asszonnyal. Mint Mester szóba állt egy erkölcstelen nővel. Zsidóként beszél egy szamariaival.
Félretéve az összes különbséget, egyenesen ahhoz a központi kérdéshez irányítja a beszélgetést, hogy mit kínálhat Ő bármely faj minden emberének: „Ha ismernéd Isten ajándékát, és tudnád, hogy ki mondja neked: adj innom, inkább te kérnéd őt, és ő élő vizet adna neked” (Jn 4,10-11).

Figyeled? Érted? Észreveszed, milyen Jézus? ,,Ha ismernéd, te kérted volna." Nem a rosszat vájkálja benne, hanem a bűnben szenvedő embert keresve, feltételezi róla, hogy kérne élő vizet, ha ismerné Őt. Rettenetes és gyötrelmes, mennyi rosszat tételezünk fel - mindenkiről. Magunkat kiéve szinte mindenkiről. Mennyi gyanúsítás bujkál bennünk – még mosolyunk mögött is!
És íme, Jézus: semmi leselkedő célzás, nincs a szavában, semmi gyanúsítás, semmi beugrató kétértelműség, csak egy nagyszerű dolognak a feltételezése. Mintha azt mondaná: Nem az a te bajod, hogy olyan vagy, amilyen, hanem az, hogy még nem ismersz engem. Mert ha ismernél...

Ha ismernéd Isten ajándékát! Ismerhetjük! Isten ajándéka az emberiség számára nem más, mint maga Jézus. Ő, itt úgy beszél magáról, mint aki az Isten ajándéka és az élő víz forrása. Az asszony azonban egy fáradt vándort lát, és nem azt a valakit, aki az elfáradt lelkeknek pihenést hoz. Ő a megszomjazott utazót látja, nem azt, aki a világ szomját képes enyhíteni.

„Uram, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vennéd az élő vizet?” (Jn 4,10). A kút mély - ez valóban igaz - és szükségünk is van valamire, amivel merítsünk. Hosszú az út „lélektől lélekig”, de még inkább az embertől Istenig. Azonban Krisztus az, - és Ő az egyetlen - aki a szakadékot betöltve élő vizet hozhat szomjazó lelkünknek. Nem valamink, hanem Valakink van, aki a vizet merítse.
„Uram, vödröd sincs!” Jézusnak nincs szüksége semmire, hogy vizet merítsen. Hisz Ő maga a kút. Ő az élő víz. „Talán nagyobb vagy te Jákob atyánknál, aki ezt a kutat adta nekünk?” (Jn 4,12). Ő valóban nagyobb Jákobnál - sokkal nagyobb. Azonban nem beszél most erről. Nem bocsátkozik teológiai vitába, magyarázkodásba az asszonnyal. Hisz Ő nem legyőzni akarja az asszonyt, még csak meggyőzni sem, hanem megmenteni! Így, folytatja egyik legnagyszerűbb kijelentését: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, nem szomjazik meg soha többé. Az a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne” (Jn 4,13-14).
Jézus azt adja, amije van. Neked is, nekem is, a szamariai asszonyak is. A legszebbet, a legtisztábbat, a legtöbbet, Önmagát!
Jézus ezzel azt jelenti ki, hogy ő végleges enyhületet ad a megszomjazott emberi lélek számára. A víz, amelyet ő ad, olyan, mint egy folyamatosan buzgó forrás. Sohasem fogy ki, és sohasem válik állottá. Forrásai sohasem apadnak ki. És ha Ő bennünk él, akkor a mi forrásaink sem! Mert a forrás, ami táplál minket, Ő lesz.
Ez a lélek szomjúsága, amiről a Biblia oly gyakran beszél. „Aki szomjazik, inni adok neki, ajándékba, az élet vizének forrását” (Jel 21,6). Jeremiás könyvében ezt mondja az Úr: „Két rossz dolgot cselekedett az én népem: engem, az élő vizek forrását elhagyott, és ástak maguknak repedezett kutakat, amelyek nem tartják a vizet” (Jer 2,13).

Nincs semmi, ami helyettesíthetné az élet vizét! Nem képes erre az anyagi javakban való bővelkedés, sem a nemi ösztönök féktelen kielégítése, de még az alkohol mámorító, a drog kábító érzése sem. S ha mégis lelki szomjúságunkat olyan valamivel próbáljuk meg enyhíteni, ami kisebb, mint Isten, szomjasak maradunk. Ne feledjük Jézus szavait: „Aki hozzám jön, nem éhezik többé, és aki bennem hisz, nem szomjazik többé soha” (Jn 6,35).

Ezeket a szavakat hallván, a szamariai asszony ezt feleli: „Uram, add nekem ezt a vizet, hogy ne szomjazzak meg többé, és ne kelljen ide jönnöm meríteni többet” (Jn 4,15). Lehet, hogy már elege volt az életéből, elege a férfiakból, a házasságtörésből, abból, hogy a társadalom megvetette őt, elege volt abból, hogy úgy tegyen, mintha elégedett lenne, holott az egész élete rosszul sikerült. Így tehát, amikor Jézus szavait hallotta az élet vizéről, ami teljesen betölti, lelke felkiált: „Add nekem ezt a vizet!”
Ahhoz, hogy megkaphassa ezt a vizet, előbb őszintén szembesülnie kell önmagával. Bűnben élt, és nem akart így élni. Jézus küldi: „Menj, és hívd ide férjedet!” Az igazi kereszténység a bűn megérzésével, a megtéréssel kezdődik. Jézus ezt a bűn miatti szégyenérzetet akarja felszínre hozni, mert a bűn olyan, mint a földbe bújt bogár. Csak addig él, amíg el van fedve. Mihelyt hagyja valaki, hogy Jézus szelíd tapintattal elsimogassa felőle a földréteget: nem élhet tovább. Menj, és szembesülj annak az életnek az igazságával, amit élsz, mondja az asszonynak, aztán gyere az élet vizéért.

Nekünk talán ezt mondaná: menj, és szembesülj azzal a személlyel, akivel szemben vétkeztél, akit állandó piszkálódásoddal megbántottál, akinek jótetteire állandó hálátlansággal, elégedetlenséggel, zsörtölődéssel válaszoltál. Menj, és szembesülj azzal a rágalommal, megszólással, pletykával, amit felebarátodról híreszteltél, s így becsületében kárt tettél. Menj és szembesülj azzal a ténnyel, hogy felebarátodat, talán testvéredet, rokonodat anyagilag megkárosítottad, s mégis te esküdtél örök haragot, Menj és szembesülj azzal az igazsággal, hogy túlzott alkoholfogyasztásod miatt családod húzza a kurtábbat…

A szamariai asszony ledermedt, mintha egy hirtelen fájdalom kapta volna el. Védekező állást vett fel. Nincs férjem, mondta. Ez egy őszinte bevallás volt, de nem elég. Jézus ezért folytatja: „Jól mondod, hogy nincs férjed. Mert öt férjed volt, és akid most van, az sem a férjed. Ezt helyesen mondtad” (Jn 4,8). Ezek a szavak, noha az ősi Szicharban hangzottak el, mégis úgy szólnak, mintha egy modern városban vagy a Székelyföld valamely településén hallanánk. A férfi, akivel élt, nem volt férje. A többi sem volt az. Jézus számára a házasság szentség. Szent.
A törvényen kívüli nemiségnek mindig volt a bűnösségen kívül valamilyen lélektani oldala is. A lelki meztelenségnek egy külső megnyilvánulása. Sokan ebben keresik a választ valamilyen mélyebb lelki kudarcukra, zaklatott lelkiállapotukra, frusztrációjukra: fontosságuk hiányérzete, siker hiányérzete, a másokkal való közelség hiánya, hiányos személyiségük, vallásos meggyőződésük hiányérzete vagy emberi mivoltuk beteljesületlensége az ok.
A szamariai asszony minden kétséget kizáróan effajta beteljesedést keresett a mindennapi életben, és amikor Jézus ezt a témát érinti, úgy érzi, hogy "bekavar" a magánéletébe. Ezért azt tette, amit millióan tesznek azóta is, amikor vallásuk viselkedésváltozást kér tőlük: témát vált. Elkezd beszélni a zsidók és a szamaritánusok közötti vallási különbségekről. Nem azért, mert annyira érdekelték ezek a különbségek, hanem csak, hogy elterelje saját személyéről a reflektorfényt.

Végül ezt mondja: „Tudom, hogy jön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek. Ha majd eljön, ő tudtunkra ad mindent” (Jn 4,25). „Én vagyok az, aki veled beszélek” (Jn 4,26). Jézus kijelenti, hogy minden nemzedék hallhassa, hogy Ő a Messiás.
A hit legnagyobb misztériumát nem a tanítványoknak, hanem ennek az idegennek jelenti ki. „Én vagyok az” - akit vártok, aki elhozza nektek Istent, aki benneteket elvezet Istenhez, aki megbocsátja a bűnöket, aki vezeti életeteket, aki legyőzi a halált. „Én vagyok az”.

Az asszony jött vizet meríteni. Amikor megértette, hogy megtalálta az Igazi Forrást, otthagyja az edényét úgy, mint a tanítványok a hálókat. Alig tért meg, máris missziós lelkülettel eltelve szalad a faluba, hogy tanúságot tegyen, hogy elmondja az embereknek: „Gyertek, nézzétek meg azt az embert, aki mindent elmondott, amit tettem! Lehet, hogy ő a Krisztus?” (Jn 4,29).
Égett szívében a tűz. Nem tudott hallgatni róla. Szinte kötelezve érezte magát arra, hogy másokat is a Messiáshoz vezessen. És mégsem azt mondta az embereknek, hogy el kell hinnetek, amit mondok, hanem: gyertek és lássátok. Ebből az egyszerű beszédből születik a szamariai ébredés. így lesz a vödör-életből, forrás-élet!

A felszabadult, gyógyult élettel ez után az történik, hogy „eltűnik”. Mint Keresztelő János, miután elvégezte feladatát, Mint a só, amely az ételbe hullott, elvégezvén küldetését... A szamariai asszony is eltűnik a történet végéről. Ott már csak Jézus Krisztus ragyog, mint a világ Megváltója. Mert azt mondják az asszonynak: „Most már nem a te szavadra hiszünk. Hallottuk őt mi magunk is, és tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője” (Jn 4,42). - Az asszony szolgálata véget ért, mint a mécsesé, ha felkel a nap.
Lehet-e nekem nagyobb örömöm, mintha valaki így érzi: most már nem a te „beszédedért” hiszek, mert magam hallottam, és tudom! Szabad most már egészen eltűnnöm. És szabad lesz neked is. Mert az igazi hit nem személyhez kötött. Valószínűleg lehettek olyanok, akik Júdástól hallották az evangéliumot, s végül Júdás árulása ellenére - Jézus követőivé lettek és maradtak, mert végül is nem Júdás beszédében hittek valójában, hanem Jézus Krisztusban.
Röviden: a Jézussal találkozott ember mássá lesz - ha nem is egyszerre. Egy megtért, iszákostól azt kérdezte valaki: Na, te „szent” ember, tudsz-e nekem valami csodát mutatni? Az szó nélkül bevitte a szobájába, és rámutatott egy vadonatúj szekrényre. A másik csak értelmetlenül nézte. Végül kifakadt: mi ezen a csoda? Az - felelte a testében és lelkében felszabadult ember -, hogy ez a szekrény rumból van. Abból, amit nem kellett többé meginnom.

Ilyen Jézus Krisztus alkímiája, csodája. Lehet, hogy hamarosan te is mutathatsz csodát. Lehet, hogy az a csoda éppen te magad leszel. Ne csodálkozz, ha rádcsodálkoznak az emberek, talán csipkelődve vagy éppen gúnyolódva –, mert ahhoz jól értenek, értünk. De szívük mélyén felébredhet a vágyakozás, az után, Aki veled ezt cselekedte. Adja Isten, hogy ez a csoda megtörténjen velünk is, velük is.

„Mikor kijöttek hozzá a szamaritánusok, megkérték őt, hogy maradjon náluk. Ott is maradt két napig”- aztán tovább ment.

Vannak napok, órák, amelyek lejárnak. Ami után már késő! Vannak megfelezhetetlen órák, vannak elfelejthetetlen és vannak vissza nem térő órák. Jézus tovább megy az úton, amíg az óra tart. Most hagyjuk itt vödreinket, hogy mássá lehessünk, és csoda történhessen újra, „Szamariának Szikár nevű városában”, Erdély bármilyen nevű városában, falvában.

Római Riportok - 2017. március 19.

szombat, március 18, 2017

Erdély a magasból, Transylvania aerial

"Én meg itt éhen halok" Március 18.: 2. nagyböjti hét szombat

Mik 7,14-15.18-20   Zsolt 102  Lk 15,1-3.11-32

"én meg itt éhen halok" (Lk 15,17)

Milyen fontos a tékozló fiú felismerése: "éhen halok"! Látja, nem mehet így tovább, ez az út a halálba vezet, másikat kell választania.

Az éhséget - testit, lelkit egyaránt – egy ideig lehet csillapítani vagy elnyomni mindenféle gyógy- és pótszerekkel.

A szívünkbe, lelkünkbe oltott éhséget, szomjúságot, vágyakozást nem elégíthetik ki földi dolgok. Jézus a tékozló fiú példájával tanít bennünket arra, hogy éhségünket csak az "atyai házban" csillapíthatjuk.

Amikor "éhezel", felismered-e, hogy nem a "moslék" a megoldás a problémádra? Keresd az ATYAI HÁZAT!

Forrás: nagyböjti és adventi levelező lista
Feliratkozni az üzenetek listájára a következő linken lehet: https://szepi.hu/mailman/listinfo/uzenet

péntek, március 17, 2017

Elkérted már Istentől a rád vonatkozó tervét? - Március 17.: 2. nagyböjti hét péntek

Ter 37,3-4.12-13a,17b-28   Zsolt 104  Mt 21,33-43.45-46

"Gyertek, jön az álomlátó, öljük meg!" (Ter 37,19)

A Teremtés könyve József személyében olyan embert állít elénk, aki Istentől kapott egy álmot, egy, az életére vonatkozó tervet. Isten ezt a tervet mélyen elültette József szívében, ahonnan a legreménytelenebb helyzetek sem tudták kiirtani azt. Ez a terv ott lüktetett benne akkor is, amikor a verem mélyén ült, vagy akkor is, amikor a hazájától távoli Egyiptom uralkodójának börtönében sínylődött. Végül az álom, majd húsz év elteltével vált valóra.

Isten nekünk is készített egy-egy személyre szabott álmot, tervet, mely nemcsak a mi életünket befolyásolja, hanem sokakra hatással lehet. Ám a világ érdeke az, hogy belesimuljunk a tömegbe. Ha körülnézel, mindenki ugyanazt a stílusú hajat, ruhát viseli, a reklámok pedig arra késztetnek, hogy vedd meg azt, ami már annyi mindenkinek bevált.

De az egyediségünket és a ránk vonatkozó álmot csak akkor tudjuk megélni, ha folyamatos kapcsolatban vagyunk a minket szerető Istennel.

Elkérted már Istentől a rád vonatkozó tervét?

Forrás: nagyböjti és adventi levelező lista
Feliratkozni az üzenetek listájára a következő linken lehet: https://szepi.hu/mailman/listinfo/uzenet

csütörtök, március 16, 2017

Március 16.: 2. nagyböjti hét csütörtök

Jer 17,5-10   Zsolt 1  Lk 16,19-31

"Én, az Úr, aki a szíveket vizsgálom, és kikutatom a veséket, hogy megfizessek kinek-kinek életmódja és tetteinek gyümölcse szerint. " (Jn 17, 10)

A mai nap két olvasmánya az Úr-és Emberszeretet motívumát mutatja be. Boldog azaz ember, ki az Úrban bízik, halljuk.
Az Úr mindenkoron ott áll mellettünk, sajnos ezt embertársainkról sok esetben nem mondhatjuk el. Szeressük az Urat, és  szeressük embertársainkat, de ne csak egy- egy nap, hanem mindig, ezáltal váljunk boldogabbakká. Földi életünk során ne csak a gazdagabb réteget vegyük észre, hanem a rászorulót is! Sokszor megtapasztaljuk Isten szeretetét embertársaink által, vegyük észre ezt a mindennapokban!

Kérdezzük meg magunktól a mai nap és a nagyböjti napokban, hogy a munkahelyemen, iskolában, az utcán milyen módon nyilvánul meg az emberszeretetem! Odafordulok-e rászoruló embertársam felé?

Forrás: nagyböjti és adventi levelező lista
Feliratkozni az üzenetek listájára a következő linken lehet: https://szepi.hu/mailman/listinfo/uzenet

szerda, március 15, 2017

Március 15-i megemlékezés: Esztelnek község – Kurtapatak

A március 15-i megemlékezésről készült képeket ide kattintva lehet megnézni. 
.


László Attila csodálatos március 15.-ei előadása

Március 15.: 2. nagyböjti hét szerda

Jer 18,18-20   Zsolt 30  Mt 20,17-28

"Hozzád kiáltottam, Uram, én Istenem, és te meggyógyítottál engem." (Zsolt 30,3)

Vannak napok, mikor nehezen megy reggel a felkelés. Mi vár rám a mai napon? Figyel-e rám ma valaki, akarják-e hallani, amit mondok? Azt élem meg, amit Jeremiás, akinek ellenségei ezt mondták: "Jöjjetek, verjük őt meg nyelvvel, és ne figyeljünk egyetlen szavára sem!"
Hogyan tudom így végezni a munkámat, a hivatásomat, hogyan tudom építeni Isten Országát?
Ebben a fojtogató pillanatban, "Uram, hozzád kiáltottam, és Istenemhez könyörögtem." Jézusom, Te mit éltél át, mikor még a tanítványaid sem hallották meg szavaid, s a szenvedésed megjövendölésében is a versengés, az elismerés forgott gondolataikban?

Add, hogy ne az elismerő szavak, és a dicséret mozgassa életemet, add, hogy a kelyhet, amit kínálsz, ki tudjam inni! Fordítsd felém arcodat, könyörülj rajtam, sírásomat változtasd öröménekké!

Kitől várod a dicséretet, az elismerést?

Forrás: nagyböjti és adventi levelező lista
Feliratkozni az üzenetek listájára a következő linken lehet: https://szepi.hu/mailman/listinfo/uzenet

kedd, március 14, 2017

Március 14.: 2. nagyböjti hét kedd

Iz 1,10.16-20   Zsolt 49  Mt 23,1-12

"egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok" (Mt 23,8)

Mi mozgatja az embert? Az, hogy Istennek tetsző legyen, vagy az, hogy az emberek tetszését akarja elnyerni. A farizeusok inkább saját dicsőségüket keresték. Jézus azért is jött, hogy a Törvény ne csak papíron és ajkakon éljen, hanem a szívekben és a tettekben is.

Jézus önként vállalta az utolsó helyet. Isten országában az utolsók, a semminek tűnők lesznek az elsők. Aki minden ügyét Istenre bízza, és érte vállalja a legkisebb feladatokat is, az megtalálja életének értelmét.

Vissza-vissza térek-e Jézushoz, hogy beszélgessek Vele az Istennek tetszés lényegéről az Ő követéséről?

"Ti Mesternek hívtok, és nem kérdeztek engem.
Útnak neveztek, és nem jártok rajtam.
Világosságnak hívtok, de nem néztek rám.
Életnek neveztek, és nem kerestek engem.
Bölcsnek hívtok, és nem követtek engem.
Irgalmasnak neveztek, és nem kértek tőlem.
Igazságosnak hívtok, és nem bíztok bennem.
Hatalmasnak neveztek, és nem féltek tőlem.
Ha egyszer örökre elvesztek, ne okoljatok engem."

/A lübecki Krisztus-szobor felirata - Jézus panasza /

Forrás: nagyböjti és adventi levelező lista
Feliratkozni az üzenetek listájára a következő linken lehet: https://szepi.hu/mailman/listinfo/uzenet

szombat, március 11, 2017

„Rajta, menjünk fel az Úr hegyére”- Nagyböjt 2. Vasárnap

Fr. Szilveszter archívuma
A Szentföldön, Názáret közelében Galilea leglátványosabb helye, a közel 600 méter magas Tábor-hegy. Csodálatos természeti környezet, ahonnan messzire belátni a Szentföld tájait, ahol szinte egybemosódik az ég a földdel. Istennek hála, hogy életem folyamán e helyre kétszer is eljutottam, s megtapasztalhattam valamit e szent hely lenyűgöző szépségéből. Itt került sor ugyanis Jézus színeváltozására, melyről a mai evangéliumi szakasz beszél. 

Szent Máté Evangéliuma alapján tudjuk, hogy Urunk színeváltozása pontosan 40 nappal keresztrefeszítése előtt történt. Ezért olvastatja az Egyház nagyböjt második vasárnapján az erről szóló evangéliumot. És ezért tartja a színeváltozás külön ünnepét pontosan 40 nappal a kereszt felmagasztalásának ünnepe – szeptember 14. – előtt, és csaknem 40 nappal, Péter apostol vértanúságának ünnepe után, aki elsőként vallotta meg – mégpedig alig pár nappal a színeváltozás előtt, hogy: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia.” (Mt 16,16)

Jézus, kedvenc tanítványaival, Péterrel, Jakabbal és Jánossal, a világ zajától elvonulva: „fölment egy magas hegyre” írja Szent Máté evangélista, Márk és Lukács evangélista hozzá teszi, hogy imádkozni ment.
A Sínai, a Hóreb, az Olajfák Hegye – mind-mind jelentésteli helyek, amelyek nem véletlenszerűen tűnnek fel, hanem meghatározott szereppel bírnak az emberi megváltás történetében. A hegyek mindig az emberi lélek Istennel való találkozásának helyszínei, jelképes helyek, amelyek üzenettel bírnak az Istent keresők számára. Így számukra egy hegy, attól függően, hogy milyen lelki összefüggésben jelenik meg, lehet a Sínai, ahol Mózes hallgatta az Urat, a Nébó, ahonnan ugyanő halála előtt egyetlen pillantást vetett az Ígéret Földjére, lehet az Olajfák Hegye, ahol Krisztus vért izzadva imádkozott a megpróbáltatások idején, és lehet a Tábor-hegy, ahol felragyogott dicsősége és „elváltozott színében”.

A szerzetesek, köztük Szent Ferenc atyánk is, szívesen vonultak vissza a hegyekre, nem csak azért, mert azok ember-nem-járta pusztaságokként különösképp is alkalmasak voltak a magányos aszkézisre és a csöndes imára, de azért is, mert a hegy nem oldódott pusztán szimbólummá, a lélek állapotainak jelképévé, hanem megmaradt nagyon is konkrét valóságnak. Ha a zsoltáros azt mondja, hogy „Tekintetem a hegyek felé emelem: honnan jön segítség számomra?”(Zsolt 121,1), akkor a szerzetes valóban a hegyekre emelte tekintetét, és oda vonult vissza, hogy kísértései és akadályoztatásai közepette segítséget és vigasztalást találjon Uránál.

"Ott elváltozott előttük: az arca ragyogni kezdett, mint a nap…” A színeváltozás során emberi testben ragyog fel Jézus isteni dicsősége, még a feltámadás előtt. A tanítványok számára ily módon nyer igazolást Krisztus isteni léte: arcának ragyogása és ruhájának fehérsége, valamint Mózes és Illés, a törvény és a próféták képviselőinek jelenléte egyaránt arra utal, hogy Krisztus valóban a Messiás.
A tanítványokat az itt kapott élmény igen megerősítette Jézus isteni származásában. Segítséget kaptak általa, hogy megértsék: Mesterük isteni dicsősége és áldozati halála nincs ellentétben egymással. Kereszthalála tehát nem Messiás-voltát cáfolja, hanem éppen bizonyítja azt. Péter még sok év múlva is ennek az eseménynek a jelentőségéről ír: Azt írja, hogy nem "meséket követve" ismerték meg Jézust és ismertették meg másokkal, hanem "szemlélői voltak" az ő nagyságának. Ezt írja: „nem kieszelt meséket vettünk alapul, amikor tudtul adtuk nektek Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét, hiszen szemlélői voltunk fenségének. Amikor ugyanis az Atyaisten tiszteletet nyilvánított iránta és megdicsőítette, ez a szózat hallatszott rá vonatkozóan a fölséges dicsőség hazájából: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” Ezt az égből jövő szózatot mi is hallottuk, amikor ott voltunk vele a szent hegyen”(2 Pt 1,16-18).

„Megjelent nekik Mózes és Illés: Jézussal beszélgettek. Ekkor Péter így szólt Jézushoz: Uram, jó nekünk itt lennünk!”. Ennek hallatán eszünkbe juthatnak életünk "apróbb" Tábor hegyei. Amikor bennünk is valami féle színváltozás ment végbe. Amikor könnyű volt az imádság és örömet jelentett a vallási kötelességek teljesítése. Amikor mi is "állandó hajlékot" szerettünk volna építeni ennek az érzésnek.

Kellenek a Táborhegyi órák, mint a légszomjjal küszködő betegnek a friss levegő. Jézus mégis arra tanít, hogy a lelki öröm és a vigasztalódás napjait ne tartsuk életünk legértékesebb pillanatainak. Jézus is lejött a hegyről és nem kívánkozott többé oda vissza! Nem azok a legértékesebb napok, amikor könnyen megy az imádság, amikor örömet jelent a templomba járás. Hanem az, amikor könnyezve és verítékezve is tudjuk teljesíteni a mennyei Atya akaratát.
Tudnunk kell, hogy a megdicsőülés hegyén Jézus szenvedéseiről beszélgetett Mózessel és Illéssel. Nem panaszkodva, ahogyan mi szoktunk a szenvedésről beszélni, hanem zúgolódás nélkül, derűsen megbeszélte azt, ami várt rá!

Ezt juttatja eszünkbe a "színváltozás" másik hegye: a Jeruzsálem határában fekvő Olajfák hegye. Igaz, ez a hegy nincs olyan messze az élet zajától, mint a Tábor hegye. Itt is ugyanazt a három tanítványt veszi maga mellé, mint a Tábor hegyén, hadd lássák, amint véres verejtékcsepp ragyog az arcán. Amikor ruhája nem fénylik, mint a Nap, hanem tüskés bozót tépdesi meg. Az apostolok ezen a hegyen elalszanak, mert nincsen szenzáció. Itt nincsenek földöntúliak, itt nagyon is embert látnak, szenvedő embert.

Mennyivel gyakoribb színváltozás ez a mi életünkben is. Gondoljunk a megpróbáltatások perceire, és ha azt kiáltjuk: Istenem vedd el tőlem e keserű perceket, nem kell szégyenkeznünk, hiszen Jézus is így kiáltott. De amint ő vállalta, úgy mi is vállaljuk el a keresztet. És ne tartsuk a szenvedések keserű óráit életünk elpocsékolt perceinek. Ne gondoljuk, hogy azok az órák értéktelenebbek, mint a többi, amikor Istent távol éreztük magunktól.
Egy katona így vallott kórházi ágyán: én tulajdonképpen kétszer keresztelkedtem meg. Először kisgyermek koromban, másodszor pedig a harctéren. Azt a hitemet, melyet, mint gyermek kaptam, elveszítettem, azt a hitet viszont, melyet Isten a sebesülésem éjszakáján adott, senki el nem veheti tőlem.
Kt. Istentől nem félni kell, hanem mindenekfelett szeretni kell őt. Napjainknak fontos feladata ez. A vértanúk sem félelemből áldozták és áldozzák ma is életüket Krisztusért, hanem iránta érzett szeretetből.

Istent szeretni annyi, mint ráhagyatkozni. És ez manapság sem könnyű. Mert a mai ember inkább bízik az acélhuzalok és betonpillérek biztonságában, mint Istenben. John Glenn amerikai űrhajóstól megkérdezte egy olasz újságírónő: mi a véleménye Tyitovról, az orosz űrhajósról. Ezt mondta: emberileg jól megértettük egymást, csak az bántott, amikor ezt mondta: „Nem láttam az Istent, sem az angyalokat a csillagok között!” Én megmondtam neki: „Az az Isten, akiben én hiszek, nem sétálgat a csillagok között, mint valami repülő szörnyeteg!”

Űrhajó, beton és acél? Ugyan, miféle biztonság az, amit egy elvetemült kéz az éjszaka vagy a nappal bármelyik órájában felrobbanthat! És mert egyre több lesz az ilyen elvetemült kéz, meg kell fontolni az ókori bölcsnek (Platón) mondását: „a jónak tudása nélkül értéktelen minden más tudás!” Erre a tudásra Jézus taníthat meg, aki a Tábor hegy dicsőségében is tudott szenvedésére és megaláztatására gondolni. Siennai szent Katalin mondta: „Nem a szögek tartották a mi Urunkat a kereszten, hanem a szeretet!”

„Rajta, menjünk fel az Úr hegyére” (Iz 2,2) – mondja a próféta. De vajon melyik hegyre hív minket? A Tábor hegyére, hogy lássuk az ő dicsőségét? De hiszen ezen a hegyen az Úr ragyogása közben szó esik sok mindenről: Mózes és Illés az ő haláláról beszél vele, és maga az Úr is azt mondja tanítványainak: szenvedni fog, de harmadnapon föl fog támadni!

Úgy is mondhatnánk, hogy az Úr dicsősége be van keretezve mindazon szenvedések és szörnyűségek előrejelzésével, melyek rá vártak. Azért vitte fel tanítványait a hegyre, mert meg akarta erősíteni őket mindazok elviselésére, melyek rájuk vártak. Ezért hív minket is, hogy megerősítsen. Mi is képesek legyünk megvallani: „Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be”(Jn 1,14). Mert mindnyájunk útja a szenvedésen keresztül vezet a dicsőségbe. A szenvedés nem végállomás és nem befejezés. Az utolsó szó az Istené, aki Élet és Öröm!

Igen, Jézus borzalmas halállal halt meg. Halála azonban önként vállalt áldozat volt. Ő az embereket ott kereste, ahol meg lehetett találni őket. Az éjszakában, életük romjaiban, könnyeik között. Betegek, szenvedők, elhagyottak, bűnösek, sírók! Gyógyított, könnyeket törölt, bűnöket megbocsátott. Magára vette sorsunkat és halálunkat, mert szereti az embereket. Ez a szeretet Istentől származik és erősebb, mint a halál. Mert a szeretet erősebb, mint a bűn. Ezért képes a szeretet szabaddá tenni. Ezért Jézus halálának módja, a kereszt abba a dicsőségébe vezet, mely a Tábor hegyén felragyogott, és amely mindenki számára meg lett ígérve.
Persze a tanítványok ezt még nem értették. Nem is érthették meg. Ők a dicsőséget akarták véglegesíteni. Házat akartak építeni, bár az evangélista hozzáfűzi: „Nem tudta, hogy mit beszél”(Lk 9,33). Amikor viszont a szenvedés elkerülhetetlensége nyilvánvaló lett a tanítványok elmenekültek. De ne gondoljuk, hogy mi másképpen tettünk volna! A kereszt számunkra is kereszt, a szenvedés meg olykor elviselhetetlennek tűnik. De mi már tudjuk, hogy a szenvedés elkerülhetetlen. Így lehet bejutni a dicsőségbe.

Amit a Tábor hegyi öröm nyújt, azt hamar elfelejti az ember, amit az Olajfák hegyi megpróbáltatás éget az ember lelkébe, az maradandóbb! Jó lenne mindkét "hegyen" diadalmas, élő és öntudatos hitet nyernünk!

Il Monte Tabor e la Festa della Trasfigurazione

A Tábor hegyén - Juhász Gyula:



Nagyböjt második vasárnap evangéliumának (Mt 17, 1-9) margójára. 

fr. Szilveszter archívumából 
 Ez volt hegye az elragadtatásnak.Nagy, napsütéses, tömjénes vasárnap,
Ünnepe az életnek, a csodának.

Aranyos arccal fölnézett a Mester,
Ruhája hónál tündöklőbb ezerszer,
Ó, ily fehér még nem volt eddig ember!

Jött Mózes, aki eltűnt, mint egy álom,
Illés, ki elszállt lángoló batáron
S három tanítvány, boldog halaványon.

És monda egy: Mi szép, mi szép az élet,
Mi mély, mi nagy, mi gyönyörű ma Véled,
Építsünk hármas hajlékot tinéktek!

Nem szólt a Mester. A fény és a mámor
Elrebbent mirhaillatként arcáról
S lenézett a hegy napos magosából...

És lenn, ahol a Golgota vet árnyat,
Látta a méla, néma olajfákat,
Hol nemsokára lelke holtrabágyad!

szombat, március 04, 2017

Március 4. szombat: hamvazószerda után

Iz 58,9b-14   Zsolt 85  Lk 5,27-32

"Akkor boldog leszel az Úrban" (Iz 58, 14)

Isten nem ígér az őt követőknek gondtalan életet, de azt igen, hogy aki az Ő útján jár, azt a kopár helyen is erővel tölti el.

Az Úr vezet, de nem épít helyettem. Mi kell ahhoz, hogy falaim épüljenek? Alázatosan várakozni Istenre; nem tenni felesleges terhet a másikra, viszont etetni kell őt, támogatni, felemelni; odafigyelni beszédére; tartózkodni a felesleges jövés-menéstől, haszonleséstől.

Életem házán mindig találok javítani valót: Milyen alapra építettem? Milyenek a falaim? Vannak-e rajta repedések, esetleg leomlott részek? Mi erősít, és mi gyengít? És a nyílászárók? Tudom-e nyitni és zárni, amikor szükséges? Jut-e be elegendő fény? Huzatos az épület vagy melegség tölti be? Pazar a külleme vagy élni is jó benne?

Épüljön házunk Isten dicsőségére, és akkor remélhetjük, hogy fáradozásunk nem lesz hiábavaló!

Forrás: nagyböjti és adventi levelező lista
Feliratkozni az üzenetek listájára a következő linken lehet: https://szepi.hu/mailman/listinfo/uzenet


péntek, március 03, 2017

Március 3. péntek: hamvazószerda után


Iz 58,1-9a   Zsolt 50  Mt 9,14-15

"Tudjátok, milyen az a böjt, amely tetszik nekem?" (Iz 58,5)

A nagyböjti időben – mindenki számára másként – mindig jelen van a böjtölés. Ez egyrészt szomorúság Annak szenvedése miatt, Aki szeret, és Akit szeretünk. Másrészt a bűnbánat fontossága és szükségessége szövi át ez időszakot. Végül a Húsvét iránti örömnek is helyet kell készítenünk a 40 nap alatt.

A mai világban nem könnyű a helyes böjtölést megtalálnunk. Ebben a helyzetben az ember viszont rájön, hogy az ez iránti kellemetlenségeket ugyanúgy fel lehet ajánlani az Úrnak, mint a konkrét, előre átgondolt böjti szokásokat és gyakorlatokat.

Ha jó szívvel és mindennap keressük a módot, a kegyelem válasza nem késik sokáig. A szívünkben támadt tér, amelyet a böjt létrehozott, nem marad betöltetlenül az Úr részéről. Így nem csupán a test, hanem a lélek böjtjével átitatódva virrad majd ránk a Megváltás Ünnepe.

Helyes-e az én böjtölésem? Megfelel-e az Úrnak? / Méltó-e az Úrhoz?

Forrás: nagyböjti és adventi levelező lista
Feliratkozni az üzenetek listájára a következő linken lehet: https://szepi.hu/mailman/listinfo/uzenet

A család, mint Isten képmása

szerda, március 01, 2017

Teremts magadnak szigeteket… - Imre atya írása Stuttgartból

Tudtad-e, hogy életednek és mindennapjaidnak szüksége van olyan magányos szigetekre, ahová visszavonulhatsz, hogy egy kissé egyedül légy önmagaddal?

Tudtad-e, hogy életednek és mindennapjaidnak szüksége van olyan szigetekre, ahova nem kísér el a napi nyüzsgés, a sok terhes kötelesség és a számtalan szorító határidő?

Tudtad-e, hogy életednek és mindennapjaidnak szüksége van olyan szigetekre, az elmélkedés és a magadbaszállás olyan szent helyeire, ahol mások számára – egy időre – elérhetetlen vagy, és csak önmagaddal illetve  Istennel foglalkozol?

Teremts magadnak nagyböjt folyamán – a körülötted örvénylő vizekben – ilyen magányos szigeteket, és meglátod, meg fogsz változni.

Az egyik ilyen szigeten zenét hallgathatsz…

A másikon csendben gondolkozhatsz…

A harmadikon elolvashatod azt a könyvet, amelyet már rég el szerettél volna olvasni…

A negyedik szigeten tisztázhatod magadban emberi kapcsolataidat…

Az ötödikre visszahúzódhatsz egy barátoddal, rokonoddal vagy ismerősöddel és hosszasabban elbeszélgethetsz vele…

A hatodikon nem annyira az étel és ital legyen számodra fontos, mintsem a belső ima és azok a Szavak, amelyek nem mulandók, hanem örök időkre érvényesek…

És így tovább!

Az ilyen szigetekről aztán, meglátod, szívesen térsz majd vissza a mindennapokba.

Az ilyen szigeteken töltött idő testileg kipihentté, lelkileg erőssé és szellemileg nyugodttá tesz majd Téged.

Tudtad-e egyébként, hogy mások számára Te is egy ilyen sziget lehetsz?

Mire vársz?

Teremts magadnak nagyböjtben szigeteket.

És nyugodtabb, derűsebb leszel!

Stuttgart, 2017. február 28.